255
eltűnik a régi haveri társaság, elfogynak az összejövetelek, beköszönt a magány
-
#175
Nézd, az hogy neked csak 1 igazi barátod van, nem jelenti, hogy nem is lehet több :)
Az egyszeri bulis haverok kategóriája nekem teljesen kiesik, nincs olyanom. -
IXEMGabeo #174 na javítom önmagam, tehát a senki helyett 1 személy volt, aki legalább meghallgatta és nem dobta ki a lakásból -
IXEMGabeo #173 külső tapasztalat a szüleim által, nekik többszörös baráti körük van, aztán mindegyiknek megvan a saját élete. Fater is amikor bajban volt, alkohollal küzködött a nagy barátok közül senki nem segített rajta, mindenki el volt foglalva az életével. Épp ezért mondtam 1 ember volt képes meghallgatni őt, aki próbált valamennyire segíteni neki, egyetlen egy azt pedig amikor bulizott és 30 éves baráti kapcsolatokat alakított ki, akkor érdekes ő jófej volt. Akkor mutatkozik meg, ki az igaz barát, aki nem akkor van veled, amikor együtt szórakoztok, hanem amikor a másik bajban van és feltétel nélkül segít rajtad. Nekem ilyen személy nincs az életemben, van egy közeli haverom, aki oszt társam is volt, ő vele sok kalandunk volt már, és tényleg megbízunk egymásban DE: Mindketten, ha nem keressük egymást akkor abszolút nem foglalkozunk azzal mi van a másikkal, nem lógunk egymás nyakán, mert azt amúgy se tűrném...de a lényeg az, hogy az igazán nagy bajokat saját magának kell megoldani az embernek, ezért nem létezik tulajdonképpen a feltétel nélküli barátság... -
#172
azért ennyire nem kell sötéten felvázolni a dolgokat, nekem sincs sok barátom, valóban csak egy kettő, akikben tényleg bízhatok, és közös nevezőn vagyunk,
de így általánosítani nem kell, még ha a többségről is beszélsz (sajnos)
-
IXEMGabeo #171 barátokat, ugyan már. Az embernek maximum jó ha 1 igazán óriási bizalmasa van... barátok a legnagyobb ellenségek tudnak ám lenni...
amire te gondolhatsz maximum a buliban megismert ivó pajtások, akikre tuti nem számíthat a jövőben. Arról már ne is beszéljünk, hogy mennyire elfoglalt mindenki, mivel fontos embernek hiszik magukat... -
commissioner #170 Van-e olyan dolog amiért igazán lelkesedsz? Hobbi, valamilyen tevékenység, amit ha csinálsz és teljesen beleolvadsz, akkor megszűnik számodra a tér és idő, amihez még akkor is kedved van, amikor amúgy teljesen elfáradtál nap végén? Ha vannak ilyenek, ezeket gondolatban írd össze magadnak, merülj el még jobban bennük, fejleszd egy magasabb szintre, légy a mesterük! Az osztályodat pedig kezeld olyan semlegesen, ahogy ők téged! Az már elúszott. Persze, maradj nyitott, hátha hoz valami nagy változást az utolsó év.
Amit meg ezután akarok írni, azt már elmondta az előttem szóló. -
#169
good work, keep it up! :)
Nekem is szarul megy új társaságba beilleszkedni, főleg ha kis időn belül sem találok közös témát..., akkor legtöbbször hagyom is a fenébe.
Kell keresni valamit, ami érdekel, és közösségben is lehet csinálni, belépni valamilyen sport klubba (amatőr szinten is akár), vagy csak eljárkálni múzeumokba, rendezvényekre, koncertekre, meg ezekhez hasonlók, amik érdekelnek, így legalább az érdeklődési kör egy kis hányada már közös téma lehet, és tovább...
Persze mondani könnyű :), tudom. De idővel menni fog. -
browing #168 A bunkózást már régen levetkőztem, azzal nincs probléma :)
-
#167
Első lépésben nyitni kell az emberek felé és a bunkózást levetkőzni.
Így hogy végzős vagy, valszeg érdemben nem sok minden fog változni, suliban elég erős klikkek tudnak kialakulni, ezzel tisztában vagyok. :)
De ha most elkezdesz gyakorolni, akkor később talán egyszerűbb lesz egy új közösségbe beilleszkedni és barátokat szerezni.
