58
Petőfi Sándor orosz hadifogságban halt meg Szibériában, nem a segesvári ütközetben esett el, állítják Petőfi-kutatók
-
HUmanEmber41st #58 THX!!!!! -
Grenzjager #57 Két kászon vidéki népi rege arról, hogy Petőfi nem Segesvárnál halt meg:
Esztendőnként visszatér
"Akár hiszitek, akár nem, mégis elmondom nektek, hogy Petőfi Sándor nem hótt meg a segesvári csatatéren. Nem hótt meg, hanem csak elbúdosott. Elsőben a törökbúzafődökön búdokolt, későbben bevette magát a hegyek közé, s ott búdosott a rengeteg erdőségekben meg az égbe nyúló hatalmas sziklák között.
Hogy es hótt vóna meg, mikor százan és ezren jöttek meg a segesvári ütközetből székelyek, akik mind onnan menekültek, és akiknél jobban senki sem üsmerte Petőfi Sándort s nem es szerette náluknál jobban senki őt, és ők mégsem tudtak mondani róla semmit sem. Mert nem tudták, mi lett vele. Pedig együtt valának, midőn a kozákok megszalasztották a székely gyalogosokat abban a szerencsétlen segesvári csatában.
Hát nem es hótt meg Petőfi Sándor, a mű nagy költőnk, hanem még ma es él, úgy lehet, hanem ezt csak kevesen hiszik el róla.
Amint mondám az előbb, Petőfi Sándor elbúdosott a csata után, bevette magát a nagy hegyek közé, a rengeteg sűrűjébe, s ott fel s alá mendegélt, hegyről le, völgyből fel, havasról havasra, míg el nem érkezett Kászon vidékére. Itt felkapaszkodott a Nemere hátára meg a Lóhavas tetejére, majd tovább vándorolt a Firtos hegy lábához és mindenüvé, ahol laktak.
Ahogy ment, mendegélt, szökdösött egyik kőről a másikra, mászott felfelé a meredek hegyoldalon, egyszer csak elérkezett ahhoz a nagy hegyhez, amelynek belsejében a firtosvári hegyi szellem lakott. Ennek a hegyi szellemnek ugye tük es hallottátok hírét? Mán hogy es ne hallottátok vóna, amikor ez ott lakott abban a nagy fehér völgykatlanban, ahol a sebes Vargyas bébújik azok alá a fehér színű sziklák alá, s ott folytatja útját, hogy aztán a Rondálókő másik oldalán bukkanjon esment a napvilágra. Ott abban a szűk völgyben, egy mélységes mély barlang belsejében őrizte a hegyi szellem azt a temérdek sok kéncset, amit idők folyamán a hegyi tündérek gyűjtöttek vót oda össze. Vót aranypénz, ezüstpénz, aranyedény, ezüstedény, no meg ékszerek, láncok, függők, karperecek és gyűrűk fölös számban. Ott sorakoztak egymás mellett a barlang legmélyén elhelyezett ládákban, üstökben és óriási cserépedényekben.
A hegyi szellem, egy gyönyörűséges szép fehércseléd, már régóta figyelte azt a bújdosó költőt. Nagyon megtetszett neki szép magas homloka, fekete haja, égő szeme és szigorú alakja. Megszerette a költőt, és mindenképpen meg akarta szerezni a maga számára. Nagyon jól tudta azt es Petőfiről, hogy már nős ember, ám a szellem ezzel nem sokat törődött.
Elkezdte hívogatni, csalogatni be a barlang belsejébe, de Petőfi nem akart bemenni a föld alá, nem akart sötétben lenni. A hegyi szellem ekkor mást gondolt ki, hogy célját elérje. Tudta jól, hogy Petőfinek minden gondolata a haza sorsán meg az elveszett szabadságon függ, elkezdett hát beszélni neki a hazáról meg a szabadságról. Olyan színesen ecsetelte a haza sorsát s olyan mézédesen zengedezett a szabadságról, hogy a költő teljesen megfeledkezett a fenyegető veszedelemről. Ekkor a hegyi szellemasszony megcsillogtatta előtte az aranyakat és ezüstöket es, hogy azokkal csalogassa be barlangjába a költőt. De héjába csillogatta az aranyakot, héjába kínálgatta vele, mert Petőfi örökkétig az elveszett csata mián búmcsálódott, és rá se nézett a sok kincsre meg drágaságra. A szép, fehér szellemasszony egy darabig csak mosolygott rajta, majd ily szókkal fordult hozzá:
- Hallod-é, te ifjú költő? Hogy visszautasítád ezt a sok kéncset és drágaságot, az nagyon jól vagyon. Azonban gondold meg csak jól, mennyi ágyút lehetne önteni ezekkel az aranyakkal, és mennyi katonát lehetne állítani, akikkel legyőzhetnéd az ellenséget! S ezt mind megszerezheted, ha akarod.
