113
Bezárják az Iskolámat!
  • Zóanagyvarázsló
    #73
    Jó, kár ezen vitázni vagy személyeskedni, csak abból a mondatodból úgy jött le (vagy legalábbis úgy is lehetett érteni), hogy Te racionálisan gondolkodsz, aki másképp gondolkodik az álomvilágban él. De persze lehet, hogy tényleg én értettem félre.

    Természetesen az ilyen bezárások elvileg a racionalizálás, ésszerűsítés jegyében történnek, de ettől én nem tudom ebben a formájában jól átgondolt racionális lépésnek tartani. (Az ellenzéket sem tartom sokkal kompetensebbnek a témában, nem erről van szó...)

    Pazarlások sajnos tényleg vannak, de egyelőre még nagyon úgy tűnik, hogy lesznek is. Semmiképpen sem az iskolákkal kezdeném a spórolást.

    Egyébként nem csak a bezárások miatt aggódom, hanem általános színvonal-csökkenést látok a szakmában. Egyelőre a kétszintű érettségi rendszere
    sem tűnik jónak, de a mai tanárok sem képviselik már azt a színvonalat, mint az öregek. Ma már a tanári hivatás is egy tömegszakma az egyetemről, a főiskoláról, a fiatal tanárok már a mi időnkben is hiányában álltak nem csak a tapasztalatnak, de pedagógiai érzéknek is. De nem akarom OFF-ba kanyarítani a mondanivalómat.

    Külön problémát fog okozni, hogy a megmaradó iskolák egy részében a kisebbségi tanulók vannak jelentős - akár 99%-os többségben is. Ezek az iskolák eleve zsúfoltabbak, de szakmailag alacsonyabb színvonalat képviselnek. (Kisebbségi osztályok a pozitív diszkrimináció jegyében tudtommal eleve duplán számítanak.) Kérdés, milyen irányba halad tovább a jelenleg "kényelmes" szegregációt folytató iskolarendszer? Bizonyos vidékeken ez komoly kérdéseket vethet fel, illetve feszültségeket idézhet elő - mint ahogy erre eddig is volt példa.

    Egy ilyen komoly iskolabezárásokkal járó átalakítás során jobban szemügyre kell venni az ilyen, egyre erősebben jelentkező problémákat is. Igazi koncepciót - a spóroláson kívül, persze - a tervezetben még mindig nem látok, talán csak a beavatásunkat mulasztották el. Egyelőre évek óta csak rossz döntéseket látok az ágazatot tekintve, a(z elkapkodott) bezárásoktól pedig nem is fogom szebben látni a jövőt.

  • Indigo
    #72
    "Egy egyoldalú vélemény mitől racionális?"

    Ennyire értetlen vagy, vagy csak szándékosan kötözködsz? Nem a tájékozódásom egyoldalú, hanem a szubjektív magánvéleményem, amit kialakítottam. Bár lehet nem fogalmaztam teljesen pontosan, de remélem érted mit akarok mondani. Nem mondhatom egyszerre, hogy "szeretem a hamburgert" és hogy "utálom a hamburgert".

    Egyébként én sem értek minden lépésükkel egyet, sőt. De legalább értem, hogy mit miért csinálnak, és többé-kevésbé helyeslem is. Dolgoztam a közszférában is, ne tudd meg milyen mértékű és milyen értelmetlen pazarlások mennek, amiket már rég meg kellett volna szüntetni. A kapkodással én sem értek egyet, dehát egyszer el kell kezdeni valahol. A gyerekeidnek pedig lesz hol tanulniuk, ne aggódj, nem fogják bezárni az összes iskolát.
  • B0B0
    #71
  • Goth
    #70
    hasonló véleményen vagyunk xD
    Zárják be az összest, aztán kitör az anarchia. Az életemnél a kínlódás is érdekfeszítőbb :D
  • Goth
    #69
    de bezárják, ez már biztos -.-
  • Goth
    #68
    valószínű, hogy így jutunk előre, minek nekünk annyi vonat/villamos/buszjárat?
    A buszra ígyis alig fér fel az ember, a villamosmegállóban meg 200 ember nyomorog reggel akik mennek suliba, így 6 villamost kell várni, ami mellesleg ritkábban is jár. reform.
  • Zóanagyvarázsló
    #67
    Az én kommentem azért egyoldalú, mert én csak a saját véleményemet írtam le... ugye milyen meglepő...

    Egy egyoldalú vélemény mitől racionális?

