39
  • smv
    #39
    4400, jericho, dexter, irak, joey, jóbarátok (bizony), hősök, szökés, ncis, csi:miami. Idén ezekkel végeztem.
  • humaninsect
    #38
    aha, mármint tényleg sok kommerz sorozat van, de egy wire például lenyom szinte minden bűnügyi drámát, mert 2 órás filmben nem lehet annyira felépíteni egy karaktert vagy bonyolult ügyet, mint sok rész alatt egy sorozatban. Azért ezt hoztam fel, mert egy nagy filmnek érződik a 13 része egy évadnak, nem pedig egy széthúzott filmre sem elég forgatókönyvnek.
  • opeca
    #37
    A régi klasszikusok, csupán.
  • winnie
    #36
    így van, és sajnos ugyanez a helyzet a könyvekkel, filmekkel és a zenével is. a nagy kérdés, hogy mi maradt?
  • opeca
    #35
    A sorozatok a hanyatló újkori, emberi kultúra melléktermékei.
    Olyan nyálfolyós, népbutítást, mint amit ezekkel az igénytelen sorozatokkal művelnek, elképesztő.
  • Wittgen
    #34
    Én is sok sorozatot megnéztem már alternatív forrásokra hagyatkozva, viszont szerény véleményem szerint a netről letöltők száma csak pár ezer lehet itt Mo-on, nem ez fogja a gyártókat a csődbe vinni. Azért jó, ha 20 fiatalból, ha 1 letölti a kedvelt sorozatot és megnézi azt.
  • Atees1987
    #33
    igen, mert pl álmodta az egészet, és te hogy ezt megtudd, kell várj 1 hetet :D
  • mark oh
    #32
    nálam magas nézetség lett volna a maffiozok,HA LETT VOLNA A RTL-N!!!
  • aDannyBoy
    #31
    sőt ha ők nem nézik, akkor senki nem fogja...
    fireflyt még mindig nem tudom megbocsátani a népnek :(
  • maniakuss
    #30
    ez tényleg szomorú, lásd meadowlands, traveler, black donnellys és még sorolhatnám, csak sírvafakadnék :)
  • NEXUS6
    #29
    Szerintem is a scifi sorozatok vs. "real-life" sorozatok nézettségét alapvetően befolyásolja a net. A nagy magyar kereskedelmi tévék elég mostohán kezelik a sci-fit, ezzel a népet átszoktatták a netre.
    Hát most viszont ne sírjon a szájuk, hogy alacsony a nézettség.

    Ez ugyan az mint a mozinál általában. Nem "divat" nagy családdal rendszeresen moziba járni, merthogy ugye nincs annyi pénz égen és földön amibe kerül. És akkor a müvészek se sírjanak, hogy csak a plázanép számára fogyasztható, általában eksönfilmek mennek, a rétegfilm meg nem.
  • winnie
    #28
    egy dolog miatt jó tudni, hogy ki mit néz - ha amerika valamit nem néz, akkor azt mi sem fogjuk, sajnos.
  • fleezeum
    #27
    én magasról lesz@rom,h az amerikaiak vagy a magyarok mit néznek... a világ többségének nincs ízlése:D aki igazán ért a sorozatokhoz,az letölti azokat.. (pl aszfaltról) én ezeket nézem/néztem:Alias, Heroes, Prison Break, Lost, Jericho, Dr House, Numb3rs, CsI, CsI:Miami, Csi:NY, Dark Angel, 4400 és még be van tervezve a 24 illetve a Veronica Mars
  • winnie
    #26
    ki nem?:) de engem az lep meg, hogy az átlagembernek is ennyire bejön.
  • magyarvok
    #25
    Én imádom House-t. Hihetetlen humora van a dr. úrnak, nekem nagyon bejön ;)
  • winnie
    #24
    wOlFbYTe: a heroes-nál is erősebb a wareztendencia a prison break esetében, ráadásul ott a tévé jóval inkább le van maradva és mégis nagy siker. de ott a house is vagy a CSI vagy a... folytathtanám. egyszerűen itthon az ember gagyinak tartja a hősöket.