Ha egyetemre mész majd, akkor feltétlenül. -
browing #166 Rossz dolog a magány és rosszabb ha megtanultad elviselni,
meglehet tűrni és elviselni is de amikor észre veszel egy személyt -abban a tömegben amibe te is mozogsz-, aki felett eddig elsiklott a figyelmed de most meg megakarod ismerni a mert tetszik, érdekel, vonz akkor rosszabb. Rosszabb amikor tudod hogy az osztálytársaid akik klikkben vannak ismerik őt, velük lógnak és ráeszmélsz, hogy a beletartoznál a kis baráti közösségükbe akkor az egy fajta ugró deszkaként szolgálna a felé, hogy könnyen megismerd azt a bizonyost. Persze nélkülük is meglehet teremteni a lehetőséget a nyitásra, ismerkedésre de sokkal nehezebb, főleg úgy, hogy a magányosan töltött percek elfelejtetik veled a dolgok mivoltját, működését, egyre inkább eltüntetik az önbizalmadat hiába is volt az eget rengető... -
IXEMGabeo #165 általánosságba véve igen.
Egyébként mindig mondják az ember társas lény, és bezony, ha sokáig monoton módon egyedül él mondjuk elszigetelt körülmények között akkor begolyózhat. -
#164
Tömegben a legkönnyebb egyedül lenni. -
IXEMGabeo #163 nem gáz, ha nem bízol meg az emberekben, mert rendkívül számító és rosszindulatú a legtöbbjük. Viszont a magány ellen max annyit tehetsz, egyrészt vagy eltűröd, vagy pedig más társaságokat keresel. A magány csillapításához néha nem is kell több ember, olykor bőven elég, hacsak 1 olyan ember van, akiben megbízik egy picit már rögtön nem érzed annyira egyedül magad. Egyébként a legtöbb ember elégedetlen és egyedül érzi magát még akkor is, ha mindenki ott van körülötte. -
browing #162 Heló.
Leírok valamit ide ha nem gond, legalább valakiknek elmondhatom a problémám úgyis ha nem ismernek és Én se őket.Na szóval végzős vagyok egy gimiben és a saját elzárkózásom és félénkségem (inkább beszariság) és a bunkóságom ( ami egy fajta védekezés volt számomra velük szemben, tudom bután hangzok de féltem, nem csak tőlük hanem minden embertől ) miatt alakultak ki nélkülem a klikkek bár annyi szerencsém volt, hogy 3 embert már korábbról ismertem így nem szeparálódtam el teljesen az osztály közösségtől. Most kb. azon a szintem vagyok, hogy vannak a klikkek (bár szinte az egész osztály olyan mint egy nagy klikkesedés, mindenki jóban van mindenkivel) Én meg szinte mindegyikhez épp annyira tartozok, hogy sulin kívül még épp nem tartják velem a kapcsolatot, sajnos. Akiket régebbről ismerek azok sem :( és magányos vagyok... sajnos már kialakult egy kis kép a fejükben amiben Én nem tartozom és amibe nagyon nehéz lenne bele kerülni hiába fejlődött a személyiségem jó irányba.
És mostan jött el az a pillanat bennem,hogy ez már nem egyedüllét hanem magány. -
lord nihilus #161 van folytatás
Végül is az említett lánnyal elkezdtem beszélni, és minden szeretetemmel azon voltam, hogy boldoggá tegyem. Alig vártuk a találkozást, még aznap összejöttünk, ahogy először találkoztunk. Az érintésébe beleborzongtam, ölelése minden eddig fontosnak vélt dolgot felülmúlt. Aztán még egy csodás napot töltöttünk együtt, minden gondolatát megosztotta velem, minden csókja örökké belém égett.
Az égnek hálát adtam, hogy ilyen angyalt küldött értem.
Két nappal utána, viszont megijedt és azt mondta nem érdemel meg engem. Bár tudom sok csalódás érte őt az életben, reméltem nem fog kétségek közé esni, és nem enged el. De megtörtént, és nem tudtam mit tenni, kizárt a döntésből, pedig kiterítettem a lapjaimat elé, az egész lényem csak azt kívánta, hogy maradjon velem. Ugyanakkor nem félek, hogy egyedül marad, bár annál inkább félek attól, hogy én igen.
