Önbizalomhiány

Baz azt hittem, csak én gondolkozok ilyen faszságokon 😄

Én nem szoktam azon gondolkozni, hogy az illetõ mit gondol rólam. Csak, ha idegennel beszélek, feszengve érzem magam, hogy "normálisnak" tûnjek a szemében, és pont ezért balfaszkodok. Nem tudok beszélgetést kezdeményezni, nehezen nyílok meg. Viszont ha olyan típusú emberrel dumálok, aki nagyon könnyen nyit, könnyen barátkozik, akkor én is gyorsan feloldódok. Mostanában szerencsére pozítiv irányba fejlõdök ezen a téren. Ettõl függetlenül sajnos kevés emberrel vagyok úgy, hogy tényleg ismerem.

ezzel szerintem sokan így vannak.
Van, amikor bizonyos dolgok hatására - vagy csak egyszerûen úgy ébredek fel -, valami kivételes egyéniségnek érzem magam. Sõt, gyakran egyenesen valamilyen kiválasztott szerepében érzem magam. Néha elõtör belõlem valami rejtett filozófus, aki olyan logikai levezetéseket csinál, amire egyébként gyakran nem vagyok képes, vagy elõtör belõlem valami magasabb tudatállapot, amikor mindent békésen, összefüggni látok, és felülemelkedek a dolgokon.
Vagy éppen jön egy álmodozás-szerû állapot, amikor olyan történeteket kreálok, hogy mondjuk kamerákkal vagyok körbevéve, hogy engem figyelnek, tanulmányoznak, hogy bármikor megmutathatják magukat nekem azok az emberek, akik mindvégig láttak bennem valamit, és bevezetnek a teljes igazságba - amolyan mátrixszerûen, ezért leletem nagyon a gondolatvilágomra abban a filmben 😄
Vagy arra gondolok, hogy én vagyok a Földön az egyetlen valódi ember, körülöttem mindenki szimuláció. Ezt a világot azért hozták létre, hogy engem teszteljenek, és csak addig létezik, amíg én is létezem. És hogy kik állhatnak a háttérben, hogyan gondolkodhatnak, és vajon gondolták-e volna, hogy én egyszer rájövök erre az egészre.
Aztán meg valamikor lesüllyedek teljesen, életképtelennek érzem magam, és úgy gondolom, én vagyok az egyetlen, aki nem illik ebbe a világba, és akibõl nem lesz értékes ember soha.

az a baj, hogy alapból mindenki felé bizalmatlan vagyok, és ezt sztem érzik is az emberek.
Tehát nem semlegesen vagy alapból jól nyitnak nálam az emberek, hanem ha megismerek valakit, elõször találkozok vele, rögtön leírom, és úgy érzem, hogy õ sem kedvel engem.
Alapból sok mindenkivel vagyok úgy, hogy úgy érzem, hogy az illetõ egyenesen utál. ha mondjuk elmegyek fodrászhoz vagy ilyesmi, úgy érzem csak azért szolgálnak ki, azért tûrnek meg mert fizettem érte, egyébként meg utálnak, furcsának, jelentéktelennek gondolnak.
Úgy vagyok vele tehát, hogy alapból nem kedvelek senkit, de elég reaktív vagyok - ha valami kedveset csinálnak felém nézve, vagy mondanak, hirtelen totál megfordul az egész, és rögtön úgy gondolom, hogy ez egy jó fej ember, és én nagyon szeretem hirtelen. 😄 Sõt, általában azt, hogy az illetõ kedvel engem, valami agyament logika folyamán irreális, mesés történetek által vezetem le, amik nem is valósak. aztán emg csalódok, hogy mégsem biztos, hogy kedvel engem.
Ha az illetõ valami olyat csinál ami nem tetszik, rögtön arra gondolok, hogy mégis utál engem, ezért cserébe megutálom, gyakran ok nélkül... és leírom mindennek. aztán amikor kiderül, hogy valójában szimpatikus vagyok neki, hirtelen megint jófejnek tartom, és szégyellem magam, hogy ítélkezek...

Én elég furán vagyok összerakva: néha én vagyok a megtestesült önbizalom, máskor meg kisebbségi komplexusom van......:S

szerintem: ki mint vet, úgy arat

még a mai anyagias világban is

Egyetértek. Ezért célszerû figyelni. Nem megfigyelni. Ha megérzed, hogy más szelek fújnak, fontos dolgokban nem szabad ugyanúgy venni az illetõt, mint azelõtt.

