Ritka rendes lányt találni

A lenyugodott kedélyek sem jobbak mint a felborzolt kedélyek, mert az egyik borúsabbnak, feketébbnek lát mindent mint amilyen, míg a másik derûsebbnek, rózsaszínebbnek lát mindent mint amilyen.
Sem a felborzolt, sem a lenyugodott kedélyekbõl nem születik jó döntés.

A jó döntés a kedélyek ignorálásával születik.
Ha nem ignorálják akkor korrupt döntés születik.

Az pedig, hogy egy másik ember mit tesz, vagy mit nem: teljesen mellékes számunkra, már ha a Saját Életünket éljük, és nem az övét.

Mások megbántása:
1. errõl szó sem volt abban a formában ahogy írtad
2. szerintem nincs ember ki direkt megbántásnak szánná szavait e földtekén.
És innentõl kezdve saját képzeteink bántanak meg minket, s hogy miért bántanak meg, annak okát, - melynek másokhoz köze nincs - magunkban kell keresnünk.

Azon szavakon bántódunk meg melyeket lekiismeretünk jogosnak talál, ellenben egónkkal.

Tévedéseinkért kell bocsánatot kérnünk, és nem azért mert mások megbántódtak szavainktól, mert errõl mi nem tehetünk.


De eltértünk a fõ tárgytól: az életben minden fájdalmat az okoz, hogy elvagyunk tévedve... És elõdlegesen örömeink abból fakadnak, hogy az életrõl alkotott elképzeléseink és az élet valódi természete ideiglenesen egybe esik, és mivel ez nem egyezés, hanem pillanatnyi egybe esés ezért az öröm is egy pillanatig tart, és helyét pillanatok alatt átveszi a fájdalom.

Mikor fájdalmat élünk meg mindig erre kell gondolnunk.
És nem arra, hogy az a kötsög buzzancs szemétláda... és én szeerncsétlen...

Amikor kiakadok,sírok,megbántódok,összeroskadok és ehhez hasonlók akkor sztem nem én vagyok az egyetlen aki elõször mást hibáztat,majd ha lenyugodnak a kedélyek akkor értelmesen át tudom gondolni ,hogy mi miért van/volt.És értékelem,ha pedig megbántok valaki ,akkor feladom a büszkeségem..és bocsánatot kérek,mert nem szégyen elismerni ha téved az ember..

Nincs mit kötekedni.
Majd amikor kiakadsz, sírsz, megbántódsz, összeroskadsz és hasonlók és mindezt újra és újra miközben mindent a másik/mások számlájára írsz, úgyis rájössz, hogy hol tévedtél. Vagy nem... és akkor folytatódik és fokozódik minden tovább...

Szerintem Te meg nehogy már beleköss,amikor nem tudod milyen a hátterem..tudom milyen barátok nélkül lenni,és tudom milyen a magány.De sosem merültem el ebbe a magánytémába annyira ,hogy ne vegyem észre ,hogy nincsen segítõtársam..és nem másztam el az önsajnálat részig sem.Aki feltûnõen keresi a magányt,és cseszik ,minden olyan dologra ami az elõrejutását vagy a kilábalását segítené,az már valahol szánalmas(és itt nem a rövid idõszakig tartó egyedül akarok lenni dologról beszélek..)

" miért érzed attól boldognak magad, hogy boldoggá teheted a másikat, párodat? És miért érzed ezt szükségesnek?"
---->Lássuk csak.Ezt az érzést nem hiszem,hogy szavakba lehetne önteni amikor a párodat meglepve(akár kis kedvességgel,kedvenc ételével,egy kellemes masszázzsal a kemény munka után,akár egy szenvedélyes csókkal amikor nem számít rá,vagy ha ott vagy vele amikor a legjobban szüksége van rád,de mégse mondja ki..és még sorolhatnám),de azt a meleg ölelést és a szemében tükrözõdõ boldogságot szeretem látni és elõidézni.Sztem igen egyszerû dolog,és nem kerül semmibe.

"amit te boldogságnak és szeretetnek gondolsz a másik számára az valóban?, biztosan? boldogság és szeretet lesz az õ számára? Vagy csak te gondolod azt, hogy az lesz neki, és õ esetleg udvariasságból nem hívja fel a figyelmed, hogy el vagy tévedve?"
----> Ha valaki igazán jó kapcsolatot akar ,ott nincs olyan,hogy udvariasságból elhallgatjuk a másik elõl bizonyos dolgokat,vagy nem mondjuk "had örülj paraszt.."...a páromnak van szája és elmondja ,hogy tetszik-e neki vagy sem az ötletem.És elég értelmesnek tartjuk egymást hogy megbeszéljük az esetleges "félreértelmezett jó szándékot".

