127612
  • Dick Riddick
    #56639
    Régebben sokat hallgattam a bumerángot, de egy ideje már ritkábban. A Danobius teljesen kimaradt az életemből.
    Ha rádiózom időnként váltogatom a csatornákat, általában Rádió1, Petőfi, pár kisebb helyi adó, néha Sláger ha régebbi zenékhez van hangulatom, és persze a bumeráng, ami véleményem szerint a legjobb reggeli szórakoztató műsorok egyike (zenei téren a Sláger gyorsan unalmas lesz sajnos, sosem értettem miért nem lehet szélesebb körből zenéket válogatni).
    Ha úgy nézzük, természetes hogy a dolgok nem maradnak meg örökké, ez alól a rádióadók sem kivételek. Az a mód ahogyan leváltják őket, na az már érdekesebb.
    Ez a mostani eset is annyira beleillik a képbe. Egy jó ideje már az emberek teljesen ki vannak zárva a döntéshozásból, ez tény. Most sem kérdeznek meg senkit hogy kedvelte-e az adót vagy sem. Tiszta sor.
    Hogy a pályázatok kiírása és elbírálása hogyan is szokott történni, arról is vannak már sejtéseink. Nemsokára alapkövetelmény lesz hogy a pályázó érvénytelen pályázatot adjon be, lehetőleg minél több kenőpénzzel megfejelve, és minél kevesebb pénz jusson vissza az államkasszába.
    Nekem ebből az egészből két dolog lett teljesen világos:
    Az egyik hogy nincsenek különálló pártok, csak politika van. Egy összefonódott katyvasz, sok-sok érdekszövetséggel és rengeteg propagandával.
    A másik dolog az ha a politikában valamit keresztül akarnak püfölni, azt meg is teszik, hogy törvénytelen vagy etikátlan-e, teljesen mindegy.
    Annak külön örülök hogy még több politikai tartalmú beszélgetést hallhatok, ennek az országnak nagy szüksége van ezekre a fejtágítókra. Legalább kevesebb altatóra lesz szüksége a patikáknak.

  • Falcon87
    #56638
    Elképzelem, az egyik adón zene néven bécsi munkásindulót, internacionálét meg katyusát harsognak majd, a másikon meg divízió88, meg archívum megy majd :DDDD
  • Falcon87
    #56637
    Bemásolom azt a kis szösszenetet, amit a másik okos pajtásodnak írtam priviben:

    "Akkor most egy összefoglaló, csak neked:
    Az állatokat két dolog szerint kell szabályozni:
    Az első a selejtek kilövése, hogy nem fertőzzék meg a teljes állományt.
    A második pedig az állatok számának szabályozása. Ha egy területen nem lennének vadászok, az állatok korlátlanul szaporodhatnának. Rengeteg róka lenne, amik megeszik az apróvadakat, így hát a rókák élelem híján a környező településekre törnek be, a baromfikat megenni, vagy pedig éhen pusztulnak. Az őzek, vaddisznók, szarvasok is elszaporodhatnak, tönkrevágva a helyi mezőgazdaságot, végül pedig szintén kipusztulnának. Ha párszáz éve nem ölték volna le az összes farkast, és medvét Magyarországon, akkor nem lenne szükség a vadászokra, mert a természet szabályozná magát.

    Apróvadhajtásra söréttel kötelező menni, a hatékonyság miatt. Ha golyós fegyverrel vadásznánk, elég nehéz lenne lelőni például a fel-felreppenő fácánokat. Általában itt találkozok macskákkal, és egyéb kóbor lényekkel.
    Gondolj bele. Ha golyóssal lövök bele a macskába, és az például lábon találja, a macska az adrenalin hatására elszalad, ám, mivel a két hátsó lába szinte teljesen megsemmisül, ezért éhenhal. Melyik a jobb neki?
    A kóbor állatok kiszorítják a vadakat a természetből, az apróvadakat felfalják, a kutyák kiirtják a rókákat, összeszednek minden fertőzést tőlük, ígyhát a betegségek is terjednének korlátlanul, kipusztítva a környék élővilágát. Egyébként vadászni jó dolog. Ha van vadász ismerősöd, kérd meg, hogy vigyen el egy hajtásra. Lőni bár nem lőhetsz, de a vadászösztön feltámad benned. Fogd fel biológiailag, ne pedig etikailag a vadászatot."

