5079
-
#4479 2 hónap után? ha újraindítom a telefont, mindig működik egyből. -
#4478 A tavalyi fellendüléshez képest volt veszteséges, ne haragudj, hogy nem fejtettem ki bővebben de igazad van.
Lényeg, hogy nem megy túl jól a szekér, és ezt főleg maguknak köszönhetik...na meg annak, hogy a Samsung mi mindennel megy háborúba az iPhone-nal :)
Előre leszögezném, hogy szeretem a HTC cuccait, és volt is pár HTC-m, de:
Amikor először hallottam a cégről és a cuccokról, óh mondom HTC?? miaz? Nem is ismertem, míg egy HD2vel nem találkoztam a haveromnál. (Ez egyébként mái napig sokszor előfordul. Megkérdezik mi az a kezemben, mondom HTC, erre azt sem tudják mi fán terem.) Megtetszett, néztem a videókat, olvastam utána, kezembe vettem. Előtte Nokiáim voltak, akkor is épp N95, de az, amit a HD2 nyújtott, az hihetetlen volt. Nagy kijelző, gyorsaság, szépség, a HD2 egy legenda :) na ott szerettem bele a HTC stílusba. Már írtam is itt párszor a fórumon, hogy nálam HTC=MINŐSÉG és a másik a KÜLÖNLEGESSÉG. Viszont miután beindult a vállalkozás és egyre több helyen lehetett hallani róluk, kellettek az új telefonok. Szerintem egészen a Nexus One/Desire-ig volt minden rendben. Utána jöttek azok a telefonok, amik éppen csak minimálisan tértek el egymástól, mind kinézetre, mind tudásra. Amikor kihozták az Incredible S-t, Desire S-t az volt nálam a plafon. Minek?? teljesen felesleges telefonok, amik mára értéktelenek kb.
A Desire HD, HD7, Titan és a HD7 Pro mind a HD2ből született, és részint ezért is tart ott a HD2 hackelés ahol tart ma.
A Flyerrel sem jártak jól, nem aratott nagyon nagy sikert, pedig új volt, szép designnal, stylusszal meg 3gvel, csak épp használhatatlan szoftverrel. Lehet az kicsit túl hamar jött..
Lényeg, hogy kicsit -nálam legalábbis- elvesztette a különlegességét, a minőségét viszont nem. Örülök neki, hogy lett egy OneX, de nem fogok venni, annyi pénzt nem ér meg egyszerűen. Tudom a HTC nem arról volt híres, hogy a highend minőségi cuccait olcsón vagy akár jó áron adja, de akkoris :) OneX jó cucc, egyedi darab, és amit tud annál több nem kell. De ott a OneS, ami szerintem egy felturbózott Desire S, vagy a OneV ami meg a Hero és a Legend új köntösben. Úgy néz ki elfogyott a kreativitás a OneX után...
Nincs nagy reklámhadjárat, kevés az innováció. Mára kevés marad a HTC varázsából, legalábbis én így érzem...
Hosszú lett, de gondoltam leírom -
#4477 ha rootolt akkor egy új romcsere, ha nem rootolt akkor passz :/ -
bigbigle #4476 Én nem tudok megoldást, maximum az az ötletem hogy nézz valahol a neten egy telepítőt neki, hogy hátha úgy menni fog. -
#4475 előbbi kérdésemre senkinek nincs kedve válaszolni vagy szimplán nem tudja senki aválaszt? -
#4474 "Mondjuk jó árúnak nem kell reklám!"
De. Ha nem tud róla senki, hogy jó, akkor nem fog terjedni, max olyan körökben akik értenek is hozzá. Haverjaim is azért vettek htc-t, mert megfogdosták, meg látták előtte az enyémet. -
alkonyvadász #4473 Szerintem nagyban az is hozzájárul a dologhoz hogy nincs nagyon reklámozva a HTC .
Mondjuk jó árúnak nem kell reklám! -
#4472 Nem zártak veszteséges negyedévet. +ban zártak, csak tavaly ilyenkorhoz képest 58%-al visszaesett a profitjuk. -
bigbigle #4471 Sajnos az hogy veszteséges, az már meg is látszik, hiszen egyre több gyárat zárnak be, és ráadásul a magyar szerviz (e-care) be fog zárni. -
#4470 Hát valamit kezdenie kell magával a HTC-nek, mert sorozatban már nem az első hír szól a cégről, hogy veszteséges negyedévet zártak :\
Engem vonz a nagyobb kijelző, meg a nagyobb felbontás, de amennyiért ezt is árulni fogják, na annyit már rohadtul nem ér meg (nekem)... -
#4469 HTC to launch 5-inch smartphone in September-October, say sources
"5-inch display featuring a resolution of 1794 by 1080 pixels" -
#4468 sanszos, hogy a kábellel lesz gond. ezek idővel megadják magukat normál használat esetén is. -
bigbigle #4467 Vagy maga a headset halt meg (nézd meg más eszközzel is) vagy a csatlakozója a telefonnak (nézd meg egy másik headsettel vagy fülhallgatóval.) -
#4466 az mitől lehet, hogy a headset néha reagál, néha nem? htc 3d evorol van szó- -
#4465 Extra sebességen a HTC Sense 4.1
-
alkonyvadász #4464 Sziasztok.