"a párodnak is ugyan ez az indítéka a párkapcsolatra? Biztos?"
---->szerintem választ adtam részben az elõzõekben(magyarul kinyitja a száját,és közli velem ha valami nem úgy van és esetleg másra gondol)
Ha egy párkapcsolatban nem az a mozgatóerõ ,hogy a másikat boldoggá tegyük akkor ott véleményem szerint el van rontva a dolog.Esetleg Sal..Te mire gondolsz,mi lehetne egy párkapcsolat mozgatórugója..még?Érdekelne.

"tudsz úgy egyedül lenni, hogy nincs ott semmi amibe a magánytól menekülni lehetne? Se munka, se haverok, se barátok, se tv, se könyvek csak te magaddal."
Természetesen igen!Volt már rá példa régebben,de szerencsére nincs szükségem a magányra és nem is keresem a magányt.

"miért van egy párkapcsolat? Mi viszi rá az embereket?
Ha boldogtalanság, a magány, és a biológiai vágy nem motiválná õket, akkor is szeretnének még párkapcsolatot?"
---->ezt már nem hiszem,hogy az én egyszerû kis hozzáállásommal kéne megválaszolgatni ezt a kérdést..Minden embernek más jut eszébe a párkapcsolat szó hallatán.Valakinek a szex,valakinek a pénz..az értékek és így tovább.Nekem a tiszta érzelmek a másik iránt...Evvan..lehet kötekedni.

Bingó!

Akkor szokott ez az értéktelenség-érzés felmerülni, ha az illetõ tudja, hogy õ is többre vihette volna (jobban hasonlíthatna az általa tökéletesnek vélt emberhez). Tkp lelkiismeretfurdalás, hogy nem tett meg mindent.

És az már mindegy, hogy milyen szempontból.

Egy egyén csak ahhoz képest érezheti magát tökéletlennek, vagy tökéletlenebbnek akit õ saját maga tökéletesebbnek tart.

És persze az, hogy kinek mi/ki a tökéletes... Neked az amit Te gondolsz, másnak más...

A kettes kapcsán még felmerül az a kérdés, hogy vajjon miért, és jogosan érzik-e magukat értéktelennek a tökéletesebbhez képest...?

Csak jól megkülönböztetett elemek egyesíthetõk, mint ahogy csak jól elhatárolt és jól meghatározott szabad személyek egyesülhetnek ténylegesen.

1. Az egyes pontot illetõen a kérdés nem az volt, hogy mi kell a párkapcsolathoz, mi a feltétele hanem hogy az adott ember szeretéséhez miért kell párkapcsolat?

2. Ebben az esetben nem a megfelelõ mondáshoz nyúltál.
Én azt az embert tudom csodálni (és számomra az a tökéletes) aki az életfogytig tartó tökéletesítést, nemesítést tûzte ki maga elé, és eszerint él minden nap. Õ az aki felemel(õ), aki elõre halad, akivel az erõ van, õ aki csodálatra méltó, aki alkot(ó), akire felnéznek..
Az összes többi karó. Vagy vasmacska. Mely lehúz, de legalább megköt.

És ismét: aki magán kívül valakitõl/valamitõl érzi értékesnek vagy értéktelennek magát az rossz alapra épít, arra ami nem az övé, és amit elõbb vagy utóbb de biztosan kirántanak alóla.
És akkor ismér rájön arra, hogy nem több annál mint amire õ tartja magát, és az értékét nem a külvilág adja.

A hibák nem elfogadásra és nem komprmisszumra vannak, hanem okulásra és javításra.

Ha nem így lenne akkor maximum morzézva csevegnénk, vagy még úgy sem... és lovaskocsikon közlekednénk, vagy még azon sem...

Érdekes megfigyelni, hogy az ember hogy javít, fejleszt, tökélesbít, nemesít maga körül mindent kivéve saját magát. Azt valahogy kivételnek tartja...

1. Egy kapcsolathoz két ember kell, ha a másik fél nem viszonozza az érzelmeidet, szeresd nyugodtan párkapcsolat nélkül, de ha mindketten ugyanúgy éreztek, akkor semmi akadálya a dolognak.
Miért ne szeretne két ember párkapcsolatot, ha szeretik egymást?