    Ha valaki szóról-szóra ugyanazt mondja vissza, mint a hivatalos források, az gyanús. Persze lehet, Te vagy Hiller István vagy maga a miniszterelnök úr :)

    Nem elsősorban az ellenzéki véleményekre gondoltam, hanem a közoktatás helyzetére, szakmai véleményekre. Persze ezekre a kormány sem kíváncsi. Nagy társadalmi átalakulást nagyobb közmegegyezéssel ildomos csinálni. Az oktrojált átalakulás nem reform, itt többéves tervezésre, megegyezésre lenne szükség. Még mindig lehetne jelentős bevételi forrásokat találni, államcsődtől még messze vagyunk, azért kell gyorsan hozzányúlni az oktatáshoz, hogy mihamarabb lehessen euro. A konvergencia terv, illetve a monetáris unió eszköz helyett cél lett. Én úgy látom, hogy az oktatási rendszerünk már jeleneleg is több sebből vérzik, a hirtelen radikális változtatás többet árt, mint használ. Számomra a leendő gyermekeim oktatása fontosabb, mint, hogy négy évvel előbb legyen euró, ebből kovácsolva politikai tőkét itthon és külföldön.
  • Aquir
    #66
    akkor majd arra kell majd a pénz hogy nagyobbra építsék át a termeket =)
  • BenceYCE
    #65
    Ha megáll a ház előtt az a baj, ha nem, az...
    www.utvonalterv.hu - nézd meg érdet...
  • BenceYCE
    #64
    Erre pártatlanul azt reagálom külsős okoskodóként, hogy egyik párt sem jobb mint a másik. És teljesen mindegy, hogy kormánypárt vagy ellenzék lesz belőle. Szemethúnynak a másik tolvajlása felett, hogy nehogy állását veszítse bármelyikük is. Szerintem csak olyan foltosmúltú embereket engednek tűzközelbe akiket lehet zsarolni és ezért készséggel együttműködik. És beszéljünk bármelyik 4 éves ciklusról, bármelyik favorizált miniszterelnökről, mindenki tudja, hogy kézenfogva jár az ellenzék a kormánnyal kávézni 20.000-ért a mi pénzünkön! Ha bezárjuk az iskolát az is baj. Ha nem zárjuk az is. Hogy melyik a nagyobb baj azt majd eldönti az idő. De amíg azok az emberek döntenek diákok, tanárok, egészségügyi dolgozók sorsáról akik a magyar 50.000 milliárdos tulajdonból eltapsoltak 43.000-et, addig legalább dübörögne az a teherbetett gazdaság és ne nekünk kelljen már kifizetni ha ők elbaszták! Hány %-kal született több vagy kevesebb gyerek, hogy iskolákat kell bezárni? Így megingatta az oktatást? Minek kellett akkor annyit nyitni? Sorolhatnám...

    És itt tenném, hozzá mégegyszer, hogy teljesen pártatlan vagyok és vallom, hogy ma Magyarországon egy képviselő (értsd a szót) a saját pénztárcáján kívül semmit sem képvisel, nemhogy a népet!!!
  • Indigo
    #63
    Én speciel nagyon örülök a változtatásoknak, amik nálunk történtek. Ritkították ugyan a buszjáratokat, viszont kétszer annyi vonat közlekedik, mint eddig! A buszjáratok meg napközben egyébként sem voltak kihasználtak, ezeket megszüntették (aki utazni akar, az megy vonattal, közvetlen egymás mellett van a két állomás), reggelre és estére viszont betettek plusz járatokat.

    Egyébként nem tudom mekkora Érd, de nekem gyalog húsz percig tart az út az állomásig. Most akkor sírjak, hogy nem áll meg a házunk előtt a busz?
  • Indigo
    #62
    "Te beszéltél arról, hogy milyen racionális vagy..."

    És megcáfoltam volna ezt az állításomat?

    "Szerintem egyszerűbb lenne túllépni azon, hogy kormány-ellenzék viszonyában alakítsuk ki véleményünket egy kérdés ügyében."

    Mert ha leírom a véleményemet, ami történetesen egybe esik a kormány álláspontjával, akkor ez csakis a PR szövegeknek való bedőlést jelentheti, és csakis mocskos emeszpés lehetek... Hát persze. Érdekes logikád van.

    "ha annyira érdekel a téma, nézz jobban utána, ne csak a kormánypárti nyilatkozatokra támaszkodj!"

