527
-
pex #127 "Mondj 1 elemet ami nem vezethető le húrokra és rezgésekre,energiára."
mondj egy húrt ami energia -
dez #126 A Nap pl. érti a módját. :) -
dez #125 Illetve, ez nem is jó megfogalmazás, mivel maga az energia is a törvények által "létezik". De végülis csak egy emberi fogalom, mármint a világ működésének egy szintjét elneveztük energiának, de valójában a dolgok egybe folynak. -
juzosch #124 Volt ott energia, egy villám elég erős. Sőt laborban már sikerült is valami hasonlókat véghezvinni.
"De azt nem értem,hogy manapság ilyen DNS és RNS fonál képződmények miért nem úszlálnak a tenerekben? Az élet azt mondta, hogy állj, ne tovább most a frankó?"
Te mikroszkóppal járkálsz a tengerparton, hogy így megmondod, hogy nincsennek?
Egyébként a mostani környezet teljesen más, mint 4 milliárd éve. Akkor vulkánok, viharok meg istentudja még mik voltak, amik ezt elősegítették. Ma már a helyzet stabilizálódott, így sokkal kevésbé alkalmas a kialakulásra. -
roliika #123 Ja igen igaz. :) -
roliika #122 Mondj 1 elemet ami nem vezethető le húrokra és rezgésekre,energiára. -
dez #121 Itt az információ kicsit mást jelent, mint amit én írtam.
Amit én írtam: információ arról, hogy viselkedjen az energia. -
roliika #120 Végülis sok elmélet van ami szerint az univerzum 1 hologram mert minden mindíg mindenhol jelen van. Hogy mi mit látunk az a szoftunk lebutításánal következménye...tuti Vodás. :D -
pex #119 "HA" "meghallaná hogy a pápa nem szereti az öncélú öldöklést".
Ott volt a mondat elejen a 'Ha'. Csak arra akartam rámutatni, hogy a pápának mekkora hatalma van. És bár a jelenlegi pápa nem azonos az inkvizíciós 22.jánossal, mégis az a véleményem Nekem is, hogy Benedek nem fog háborúellenes kijelentéseket tenni.
Más, ennek a névtelen egyénnek: az anyag nem energia, az energia nem anyag. Ne mosdd összze a két fogalmat, mert mindkettő szükséges a világ jelenségeinek a leírásához. Igaz pl, hogy E=mc2, de azért érteni kell a módját annak, hogy anyagból energia legyen és viszont. -
roliika #118 Ha jól tom / pill a fény korlátlan sebességgel terjed. Csak az információ amit hordoz az "megy" fénysebességgel, de csak ha mérjük. A fény energia. Információ. Mint az anyag. Nem? -
dez #117 Ennél már jóval előrébb járunk... -
dez #116 Nem az energia értelmezhető információként, hanem az energiát irányító törvények. (Csak hogy pontosak legyünk.)
Ma már semmin sem csodálkoznak a (jobb) fizikusok, hiszen bármilyen törvények lehetnek. Olyan nincs, hogy "erre az anyag nem képes". -
roliika #115 Elektront kivonod, a térfogat nagyrésze lecsökken. Ha a focilabda a mag akkor az elektronpályák "kiszorítása" a fél megye. -
roliika #114 Nagyon frankó elképzelés amúgy csak az a bibi,hogy ahoz,hogy 1es anyagok egyesüljenek elég durva mennyiségű energia is kell. Steril környezetben is csak egyszerű fehérjék hozhatók így létre.
De azt nem értem,hogy manapság ilyen DNS és RNS fonál képződmények miért nem úszlálnak a tenerekben? Az élet azt mondta, hogy állj, ne tovább most a frankó? -
juzosch #113 Egy kis segítség, hogy mi mennyi idő alatt történt.
History of Earth
elgondolkodtató. -
juzosch #112 Ki mondta, hogy magától?
A húslevesben sem magától főnek össze a hozzávalók. És az őskorban is voltak villámok, meg forróság, meg földrengés, meg minden ami kellhet. -
juzosch #111 Az, hogy mi a tudat, nem tudja senki, még csak a közelébe sem járunk a megfejtéséhez. Lehet tényleg van lélek, de lehet, hogy csak egy bonyolult számítógép, azaz agy működése a tudat.