2. Nem konkrétan a hibákat szereted, hanem azt, hogy nem egy tökéletes mintapéldány, hanem egy ember az illetõ. A tökéletest senki nem szereti, mert mellette az emberek értéktelennek érzik magukat, a hibák miatt viszont egyenrangúak lesznek a felek. Te a tökéletességre törekedsz (amit persze soha nem fogsz elérni) és a tökéletes társat keresed (akit soha nem találsz meg), a nem tökéletes emberek viszont (amilyen te is vagy és leszel is életed végéig) nem tudják szeretni a tökéletest, csak a tökéletlent. Õk viszont nálad nem játszanak.. A hibákat viszont el kell fogadni és néha kompromisszumra kényszerítenek.

Mielõtt baromságokat írnék pár kérdésem lenne, mert nem vagyok biztos abban, hogy mindent megfelelõen értek.

1. Az adott ember szeretéséhez miért kell párkapcsolat?
2. Ez, hogy "Belsõ értékeik miatt kedveljük, hibáikért szeretjük az embert." a gyakorlatban konkrétan hogyan/miként valósul, még konkrétabban a te életedben hogyan/miként valósul meg?

Említenél olyan hibákat(*) amiket szeretsz a másikba?


(* ) nem olyan hibákra gondolok, amik akármilyen elõnyt okoznak számodra

"miért van egy párkapcsolat? Mi viszi rá az embereket?
Ha boldogtalanság, a magány, és a biológiai vágy nem motiválná õket, akkor is szeretnének még párkapcsolatot?"
Igen. Egy párkapcsolat sem a boldogtalanságot, sem a magányosságot nem oldja meg, csak felszínesen és így nem is lehet belõle egy mély kapcsolat.
A biológia vágy már érdekesebb dolog, de akinek ki vannak elégítve az ilyen vágyai, az nem emiatt fog párkapcsolatba belemenni, hanem, mert tényleg szereti az adott embert. Jah itt most mondanék egy régi jó mondást is neked, bár biztos hallottál már róla: Belsõ értékeik miatt kedveljük, hibáikért szeretjük az embert. A mondat második felét emelném ki neked...

Jobb a halál elõtt néhány évig megvilágosodva élni, mit teljes életen át szélt kergetni.

Kihalunk. És akkor mi van?
/Talán visszatérünk ezáltal a paradicsomba, mert itt úgyis azért vagyunk mert onnan kiûzettünk./

Ma sem nehezebb mint pár ezer évvel ezelõtt.
Szóval mindig azt mondják, hogy az elõzõ világban... pedig nem, ott sem.
A boldogság forrás az ember belsõje maga, s nem a külvilág.
Nagyon sok ember nagyon sok külvilági dolgot összeszedett, biztosított magának: pénz, szerelem, család, anyagi függetlenség, hírnév, hatalom stb ám a boldogság mégis rendszerint elmarad...
Ahol pedig ott van, ott nem a pénztõl, szerelemtõl, családtól, anyagi függetlenségtõl, hírnévtõl, hatalomtól stb van ott.

"Jut eszembe egy kérdés: az élethez tényleg, feltétlen hozzá kell tartoznia a világ árnyoldalának elviselésének megtanulása is?"
Nem lehet kihagyni. Vagy önszántadból foglalkozol a lét kérdéseivel, vagy majd a lét kényszerít rá.
Ez utóbbi sokkal fájdalmasabb mint az elõbbi, sõt minél makacsabb valaki, annál fájdalmasabb.
A boldogságnak feltétele, hogy a lét kérdéseivel az ember tisztában legyen.

Aki nem megoldani akarja a lét kérdéseit (élet fájdalmait ahogy nevezed), hanem elkerülni, tudomásul nem venni, maszkolni az duplán szenved, mert szenved a hosszú távon hiábavaló próbálkozásainak garantál kudarcaitól plusz attól ami elõl menekül, amit nem akar tudomásul venni.

Vagyis ha mindenki majd fák alatt ücsörgélve, hetekig minimális kaján-pián élve elmélkedik az életrõl, míg végül halála elõtt néhány évvel eléri a megvilágosodás, meg a nirvánához hasonló módosult tudatállapot meg a... és közben kihalunk, mint a mamutok. Kár, hogy Buddha csak egy volt. Több nem lesz.

Ez szép volt meg minden, csak ebben a világban marhanehéz a külvilág nélkül boldognak lenni. Jut eszembe egy kérdés: az élethez tényleg, feltétlen hozzá kell tartoznia a világ árnyoldalának elviselésének megtanulása is?