Az élet nem úgy tűnik, hogy a jó tetteket jutalmazná. Szeretetet pedig már lassan nem remélek a világtól, csak megvetést. -
IXEMGabeo #160 :(
Gondok akadnak dögivel... -
lord nihilus #159 az elmagányosodással kapcsban szeretnék írni, részben kapcsolódik hozzá
Már régóta zajlik bennem a dolog, szeretnék párkapcsolatot, ám ahol élek elég gáz külső szemmel nézve (barátaim házához képest például), velünk él a bátyám aki már régen érett arra h elhagyja a fészket de nem teszi, és sajnos a szüleim sem a régiek már (egyre nagyobbak a gondok), néha feszült légkör és ennek nem szivesen tennék ki senkit, aki számomra sokat jelent. Éppen ezért tartózkodom a kapcsolatoktól egy ideje. Aminap pont lemondtam egy szép lányról emiatt, mert ő máshol lakik és az lenne jó neki ha ide tudna jönni alkalom adtán. Ahol tanulok és albérletben élek az a hely maga a tökély ám messze van, és ott nem adódnak lehetőségek egy szerelemre (már négy éve szinte semmi). Félek, hogy mire lediplomázok és a magam lábára állok, kiégek, beforgok, nem marad bennem semmi tartás, amúgy se tudok jól ismerkedni, ha magam vagyok csak.
Nem tudom, hogy csak én vagyok ennyire hülye vagy a sors tép állandóan, és kevés jó dolog mellett sok csalódás ér. Köszönöm hogy ezt kiírhattam magamból. -
#158
A lényeg hogy két érdek ütközik, Az egyéné és a társadalomé. Aki mindent odaad (erkölcsös), azt elnyomják, aki viszont mindent elvesz (erkölcstelen), az a közösséget veri szét, vagyis itt is kell egy egyensúly.
(A vallás meg erkölcsi gyűjtemény + a viszontagságok ellenére is jó érzést táplál a hívőkben, ami előre is viszi azokat (értelmet ad mindenképpen a mindennapoknak) akik hisznek egy vallásban)
Erkölcs és evolúcióval kapcsolatban egyébként tanították:
1 erkölcstelen ember vs 1 erkölcsös ember - az erkölcstelen hasznot húz az erkölcstelenségéből
1 erkölcstelen ember vs 1 erkölcsös csoport - nem tud érvényesülni az erkölcstelen, hogyha fény derül a tetteire, mert a csoport nem tűri
1 erkölcstelen csoport vs 1 erkölcsös csoport - itt az erkölcstelenek vannak nagyobb bajban, mert a csoporton belül is erkölcstelenek a maguk kárára
az erkölcsös csoport, társadalom stb. pedig erősebb, mert sokkal erősebb összetartó erejük van, így a tanulság az, hogy minél inkább le kell csökkenteni az erkölcstelenek számát, mert rombolja, hátraveti magát a társadalmat ami márpedig egy közösség, ami közösen megy előre vagy hátra
De amint mondtam, például egy lakatlan szigeten meg 1v1 ember esetén az jut egyértelmű előnyhöz, aki az erkölcstelen taktikát alkalmazza, mert akkor saját érdekét érvényesíti...
-
#157
[arial]Alapvetően elmondható, hogy a bulizáshoz, ivászathoz egy olyan lelkületet kell felvenni, ami nélkülöz minden mélységet. A felszínesség és a környezeted elfogadása/s a te elfogadottságod általuk az, ami biztosítja a szórakozó állapot létrejöttét egy tömeghelyen.
Milyen tulajdonságok azok, amik elmondhatók egy szórakozóhelyen: hanyagság, szertelenség/fesztelenség, utcán általában nem elfogadott öltözék viselése.
A szórakozóhelyen kívül pedig meg kell felelnünk az elvárásoknak, a munkahely felől, az iskola felől, a család felől, és bárhonnan máshonnan.
Vizsgáljuk meg erkölcsi, neveltetési szempontból: ki a jó és ki a rossz?
###
Aki teljesíti azon elvárásokat, amit a környező közegek megkérnek tőle, (legyen az a család utasítása, a vallásod utasítása, a főnököd utasítása), tehát mások céljait részesíti előnyben, akkor az a jó ember, a rossz ember pedig az, aki ezeket nem minden esetben teszi meg, vagy úgy tesz, mintha megtenné, és ő a saját céljait részesíti előnyben. Képes alakítani a többiek véleményét.
###
Ami az egyik tényező számára rossz, a másik számára ugyanaz a dolog jó lehet. Tényező: olyan jelenség, ami lehet egy eszmerendszer, egy személy, bármi, ami hatást gyakorol egy ember életére.