"Csak 1 érdekes infó: 1900-1990-ig ha nézzük Magyarország vas kitermelését és a vasból kivonnánk az elektronokat, az összes cókmók elférne 1 doboz gyufában. "
Sőt, az egész gyémánttermelés is elférne, még ki se kéne vonni belőle semmit:)
Viccet félretéve ez egy hülye hasonlat, mert az elektron könnyebb, mint a proton, sokkal. Tehát kivonva őket, a tömeg nagy része megmaradna. DE nem is kivonni kell, hanem összesűríteni az egészet, akkor meg bármekkora helyre befér. -
roliika #110 Magától odavándorol a szén a vashoz és a hirdogénhez, köszönnek egymásnak és eldöntik mi lesz a jó megoldás? Nemár. Addíg meg valaki rázta a lábost,hogy találkozzanak? -
juzosch #109 "meghallaná hogy a pápa nem szereti az öncélú öldöklést"
Nehogy azt hidd. A középkorban maga az egyház végzett ki brutális módon ezreket, milliókat. Nem voltak jobbak, mint a nácik. -
roliika #108 Jaj még 2 apró gondolat.
1: Minden anyag energia. Még Einstein szerint is. :) De ,hogy mennyi részét észleljük ennek az energiának senki nem tudja megmondani. Nagyon valószínű, hogy a tudat több mint a fizikainak tűnő test.
2: Minden energia ugyebár. Ez értelmezhető információként is. Most /már ha értelmezhető a most mint fogalom/ 30 éve létezik nálunk számítástechnika. Vákuum csőtől a PS3-ig ennyi idő. Ha 1 nálunk fejlettebb civilizáció 500 éve "fejleszt", lehet,hogy az egész emberiség és az álltalunk ismert világegyetem a "quartz órájukban" ketyeg.
Csak 1 érdekes infó: 1900-1990-ig ha nézzük Magyarország vas kitermelését és a vasból kivonnánk az elektronokat, az összes cókmók elférne 1 doboz gyufában. Ezek után az atomi rendszerű számítógépeket és teljesítményüket gondolom nem kell megemlíteni, a gravitációból eredő erősen megnövekedett tömegvonzás gondolom valahogy megszüntethető, hogy a gép 1ben maradjon. -
juzosch #107 Mi dönti el? A környezet. Egész egyszerűen minden lehetséges(legalábbis sok közülük) szerkezet létrejön, és némelyik nem pusztul el, hanem tovább él az adott környezetben. És az egyetlen máig is túlélőt nevezzük DNS-nek.
"Ha minden létező anyagot /élettelent/ egymás mellé pakolnánk és várnánk mondjuk 200 millió évet, az életbe nem lenne abból mondjuk 1 kaktusz."
Hát az evolúció nem is csinálta meg 200 millió év alatt. 4 milliárd év alatt csinálta meg.
Egyébként miért is nem lehetne? Mi az ami meggátolja? -
juzosch #106 Mondom LEHET. Olvasd el rendesen légyszi amit írok. -
pex #105 Sötét ez a Benedek... Látszik az amerikai befolyás, újra divatba jön a néphülyítés. Azzal akarnak híveket szerezni, hogy ténykérdéseket hittel intéznek el. Lásd: az ember magánvéleményére bízzák, hogy döntsön el bonyolult kérdéseket. Amúgy az egyháznak édesmindegy, hogy melyik elmélet az igaz, a lényeg hogy kétezer éve tartó hatalmuk megmaradjon az emberek felett.
Fene nagy széleslátókörűség kell ahhoz hogy valaki kijelentse, az élet tervezés végeredménye... És nyílván az objektivitás látszatának keltése miatt van odatéve, 'valami nagy inteligencia, lehet nem Isten, de nagy'. Falszifikálhatatlan egy elmélet. Nyílván akkor az időjárás is tervezés eredménye. Zeus meg Posszeidón csap szét köztünk minden nap. A görögök csak tudhatták az igazságot, hisz közelebb voltak a teremtéshez...
Néphülyítés az egész, hogy ne kelljen állástfoglalni a szintén fontos és de már kínos 'kotonkérdésben', na meg Amerika háborúiról. Ha keresztény amerika meghallaná hogy a pápa nem szereti az öncélú öldöklést, talán más lenne a világ helyzete. -
roliika #104 Had szóljak hozzá énis. :) Tömör leszek. Csak az alapvető fizikából és kémiából indulok ki mert egyszerű ember vagyok. Tervezés mellett teszem le a voksom.
