Ritka rendes lányt találni

janem, én nem az az ember vagyok...
igazából rátok gondoltam <#ravasz1>

hehe,és te ne használtd ki a lehetõséget?..elég ha levesz szájjal nem?

Akár hányszor Budapesten járok mindig jót mulatok az embereken...
Mostani alkalommal az Oktogontól a Jászai Mari tér felé tartottam.
Szembejön egy csaj, rámkérdez: SZEX?... Aztán 20-30 méter múlva egy másik... <#nevetes1><#nevetes1><#nevetes1>

Biztosan ritka rendes lányok voltak... <#hawaii>

Lirion ajánlom a Teréz körutat, s még a tudományodat sem kell elõvenned, s pont olyanok voltak mint amilyeneket leírtál <#kacsint>

Miáááúúú =^-^=

=^.^= jópofák... 😊)

Ezek a szmájlik, jáááj 😊

én is tettem má' helyesírási hibát... és?
külöMség csak annyi, hogy amikor valaki nagyon akar valami iszonyatossanintelligenset mondani, akkor jobb ha nem hibázik..

Elárulom azt is csak hogy értsd, hogy miért..
- mer' ciki ^^

Nem felelõsségáthárítás miatt, de ha jól számolom csak a második követ vetettem rá... ^^ szóval... akkor.., de persze értem én.. jólvan, de akkor is.. ^^

Miúú.. @<^.^>

Errefelé mindenki ejt hejesírási hubákat aháeszében szóvalaz vesserá azelsõkövet akiilyetmégnemtett <#vigyor5>

EgyeNlõre muszáLY elnézni neki, még fiatal, hogy az olyan szavakat, amiket a magyar emberek egytõl egyiK - tisztelet a kivételnek - elrontanak... egy szónak is száz a vége... jó leSsz az eGgyesnek, kiSsebb hibát ne eLYtsen.. DEviszont a mondanivalójának a hitelessége hovatovább komolysága kérdõjelezõdik meg ezáltal..

Nem eggyes, hanem egyes. Leülhetsz te is, elégtelen. <#idiota>

Okos vagy fiam, ülj le, eggyes.

Mi a probléma? ^^

Igen, ez a gyakorisági sorrend. 😄

Melyik részén?
- azon, hogy érzik a problémát?
- azon, hogy érzik a problémát, és elfojtják, besöprik a szõnyeg alá akár egy életre és azt csinálják ami épp a tömegverkli?
- azon, hogy érzik a problémát és utána kezdenek járni
- azon, hogy érzik a problémát és utána járnak, és meg is oldják

Igen, de ez csak a szavakkal leírható része az hogy minden sejtem kívánja a közelségét és a többi érzés amit kivált belõlem azokra nincsenek szavak.. ^^ hmmm...

Van fogalmad róla, hogy hányan mennek ezeken keresztül?

"Már akkor hiányzik amikor még együtt vagyok vele, amikor nem akkor meg õrülten..
Kívánom az illatát, az érintését, a látványát, a hangját, érezni a lélegzetvételét a bõrömön.. az ölelését, a csókját, a puszijait, a harapását.."

Mióta eljöttem barátnõmtõl, engem is ezek az érzések támadnak. A baj az, hogy nem tudom, mikor fogom tudni õt megint meglátogatni... Megint kezdõdhet a "valahogy majd csak kibírom" idõszak.

Detto, ugyanez. Plusz, nem tudsz semmire rendesen koncentrálni, mert állandóan eszedbejut, és õ mászkál a gondolataidban. Nyau. ^^

Hmm... az elsõ lánynál ilyen érzéseim voltak, pedig nem is elsõ látásra alakult ki bennem a dolog, hanem csak egy év elteltével, de akkor váratlanul és hamar.

Amiról te beszélsz az nem szerelem, hanem szexuális vonzódás.. hiányérzet..