Ha egy jó ember ellentmond a főnökének, mert különben a családja vagy saját maga által felállított alapelveivel kellene szembemennie, és a főnök ezért a beosztottakat is megbünteti, akkor ő egy nagyon rossz emberré válik nem csak a főnök szemében, hanem a munkatársai szemében is. Míg azon elvek képviselői szemében, amiket ő védett, ő bizony jó ember. Tegyük fel, ha valaki szórakozik, miközben a munkahelyen kellene lennie, akkor az egy rossz ember a munkahelye szempontjából. De ha más elvárását nem húzza keresztül ezzel, akkor egy jó ember, legalábbis már nem rossz ember. Ha a szórakozóhelyen hasonló stílusban öltözködik, mint a többi, akkor jó ember, ha eltérő stílusban (pl hajléktalan ruhában), akkor rossz ember. Az ilyennel előfordulhat, hogy be se engedik a szórakozóhelyre.
Tehát elmondható, hogy a külvilág szempontjából mindig minden tényező saját maga dönti el, ki a jó és rossz ember.
Ugyanígy: akik bejutottak szórakozni jó emberként, csupa olyan dolgot tesznek, ami a nem szórakozóhelyeken egyenesen rossznak minősül, legyen az iskola, utca, vagy bármilyen más hely. Ugyanis az ivás, hangoskodás, és kirívó ruhák használata nem kívánatos ilyen helyeken. Na feltehetjük a kérdést: azok az emberek, akik jó emberként szórakoznak a szórakozóhelyen, vajon milyenek a külvilági életben? Mennyire szolgálatkészek a külső parancsokra? Nem indulhatok ki tapasztalt példákból, mert egyrészt nem is lenne teljes körű a vizsgálódás eredménye, másrészt nincs is elég anyagom ahhoz, hogy erről megfelelően nyilatkozni tudnék. De feltehető, hogy aki gyakran jár szórakozóhelyre, az az ott megélt tulajdonságait is átviszi a másik oldalra, a világrészek többi színhelyére. Átlépi a határt, ami jó emberként tartja őt a világ többi részében. Mert már esetleg túl hangosan fog beszélni, ahol nem kellene, olyan ruhát fog felvenni, amit nem kellene, s olyat mond, amit nem kellene, mert fesztelen, nem figyel arra, hogy érintheti őt és a másikat az, amit mond. Tehát nem tartja már be igazán a normákat, kiesik a jó ember szerepéből. Az ilyen ember a külvilág szempontjából is rossz ember lett, ami bizony nagy hátrány (viszont a rossz ember képes hatást gyakorolni a külvilági tényezők szabályaira).
Mondhatjuk ilyenkor, hogy "Dehát miért baj ez? egy csomó olyan dolgot teljesítünk, és akarnak ránk kényszeríteni, ami rossz! Nekik jó, míg nekünk nem jó, csak kihasználnak minket. Miért lennénk tehát jók? Úgyis a rossz emberek haladnak az életben!" Érdemes megvizsgálni tehát a rossz embereket. Ők valóban helytelen dolgokat tesznek meg olyan helyeken, ahol ezt nem szabad? "Igen, ők adót csalnak, gyilkolnak, verekednek, hátráltatják a többiek életét a maguk érdekében." De mégis: mi az, hogy szabad és nem szabad? A rossz ember (legyen az egy maffiózó) veri a feleségét és azt, aki nem tetszik neki, de kedves és szófogadó a főnökével szemben. A főnöke pedig ezért szintén rendes vele, és jól bánik vele, ahhoz képest, aki nem annyira elfogadó a főnök felé. Adót csal. De van egy jó könyvelője, aki szép arcot mutat az állam felé, és az állam ezért nem haragszik meg rá, mert a szép arcot látja. Gondoskodik arról, hogy megfeleljen a számára veszélyes, nagyobb tényezőknek. Az utcán megver valakit? De úgy csinálja, hogy ne lássa a térfigyelő kamera, és ne legyen a közelben rendőr. És annyira se veri meg, hogy nyomozás induljon ellene. És így ő már nem is rossz ember a rendőrség szemében. Míg a szórakozóhelyen ostoba arcokat vág, és éjszaka hangoskodik, kedvére iszik, ugyanezt nem teszi meg az utcán vagy munkahelyén. A rossz ember, aki a megfelelő időben és helyen végzi a ténykedését, ravasz, és nem fogják megbüntetni.
