167
  • A1274815
    #87
    Ez gondolom amolyan tömeg licenc dolog lehet, a laptopomon a Vista Home Basic ára még tavaly nyáron, kb. 10000 forínt volt, pedig akkoriban a boltban az OEM Vista Home Basic kb. 21000 volt.
  • sirpalee
    #86
    Mennyi is most egy euró? Kb 250 forint. Azaz kevesebb 25ezer gépenként a vista és office licensz. Az semmi.
  • tomcsa4
    #85
    "aki jó esetben még sem írni sem olvasni nem tud"...bocsi de ez már elavult szöveg. Nálunk is már olvasásra tanítanak az óvodában. Illetőleg elfelejtetted, hogy az idegennyelv tanulása ilyen korban a legkönnyebb, ilyenkor olyan az ember agya, mint a szivacs.
  • A1274815
    #84
    A többi gépen, pedig ha jól értem Windows 2000 és Office 2000 helyett Vista lesz, gondolom az eredetileg tervezett Wienux helyett.
  • A1274815
    #83
    Mondjuk azt is írják, hogy nem csak óvodákba teszik fel. Vagyis ez az indoklás csak arra a részre igaz, de az is hogy ez teszi ki a többségét. Valamint hozzá kell vennünk azt is hogy mindössze 1000 Linux-os gépről van szó. Azaz azt a linux-ot sem használták mégsem mindenhol. Csupán remek propaganda volt.

    "A Wienuxos gépekre kerülő Vista-licencek díja 105 000 euró."
    "A mostani beszerzés során számítógépenként 31 euróba kerül a Windows Vista- és 62 euróba az Office 2007-licenc. "

    31+62=93~100
    750*100=75000 ehez hozzá jön a telepítés költsége és ezzel együt el is éri a 105000 eurót.
  • assdf
    #82
    Mondhattok itt bármit, én elég sok érvet tuduk a windows mellett és ellen, ugyanigy a linux mellet és ellen, de ha a következő mondat igaz:

    "Leginkább azon háborodtak fel a szakemberek, hogy a változtatást nem biztonsági vagy más fontos szemponttal indokolták a bécsi vezetők, hanem azzal, hogy az óvodákban használandó új nyelvi szoftver kizárólag az Internet Explorerrel futtatható, a Firefox-verzió pedig csak jövőre készül el, egy évet pedig nem akartak várni."

    Akkor tulajdonképpen nincs is miről beszélnünk. Ugyanis ez esetben kurva nagy bunda volt.
    Legalábbis elég nehéz megmagyarázni azt hogy egy ovodásnak (aki jó esetben még sem irni sem olvasni nem tud) különösebb gondot okozna az hogy a ilyen vagy olyan ikonok vannak előtte, egy szutyok ovodás oktató program (amihez azért valljuk be nem kell óriási adatbázisokat kezelni és hasonló, szinte a neten található millionyi flash alapú játékos program is) pedig nem kerül többe néhány ezer forint/db-nál, ez mgszorozva 750-el is lényegesen kevesebb pénz mint 7 millió euro, akkor is ha egyszerre még 3 másikat is vesznek...

    Mert ha azzal indokolták volna hogy az hivatali ügyek intézéséhez használt adatbáziskezelő rendszer nem komptabilis az adott linuxal vagy hasonló akkor megértem, de igy tökröhejes az egész. Nem volt ott véletlenül valamelyik magyar politikus mint komoly informatikai szakértő? :)
    Mert nem lepődnék meg...
  • Kheller
    #81
    Olvasd már végig a cikket és próbáld is meg értelmezni. Szerepel ott rendszerösszemlástól kezdve wine-n sem működőképes LOB alkalmazásig sokminden.
  • arty
    #80
    azért nem jo a linux, mert a nyelvbi szoftver nem ment firefox alatt... itt is tudta a bal kéz, mit tesz a jobb :(

