12193
X3 - Terran Conflict / Albion Prelude
  • Gunslinger
    #4727
    Robotok lehetnek, úgy ahogy egy Xenon L is egy önálló robot, ezt nem is vitatom. Egy szóval nem mondtam, hogy csak programok lennének, de nyilván minden robot tartalmaz programot is, tehát a végére levezetve bizony a xenon egy program, de nem csak egy program, több annál, mert gépek sokasága, de ki van zárva, hogy androidok lennének és így vezetik a hajókat. Inkább olyanok, mint a BSG-ben a Cylonok, ott is a Raiderek meg Heavy Raiderek saját magukat vezetik, nincs bennük pilóta, mármint az új szériában és nem az 1978-asban. Mikor elfoglalhatóvá válik egy Xenon vadász, akkor sztem valamiféle központi CPU-t találat ér és már nem tudja magát irányítani, kvázi meghal, ezért nem látunk kiugrott android fazont, mert nincs is benne. Pilótafülkéje sincs. A videóban sem xenonok vannak, ez be lett nézve, ahogy írtam, hogy inkább kalózoknak tűnnek. Nem tudom, honnan szedte Tomonor ezt a marhaságot, hogy xenonok lennének. Az egosoftos topicban vitézen kívül beíró fórumozó is nekem ad igazat, hogy nem két lábon járó robotok, erre semmi bizonyíték nincs és nem is lesz. A Xenon egy program ami a hajóikban testesül meg, a hajók maguk a robotok. Elképzelhető, hogy kisebb robotokként is léteznek, pl. egy K-n vagy J-n karbantartó robotként, de nem két lábon járó androidok.
  • Gunslinger
    #4726
    De megcáfoltad magad, mert ha androidok lennének, akkor jó lenen nekik a space suit.
  • Vitez77
    #4725
    Tomonornak van igaza (félig, mert az android és a robot más; ezek nem androidok, hanem robotok), nemtom mit támadjátok. Farnhams Legend végén is írja, hogy Nopileos összetéveszti a Sohnent a Xenonnal. Ha a Xenon csak egy program lenne, akkor nemigen lenne ennek értelme.
    Nopersze, lehet, hogy lényegileg egy program, de akkor viszont kell neki egy megtestesülés.
    Amúgy a Farnhams Legendben több elszórt jel is utal erre.
    Tomonor: bocs, de azzal viszont nem értek egyet, hogy AZOK amik abban a vidben vannak, Terraformálók ^^
  • NONPLUSZULTRA
    #4724
    A Farnham's Legendet figyelmesen elolvasva számomra nem jöttl semmi konkrétum a Xenonok kinézetéről. Csak XenonHajókról van szó.
    Ami kiderül az a Sohnenek kinézete: konkrétan egy AD&D-s Beholderre hajaz, csak fémből.
    Ezt a postot csak könyvjelzőnek szánom. Kíváncsi vagyok mennyit vitatkoztok még a témán.
    Elővehetnétek a többi fajt is.
  • tomonor
    #4723
    az a lényeg hogy androidok, nem cáfoltam magamat meg o.o
  • Gunslinger
    #4722
    Ezt a videót már láttam, emlékszem az idegesítő zenéjére. Nos nekem ebből nem jön le, hogy xenonok lennének. A Xenonok hajói nem így néztek ki az X2-ben. Nyugodtan lehetnek ilyen pofával argon kalózok is azok a manusok. Ha meg tényleg így néznek ki akkor pláne nem értem miért nem volt jó az argon space suit nekik, saját magadat cáfolod meg ezzel.
  • Gunslinger
    #4721
    Persze, de azért nem reagálsz arra, amit írtam. A végső érv, mint "akkor is nekem van igazam" meg erőteljes muhahát érdemel. :-DDDDD
  • tomonor
    #4720
    Oké, most majd eldől hogy mik is a Xenonok.

    Egosoft fórumon csináltam neki egy topikot.