#11130 | Arch
Amit mondtam az úgy hangzik helyesen párkapcsolat példán, hogy hogyha én egy társat szeretnék akkor rajtam áll, hogy nyitott és megfelelõ ember legyek, de nem rajtam áll a megfelelõ ember elém kerülése, a vele való találkozás. Még ha ezer milliárd helyre járok is el ismerkedni akkor sem.
A dolgok nem történnek meg az idejük elõtt, forszírozzák bárhogyan is.
Ha esõt szeretnék, az esõ sem fog elõbb esni, mint ahogy esni fog. A legtöbb amit megtehetek az ügy érdekében, hogy eljárom az esõtáncot, aztán teszem tovább a dolgaimat.
(nehogy valaki most ovis értetlen módjára párkapcsolat-tánccal jöjjön elõ...)

#11131 | Arch
Az egyén boldogsága csak az egyénen múlik, senki és semmi máson.
Senki és semmi nem képes boldoggá vagy boldogtalanná tenni saját magán kívül.

Én eddig a „leganagyobb” boldogságot másoknak csak olyan dolgok járulékával nyújtottam amit kizárólagosan autonóm boldogságomért, örömömért tettem.

Más boldogságának szem elõtt tartása a saját boldogság rovására megy.
És most el lehet képzelni mi következik abból, hogy mindenki a másik boldogságát lesi, és a másik boldogságából akar boldog lenni...

#11132 | Arch
A standard hétköznapi értelemben véve nem, és nem is értem, tudom miért kéne egyáltalán.

#11133 | Arch
Igen szeretném boldognak tudni, de tudom, hogy az õ boldogsága nem rajtam áll, még ha kedvébe járok sem. Amolyan narkó lehetek csak neki amitõl lerészegedik és érzéketlen lesz a valós/valódi boldogtalanságára.

Mibõl szûrted le, hogy rendes normális lány?
Látszatból, ajkaiból, melleibõl, seggébõl, napszemüvegébõl...?

Te vagy túl féltékeny.Nem birtoklod a lányt,tehát hogy flörtölget igenis természetes,nem mindenki olyan zárkozott hogy ha van valakije akkor már mindenki mást leszar,tehát nehogy elvárd hogy fiúkkal teljesen megszakítja a kapcsolatot,habár figyelmeztetés különböztök ennek nem lesz jó vége a te szempontodból.

én találtam egy rendes normális lányt, legalábbis ugy gondolom bár érdekelne a véleményetek miért viselkedik velem igy : amikor vele vagyok ugy érzem minden tökéletes De õ is vidéki acsaj és most koleszos fõsulira jár. ma ment haza és hát a 7végét nélkülem tölti most irt 1 sms.t h telefon töltöjét fennhagyta. ergo szépen lekoptatott h ezt a 7végét bizony külön tölti..miért?igazat megvallva én ien ragaszkodo tipus vagyok és tök zavart az is h pl tegnap mikor vele voltunk megnéztuk emailjeit, wiw-ét msn-t a(nincs pesten gépe elkérte a laptopom és megnézte) szoval tok zavart h tök sok fiuval dumálgat, és volt 1 srác akinek azt irta h majd hajnali1jkor felhivja h dumáljanak.. (éjfélig nála voltam)ugy érzem mintha megcsalna. vais ha nekem mondaná ezt 1 csaj msn-en tuti ugy érteném h ez bizony sexet akar tõlem...meg halottam beszélgetni telon fiukákal hát igencsak kedves már már kéjesen dumált velük, igazat megvallvva msn-en csak fiuk vannak fenn neki vais ugy nézett ki és hát mondta h csak haverok de akkor is..........
mért?miért viselkedik velem igy? szinte érzem ahogy a kést a szivembe döfi minden egyes alkalommal amikor más fiuval msn ezik, chatel stb.... mikor vele vaok megdumáltuk h komoly kapcsot akar õ is meg énis és akkor igy simán flörtölget?? he mé?
sszóval érdekel te mit gondolsz a kapcsolatomrol mint kivulállo?? dobjam? megjavul? v csak én vok tul féltékeny? a héten már ecsetelte h nekem milyen húdejó mer a metron ma is mondták neki h ej de járnék veled baby....

"ott van a baráti társaságom"
nehogy elkezdj már magányról beszélni, mikor még ott vannak a barátaid, amikor "ott vagy egyedül"........ úgy látom, kevesen akarják látni a fekete igazi színét

Az, amit a boldogságról idéztél, igaz. Annyit helyesbítenék rajta, hogy nem __sohasem__ másért, hanem __nem annyira__ a másikért, mint magáért. De azért a másikért is. Ha szeretsz valakit, boldognak szeretnéd tudni. Ez egy ilyen dolog.

