22709
nincs egy normális lány, aki nem csak külsőleg hanem belsőleg is kibírható
-
#18465 Igen, elég összetett a helyzet.
Most megint vissza kell ugranom az elejére, de így talán tisztább lesz az egész.
Amikor a lány kikezdett velem, pár napra rá úgy nézett ki, hogy nem lesz semmi az egészből. Bejött dolgozni, zaklatott volt, és el akart tőlünk menni, mert érezte, hogy nem tud elszakadni a férjétől, hogy pontosan miért, azt csak ő tudja. Szóval el akart menni, hogy ne szenvedjen annyit kettőnk miatt. Abban maradtunk, hogy nem folytatjuk a dolgot, és maradjon. Ez két hétig ment is, és ha csak rajtam múlik, talán tovább is mehetett volna így, mivel akkor még nem szerettem igazán. De nem bírt magával, és egy idő után már én sem. Megint ő kezdeményezett, de a férjének nem mondta el, hogy újra együtt vagyunk. Én megmondtam neki, hogy csak olyasmibe vágjon bele, ami nem okoz neki fájdalmat, és lehetőleg nekem sem, mert ha tényleg komolyan belevágunk, akkor nem fogom tudni elengedni, nem lesz visszaút, ő is sérül, én is. Tovább csináltuk, és egyre jobban egymásba gabalyodtunk. Aztán egy idő után már nem titkolta otthon a dolgot, állandóan miattam veszekedtek a férjével, az utolsó 3 hétben már szinte nem is nyúltak egymáshoz. A barátom ő néha találkozott a férjével, és magára vállalta, hogy valahogy megpróbálja kontrollálni, hogy mi ketten ne kavarjunk együtt, de ez ugye baromság, neki semmi köze az egészhez, és nem is tett semmit, mit is tudott volna tenni. (csak zárójelben: ha a faszinak igazán fontos lenne ez a lány, már akkor választás elé állította volna, mivel kiragadni nem tudta őt onnan A lány maradni akart, velem akart lenni, a férjét beetette, hogy már nem vagyunk együtt.
Aztán amikor szétmentünk a lánnyal, rajta keresztül kommunikáltak mind a ketten, a férj nem igazán mert velem konfrontálni, a lány pedig ugye még mindig szeretett, és gondolom érdekelte, hogy hogyan viselem a dolgot, ezért mindig elhívta ide-oda a barátomat, beszélgetni, sörözni.
Én is rajta keresztül értesültem szinte mindenről a lánnyal kapcsolatban, mivel ugye egy jó ideig nem volt köztünk kommunikáció.
Szóval mire összedőlt a biznisz, a barátom elég jóban lett mindkettőjükkel, és odaköltözött hozzájuk, azóta is ott lakik.
A lány ezt a helyzetet nyilván egyfajta mementóként élte/éli meg, mivel amíg ő ott lakik velük, addig én sem tűnök el az emlékezetéből, ez szinte lehetetlen.
Most úgy néz ki a helyzet, hogy együtt laknak öten, a lány, a pali, a két kisgyerek, és a barátom.
A férj még abban a hónapban kilépett a munkahelyéről, amikor a lány otthagyott engem. Hogy miért, azt azóta sem tudja senki, de a lány is nehezményezi ezt valamennyire, meg amúgy is ez így elég lol, hogy azóta sem dolgozik. A másik dolog az, hogy a lánynak nem teszik, ahogy a pali a gyerekekkel bánik, ezt a barátomtól tudom. Szóval vannak itt olyan dolgok, amelyek a szakítás felé viszik ezt a kapcsolatot.
A lány tartja el a családot, de előbb-utóbb neki sem lesz elegendő munkája szakmán belül. Amikor majd bekövetkezik az, hogy az ellentétek kiéleződnek, és nincs más megoldás csak a válás/különélés, akkor az abban a családban vagy inkább közösségben mindenkit érinteni fog.
A lány elköltözik a gyerekekkel. A pali különköltözik, kénytelen lesz dolgozni. A barátom vagy megy a lánnyal, vagy faszival, vagy kilép ebből az egészből. Mivel gyerekek vannak, valamiféle alapszintű kapcsolat biztosan lesz a faszi és a lány között, csak a gyerekek miatt.
