255
eltűnik a régi haveri társaság, elfogynak az összejövetelek, beköszönt a magány
-
IXEMGabeo #215 inkább az emberi szív a gyenge pont...agyalni nem rossz dolog sőt, ott még van esélyed arra, hogy mérlegelj. Általában a legtöbb ember ott esik a legnagyobb hibába, hogy az érzelmei vezérlik...
logikus gondolkodásnál nincs jobb, de aminek nincs értelme (pl a nők), azon felesleges agyalni, rájuk nincs ésszerű magyarázat sosem:D így is úgyis átvernek, felcserélődtek a szerepek... egyébként, aki megtanulja kezelni, kordában tartani az érzelmeit és az esze alapján hozza meg döntéseit sokkal jobban járhat, mint, aki ösztönösen cselekszik. Nagyobb a hibalehetőség.
TV-s dolog megint olyan, hogy az ember azt hisz, amit el akar hinni... -
#214
"de jó az új Falcon5" hallod a HÉV-en
bár még semmit nem láttál róla, de az agyad kombinálni kezd...
az gyenge pont mindig az agy ezt tanuljátok meg! -
#213
Hogyan hathat rám valam, amivel nem kerülök kapcsolataba...? -
#212
A tv a felnottekre is nagyon durvan hatassal van, meg arra is, aki nem nezi. Befolyasolja a kozizlest stb.
Aki azt mondja, hogy ora nem hat, arra hat leginkabb kb. -
IXEMGabeo #211 semmit nem befolyásol a TV nem is nézek már szinte, max 1-2 műsort, de nem vagyok már kis gyerek, hogy ezek befolyással legyenek rám... undorodom a médiától amúgy is. Facebook meg egy hülyeség ugyanolyan közösségi szarság, mint a többi úgyis megunják az emberek és jön majd másik konkurens oldal. Nem szoktam sírni alapvetően ez sem számított annak, csak leírtam a korábbi körülményeim, tapasztalataim. Már beletörődtem jó néhány dologba...Próbáltam párhuzamot vonni Willenbrock és a köztem lévő helyzetre -
#210
ma már alap, mint a mobil. Fiatalabbaknak kell az önreklám, ha érvényesülni akar.
Az a baj, ha túl sokat van előtte. -
#209
Miért kellene? Nekem sincs... -
#208
szóval, amit nyögni akartam:
az amcsi dogma szerinti dolog, hogy -beszéljük ki- az egy faszság!
Főleg fórumon szar, felzaklatod magad és fél óra alatt írsz egy rakással, de közben agyadban mindenfelé jársz.
Aztán PC OFF és agyad még mindig ezen a sok faszságon jár. Majd 3-4 nap, vagy 1 hét múlva álmodsz róla ...jajdejófeltépni a sebeket...
Egy filmből idézek nem szó szerint: "ha sírós buzit akarsz csinálni magadból, kezd kibeszélni a dolgaid"
ha jobb életet akarsz: törj ki, lázadj, szegd meg a szabályaid és ne gondolkozz az érzéseidről, hanem akaratoddal kezdeményez pozitív érzéseket.
-
#207
nincs Facebookod..!?
Még nekem is van...
"Szóval úgy 18 éves koromig úgymond vasfegyelem volt otthon az is gáz volt, ha egyedül elmentem bárhová így maradt a sok bezártság."
ez nem a te hibád, hanem anyádé! Ne agyalj a családodon se. A depresszív gondolatok kialakulása, az magából a gondolkodásból fakad. Az érzelmi kérdések nem logikai kérdések, így fölösleges a múltbéli tapasztalatokat érzéseket felhozni. Aztán jön az önsajnálat... hogy senki se segít, egyedül vagy, neked nehezebb, mint másnak stb.
Kezd, amit más is csinál: ne nézz TV és Interneten semmi fost. Mióta Kurucon nem vagyok és 1-2 dolog még megváltozott, sokkal jobb minden.
