115
  • Epikurosz
    #115
    Te is tehetsz a pazarlás ellen!

    Például úgy, hogy beszólsz a bankodnak, hogy nem kéred a havi számlakivonatot póstán, mert a neten bármikor megnézheted, sőt letöltheted e-formában. Különben itt Magyarhonban ígéretesen indult a z e-számla a közüzemeknél, aztán valahogy megbicsaklott. Hátha lesz belőle még valami.
  • toto66
    #114
    Viszont a tanítással nem szabad takarékoskodni...
    Ahol dolgozom 30-40 fő közöttiek az osztályok (Németországban 20-as már nagy és két tanár van velük egyszerre), és most vonják össze két másikkal...
    És elhitetik az emberekkel, hogy azért mert kevés a gyermek, pedig igazán jól tanítani 15-20 fős osztályokat lehetne, amire most meglenne a lehetőség...
    A környezetvédelmet hogy neveled bele a gyermekekbe, mikor még az alapszintű nevelés is problémákb ütközik...
  • toto66
    #113
    Ehhez kapcsolódik, hogy tényleg iszonyú a pazarlás és ezt meg kellene szüntetni!
    Ebben az értelemben én is "zöld" vagyok, de nem szeretem azokat a marhákat akik az az atomerőművek ellen tüntetnek...
  • toto66
    #112
    Tudod te Magyarországon hogy megy ez?
    Pl.: Veszek három radírgumit, bruttó 75 Ft-ért. Leadom a számlát az iskola pénztárába (ja elötte aláíratom hogy kifizethető és ráírom mire haasználtam fel)
    A pénztáros minden egyes számlához kiállít egy kisérőt (A4-es méretben), majd hogy meglegyen az iskolának mindkettőt lemásolja (szintén 2db A4-es) az adatokat rögzíti a számítógépen, hogy majd összesítve kinyomtatható legyen és majd ki is nyomtatják, majd elviszi az intézményszolgálatnak, ott rögtön lemásolják (megint +2db) és rögzítik a számitógépen a fentihez hasonló céllal.
    (ha valamit leltárba vesznek azt már nem is írom mennyi papír)
    Hó végén, negyedév végen és év véggén pedig elszámolások vannak (újabb papírok),
    + jelentések az önkormányzat felé + statisztika az állam felé...
    És még nem is tudom az összes helyet ahol a radírgumim megjelenik papír és elektronikus formában...
    Röhely!
  • remark #111
    "-- Tudod, hogy a konkrét részletek nélkül csak emberellenes hanta amit leírtál?"
    1) Melyik ponthoz szeretnel magyarazatot?
    2) Ha tudsz a gittegyletekrol, akkor arrol miert nem, hogy bizonyos pontok magyarazata esetleg kiverné a biztositekot?

    "-- Tudtad hogy a környezetvédelem ál-jelszavaiba a dolgozó középosztály életminőségének lerohasztsát, mozgásszabadságuk megszüntetését, életcéljaik, terveik vágyaik leszarását csomagolják?"
    Konkret reszletek nelkul amit irsz az "emberellenes hanta". Miert? Mert az altalad felsorolt problemak okainak teves meghatarozasaval nagyobb kart okozol mint gondolnad. A tevedes miatt hanta, a karokozas miatt emberellenes.

    "-- Tudtad hogy a Grimbusznak (írd: greenpeace) igencsak vaskos az anyagi helyzete? Hogy ..."
    Tudtad hogy sose erdekelt a Grimbusz? Tudtad hogy nem a Grimbusz a tema, es hogy a "zoldeket" azonositani a Grimbusszal ugyanakkora tevedes mint amit az elozo pontban irtal?