És amikor ez bekövetkezik, akkor szedem elő az utolsó ászt a pakliból:
bár a lány azt mondja, nem akar többé szerelmes lenni, és egyedül akar majd élni, amikor viszont együtt voltunk, akkor ugye meg azt hajtogatta másoknak, hogy ha mi együtt is lennénk egy ideig, utána pedig szétmennénk, akkor ő fél, hogy nem kellene senkinek, egyedül maradna, nem találna normális palit.
Itt jön ki az, hogy mennyire instabil és sebezhető is igazából.
Egyszer ezt mondja, egyszer azt. Éppen ezért nem számít, mit mond. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy látom rajta, hogy még mindig érez irántam annak ellenére hogy nincs érdemi kontakt köztünk, ez valószínűleg x idő múlva is így lesz. -
clio1616v #18464 barátod lakik nála? együtt a férjével él és még a gyerekek + egy barátod? -
IXEMGabeo #18463 ezen szétröhögtem az agyam:D:D:D
mindenképp nézzétek meg -
#18462 Áh, eszembe nem jutna zaklatni. Egyenlőre igyekszem finoman tudatni vele, hogy "hé, én még itt vagyok, és még mindig kellesz!", de tényleg nagyon finoman, okosan. Hónapok óta nem is találkoztunk, nem beszéltünk. Viszont a legjobb barátom nála lakik, rajta keresztül azért néha eleresztek egy "Anitát meg puszilom, vigyázzon magára"-kaliberű üzenetet, ebből tudhatja, hogy mi a helyzet. -
clio1616v #18461 csak rajtad múlik...
ha kellőképpen szolidan nyomulsz az lehet vonzó, mert látja, hogy kitartó vagy
viszont kényes a határvonal a zaklatás és a kitartóság között -
#18460 Igaz, éppen ezért nem tudom annyiba hagyni a dolgot. Ha a lány valóban elutasító lenne, már rég feladtam volna az egészet. De nem az. Akkor vagy el sem jött volna a találkozóra, vagy ha el is jön, elutasítóan, akár agresszíven is viselkedhetett volna. Lehet, hogy már hosszabb ideje elszakadt tőlem, és ez valamilyen szinten megkönnyíti a dolgát, de annyira nem, hogy képes legyen teljesen továbblépni.
Időközben az ő életében is történnek dolgok, és az enyémben is, de a kettőnk ügye ott marad érintetlenül egészen addig, amíg konkrétan abban nem történik valami változás. -
clio1616v #18459 ki kell szűrni és a jó szűrőhöz tapasztalat kell
a legjobb párbeszéd a
Mi a baj?
Semmi... -
#18458 Az első dolog az ő fejében biztosan nem ötlött fel. A második viszont valószínű igen. Többször beszélt arról (másnak nem nekem, csak hallottam), hogy a férjét mennyire kiismerte már, ismeri minden rezdülését, és attól fél, hogy ha mi ketten együtt is leszünk x ideig, mondjuk pár hónapig vagy évig, és nem működnek a dolgok, akkor majd ott lesz egyedül a gyerekekkel, és nem támaszkodhat senkire sem. Már csak ezért is sántít az a szöveg, hogy ha majd elválnak, akkor ő utána "egyedül fog élni". Ezt csak azért mondja, hogy hátha így majd könnyebben elfelejtem, és talán neki is könnyebb lesz így. De amikor azt látod, hogy az arcára van írva, hogy szeretne velem lenni, és hogy még mindig érez irántam, akkor döbbenek rá, hogy teljesen mindegy, mit mond. Valahol itt vannak a verbális kommunikáció határai. A legtöbb ember mégis csak arra figyel, hogy a másik mit mond.
Én is mondok sok mindent, más is. -
clio1616v #18457 a gondolkodás utáni cselekvés nem őszinte és félelem által befolyásolt -
#18456 a férfi meg gondolkodik -
clio1616v #18455 egyszóval nehezen ismeri el, hogy az élete egy nagy nulla lett és ezzel te szembesíted -
clio1616v #18454 kicsit jobban belegondolva nem csak a gyerekek miatt maradt vele...