    olykor megmosolyogató a warezhatás felülbecsülése. még amerikára sem hat igazán vagy angliára vagy németországra - egyszerűen nem értem, hogy miért éppen a "kirobbanó" internetpenetrációs adatokkal rendelkező magyarországról hiszi azt valaki, hogy itt minden második ember sorozatokat tölt le:)

    szerintem ez több, mint abszurdum. mint írtam lent, van pár ezer, 1-2 sorozatnál pár tízezer ember (ld. private trackeres letöltések vagy feliratdownloadok), de ez a milliós számokhoz képest elhanyagolható többség.
  • lammaer
    #23
    Hát ha csak ezen akadsz fenn... én sokkal jobban mulatok azon, hogyan is mérik ezeket a nézettségi dolgokat. Szerintem az messze jobban toritja az adatokat mint az hogy valaki rákattam a sorozatra és ezért megnézi pár rész után az egészet egyhuzamban (ami egyébként szerintem is elég jellemző eset, én és pár kollégám a 4400al végeztünk igy)
  • mikloss
    #22
    Firefly, Family Guy én ezeket néz(t)em.
  • wOlFbYTe
    #21
    Azt azért valóban kifelejtik a számításból, hogy a felhypeolt sorozatok (lásd: Heroes) sokkal hamarabb elérhetőek, mint ahogy egy reklámcsatorna elkezdené vetíteni őket reklámmal teletömve.
    Pontosan a nagy hypenak köszönhetően 1-2 epizódot megnéznek a nethez kevésbé értő emberek ezeken a csatornákon, majd ha egy szomszéd Pistike legyint, hogy "áááá én ezt már rég megnéztem, de ha kell, odaadom DVD-n", naná, hogy inkább hamarabb megnézik alternatív forrásokból. Akár szinkron nélkül, felirattal is.

    Heroesnál igen erősen ez volt a tendencia, tőlem is rengetegen kérték kölcsön ismerősök, hogy ne a televízióban kelljen végigszenvedni, hanem egyhuzamban akár több részt is meg tudjanak nézni.
  • winnie
    #20
    grifidos: ősszel indul az évad, vagyis mostanra befejeződött minden sorozat. év végén minden sorozat féltávnál fog tartani és a tavasziak még el sem fognak kezdődni. a tévéknél az évad ősztől tavaszig tart.

    " - Hol a brácsban vannak a hiányzó évadok. Vészhelyzet 6-11 évadok,
    Harmadik műszak 2-5 évadok"

    ? hogyhogy hol vannak? egyszerre csak egy évad mehet a tévében. a vészhelyzet 6. évad lement 6 évvel ezelőtt a tévében, a 7. évad 5 évvel ezelőtt, a 11. évad tavaly. a harmadik műszak 2. évad lement lement 5 évvel ezelőtt, a 3. évad 4 éve, az 5. évad tavaly.

    "Az amcsiknál még mindíg csak az a siker aminek happy end a vége."

    hehe, ez elég nagy csacsiságnak hangzik. akkor igazából nem is értem, hogy miért a grace klinika vezet. elmúltak azok az idők, a filmek általában úgy fejeződnek be, de a mostani mozis nézettségi listán is 3 nemhepiendes film figyel.
  • winnie
    #19
    "Hát azt én se értem hogy mit szeretnek annyira a Grace-en az amerikaiak."

    én spec nem szeretem, de valahol tökéletesen megértem. én a house-on döbbenek le, hogy ekkora siker.
  • Grifidos
    #18
    Ezt a kérdést év közepen feltenni tényleg baromság.
    A magyar tv nézőket minősíti az, hogy nem reklamálnak az általam nem tisztelt kereskedelmi adóknál olyan apróságok miatt, mint ;
    - Hol a brácsban vannak a hiányzó évadok. Vészhelyzet 6-11 évadok
    Harmadik műszak 2-5 évadok

    Aki pedig a CSI-t valószerűtlennek tartja annak megsúgom a 80%-a megtörtént búnügyeket dolgoz fel csak egy kicsit megváltoztatták a körítést és a végkifejletet. Az amcsiknál még mindíg csak az a siker aminek happy end a vége.

  • aDannyBoy
    #17
    és akkor a spéci "adat-legkisebb-mértékegysége kapu"-ról ne is beszéljünk :)
  • 1Obi1
    #16
    Hát azt én se értem hogy mit szeretnek annyira a Grace-en az amerikaiak..Ha már korházsorozat akkor House vagy a Vészhelyzet első pár évada.
  • Skynet
    #15
    24;)
  • Tinman #14
    "A kutyát sem érdekli, hogy egy amerikai Doktor House-t, Hősöket vagy Grace klinikát bámul-e a tévében. "

    Vaúúú vazeh
  • nedudu
    #13
    CSI-t szádra ne vedd!
  • Gerygrey
    #12
    egyre többen vagyunk, de még mindig nagyon kevesen.