    "-- Tudod hogy mindez honnan? Kik pénzelik az ehhez hasonló gittegyletek százait világszerte? ..."
    A gittegyleteket tenyleg hatalmas penzzel tamogatjak, es azok tenyleg hatalmas sajtotamogatast kapnak. De ez nem a zold mozgalom, legalabbis nem az, amelyikrol en beszelek. Aki azt hiszi hogy pl. a zold mozgalom egyenlo a Grimbusszal, akkor az legalabb akkora atveres aldozata, mint amekkoraé szerinte a Grimbusz tagok.

    "-- Van elképzelésed PONTOSABBAN arról, hogy a fenntarthatóságnak mely szintje a kívánatos?"
    Pontosabban arrol van elkepzelesem, hogy a fenntarthatatlansagnak a melyik szintje NEM kivanatos se szamomra, es szerintem masok szamara sem. Ez a mostani.

    Definialjuk a zold mozgalmakat azon keresztul hogy leirom roviden hogy mi szerintem az alapveto problema: A problema az, hogy a gazdasagi novekedes, mas szoval a "fejlodes" ma nem a megfelelo celokat szolgalja. Ha nem a megfelelo celokat szolgalja, akkor pazarlo, hiszen olyan celok elereseert aldozunk fel potolhatatlan ertekeket (pl. termeszeti eroforrasokat), amikkel en nem ertek egyet, vagy ahogy te fogalmaztal, ami nem a "kozeposztaly eletminosegenek javulasat" szolgalja. A zold mozgalmak azon mozgalmak, amik a leirt problemat a _pazarlas_ szonal fogjak meg.

    Az alapveto zavar szerintem a (valodi) zold mozgalmak ellen felszolaloknal ott van, hogy nem latjak at, hogy a fejlodesre forditott eroforrasok mekkora hanyada eredmenyez tenyleges fejlodest (kozeposztalyra leforditva: eletminoseg javulast), es mekkora hanyada szolgalja a toke- azaz a hatalomkoncentraciot.
    A gazdasag, mivel fugg a penzrendszertol, igy a toke- es hatalomkoncentracio eszkozeve valt. A gazdasagi eletben a hatekonysag a toketeremtes kepessegenek szinonimaja valt, ahelyett hogy a hatekonysag az eletszinvonal noveles kepessegenek szinonimajava valt volna. Ennek a problemanak a nagy resze megoldhato a penzrendszer problemainak kezelesevel. (Persze a jol ismert dogma szerint toke = eletszinvonal; ...hat a toke felett rendelkezok szamara biztos.)

    Vegul a zold mozgalmakhoz visszaterve: az altalam ismert es elkepzelt zold mozgalmak szerint a pazarlas csokkentese magaval vonja 1) a kornyezeti terhek csokkeneset 2) az eletminoseg javulasat.

    Ez a rovid verzio. Mivel nem tudom mit nem ertesz abbol amit leirtam, ezert ha erdekel a vita, akkor celszerubbnek tartom inkabb a kerdeses reszek megtargyalasat, ahelyett hogy most mindent leirok reszletesen 10 oldalon at, hogy aztan amit leirok senki se olvassa el es fogja fel, mert tul hosszu.
  • Epikurosz
    #110
    ...bejegyeztetésére...,na
  • Epikurosz
    #109
    Persze, szabadalom nehegyeztetésére gondoltam. Csak a magyar kábé 35k Ft. Nem is oly sok.
  • Epikurosz
    #108
    Amúgy, annyi jó ötlet elhangzik ezeken a fórumokon. mINDENKIT ARRA BIZTATNÉK, HOGY jegyeztessen be , akár strómanok révén is.
    Ja, és spóroljuk már meg az a 243 milliárd eurót, a kutyafáját neki!
  • Epikurosz
    #107
    "Kik pénzelik az ehhez hasonló gittegyletek százait világszerte? Kik biztosítják a szinte korlátlan sajtótámogatást (az is lefordítható pénzre, méghozzá óriási összegekre!) Na kik?"

    Passz. Nemtom. :-)
  • Epikurosz
    #106
    "Recent research at Brookhaven National Laboratory could lead to the replacement of platinum by a gold-palladium coating which may be less susceptible to poisoning and thereby improve fuel cell lifetime considerably."
    Wiki.en.