Ez a "bűnőző életmódot élt" meg nem tudom mit jelent, de a bűnözőknek (átlagos) egocentrikus az énjük, így felszabadultabbak lesznek minden élethelyzetben.
Ha érzed, hogy nagyon befordulsz kezdj gyógyszert szedni, vagy valamit "lázadni" és nőni fog az egód!
Az meg, hogy nem bocsátasz meg az régi osztálytársadnak értékelendő, de ha nem lépsz fölösleges agyalni a lépésen mikéntjén. Majd ha úgy érzed lépni tudsz, akkor ráérsz agyalni, hogy lépj.
-
#206
Itt a pont.
Vagy merjünk változtatni, és reméljük, hogy sikert érünk el előbb utóbb, vagy vállaljuk amilyenek vagyunk, ne tegyünk meg semmilyen radikálisabb lépést, viszont egy szót se arról, hogy milyen rossz nekem...
kis kitérő, de mégsem: egy ismerősöm fogyókúrázni akar, és mindig belekezd, de sosem hallok mást, hogy biztos a gyógyszerektől hízik, meg megint felszedett egy két kilót, ez a ruha nem jó, az feszül stb.
panaszkodni, meg beszélni nagyon tud mindenről(nem csak a fogyókúráról), de hogy tegyen is érte valamit, az már milliószor nehezebben megy -
#205
Mindenki csak elzárkózik és falakat épít maga köré, így nem jut előrébb a világ.
Nyitni kell és vállalni az esetleges csalódást, illetve maradni a csigaházban, de akkor hagyjuk a sírást. A panaszkodás nem old meg semmit.
Az jó, ha az okokkal tisztában vagyunk, de ezen rágódni és nyafogni kár... továbblépni.
:) -
IXEMGabeo #204 érdekes, én úgy gyerekkoromban abszolút elsiklottam minden körülöttem lévő családi veszekedés felett, afelett is a féltesóm mennyire rossz volt és bűnőző életmódot élt nem törődtem vele, akkoriban mindenki szeretett foglalkoztak velem és boldog voltam úgymond, nem érdekelt az sem, hogy a szüleim ölték egymást kb, több családtag élt, akik mára meghaltak és meghatározott szeretet volt feléjük, és ahogy meghalt mindegyikőjük azon nyomban egyre üresebb lettem. Szüleim közt nem akartam sose választani köztük (ebből később volt is lelki terror felém és befolyásolás, ide-oda ráncigáltak kinél éljek, na ezt a részt pl nehezebben tűrtem) Fater meghalt kisebb trauma volt, talán 2 napig, sírás nuku a temetésen is fapofa semmi. Nagymamám egy szintén közelálló személy volt, ő 2 éve halt meg durván az ő elveszte jobban megviselt, feküdtem csak 2 napig és agyaltam, pedig lehetett rá készülni, de ilyen helyzetekre nehéz felkészülni... a kamaszkor abból állt nálam, hogy tanultam és gépeztem, lényegében otthon ültem az unalmas csepeli panel telepen és a muter még sehova se engedett el, 1-etlen gyerekkori haverom volt akkoriban, akiben ráadásul 10 év barátság után csalódtam (ő Kispesten lakott és 2 hetente találkoztam vele), aztán a középsuliig haverom se volt semmi se, általános suliban mindig azzal szekáltak h jó gyerek vagyok, ezzel támadtak nem beszéltem