    Nagyon helyes, legalább addig sem basztatnak minket amíg a nagyobbik hányad tévében nézi mosóporreklámmal (és esetenként vágva)

    Mondjuk azt azért megfigyeltem, hogy az "aszfaltozós" oldal sorozat-letöltési statisztikái sokkal jobban tükrözik a sorozat színvonalát, mint ezek a tévés nézettségi adatok, tehát a kifinomultabb ízléssel megáldott sorozatrajongók valószínűleg torrenteznek ;) (ki sem bírnám ha tévében kéne végignézni egy évadot bármiből is)
  • duke
    #11
    "Szökés-> kicsit sem volt unalmas, hogy mindig az utolsó negyedben történt egy HŰDENEMVÁRTÉSJAJDEIZGALMAS fordulat.."

    Igen olyan mint a 24,itt is az epizodok vegen tulzasba viszik a feszultseg keltest.Ha a szereplok ugyis mindig,minden lehetetlen,keptelen szituaciot megoldanak,akkor erdektelenne valik a sorozat.A szokesben a fickot az epizod vegen fejbe lonek egy 300 mm-es hajo agyuval,akkor is tutira lehetne tudni,hogy a kovetkezo reszben semmi baja sem lesz.
  • aDannyBoy
    #10
    Firefly, Jericho, Office, IT Crowd, Scrubs
    én ezeket néztem az elmúlt kb. egy hónapban.
  • Su0my
    #9
    OOOOPS: valamit kifelejtettem:

  • Su0my
    #8
    áhh.. CSI-t ennyien nézik? KATASZTRÓFA! szörnyű...
    minden egyes rész ugyanarra a sémára épül, ráadásul valóságszerűtlen, csak a képtelen események azok, amikkel hatni tud.. Doktor House is, minden rész ugyanaz a séma... Szökés-> kicsit sem volt unalmas, hogy mindig az utolsó negyedben történt egy HŰDENEMVÁRTÉSJAJDEIZGALMAS fordulat.. spec nekem a Hősök bejön, bár itt is, mindig a jajdeizgalmasfolytasdmégegypercig résznél vágják el a történetet: egyszerűen ma addig züllött a filmipar, hogy máshogy nem tudák fenntartani az érdeklődést, csak úgy, hogy a cselekmény közepére teszik a vágást(epizód/film végét), hogy egyszeri néző megnézze a folytatást. Kifejezőeszközök meg: robbanás, csonkolt kéz, összeégett lábszár, visítás, sötét. Hű de jó. És ezeket nevezik művésznek.
  • winnie
    #7
    ööö, hogyhogy nem érted? hisz írtad, hogy a nézettség nem a minőséggel egyenlő, hanem, hogy mekkora réteget szólít meg, nem? az anyukák a tévé előtt, nagyobb valószínűséggel néznek mást, hiába van nálad a topon

    btw. ez a rétegesdi furcsa, mi a réteg sorozat?:) (és, ha mi tudjuk, hogy mi a rétegsorozat, akkor nyilván odafent is tudják - akkor pedig eleve csak nem réteget készítenének:)
  • DjDano
    #6
    Egy sorozat nézettsége, mindössze annyit jelent, hogy minél nagyobb réteget tud megszólítani.... ami még veletlenül se egyenlő a minőséggel

    A Hősök bukását őszintén szólva nem értem, mert ugyan nem tartom olyan egetrengetően jónak de azért mindenképpen ott van a topon.
  • Cactus
    #5
    Mindenki másképpen oldja meg :)
    Addig is reklámozzuk nekik a junkiet ;)
  • winnie
    #4
    "egyre többen inkább bojkottálják a tévét és megszerzik azt amit nézni akarnak."

    például megveszik?:)

    amúgy így van. egyre többen vagyunk, de még mindig nagyon kevesen.
  • BiG G
    #3
    #1, az év kellős közepén feltenni ezt a kérdést igen nagy intelligenciára vall.
  • Cactus
    #2
    Lehet valakit érdekelnek a nézettségi adatok, de sztem egyre többen inkább bojkottálják a tévét és megszerzik azt amit nézni akarnak.
  • djukel
    #1
    Talán ezt a kérdést december 31-én tedd fel újra.