    Ha kifogy, akkor aszteroidákról kell hozni. vámmentesen.
  • babajaga
    #105
    "szerintem mennek azok platinadrót nélkül is, de ebbe most nem megyek bele, emrt nem vagyok biztos"

    Pedig a katalizátorigényes reakciók nem mennek katalizátor nélkül, a kémiai folyamatok már csak ilyenek.
  • Molnibalage
    #104
    Nem tudom, hogy ez a számolgatás hova fog vezetni, de kíváncsi vagyok rá. Azt mindenesetre tudom, hogy a Földfelszínre eső napenrgiának 1%-nál többet valamier nem lehet (szabad??) kivonni. Nem tudom az okot, de az BME NTI-ben halottam ezt.
  • digital
    #103
    Magyar találmány a biodízel előállítására hatásfoka is sokkal jobbnak tűnik.
  • halgatyó
    #102
    Pár számadat, nem vagyok mezőgazdasági szakember, ha tévednék valamiben, lehet kijavítani.
    A búza 1 hektáron 50 mázsát (magot) terem, ami km2-enként 500 tonna.
    A kukorica mag-hozama tudtommal hasonló nagyságrendbe esik.
    Ha a zöldtömeget vesszük (mindet ami nem mag) akkor becslésem szerint a fenti adat 10 szeresével lehet számolni: legyen 5000 tonna/km2.

    Magyarországon a napenergiából 1 m2 víszintes, nem mozgatott felületre kb. 2400 MJ (Mega-Joule) energia esik 1 év alatt. Ez az adat a legbiztosabb, ugyanis ez az én mérési adatom. Azaz 1 km2 vzszintes, nem mozgatott felületre ez 2.4 * 10^15 j (Kimondva: kettő-egész-négytized-szer-tíz-a-tizenötödiken) Feltételezem, hogy a jelenlévőknek semmilyen gondot sem okoz a hatványalakú számokkal végzett művelet.

    Nem nehéz kiszámolni, hogy a gabonafajták kb. mekkora százalékban hasznosítják a napenergiát. Mivel a terméshozamok becsültek (általam), ezért a számolás eredménye is becslésnek tekintendő.

    Legyen a gabonamagvak energiatartalma 20 MJ/kg (Ez is becsült adat, kb. fele a vezetékes háztartási gázénak). Azaz 2 * 10^10 J/tonna. Vagyis a fenti 1 km2-ről lejövő 500 tonna gabonamag energiatartalma 10 ^ 13 J.

    Elosztva ezt a 2,4*10^15 J napenergiával, a gabona egész évre kiátlagolt hatásfoka kb. 4 ezrelék. Ha a többi szárazanyagot tekintjük, akkor a hatásfok sokkal jobb is lehet, mondjuk 4%.

    Ez nem annyira rossz. A Föld teljes felületére eső napenergiával számolva komoly energetikai tényező. Következő hozzászólásban mgpróbálom azt boncolgatni, hogy HA csak erre alapozunk, az mekkora népzűrűség esetén kb. milyen életminőséget tesz lehetővé... de nem most azonnal, mert bejött egy meló.
    (számolhatna más is:-))
  • halgatyó
    #101
    Hiányolom a számadatokat. Mekkora napenergia mennyiség esik a különböző területeken 1 km2-re, mekkora hatásfokkal hasznosítják ezt a növények, külön a teljes zöldtömeget és külön a nemesebb részeket (mag, bogyó) számolva?

    Mekkora hatásfokkal és milyen áron (a teljes gazdasági tovagyűrűző hatások árait is beszámítva!) állítható elő üzemanyag ezekből a növényi részekből?