két másik szempont kerül ilyenkor elő még... at egyik a szégyen, hogy mit szólnak mások
a másik pedig elkönyvelni egy olyan állapotot, hogy 5-10 évig egy felesleges kapcsolatban maradt és ez igazából az ő hibája is csak lustaságból nem lépett -
Rundstedt17 #18453 na jah,főleg olyannal akinek kölyke is van -
#18452 @ senkiért és semmiért -
#18451 Inkább úgy mondanám, hogy nincs töke. Nem képes igazán kiállni semmiért és semmiért. Telefonban, és családon belül el meri engedni a hangját, de ha ott állsz vele szemtől szemben, akkor behúzza fülét-farkát. Az már önmagában elég komoly fegyvertény, hogy nekem a semmiből 3 hónap alatt sikerült gyakorlatilag megsemmisítenem őt azzal, amikor a lányt döntéshelyzet elé állította, és ő látszólag mellettem döntött, ezzel konfrontáltatva a palit azzal, hogy mennyi kontrollt is tud kifejteni ebben a kapcsolatban. Aztán az, hogy végül mégis vele maradt, nyilván elsöprő győzelemként lett elkönyvelve a fejében, az alapján, ahogy másoknak arcoskodott utána arról, hogy ő "félreállított" engem (lol). Közben sajnálatból, a gyerekek, és a ködbe vesző szép emlékek miatt maradt vele. És most jön a legviccesebb: feltette neki a kérdést, hogy kivel képzeli a jövőt, vele vagy velem, amellett döntsön. Ha akkor ott vagyok, és én is felteszem a saját kérdésemet, talán nem lett volna ennyire határozott a döntése:
"Szerinted annak a kapcsolatnak, ami idáig jutott, van jövője?"
Költői kérdés, és itt most a gyerekek sincsenek már benne a képletben. Csak azért, mert a vér összeköti őket, meg nem kell feláldoznia a saját boldogságát a lánynak, főleg ha az apa nem jó apa, és nem is szereti őt a lány. ;) -
clio1616v #18450 mindig a nő kezd... nem tehetsz semmit ez ellen -
#18449 miért kell férjes asszonnyal kezdeni? -
clio1616v #18448 ismerős...
de szerintem egy ilyen tutyimutyit, amilyennek te megismerted szerintem nem lehet annyira utálni, hogy otthagyja
úgyis azt csinálod ami neked jólesik, de én mégegyszer olyan férjes lánnyal nem kezdek, akiknek a férjével van közös gyereke
mert az rendben van hogy egy nő kiszámíthatatlan, de ha van gyerek és még férj is akkor annyifelé van a figyelme, hogy sehova nem tudja magát odatenni maximálisan és a preferenciasorendjében a férjjel egy szinten vagy és semmiképpen sem az első helyen -
#18447 Egyébként ő maga mondta meg, hogy ha együtt is lesznek még addig, szinte biztos benne, hogy maximum 2-3 éven belül a férjéből annyira elege lesz, vagy valami akkora baromságot fog csinálni, hogy ott fogja hagyni. -
#18446 Ja, ott vagyok. Igazából szinte mindegy is, hogy mit mondott akkor. A szemében láttam, hogy az ellenkezőjét gondolja annak, amit mond.
Azt már akkor is tudta hogy megvagyok neki, amikor együtt voltunk. De ő előbb volt meg nekem mint én neki, ő kezdte az egészet.
Mint kiderült, nem számított rá, hogy a szakításunk után is érdekelni fog még, ezzel meglepetést okoztam neki. Azért igyekszem nem kiszámíthatóan viselkedni. -
#18445 nekem nincs ilyen problémám, csak ismertem olyat akiknél ez működött. Volt egy kislánya a hölgynek mikor megismerte a csávó. Aztán szült neki egy fiút, így lett közös gyerek is. hoppá, most jut eszembe, hogy kettő ilyet is ismerek :)
na mindegy, szóval ez működik, csak tudni kell mindenkinek a maga szerepét a családban, no és persze sok kommunikáció, ez ugye minden más kapcsolatban is fontos.
igaz ugyan, hogy az egyiknél már nincsenek együtt a felek, de nem a gyerekek hibájából vagyis nem belőlük kifolyólag történt a válás. Ettől függetlenül a második, azaz az egykori nevelő apját tekinti igazi apjának a leányzó, valószínűleg azért, mert viszonylag kicsi korában ismerte meg, olyan 6 vagy 8 évesen asszem, tehát még a fogékony időszakban és a lázadó korszak előtt :) -
#18444 Problémamentes (rendes) lány nem létezik. -
clio1616v #18443 ha apunak szólít a gyerek akkor megy anélkülcsak szenvedni fogsz...
