5079
htc_one_banner_1.jpg
  • morcosqtya
    #3399
    Akkor használj fényeset, ami számodra kényelmesebb!
    Akitől vettem a HD-t, semmit nem rakott rá..

    HD2-nél pedig a kijelző felülete elvileg karcolódásmentesre van tervezve, tehát talán nem is kell rá fólia, de ebben kérdezd Kiflit, Ő szerencsés HD2 tulaj.
  • vass17
    #3398
    Kiváncsiságból megint feltettem egyet. Nem mondom, hogy teljesen rossz, mert nagyon egyszerű feltenni és kevésbé koszolódik, mint az üveg, de azért minimálisan látszik rajta az ujjam helye.
    Viszont az egyszínű, világos felületek (pl. fehér vagy sárga) szinte elviselhetetlenül "bolhásak", ahogy kicsit mozgatom a telefont, ezek is mozognak, ami még zavaróbbá teszi.
    Lehet, hogy az enyém kimondottan rossz, de az biztos, hogy a fényes fóliákon sem olyan vészes az ujjlenyomat (ami bekapcsolt kijelző mellett nem is látszik), a matt pedig éppen a képminőséget rondítja el.
  • jazzy
    #3397
    2100 és 1100
  • jazzy
    #3396
    2300 volt asszem a matt míg 1300 az ultra clear, végül ultra cleart rendeltem, mert olcsóbb, eddig matt volt, most kipróbálom ezt.

    Herora vettem, de nálam a matton is látszottak az ujjnyomok, fénynél meg amúgy se látni a telefont kb..
  • morcosqtya
    #3395
    Én szintúgy. :)

    Egyébként van igazság abban amit mond, de ez nem "pixelesség" hanem fénytörés miatti mosódás. Ugyanaz, mint a genotherm-eknél a hagyományos szemcsés és a víztiszta közötti különbség.

    Nem olyan zavaró ez számomra, inkább a tapadás és az ujjlenyomatok befénylése / "zsírosság" az ami zavar (sajnos rezisztív kijelzős a HD), míg ez nagyjából elhanyagolható a matt(abb) fóliáknál.

    Egyébként, Kifli, hogy hergeljelek (megint), a speed-ben volt 6500-ért is fólia HD-re... :))
  • kifli
    #3394
    hálistennek nekem nem csinált ilyet. Azért valamivel másabb lett a kép, de én meg az újlenyomatot utálom nézni, meg törölgetni :D
  • vass17
    #3393
    Én meg jól megjártam a matt fóliával, nem ajánlanám senkinek, inkább egy normális fényes. Amikor rajta van a fólia elrontja a képminőséget, teljesen pixeles lesz (nagyjából úgy kell elképzelni, mint amikor a műanyag előlap megkarcolódik és a karcon keresztül pixelesnek látszik a kép, csak itt az egész olyan lesz
    Hangsúlyozom szándékosan nem a legolcsóbbakból választottam, hanem középkategória, szóval soha többet fólia:D
  • kifli
    #3392
    ezressel olcsóbb? :D

    MEnnyibe kerül?

    Amúgy vegyél inkább vateráról, vagy ebay-ről, ott még egy ezres sincs a fólia...

    Én azthiszem 3-4$ körül vettem szállítással együtt, matt, újlenyomat mentes, vastag fóliát, ami azóta sem karcolódott...
  • morcosqtya
    #3391
    Speedshopnál néha vannak érthetetlen akciók.
    Brando fóliát vettem már ott 3500 helyett 1500-ért.
    Ultra clear-em volt, de (ha ugyanarról van szó) nappali fénynél (kültérben, utcán) nagyon befénylett, míg a matt nem.
    A mattnál további előny, hogy nem tapad annyira az ujjadhoz, szépen siklik rajta minden, mint egy teflon bevonatú felületen.
    Stylusnál mindegy, de kapacitív érintőpanelnél ujjal piszkálgatva nem annyira kényelmes.
    Ez persze magánvélemény, másnak lehet, hogy kényelmesebb a "fényes".
    Mattnál hátrány, hogy enyhén elmossa a részleteket. Rossz a szemem, így ez engem nem zavart.. :)

    Brando fóliák általánosságban nagyon jók.
  • jazzy
    #3390
    Tudja valaki mi a különbség a Két fólia között? Brando Screen Protector, Brando Ultra Clear Screen Protector..