    Hogy néz ki ez genetikailag módosított növények esetében? Nem az ál-környezetvédők makogásaira lennék kíváncsi, hanem rendes szakszerű adatokra.
    Az eddigi hozzászólásokból kilinkelt pár cikkben sincsenek meg a számadatok.
  • kvp
    #100
    Szerintem meg lehetne kozeliteni tudomanyosabb formaban is a problemat. A hagyomanyos szenhidrogenek novelik a legkor szendioxid tartalmat. A biouzemanyagok nem, viszont ha az egesz foldet elpuszitjuk, akkor sincs eleg termoterulet a jelenleg elterjed szenhidrogenek kivaltasara.

    Egy jo megoldas letezik, ami szinte semmilyen modositast nem igenyel. Ezek a szendioxidbol es vizbol eloallitott szenhidrogenek lennenek. Semmilyen technologiat nem kell megvaltoztatni, csak a legkorbol kellene kivonni a szenet. Ehhez tobb energia kell, mint amennyit az eloallitott uzemanyag hordoz, de ha van olcso energia akkor ez nem gond. Olcso energiaforras a nuklearis energia. Ha letrehoznanak egy par a nasa altal mas bolygok szamara tervezett atmoszferageneratort itt a foldon, akkor nuklearis energiabol lehetne fosszilis energiahordozokat eloallitani, es mellektermekkent tiszta oxigent. Ha tobbet allitunk elo, mint amennyit elegetunk, akkor csokken a legkor szendioxidszintje. Ez utobbi ket dolog miatt fontos. Egyreszt az elolenyek jo reszenek oxigen kell a letezeshez, masreszt minel alacsonyabb a szendioxid szint annal konnyebb a foldnek megszabadulnia a keletkezo hotol, ami egy stabil bolygo szintu civilizacio egyetlen igazi szemete, mint ahogy az energia az egyetlen kulso forrasbol fedezendo szukseglete. (jo esetben napsugarzas > szukseges energia > waste heat, viszont az allando fejlodeshez mindenkeppen energiaimport kell)
  • halgatyó
    #99
    -- Tudtad hogy a környezetvédelem ál-jelszavaiba a dolgozó középosztály életminőségének lerohasztsát, mozgásszabadságuk megszüntetését, életcéljaik, terveik vágyaik leszarását csomagolják?
    -- Tudtad hogy a Grimbusznak (írd: greenpeace) igencsak vaskos az anyagi helyzete? Hogy számtalan hajója, anyagi eszköze, és "tagja" (fizetett zsoldosa) van?
    -- Tudod hogy mindez honnan? Kik pénzelik az ehhez hasonló gittegyletek százait világszerte? Kik biztosítják a szinte korlátlan sajtótámogatást (az is lefordítható pénzre, méghozzá óriási összegekre!) Na kik?
    -- Van elképzelésed PONTOSABBAN arról, hogy a fenntarthatóságnak mely szintje a kívánatos? Mert lehet fenntartható világot építeni kétkezi rabszolgamunkára fa szerszámokkal, meg lehet fenntartható világot építeni atomenergiára, modern életre, családi házra, autóra, 2-3 gyermekes családokra, tervezgető, álmodozó, reális életcélokat kitűző és azokat apránként, spórolással, lemondással, céltudatos szorgalmas munkával megvalósító dolgozó középosztályra is!
    -- Tudod, hogy a konkrét részletek nélkül csak emberellenes hanta amit leírtál?
  • halgatyó
    #98
    FENNTARTHATÓ VEGETÁLÁS ÉS RABSZOLGA ÉLET
  • halgatyó
    #97
    "elterelik a közvélemény figyelmét az éghajlatváltozás valódi megoldásairól,"
    Hmm. Még nem olvastam Kenneth Richter és a "Föld Barátai" megalapozott, számadatokkal is alátámasztott tervezetét arról, hogy őszerintük mi is lenne az a "valódi megoldás"

    Milyen lenne a társadalom és a gazdaság, hogyan élnének, mivel foglalkoznának, miről álmodoznának az emberek, miket tervezgetnének, milyen életcélokat tűznének ki a dolgozó kisemberek ebben a Kenneth Richárd és földbarát haverok által kiagyalt világban?
    VALAHOGY MINTHA NEM AKARNÁK EZT TÚLSÁGOSAN HAMAR NAGYDOBRA VERNI! NYIVÁN NEM OK NÉLKÜL TESZNEK ÍGY. meg a többi környezetvédő haverok is.