A második részre:
"A tömeg ember..." igen... de van aki nem... 😊

Azt megkérdeheztem, hogy Te párkapcsolatban élsz-e?

"miért érzed attól boldognak magad, hogy boldoggá teheted a másikat, párodat? És miért érzed ezt szükségesnek?"

Mert szeretem a másikat, és örülök, ha boldog. Ha én tehetem boldoggá, akkor még sokkal boldogabb vagyok. 😊
Ez nem szükségesség kérdése szerintem, hanem jó akarat. A másiknak is, és magamnak is persze.

"Nem úgy értettem, ahogy te értetted, hanem úgy, hogy az adott helyzetben a helyzetnek megfelelõen megteszek mindent amit meg lehet."

Ez kicsit úgy hangzik, hogy nagyon sok helyzetben nem teszed azt, amit szeretnél, mert a helyzet nem engedi meg. Tehát nem éled az életed igazán, csak annyira, amennyire a helyzet megengedi...?

Boldogtalan ember majd akkor nem lesz a világon, amikor rájönnek, hogy a boldogságuk csak önállóan önmaguktól függ, és csak önállóan önmagukban találhatják meg, s nem pedig másodkézben, tõlük független dolgokban.

Boldogságot, szeretet csak az adhat a másiknak akiben ez már önállóan saját lábon szilárdan állva megvan; kiapadhatatlan forrását önmagában létrehozta.

Most lehet szemét leszek, de:

- meg kell különböztetni az egyedüllétet és magányt, mert az egyedüllétben nem magányos az ember

- miért érzed attól boldognak magad, hogy boldoggá teheted a másikat, párodat? És miért érzed ezt szükségesnek?

- amit te boldogságnak és szeretetnek gondolsz a másik számára az valóban?, biztosan? boldogság és szeretet lesz az õ számára? Vagy csak te gondolod azt, hogy az lesz neki, és õ esetleg udvariasságból nem hívja fel a figyelmed, hogy el vagy tévedve?

- a párodnak is ugyan ez az indítéka a párkapcsolatra? Biztos?

- tudsz úgy egyedül lenni, hogy nincs ott semmi amibe a magánytól menekülni lehetne? Se munka, se haverok, se barátok, se tv, se könyvek csak te magaddal.

- miért van egy párkapcsolat? Mi viszi rá az embereket?
Ha boldogtalanság, a magány, és a biológiai vágy nem motiválná õket, akkor is szeretnének még párkapcsolatot?

- szeretet: én a legõszintébb szeretet eddig azoktól az emberektõl éreztem akik sosem foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy szeretnek-e vagy sem, és sosem beszéltek róla
És ez a szeretet nem ajándékokban és kedveskedésekben nyilvánult meg, hanem minden egyes szóban, így az elõbb említettekre szükség sem volt.

- boldogság:
"A boldogságot az ember mindig önmagáért választja, és sohasem másért; és amit önmagáért igyekszünk elérni, az mindig tökéletesebb, mint amit másért"
"A tömeg ember az élvhajhászásnak él, a boldogságot mindig külsõ, tõle nem függõ javakban keresi. A közügyekkel foglalkozó ember pedig a kitüntetést és az elismerést keresi, az õ boldogsága sem magától függ, mert a kitüntetést és elismerést mindig valaki mástól kapja."

A megfelelõ helyekre a megfelelõ dolgokat be lehet helyettesíteni.

Nem tudom Te hogy vagy vele,de én spec nem félek a magánytól.Nem érzem azt továbbá,hogy azért vagyok együtt a párommal,mert feltétlenül a magány elõl akarok menekülni.Csupán attól érzem magam boldognak,hogyha boldoggá tehetem a másikat(jelen esetben a páromat).
Ha nincsen partnerem,akkor is tökéletesen megvagyok egyedül,mert ott van a baráti társaságom,ott van az elfoglaltságom.Maximum annyit érzek a magányból,hogy jobban megbámulom a kézen fogva sétáló párokat és elmosolyodok,remélve hogy boldogok.
Egy párkapcsolat nem azért van ,hogy rátelepedjünk a másikra és sulykoljuk az egoizmusunkat(mondjuk ezt a feltevést nem tudom mibõl szûrted le)
Jobb adni mint kapni,és ha mindenki ezt a filozófiát követné akkor nem lenne boldogtalan ember(mert ha valaki szeretetet ad és kap és nem úgy nõ fel,hogy folyton szidalmazták és bántották,akkor csak nem lehet egy elvakult terrorista)

rá is b*sztam

micsoda "átb*szás", mégis ebbõl születtél 😊

#11114 | Steve Q
Nem úgy értettem, ahogy te értetted, hanem úgy, hogy az adott helyzetben a helyzetnek megfelelõen megteszek mindent amit meg lehet.