    Részemről a vita lezárva. Amíg mélyen tisztelt Fekete István VUK című könyvén kívül máshonnan nem informálódtatok a vadászatról, ezért elnézem nektek a tévedéseteket.
  • Molnibalage
    #56636
    Nem tudom, hogy hány éves lehettél, de anno a sláger indítása is kb. ilyen szintű hátszéllel történt. Akkor nem vernyogott senki...
  • pista89
    #56635
    Hallgattam őket, de megleszek nélkük.

  • autoszimulator
    #56634
    akárhol láthatsz politikát, ha akarsz, bár hülyeség azt keresni. nincs hír sehol a világban, se neten, se tv-ben, se rádióban, ahol teljesen függetlenek lennének, ez természetes.

    azonban mindez kis ésszel leszarható, de mikor ennyire nyíltan politikai adónak nyilvánítanak valamit, az már önmagában bicskanyitogató, főleg mikor ezt a két legnépszerűbb és leghallgatottabb rádió helyén akarják.
    olyan ez, mikor azt a piát akarják lenyomni a torkodon, amit egyáltalán nem akarsz megenni, de keverve valami üdítővel meginnád akár most is. És persze, lesz zenei blokk, de hogy milyen, az majd elválik ha beindul ez a két rádió, de ahogy hallom, sok magyart akarnak nyomni, annak meg jó vége úgy sem lesz.
  • Kicsikiraly
    #56633
    ezt most tényleg az mondja aki sörétessel lövöldözik macskákra? :D
  • Molnibalage
    #56632
    Szerited a sláger az mi volt? Eh...
  • milk4
    #56631
    Aha.
  • xxxpaulxxx
    #56630
    Akkor is politikai adók lesznek szóval lényegében ugyan az
  • Falcon87
    #56629
    Együttérző lélek vagy. Asperger-szindróma.
  • milk4
    #56628
    Sosem hallgatok rádiót...
    Végre ennek a kettőnek is lőttek.
  • Pepsi Twist
    #56627
    Sosem hallgatok rádiót... Ebből kifolyólag abszolúte leszarom mi a fasz történik a szaros rádiókkal
  • Molnibalage
    #56626
    Látom egyesek még figyelni sem figyelnek teljesen. Nem 24 órában pofázás fog zajlani, ezt senki nem gondolhatja komolyan. (Megjegyzem e slágáren is túl sok a pofázás, csak az is szar, idegesítő reklámok és ugyanaz a monton, ismétlődő zene van...)
  • FZoleee
    #56625
    Az egyiket hallgattam, és nagy kár, hogy megszüntetik.
    Írjátok alá :D
  • Kicsikiraly
    #56624
    Egyiket sem hallgattam, nem is érdekel mi lesz a sorsuk.

    Café rulz :D
  • Tomika001
    #56623
    Az egyiket hallgattam, és nagy kár, hogy megszüntetik.
  • RS
    #56622
    Nem hallgattam egyik sem, de attól még megdöbbentett/felháborított az eset.
    Anyám hallgatta mindig a Danubiust, én meg nagy Rádió Plusz-os vagyok. :)
  • Falcon87
    #56621
    Sok kicsi sokra megy. Priviben folyt.
  • extramagascsaj
    #56620
    Nem hallgattam egyik sem, de attól még megdöbbentett/felháborított az eset.
  • kuci06
    #56619
    Hallgattam őket, de megleszek nélkük.
  • NEOreg3
    #56618
    nem szoktam rádiót hallgatni, így valahogy nem nagyon érdekel a dolog
  • autoszimulator
    #56617
    picit talán hiányozni fognak, de nem emiatt háborít fel, hogy pont ők, hanem az, hogy pont ÍGY, hogy ilyet is lehet ebben az országban. minden nap lehet vmi szánalmasabbat csinálni.
  • xxxpaulxxx
    #56616
    Nem hallgattam egyik sem, de attól még megdöbbentett/felháborított az eset.