Mert õszintén iszonymód nem érdekel, hogy kivel, milyen kapcsolatban van valaki, amíg a kettõnk között kialakult helyzetet nem befolyásolja. Tudod, mindegy ki tetszik a férjnek, míg a feleségéhez jár haza, ahogy mondani szokták.

Viszont a világ egy része ma már eltolódott az anyag irányába a szellem és az érzések felõl. Ezért ha figyelmetlen és túlbízó vagy hamarabb találod magad az utcán, mint gondoltad.

Bizonyítás ügyben.
Nos, akiben ma bízhatsz nem biztos, hogy holnap is bízhatsz - lehet holnap már más szelek járnak.

Elõre bizonyítás? ... Hát...

Akár hogy is mustrálsz: a történet zsákbamcsaka marad az illetõ haláláig. Halála után meg már mindegy.

vagy?

Ezek jó gondolatok. Én nem bízom senkiben olyan egyszerûen, csak ha bizonyított. De emellett nem viselkedek vele bizalmatlanul. Hagyom, hogy tegye, elmondhassa amit gondol.

Mások úgy vélekednek: mindenkiben megbízok. Szerintem nem bánhatok egy emberrel úgy, mintha okot adott volna a bizalmatlanságra. Úgyhogy maradok a csendben figyelésnél. Aki ad okot bizalomra, az elõtt jobban kinyílok. Aki az ellenkezõjére, az elõbb-utóbb leírásra kerül, ha nem teszi rendbe a dolgait.

Én alapjában megbízok mindenkiben.
S pár aprósággal bárkit az alatvalómmá (adósommá) tudok tenni, akár milyen ember is legyen egyéb helyzetekben.

Ami a paranoiát illeti.
Én bízok abban, hogy mindenkinek megvan a magához való esze, és aggódás helyett azt éreztetem vele, hogy tudom, hogy megvan a magához való esze, tehetsége, képessége, tud vigyázni magára és probléma nélkül meg tudja oldani feladatait.

Mikor aggodalmaskodik az ember figyelmetlen és/vagy kapkodó lesz így az aggodalmaskodás okozza a vészt.
És az aggodalmaskodásom, aggodalmaskodásom tárgyában is elvetheti az aggadalmaskodás magvát.

Én inkább szerencsét elõlegezek és küldök mindenkihez mint aggodalmaskodást, szerencsétlenséget...

A rokonok miatti aggódás nálam is megvan ha késõn érnek haza, de idegenekkel szemben nem vagyko paranoiás.

gyanítom nem teljesen egészséges, hogy elmegy egy rokonom vagy a barátnõm innen, és meghallom a mentõ szirénáját, rögtön végigfut az agyamban, hogy hogy szenvedett balesetet.
vagy valaki aki fontos nekem telefont nem veszi fel fél óra / egy óra után sem, bepánikolok, ohgy valami baja esett, meghalt stb... :/ vagy ha idegen nagyon hozzám simult, keresem magamon a szúrásnyomot, hogy megszúrt-e egy aidses tûvel, meg ilyenek.
állandóan sztorik futnak le elõttem ezzel kapcsolatban, valamikor tökre elhiszem magamnak, és szarul leszek tõle.

Az már betegség😊

mégjobb:: magamba bízok, de tele vagyok üldözési mániával, és összeesküvés-elmélettel mindenki iránt =)

Másban nem is bízhatsz, csak ha bizonyított. Ráadás: ha élethelyzet változik, a bizonyítás is újraindul.

ennyi takonyverés után már illene😊

magamban megbízok, másba nem -.-

Remélem már mindenki megbízik magában. 😄

na mi a helyzet srácok?😊

Szerintem a szív és az ész.

Valahogy úgy, mint amikor a gyerekem kicsi volt. Vasárnap napközben a nagymamáméknál töltötte az idõt. Estefelé mentünk haza. Útközben a kérdés:
- Anya, te szeretsz engem?
- Igen.
- Akkor is, ha rossz vagyok?
- Akkor is, de annak nem örülök, ha rosszalkodsz.
Eltelt a következõ hét, vérizzadásig rossz volt. Amikor már felrobbanás határon voltam:
- Most is szeretsz?
- Igen.
Hétvége. Családi ebéd. Megérkezünk. Gyerek nem is köszön. Be a szobába nagyapámhoz. Csípõre vágta a kezét:
- Tudod, kit érdekelsz te? Engem az anyukám akkor is szeret, ha rossz vagyok!