Kiegészítettem, hogy attól is függ, mennyit vagytok együtt. Amíg együtt vagytok, addig sokkal lassabban fog elmúlni az érzés meg késõbb kezd el gyengülni alapból, de ha hirtelen jött, akkor könnyebben ki lehet heverni a szakítást, mintha hosszabb idõ alatt alakult volna ki. Nekem ez a tapasztalatom..😊

Véletlenek nincsenek..

Hát, az én érzelmeim "következetesebbek": hirtelen jött a szerelem, alig ismertük egymást és soká megmaradt. (egy-egy koppanást is nehezen hevertem ki...) Az érzelmeim is makacsak meg sajna talán túl mélyek...<#vigyor><#nemtudom>

Nem akartam definiálni, csak kíváncsi voltam, hogy kb. kinek milyen érzés...A kamaszok is nem egyszer kérdezik az embertõl, hogy milyen érzés, nem árt tájékozódni, kinek milyen, mert egy ember csak a saját érzéseit tudja hellyel-közzel megfogalmazni, még ha csak nyögvenyelõsen is....

... az egész topiknak 😉

Lehet hogy több,sõt biztos,de szerelem nélkül viszont nem is létezik!
Egy olyan érzéssel párosul a megléte,amit leirni nehéz csak átélni lehet! Lehetne definiálni,de végülis mindenkinek egyedi,így nincs értelme.

Szerintem a nagy Õ a nagy szerelemnél sokkal több, azon túlmutat.
Az egész világon pár embernek van csak része benne.

Szerintem is!A nagy Õ végülis ez amikor érzi az ember hogy igen, õ az aki a szerelem lángját megtudja gyújtani. Persze kérdés ez a tûz meddig ég!Ez mindnekinél más,van akinél 1 éjszaka,de van kinél örökké!Mert még ha esetleg el is múlik,vége de a szívében mindig is ott lesz!

Háát nálam most 4 hete (újra) a következõ állapot van:
-még intenzívebben, mint eddig amik voltak..

Nincs étvágyam, nem figyelek oda, hogy egyek..
Ha csak írok is neki egy e-mailt mosolygok..
Ha beszélek vele csipogok neki, minden második szavam szeretlek.. jó érzés kimondani.. ^^
Már akkor hiányzik amikor még együtt vagyok vele, amikor nem akkor meg õrülten..
Kívánom az illatát, az érintését, a látványát, a hangját, érezni a lélegzetvételét a bõrömön.. az ölelését, a csókját, a puszijait, a harapását..

De ezek messze nem írják le az érzéseimet.. szavak, mondatok nem elegek ehhez..

Mindennél fontosabb, mindennél jobban szeretem.. egymással azon versengünk ki szereti jobban a másikat.. és egyre lehet fokozni a szeretést.. 😊))

Nagyon röviden ennyi..

Jah az enyhüléssel kapcsolatban viszont én úgy tapasztaltam, hogy amelyik gyorsan és hirtelen jön, az könnyen el is tûnik, viszont ami lassan alakul ki, az még évek múltán is megmarad, de ezt az is befolyásolja, hogy mennyi ideig van együtt a két ember, ha együtt van egyáltalán.

Vhogy így, azon kívül a szerelmes ember mindig arra a bizonyos emberre gondol, vele álmodik és a gondolatait is eltereli, kevésbbé tud koncentrálni is és csak azt várja, hogy mikor beszélnek, találkoznak legközelebb.

A nagy Õ szerintem egy személyt jelent azoknak, akik már túl vannak néhány kapcsolaton, azt a személyt, aki az ilyen érzéseket teljes mértékben elõ tudja hozni.
Aki még sose volt szerelmes, az meg szerintem csak simán az érzésre vágyik.

Teljesen komolyan kérdeztem. Sokan beszélgetnek a szerelemrõl anélkül, hogy beszélnének róla, mi az...Ha errõl az érzésrõl van szó, akkor nem lehet megkeresni, ránktalál, jön magától, hogy elsõ látásra-e, vagy idõvel az csak részletkérdés. Az emberek többsége talán errõl beszél, amikor azt mondja, hogy várja az Õ-t, valójában azt várja, hogy akadjon egy ember, aki ilyen érzéseket vált ki belõle. Szerintem. Szerintetek?