    Honnan veszed hogy nem nézek utána? Honnan veszed, hogy csak kormánypárti nyilatkozatokra támaszkodok? Ismerem én az ellenzék álláspontját is, és ennek tudatában is az a véleményem, amit leírtam. Baj???
  • BenceYCE
    #61
    Kórház? Vasút? Iskola? Sokkal nagyobb távolság? A Pestiek majd kétszer annyit utaznak a melóhelyükre mint az európai átlag tudomásom szerint. Mivel a közlekedésben is van némi tapasztalata az itt jelenlévőknek ezért szükségtelen ecsetelnem, hogy az unió normái szerint "akkor van tele egy tömegközlekedésben résztvevő busz ha 60%-os telítettségű" nem illik épp magyarországra. Sebaj! Érden 130 induló buszból lehúztak 50-et (!!!) Megmagyarázták azzal, hogy olcsóbb és gyorsabb ezért az emberek maguk kezdtek el vonatra átszokni. Ezzel szinte kardére hányva a volánt és 9% (!!!)-os utasszámcsökkenést észleltek ezért 38.5 %-kal csökkentették a járatok számát. Ez igen! Hurrá! Azt a fránya érdi térképet meg elfelejtették elővenni és megnézni, hogy mekkora kiterjedése van érdnek és mekkora szívás valakit a vonathoz zavarni a lakhelyétől. Ha valaki nem tudná érd a második legnagyobb város pest megyében budapest után. egy páran bejárnak onnan.
  • Zóanagyvarázsló
    #60
    Én csak racionálisan próbálom végiggondolni.

    Te beszéltél arról, hogy milyen racionális vagy...
    Kár ezen vitatkozni (kötözködni?), csak engem zavar, ha az unalomig ismert dumát elolvasom századjára, ráadásul intellektuálisan a többi társalgó fölé próbálja magát helyezni ezzel az ember.

    Szerintem egyszerűbb lenne túllépni azon, hogy kormány-ellenzék viszonyában alakítsuk ki véleményünket egy kérdés ügyében. A PR szövegeknek való bedőlést szintén nem tartom követendő magatartásnak, ha annyira érdekel a téma, nézz jobban utána, ne csak a kormánypárti nyilatkozatokra támaszkodj! Ha ezt a hozzáállást követnék az emeberek valóban racionálisabban alkodhatnának, valóban saját véleményt.
  • Indigo
    #59
    Sajnos eddig nem nagyon írt senki összevethető ellenérveket. Az én kommentem azért egyoldalú, mert én csak a saját véleményemet írtam le... ugye milyen meglepő...
  • Zóanagyvarázsló
    #58
    A racionális végiggondoláshoz hozzátartozik a különböző érvek összevetése, a Te kommentedet egyoldalúnak, és túlon-túl ismerősnek találtam.
  • Indigo
    #57
    Racionális végiggondolás. Ami sok dologban egyezik a "hivatalos dumával"...
  • Zóanagyvarázsló
    #56
    Racionális végiggondolás? Ez inkább a hivatalos duma bemagolásának tűnik...
    Persze racionalizálni kell a dolgokat, de kellemetlen, amikor összevonják több falu iskoláját, indenki utazhat, felduzzadt létszámú osztályok, már így is kezdenek elhalni egyes falvak...

    A tanárok száma pedig egyre kevesebb a diákokhoz képest, nekem is van tanár ismerősön, egyre csökkenő oktatási színvonalt látok. Érdekes összehasonlítani egy mai tankönyvet az én korombelivel. Több információt tartalmat, de túl kuszán van megfogalmazva egy 8-12 éves gyereknek. Mindez a várhatóan növekvő osztálylétszámokkal együtt sajnos nem ad okot a bizakodásra.
  • Indigo
    #55
    Én csak racionálisan próbálom végiggondolni. Te hol látod benne a hazugságot?
  • Mo.Organ
    #54

    Ezt a gondolkodást szeretem, ez az ország így is csak a segélyek országa Most már nem csak a tenyereket kellene tartani.
  • B0B0
    #53
    Ez alapján a filozófia alapján pont a vasutat nem kéne megszüntetni (ugye oda is kell jutni valahogy).