    Illetve itt egy videó amely egy Xenon hajót mutat be a legénységgel:


    Szal ha ez nem elég meggyőző akkor már csak Vitéz meg Amaro barátomra hivatkozhatok o.o Na meg CBJ-re.
  • tomonor
    #4719
    ... Látom nem adsz nekem igazat, pedig nekem van igazam... -_-
  • Lockheed
    #4718
    Jaja, tényleg gyors volt de ezen lehetett segíteni könnyen a Ship Creatorral, vagy ha föltetted a cheat packot akkor az engine tuning scriptnél negatív előjellel. De nagyon hiányzik az a hajó. Valamiért nagyon tetszik. A filmben is imádom. Nem tudom miért, de az egész annyira jól ki van találva és szépen lemodellezve. Bitang jól néz ki!
  • Gunslinger
    #4717
    Egyébként a TC-ben már három féle space suit van. A Marineok más ruhában vannak mint a játékos, az övékben nincs repair laser, viszont gyorsabban tudnak haladni és kicsivel nagyobb a páncéljuk.
  • Gunslinger
    #4716
    Az argonopediat már legalább 3x elolvastam, megvan kinyomtatva is, egy szóval nem írják, hogy androidok lennének, a Farnham's Legend meg nem annyira régi. Ha az egosok találták ki anno, akkor miért nincs nyoma egy játékban sem? Nem feltétlenül csak a kiugrott asztronautára gondolok. Átvezető animációban, introban, vagy egyszerűen valami BBS szerű infóban is említhették volna. BTW a boronok eléggé eltérők külsőleg az emberektől, mégis ugyan olyan ruhában vannak, ha ez akkor nem fájt a készítőknek nem értem, hogy akkor a humanoid xenonok miért ne lehetnének argon space suitban. Sőt, ők különösen hiszen az emberek alkották őket. A Khaak hajóknál simán meg lehet úgy magyarázni, hogy a kis masinák automaták vagy egy Carrierről irányítják őket, lásd clusterek meg hogy egy Scout milyen pici, egy normál M5-ösnek a kétharmada kb. A capital shipekből meg nem ugrálnak ki. Régi X-ekben unknow object hagyta el a hajót? X-BTF-ben és X-Tensionban semmi sem hagyta el a hajót, nyugodtan elfelejtheted a többesszámot. X-BTF-ben egyáltalán nem ugráltak ki a pilóták a hajókból, át sem ülhettél más hajóba. Nem rágalmazlak, csak szerintem ne vegyük készpénznek amit egy lökött egos kitalált anno és beleszőtte egy regénybe. Ha ott le bírták írni akkor miért nem tették meg egyik játékban sem? Ugyan már, komolytalan és ami a főbb, hogy logikátlan is.
  • tomonor
    #4715
    lol, imádom mikor megtagadják az igazságot...

    Még annó az egósok találták így ki őket, természetesen mindennel a játékok motorjainak kódolása hibáztatható. Ugyanis az alap hajó amiben ülhetsz az a space suit. Ám space suitból csak egyféle lehet. Ezért van az hogy csak argon space suit van, és a khaakokat és xenonokat inkább kihagyták ebből a részből. A Farnham's legendet pedig ne olyan kaptatott regénynek tekintsd, az az igazi X-en alapul. Amúgy ha beleolvasol az argonopediaban (bannerban van) akkor ott is kiderítheted hogy a xenonok androidok.
    (továbbá a régi X-ekben [X3-an kívül] valóban, egy unkown object hagyta el a hajót, csak ép láthatatlan volt.) Szal nem kell itt engem rágalmazni o.o''''
  • Gunslinger
    #4714
    És hol van az a pilóta? Mert az űrben nincs egy sem. Hova ugrik? Szublimál egyből? Vagy még a hajóban párolog el? Ne röhögtess. Ez egyszerűen baromság. Akár leírták egy spin-off regényben akár nem. Soha nem volt erről szó egyik X játékban sem, pedig van belőle öt.
  • Gunslinger
    #4713
    Hja, a Daedalust én is csipáztam, csak sztem túl erős volt a 320-as sebességével. Állandóan abban ültem, miután megvettem. Mondjuk az baromság volt, hogy csak a Teladiaknál volt kapható.
  • tomonor
    #4712
    Hivatalos infók szerint robotok, androidok. Ha olvastad volna a Farnham's Legend-et, abban kiderül. Annó az emberek építették őket hogy új világokat terraformáljanak.