Ezt most komolyan kérdezted? Salsoul és Lirion kivételével mindenki.

Ki volt egyáltalán az itt írogatók közül szerelmes?
Nem tudom ti mit neveztek szerelemnek elsõ látásra, vagy idõvel, de valami olyasmit, hogy ha az ember meglátja azt a bizonyos embert gyorsabban dobog a szíve, ha beszél vele egyfolytában nevethetnékje van, nem tud egy értelmesnek hangzó mondatot sem kinyögni, poénkodik és ha nem akarja akkor is nevet és jó a közelében lenni egyáltalán sõt jó érzés, nevetõs, ha csak meglátja....stb. Valami ilyesmi? Valahogy mindent elsöpör olyankor az öröm...Nem tudom, kinek mit jelent ez a szó, nálam ilyesmi volt, ha szerettem és nem szûnt meg könnyen, csak sok idõ múltával. Konkrétan évek alatt "enyhült"...Amit sok alkalommal frázisként emlegetnek, hogy mindent elsöprõ érzelem az (sajnos) nálam igaznak bizonyult. Mindenkinél ilyesmi érzés?

"elsõ látásra szerelem vs "szívgondolkodás" ... Az elõbbi nagyon szép dolog, mert olyan érzelmeket szabadít (f)el, amikrõl az ember nem is tudott, tele van újdonsággal és izgalommal, de ez amilyen nagyszerû, olyan egyszerû is - elég hamar elmúlik."

A kettõ nem zárja ki egymást.
Itt is össze kell rakni a kirakót.

Végre végigrágtam magam az elmúlt napokban termett hozzászólásaitokon. Rengeteg egymással ütközõ érvet láttam itt. Felmerült a lányokkal/nõkkel szembeni elõítéletek két oldala is: az egyik, hogy nem figyelünk fel a szép, ápolt, de sminket és tarka ruhákat mellõzõ lányokra, mert nem elég feltûnõek, a másik pedig, hogy elítéljük a vonzó, szexi és ennek tudatában lévõ nõket/lányokat, mert "ha ilyen gyönyörûek, akkor biztos q***k", vagyis túlontúl feltûnõek. Én megmondom õszintén, az utóbbi álláspontot vallom általában, de csak az önbizalmam hiányosságai miatt. Igyekszem túllépni rajta.

A véleményütköztetések másik témája a elsõ látásra szerelem vs "szívgondolkodás", ahogy salsoul fogalmazta. Az elõbbi nagyon szép dolog, mert olyan érzelmeket szabadít (f)el, amikrõl az ember nem is tudott, tele van újdonsággal és izgalommal, de ez amilyen nagyszerû, olyan egyszerû is - elég hamar elmúlik. Ha plátói, akkor viszont eléggé elhúzódhat. Tudom, voltam benne már. A mostani szerelmemmel hónapokig beszélgettem, ismerkedtem, míg végül beleszerettem. Nem hirtelen fellángolás, egyszerûen megtaláltuk egymásban, amire szükségünk van a másiktól. Igaz, ez utóbbi is inkább érzelmi síkon következett be, de volt benne némi óvatoskodás is a korábbi tapasztalatok miatt (régebben én is olyan voltam, mint MrSpock, túl sokat adtam ki magamból érzelmileg, azóta szûkebben mérem magamat), de rájöttem, hogy nem minden lány akar engem érzelmi szemetesládának használni (mondjuk nagyon nem is hagyom már, hogy erre használjanak) és van, aki csodálatos módon azért és úgy szeret, aki és amilyen vagyok (nem vagyok szerintem valami szép, de barátnõm pont ellenkezõen vélekedik rólam). Szóval mindent egybevetve, én a hosszabb lefolyású, megismerésen alapuló szerelemben hiszek. Elsõ látásra általában nem lehet szerintem maradandó társra találni, csak ideiglenesre.

