Football Manager topik

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Sysfox
#97399
Majd később visszavásárolom, ha már nem lesz megsértődve!

Grat a 900. mecchez!

FM2012 - http://sysfoxfm.blogspot.hu/

#97398
Okosan tetted,hogy megváltál tőle(tőlük).Ezzel a lépéssel legalább eltüntetted a bugot is.

Én meg időközben levezényeltem a 900. meccsemet a Haladásnál.(Ha nem törlöm a Liga Kupát,már ezredes lennék.)
#97397
és mekkora poén lenne "ketten" írnának alá és megint "kettő" Arslanod lenne 😊
Sysfox
#97396
Sok óra játék után találtam egy bug-ot az FM2012-ben.

Az ificsapatomban van egy Ferudun Arslan nevű angol (valójában török) 16 éves kapus. Nagy tehetségnek ígérkezik egyébként. Egyszer csak, számomra ismeretlen okból kifolyólag megduplázódott az U18-ban, tehát két Ferudun Arslan lett, de bármelyikre is mentem, mindig a valódi adatlapját hozta be, tehát fizikailag nem duplikálódott, de kétszer jelent meg a listában.

Hagytam így, de egyszer úgy esett, hogy az első csapat kapusa lesérült, és felhoztam a felnőtt csapatba ezt a játékost. Szerintetek mi történt? Az tippelt jól, aki arra gondolt, hogy lett egy Ferudun Arslan az első csapatban, és maradt egy Ferudun Arslan az U18-ban... Bármelyikre kattintva a valódi adatlapot hozta, a felnőtt csapat megjelölésével.

A ManCity ellen a cserepadra neveztem a játékost, és itt ütött be a krach, ugyanis az FM jelezte, hogy 1 (!) játékosnak nem adtam mezszámot, ami igaz is volt. Bejött a szokásos felület, két (!) Arslan Ferudunnal, az egyiknek adtam számot, nem fogadja el azzal, hogy valakinek még nem adtam mezszámot... Ekkora adtam mindkettőnek, de az oké gombra, az egyiknél törli... és nem enged tovább. Plusz feature, hogy ha az egyiknél állítok egy számot, akkor lenyitva a listát a "-1"-es mezszám szerepel, ami fociberkekben némi röhejre ad okot.

Automatikus mezszámozás nem pálya, csak az egyiknek ad, nem enged tovább. F**k you.

Kiléptem a játékból, majd visszatöltöttem, és felbontottam a szerződését, amivel eltűnt a csapatból. Rákeresve mindössze egyetlen játékost talál, akit most leigazolnék (illetve vissza), de nem akar tárgyalni velem. (Majd akar később!)

FM2012 - http://sysfoxfm.blogspot.hu/

Darthmushroom
#97395
kár h csak 3t lehet cserélni.. félidőbe legszívesebben az egész védelmet lecseréltem volna. első 5 lövésből 5 gólt kaptunk, ráadásul eszméletlen hibákból.
Liga Kupa Döntő

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

Darthmushroom
#97394
Jó pár nap szünet után beléptem a Fulham mentésbe és a mai első meccsen végre sikerült egy top klubot legyőzni, ráadásul úgy h elég nagy esélyünk van ezzel a meccsel a döntőbe jutásra is.

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

#97393
Sikerült alap Colchester United-es kerettel feljutnom a 2. évben, az első év elég gyengusz lett, de a 2. évre beérett a fiatal csapat. 😊 Viszont most 2. osztályban már igazoltam 2 játékost, csak hogy biztos bent maradjak, de most egészen addig nem igazolok amíg nem jön a PL, úgy hogy remélem jó ifiket kapok. Eddig 4 nagy tehetséget kaptam, akikből laza CH királyok lesznek. 😄

#97392
Még az új játék előtt,utolsóként elővettem a Haladás mentésemet,amit 2028-nyarán hagytam abba.2029 őszén járok,éppen most kezdődött a BL.Tavaly a nagy fiatalítás miatt csak a negyeddöntőig jutottunk,de attól még idén is favoritok maradtunk.Ezért lepett meg,hogy a közelmúltban csak az EL-ben sziporkázó Napoli ellen,hazai pályán is esélytelennek lettünk elkönyvelve.Én persze higgadtan közöltem a srácokkal,hogy csak a győzelem elfogadható,már csak ezért is.Úgy is történt.Csak az utolsó negyedórában húztunk bele,de az fm hülye jóslatai ellenére ez egy sima,papírforma győzelem volt.