csúnyán, nem ittam, nem cigiztem és nem csapódtam senkihez. Ennek ellenére jól álltam a sarat pedig még megvédeni sem tudtam magam, annyira kuka voltam, viszont az idegrendszerem kompenzált (bár mai napig van bennem harag az Á. I osztálytársaim felé), ezeken túlléptem. Alapvetően ugyanolyan tán még rosszabb volt a helyzet kapcsolatok és ismerkedés terén, mint nálad bár ezt nem tudhatom veled mi volt akkoriban. Szóval úgy 18 éves koromig úgymond vasfegyelem volt otthon az is gáz volt, ha egyedül elmentem bárhová így maradt a sok bezártság. Akkoriban kezdtem el agyalni és filozofálni minden hülyeségen, elkezdtem jó ideje nosztalgiázni, hogy mi lett a családból, a szeretteim mennyire hiányoznak és h mennyire leszarnak, aránylag micsoda jó gyerekkor volt, és most milyen szar a helyzet és az érdeklődésem mennyire csökkent az emberek felé és, hogy mennyire máshogy viszonyulnak hozzám, mint akkoriban. Én ugyebár mindenkihez mindig kedves és közvetlen voltam, sosem adtam arra okot, hogy megutáljanak emberek, nem álltam be sosem birkák közé régebben az a csendes típus voltam, aki semmibe nem szólt bele. 18 év után valamivel kijjebb nyíltam mondhatni beszédesebb szókimondóbb lettem, több programot csináltam, középsuliba volt legalább 2 haverom (akik mai napig is és aztán egyre több ismerettség lett) [Csepelen be voltam szorulva ugyebár az egy sziget és nem volt szükségem bejárni a városba, de a középsulival igen és így új területek, lehetőségek nyíltak meg nekem) elfogadtam, hogy az élet nem lehet tökéletes (ugyanis lurkó koromban maximalista voltam, a suliban minden dogámat 100%-sra szerettem volna teljesíteni buzgó értelmiségi voltam, és totálisan a műveltségre gyúrtam, és azt gondoltam minden sikerülhet tökéletesen ez már megváltozott valahogy most minden efféle dolgot elhanyagolok és nagyjából leszarok mindent, utolsó pillanatra csinálom meg a dolgaim:D) A jó memóriámra mindig hivatkozok ez talán még mindig megvan, nagyon sok kép beugrik még a 2-3 éves koromról, sajnos érzem az is kopik. kamaszkorom további, sőt úgymond még mai napig is vannak depresszív, passzív időszakaim, sokat vagyok egyedül, még mindig sokat gépezek, találkozom emberekkel, ha úgy akarom, nem vagyok bulizós alkat abszolút (kb ugyanúgy, mint te) szeretem a kötött, beszélgetős programokat, a sportot (hisz kondizom is és, ha van kivel elmenni akkor bárkivel szívesen űzök bármit, pl Margitszigeti futás) ha éppen van kivel, mert úgymond a mai világban mindenki elfoglalt, mindenki klikkekbe verődik, dolgozik, suli, nincs kedvük találkozni, másoknál ott a FB, ami nem annyira közvetlen és nekem nincs is:S:S szóval ez más világ nem olyan, mint amilyen a szüleink korában volt valahogy nem annyira egységes, mint akkoriban.