    Amúgy meg az nem útja a változásnak, hogy mindent lecsükkentünk, de nincsenek meg hozzá a feltételek. Ugye te mondtad, hogy a nyugatiak fejlettebbek ezen a téren. De mi még nem vagyunk annyira fejlettek!!!! Következésképp talán nem kéne ritkítani az intézményeket. Előbb talán "fekl kéne fejlődni", után jöhetne ez a pont. Csakhát ugye nem megélhetési politikát kéne folytatni és lenyelni minden spórolt pénzt. Na de nálam vége a politikának, csak azért írtam le, hogy lásd, a többieknek mi a bajuk.
  • 89
    #52
    és honnan tudod, hogy ez az egész reformosdi, fejlesztősdi megint nem csak egy HAZUGSÁG???
  • Indigo
    #51
    Ez tendencia, nem lesz SOKKAL több gyerek egyik pillanatról a másikra...
  • Indigo
    #50
    Iskolabezárás, kórházbezárás, vasútpálya-megszüntetés... Amikor ezekről van szó, a tömeg elkezd érzelgősködni, ragaszkodik a jól megszokott dolgokhoz, de eszébe sem jut, hogy ő saját maga finanszírozza ezt a mértéktelen pazarlást, és a büdös életbe nem jutunk egyről a kettőre ezzel a buta mindenhez ragaszkodással. Igazuk van azoknak, akik azzal jönnek, hogy nyugaton adott lakosságra kevesebb iskola/kórház/vasút jut, ráadásul sokkal nagyobb távolságok vannak, ahová el kell jutni... Viszont fejlettebbek és jobban szervezettek az intézmények, fejlettebb az infrastruktúra, ezáltal könnyebb a közlekedés és sokkal jobb szolgáltatást kapunk. A mostani reformoklényege is ez lenne, és biztos hogy sok embernek sérti az érdekeit, de ha nem tesszük meg az első lépéseket, akkor marad minden a régiben, és lehúzhatjuk magunkat.
  • 89
    #49
  • Checkerboy
    #48
    Nálunk ezellen (mármint a leghülyébbvagyokazosztályban dolog ellen) folyton a hülyék (akik jóval többen voltak mint az értelmiségiek) strébereknek nevezték a nem éppen oly hülye társaikat. Persze ez általánosban volt/van így de ők úgy jól érezték magukat , h hülyék meg minden csak ne legyenek stréberek...
  • 89
    #47
    és honnan tudod hogy 10 év múlva nem lesz-e sokkal több gyerek???
    akkor meg az lesz a baj, hogy megszűntették az iskolákat...
  • 89
    #46
    nálunk minden osztályban közel 40 diák van...
  • armageddon666
    #45
    jó de az régen volt :D régi osztályképeket nézve (ballagó osztályokat kirakták) sokan voltak. de a mi meg utánunk jövő évfolyam már ilyen szegényes volt :D
  • trogerzsiger
    #44
    A mi sulinkat (tatabányai Széchényi suli) nem zárják be. Azt szeretném megtudni hogy más suliba is spórolások vannak vagy csak a mi sulink ilyen szerencsétlen?
  • sapkafej
    #43
    basszák meg!
    tény, hogy mostmár örülök, hogy ebbe az új iskolába járok, de a miénket is bezárták tavaly, és nehéz volt elszakadni. és mit nyittatok a helyén? modelliskolát, bazki!
  • Punker
    #42
    mi 40-en voltunk, az évfolyam másik 2 osztálya 38 és 39 fővel indult.....

    (arra volt jó hogy könyebb volt lógni :)
  • Scholes18
    #41
    zárják is csak be őket, utálom a sulit!
  • Vlala #40
    Látjátok, annyi iskolát zárnak be, hogy a kevesebbet is eggyel kevesebb b-vel írom. :)
  • Vlala #39
    Ez így jó is lenne, de bőven nincs keveseb gyerek...

    Spaw: szívemből szóltál, sajnos mostanában nem divat olvasottnak, tanultnak lenni. Helyette bejött a "mibőléljek" és "mibőltartsamelacsaládot" pofátlanság, meg a Nagy Elfogadtatási propaganda, hogy ha én nem tudok olvasni, a más kölyke se tudjon.
  • armageddon666
    #38
    100-150 fős osztályok? általános ahova jártam 1 osztályba maximum 20 gyerek volt... és nem hiszem hogy ez csak nálunk volt így...
  • Spaw
    #37
    Igazad van,nem 8 órából áll.De 12-16 óra meló mellett kinek van ideje gyereket nevelni?Ezért van annyi karrierista,ezért nincsen gyerek,ezért fogy a népesség,ezért kell bezárni az iskolákat,ezért fogy az értelmiség.De sírni tényleg nem kell,lesz egy csómó Győzikénk!Bocs ha valakit megbántottam!
  • grizzly21
    #36
    :) mindent meg lehet magyarázni.
    A kérdés az hogy miért most lett erre szükség?
    Nem képesek megmondani hogy: pénz kell, ergo mindent elfojtunk. Hanem megindokolják: kevés a diák, tul sok az egyetemista, tul sok a korház, tul sok a vonat, stb stb stb
  • Mo.Organ
    #35
    A tanárokat sajnálom én is. Bocsánat ha rosszul fogalmaztam. De egy kicsit azon is gondolkodni kell, hogy ha kevesebb a gyerek akkor kevesebb tanár is kell. Máskülönben, naiv az az ember aki azt hiszi, hogy a mai körülmények között egylábon is meg lehet élni. Ez nem így van. Sajnos azt a világot éljük ahol a munkaidő nem 8 órábol áll.
  • Aspyrin
    #34
    Próbálok politikamentesen válaszolni.. Döbbentek állok az események előtt. Klauzálba Gáborba jártam, megnéztem a listát és benne van a megszüntetendők között. Párom a Kossuth Zsuzsában végzett anno, mondanom sem kell, hogy listás. Ismerőseim között akad olyan pár akinek mindkét tagja tanár és egyikük az utcára került. Nem irígylem. A bérüket már így is csökkentették az óraszámukat pedig növelték és mintegy kegyelemdöfésként a munkájukat vették el.
    Cudar világot élünk.