    Na meg az mivel magyarázható, hogy egy Xenon hajóból kiugrik egy pilóta?
  • Gunslinger
    #4711
    Semmi. Nem tud többet vagy kevesebbet a többinél azért mert tanker. A Miner szállítóhajóknál van annyi, hogy van beépített mineral scannerjük és alapból van bennük ore collector is.
  • Gunslinger
    #4710
    Ezt már én is kérdeztem anno, állítólag valami regényben írnak róla. Mindenesetre a játékból nem derül ki és személy szerint baromságnak is tartom, mert mi szükség lenne humanoid robotokra az űrben.
  • Lockheed
    #4709
    Jaja, sok hajó kell, minél több. Jó lenne, ha a hajó modolást megoldanák cégre. Még régebben írtam arról az Izverg M2-esről, és most kijött egy Paranid M6 ( Thanatos, mint a Gallente Carrier az EVE-ben ) és a kettő együtt nem megy. Ezt szomorúan vettem tudomásul, mert végre van egy M2-esem hangárral és bitang jó hajó bár nemigen ülök benne de van pár. Nagyon örülnék neki, ha a régi modellek berakhatóak lennének. Főleg az SG hajókat hiányolom nagyon. A Deadalus osztály nagyon szépen meg volt csinálva, és igencsak jól nézett ki amikor shortrange fegyverzettel ( IRE, PAC ) végigcsorogtam Pirate Alley-n. Tisztára olyan volt, mint a filmben. Azt a hajót nagyon hiányolom!
  • bgabor
    #4708
    Azt, hogy androidok miből szűrted le? A játék annyit mond, hogy az ember által létrehozott önfejlesztő AI létformák. Másszóval semmi szükségük pilótafülkére.
  • bgabor
    #4707
    Annak, hogy egy mercury tanker minősítésű, van jelentősége?
  • Lockheed
    #4706
    Hát szerintem majd nézzél meg magadnak egy Deimost a Paranidoknál. Egyébként Terran ügyben egyetértünk, tényleg szépek a vadászok de szerintem a Tokyo is ott van. No meg szerintem az ATF összes hajója az új Valhalla kivételével. A Tyr az vmi döbbenetesen szép hajó és a kicsik is jól néznek ki nagyon. Tetszik még az Aegir is de a legszebb hajó az XTM Valhalla volt sztem.
  • Gunslinger
    #4705
    Eleinte én is értetlenkedtem, de végül is így többől lehet választani, szal már nem bánom.
  • Gunslinger
    #4704
    Nagyon nem, max a sznoboknál :-)
  • mindero
    #4703
    Csak a kinézet számít a világban sajnos :)
  • Vitez77
    #4702
    Tomonor, bármi lehet a hajók formájának közös alapja.
    Amúgy nekem a Reus hajók tetszettek a legjobban, TC-ben sztem túl sok hajó van már. Meg nem értem miért nem lehetett meghagyni az ATF hajókat a Föld "hivatalos" hajóinak.
  • tomonor
    #4701
    Érdekes amúgy hogy mennyire tudják változtatni a normákat az egósok...

    X2 profil:
    Fontos megjegyezni, hogy X2-ben a fajok hajóinak minden esetben ugyanaz a pilótafülkéjük, és úgy vannak rákapcsolva a dolgok (pl hajtóművek) tehát mintha konzolok lennének. Ez akkor még elfogadható volt végülis, ám engem személyszerint most se zavar...