Röviden így ennyi, sok mindent írhatnék, ami befolyásoló tényező lehet, nekem ezek a meglátásaim, változásaim voltak. Persze volt több is, de most fáradt vagyok mindent leírni a fogalmazási hibákért bocs -
#203
Nem mondom egyáltalán azt hogy mindenkinél az elutasító-hideg anya-gyermek kapcsolat okoz visszahúzódó személyiséget,nekem voltak ilyen tapasztalataim ezért én erre vezetem vissza.(bár manapság a pszichológia talán túl nagy szerepet szán ennek a vonatkozásnak)
Nincs arra recept miért olyan egy személyiség amilyen,a tapasztalat/nevelés mellett biztos genetikai okai is vannak többek közt.Mindenki érzi milyen volt szüleivel a kapcsolata,nekem 4 éves korom óta vannak erről felemás emlékeim.Mindemellett sok gyerek az enyémnél 1000X rosszabb körülmények közt nő fel,mégis normális úgyhogy ez idegrendszer kérdése is.Mindenkiben másképpen hagynak nyomot a rossz és jó tapasztalatok.Én a rosszakon valószínűleg nehezebben teszem túl magam mint a többség. -
IXEMGabeo #202 nevelt is***, ugyanakkor én is mindig azt gondoltam h szerettem, de azért tartottam is tőle mindig is, és csak az ő utasításait követtem, sőt gyakorlatilag mai napig is -
IXEMGabeo #201 ha tényleg pszichikai alapon működik ezen marha nehéz választani és ez az, amiben engem senki nem értett meg sose...nem olyan egyszerű változni, ha az ember alapjáraton olyan, amilyen. Berögződések nagyon nehezen törlődnek, és ez, amiket leírtál ismét hátborzongató abból a szempontból, hogy ezekszerint nekem az anyámmal nagyon hideg volt a kapcsolatom mindig is, holott mindig azt hangoztatta mennyire szeret, megadott mindent, nevet is, csak éppen lelki tanácsokat sosem adott...Fateromtól elköltöztünk nagyon korán, meg halt szegény keveset láttam, tehát nekem még az apai képem is kevéske. Érdekes dolog ez, sajnos a családi háttér, a körülményeken alapuló környezeti tényezők rendkívül sokat befolyásolnak egy egy ember későbbi kialakuló jellemében... -
#200
A magány ellen társaságot kell keresni,csak ha kiesett az ember minden korábbi társaságából-ahogy én pl. akkor 30 körül már nem könnyű újat találni.Legtöbben munkahelyi kollegákkal szoktak összeverődni és úgy eljárni bulizni.Nálam ez nem működne mert más korosztályba tartozok mint a többség,aki meg korombeli azoknak eleve kialakult köreik vannak,nem szeretném senkire rátukmálni magam és egyébként sem hiszem hogy az ő bulijuk nekem is buli lenne.Alapból sosem voltam igazán mulatós típus,még részegen is általában visszafogott és szemlélődő vagyok.A tánc sosem töltött el örömmel inkább kötelező formaságnak éreztem ami csupán az ismerkedés egyik-szinte kötelező és megkerülhetetlen-kelléke.Múltkor megtaláltam a 6 éves kori védőnői jellemzésemet,hát már abban is olyat írtak hogy visszahúzódó,nehezen barátkozó de az iskolát már várja és vannak új barátai.Én a gyakori magányosságomat sajátos pszichikai alkatomnak tudom be amin úgysem tudnék változtatni.Introvertált kudarckerülő személyiség vagyok,a jelek szerint gyerekkorom óta.Őszintén szólva azt hiszem a hideg anya-gyermek kapcsolat adta meg gyerekkorban a kezdő lökést egy-talán amúgy sem kellően erős idegrendszer számára. -
mindero #199 Csövesként is lehet élni csak nem biztos hogy érdemes.
Nem agonizálni akarok én itt, hanem rájönni a megoldásra, mert nem hiszem hogy így kéne bárkinek leélnie az életét. Egyfajta helykeresés zajlik. -
#198
Akkor kurvázzál. Mittomén. Nem igaz, hogy egyesek mit sírnak a magány miatt. Én sem játok nagy társaságba, egy haveri köröm van, de velük sem vagyok gyakran. Röpi cimborák, de én meg 1 éve sérült vagyok...
Nem erőszak a disznótor. Ha nem akarsz nőzni és nem megy, akkor ne tedd. Én is sokszor estem pofára én nem vagyok egy Don Juan. Így is lehet élni... -
#197
én is szeretnék csatlakozni a klubhoz :)
Hetesi nézőpontját én is ismerem és sok dologban valószínűleg igaza lesz, de biztosra semmit nem lehet tudni, majd kiderül.
nekem van barátnőm, ennyivel előbbre vagyok, de évek óta van bennem valami üresség, ami az utóbbi hónapokban egyre erősebb. megfejteni nem tudom, hogy mi az, inkább megpróbálok vele együtt élni.