#11116 | Sir Quno Jedi
A kutya kuyta, az ember ember.
És nem az ember hazug, hanem a hazug ember hazug.

#11117 | Arch
Csak látszólag és ideig óráig teszik egymást "boldoggá", és az a boldogság már eleve mint a keserû méz, mert a háttérben ott rettegnek a magánytól, hogy egyedül maradnak, hogy senkit sem érdekelnek, hogy értéktelenek stb stb stb... Csak másodkézbõl tudnak boldogok lenni.
És még csak nem is a párkapcsolatért kezdeményeznek párkapcsolatot, hanem azért mert a párkapcsolatban látják (ilyen-olyan) személyes egoista boldogságuk megvalósulását.

Az ember vagy boldog vagy nem.
Aki igyekszik boldog lenni, az nem boldog, s õ van a boldogságtól legmesszebb.
És gyereket is a saját egoista vágyain, és az eddigi értelmetlen életének való látszólagos értelemadáson túl miért szeretne? Jó kérdés...

A standard mainstream 60-70 éves nem boldog egyedül. És húszonévesen sem volt boldog egyedül, csak akkor bele tudott menekülni társaságokban, szerelmekbe, párkapcsolatokba, barátságokba, haverságokba stb és ezzel el tudta odázni a probléma megoldását, addig amíg el nem kezdtek kihalni mellõle az emberek, és a gyerekei a saját életüket élni. Most azonban újult erõvel tér vissza egy csapásra kamatostul a probléma és pluszban még 60-70 évnyi életet (illúziót) alapjaiban megrengetve...

Ezért nagyon veszélyes minden menekülés, és látszatmegoldás a lét kõ kemény tényeit illetõen.

#11118 | Aquir
Amit az ösztön, test akar, azt nem az egyén akarja.
És itt az átb*szás az ösztönökben, testi vágyakban...

#11119 | Sir Quno Jedi
Nagyon igaz, nagyon igaz. Még annál is igazabb... (sajnos).

#11121 | Cserediák
Semmi bunkósság nem volt a mondandódban, és nem arról írtam, hogy volt-e benne, vagy sem.
Csak azt mondtam, hogy ha hirtelen becsinálsz akkor a becsinált anyag még ha szeretet is csak rád tartozik és senki másra. Másra csak akkor és annyiban amennyire a másik elõbb érdeklõdik utána.
Arról pedig, hogy kit találok vagy nem találok egyáltalán nem volt szó.

Tessék 😉



A nagy Õ

cikk a februári IPM-bõl (Aquir által rövidített változat)


az énünkben több, egymástól eltérõ réteget különböztetünk meg, ha a szépségrõl alkotott értékítéletünket vizsgáljuk

1.
Az elsõ a biológiai alapréteg. Annál erõsebb a biológiai hatás, minél erõteljesebben alakultak ki a másikban az ellenkezõ nemre jellemzõ külsõ jegyek

2
A második a kulturális réteg. Nincs közvetlen biológiai céljuk, viszont hangsúlyoznak egy bizonyos kulturális környezethez való tartozást. A szépség ezen formái érzékenyen reagálnak a divat változásaira, és rövid idõ alatt megváltozhatnak.
Mindenki két, alapjában véve teljesen különbözõ dolgot talál szépnek: a divathoz való alkalmazkodást és az egyediséget. Az ellentétek közötti lavírozás azt jelzi, hogy az illetõ akkor szép, ha együttmûködik a közösséggel, képes beilleszkedni - azaz elfogadja a divatját -, de akkor még szebb, még izgalmasabb, ha egyúttal ki is válik belõle, egyedi vonásokat tartalmaz, amelyeket mások is hamarosan követni kezdenek; ezzel új divatirányzat alakul ki, és a körforgás folytatódik.