A főnök idén kicsit visszavett,elég neki az elődöntő.Tavaly döntőbe kellett volna jutni,de túl sok meghatározó embert engedtem el.Nem volt boldog a negyeddöntővel,de úgy látszik már lenyugodott.Megint erősebbek lettünk,visszahoztam egy korábbi emberemet is,éltem a buy back price opcióval.Csak lesett a Tottenham,hogy a 40M-s játékosát lenyúltam 18M-ért.Hat éve,még nagyon fiatalon adtam el,és jött az első hívó szóra.Az én felfogásom szerint túl magas fizetést kért,de ez már nem izgat.Annyi a pénz,mint a szemét.A két évvel ezelőtti kiárusításból beszedtem 302M-t,és még abból sem költöttem el semmit.Idén is már bejött több,mint 100M.(54M az eladásokból,45M a reklámból,+ a BL pénz.)A szponzorok viszont még ennyi év után sem sokat érnek.
Ja igen,közben megy az NB1.Nem nagyon foglalkozom vele,az játszik,akit a BL-hez nem érzek elég jónak.Néhány ifi is lehetőséget kapott,ami azért látszik,mert tavaly egész szezonban kaptunk 8 gólt,most meg ezt 8 meccsen beszedtük.
Szép lassan játszom,napi 1-2 órát,ezzel már elszórakozom a 15-ig.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Nem tudja valaki,hogy miért vár a Youtube 20-30 mp-et,mielőtt átugrik a kép HD-re?
#97391
Szerintem jól csinálod.De a túráknak még több haszna van,ha más kontinenseken is népszerűsíted a klubot.Európában úgyis mindenki ismer.
Az edzők fejlődése pedig az egyén PA értékétől függ,és az ambíciójától.Ha magas a PA,és van benne ambíció,akkor sokat fejlődhet.Ha meg nincs ambíciója,akkor pótvizsgázik a pro licencekért,mert megbukik a vizsgákon.Sok van ilyen,ezektől általában megszabadulok.
kosheen
#97390
kellett neked ilyen szakértőnek lenni, most már van kit nyaggatni 😄
szóval belőttem egy túrát szezon előtt, egy kellemes "kis" német kiruccanás, Bayern, schalke, werder, hsv, alig került 350 ezrembe, kiváncsi vagyok hogy kapok-e érte valamit 😄
hogy és mikorra érdemes időziteni ezeket? illetve az edzéssel hogy kellene összeegyeztetni? Eddig mindig az volt hogy szezon előtt nyomtam nekik egy brutális alapozást, 4-5 naponta edzőmeccsek, aztán ahogy közeledett a szezonkezdet úgy vettem lejjebb az intenzitást, és 1,5 héttel az első tétmeccs előtt mindenkinek kiválasztottam a saját edzését utána meg egy langyos felhozómeccset játszottam még valakivel akit jól kitömhettünk.
az edzőmeccsek meg általában úgy néznek ki hogy nyaralás után egy full gyenge csapat, aztán szépen egyre erősebbek, utána meg ahogy mondtam ez a kis felhozómeccs még a végén. Ez így megfelelő szerinted?

kosheen
#97389
az edzők mitől fejlődnek? Nálam Dragóner az asszisztens (nyilván itt se vettem figyelembe az értékeit, csak úgy érzelmi alapon vettem oda magm mellé 😄), van annak hatása hogy az ellenfél instrukciókat (főleg lustaság miatt) ő adja mindig? Legalábbis gyengébb csapatok ellen, főképp nb1-ben nem szoktam ezzel szöszmötölni, van már annyira jó a keret, hogy erőből lenyomok otthon bárkit.

#97388
#97387
eleve.remélem kijavítják.
#97386
A szokásos board request bug.Remélem a 15-ben kijavítják,ha már ebben a Beta óta nem voltak rá képesek.

Tehát mégis új stadion építéséről volt szó.Van néhány különbség az angol,és az US angol között:Build new stadium(Build new ground),Wage budget(Payroll budget),Squad(Team),Pitch(Field).Gondolom,van még tucatnyi másik is.
Az meg miért van,hogy elégedetlenek a pontrúgásból szerzett gólok hiánya miatt?Beígérted nekik a filozófiáknál,vagy már eleve ez volt a mániájuk?
#97385
letelt de még mindig planning?
#97384
sziasztok,

több éve játszok fm-el, viszont most kimaradt 8 hónap, és csak most kezdtem el játszani az új résszel.
Depor csapatával kezdtem,hát, igencsak pocsékul megy 😊

van pár tippetek,hogy mire érdemes odafigyelni kezdéskor? gondolok itt a felkészülés időszakra ,taktikára, stb.
5 forduló ment le egy nyögvenyelős siker,3 vereség és egy X.
várok minden konstruktív hozzászólást!

köszi!
LasDen
#97383
so far, so...not bad...