szeretnénk külföldre költözni, eddig ez nagyon éltetett, csak a szülők folyamatosan fúrják a tervet és ez igen rosszul esik, nem tudok felszabadultan a költözésre koncentrálni, úgy érzem két ló között a földre fogok esni.
barátos dolgokon én is átestem, pedig nekünk egy komolyabb társaságunk volt, de aztán kezdtek durvulni a bulik és én úgy döntöttem, hogy kilépek, még akkor is ha egy kicsit talán ma is bánom, de azért tudom, hogy hosszabb távon jól döntöttem. -
#196
Persze hogy lehet de lányoknál szerintem ritkább hogy eddig várnak.Igaz jobban belegondolva a fiúismerőseim közt sincs sok olyan aki 30 felett még ne lenne családos. -
#195
és az nem lehet, hogy csak egyszerűen nem jött be neki egy fiú sem eddig, vagy csak egészen egyszerűen nem akar megházasodni? -
#194
Ismerek olyan lányt is aki annyi idős mint én és még jól is néz ki,mégsem házasodott meg.Van állása is de nem maradt meg eddig egy férfi oldalán sem.Ebben több minden közrejátszhat pl. szülő elvesztése gyerekkorban stb.Szóval néha lányok is vannak ilyen helyzetben. -
#193
embertől függ, nem attól, hogy fiú-e vagy lány az illető -
mindero #192 Nem tudom lányokat mennyire érint ez a probléma. Az aktívabb, udvarlóbb fél hagyományos esetben a férfi kéne hogy legyen. Előbb-utóbb a nők úgyis beadják a derekukat valami jött-ment embernek, mert nem találnak magukhoz valót, onnantól meg már elég elszúrttá válik az életük (vagy épp rátalálnak a nagy Őre véletlenül). -
Skill #191 kéne ide pár lány, hogy ők mit gondolnak erről. -
mindero #190 Jó, hogy rátaláltam erre a topikra, mert magam is hasonló gondokkal küzdök.
Leírni kb fölösleges is, mert a "tünetek" kb ugyanazok mint nálatok. Kipróbáltam sok mindent.
Erőt vettem magamon és eljártam olyan közösségekbe ahová semmi kedvem nem volt -hát később se lett :)Pedig nem az a fajta ihb-s társaság volt, de mivel mindenki hasonlóan mélabús volt, folyamatosan cserélődtek az emberek, ráadásul a korkülönbségek is nagyok voltak- otthagytam az egészet.
Kipróbáltam -magamat megerőszakolva- hogy olyan lánnyal járjak aki nem is tetszett különösebben, mentségemre legyen mondva próbáltam megszeretni - de nem ment. A hozzám való lányok egyszerűen hidegen hagynak, átverni őket meg nem akarom, utálom a kétszínűséget.
Pénzt gyűjtögetni szerintem öregkorra fölösleges. Mit érne vele az ember? Ugyanolyan szarul érezné magát mint most szegényen. Nem a pénzen múlik. Amúgy is nagyon úgy tűnik hogy a világ, ahogy ma ismerjük, nem sokáig marad így (Hetesi Zsoltot ajánlom mindenkinek, ő nem köntörfalazik és látja mi lesz ennek a vége).
Szóval utolsó ötletem egy pszichológus lenne, hátha rájövök mi a franc bajom van.
Felidézni nem is tudnék olyan pontot az életembe amit máshogy csináltam volna (persze, rossz szakmaválasztás - de ötletem most se lenne), így az egész olyan sorsszerűnek tűnik.