Olyan csábítóan mosolygott hozzá, hogy az ifjú költő nagyon elgondolkozott ezen a nem remélt ajánlaton. Mert ez egyszer a hegyi szellem nagyon eltalálta, nagyon a költő elevenére tapintott, s addig ide, addig tova, addig a sok kecsegtető ígéret, amíg becsalogatta vele Petőfit a barlangba. Abban a szempillantásban azonban, ahogy betette a lábát a költő a barlangba, a szellemaszony elzárta a barlang nyílását, és kerek tíz esztendeig nem eresztette ki onnan Petőfi Sándort.
Telt-múlt az idő, s az a szegény lépre csalt, becsapott költő addig szomorkodott, addig bánkódott a szellemasszony rabságában, amíg a sok búsulásba bele nem betegedett. Leromlott állapotját jól látta a szellemasszony es, azt es tudta mán, hogy nem képes felvidámítani, azért úgy gondolta, hogy tíz esztendő elég idő arra, hogy elfelejtse mindazt, ami a nagyvilágban történt, hát kieresztette Petőfi Sándort sötét barlangjából, ahol fogva tartotta vót.
Petőfi Sándor, a mü nagy költőnk meg kiszabadulván a szellemasszony rabságából, afeletti bánatában, hogy a tündérek kincsét nem kapta vót meg, sohasem ment haza szülőföldjére; hanem azóta es bolyong azok között a nagy hegyek között. Megy, meneget, eregél erdőből erdőbe, hegyről völgybe, völgyből hegyre, szökdösik egyik kőről a másikra, felkapaszkodik a meredek hegyoldalakon, vándorol a havasokon. Egyik vidékről átmegy a másikra. Minden ádott esztendőben egyszer Kászon vidékére es eljő. Megáll a kopac Nemere tetején, onnan nézi a völgyben meghúzódó kicsi székely faházakot, nagyokat sóhajt, aztán leül pihenni egy nagy kőre. Előszedi papírjait, a ceruzáját, gondolkozik, majd róni kezdi a sorokat, verseket, amelyeknél nincs szebb ezen a nagyvilágon. Ha papírjait teleírta, apró darabokra tépi, és szélnek ereszti őköt.
Ha megpihent, feláll a kőről, és továbbindul a mű nagy költőnk, lassan lépeget a puha, havasi füvön. Aki látja őt hófehér hajával, lobogó köpenyében, annak összefacsarodik a szüve bánatában. Amerre elhalad, a népek lehajolnak mögötte a földre, megsimogatják a lába nyomát, hogy ne okozzanak fájdalmat a Kárpátok bujdosó szellemének, Petőfi Sándornak."
A Kárpátok szelleme
"A Kárpátok örökzöld lombokkal ékesített, sötét fenyvesei közé el-eljárt Petőfi. Ezt a mesét egy erdőkerülő székely mondotta el nekem, mikor barátommal Al-Csík vidékét, régi székelyszóval - Kászonszéket bejártuk. (Józsi barátom ma Fogaras város jegyzője.)
A Szent-Anna tavától áthaladtunk a Nyergeshegyen. Mint rendesen, gyalogszerrel igyekeztünk a kászoni híres borvízforráshoz. Útitervünk a kopasz és fagyasztó hideg szeleitől nevezetes Nemere hegycsúcsra vezetett.
Kászon-Jakabfalvától az erdőkerülő székely atyafi volt a kísérőnk. Csendesen lépegetve igyekeztünk a fenyvesek felé. Az erdő szélén épült kies fürdőnél pihenőt tartottunk, s bár még nem volt ebéd ideje, pompás étvággyal falatoztunk hárman. A kászoni fürdő boldogult Balázsy Lajos tulajdona vala, ki azóta meghalt és vele az utolsó királybíró is sírbaszállt az erdélyi részekből.