Az önbizalomnak is fontos: - Tudod kit érdekel, hogy te attól akarsz nagyobb lenni, hogy engem próbálsz lenézni? Én tudom, hogy szeretetre méltó vagyok. Én is szeretem magam.

Aki erre azt mondja: mit szeressek magamon? Annak csak azt tudom mondani: a sánta vakmacskát is lehet szeretni. Annak is vannak jó tulajdonságai.

<#eljen>

"szerintem az önértékelés torzsága okozza a gondot
illetve a (lehetetlen) referenciapont megválasztása amihez képest az (ön)értékelés történik

degradáló (tév)képzetek, komplexusok, hiedelmek, megerõsítések"


Az önbizalom fejben dõl el.

Egyetértek.

teljesen nem értek egyet, mert ezzel a szexuális megközelítéssel kizárod a fiatalabb korosztályt, akik ugyanúgy lehetnek önbizalomhiányosok.

Ezzel együtt az igen, vagy rá kérdése érdekes gondolat.

szerintem az önértékelés torzsága okozza a gondot
illetve a (lehetetlen) referenciapont megválasztása amihez képest az (ön)értékelés történik

degradáló (tév)képzetek, komplexusok, hiedelmek, megerõsítések


a szerény vagy nem létezõ nemi élet /a tárgyalt esetben/ csak mindezek folyománya

vagy?

Azt gondolom hogy mindenféle önbizalomhiány oka 100%-ban a szerény vagy nem létezõ nemi élet.A szex önbizalom generátorként hat és végül magabiztos és céltudatos embert farag.Ezért van az hogy a rosszkinézetû férfi is lehet nagyon erõs egóval bíró céltudatos vezéregyéniség és még aki úgy néz ki mint egy filmszínész az is lehet súlyosan önbizalomhiányos.Szerintem az egész attól függ ki mennyire elégedett a szexuális életével és teljesítményével.Csak ez adhat valódi kiegyensúlyozottságot és erõs személyiséget.

Mondhatni igen.

Keveset jársz ide és nyilván nem tudod mik a szabályok.

alig írok a Fórumba és büntetõ pontot kapok hihetetlen😄

Nagy igaszságot mondtál.
Saját tapasztalatbol beszélsz?

és a sikerteleneket nem a magam sikertelnségének igazolására használom fel

én azokra gondolok akiknek sikerült... s azt nézem nekik hogy sikerült
õk tudnak csak segíteni, tõlük lehet használható, praktikus dolgokat ellesni

akiknek nem sikerült azokat is megnézem aztán tanulok a gyökérségeikbõl

hát akkor gondolj a Cserháti Zsuzsára...neki nem sikerült

"egyébként a pszichológus sem fogja senki helyett elvégezni a kemény lelki melót"
tudom, átéltem már. 😊

#3839:
senki sem süllyed olyan mélyre a szarban, hogy abból ne tudna kimászni
egyébként a pszichológus sem fogja senki helyett elvégezni a kemény lelki melót

#3840:
volt benne részem, van rálátásom, kimásztam belõle és igaza van - maximálisan

Egyetértek

Az utolsó mondat helyesen: nálam hülyébb.

Nem feltétlen igaz. Egyedül se jó.

A külsõre meg egyebekre:

Ha a családon múlt volna, ma az átlagelvárások szerint élõ, magatehetetlen ember lennék, aki hízelgéssel és sírással éri el, amit szeretne.

Bármibe kezdtem, soha nem volt pozitív az otthoni fogadtatás. Anyámmal a halála elõtti hónapokban tudtam elõször embermód beszélgetni. Addig nem volt értelme, mert mindig csak azt hallottam tõle: õ milyennek szeretne látni. Különbözõ módokon.

Elõfordult, hogy ismerõse, kollégája mondta neki, hol látott, kivel, mikor. Az apró probléma: bizonyítottan zárthelyit írtam éppen, a fõiskolán, a város másik végében. Ennek ellenére nem volt hajlandó megnevezni, ki mondta ezt neki, ráadásul a késõbbiekben is rendszeres volt hasonló eset.