    megnyugtató, h az idiotizmus és a korrupcio nem csak magyarország sajátja :(
  • tomcsa4
    #79
    Sanyix, a maximum 5 példányban legyártott kínai szarok helyett használj értelmes, boltban vett, jó minőségű alkatrészeket, amiknek a gyártója esetleg supportol is.
  • Csaba42
    #78
    Akkor már ne is haragudj, de vagy szimplán képzelődsz, vagy no-name szarokat használsz, vagy Vista BÉTA/RC X-et használtál esetleg nem kötötted a netre a géped, vagy bele sem tetted az adott alkatrészt. Érdekes módon nálam, amint azt írtam, 95%-ban megtalálta a szükséges drivert, és nem a gyártó honlapjára mutató linkkel szolgált, hanem magára a driverre mutató linkkel. Ez hogy lehetséges; szelektálja a Vista a találatokat a szerint, ki ül előtte, vagy ki bízik meg benne?
  • Csaba42
    #77
    Én meg egy laza csuklómozdulattal kikapcsoltam a sidebart. Akárcsak a Suprefetcht, a Windows Searcht (az indexelés is kerregteti a winyót rendesen).
  • tomcsa4
    #76
    Persze a millió Linux disztróból pontosan tudták melyek kellenek nekik. Itt nem is volt lefizetés....
  • A1274815
    #75
    A valóság, inkább az lesz, hogy a gyártó b* megírni Vista-ra, de elkészítette még régen Linux-ra, meg így tippre XP-re.
  • A1274815
    #74
    "Miért nem guglizza ki a névre rákeresve"

    Mert annyíra "konzisztensek" és "egy kaptafára" mennek azok a gyártó support oldalak, hogy nincs az az ember aki softwareből leprogramozza.

    "Biztos a gonosz linuxosok írtak fake drivert hozzá."

    Hát ha szerintetek az MS mindenkit lefizet, akkor szerintem meg itt a Linux mögött állók fizettek le. Ezt csak ezért mondom, hogy lássátok milyen ha olyas valakivel van dolgotok, mint ti, csak a másik oldalon áll.
  • floatr
    #73
    Összeesküvés, megmondták... :D
  • asysoft
    #72
    Lehet, hogy lassabb, mint általában, viszont nem kell megvárni, míg az utolsó kis vacak is betöltődik, mint XP-n... Sidebar mire betöltődik, már vadul netezek. Sidebart amúgy is csípem, koncepcióval még nem lenne gond, de kivitelezéssel már inkább (arról nem is beszélve, hogy az API sem egészen úgy működik, ahogy az le van írva, már ha egyáltalán működik...)
  • Sanyix
    #71
    Közzé kell tenni? Ilyen fapados? Miért nem guglizza ki a névre rákeresve, úgyis olyan pro cuccokat gyárt az m$. Dehát az ati már csak ilyen nem tesz közzé semmit... De vajon egy 2 éves 6.xx-es ubuntun (most 8.04-nél tartunk), miért ment egyből az integrált lan, egy kevesebb mint 1 éve terveszett alaplapon, és vistán miért nem? Biztos a gonosz linuxosok írtak fake drivert hozzá :)
  • floatr
    #70
    Ebben nőnek fel az emberek, hiszen már az oktatásba is bevásárolta magát a mikorszoft
  • floatr
    #69
    Erre csak egy dolgot tok mondani, amit az előbb is: az nem találgatás, hogy minden változtatásért valakik mocskosul sok pénzt kaptak
  • Match
    #68
    Nem csak az zavar, úgy alapjában lehetne gyorsabb...
    Annyi fölösleges faszságot futtat, hogy napokba tellene kiírtani.
  • Csaba42
    #67
    Hálózati OpRendszernek kíváló a Linux (apró túlzással mondható, hogy annak is készült), otthoni munkára is tökéletes (utóbbira viszont a Windows is tökéletes). De a gamer szegmensbe tartozó jómunkásember kénytelen Windowst (is) használni, mivel ritkán készül egy egy Windows-os játék Linux-os átírata. Van, aki esküszik a különféle WinEmu-kra, de legalább annyian elítélik ezeket a progikat, mondván, hogy megbízhatatlanul működnek - már ha működnek. Hiába, az MS anno megcsinálta a maga kis birodalmát, bár azt persze senki sem tudja megmondani, hogy a jövőben hogy fog alakulni ez a dolog.
  • Sanyix
    #66
    Vista volt :)
  • A1274815
    #65
    Mint írtam használhhatod közben, laptopok más tészta, használd inkább a hibrid alvást ha zavar a boot idő.
  • A1274815
    #64
    A gyártó volt szíves nem közölni a dolgokat az MS-szel. Így nyílván nem érhető el a netes adatbázisból. Érdekes módon a laptompom wireless kártyájának a gyártója szépen mindig közzé teszi. Biztos lefizettő őket a csúnya MS.
  • Match
    #63
    7200-es vinyót notiba elég nehezen kerítek, a többi megvan (3 giga ram is). Áhá, tehát a superfetch kerregteti a vinyót indulásnál...hát, akár törődök vele akár nem, olyankor picsa lassú. Azt hittem van erre valami trükk, a vegyéljobbgépet helyett, de hát itt is bizonyít a vista.