A jó emberek közül sokan úgy érzik, hogy azért kapnak szemrehányást, azért rossz velük az élet, mert a világ eredendően rossz, és a rosszaknak kedvez. A jó ember próbál megfelelni a környezetnek, úgy tenni, ahogy megfelel a vallásának, a szüleinek, a követelményeknek. De mégis csúnyán beszélnek vele, nem tisztelik, kevés a fizetése, és még csak nem is érzi jól magát. Közben sokat gondolkozik, mi lehet az ok, míg a rossz emberek olyan egyszerűek, nem is gondolkoznak annyit, és mégis sikeresek. Igen, valóban egyszerűek és nem gondolkoznak sokat. Viszont tudják, hogy csakis a megfelelő helyen kell jónak lenni, a megfelelő időben és a megfelelő módon. És ha nem megy a nagyobb tényezők elvárásainak rovására, vagy legalábbis nem tudják meg, akkor szabadon garázdálkodhatnak a gyengébbekkel. A történelmi hadvezérek közül sokat felszabadítóként, jó emberként ítélnek meg. Holott mikor háborúba küldött embereket, ezreket és milliókat mészároltatott le és tett nyomorékká és családokat választott szét. Vagy politikusként olyan gazdasági intézkedéseket tett, amik milliók életét tették jóval kilátástalanabbá, csökkentve az életszínvonalat. Ahogy a katonák is felszabadítók, ha úgy fogják fel őket, pedig embereket öltek, épületeket robbantottak szét. De ezzel a nagyobb tényezőket szolgálták, amiért jutalmat kapnak. Belül pedig majd bajlódnak a lelkiismeretükkel, amikor látszik, hogy tettük szembe megy a többi tényezővel, vallásuk, családjuk vagy akármi más tanításával, elvárásával.
A jó ember tehát azért szenved igazán, mert nem akar megfelelni a nagyobb tényezőknek, nem akar hozzá jó képet vágni, amit meg kell tenni, mert bizonyos más, tanult tényezők látnák kárát. Amikor gazdag akar lenni, nem tud, mert úgy tanulta, hogy a tevének nehezebb átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak belépni a Paradicsomba. És hogy a tisztességes emberek a lakóhelyén mindig sokat dolgoztak, és nem éltek jobban, mint bárki más. De mi van, ha voltaképp a gazdagnak se nehéz bejutni a Paradicsomba, és ha a sarki boltosunk nem is volt olyan mint a többi ember, hanem sokkal gazdagabb volt? Mi van, ha más azért hitette el az alaphiteinket velünk, mert tetszelegni akart nekünk, mert úgy akart tűnni, hogy olyan mint mi, hogy ne látszódjon, hogy ő voltaképpen más, ami miatt mi irigyek lehettünk volna, és utálhattuk volna őt? Mi van, ha a gazdagokról és Paradicsomról szóló tanítás egy olyan emberé, aki nem akarta, hogy gazdagként kezeljék, és be kellett, hogy olvadjon a szegényebbek közé?
Nos tehát a jó ember nem akarja megtenni a magasabb tényezőnek azt, ami előre vinné őt, mert a többi tényező gátolja ebben. Meg akarsz felelni nekik, mert jó ember, mert mindenkinek szeretne megfelelni. Mert sokat gondolkodsz, hogy mindenkinek jó legyen, és a sok gondolkodásban nem haladsz semerre, elhúznak melletted az egyszerű fajankók, akik jól érzik magukat és a sportkocsiból nevetnek ki rád.
Tehát a témához érve: a magányos ember túl sok mindenek akar megfelelni, túl sok mindenre gondol, jó akar lenni mindenkihez, nem akar más lenni a szórakozóhelyen, mint a külvilágban, hisz úgy érzi, a külvilág rossz szemmel nézné őt, amint ittasan ténfereg a többi ember közt. Az egyszerűbbek itt megint csak előnyben vannak, mert látják, hogy a többi mit csinál, hát egyszerűen lemásolják őket, és abszolút nem gondolnak semmiféle tanítás megszegésére, nem gondolnak a családjukra és a lehetséges negatív következményekre, vagy legalábbis mindezt egy nagyon alacsony szinten teszik. Nem gondolnak rá, hogy ettől majd csökkenhet az iskolai eredményük, hogy majd megverik a szülők, miért maradt kint későn. A rossz ember hazaérve, ha meglátja, hogy idegesek a szülők, úgy adja elő magát, hogy ne tűnhessen bűnösnek és törvényszegőnek. A családi törvények számára olyanok, mint a politikusnak az állami törvények: módosíthatók. Elfogadtatja a szülővel az álláspontját, és a szülők szépen más törvényt fognak hozni számára, olyat, ami legitimálja az esti szórakozásait. Egy jó ember ezzel szemben az elvárásokat akarja teljesíteni, meg se gondolná, hogy megváltoztassa a szülei elképzelését, hozzáállását. Ezért ha olyat tesz, ami nem megfelelő a szülő vagy bárki más számára, akkor megtorlást fog kapni, míg a rossz ember úgy alakítja őket, hogy számára megfeleljen az eredmény.
