Intel: elkészült az első 45 nm-es processzor
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Eddig nem is kerestem, de akkor a kedvedért ezt majd külön figyelem.
De, tegyük fel a K8 nem annyira bírja (architektúrális okból) ezeket az órajeleket, tuti, hogy a K8L fejlesztésekor ezt is figyelembe vették... Hiszen az alacsonyabb fogyasztás adott, az nem állja útját, tehát csak rajtuk múlik. Ez szerintem belefér nagyobb átdolgozás, pipeline növelés nélkül is.
Honnan szedem, hogy 40%-kal gyorsabb lesz a K8L? Az AMD mondta. De nem csak ezt mondta, hanem azt is, hogy pl. a C2D-hez hasonlóan 128 bites lesz az SSE3(-4), és így tovább. Matekban nagyrészt éppen ez adja most a C2D nagy elõnyét. És egyéb teljesítménynövelõ feljesztések is történtek, máshol már leírta, linkeltem errõl írásokat, stb. Egyszerûen nem tud nem gyorsabb lenni tõle. A C2(D) sem varázsütésre lett gyorsabb, mint a sima Core, és úgy általában.
Ja, egyébként nem elmélet, a minapi Opteron bemutatón demonstrálták is a sebességnövekedést integer és floating-point tesztekben. (Így ezek szerint ez már a K8L-en alapul.)
Azért muris, hogy te már a gondolatától is irtózol, hogy gyorsabb lesz az AMD vonal... 😛 Pedig kénytelen leszel tudomásul venni. 😄
Aztmeg honnan veszed k8l, gyorsabb lesz 1%is mint k8? Mert nagyon szép dolog az elmélet de prescott óta én vhogy nemhiszek bennük. Téma újfent ívelve.
"És utánajártam 1-2 dolognak és kiderültek olyan apróságok, hogy ha amd-t vettem volna, akkor pl a ram dual channelben hozna kb 5% javulást, nem 50%-ot." Igen a p4 azzal az 50% javulással elérte a az amd dual nélküli teljesítményét. Viszonyítás! Nem mindegy, hogy egy 66 mhz-s 486 gyorsul 50%-al, vagy egy 166-os pentium 5%-al...
"Meg olyan apróság is, hogy ha amd-t vettem volna, lenne olyan progi/játék (van ilyen) ami el sem indulna, mert hiányzik belõle egy utasításkészlet, ami P4-ben megvan." Jó sok programot használok, mindenfélét, de ilyet még soha nem láttam, sõt nem is hallottam ilyenrõl hogy ne induljon el valami emiatt.
Amiket leírtál azokból látszik, hogy neked is a szép nagy számok tetszenek, nem a valós haszon... így neked a p4 megfelelõ volt.
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
Abit IC7, P4 2,8GHz Northwood HT, 2x1 GB DDR400 RAM, Gainward GF7600GT 256MB AGP Sony PSP
Mit gondolsz, hogy lehet az, hogy a C2D sokkal gyorsabb, mint egy nálánál jóval magasabb órajelû P4? (A C2D-k ma 2 és 3 GHz között vannak
Elmondom: az egyik több utasítást hajt végre egy órajel-ciklus alatt, mint a másik.
Abit IC7, P4 2,8GHz Northwood HT, 2x1 GB DDR400 RAM, Gainward GF7600GT 256MB AGP Sony PSP
Abit IC7, P4 2,8GHz Northwood HT, 2x1 GB DDR400 RAM, Gainward GF7600GT 256MB AGP Sony PSP
3K/db? Annyiért én is, de én jóval kisebb összegekrõl hallottam.
Számoljunk. Ebbõl 22,5% az órajelkülönbségbõl adódik. Csodálkoznék, ha nem lehetne ugyanerre az órajelre húzni a 65nm-es X2-ket, tehát 37,5% különbség marad. De ehhez számoljuk hozzá, hogy jóval olcsóbban beszerezhetõ egy kisebb X2 (amit aztán fel lehet húzni), mint a legkisebb C2D. És a 65nm-es X2-k - egy átmeneti drágaság után - még olcsóbbak lesznek, mert jóval olcsóbb lesz az elõállítás (~2x annyi proci/wafer).