    Már nagyon rég átszoktam a Slágerről a Petőfire, de attól függetlenül sajnálom mind2 csatornát.
    Mi ez már? A rádió nem azért rádió, hogy zene szóljon belőle? Erre kapunk 2 politikai adót? Hát ez szuper... köszi szépen tényleg, még a rádióból is ezt a szart kell hallgatni
  • tenkenorman
    #56615
    Habár ritkán halgattam őket, amikor halgattam (bumeráng, boros bocskor páros) mindig szakadtam a röhögéstől. nagyon sajnálom és fel vagyok háborodva hogy a kcsög ortt, mit meg nem enged magának.
  • Benny04
    #56614
    Nem hallgattam egyik sem, de attól még megdöbbentett/felháborított az eset.
  • Broafka
    #56613
    Az egyiket hallgattam, és nagy kár, hogy megszüntetik.

    ugyanakkor fel is háborított az eset. Hová fajul Magyarország. MSZP és Fideszes propaganda rádióadók lesznek egy jól megszokott zene rádióból, na ne szórakozzunk már
  • DJ RX7
    #56612
    ahogy politizálnak, na az kurva nagy zene!
  • DJ RX7
    #56611
    Nem hallgattam egyik sem, de attól még felháborított az eset.

  • angelslie
    #56610
    Én is egyedül a Bumerángot fogom hiányolni, reggelente a buszon mindig az ment :)
  • Blacksheep333
    #56609
    A zenék amiket a rádiókban nyomatnak nem jönnek be. Nem csak a Danubius és a Sláger Rádió zenéi, hanem úgy egyáltalán.
    Egyedül a Bumerángot sajnálom a Slágeren Bochkorral és Borossal.
    Lesz az a műsor egy másik adón, vagy örökre megszűnik?
  • jhetedikj
    #56608
    Megleszek nélkülük, az új zene csatornára kiváncsi leszek.
  • tigerbácsi
    #56607
    hidegenhagy!

    ám mivel lejárt a mandátumuk, így új pályázat útján nyerték meg a helyüket. ennyit tudok róla, s ez is sok.
  • tigeroo
    #56606
    Mindkettőt hallgattam és hiányozni fognak.

    de megdöbbent az eset hogy ilyet meglehet tenni..
  • Picar77
    #56605
    Hallgattam őket, de megleszek nélkük.

  • Molnibalage
    #56604
    A munkatársam egésznap slágert hallgat. Már a pokolba kívántuk. 2003-ban hagytam abba a rádióhallgatást, mert egyik szarabb volt, mint a másik. Mikor a munkatárs nincs bent, akkor vagy az én számítógépemről ment a zene, vagy áthúztunk a dunabajuszra. Nagyon kellemesen csalódtunk benne.

    1. Leszoktak az undorító feka zenéről és tényleg változatos zenét adtak. 1,5 hét alatt jóformán még együttes sem ismételtek és volt zene 60-as évektől kezdve napjainkig. Legtöbbször még az előadók nevét sem tudtam belőlni.

    2. A slágeren a napi 2 db Abba, Republic, Charlies, stb. kibaszottul unalmas. 5 napig képtelenek változatos zenét adni. Egy 20 GB-os mp3 "gyűjtemény" (ez még viccnek is rossz kifejetzés) is változatosabb náluk.

    Az egyikért kicsit kár a másikért egyáltalán nem. Most meg a sláger összevissza nyivákol, mikor anno elég szép hátszéllel kapták meg amit kaptak. Nevetséges. A rádiózás szégyencsatronája megszűnik. Végre. A két főbohóc sajnos folytatja majd másol valszeg ahelyett, hogy inkább utcát söpörni menne. (A becsületes és tisztességes utcaseprőktől meg elnézést kérek.)
  • angelslie
    #56603
    Aha mert pont egy elkóborolt macska fogja kiírta a te nagy vadállományodat...
  • Falcon87
    #56602
    Az egyiket hallgattam, és nagy kár, hogy megszüntetik.

    A Danubiust minden reggel hallgattam, hiányozni fog.
  • Falcon87
    #56601
    A segg két 'g' betű :DD
    balfasz
    #56596: Az már az ő baja, az én dolgom felügyelni a vadállományt, és fenntartani az egyensúlyt.
  • Lacee86
    #56600
    Valami politikai szarok jönnek a helyükre, egyik bal másik jobb, jól tudom? Gyomorforgató...