    Nézelődtem, speedshopnál az ultra clear egy ezressel olcsóbb, viszont külföldi oldalakon mindenhol drágább, nem értem..
  • kifli
    #3389
    belépsz a Spare Parts nevű app-ba, és a compatibility mode-tól kiveszed a pipát. (ez mind ottvan a faq-ba, érdemes átnézni, mert más kérdésekre is találhatsz választ)
  • gagax
    #3388
    Újbol indítottam és mostmár jó : D na de viszont az mitõl van h 1-2 app ilyen kicsjbe megy mibt ahogy a kêpen az unlock van : ) nem a telo felbontására van v mi? : )
  • jazzy
    #3387
    Mi értelme? nincs 3d tartalom rá
  • gagax
    #3386
    Bocs.


    http://imagerz.com/QEFEUEtvAwMFVl1PEAVR
  • gagax
    #3385
    Értem : ) mind1 jó ez így is igazából : ) viszont a feloldás tényleg elég furcsa nállam :D

    így néz ki konkrétan :"D

  • High end PC #3384
    Ha az országba is jön az EVO 3D, egyből vevős lesz a drága.
    Szerintetek csak pletyka, hogy jön az EU-ba?
  • kifli
    #3383
    visszaállítható nagyobbra is, de így szerintem szebb

    szedd le az lcddensity nevű appot marketről, és állítsd 200-ra, mert 167-re van állítva :)
    (igazából így kisebb ikonokkal szerintem sokkal szebb...)

    (nekem a feloldással nincs baj...)
  • gagax
    #3382
    Oké köszi szépen : ) sikerült azzal a rom al amit linkeltetek megcsináltam a clockwork el..még jó h ott volt a video az sokat segített : D már csak annyit kérdezek hogy csak nekem furcsa hogy ilyen pici minden benne? Legalábbis ahoz képest amit az sd rõl futtatam.. : ) meg a feloldásnál középütt van a feloldás : ) vagy azt majd javítják?
  • Bencee7
    #3381
    Én nem tudom pontosan, mióta DHD-m van azóta nemigen követem, de sztem szinte mindegyik NANDroid jó a Tmo HD2höz. Annyi szokott lenni h akinek ilyen van annak nem kell másik radio, de más nem nagyon. De ezt mindenhol részletesen leírják! Ha szépen végigolvasod nem bszhatod el... és mindenképp clockwork cuccot szedj: nem bonyolult és később sokkal kényelmesebb is

  • kifli
    #3380
    clockworkmod nem bonyolult, és a későbbiekben is hasznos lehet.

    Annyi, hogy android rom helyett, a daf-al a cwm-et telepíted először. A romot pedig az sd kártyára másolod, majd cwm-el instal zip és boldogság van :)
    (amúgy a legtöbb rom zip, és sokból ne is csinálnak telepítős verziót)

    CWM-el nem kell szenvedni gépen a memkártya helyes formázásáva sem, mert ott ez is egyszerűbb.

    nekem ez van bootloaderben amúgy:

    PB81100 HX-BC
    SPL-2.08.HSPL 8G XE
    0X05
    CotullaHSPL 0x30

    A cwm telepítése és utána a rom telepítése.

    cwm-ből több fajta is van, mivel sok fél rom van, ahhoz amit én ajánlottam a 150-es kell.

    A telepítés pedig:

    -belépsz magloaderbe (bekapcsolásnál lenyomva tartod a bekapcsoló gombot)
    -usb flasher opciót választod, és rádugod a telefont a gépre
    -cwm-et a daf.exe segítségével telepíted

    Telefon újraindít, megint belépsz magloaderbe

    -ezúttal az AD recovery menüpontot választod, és a clokworkmod más megy is
    -belépsz az advanced menüpontba
    -partition sd card

    ext size: 1024
    swap size: 128mb

    -miután végzett visszalépsz a főmenübe
    -mounts and storage -> mount USB storage
    -felmásolod a letöltött romot kicsomagolás nélkül!!!!
    -unmount majd vissza főmenübe ismét
    -instal zip from sd card menüpont
    -choose zip from sdcard
    -kiválasztod a felmásolt romot, majd yes

    Vársz egy ideig az első boot sokáig tarthat, és még talán a második boot is több időt vesz igénybe mint majd később :)

    (cwmbe- és magloaderbe hangerő gombokkal lépkedsz fel és le, a hívásfogadó gombal tudsz belépni valahova, vagy kiválasztani egy menüpontot, a hívásmegszakítóval pedig viszalépsz)
  • gagax
    #3379
    http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=611433


    hmm elvileg nekem amcsi tmobos van és azt írja h not supported de mégis ez az SPL van fent mert bootloadermodba ezt írja...akkor ez most hogy is van ? nem akarok bele kezdeni amíg nem biztos.
  • gagax
    #3378
    ahogy elnézem ez a clockworkos módszer vmi.. : D az oldal meg a DAF.exe set mondja ami kezdőknek való..azaz nekem :D olyan androidot merre találok v amit adtál a hyperdroidból is van olyan esetleg? : )
  • gagax
    #3377
    Oks köszi :) akkor még csak arra keresem a választ hogy ha a szoftvernél azt a radiot írja mint amit az oldal mond és a bootloadernél is az van akkor azzal már nem is kell foglalkoznom csak onnantólh a task29cel leformázoomutánna magldr és utánna rá az android?
  • kifli
    #3376
    TESS
    HyperDroid GBX
    v12 (12 APR)