Pár hete írtam hogy 60-70 % os aksi töltött ségnél kikapcsol a HTS Desire HD-m .Letöröltem a battery monitort a telefonról , ebben voltak beállítások mikor kapcsoljon ki ,milyen hőfokig mehet a teló...stb azt hittem ez zavarja meg ,de nem. Ezek az aksik 1600mah voltak .Vissza tettem az eredeti HTc aksit bele és teszteltem (1250 Mah) nem kapcsolt ki vele ,ezek után vásároltam egy 2450 mah aksit és azt használom ,eddig nem kapcsolt ki. Valószínű meghalt a másik két aksi elektronikája szerintem , létezik? -
#4463 sziasztok!
htc desire telom van, érdekelne hogy tudnám újraélesztemo a google play marketet, mivel hiába indítanám az alkalmazást nem indul el, a többi letöltött alkalmazás megy rendben..
egyszer leejtettem a telefont de mást problémát nem érzékelek, ez viszont elég zavaró.. -
#4462 amíg sokan használják a készüléket. márpedig szerintem még elég sok dhd van kinn a felhasználóknál. -
#4461 meddig lenne szerinted etikus? -
bigbigle #4460 De ha azt nézzük, a készülék csak 1 éves volt mikor kijött az ICS, és azóta azon azért nem változtattak, szóval azért 1 év utáni frissítést nem kapni meg.... -
#4459 az ok, hogy pénzügyileg lehet nem éri meg már ősrégi telefonra fejleszteni, az viszont más kérdés, hogy mennyire etikus a márka/termék használóival szemben... (igaz a desire hd pedig már 1,5 éves készülék)
ez az én véleményem. -
#4458 Ez nem leégetés, telefongyártók nem máltai szeretetszolgálat, amikor ők kifejlesztenek egy terméket (telefont), akkor kiszmolják pénzügyileg meddig éri meg nekik erőforrásokat szánni annak támogatására - fejlesztésére... meg persze ha a végtelenségig frissítenék az összes készüléküket senki nem venné meg az újakat és szépen csődbe mennének, annak gondolom te se örülnél :) -
#4457 Azt hiszem ott kezdődik egy telefongyártó cég leégetése, mikor a ráérő programozók összedobnak egy olyan ROM-ot Desire HD-ra, amiben működik a 720-as videó felvétel, a vaku, a fókusz, és a hang is tökéletes. Mindezt persze a Sense 4.0-val. Mint tudjuk a HTC közleménye szerint a készülék a Sense 3.6-ot sem bírná el tökéletesen, ezért is marad abba a fejlesztése..
Virtuous Infintity
Az elején kicsit akad, de utána stabilan, és gyorsan fut.
De természetesen finomhangolható a Virtuous Tweaks-el.
Jelenlegi bugjai.
(Bár már DHD-n működik a videó felvétel hanggal, működik mind a két szenzoros telefonon (samsung, omnivision))
Szóval aki ki akarja használni a Sense 4.0-át, az bátran töltse le! :) -
#4456 Power amp -
#4455 tud valaki valami olyan zenelejátszó programot, amit headsettel is lehet vezérelni?
mert általában a sima htc-sel szoktam hallgatni, de a mobilom upgrade-lte magát, és azóta nem tudom az összes zeném egyszerre elindítani, csak albumonként. a winamp meg nem reagál a headsetemre. -
#4454 Több lehetőség, akár nagyobb személyre szabhatóság (root-tal), kevésbé akadozik (tapasztalat)..:D -
#4453 ,imt laikusnak, el tudnátok mondani, miért jobb a főzött rom? -
#4452 Egy kis segítség srácok.
Htc Mozart-ra hol csinálnak full unlock-ot vagy esetleg itthon is meglehetne, ha igen mi kell hozzá,progi,kábel? Ha nagyon idióta kérdés, bocsi :) -
#4451 Ha szépen végigolvastad volna amit írtam, akkor láttad volna, hogy: ,,Komolyan mondom, hogy sosem érdekeltek a hivatalos frissítések, sosem használtam stock romot..."