    Argon: futurisztikus hajók (nova), néhány pedig öreg, Földi design (centaur)
    Boron: Helyes zöld hajók, amelyek kék csíkot húznak és víz alatt is mennek (Argonoké is megy a víz alatt TBH)
    Teladi: ?ás fajról koppintott technológia, kalózhajókat is ők gyártják
    Paranid: No, ÓRIÁS robosztus hajók, és övék a legrandább
    Split: ragadozók. Megálják a helyüket
    Xenon: Igazi android technológiát idéz a pilótafülkéjük. Teccenek :D
    Kha'ak: akkor még újdonságnak számítottak, ahogy a Carrier-re mondja az unokatesóm: randa bogár :D
    Goner: o.o nemérdekes

    X3 verzió
    kialakítottak az X3 esetében egy formavilágot amelyet minden egyes faj hajója követ. Tulajdonképpen mindegyik hajóban észre lehet venni az alap vonást amelyet a többire rámásoltak vagy abból alakították ki.

    Argon: olyan igazi emberi hajókat idéz. Ám a régi novát visszasírom. :(
    Boron: teccenek a komfi halacskáik, ezesetben szebbek az X2-s társaiknál.
    Teladi: randa hajók, és sajna az X2-s M2-s és M1-est visszasírom nagyon. Ha az M3-asuk méretbe egy picit nagyobb lenne, elhinném hogy ők igazi kereskedő faj...
    Paranid: monumentális, star trekket idéző hajók, jók lettek, ám most szegény teladik helyettük szívnak.
    Split: Fuhú. Nos tetszik az új kialakítás, ám unalmas sajnos és elvesztették az X2-s jó kis ragadozó hangulatot a hajóik. Na meg a vörös lángcsóva. Az is nagyon hiányzik.
    Xenon: nos, most szebbek lettek, ám nem mondanám meg hol van bennük a pilóta fülke, pedig ők is emberszerű androidok...
    Kha'ak: amikor a reunion a khaak LOD problémával küzködött, azt hittem eldobom az agyam. Ám most szépek hogy világítanak is, ám kezd unalmas lenni a szitu...
    Goner: lekoppintották a novát meg a centaurt, ez a szokásos egosoft igénytelenséget jellemzi (amely szerencsére nem jellemző)