A székely ember hallgatag. Vezetőnk sem igen beszélt az úton, de gondom vala, hogy egy-két pohár borral kedvét találjam. És hogy vándor krónikásokkal tudta magát, hát bizalmasabb lett egypár ropogós székely góbéságom elmondása után. Aztán feltarisznyált Málnássy bácsi, a fürdőtulajdonos tiszttartója és rövidesen tovább mentünk kelet felé.
A fürdőn túl már elhagytuk az utat. Gyalogösvényen lépegettünk tova. Az ösvény egy árokparton kanyargott a zöld lombsátrak között felfelé. Az árokban csermely csörtetett le a bércekről, vizéről könnyen felismertük, hogy borvízforrásokból ered, mert rozsdás iszapot rakott le az árok fenekén elszórt kövekre.
A kanyargó ösvény minden fordulójánál újabb tájkép tárult elénk. A felső részeken fenyvesekkel borított bércek láncolata hívogatólag intett. Itt az erdő csendes magányában az erdőkerülő székely atyafi otthonosabb lett. Beszélt sok szép dolgokról, csodás esetekről, amik a közeli bércek titkos rejtelmei.
Elbeszélte a juhászok történetét. Két testvér őrizte a nyájat, aztán egyszer az egyik testvér ledobta a másikat egy magas szikláról, hogy azután a juhcsorda neki maradjon. De a juhok mind a letaszított gazdájuk után ugráltak és ott vesztek a meredek szikla alatt...
Elbeszélte a fehér leány csodás megjelenését, akiről mindig tüzet jósoltak, de be is következett minden alkalommal, valahányszor látták a csodás leányt.
Hát a kígyók gyűlése? No, még csak erről beszélt szép dolgokat az erdőkerülő. Úgy mondotta, hogy királyt választanak. Meg is mutatta lent, egy kerek mélységben a kígyógyűlés helyét.
Közbe fölérkeztünk a hegygerincre. Csupán egy hosszú völgy választott el a kopasz Nemere hegytől, legalábbis úgy látszott a tiszta bérci levegőben, de később homlokunk gyöngyözésével tapasztaltuk, hogy a látszat csalt.
A gerincen megpihentünk, vagy inkább széttekintettünk a vadregényes fenyvesek honában. Majd folytattuk a gyaloglást tovább kelet felé. Alig pár száz lépésre a pihenőhelytől újra beszélni kezdett az erdőkerülő székely:
- Ahajt van a Petőfi köve! - szólt hátra s tőlünk délre, a Lakóca hegy irányába mutatott. Érdeklődve néztünk a mutatott irányba. Egy magányosan álló szikla ülőszék alakjával csakugyan odavonta a figyelmünket.
- Miért hívják Petőfi kövének? - kérdezem az atyafit - hiszen tudtommal nem járt errefele a nagy költő soha.
-Nem-e? - veti vissza a kérdést a székely, de azért érdekes szóejtéssel beszélt tovább. - Hát nem hallották ennek a történetét?
Mind a ketten tagadólag ráztuk a fejünket, de nem beszéltünk, hogy annál inkább beszélhessen az atyafi.
- Pedig igen szép, igaz históriája van ennek! - magyarázta a Petőfi köve felé lépegetve - mert tetszik tudni: Petőfi nem halt meg Segesvárnál. Az csak olyan mese, amit senki sem hiszen, mert senki sem látta.
- Menjünk közelebb - bíztattam az atyafit, meg a barátomat.
- De nézzük meg - mondja a székely - mert ott mellette jobban is tudom a históriáját.
Közel mentünk a csodás alakú kőképződéshez. Jóska barátom fölkapaszkodott és helyet foglalt a székalakú kövön. Még könyöklő is formálódott rajta.
- Hát ez a Petőfi köve - folytatá a székely. - Már csak azért sem halhatott meg Segesvárnál a csatában, mert akkor abból az ezrekre menő magyar és székely harcosokból, akik menekültek onnan, hát mégis legalább egy tudott volna hírt hozni felőle. Hiszen mind ismerték nagy híréből, mind tisztelték tiszta szívből. De mondom, hogy nem halt meg, hanem menekült!... A csata után elbódorgott a vidéken, ahol nem ismerte a járást. Aztán az erdőkben bujkálva eltévedt.
