90029
-
#79623 Visszakérdezek: talán a 12.3-al nem mennek a játékok 4850en? ;) (vagy a "legacy" 12.6-al?)
túl van ez parázva, szerintem. semmi jelentősége, hogyan hívjuk a drivert, amig használható a kártya.
amugy jah, ha nagyon szigoruan nézzük, az amd genyóbb. -
#79622 Mondhatni gyakorlatilag szinte nélkül is, hogy semmire sem elegek már a mai játékokhoz, általában Geforce 8xxx szerepel a minimum gépigények többségében, a DX9 mód az XP támogatáshoz hasonlóan lassan de biztosan a múlté. Csodálom hogy az nVidia ennyi ideig támogatta azokat a régi sorozatokat... -
#79621 Ha tudsz BIOS-t frissíteni újabb verzióra, amelyik támogatja a karit, akkor megoldható, egyébként nem! -
#79620 Ez esetben arról beszélünk, hogy az nVidia kivette a 2004-2005-ben megjelent kártyákat az aktiv frissitési ciklusból. A Gf6xxx és Gf7xxx kártyák a mai játékoknál már szinte semmire se elegek, tudom, nemrég próbáltam ki egy gépben a GeForce 7900GTX-emet. Szánalmas kategória volt, még hülyére butitva is, pedig ezen kártyák közül az volt ugye a maga idejében a csúcs.
Frissités pedig általában az éppen megjelenő játékok miatt kell, nem igaz? Hogy az esetlegesen fellépő anomáliákat kezeljék, és a sebességet növeljék.
Szóval az nVidia lépése teljesen érthető. Az AMD-é már kevésbé, mert ők a Dx10-es kártyáktól is elvették az aktv támogatást, márpedig azok azért még annyira nem reménytelek esetek (oké, a felső házból valóak). -
#79619 Az ilyen régi kártyáknál ritkán fordul elő az, hogy a driverek egyáltalán hozzányúlnak a kódjukhoz, vagyis szinte semmi figyelmet nem kapnak amúgy se.
-
#79618 ami engem nem lep meg, hogy egyik sem akar "jelentősen többet adni", mint amit muszáj. ha a másik nem töri magát, ők sem teszik. (egyik vagy másik, mindegy)
nincs ebben semmi párbaj, sajnos - pont ez a gond! :( -
#79617 Én még hozzátenném, hogy 2009-ben váltottam HD4850-re egy 7300Gt-ről.
Szóval pár hónappal tovább élvezhettem volna a teljes driver támogatást, ha nem váltok
Ami viszont tényleg zavar, hogy a mostani ár/teljesítmény bajnokom a hd6850 még mindig több mint 10k-val kerül többe, mint amennyit 3 éve adtam a mostaniért :(((( -
#79616 Nem tudom miért kell ezt az AMD/ATi vs. nVidia párbajt erőltetni. :)
Viszont megjegyzem, hogy annyira nem meglepő a dolog, és szemben az AMD-vel (aki a Dx10-es kártyákat is Legacy-ba rakta) az nVidia csak a Dx9-es kártyákat kezdte el kirakni a folyamatosan frissitet kártyák közül. -
#79615 -
#79614 Geforce6/7-re csak legacy driver
utánozós majmok!! :D -
#79613 Az alaplapom egy asrock wolfdale1333-D667. Nem lehet sehogy megoldani hogy menjen vele?