Azok a bizonyos "hibátlan" romok, amiről beszélsz jelenleg nem léteznek 2.3.3 felett. ICS-n egyenlőre azt tudták elérni, hogy kevés buggal, "csak" 480p videóval, napi használatra alkalmas romot faragtak, ettől még nem hibátlan. Használtam is pár napig, bugos volt nekem, annyira nem tetszett, meg hiányzott is a MIUI. JB-t jelenleg portolják, de készülőben. Kamera megint nem fog menni tökéletesen, ami igaz pl a GPS-re és a BT-re is. Nekem pl ICS romban nem volt fullos a BT, én meg elég sűrűn használom, ezért is raktam vissza a miuit...
(nem sértésnek szánom, nincs bennem harag, csak javítok ) -
bigbigle #4450 Tudom, de azoknak egy részének mindegy hogy most GB vagy ICS vagy JB van rajta. Aapvetőleg én is ilyen vagyok hogy nem szeretek és nem is merek romolni, de van akit meg tudok kérni rá (szerencsére), ha esetleg úgy alakulna. -
#4449 azért van pár ember, aki nem szeret rootolással foglalkozni, mert félnek belevágni - ők szeretnék a hivatalos update-et. -
bigbigle #4448 A legtöbben kb csak azért sírnak mert hogy egészen idáig úgy volt hogy lesz, de ki lett húzva. Aki meg akar az úgy is rak fel főzöttet, aki meg nem, az valószínűleg a gyárival is elvan. -
#4447 Várjuk már egy kicsit.
A Desire HD 2010 Októberi készülék.
Mire jönne rá JB addigra le is jár a hivatalos két év garancia.
Az eltelt két év alatt hibátlan főzött romok vannak rá amit kb 5 perc felrakni.
Mi előnye is lenne a hivatalos romnak akkor?
Nem értem mire fel a nagy sírás. -
bigbigle #4446 Sejtettem hogy nem is azért írtad. Akinek mondjuk csak a folyamatos support a lényeg az vegyen nexust (amivel csak az a baj hogy samsung, mert én telefon téren kimondottan samsung ellenes vagyok) -
#4445 Nem gondoltam én sem, hogy mindenki rohanjon a boltba új telóért :) de ha legközelebb új mobilt keres, lehet 2x meggondolja milyen készüléket választ...én sosem szerettem nagyon a Samsungokat, de nagyon esélyes, hogy a DHD után Samsung lesz a a következő...a Note-tal szemezek, de amennyiért most vesztegetik, még nem veszek :D -
bigbigle #4444 De ha legalább abban a petícióban számítani fog az a 11.000 aláírás, akkor ha másnak nem is, de az XDA-nak remélem kiadják h megcsinálják rendesre. (Bár engem csak azért érdekelt mert bejelentették, és most értelmetlen kifogásokkal kihúzzák a listáról, én ezért mondjuk nem nem vennék új telefont, egyrészt mert még új, másrészt meg azért nem mindenki tehetni meg, de a HTC-nek ezzel a húzásával elsősorban a Sony és utána a Samsung jár jól...) -
#4443 Final statement of DHD ICS.
Komolyan mondom, hogy sosem érdekeltek a hivatalos frissítések, sosem használtam stock romot, de ez az ügy már engem is kezd felb*szni :\ HTC fejlesztők elképesztően nagy barmok...az xda-s srácok már megcsináltak kb mindent helyettük. Van nagyon jó 3.6os Sense-s rom, csak épp a kamera nem megy. Van 4.0-s Sense-es is, stock ICS, mindjárt rendesen működő JB...ezek meg panaszkodnak, hogy nem tudják megoldani a háttértár problémát...SZÁNALOM :(
Akinek jelen pillanatban még megvan a DHD-je, még nem vett One X-et, és esetleg várta is a frissítés(eket), az innentől kezdve azt hiszem más gyártó készülékei után megy... -
#4442 Nem tudom hogy ez már vicces, vagy szánalmas?!
Viszont itt egy az XDA-sok által összeállított petíció, aki szeretné, szignózza :)
http://www.ipetitions.com/petition/give-us-ics/ -
bigbigle #4441 Engem az jobban érdekelne hogy az Incredible S hogy kapta meg mikor ugyan az mint a DHD, és a DHD-nál pedig a rendszerre hivatkoznak... -
#4440 Valaki mondja már meg nekem, hogy akkor a Desire S miért kapja meg?!
Talán a DHD kijelzője még jobb is..ez már tényleg vicc..