No, aztán így jutott el bolyongása alatt a Firtosvári hegyi szellemhez. Ennek a szellemnek már csak hallották hírét?... Ott őrködött a vár körül elásott kincsek felett, a lakása pedig a "a fehér katlan" odújában volt. (Kis barlangüreg a Firtoshegy nyugati oldalán.)
Ez volt Petőfinek a legszerencsétlenebb lépése, mert a hegyi szellem, amint meglátta, mindjárt megszerette. Csakhamar magához csábítá szép szavakkal, nagy-nagy ígéretekkel.
Legtöbbet a haza sorsáról beszélt a csábító hegyi szellem, mert úgy tapasztalta, hogy ez tetszik leginkább Petőfinek. Aztán cselt vetett neki... Odaígérte az aranyait, amelyek nagy rudakban vannak elásva a várhegy körül. Azzal biztatta, hogy ezek árán annyi katonát szedhet Petőfi, hogy annyi még sohasem volt a magyar hazának. De mindezeket csak akkor kapja meg, ha legalább három napig vendége lesz a szellemnek.
Hát a gonosz szellem éppen jól számított. A költő mindennél inkább szerette hazáját. Szíve vérzett a magyar nemzet rabsága miatt, így aztán a nagy hazaszeretet következtében hallgatott a szellem csalogató szavára. A gonosz szellem pedig, amint szépszerével becsalta sziklaodújába, hát bezárta, de úgy, hogy onnan tíz hosszú esztendeig elmenekülni, kiszabadulni nem is tudott.
Tíz esztendő hosszú idő. Azt hitte a szépséges hegyi szellem, hogy ily rengeteg idő alatt mindent elfeled Petőfi, ami idekinn azelőtt történt. Igyekezett is elbűvölni mindenféle úton-módon. De csalódott. A költő mindent felejtett volna, csupán édes hazáját nem bírta feledni a bűvös erő hatása alatt sem.
Egyszer aztán nagy, igen nagy beteg lett a sziklabarlang tündérpalotájába zárt Petőfi. A zárt levegőt nem bírta tovább tűrni. A hegyi szellem így kényszerítve vala, hogy szabad levegőre kibocsássa kedveltjét. Hát kivezette Petőfit, de bánkódva tapasztalá, hogy nem bírta többé bűvös barlangjába visszaédesgetni. Csalogatta nagy ígéretekkel, óriás kincsekkel, de hasztalan. Bűvölő ereje pedig elveszett. Hogy miért veszett el? Azt még a hegyi szellem sem tudta, hanem azután nemsokára rájött. Úgy jött rá, hogy a lelki harc miatt rövid időn megőszült Petőfi, amint kiszabadult fogságából, követelte az ígért kincseket. Hadakat akart toborozni, hogy azután harcolhasson és kivívja hazája szabadságát. Ez volt a költő egyetlen vágya, szívének hő óhajtása. De míg a hegyi szellem a költővel sziklapalotájában elzárkózott, azalatt az őrzés nélkül hagyott aranyrudak legtöbbjét feltalálták a szántóvető emberek. (A Firtos-hegy aljában valóban találtak régi aranyrudakat és vasértékben eladták a tisztátalan ércrudakat az örményeknek.)
A kincsek elvesztésével a hegyi szellem is veszített bűvölő erejéből.
Rengeteg kincseit bár elveszítette, bűvölő ereje még megmaradt annyira, hogy Petőfit nem bocsátotta vissza többé az emberek közé. Megrontotta a költő lángoló érzéseit és a Kárpátok bujdosójává varázsolta, hogy ezáltal mégis közelében tarthassa.
A hegyi szellem varázslata teljes volt.
Azóta Petőfi szakadatlanul kerüli drága hazája határait. Sokan, igen sokan látták már őt. Nyakában köpenyeg, kezében papír van. Erre sokszor ír bujdosása közben, ha megpihen.
Kászon vidékére is eljön minden évben egyszer. Itt pihen meg a rendes ülőszékén, melyet Petőfi kövének neveznek róla. Mielőtt ide érkezik, elébb a kopasz Nemere csúcsáról letekint szép hazánk vidékeire. Elmereng messze falvak és városok látásán.