Namost, a nyáron piacra kerülõ K8L 40%-kal gyorsabb (ha másban nem ennyire, legalábbis a fenti feladatokban), mint a K8. Valószínû szintén bírni fogja a 3,5GHz-t. És máris megelõzte a C2D-t.
De ennél fontosabb, hogy az AMD 4-magosa sokkal gyorsabb lesz memóriaigényes feladatokban, mint az Intelé, aminél jó kis bottleneck a régi FSB... (Amit majd csak 2008-ban fognak leváltani végre.)
(Igaz, mint olvasható volt, 2007 második félévében - elvileg, ha minden jól megy - elõáll az Intel az elsõ 45nm-es procijaival.)
"A rekord magméretû k8l"
(Ezen gondolom a 4 magos változatokat érted, ugyanis lesz ezen alapuló 2 és 1 magos változat is.)
Ennyire nehéz normális cikkírokat találni? 3K/db ért én szívesen megírom uezt csak enélkül az irdatlan mennyiségû elavult, hibás adat nélkül....
Az én core2@3430 am 60%al gyorsabban kodol renderel mint a régi X2@2800 am. 60%!!! al!
A rekord magméretû k8l el ez lehet változik azonban azmég odébb van.
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
AMD Athlon X2 AM2
Mivel a gépkonfig ideírása nagyarcúságnak tűnhet, nem írom ide. :) Pedig nem olyan komoly ám, félreértés ne essék. Átlagos gép.
Forza.
"A processzorgyártó sikeresen teljesítette agresszív növekedési tervének egyik fontos pontját: már elkészültek az elsõ 45 nanométeres chipekkel, míg vetélytársuk csak decemberben mutatja be 65 nm-es változatait."
Talán nem kellene keverni a piaci bevezetést az elsõ kísérleti példányok elkészítésével. Az AMD már vagy egy éve elkészült az elsõ kísérleti 65nm-es chipjeivel! Szeptemberben már javában gyártották! Tehát jó idõbe tellik, mire a gyártók eljutnak az elsõ példányoktól a piacradobásig... Min. fél éven belül ugyancsak nem lesz 45nm-es Intel chip a boltokban. Ezt támasztja alá egy idézet egy fent linkelt, saját cikkbõl:
"A következõ lépés a 45 nanométer alkalmazása lesz, ez a tervek szerint 2007 második felére valósulhat meg, de az elsõ példányokat még az idén kipróbálják."
És közben már az AMD is kísérletezik a 45nm-rel, egymást segítve az IBM-mel.
("SSE4 utasításkészlettel" - ez valójában SSE3+.)
"Az Intel tehát továbbra is elmondhatja magáról, hogy úttörõ szerepet vállal, hiszen legnagyobb riválisuk még az egyel korábbi gyártástechnológia, a 65 nanométer bevezetésével küszködik."
Kûszködik a rossebb... 😄
"A korábban megszellõztetett tervek szerint az AMD több újdonsággal is készül jövõre, az igazi nagy dobás, a négymagos chipek és a K8L architektúra azonban csak nagyjából egy év múlva, illetve 2008 elején debütál majd."
Khmm, elavult adat. Idézet az ott linkelt, saját cikkbõl:
"A sokak által várt K8L architektúra a harmadik negyedévben kezdi meg hódító útját, megnyitva a kaput a kétmagos és egymagos utódoknak."
És mellesleg a 4 magosoknak is.)
http://tibor.szasz.hu - Webfüggőség a köbön http://torrentek.hu - Mindenki meg van hívva
Abit IC7, P4 2,8GHz Northwood HT, 2x1 GB DDR400 RAM, Gainward GF7600GT 256MB AGP Sony PSP