    Nos tőlem ennyi tellet o.o
  • Gunslinger
    #4700
    Lány vagy, hogy ennyire a kinézet a döntő? :-D
  • mindero
    #4699
    Én is eljutottam oda h veszek egy M7-et, de a boarding podok miatt eléggé le van szűkítve a választék.
    A Cobra jó lenne de valami félelmetesen ronda, pedig a split hajók általában tetszenek (olyan brutálisan néznek ki). A boron Kraken túl nagy, lassú könnyen eltalálják, a paranid Ares meg az Argon Minotaur a két szóba jöhető hajó, de a Minotaur sokkal szebb úh asszem azt fogom megvenni.
    Kiegészítő hajónak meg Centaurt fogok venni, annak is a katonai változatát, csak az a baj h túlcsicsázták, az a kiugró bigyó a hajtómű fölé nem kellett volna. Sajnos kevés szép hajó van, én meg igyekeznék egységes flottát összehozni, de mindegyik fajnak megvan az éke. Split: nagy hajók, Argon: közepes, Terran: vadászok, Paranid: Hyperion :) Boronok jók lennének, csak nem tetszik a szinük, a teladiknak meg ronda az összes.
  • Gunslinger
    #4698
    Ja bocs :-D
  • Gunslinger
    #4697
    Aszteroidák miatt nem érdemes sztem bajlódni. Biztos jó kis szektor, de baromi messze van mindentől, Terranoktól is, osztan tőlük meg sok fegyvert veszek. Nekem tuti nem érné meg. Monnyuk a déli Paranidokkal is sokat kereskedek, jó biznisz a tractor beam. Nekik van ott gyáruk, meg nekem is mnidenféle és a tractor beam-et mindig el lehet adni és iszonyú jó kereskedelmi rang növelő is!
  • Lockheed
    #4696
    Az a bajom azzal a szektorral, hogy nagyon messze van a két kapu egymástól. XTM-ben Ollerussal meg lehetett oldani de itt nincs ilyen. Persze azért már van ott egy FDN node meg pár SPP de nem ott lesz a HQ. Itt alul az a jó, hogy egyetlen kapu van csak, világos a szektor, jó a zene, van 50 fölötti kavics mindkét fajtából és van 4 nividium is. Ez ugye a Boronokkal szomszédos rendszer az Atreus HQ-tól 2 jumpra ShipYardtól 3-ra. Splitek 4 jumpra, Paranidok 6-ra, Teladik 4-re. Az Argonok messze vannak, de azt a HUB-baé megoldom. Be fogok azonnal települni az ettől balra lévő déli Paranid "csücsök" alatti 2 unknown szektorba is amik az Unholy Descent szektorból nyílnak ugyanis a délebbi szektorban 4db 64-es Silicon szikla is van! :)
  • Vitez77
    #4695
    Összességében értettem a 2mill+-t XD
  • Gunslinger
    #4694
    Régen sem kaptál M6-ért 2+ millát. Battlemaster rangon kaptam értük maximum 1.2 milliót. A pár százezres érték volt az átlag, még Battlemaster rangon is 800 ezer volt az átlagos. Most is jó biznisz egyébként a patrol, nem lett annyival kevesebb a jutalom, így is bőven megéri. Mondjuk már én is csak poénból és harci rang növelésből veszem fel ezeket a küldiket mióta milliárd fölé mentem.
  • Gunslinger
    #4693
    Nah akkor egész jól haladsz. Én két hete csináltam meg a HQ plotot (3 hónap volt így a HUB-al együtt), bár nem sikerült egy nap alatt, picit elhúztam. Az aknás rész sok volt nekem, PSG-vel takarítottam. Az Orca meg Kingdom Endben volt. Egyébként az az Orca tök bugos. Amíg nem foglalod el, addig god modeban van, nem tudod kilőni, de amint elfoglalod már ugyanúgy halandó lesz, mint akármelyik másik hajód. Mondjuk ez lehet, hogy nem bug, inkább feature :D Direkt csinálták ilyenre, hogy a bénák ne lőjék szét amikor foglalják. Tök felesleges volt szerintem. A HQ-t a szokásis Montalaar melletti szektorba pakoltam (Avarice). A jobb alsó szélső UK szektor mitől olyan hű de jó? :D
  • Vitez77
    #4692
    Változó. Most küldtek először rám ennyi hajót (még mindig nincs vége, várom a köv. hullámot), szal ezt még nem tom. De való igaz, nálam nem nagyon éregette el a 2mill+-okat Asszem párszázezret ér csak egy M6Csak úgy poénból szoktam vállalni, amíg a köv. patchben vissza nem csinálják.
    Aki viszont nem akar várni vele, annak itt van egy kis mod. Ki kell cserélni a 06 .cat .dat-ot, és kapsz egy, a régihez hasonló jutalmazást.
  • Lockheed
    #4691
    Mostanában nem nagyon vállaltam Patrol küldiket, mert nem fizet olyan jól, mint régebben. Mennyit keresel egy Hard-Very Hard missionban?
  • Vitez77
    #4690
    Bakker. 15-óra körül felvettem 2 patrol sector küldit. 10 Akuma, 4 K.....és jönnek....
  • Vitez77
    #4689
    Terran fegyverek nagyot ütnek, ne félj.
    Az ATF és az USC ember, de az USC az a "hagyományos" katonaság, addig az ATF egy elit csipet-csapat, speciálisan az AGI-ok (Xenon, Terraformer, #deca) ellen kiképezve (AGI Task Force).
  • bgabor
    #4688
    Valamit nem értek:
    A saber-en lévő alap fegyverek, az electromagnetic plasma cannon alig sebez valamit. Viszont a neten található különféle táblázatok alapján a sebzése kábé a középmezőnyben van. Le lettek gyengítve a fegyverek az X3:Renunionhoz képest, vagy mi a helyzet?

    Ezenkívül jól látom, hogy a Terran és ATF hajókra csak emberi gyártmányú fegyverek mennek fel? Ami érthető is, hiszen az X univerzum többi népétől teljesen függetlenül fejlődtek, de nem gyenge pontja ez a Terran és ATF hajóknak, hogy csak a hurka emberi fegyverek mennek fel rájuk?
    Mellesleg árulja már el valaki, mi a különbség a Terran és az ATF frakciók között? Mindkettő a földről származik, nem?