No, sikerült rájönnötök már, ki az antikrisztus személyesen, vagy még kutakodtok?! 😄

<#nevetes2>

Mióta az eszemet tudom én mindig azok közé az emberek közé tartoztam akik elvannak magukban, és akiket a saját érdeklõdésük lekötik. Így nem marad szabad gyökük, így a mainstream verkli nem talál rajtuk fogást. Ergo kívülállók, kiközösítettek.

Életem elsõ hatalmas probléma körét a szeretet jelentette.
Szüleim, nagyszüleim meg sokan mások mindig mondogatták, hogy, hogy szeretnek, mintha ez valami érzelem lenne, de én ezt soha sehova sem tudtam tenni. Nem éreztem semmit ebbõl. Csak azt láttam, hogy olykor a kedvemre tesznek, kedveskednek, megvesznek nekem ez-azt.
De hogy szeretnek... meg szeretet ünnepe...
Mindebbõl adódik a szeretet adás probléma köre, meg egyáltalán mi az a szeret adás. Kötõdtem a szüleimhez, nagyszüleimhez, de hogy szerettem is e õket azt nem tudom. Mikor azt mondtam nekik, hogy szeretlek benneteket az mindig valami üres szó volt, amit azért mondtam, mert az adott szituban elvárták, mondani kellett.
Érzelemként kerestem a szeretetet, de azt érzelemként sehogy sem találtam meg, de úgy sem mint ahogy szerettem a csokit. Akár hogy erõlködtem próbálkoztam, nem tudtam szeretetnek nevezhetõ érzelmet kipattintani magamból, de mástól érezni sem. Olyat éreztem, hogy valaki kötõdik hozzám, és én kötõdök valakihez, hogy valaki kedvel és valakit kedvelek. De hogy szeretem?
Szóval ez volt életem elsõ számú nyitott kérdése, ahol azt éreztem, hogy “zavar van az erõben”, és nem mennek úgy a dolgok, hogy azt a verkli kívánná. És késõbb kiderült, hogy nem véletlen éreztem ezt, és örülök, hogy utána kezdtem járni, és nem nyeltem be azt amit a szappanoperákban, és verkliben szeretetnek neveznek.

A második hatalmas problémakör az a szerelem témaköre.
Elõször szerelmes elsõ osztályos koromban voltam. Nem kicsit, nagyon. Csak úgy jött a szerelem, Isten tudja honnan és milyen indíttatásból. Amennyi az egészbõl megmaradt, azon mindig sokat meditálok mai fejjel. Az ember nemi ösztönzés nélkül volt szerelmes. Semmilyen nemi hormon és merevedés és hasonló sat. akármi nem vezérelte, hajtotta.
És megmondom õszintén indíttatást tekintve ilyet, vagy hasonlót azóta sem éltem át. Mindegy is ezt csak úgy elmondtam most.

Telt múlt az idõ, tizenöt-tizenhat év körüli lettem és az osztályban mindig felmerült a csajozás téma, kinek mennyi és hogy még szûz-e. Meg egyre több helyrõl jött, hogy csajozni és dugni kell(!) mert ez a normális – mondták õk. Nekem ezek a helyzetek mindig ciki helyzetek voltak.
Volt egy két lány aki úgy tetszett, egy kettõ aki nemileg hatást gyakorolt rám, de ezeket nem éreztem szerelemnek. Dehát mondom valamit tenni kell, mert ezt üzeni a verkli. Azt sem tudtam, hogy hogy kezdjek hozzájuk. Mindent amit javasoltak, szuggeráltak a trend könyvek, az emberek, a filmek, a verkli az számomra mind unalmasan és mesterkélten hatott. Nem megy egész egyszerûen. Egymást kísérgetni az utcán, egymás mellett üldögélni, a semmirõl beszélni isten se tudja miért, ajándékozgatni... Nem megy na. Mindig azt éreztem, hogy nem megy közben az élet, és belül ellenkezek az egésszel. Ugyanakkor akik meg ezt csinálták, azokon nem lettam hogy annyira odalettek volna a boldogságtól – pár hónap alatt szétmentek.
Szóval ez volt életem második hatalmas problémaköre.
Megoldás utólag: a kettõ összeillesztése – azt amit gyerekként éltem meg, és azt amit serdülõként.
Hiányozzék egyik vagy másik... és kész a káosz.
(Én úgy látom, hogy ma a kapcsolatokban a valódi szerelmi rész teljesen hiányzik)