hányan vannak, mennyi idősek? -
#18442 Azért a Nők többsége nem tudja mit akar, nem :) így nagyon nagy rizikót nem vállal be, hiszen ezt mindegyiknél eljátszaná :D jó az övé extrém eset, de hát mikor van egyszerű eset csajokkal? -
#18441 csak akkor, ha van férj is a képben, egyébként egy vagy több gyerek nem lehet akadály. az egy dolog, hogy fontosabbak mindennél neki (általában), de ha ők megkedvelnek, akkor az Anyát is könnyű megszerezni. más életfelfogás kell hozzá az biztos, de ez nem lehet akadálya egy szerelemnek. megfelelően kell ezt is kezelni, persze erre sem sokan képesek. -
clio1616v #18440 aztmondom, ha gyerekek vannak szerintem felejtsd el, Pretorian is -
#18439 Én is hasonló szituációban 'vergődök', mint Pretorian. Aztán most próbálom fejleszteni magam. -
clio1616v #18438 neked is bonyolulr a kapcsolatod? -
clio1616v #18437 soha nem szabad mindent tudatni vele, kell hogy bizonytalanságban tartsd
addig vagy érdekes, ugyanis ő addig foglalkozik veled amíg van mit felfedezni benned -
#18436 Szeretőként szerintem elég nagy hiba azt éreztetni a nővel, hogy teljesen megvagy neki. -
#18435 Állítólag nem szabad nővel ilyeneket tisztázni, mert akkor vége a játéknak. Érzi ő azt nagyon jól, hogy nem tudtad lezárni, és hogy várod, gondolom te is ott vagy neki talonban.
Azt hiszem hasonló cipőben járunk. -
clio1616v #18434 én már átmentem egy ilyenen...
azt mondom így utólag, hogy szépvolt jóvolt, de felesleges
olyan csaj kell aki érzelmileg és anyagilag független, ez lehet akár a rendességnek is a lényege, mert aki tud független is lenni az párkapcsolatra is alkalmas -
#18433 Jaja, tudom, csak iszonyatosan turelmetlen vagyok. Ez alatt a fel ev alatt annyi minden tortent, hogy olyan, mintha evek teltek volna el. A csucspontja az egesznek ugye az volt, amikor szeptemberben talalkoztunk, es atbeszeltuk a dolgokat. Azt hittem, kepes leszek lezarni a dolgot, de csak nem sikerul. De mostmar tenyleg csak varnom kell, ha elore akarok lepni az ugyben. Megtettem mindent, amit megtehettem. -
clio1616v #18432 többet nem is tehetsz -
#18431 A hercegnoszokteteshez meg annyit, hogy a hercegnot nem lehet megszoktetni, ha nem akar megszokni. Amikor majd rajon hogy rosszul dontott, megszokik magatol. Es ha lesz ra lehetoseg, en majd elkapom. -
clio1616v #18430 üzenem neki, hogy házasság alatt sokkal nagyobb izgalmakban lesz része ha már a férjét csalja meg ;) -
#18429 Legutóbbi infóm vele kapcsolatban, hogy egy 19-20 éves sráccal megcsalta a pasit, mert pánikba esett, hogy házasság után már nem lehet ilyesmiben része. De amúgy persze, imádja és vele akar lenni élete végéig, blablabla. :| Amúgy nagyon rég nem beszéltem vele, egy barátnőm szokott róla mesélni. Szerintem el sem merné nekem ezeket mesélni, sejtheti hogy kiosztanám. -
#18428 Ha ezen múlik minden, csinálja. Ezt is tisztáztam vele. De nem ezen múlott. Én is szakmabeli vagyok, bár nem egészen ezt csinálom. Az ilyesmiben amúgy sincsenek érzelmek. Csak az számít, ki mellett ébredsz, kit csókolsz, kit szeretsz. Ezt ő is tudja, és pornósok általában tisztában vannak ezzel. Az csak meló. Azért biztosan elég sok pali rámozdult már ezeken a forgatásokon/fotózásokon, a férjét mégsem csalta meg ilyen módon soha.
-
clio1616v #18427 korlátozni akartad, ez elég ok szerintem... -
#18426 * Nem kell csinálni, nincs rászorulva. Élvezi h fotózzák, és hogy megmutathatja magát. Egyébként biszexuális.