    Először csak riogatnak mindenféle ellenőrizhetetlen hantadumával, megy a pofánkba a sajtószarfos ezerrel! Hogy 3 évvel hamarabb halunk meg az autók miatt...rohadjon szét aki leírta

    Aztán amikor hatalomra kerülnek, akkor majd megtudjuk mi, hogy mi ez a naaagynagy környezetbarát világ! De akkor már késő lesz.

    Ezek nem környezetvédők, hanem GÖRNYEDEZVÉDŐK! Azt védik, hogy nekünk görnyezdeznünk kelljen. Le a gépi munkával, éljen a humán izom és verejték!
    EGYETLEN KÖRNYEZETBARÁT ÜZAMANYAG VAN: A KORBÁCS!!
    Az elmúl évszázadokban "bevált"! Visz-sza! Vissz-sza! Visz-sza!
  • Molnibalage
    #96
    Tehát ahogy írtam GYAKORLATI alkalmazásra nem jók.
  • Epikurosz
    #95
    A tüzelőanyagcellás autók egy dolog, és szerintem mennek azok platinadrót nélkül is, de ebbe most nem megyek bele, emrt nem vagyok biztos.
    Azonban, az általam lejjebb belinkelt nyolckerekű csoda nem cellás, hanem sima villanyautó, azok meg mennek platinaszál nélkül. Akkor meg mi a gond? (értsd: minek ide olaj: natúr vagy kő?)
  • Epikurosz
    #94
    OFF
    A 3. pontba szedett hitvallást nem kell kitárgyalni, mert az aláírásom, amely területenkívüliséget élvez, és mint olyan nem képezi vita tárgyát.
    ON
  • elmebáj
    #93
    Amit kihagytam...
    A három pontban összeszedett hitvallás (tán) mások véleménye. Szerintem nem itt a helye a kitárgyalásának. Ez tudományos fórum:) Máshol szívesen ...pártatlanul..
  • elmebáj
    #92
    Szia Epikurosz!
    Valóban léteznek tüzelőanyag cellával működő autók. Hajszál és a szükséges platina (katalizátor) híján nem működnek. Tudtommal a jelen népesség néhány százalékát tudnák ellátni ilyen autókkal, a földön nincs hozzá több platina.
    A fúziós erőmű gyakorlata nem közeledett hozzánk az utóbbi 20 évben..
    Talán egyszer magyarok csinálják meg, ha nem kényszerülnek rá, hogy máshol adják el...most nem így néz ki..
  • Epikurosz
    #91
  • Epikurosz
    #90
    http://en.wikipedia.org/wiki/Image:Eliica2.jpg
  • Epikurosz
    #89
    Azannya!
    325 ezer dolcsi, de oktopusz!