"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár

LasDen
#97382
Egyre inkább mainstream lesz a játék. Ha már mindenki ezzel fog játszani Fifa helyett, akkor mivel vagizzak, hogy felsőbb rendű vagyok?? 😞
Utoljára szerkesztette: LasDen, 2014.08.30. 22:29:33

"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár

a.carkey
#97381
zavbal
#97380
Ja és nem tudom kicsípte el a Monaco-Lille meccsen azt a részt de a Sport klubos Horti Gábor szépen fényezte hőn szeretett játékunkat és állítása szerint több csapatnál használják.Lehetőség a felemelkedésre !!!Még lehet belőlünk valaki irl is!<#nezze>
zavbal
#97379
az hogy nincs a vezetőség felé benyújtott kérésed: pölö fejlesztések stb. Ha esetleg óhajtasz ilyet akkor a discussos opcióra menj rá.Bár engem ott mindig élből elutasítottak
#97378
új szerződést ajánlott a City vezetősége és abban volt egy ilyen kitétel:

"No agreed board requests"

ez mit tesz pontosan?

#97377
Igen.
#97376
Köszönöm. Ezek megbízható oldalak? Bocs a kérdésért.
#97375
A 14-et több helyen árulják 3000 Ft körüli áron.
#97374
Azt vágom. De az ideit is szeretném beszerezni.
#97373
Egyértelmű, hogy a Colchesterrel fogok kezdeni, letolok úgy 10 évet, aztán egy új a Fradi vagy az ETO élén, aztán vissza Colchester. 😄

#97372
október végén, november elején jön az új, vagyis a '15-ös kiadás... szerintem várd meg azt.. 😉

#97371
Sziasztok. Szeretném megvenni az idei és az új részt is digitálisan. Tudnátok pár külföldi "kódos" oldalt ajánlani ami korrekt és megbízható? Még nem nagyon vásároltam így.

Üdv: Balázs
#97370
Jól kezdtük a BL-t.Mentünk Monacoba ahol elégedett voltam,de itt lehettem a legelégedettebb.
3 forduló után 100%-os a csapat.
#97369
valószínűleg akkor nincs annyi dellád, amennyit ajánlasz és azért nem tudjátok nyélbe ütni a dealt... 😊

#97368
tuti én csinálok rosszul vmit,már eljutottam odáig,hogy elfogadja az ajánlatot,és utána még rányomok az igen-re hogy jöjjön,és semmi!!! <#nemtudom>
#97367
akkor vagy a vétálról akar veled tárgyalni a klub, vagy szerződést kell ajánlanod a játékosnak
#97366
okkay,köszi,bár ahol elakadok,az az amikor másnap jön az e-mail,és van egy pár opció!!! walk away - suggest term stb!!!!
LasDen
#97365
Azzal, hogy ajánlatot teszel, még nem igazolsz le játékost. Olyan ajánlatot kell tenned, amit nem tudnak vissza utasítani 😉 Lényeg, hogy elfogadják és akkor tudsz tárgyalni a játékossal a szerződésről

"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár

#97364
Üdv Manager-ek!! Ez lesz az első szezonom a Football Manager-be,de sajnos kicsit elakadtam,mert az igazolás vhogy nem sikerül!!! :/ nem érkezik meg 1 játékos sem,akiért ajánlatot tettem!!! segítséget előre is köszönöm béke 😊
#97363
Én is meglepődtem.
Tono34
#97362
Jól lecsúszott kedvenc csapatom ...

10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.

LasDen
#97361
Mindig Fiorentina

"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár

#97360
Új feeder clubok érkeztek.
Nem valami brutálisak..
#97359
A már megszokott vándorkarrierrel indítok.Meglátogatok néhány egzotikus országot,de konkrét ötletem még nincsen.
zyndar
#97358
Ti gondolkoztatok már, hogy a '15-ben melyik csapattal vagy melyik ligában kezdtek? Bennem 2 ötlet is megfordult, elsőre irány a Championship, aztán lehet kreálok egy olyat, amiben azok az európai ligák lesznek, ahol nem játszottam még. Törökország, Dánia, Skócia, Lengyelország, Horvátország, Szerbia, Ausztria és Svájc mondjuk. A törököket leszámítva nem is lesz pénz sehol.