Tehát milyen is a rossz ember? Nem hagyománytisztelő. Úgy mutatja magát, mint aki megfelel az elvárásoknak, de ha úgy akarja, a magasabb tényezők elvárásait kedvére alakítja.
Elképzelésem szerint a jó ember sosem kerülne önszántából módosult tudatállapotba, és mindig a tanult elveknek megfelelően tenné meg minden lépését, vigyázva arra, hogy felebarátainak semmiféle bántódása ne essék ő miatta. Betartják a közösségük hagyományait, nem fényezik magukat mások előtt, "megadják a császárnak ami a császáré, és istennek, ami istené". Nos, az igazán jó emberek voltaképp ilyenek. Ha mosolygós, nevetgélős embereket látunk, akkor rossz helyen vagyunk, ha a jó embereket keressük. a Jó emberek depressziósak, otthon ülnek, vagy valamelyik pszichiátriai intézetben kezelés alatt. Esetleg (megszegve azt a szabályt, hogy tovább szolgálja környezetét) öngyilkos is lett. A temetésen olyan emberek lesznek, akik nem is igazán ismerték őt, mint embert, csak mint szolgálót. Akit a többiek alakítottak ki, hogy mindenkinek megfeleljen. Majd csendben elvonulnak a temetésről, és folytatják életüket, ahogy eddig.
Egy Jó emberekre épülő civilizáció vagy lakóközösség egyszerűen nem életképes. Minden településen ott van a kocsma, legalább egy. A vallások azért élnek még, és maga az emberiség is, mert egyszerűen az emberek nem tartják be szabályait, csak lavíroznak a jó és rossz között. Én mindig is próbáltam betartani őket, és csak a szenvedés jutott. Sok év tapasztalata az, amit leírtam. A jó ember alapfelfogása: a félelem a megtorlástól, a kishitűség, a jelentéktelenség érzése. Magukat jelentéktelennek érző, félelemtől reszkető, kishitű emberek pedig még sosem értek el nagy sikereket, nem igaz? Sosem éltek boldog és felszabadult életet.
Valóságunk, a környezetünk alakítása nem csak lehetőség, hanem alapvető feltétele a jólétnek. És ezzel bizony ellent kell, hogy mondjunk minden ezt hátráltató felfogásnak, minden ezzel szembemenő tényező útmutatásának.
Kérdezte valaki, hogy milyen, mikor az embernek testvére van. Ez mindig egyénfüggő. Esetemben, mindig féltem a bátyám megtorlásától, és próbáltam nem ellenkezni, és megtenni, amit mond. De ezzel az ember a saját életét teszi tönkre. Egy másik emberként él, aki voltaképp sose lenne, csak a félelem által lesz azzá. Egy másik teremtményt hoz magából létre, és az életét ennek a mű teremtménynek adja oda, mindezt félelemből. Egy maszk-lénynek, aki úgy viselkedik, ahogy a külvilág elvárja, miközben ő maga egyébként nem szeretne úgy viselkedni. Minden olyan alkalommal, amikor olyan dolgokat cselekszünk, amiről úgy érezzük, számunkra nagyon kellemetlen, egy ilyen lényt hozunk létre, amik már nem mi vagyunk, és ekkor nem a magunk életét éljük, hanem csak a fantomét. Ez a fantomlény körbezárja az embert, és nem enged magához másokat. Ekkortól leszünk magányosak.
Az örömteli élethez saját célok kellenek, és mindaddig nem találhatók meg, amíg mások utasításait követjük a magunk életének rovására. Aki ezt teszi, sose talál rá a saját céljaira, mert egyszerűen nem hagy azoknak lehetőséget a kibontakozásra.
-
debussy #156 Az ember élhet a testnek, a konkrétumoknak, vagy az elmének, léleknek. A kettő nem mehet együtt.
Alapvetően igyekszik az ember a világnak élni, szépen iskolába/munkába menni, enni, inni, nem gondolkodni.
De vannak mozzanatok, amik kizökkentenek ebből, engem egyre többször. Olyan dolgok, mint Prokofjev II. zongorakoncertjét meghallgatni és utána hazamenni. Valahogy nehezen talál vissza az ember a mindennapokba. Nem is mindig akar, mintha nem jó helyen lenne.
És ha nem talál az ember ilyen gondolkodásút, akkor bizony mondhatjuk, hogy kénytelen magányosnak lenni.