Bármikor bármit szerettem volna megkapni, elmondtam mit szeretnék. Ha azt mondta: nem, nem forszíroztam tovább. Elvégre õ tudja, hogy mre telik, mire nem és mikor. Egyszer sem kérdezett vissza késõbb: Mit is mondtál múltkor?

Most ettõl lehetnék bármilyen. Megalkudhattam volna a helyzettel. Megkaphattam volna egykeként bármit. Nálam ez olyan hatást váltott ki: ha másokra nem számíthatok, én mindig itt leszek magamnak. Megtanultam a feladatokat megoldani, a nehéz idõket átvészelni.

Ja! Anyám egyszer elvitt pszichológushoz. Mert nem értette, miért viselem nehezen, hogy egy igen kedves szomszédom rendszeresen feljelent. (A legszebb ok: vasárnap a lakás elõtti kiskertbe kiakasztottam a fehér nadrágomat száradni. Mert reggel mostam ki és azt akartam délután felvenni.) Nagyon jó volt ez a pszichológus dolog. Azóta tudom: bármi legyen, mindig lesz nála sokkal hülyébb ember.

hát nem tudom, nekem kellett volna egy tesó akivel gyerekkoromban játszhattam volna mennyire felszabadult lettem volna... abszolút nem vagyok olyan aki féltékeny típus lett volna...

nana.
ez pont fordítva van. az egykék általában sokkal magabiztosabbak, gyakrabban egoisták. õk maximum tényleg divatból lesznek önbizalomhiányosak.

mindenki ezt mondja, aki nincs benne, és akinek nincsen semmi rálátása.

részben igaz, de mikor már annyira lesüllyedsz a szarban hogy magadtól nem tudsz kimászni, akkor már segítség kell. és ez nem feltétlenül egy fórum, vagy a nagyi segítsége. lehet a pszichológus is ugyanazt mondja mint az x+1 barát, rokon, de szerintem egy sokkal másabb irányból közelíti meg az egész problémát, ami a kedves betegnek tényleges segítség lehet. annyiszor hallottam már én is a "hozzáállásodon kéne változtatni" dumát. ok, és? tudom jól, de ezzel nem jutottam elõrébb a dologban sajnos. anno mikor tartottam az emberektõl, kb milliószor hallottam hogy nem bánt senki, miért bántanának, stb szövegeket. de valamiért a pszochológus tudott csak segíteni ténylegesen, mert más szemszögbõl közelítette meg az egészet, sokkal másabb technikákat alkalmazott. nem véletlenül mondtam raulrealnek azt hogy menjen el pszichológushoz, most itt elmondják 10-en azt amit, láthatóan nem történt semmi. jó persze nem is fog egy hét alatt csoda történni, ehez idõ kell, de lehet egy pszihomókus meg más szemszögbõl segítene neki. de õ meg állandóan azt mondta erre hogy nem fog ilyen emberhez eljárni. itt jön képbe az amit mondasz, hogy valahol mégis csak magadnak kell megoldanod a dolgokat. mégpedig ott kezdõdik hogy elmegy az ember elmesélni a problémáit egy mókusnak, ez lehet egy elsõ lépés a megakarok gyógyulni címû dologban. lehet nekem is elkéne mennem megint, mert hiába hallom már hetvenharmadszorra a hozzá állásodon kéne javítani címû mondókát, ez így kevés. nem feltétlen lesz ez megint egy 1 éves procedúra, lehet 2 hét alatt rátudna világítani más szemszögbõl arra hogy miket próbáljak, stb.

Nem, nem kell.
Magadra kell támaszkodnod, a problémáidat is magadnak kell megoldanod. Itt kezdõdik az önbizalom.

Magadból indulsz ki

és sokkal több az olyan önbizalom hiányos akinek nincsen testvére...

aha... igen csak kellene egy kis bíztatás hozzá mármint a családtól...
de ha vki nem kap itt most nem magamra gondolok!!

Ezeket le lehet küzdeni.
Hozzáállás kérdése.

valakinél a balszerencsés családi hangulat miatt is rágódhat ami mondjuk 14 éve elkezdõdött meg a rengeteg rokon halála...+ a külsõ, kisebbségi komplexus is lehet...

nem feltétlenül...