"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi

zyndar
#97357
Racing Santander, 1. szezon




Belekezdtem az utolsó munkába ebben a szériában. Spanyolország felé vettem az irányt, mert valahogy mindig kimaradt a szórásból. A Racing egy szebb napokat látott csapat, óriási adóssággal (38 millió euró) a harmadosztályban poshad. No ezen igyekszek változtatni. A média első helyre várt és végignézve a többi csapatot, az Oviedo jelent komoly erőt, bár azért mi sem voltunk eleresztve értelmes játékosokkal. Pénzt nyílván nem tudtam költeni, ingyen jött Wilhelmsson és egy balbekk, valamint kölcsönbe egy csatár. Alap taktikának a korábban már nagyon bevált 4-5-1et választottam, amit a Twentével igen sikeresen sikerült alkalmazni utolsó évben. Erről a karrierről angolul lehet olvasni ITT.


Először a kupáról. A kötelezőket sikeresen vettük, majd jött a Betis a 4. kanyarban.


A bajnokságot szinte végig elöl tartózkodva sikerült behúzni, minden komolyabb formaingadozás nélkül. Azért az Oviedo tapadt egészen a 32. fordulóig.


Sajnos, mivel 4 csoportja van a harmadosztálynak, így rájátszás dönt a 4 feljutóról. Az elsők tolnak egy oda-visszát, akik nyernek, döntőznek, de már feljutnak. Eközben a többiek már osztályoznak és az előbb 2 vesztes csatlakozik hozzájuk, míg végül 2 csapat feljut innen is. Nos, mi a Cádizt kaptuk, első meccs 24. percében piros nálam, a vége 1-0 oda, de lehetett volna rosszabb is. Hála az égnek most kezdődött a formahanyatlás, mert a visszavágó is csak 1-1 lett, teljesen kiegyenlített meccsen. Így volt még feladat, jött az Albacete, összesítésben 5-4 ide, de akadozott a gépezet. Utolsó kanyar a Gimnástic ellen, 5-1 ide, végül kicsit több meccsből, de meglett a feljutás.


A húzóemberek: Wilhelmsson, Durán, Ayina és Lafuente. Visszafizettünk 10 milliót, pont ennyivel van mínuszban a balansz. Egyelőre maradt a 42 ezres heti fizetési keret, ami most -7 ezerben van, ezen nagyon remélem, hogy változtatnak, mert lófüttyre nem lesz elég.
Egyelőre ennyi.
Utoljára szerkesztette: zyndar, 2014.08.28. 23:52:21

"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi

#97356
Kezdtem egy új karriert a Colchester United-del(ez velük már az 10.), de most úgy, hogy nincs igazolás, csak a jelenlegi játékosokra, ifikre és a jövőben generált játékosokra hagyatkozom. Illetve évi max 2 kölcsönjátékos.

Most volt is egy király meccsem, szó szerint csak lestem, hogy mi történik mert csak az utolsó 10 percben változtattam. (Much higher def, a normál helyett)

MK Dons Vs ColU

#97355
Na ezt gyorsan megfejtettük. 😄

#97354
Majd kiderül.<#vigyor0>
#97353
Hogyne értenél hozzá.<#worship>Ahogy átraktam jenki angolra,egyből field lett a pitch-ből.De gyorsan vissza is állítottam,mert csak akkor használnám,ha NFL menedzser lennék.
#97352
Nem igazán értek hozzá, de nem lehet hogy az egyikőtöké amerikai angol-ra van téve a másik pedig angol-angol? 😄

#97351
Érdekes.Mintha valami más kiadású játékkal játszanánk.Nálad field condition van,nálam meg pitch condition.Ettől függetlenül nyilvánvaló,hogy a fűnek,talajnak semmi baja.A pálya állapota jó,a stadioné meg nagyon jó.Ha mégis a stadiont piszkálják,az úgyis hamar kiderül,mert lezárják egy részét.De én még ezzel a build new ground kifejezéssel nem találkoztam.Ez se nem új stadion,se nem bővítés,se nem pályafűtés.A tököm tudja,mi lehet ez.De még csak egyetlen fm-el foglalkozó oldalon sem volt rá találatom.Ahogy a pitch helyett a field-re sem.Úgy látszik,most találkozom új kifejezésekkel,mikor 6 hét múlva jön a 15.
#97350