Mindkét problémakört nehéz volt megélni, mert az ember mindig kívülállónak érezte magát. A közösségnek meg akart felelni, de az meg lelkülete ellenére volt. Aztán feltettem, hogy utána járok a dolognak.
Mindkét problémakörben magamra voltam utalva, és örülök, hogy nem sikerült korrumpálnia a verklinek. Ma már egyre jobban látom, hogy nekem volt igazam.

Harmadik problémakör igen ütõs, fejbevágós volt.
Elég nyálas, érzelgõs, tutyimutyi anyámasszony katonája voltam, és tizennyolc éves korom körül kezdtem el (látszólag) komolyabb kapcsolatra vágyni, és ... aztán elkeseredettségemben felkerestem egy komolyabb asztrológust, hogy mondjon valamit, mikor lesz barátnõm. És röviden tömören azt a váratlant mondta, hogy fel kell nõnöm még a párkapcsolathoz, és a nõt nem lelki problémáimhoz, és azok babusgatásához, kompenzálásához teremtették. Ha boldogtalan vagyok párkapcsolatban is az leszek, ha magányos vagyok, párkapcsolatban is az leszek, semmi sem fog változni. Ne is reménykedjek. Együtt boldog csak két külön boldog, kiegyensúlyozott ember lehet.
A horoszkópom szerint – nagyon találóan – ezeket a képességeket kell kifejlesztenem magamban mindenek elõtt: határozottság, következetesség, felelõsségérzet, arányérzék, szívósság, kitartás, elmélyültség, gyakorlatiasság, következményekben való gondolkodási és elõrelátási képesség, közösségi problémák iránti fogékonyság és érzékenység, rugalmas bölcsesség, egyetemes felelõsségtudat, megértés, derû és nyugalom.

És tanultam és tanultam, az élet mûködése elkezdett egyre világosabbá válni elõttem... és ma már a párkapcsolatban, egy nõben nem a lelki problémáim, magányom feloldóját/feloldását, és nem a boldogságomat keresem.

Ilyen dolgok és megismerések történnek mikor az ember nem hagyja, hogy a verkli korrumpálja.
Utólag örülök, hogy anno nem lett idõ elõtt semmi komolyabb kapcsolatom. Örülök annak, hogy minden így esett.

Engem nem zavar.
Mindenki ahhoz és úgy szól hozzá ahogy és amihez tud<#kuss>

Nem érveltem, csak kijelentettem. Elõször is engem ezek a magasröptû viták nem igazán tudnak lázba hozni. Nincs türelmem végigolvasni õket, legtöbbször idõm sem, és tapasztalatom sincs túl sok a témában. Másodszor ha lenne is az elõbb említett három tényezõ, akkor sem folynék bele, mert ismerem magam és tudom, hogy gyenge vitapartner vagyok. Azért gyögtem bele, mert jó kedvem volt és kész. Ha ez téged ennyire zavar, akkor tudlak sajnálni.

#6404:
Rajta vagyok már.

#6409:
ba-akármennyi ez süket érv
hozzáteszem, ha nem tudod mirõl van szó, minek gyögsz bele...

Mit?

Aham, számítottam valami hasonló beszólásra. Nem zavar, hogy nem is ismersz? Hozzáteszem, hogy a hsz-ek nagy részét el sem olvasom...

Ez puszta jóhiszemûség.. 😊

Az optimizmus az, amikor csak a jó dolgokkal foglalkozol.

Ha túl sokat vársz, nem kapsz eleget 😊

Ironizáltam. Hajlamos vagyok rá...

Optimista dolog a jövõt potenciális csalódások soraként felfogni? 😄

Most mesélsz?

Mindenkinek a maga értelmi szintjén jön csak le, bizony.