Köszi -
#79612 Lehetséges hogy sikerült kifognod egy olyan alaplap+vga kombót amely nem szereti egymást. Vagyis pontosabban az alaplap nem ismeri fel a videokarit a bizonyos bios verzióval... Nem fogyaszt sokat a kari, valószínűleg nem a táp lehet a gond, de ha van rá lehetőséged, akkor biztos ami biztos próbáld ki egy másik táppal is! -
#79611 Ez szerintem inkább lejátszó/codec/release téma mint driver :) -
BIZ0906 #79610 [L:http://dl.dropbox.com/u/69219508/pxhi.jpg]Ez a hiba[/L] mitől lehet teljesen friss hivatalos win7 frissítésekkel együtt legújabb Cata fent van semmi vga húzás se moddolás és a gyűrűk ura bd50es filmnél jön ez de pl transformers bd50nél is látom elég gyakran de mkv-s encode-nál már semmit hiba. mitől lehet ez? HD 4830nál nem volt ilyen. -
#79609 Hello most vettem egy radeon hd 5750-et beraktam a gépbe és felpörög de nem add képet. A tápom egy 350-es codegen lehet ez a hiba vagy a kari a rossz. Válaszotokat elör eis köszönöm Sziasztok. -
#79608 Huzz innen tirexi. -
Inquisitor #79607 "Már nem, már elterjedt..." - Ja mint a szerviz hosszú Í-vel, 10-ből 9-szer így írják már. Van ám egy wiki oldal a toplistás legsűrűbben elírt magyar szavaknak. -
BIZ0906 #79606 Újra pasztázás szoros felszereléssel probléma megoldva :D -
#79605 :))))))) -
#79604 bár a mondat elejénél meg elbasztam :S -
#79603 Hoppsz - tényleg. -
#79602 mivel én vagyok rexi, én direktbe így írom :P -
#79601 Tegnap, az otthoni fórumozásos-archívumomban találtam egy olyan, valahová belinkelt képet, amin egy apróhirdetés van - "Alig használt Intel hüttő".
Képzelhetitek, hogy felröhögtem. :) -
#79600 Már nem, már elterjedt... -
#79599 fridzsidder AS:ASSDG
kifli? amit IMYke linkelt ipon-os HD6870 az lesz megvéve :)
-
Blum #79598 "hüttő"
Baszod,ez terjed? :D -
#79597 ha nem ref, akkor azt vedd aminek jobb a hűtése, vtx-en általában elég jó a hüttő :)
Amúgy pedig gari legyen a döntő szempont. Lehetőleg olyat vegyél, amire 3 év van. VTX-re sok helyen 2-t adnak csak. Ám lehet találni boltot ahol 3-at adnak (nekem is sikerült kifognom egy ilyet) -
#79596 Mivel mindkét helyen 2500 Ft a házhozszállítás [ellenben, az IPON-nál a garanciafutár ingyenes], én ezt ajánlom:
IPON.hu - VTX3D VX6870 1GBD5-2DHV2 PCIE - 44432 Ft. -
#79595 na ez rohadt jó ár,nem is láttam edig ezt az oldalt,pedig 2-3 napja már nézegetem az ajánlatokat! de ez így ennyiért jó,plusz dirt3-al is ellehet szórakozni online.
#79594: nagyon jó kártya még a mai napig,ezért is gondolkodok csak az utódában,a HD6850-ben,vagy egy jó árú 6870-ben -
#79594 Én 4 éve hajtom a HD4850-est, Full HD-ben pedig 2 éve. -
#79593 Öhm ..
VTX3D HD 6870 - 44.490,- -
Solt #79592 -
#79591 akkor jó,a VTX lesz a befutó,40-ért nekem tökéletes lesz. A mostanin is elzötyögnek a jobb gémek 1440-ben,még most sincs rá panasz,de megérett a gép egy kis felújításra,kereken 2 éves konfiguráció :) -
Solt #79590 Referencia kártyáknál hulla mindegy! Azt vedd, amelyikre több a garancia... ha egyforma az ár és a garancia, akkor azt válaszd, amelyik tetszik! :) -
#79589 jelenleg is VTX3D van,csak HD4850,csak a HD6850 jöhet szóba nálam,ár/érték arányban nem találtam jobbat,csak az a kérdés,hogy az MSI is jó-e. HD6870-ből is van VTX3D,csak az már 48k. -
#79588 VTX3D nagyon jó márka, abból nincs esetleg 6870..? ha van és megfizethető érdemes megvenni :-) -
#79587 vagy még néztem a PowerColor HD6870-et,az már 45k -
#79586 HD6850-ből melyiket érdemes vennem,a VTX3D-t,vagy az MSI-t? postával együtt 40k mindkettő,valami lényeges eltérés van? -
BIZ0906 #79585 Cataból vezértli nem értem. -
#79584 Próbáld ki mi van, az MSI Afterburner-ben beállítod user-re.