    én ezt ajánlom, nincs sense, de a leggyorsabb, és szerintem aku időbe is verhetetlen...


    Más: Tegnap leszedtem a gyári musik.apk-t feltettem a honeycombosoat, és más fel is syncelte a zenéimet valahova :D
    Úgyhogy ez tetszik...

    Elvileg csak 2.3.3-as androiddal működik, és EZ kell hozzá :)
  • gagax
    #3375
    Jah meg esetleg XDA ról tudtok vmi jó androidot linkelni ? 2.2.1 v feletti kellene : ) csak én nagyon nem látom át ezt az XDA t egyenlőre :D
  • gagax
    #3374
    Hali !

    Csak most sokaltam be a sdkártyás androidtól (HD2) és amit adtatok oldalt.

    https://sites.google.com/site/hd2tudastar/android/androi

    megnéztem és a radio és a hspl is eggyezik lehet h az előző tulaj megcsinálta vagy nem tudom...érdemes az egészet újbol végig csinálni h a radiot is ujbol rakni meg az HSPL t is...bootloaderbe ugyan azt mutatja mint a képen van szóval

    SPL-2.08.HSPL 8G XE
    0x05
    CotullaHSPL 0x40
  • Solten
    #3373
    Honeycomb frissítést kap a HTC Flyer

  • kemszi2
    #3372
    szép kis telefon.végre megint fém:)
  • rastaman
    #3371
    gondolatoddal irányítod a telefont :P
  • desigo
    #3370
    minőségi cucc lehetne
    ha ilyen ütemben fejlődik a technika mi lesz itt 5 év múlva?
  • rastaman
    #3369
    egyszerűen gyönyörű
  • Solten
    #3368
    Iszonyat jo. A sracnak adhatna munkat HTC...
  • morcosqtya
    #3367
    No igen, de mint tudjuk a felbontás nem mond el mindent a képérzékelőről vagy a jelfeldolgozó processzorról (így a képminőségről sem), úgyhogy ettől még nem kell a boltokba rohanni... ami viszont piszkosul tetszik: a design és az alu ház.. régóta egy ilyenre vágyom már én.. :)

    Ja és itt a cikk is. Ez lemaradt..
  • Máté94
    #3366
    16 egész 41 század megapixeles kamera, te atyaúristen!
  • morcosqtya
    #3365
  • rastaman
    #3364
    na sikeresen megferőztem a csládomat a HTC-lázzal. Apám, bátyám most vennének új telefont, és már szinte csak HTC-ben gondolkodnak... :D
  • kifli
    #3363
    evo 4g akkora mint hd2 nem?

    Az "csak" 4,2"
  • Inquisitor
    #3362
    Kollégám most vett Orange Slovakiánál előfizetéses "sima" Desire készüléket.
    Mivel "kifutós" megkapta olyan 43.000 forint körül ... itthon ilyen ugye nem fordulhat elő. (Ugyan ott előfizetésben SE Vivaz 20 euro, csak mert "régi"!)
    Szóval nagyon tetszik a telefonja, de halál tutira nem lesz pénzem itthon ilyet venni.
    Azért elkezdtem nézegetni Wildfire-t, meg használt Hero-t és Tatoo-t ... de tanácstalan vagyok. Az előbbi új készülék, könnyen szerezhető garis, de atom régi a CPU benne, és a bazi kijelzőn bazi pixelek.
    Szerintetek mit lenn érdemes HTC-ből egy csórónak venni? Vagy felejtsem el és szerezzek ZTE vagy Huawei csodát? SE X8 meg az ára ellenére alulmúlja pár dologban az "ólcó ész jó" kínai motyókat is.
  • Inquisitor
    #3361
    Eredetileg telefonnak jött volna ki, de mikor kitört az iPad hiszti, meg az Android tablet láz a nyomában a Dell kissé átpoziciónálta a Streaket. Nekem még elötte volt a kezemben. Hát izé, bazi nagy. Hasonlatos vala (hogy témánál legyünk) mint a HTC Evo 4G-hez.
  • Solten
    #3360