-
#155
túl ne hajszold magad :) -
#154
hát igen az erkölcs -
at16 #153 ezt még most megkell néznem áá
köszi -
#152
>>> egy kis elbeszélgetés <<< -
at16 #151 :D marha jó ! köszi a linket :) -
#150
éppen azért a MI ÉLETÜNK MIÉRTJE
vedd már észre a lényeget abban az idézetben (vagyis hogy mit nem vettél észre) :) hogy a kilátástalanságban magunknak fogalmazunk meg fontos dolgokat, nem egyetemes igazságokat
"de az az érdekes hogy mi születhettünk meg csak úgy egy oldalbordából."
ha lány vagy, akkor igen :D
A vallásos emberek (ők/mi) hiszik hogy istentől származunk, és beleveszik a biológiát is egyes elméletek helyenként
egyébként is a vallás legtöbbször segíti a közösségi életet (erkölcs), ezért maradhatott fenn, ráadásul a vallásokat egyes elméletek tekintik Dawkinsi mémnek, mém-halmazoknak is -
at16 #149 lehet kicsit hülyéül fogalmazok igy estefelé :D
bocsi -
at16 #148 na de ezaz :)
nincs "Miért".
élünk és kész. például a szöcske , vagy egy madár miért nem gondolkodik ilyeneken? :)
mert nem fejlett az agya annyira mint a mienké.
de az az érdekes hogy mi születhettünk meg csak úgy egy oldalbordából.
a majomtól fejlődtünk ilyen szintre és még fejlődni is fogunk.
az egyház azt vallja hogy istentől származunk.
a biológia azt tanítja hogy a majmoktól.
2 ellentétes dolog ez.
véleményem szerint az egyház is megvan erről győződve hogy nem istentől származunk, csak ha ezt nyiltan kimondják félnek hogy elszabadulna a "pokol ".
A Tízparancsolat egyből értelmét veszítené például.
De az is érdekes hogy már nagyon rég óta van egy vagy több istenhit.
Valaminek csak történnie kellett régen, csak lehet hogy akkor nem tudták még felfogni hogy valójában mi is történt.
fuh ilyen dolgokról annyira szivesen elbeszélgetnék valakivel :D -
#147
a tudomány azért van hogy fejlesszük a tudásunkat és a technológiát, a hit azért mert:
Ha életünknek megvan a "miértje", akkor majdnem minden "hogyanját" el tudjuk viselni.
Friedrich Nietzsche -
at16 #146 majdcsak alakul valahogy.
én ugy hiszem ezt az egész életet hogy nincs isten se valami nagy erő, semmi se. babonákban nem hiszek, semmiben sem hiszek.
véletlen sincs, semmi sincs. csak túl fejlettek vagyunk és mindenfélét beképzelünk magunknak.
"túlfejlődtük az agyunkat"
olyan dolgokat állítunk amit nem is értünk,fel nem tudunk fogni, nem is tudjuk hogyan működik.
eezzel hsz-al nem akartam leminősíteni senkinek se a hitét, ez csak az én véleményem.
valaki hisz, valaki nem.
egyik ember pont erről beszélt egyik videóban Youtube-on, sok okos dolog volt benne, megmondta a tutit. csak nemtudom már a címét :S -
#145
detto -
#144
Én egyébként nem vagyok elégedetlen meg szomorú.Csak azt érzem hogy valahogy más vagyok mint a "normális" emberek,(nem homokos-nem így más)Lehet hogy kicsit életidegen alkat vagyok-asszem ez lehet a helyes kifejezés.De mindent összevetve nem érzem magam rosszul a bőrömben,leszámítva azt hogy a külsőmmel nem tudok kibékülni-ugyanis kopaszodom és szerintem koravén képem van. -
#143
Érdekes népek vagyokt ti ketten itt az utolsó 2 Hszben...At16nál mintha magamat olvastam volna...Érdeks..És nem is tok micsinálni,mert semmi nem jó... -
#142
Én is ilyen alkat vagyok.De én párszor rájöttem hogy amikor feltételeztem hogy rajtam röhögtek vagy rólam beszéltek az néha úgy is volt.Ez ellen a görcsölés ellen sokat nem lehet tenni szerintem.A jogsin is ezért húznak el rendszeresen,míg egyedül minden jól menne ott bemerevednek az érzékeim mikor körülöttem ülnek-tudom és hallom hogy pont a hátam mögött ül a biztos.Új közösségbe beilleszkedni-ezt szintén utálom.Mindenki kíváncsian figyeli milyen lehet az új ember.Bulikban én sem nagyon tudok táncolni mert sokszor láttam magam körül olyanokat akik nagyon esetlenül,időnként szánalmas ábrázattal kalimpáltak és lötyögtek bent a platzon.Elképzeltem magam kívülről ahogy én is ott benn kalimpálnék kordinálatlan mozgásommal.Ellazulni én sem tudok társaságban-úgy érzem mindíg készenlétben kell állnom,ébernek kell lennem,figyelem önmagam és a környezetemet,következtetéseket vonok le.Figyelem hogy ki figyel és vajon mit figyel rajtam,mire gondolhat?Sokszor azon veszem észre magam hogy csúnyán nézek,nem szándékosan de azt hiszem gyakrabban nézek ki morcosnak mint kéne.A gyanakvó,rosszalló arckifejezés nálam természetes pedig nem vagyok annyira olyan szerintem.Mostanában a humoromat és más emberek utáni érdeklődésemet kezdem valahogy elveszíteni.Jól érzem magamat egyedül,most nőm sincs és ami fura:általában nem is hiányzik.Néha persze mintegy belém nyillal hogy ideje lenne beújítani egyet de hosszú távon úgy érzem a magányt jobban szeretem. -
at16 #141 nálam az a gond hogy ha látom hogy haverjaim ott vannak a buliba akkor néha nem tudok önmagam lenni.
