Football Manager topik
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Eddig ugyebár 2 év alatt 2 osztályt léptünk elõre, és 2 bajnoki címet szereztünk. Ennek az idénynek úgy indultunk neki, hogy egy biztos középmezõnybeli helyet kellene elcsípni, aztán jövõre a feljutást megcélozni. Az idény úgy is indult, ahogy arra számítottam, szar játékkal, nyögvenyelõsen. A bajnokság negyedénél a középmezõny elsõ felében tanyáztunk, aztán ahogy egyre jobban összeszokott a társaság, úgy jöttek az eredmények is. Koman valami iszonyatosan gyenge játékot mutatott egy ideig, aztán elkapta a fonalat, és a vezérletével 15 meccses veretlenségi szériát hoztunk össze. Kellett ehhez Traoré rengeteg gólja is, akinek fõképp Sanogo segített, de Rudolf is lehozott pár meccset melyeken gólokat lõtt, valamint Verratti is elkezdte osztani a labdákat. Aztán ugyanazon a meccsen megsérült a két értékelhetõ szélsõm, Voli és Do Prado, és gyorsan lehoztunk két meccset vereséggel. Amíg Koman nem épült fel, nagyon gyengék voltunk, és csak vért izzadva tudtuk hozni a meccseinket. Ennek a veretlenségi szériának köszönhetõen elõrejöttünk, a 26. forduló után a 2. helyen álltunk, majd a vezetést is átvettük. Azt vetten észre egyébként, hogy az idei FM-ben sokkal többet számít, hogy mennyire van összeszokva a csapat, mint eddig. A kezdõ tizenegy egy része már tavaly is itt játszott, de a csatársor új volt, a védelembe is érkeztek emberek, valamint a középpályán is volt változás. Kemény szezon volt, de nem gondoltam volna, hogy kiharcoljuk a feljutást.
Télen megvettem Mchedlidzet (4 év alatt fizetem ki az árát), aki a gólszerzésben nem is, de az elõkészítésben igencsak jeleskedett a fél szezon alatt.
Talán Traorét nevezném a szezon legjobbjának, de amikor Koman kidõlt a sorból, igencsak megéreztük a hiányát, szóval õ is fontos volt. Verratti passzai aranyat értek, Sanogo fiatal kora ellenére jól teljesített, szóval támadásban jók voltunk. A védekezéssel kicsit több gond volt, fõleg amikor Sonko kidõlt középrõl, és át kellett szerveznem a védelmet. A télen kölcsönbe érkezõ Yevsikov teljes mértékben bevált, jól megoldotta a feladatát. A középpályán Soley és Salomón játszott, egymást váltották úgy a kezdõben, mint a gyengélkedõn.
Fasza év volt, nem vártam ezt a sikert. Úgy voltam vele, hogy majd a 2. évben fogok rágyúrni a feljutásra, de természetesen így sincs gond.
Talán a pénzügyekkel van egy kis bibi, hiszen kaptunk ugyan 2,5 milliót a bajnoki címért, de ebbõl 2-t meg is kaptak a játékosok prémiumként. Abban bízok, hogy néhány játékost jó pénzért eltudok majd adni, és a TV-s jogdíjakból is csurran valamennyi.
Nyomok néhány pikcsõrt a végére.
Tabella
Statok
Igazolások
Átnézés
Csapat
Hopp. Közben lett 9 millió euróm, mert új szponzori szerzõdéseket kötött a klub. Asszem, hogy idén is a kölcsönökre fogok alapozni. Cél a 17. hely, minden további pozíció ajándék.
3 éven belül jó lenne egy stadionbõvítés, mert ez az 5000 férõhelyes elég kicsi 😊
\"Előbb lesz meg a Juventusnak a harmadik csillag, mint a Milánói csapatoknak a második\" - Gianni Agnelli FORZA JUVE.