Jó lenne egy-két ember akinek már sikerült ebből az ördögi körből kikerülni, hogy legalább lássam van kiút, mi az és mi az ára... -
IXEMGabeo #189 én ezt a cikket újra végigolvastam. A legátfogóbb, a legjobban megfogalmazott, leginkább igazságokat rejtő olvasmány komolyan elgondolkodtam és mérlegeltem mindent, ebből, amiket leírtál... -
IXEMGabeo #188 totálisan egyetértek jó néhány dologban, amiket leírtál, sőt igazából ez a szomorú igazság, tán nem véletlen evezünk egy csónakban. Amúgy rád emlékszem, te sokat lógtál az önbizalomhiányos topikban és tudom h nem te szenvedtél abban, de sokat írtál oda:) -
#187
Magam is magányos vagyok de nem nagyon zavar.Immár pár éve barátnőm sincs,ez kicsit zavar de leginkább csak azért mert dugni jó lenne néha,meg egy gyerek,egy örökös sem ártana.Ezzel együtt válogatós vagyok,ha nem olyan a lány hogy külsőre tetszene akkor a továbbiakban már nem érdekel.Ha tudunk is kommunikálni nem nőként veszem számba csak egy emberként.Sajnos jó ideje úgy van hogy ha nekem tetszik egy lány az nem viszonos,és fordítva.30 múltam,már a nősülést kéne tervezni de nem is érzek rá késztetést,nem értem miért esküdöznek az emberek,miért nem élnek csak simán együtt?A házasság "szentsége" stb nekem semmit nem jelent.A házasság nem ment meg a rossz gondolatoktól és tettektől,nem pótolja a szerelmet,szeretet ha az elhalványul-akkor meg mire való? Olyan mint valami szerződés és ez nekem nem tetszik.
Egyébként tényleg úgy van nálam ahogy a címben olvasható:szétszéledt a régi közösség,távol laknak a barátok,igen ritkák az összejövetelek és immár idegenként élek kisvárosomban.A munkahelyi kollegákkal már sosem alakul ki olyan mélyebb barátság ami iskolás korban kialakulhatott.Marják-marjuk egymást "bent" a munkahelyen,sokan tartanak elbocsátásoktól,fontoskodóak és okoskodóak mind,meg kevés a korombeli és több az idősebb.Annyi pozitívuma van e remete létnek hogy több pénzt tudok félretenni idősebb koromra.Talán sikerül valamennyire bebiztosítani az amúgy elég sötétnek tűnő jövőt. -
#186
"Majd lesz munkám, ha keresek" - másfél éve még én is így gondoltam, haha
Amúgy tényleg nehéz egy kapcsolatban benne lenni úgy, hogy az egyik fél nem keres (még ha nem is tartotok ott, hogy közös rezsifizetés vagy utazás, az még húzósabb)... egy kicsit jobb érzésű nőszemély nem hagyja és nem is szereti, hogy mindent a párja fizessen, és elég kínos tud lenni, ha képtelen bárhogy is kompenzálni, amit a másik rákölt. Szval ezt a "nem ismerkedek, amíg nincs pénzem" típusú hozzáállást is meg lehet valahol érteni. -
Skill #185 kezdjük az elején. egy találkozó , egy séta. amúgy ja, nem véletlen, hogy fogyunk. most még röhögök , hogy nincs munkám, majd lesz ha keresek (optimizmus ftw) viszont mi lesz ha már 40-50 leszek és folyamatosan azon idegeskedek , hogy nincs nő, nincs munka? -
tomcsa4 #184 De a kettő együtt nem megy. Kell a pénz, pláne egy bizonyos kor felett. (Ez elsőre paradoxon, de nem az.) Huszonéves korban már felmerül az igény az összeköltözésre, közös utazásra. Ezek nem luxus dolgok, de fizetés nélkül nem fog menni.