Aztán, ha megpihent, tovább megyen.
Elébb kelet felé. Majd délre halad szellemszárnyakon. A Lakóca tetőn újra pihenőt tart, de onnan is elszáll és tovább bújdosik. Akik látták tovavonulni szellemalakját kísérteties fehér hajával, a szívük megrázkódott a fájdalom miatt. És ahol elhaladt az elvarázsolt költő, megcsókolják a lábanyomait s leborulva imádkoznak mindannyiszor, hogy fájdalmat ne okozzanak Petőfinek - a Kárpátok bujdosó szellemének."
-
HUmanEmber41st #56 A történelmet ismerni kell, nemzetiségre, fajra, nemre és életkorra függetlenül. Lehetőleg a teljes igazságot. Mindent, amit közvetlenül, vagy közvetetten bizonyítani lehet. -
patiang #55 Miért ne lehetne igaz ? S egyébként meg logikus is. De most majd várhatod azokat, akik kifejtik, hogy Te nem lehetsz igaz magyar.
Méghogy Petőfi nem a harcmezőn halt meg? No de ilyet! Le is írta : ágyban párnák közt stb.
-
HUmanEmber41st #54 A törikönyvekben nem csak ezt kellene kijavítani... -
#53
A tankönyvkiadóknak jól jönne, ha le kéne cserélni nyolccsilliárd raklapnyi törikönyvet -.- -
ElectricalTech #52 [moderálva] -
HUmanEmber41st #51 Petőfi őrnagyi rangban volt. Tehát, mint főtisztet és a forradalom egyik főszervezőjét, biztosan látványosan elítélték volna az osztrákok. Még az azonosítással sem lett volna problema, hiszen elég sok képen szerepelt.
Tehát az osztrákok megtalálták volna a foglyok között.
Ezért valószínűbb ( ha túlélte a csatát), h orosz fogságba esett. A hadifoglyokat meg természetesen nem Moszkvában helyezik el, hanem igyekeztek SZibériát benépesíteni a büntetés alatt álló emberekkel és családjaikkal. -
#50
tisztába vagyok ezekkel. Nem én tehetek a bürokrácia áldatlan hatásairól :) Én ugyanúgy szeretném tudni az igazságot mint Te. -
Zóanagyvarázsló #49 Meg lehet fordítani is ezt az egészet. Vajon Hrúz Mária meghozna ilyen áldozatot fia előkerüléséért? Vagy ha már kegyeleti szempontokat nézünk: ha meg is lenne zavarva a nyugalmuk, de ennek eredményeképpen talán együtt nyugodhatna a Petőfi család, nagy költőnk visszatérhetne hazai földbe. Nem lenne-e bűn, adminisztratív okokra hivatkozva elutasítani az egyik legnagyobb költőnket? A legtöbb országban bizony nem is lett volna kérdés, hogy az exhumálás mellett döntenek.
Természetesen úgy vélem, hogy a procedúra felvállalásának akkor van értelme, ha racionális érvek szólnak mellette. Jelen esetben is vannak ilyenek, mert, lehet, hogy mostanra már kissé szenilis Kiszely professzor, azért annak idején egy egész sor ritka, Petőfire utaló jegyet talált a csontvázon. Persze lehet egy rápillantás után nőnek bélyegezni a csontvázat, de számomra nem életszerű, hogy egy professzor egy nyilvánvalóan más nemű ember maradványaival térjen haza több ezer kilométer távolságból.
Ellenben tudjuk jól, hogy a tudományos élet sem mentes a gáncsosokodástól, az átpolitizáltságtól, a szakmai féltékenységtől. Én megvetem az ilyesmit. Annak a híve vagyok, hogy a tények döntsenek, ha már az Akadémia lakonikus reakciójával inkább a lejáratás, mint a szakmai érvek felé mozdult el. A vizsgálat azt eredményezné, hogy visszatérhetne ebbe a vitába a szakmaiság az ideológia helyett, és rövid úton kiderülhetne kinek volt igaza, esetleg valaki rosszindulatú volt-e tudománypolitikai okokból. Én vagyok annyira idealista, hogy igazság kiderülése, és megérdemelt jutalmak (szakmai megdicsőülés avgy bukás) elnyerése fontos legyen a számomra.