  • Epikurosz
    #88
    nem igaz. sőt, nem igaz.
    Fúziós erőmű még nincs, de hidrogéncellás kocsi már van, több is, és ragyogóan működnek. Csak az áruk borsos: 500 ezer és 1 millió dollár közötti (persze ezek protoípusok).
  • Molnibalage
    #87
    Engem meg a hidrogénnel ne fárassz ennyi erővel. Jelenleg pont olyan közel van a gyakorlati alkalmazáshoz, mint a fúziós erőmű...
  • Molnibalage
    #86
    Egyedül az utolsó mondatnak van értelme.
  • Epikurosz
    #85
    Igen, és meg kéne csinálni, hogy minden ember boldog legyen. (Csak azt nem tudom, hogy a gomosz embereket ildomos-e boldoggá tenni.
  • asdqwe
    #84
    Szerintem olyan növényekt, illetve fákat kellene kifejleszteni aminek a termése nagy olajtartalmú bogyó. (egy kis génmódosítás) Ezáltal nem kellene megművelni a földet (befektetett energia) Olcsó és jó megoldás lehetne. Vagy talán napelemmel betelepíteni afrikát. Fűtésnek pedig afrikából importálnám a hőt :D Mint egy nagy távfűtési rendszer. Esetleg meg kéne csinálni a fúziós erőművet
  • Epikurosz
    #83
    Ne idegesítsetek a szénnel. Hidrogént!
  • Molnibalage
    #82
    Ismerem és nagyjából egyet is értek azzal amit leírtál. Csak a szévagyont valamiért nem veszi figyelembe senki és nem értem, hogy miért. 100-120 dolláros tartós olajár esetén még az ősrégi techológiával is nyereséges több tanárom infói szerint a szénből való kőolajszármazékok előállítása a 70 éves tecnológiáva. Nem kell izgulni...
  • Molnibalage
    #81
    Nincs elég szén????? Te be vagy rúgva. USA-ban az kb. 1000-1200 évre elegendő van a villamos ipar igényei szerint nézve. Ez akárhogyan nézem rohadt sok. Kínában szintén ez a helyzet és van még jó pár olyan hely ahol brutális mennyiségű kiaknázatlan szén van..
  • remark #80
    "És ezzel mi a bajod?? Az hogy a banknak sok a pénze? Csinálj te is egyet! Ja, hogy nincs annyi fedezeted, amennyit a törvény megkövetel? Akkor meg ne rinyálj!"

    Most vagy meg se nezted a filmet, vagy semmit se ertettel meg belole.
    A jelenlegi penzrendszer generalja az adossagot. Ebbol nincs kiut, az se segit ha nem veszel fel hitelt, az se ha tartalekolsz. Reszleteket megtudhatod a filmbol (remelem jo a magyar forditas, nem ellenoriztem le...), nezd meg ujra, ezuttal figyelmesebben.
  • BlackRose
    #79
    Hát ezért is találták ki a rendszert. Előbb hitel expanzió amiból építünk egy rakást (és a nép fizeti az infláció és költségvetési hiány kamatok által) aztán amiko jön a recesszió akkor mindenki megakar szabadulni a valós értéktől (pl. ingatlanok, az árak leesnek) és akkor megveszi az akinek sok a pénze, igy az értéktelen papírt valós vagyonra cseréli. Persze megkezdődik a következő ciklus az árak mennek felfelé és a tegnap 100.000-lrt vett ingatlam ma 1 milliót ér, csak most nem azé aki kikoplalta hanem azé aki majdnem ingyen vette.
  • toto66
    #78
    A milliárdokat nyerők most az észszerűtlen gazdasági növekedésből, majd a hanyatlásból is gazdagonak...
  • BlackRose
    #77
    De azt sem szabad elfelejteni, hogy a dollár legalább fela annyit ér most mint amikor 15 dollár volt az olaj, tehát max 3x ment fel az olaj ára (ami persze nem kevés). Viszont az erőltetett fogyasztás az ami az árakat felfelé lökte és nem pedig az, hogy nincs olaj, mert még van, majd egyszer nem lesz de most van. Az erőltetett fogyasztásnál arra gondolok, hogy a hitel expanzió nagymértékben felelős az egyébként értelmetlen fogyasztás növelésére, de ugye ezt majd most a recesszió helyrehozza egy rövid időre, persze az elpazarolt olajat vissza nyerni nem lehet, sajnos.
  • Calidor
    #76
    Naja persze, hogy nem csökken a széndioxid kibocsatas , csak azt mindig elfelejtik hozzatenni, hogy az a növeny amit learatunk , az elötte megköt ugyanannyi szendioxidot mint amit "elégetésekor kibocsát"