még ha van pia is bennem, egyszerüen nemtudok ellazulni.
ugyanez van autóvezetés közben. ha egyedül vagyok a kocsiban tök jól érzem magam, szabad vagyok.
ha ül mellettem valaki akkor görcsösebb vagyok. azon görcsölök hogy szépen vezessek... tudom elég hülyeség de valamiért igy van.
buliba meg egyszerüen nem megy a tánc. valahogy nincs kedvem, mert nemtudok, nincs ritmusérzékem. csak bólogatni szoktam.
ja meg ha tömegben vagyok akkor olyan érzésem van mintha mindenki engem figyelne, minden mozdulataimat figyelné, és ezért eléggé zavarba vagyok olyankor. ezt se tudom hogy miért van :S
mindíg mondogatom magamba hogy : Nincs gond, nyugi van, nem figyel senki se" - néha bejön néha nem.
ja meg ha ismeretlen társaságba keveredek ott is mindíg azt érzem hogy a hátam mögött beszélnek rólam.(hogy hogy nézek ki meg ilyenek) -pedig nem vagyok egy elbaszott ember megmondja mindenki, + én sem tartom magam annak. -a végén meg kiderül hogy nem is rólam beszéltek
kicsit zárkózottabb vagyok, vagy én nem is tudom mi baj van.
lehet az a gond: hogy nincs egy IGAZ barátom akivel komolyabban tudnék beszélni akármilyen témáról,problémáról.
barátaim vannak persze...
segitsetek -
Wolfsnack #140 az a gond hogy a buli nem aktív cselekvés hanem passzív
vagyis nem kell semmit csinálni "csak" jólérezni magad, ami nem mindig könnyű
ettől még nem lesz semmi közös benned és a bulizó emberekben
persze lehet félrészegen elvegyülni, de hosszú távon kiábrándító
a közös hobbi hozhatja össze az embereket, pl. ha gitározol akkor tegyél fel sok anyagodat netre, próbálj együttes tagkereső hirdetésekre jelentkezni, ha nem szimpatikus otthagyod
a gondolatok megosztásának hiánya szintúgy beszűküléshez vezet
tegyük fel érdekel a csillagászat, de a környezetednek lövése sincs róla és nem is érdekli se a csillagászat se az hogy téged meghallgasson és együtt gondolkodjon
de ez bármilyen témával így lehet
ha például valaki mindig fociról beszél, téged nem érdekel a foci, de megnézed a meccset hogy holnap tudj miről beszélni az már közelebb hozza a két embert
egyszer egy lánnyal úgy ismerkedtem meg hogy láttam mit olvas, elolvastam a könyvet én is (pedig nem érdekelt a könyv) és máris tudtunk miről beszélni
ezzel arra akarok rávilágítani hogy az embernek is nyitottnak kell lennie a többi ember felé -
Petiboy24 #139 Ezért kell egy jó buli, ahol kiélheted a benned lévő feszültséget és még emberek között is vagy + ismerkedhetsz is ;-)
Ez a tuti módszer szerintem! -
#138
nem egyedülállóságról van szó hanem magányosságról -
#137
Nem olyan rossz az,van egy nagy előnye is:Nem kell senkihez viszonyulni,teljesen a magad ura lehetsz. 
-
debussy #136 Elmagányosodás= magadra maradsz a saját gondolatoddal, nincs aki megérti, vagy aki érdemes rá, hogy meghallgathasson
Szerintem ez olyan dolog, hogy vagy te akarsz magányos lenni, vagy a világ tesz azzá