Megjegyzem, verseket valóban találtak, ez tény, csak a genetika segítsége nélkül nem tartoznak hivatalosan Petőfihez. Úgy hírlik, ki is adtak 49 verset az ő neve alatt Oroszországban. Orosz tudás és a cirill betűk ismerete híján ennek alaposabban nem tudok utánajárni, így inkább nem jelenteném ki tényként. -
primavis #48 Tekintve, hogy a csontváz már megjárta Amerikát is, érdekes, hogy a nemének genetikai megállapitásáról senki sem regélt egy szót sem! De már itthon is van, a Régészeti Intézetben is humángenetikai labor. -
Nuki #47 Azért akarjuk tudni, ami miatt az emberiség mindig is fejlődött tovább és tovább: a kíváncsiságunk miatt. -
#46
1. stimt
2-3. Ez gyakorlatilag egy és ugyanaz. A Fiumei úti nemzeti sírkertművédelem alatt áll, vagyis a törvény szerint az sem átalakítani, sem megbontani nem lehet, csak elnöki(?) engedéllyel. Azt én sem értem hogy miért nem foglalkoztatja a feljebbvalókat ez a dolog, de sajnálatos módon ez a helyzet. A harmadikhoz még annyit, hogy a csontszerkezet sokmindenről árulkodik, életkor, származás, halál oka, stb. De mindez nem változtat azon, hogy jó lenne végre megtudni az igazat.
Az orosz hadifogság lehetősége azért sántít, mert érdekes, de Erdélyben volt a legkisebb az orosz kontingens létszáma (10-15ezer fő), ezzel szemben jelentős osztrák erő volt jelen (40-50ezer fő). Tehát ha számokból indulunk ki, csekély az esélye annak, hogy Petőfit az oroszok vitték volna magukkal. Természetesen nem lehetetlen :) -
primavis #45 Kisé nehéz megérteni, hogy miért nem akarják egyesek, hogy a vita le legyen zárva. S itt az akadályozókra gondolok. Ui.
1.hogy a csontváz nő vagy férfi azt csontok alapján el is el lehet dönteni (pl. medence), de nem 100%-san. Viszont a nőknek xx mig a férfiaknak xy nemi kromoszómájuk van. Tessék keresgélni, hátha maradt a csontokban olyan sejt amiben ez megmaradt! S el van döntve, hogy nő volt e vagy férfi. Ha nő, akkor nincs mit tovább vitatkozni rajta.
2. ha mégis férfi, akkor a fia DNS-ével összehasonlitva kiderül a rokonság léte/nem léte. Ez sem jelenthet problémát.
3. kérdésem: ezeket a vizsgálatokat kik és miért akadályozták meg eddig? UI. ha sokezer/tizezer éves csontokból meglehet állapitani mind az illető nemét, mind bizonyos népcsoportokhoz való tartozását a markerek alapján, nehogy már 150 évesekben ne lehetne! Ha akarják is! -
#44
OWNED! xDDD -
#43
ez betalált, erre nem gondoltam :D -
haxoror #42 Szerintem nem ér annyit az egész hogy valakinek EZÉRT megbolygassák a sírját, nem hiszem hogy Petőfi Sándor is odavissza lenne az örömtől hogy az édesanyját kiássák mert páraknak élet-halál kérdése hogy ő hol halt meg, ez nem régészet hanem szimpla kegyeletsértés.
Igen, ott volt Petőfi is a szabadságharcban de az ő élete (főleg a Segesvár utáni része) elsősorban nem a történelmünk szempontjából fontos hanem művészettörténelmileg, a költői munkássága miatt emlékszünk rá elsősorban, a halálának a helye és hogyanja semmiben sem járul hozzá a korszakot illető tisztább történelmi kép kialakításához.