Minthogy az azonosak tömegébõl való kiemelkedésre csak kevés lehetõség kínálkozik (például egyforma frizura esetén az eltérõ hajszín), ezért különbözõ ismertetõjegyek alapján kialakult típusok szolgálnak a legmegbízhatóbban a hasonlóság és különbözõség határán mozgó szépség megjelölésére. Így például vannak férfiak, akik fõként a szõke, mások pedig a fekete hajú nõket tartják szépnek. Ha valamely típus tetszik nekünk, ebben a tetszésben többnyire öntudatlan kívánságaink törnek felszínre.
A mélylélektan ezt így fogalmazta meg:
Minden nõ számára létezik egy meghatározott, saját lelki énjét optimálisan kiegészítõ férfitípus.
És ez fordítva is így van. Ha ezek az egymást kiegészítõ emberek találkoznak (az ellentétek vonzzák egymást), elsõsorban azt kedvelik a másikban, az nekik a vonzó és szép, ami belõlük hiányzik, és amit a társas kapcsolatban az illetõtõl kapni szeretnének: például akaraterõt, gyengédséget, mély érzéseket, megfontoltságot.

3.
A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a korábban említett biológiai és kulturális rétegek után a harmadik a tipológiai réteg. A biológiai indítékok, továbbá a kultúra, a divat által meghatározott körön belül azt az embert tartjuk különösen szépnek, aki saját típusunk kiegészítése. Ezt az ítéletet az életünk alatt szerzett tapasztalatok összessége alapozza meg. Ezután kutatószenvedélyünk újabb lépcsõfokra hág: a nagy õ az egyetlen, akik igazán szép a számunkra. És ez nem romantikus rajongás, hanem szépérzékünk iránymutató megnyilatkoztatása. Nem embercsoportokat, hanem csakis egyes embereket vesz célba, mégpedig a szeretet, a szerelem érzésének segítségével.

Ez az utolsó, talán leginkább emberi fokozat mély biológiai elõkészítésre épül. Élete kezdetén mindenki elõször a szüleivel kapcsolatban kezdi edzeni ítélõképességét. Az anya, apa: a nõ és a férfi egy nép, egy kultúra, egy bizonyos divat és szokásvilág, valamint egy-egy típus megtestesítõje is. De elsõsorban olyan ember, aki az állandóság jelképe, aki a gyerek lelke számára a jó, a helyes és a szép mércéje.

Vak -e a szerelem?
(Itt a cikk kitér arra hogy ami az állatvilágban egyértelmû (a legnagyobb agancsú szarvas tényleg a legerõsebb), úgy az emberek esetében lehetséges, hogy a szépség megbízhatatlansággal, hamissággal, vagyis negatív tulajdonságokkal párosul, és fordítva, a visszataszító külsõ mögött is rejtõzhet remek, nagy formátumú személyiség)

Szerencsés esetben olyan Õ-höz jutunk el, aki nemcsak biológiai, kulturális és tipológiai szempontból, hanem pótolhatatlanul és éppen a mi számunkra szép és igaz. Ezzel eljutottunk a szépségrõl alkotott értékítéletünk legfontosabb rétegéhez

4.
Ez a nagy jelentõségû negyedik réteg személyes jellegû, és a biológiailag, kulturálisan és tipológiailag megfelelõ, kívánatos személyen túl elvezeti az Én-t a megfelelõ Õ-höz. Itt már nem azt szeretjük, ami szép, hanem megfordítva: Akit szeretünk, az a szép, és az az ember mérce a többi szépség megítélésében. Az anya és a gyermek õsi találkozása elõkészítette a terepet az Én-Õ kapcsolathoz. Ez már biológiai kényszerek nélkül, az egyén önmegvalósításával jön létre.

Nem az ösztönre gondoltam. Gondolom Te sem szeretnél __bárkitõl__ gyereket, csak azért, mert benned van a fajfentartás ösztöne...
Elõször keresel valaki szeretnivalót 😊 aztán jön a gondolat, hogy tõle gyerekneked 😊

Most nem vágom...Sal,szted a mondandómba mi volt a bunkósság?Vagy csak én nem tudom értelmezni az irományod..
Ha nincs partnered,akkor ott a kedvenc plüssmackód és ölelgesd azt,jó szeretõ tud lenni(nem beszél vissza,nem kér pénzt..😄)
Sztem nem nagy dolog ismerkedni,mindenki egyenlõ esélyekkel indul,mivel mindenkinek más az ízlése.Szóval biztos ,hogy lehet találni olyat,akinek Te tetszel(netalán naiv lennék?Nem hiszem..)