Aztán szeretnék még szakmát szerezni (én ebben látom a jövőmet, nem a diplomában, de ez nem jelenti azt, hogy később sem fogok szerezni). És bizony a szakmák nem ocslóak. -
IXEMGabeo #183 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!ez nagyon kemény...most, ahogy olvastam a két kommentet egyre jobban erősödik a tény, hogy az Európai unió csicskásaiként (angol nyelvre és a kapitalizmusra kényszerítve) munkalehetőség nuku gyönyörűen hatással vannak ezek a dolgok az emberi kapcsolatokra...méghogy a pénz nem számít mi? -
Skill #182 egy buszjegyárát csak össze lehet szedni. most komolyan ha hónapokig nem talál munkát akkor addig nem is ismerkedik az ember? mi van ha több ideig ?
párt legalább olyan nehéz találni mint munkát. -
tomcsa4 #181 Ettől miért lenne sötét? Amikor munkanélküli voltam, én sem csajoztam. Mert sokba kerül és inkább magamra költöttem azt a keveset. -
Skill #180 jah ami még érdekes lehet. próbálkoztam netes társkeresővel. találtam is egy lányt. vonzó , neten beszélgetés közben sok baja nem derült ki viszont
kitalálta , hogy nem akar pasit mert nincs munkája 10forintja sincs.
azóta nem hallottam róla. esküszöm az emberek ilyen sötétek? ha rosszul megy akkor már párt se keresünk? pedig ha megfelelő társra találsz sokat segíthet a dolog. (nem a pénz miatt) -
Skill #179 nem vagy egyedül. a gondot nálam még az is tetézi, hogy a haverok is lemorzsolódtak. igaz én már 27 vagyok és 3/10es pasi. =) -
#178
Hmm. Nos részemről az elmagányosodás főként nőkre vonatkozik, ill csajozásra. Leírnám ha nem gond. 21 éves férfi vagyok , igazából talán az átlagnál picivel jobb kinézettel, de sajna e miatt már levegőnek néznek. M1. A lényeg hogy most nincs barátnőm, és eléggé úgy fest hogy nem is lesz ha a helyzet marad: A pécsi Művkarra járok, kevesen vagyunk, a legtöbb csaj aki nekem bejön vagy foglalt, vagy levegőnek néz (egyébként sok más helyen is ez a helyzet:D). Más karok rendezvényeire kevé szabadidő, kedv és pénz hiányában nem járok, vonaton kevésszer utazok egy hónapban, valamint az állandó arcok is v miníg mással, vagy nem is látom őket, esetleg lekopnak mire hazaérek (Szolnok, 7és fél óra:D)...Diszkó nem igazán az én világom, mrg nem hiszem h a legmegfelelőbb ha józan nem egyéjszakást keres az ember, ahova minden este járunk, az meg egy kúltúrált ugyan, de kocsdma, ráadásul ribancok tárháza akik 10 csaj-2fasz(i) összeállításban jönnek. Otthon nem ismerek már senkit, 2 nap múlva vissza pécsre...Szóval meg vagyok lőve. Új csajokat megimsernem vajmi kevés esélyem van, más lehetőség pedig nincs. Kb ennyi. Szerencsére haverokkal, barátokkal semmi gond, de azért egy nő nem volna roszz... -
IXEMGabeo #177 ez van. Túl sok negatív dolgot tapasztalok, ami arra enged számomra következtetést, hogy racionalista, realista szemlélet módom van. Nem szeretem naivan benyelni azt, hogy a világ jó és tökéletes. Sajnos a gyerekkor elmúlt, mert akkor legalább még élvezhető dolgok kerültek terítékre, de a dolgok jócskán megváltoztak. Láttam, amit láttam. Egyébként jogos, amit mondasz, bizonyos szemszögből szeretek általánosítani, DE, ha megbizonyosodom az ellenkezőjéről, (tehát tapasztalok pozitív dolgokat is, én azokat értékelem is egyúttal) -
#176
Értem, amit mondasz, de csak azt tudom mondani, hogy te tapasztalod egy nézőpontból a világot, én is egyből, mások pedig más-más nézőpontból, ez nyilvánvaló.
Így aztán kivetíteni mindenkire azt, amit a közeli környezetedben látsz, nekem kicsit fura. Én mindenkinek adok esélyt. Közhelyes, de ne ítélj, hogy ne ítéltess.