XXXXX=folyamatosan emelkedõ szám. Nem értem miért, nem kéne nekem magyar, de miután felraktam a 10.3-at, utána csak cseh, és lengyel nyelven tudnék játszani. Bár ha valakinek meg lenne az english etc, mert az valahová eltûnt, azt megköszönném.
Üdv
\"Előbb lesz meg a Juventusnak a harmadik csillag, mint a Milánói csapatoknak a második\" - Gianni Agnelli FORZA JUVE.
"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi

"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
bekéne tõteni.
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
igazolások:
hát eddig vicces:
bár nem tudom mennyire lesz komoly karrier, majd kiderül meddig játszok
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
nem értem ez a csapat semmi múlt szinte de 1bajnoki címe csak van a seria a-ból. fél olaszország meg a riválisa 😄
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8
Nyári mozgások
Egyelõre Sanogo, Traoré, Do Prado, Dervite, Verratti, Kaufman, Garofalo, Sonko és Salomón azok, akik a jobbak közé tartoznak, és õk kezdõk is általában.
Rudolftól vártam a megváltást, de eddig csak 1 gólja van 9 ❤️(6)> meccsen. Lehet, hogy télen eladom, mert nagyon jó ára van.
Én a Forestnél már 1 éve telt ház elõtt játszok, egyik nyáron komoly 1050 férõhelyes bõvítés történt, így most 30600 fõ befogadására alkalmas a létesítmény és nem lehet tovább bõvíteni, mert azzal jön vissza a kérés, hogy nincs több hely....
Újat meg gondolom nem fognak egyhamar felhúzni és így egy rakás jegybevételtõl esünk el.
"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi
nade egy kis on:
holland bajnoksag, twente, igazolnek egy jatekost, jönne is hozzám, meg is mondja mennyi fizut akar, de mikor megajánlom, sõt akármennyit ajánlok neki, akkor meg nem jön el, mondván hogy a holland bajnokság visszaesés. megemliteném, hogy a svéd bajnokságban játszik 😄
erre van valami reális magyarázat?
We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...
We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...
ON:
2014, kupadöntõ, 2-2es állásnál, Loki-Diósgyõr
De egy kicsit módosítanék a dolgon:új ligát nem enged csinálni,csak meglévõt lehet módosítani!Kiválasztok egy olyat,amit soha az életben nem használok(pl.Szingapúr ligakupa...),és átírok benne mindent.Mondjuk olyat nem találok,hogy a szabályokat,fordulókat megváltoztassam,de mindegy is,alkalmazkodnék a meglévõhöz...
A résztvevõ csapatok rovat üres,hozzáadni nem enged csapatokat!Nem engedi beállítani azt sem,hogy mindig az aktuális NB 1-es csapatok vegyenek benne részt.
Annyit tudok csinálni,hogy kiválasztom az összes,épp NB 1-es csapatot,és ezen csapatok adatlapján hozzáadom a Magyar Ligakupára átnevezett bajnokságot,ha jól emlékszem,a helyi ligák,vagy valami hasonló nevû menüpontnál.
Így a 16 csapatnál írja,hogy ebben is részt vesz,viszont a Ligakupánál még mindig nem láthatók ezek a csapatok,mint résztvevõk!
Ezek után mentem az adatbázist,és új játékot kezdek.
A ligakupa még sincs sehol😞
Valami ötlet valakinek?😊
Köszi!
F.
www.smart-bus.hu
ratiomaster 1.8.9 : egy társ,aki segít,ha a nettel problémáim adódnának
Nem hiszem, hogy egy ekkora kiadónak gondot okozna egy hivatalos magyarítás...
www.smart-bus.hu
Kéne valami aláírásgyûjtést rendezni, hogy a kiadó csinálja meg a hivatalos verziót... 😊 Mondjuk azzal megtámogatni, hogy magyarul több fogyna belõle itthon...
www.smart-bus.hu
ratiomaster 1.8.9 : egy társ,aki segít,ha a nettel problémáim adódnának