Attól Függetlenül minden élõlény, az önzõ gén elsõdleges célja

De mivel ember vagy, képes vagy felülbírálni. Minél intelligensebb egy fajta, annál kevésbé szapora (ez bizonyítható tény). Ezért buktuk az egészet az orkok ellen.

Az egyik legelemibb ösztön a fajfenntartás ösztöne, persze hogy sok minden ez irányba fogja téríteni az embert, mivel el az élõ természet legelemibb törvénye

"Boldog kiegyensúlyozott kapcsolatban csak egyébként önállóan külön külön boldog kiegyensúlyozott emberek lehetnek.
Deficites emberek kapcsolata eleve deficitrõl indul..."

Deficitrõl indul, de ha egymást boldoggá teszik, akkor máris kiegyensúlyozottabbak, és aztán boldog párkapcsolat lehet belõle.

Szerintem egy ember lehet kiegyensúlyozott és boldog egy darabig. Éli az életét, és úgy rendezkedik be, hogy egyedül is boldog és a lehetõségekhez képest teljes élete legyen. Ha jön valaki, akkor mégjobb, ha elmegy, hát ennyi volt, és éli tovább az életét. És __igyekszik__ boldog lenni. De egy idõ után eljön a pont - például amikor gyereket szeretne az ember -, hogy kell valaki, akiben megbízik, aki szereti, és akit szerethet stb..

Szerinted egy 60-70éves ember boldog tud lenni tök egyedül? Én nem hiszem...

A kutya õszinte, az ember hazug. Dr. House jól mondja (pedik õ is hazudik!)!

Te is láttad a Mátrixot, mi? <#hehe>

Ööö, de a megfelelõ körülményeket kivárni kb. olyan dolog, mint reménykedni abban, hogy a jövõ héten talán kihúzzák a lottón azt az 5 számot, amiket már 50 éve minden héten megteszel. Csak mire kihúzzák, te alighanem már az ibolyákkal alszol. Ha nincsenek megfelelõ körülmények, be kell érni kevesebbel is, ha még az életben el akarod érni azt a célodat (a ló és a szamár esete, ugye)

Egy kutya is hidegvérrel bármikor széttéphet ha ezért azért hirtelen elborul az agya.

Mindazonáltal az emberek sem direkt akarnak rosszat neked, esetleg megcsalni hanem ezért azért így alakul, mint a kutya esetében is mikor a gazdira támad, vagy a gazdit szarban hagyja.

A kutyának vannak korlátai, merthogy egy állat végül is. Ezeket ha ismered és tudod kezelni, akkor nem zavarnak be nagyon. Sosem azért csinálja, mert nem szeret, vagy direkt ártani akar neked, esetleg "megcsal" és már nem te vagy számára az abszolút ideális fõisten. Ellentétben egy emberrel ugye, aki szándékosan és hidegvérrel is torkon szarhat bármikor, mikor kedve szottyan ár...

#11091:
Hazugság nélkül való és igaz.

#11094:
A magányos ember társsal csak társas magányos lesz.
Boldog kiegyensúlyozott kapcsolatban csak egyébként önállóan külön külön boldog kiegyensúlyozott emberek lehetnek.
Deficites emberek kapcsolata eleve deficitrõl indul...

És úgy néz ki eddig tapasztalásom szerint, hogy igazán mély kapcsolat csak olyan emberek között lehet, akik szó nélkül értik egymás minden rezzenését. Akiknek nincs mirõl beszélniük, mert tudják, hogy a másik úgyis mindent tud és ért alfától ómegáig.

#11096
Szerintem a kutyában sem lehetünk biztosak.
Lát valamit ami számára olyan és máris elborul az agya és onnantól semmi sem számít.

Ezen túl egyetértek.

#11107
Szerintem ez az egyik legnagyobb bunkósság.
Az én problémáimmal letámadni a másikat, és a másikon levezetni.
Még ha szeretetrõl is van szó, az a fajta lesz ami terhes lesz a másiknak, és csak azért nem szól majd, nehogy megsértõdj...

És itt is áll a tétel(em): aki saját magával nem tud normális kapcsolatot kialakítani, az mással sem fog tudni. A legtöbb embernek semmilyen kapcsolata nincs saját magával...

Na ezaz..Az emg h szerezz..De ha nincs senki aki bejönne?ha lenne is,nem mindnekinek emgy olyan egyszerûen a többi..Bár az 1. lépés után(megszólitás) már sokkal könnyebb.

és mi van,ha valakinek szeretettúltengése van,csak épp nincs partnere?<#ravasz1>
mint nekem idestova 19+ éve

kivéve ha nincs