    Csaba42: ezeket már reflexből írtom/nem használom, úgyhogy ilyenekkel nincs probléma. Az asztal és a tálca után nekem mire a sidebar bejön, az egy rémálom (az akadozó óra pl egész vicces volt eleinte).
  • Csaba42
    #62
    Próbálkozz a Vistával (ott is a Windows Update-tel), mert azt elhiszem, hogy az XP driver-keresője nem mindig ad eredményt. De az óriási nagyon tévedés, hogy "mindig" ezt tenné.
  • FoodLFG
    #61
    Úgy általában szerintem sokan túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a linuxnak, miközben az elterjedtsége otthoni környezetben minimális. Az egyetlen jól használható OS az otthoni felhasználók számára a Vista, vagy az XP.
    Az embereknek nem éri meg átállni, mert nem éri meg a befektetett energiát, még ha az nem túl sok, akkor sem. Persze nem mondom, hogy nincs alapból helyzetelőnyben a Windows..
  • tomcsa4
    #60
    Semmi előzménye? Miért neked mi közöd hozzá? Az meg hogy Berta ezt írta nem jelenti, hogy igaza is van. Mintha magyarra tartozna a bécsi bizbaz.
  • Sanyix
    #59
    Tényleg? Mintha ezt láttam volna, csak mindig az lett a vége, hogy saaajnos nem talált neten sem. A gyártó oldalán meg 2 kattintásra volt... Nem jó dolog ha magától keresgél drivereket neten, mert egyáltalán nem biztos hogy azt szedi le ami kell.
  • A1274815
    #58
    Miért az első pálfordulásra is mondható ez, amikor éppen a Microsoft száműzését kiáltották ki és persze az új projekt, ami "ingyenes" nyílt forrású softwareket (Free and OpenSource Software - FOSS) használt színtén szép summába került. És még a csúny MS-nek sem kellett fizetni a méreg drága szoftjaiért. Ott nem járt valaki jól? Hmm?
  • Csaba42
    #57
    Meglepő, mi? Odaát valaki nem jártatja a száját, hanem teszi a dolgát. Mármint zsíros összeggel keni meg a mindennapi kenyerét.
  • Csaba42
    #56
  • Kheller
    #55
    úgy ám, kivéve azt a részt mikor elöször a linux bevezetése mellett döntöttek. Ott aztán szó sem volt megkenésről, csakis a sok megalapozott szakmai érv
    Az meg, hogy egy évvel később újra win-t akarnak, az már természetesen ismét megkenés, mimás

    azért valahol irigylem az ilyen egyszerű gondolkodású embereket, olyan egyszerű lehet az életük, szerény kis világképükben van fekete és fehér, ha valaki mást mond az vagy hülye vagy megkente a billgéc
  • Narxis
    #54
    Az ilyen pálfordulásoknál szokott lenni az, hogy valaki vagy valakinek haverja nagyon "jól jár". Nem a rendszert kritizálom, csak hirtelen kiadnak több millió eurot úgy hogy előtte nem is panaszkodtak a meglévő rendszerekre? Semmi előzménye nem volt a történetnek.
  • tomcsa4
    #53
    Hát én úgy vagyok vele, hogy Vista eléggé kiforrt. És ez még csak jobb lesz. Nem, nem a bootidő csap be, valóban sokkal gyorsabb lett (játék közbeni alt+tab SP1 nélkül 1GB ramon szenvedés, most meg sima).

    Sanyix képzeld Windowst se használnak driverek nélkül, éppen ezért is van Vistának az az újdonsága, hogy adatbázisból válogatja össze a gépben lévő dolgokat és keres hozzá drivert az interneten.
  • Csaba42
    #52
    Ja, és a 2. bekezdés elejét javítsa ki valaki: ". Bécs"
  • Csaba42
    #51
    Á, hogy mondhatsz ilyet, hogy senki sem tud semmit? A nagyokosok mind tudják, hogy megkenés/lefizetés volt a köbön! :)))
  • Csaba42
    #50
    Sorry, javítok az idézőjel helyén:
    Persze, anno a "sima" XP meg kb. két hetente dobta meg magát.[/i]
  • Csaba42
    #49
    LOL, olvass már vissza a fórumokba! Mit látsz??? Így szar a Vista, úgy barom az MS, mindenkit megken/lefizet, stb. Ez mi, ha nem "Tényleg az a közfelfogás, amit írtál, és szerintem is elég szánalmas már."? Áruld már el, nagyon kiwi vagyok.
  • EroSennin
    #48
    Hogy fejlodnek mar az ovodai szoftverek, egy vacak linuxon mar el se indulnak :D :D :D