Ha túl is élte a Segesvári csatát ÉS írt még verseket ezután is akkor azok a versek komoly eséllyel már rég előkerültek volna figyelembe véve hogy mennyien és mennyi energiát belefektetve keresték a szibériai-Petőfit, ezek közül a művek közül már legalább egynek elő kellett volna kerülnie (már ha léteznek egyáltalán ilyen Segesvár utáni művek, amire legyünk őszinték elég kicsi az esély...) -
Ronny #41 ott a pont:) -
Zóanagyvarázsló #40 Ha az édesanyja mintáit vesszük, a generációs szakadék máris áthidalva ;) -
#39
badarság. 1849 óta nagyon sok víz lefolyt a dunán, több generáción túlmentünk. Még testvérek között is csak 7 allél stimmel a 13-ból, több generációra visszamenőleg lehetetlenség megállapítani, hogy egyezik e a család és a csontok mintája, a genetikai sokféleség miatt. (Mire jó a biológus szak :D) -
Zóanagyvarázsló #38 Ha annyira mindegy lenne, akkor végül is Segesvárt sem kellene megemlíteni a kapcsán :) (Mellesleg ez esetben tényleg érdemes lenne a további művei után kutatni.)
Én annak a pártján állok, hogy a történelmünket tényekre kell alapítani (akármilyen piciny része is ez az egésznek, és akármennyire nem érdekli az átlagembert), s nem arra, hogy valaki az egyiknek vagy másiknak hisz, esetleg nem is érdekli. A legjobb, ha van lehetőségünk tudni a múltunkról az igazságot, aki nem akarja tudni, még mindig van lehetősége becsukni a szemét és befogni a fülét. -
haxoror #37 Most őszintén, nem tök mindeg hol halt meg?
A versei számítanak nem a csontjai, egy szobornál is ugyanúgy meg lehet emlékezni mint egy sírnál, vagy klónozni akarják azért megy ez a DNS mánia?
-
#36
Nem. 
-
HUmanEmber41st #35 Amikor abban a kis orosz faluban ( Barguzin vagy mi) megtalálták a csontjait(?) akkor nem engedték exhumálni a gyermekének a csontjait. Rövid úton kiderülne minden. -
Ronny #34 Petőfi meghalt? -
Zóanagyvarázsló #33 Ha a linkjét elolvasod, már csak abból is kiderült volna. -
#32
aha, és honnan tudod h petőfinek milyen volt a dns-e? -
Grenzjager #31 2002-ben már igen élénk téma volt, hogy valójában hol halt meg Petőfi. DNS mintákkal pedig lehetne bizonyítani vagy cáfolni, de egyiket sem akarta a belügyminisztérium...
egy 2002-es origo.hu cikk -
#30
#21 avagy ha megnézed a vidót, akkor megtudod, hogy a család ma is élő ágának tagjaival. -
Vlala #29 Ezzel a témával kapcsolatban nagyon szkeptikus vagyok. Annyi mindent hallottunk már, persze, minden alátámasztás nélkül ("háde' ez biztos a Petőfié volt, mert mellette vót anyám tyúkja..."), most pedig egy kis politikai sárdobálás-esszenciát érzek ebben a "megrendíthetetlen tényekkel alátámasztott tudományos feltevésben".
Petőfi csontvázáról egyszer már kiderült, hogy nő, máskor az, hogy háromból tevődik össze, lassan egy focicapatot össze lehet állítani Petőfi-csontokból, kispaddal együtt.
A DNS-teszt nagyoin tudományosan hangzik, de mit is akarnak vele? Valakinek van eredeti DNS-mintája Petőfitől?
-
#28
jótéma -
Zsolcz #27 jah télleg benne volt -
Nuki #26 Érdekes... várjuk a végkifejletet.
Az utána lévő interjút megnézte valaki? Számomra az is érdekes volt. -
#25
Nézd meg a linkelt videot. 10 perc az egész.
-.- -
patiang #24 Azt mondta az egyik okoska, hogy lehetséges, hogy Petőfi nem a harcmezőn halt meg, de az annyira "szép", hogy nem vehetjük el a magyarságtól. 
-
#23
természetesen nem, de bocs ha kukacoskodom, csak gondoltam aki történelemkönyv olvasásra buzdít az legyen már képben ennyire. -
#22
Jó, de ebben az időben hurcolásztak el embereket a kommunizmus eszméje miatt? -
#21
csontvelőt az anyja dns-ével, vagy más rokon dns-ével -
#20
külön vannak már Petőfi kutatók?:D m1 át érdekes egy feltevés:D -
#19
A többi Petőfi-imitátor dns-ével :P