Mert:
- Fehérje létrejöhet véletlenül ámde ->
Ha 5 milliárd kölcsönhatás éri szegény fehérjét, valami fog hozzá kapcsolódni, de mi dönti el, hogy ez az út nem járható, más vegyi kapcsolódás kell, hogy a DNS vagy RNS kialakuljon? Mi dönti el, hogy á ez az aminosav nem jó mert életképtelen, netudna beépülni semmibe?!
- Ha minden létező anyagot /élettelent/ egymás mellé pakolnánk és várnánk mondjuk 200 millió évet, az életbe nem lenne abból mondjuk 1 kaktusz.
Ennyi.
Ezeket kéne végiggondolni.
Lost forever! :DDD -
dez #103 Az egész szöveg képletes, ahogy van. Csak néhány elborult szekta veszi szó szerint. -
dez #102 Nos a tudat ma sem magyarázható az általunk ismert anyaggal. Akkor miért gondolod, hogy az anyagi test [vagy a test általunk ismert anyagi része] megsemmisül, mi lesz a tudattal, az átélővel.
És egy (kicsit) másik dolog: az anyag, mint abszolútum, nem is létezik, az csak az energia egy megjelenési formája. De valójában az energia sincs, önmagában nem létezhető, hanem a fizikai törvények szülik. Tehát az elsődlegesek a törvények, amik testetlenek. Nos azok honnan jönnek?
Aki tényleg keresi az igazságot, az nem ragad le 100 éve megdőlt, de önigazolásban profi elveknél... -
juzosch #101 A hülyeséget meg amiatt mondtam, mert az írásod érthetetlen összevisszaság, összefüggés nélkül. Mind2. -
juzosch #100 Mikor állított a tudomány homlokegyenest ellenkezőt? Hát fő vonalakban tulajdonképpen még soha.
Még egyetlen igazán nagy elméletet sem cáfoltak meg. (legalábbis nagyon keveset, és arról sem tudok)
Az evolúció meg elég jól alá van támasztva bizonyítékokkal, ez tény. Akárhogy is ellenkezel. -
juzosch #99 A bibliában pontosan leírják. 6 nap. A szövegben semmi nyoma a képletességnek, azzal már csak utólag finomítják, de akkor sincs semmi köze az evolúcióhoz.
Nehezen is megy az összeegyeztetés, akárhogy is próbálják. Nem is csoda, hogy az egyetlen kapcsolatot arra a pontra tették, amit még nem sikerült megmagyaráznia a tudománynak, azaz a kezdetek. De egyszer majd azt is megmagyarázzák, és akkor vége.
1 millió év azért annyira nem hirtelen. Meg annyira azért nem is külömbözünk az ősünknek vélt majomfajtól. Csak szőrünk nincs tulképp:) -
Fenjoy #98 Hülyeség?!:) Jót rögöhtem az érveléséden főleg az a rész, hogy "...Ebben tévedsz, az evolúció részben bizonyított"....A tudomány egyik nap megmondja, hogy a NAP zöld rá másnapra cáfolja és megmondja hogy KÉK... ugyan már... elméletek, elméletek...viszont nagy képmutatók a materalista tudosok is... hiszen gyártják az elméleteket, de abba nem "gondolnak" bele, hogy amit kutatnak például világegyetem, van ritmusa, fizikai TÖRVÉNYEI... de persze mind véletlenszerűen alakult ki LOOOOOOLLLLLLLLL áhhhh szeretem az ilyet... mindenben holt biztos vagy mi?:) Nagy jó visszamásszok a 8 as asztalhoz...
Szép Estét!
-
juzosch #97 Remélem is. Mi még csak megleszünk, de amerikát teljesen elhülyítik ezzel. -
dez #96 Hol is van leírva a Bibliában a teremtés pontosan úgy, ahogy a kreacionisták gondolják? Csak nagy vonalakban, képletesen van leírva, ami nem összeegyeztethetetlen az evolúcióval.
Meg pl. azt is hozzá kell tenni, hogy a Homo Sapiens eléggé hirtelen jelent meg, és eléggé különbözött az elődjétől. Azaz nem 1db mutáció választotta el, hanem igen sok, és nem is akármilyenek. -
#95
Azér nagy formátumú változásra ne számíts :) A templomba továbbra is a Bibliát fogod hallani. Erről a kreacionizmusról meg esetleg teológián beszélgethetsz az egyetemen mondjuk. -
#94
Egyébként, hogy a harmónia milyen lényeges, jó példa rá a környezetszennyezés. Mikor az ember és a környezet harmóniája nagyon felborult meglett a következménye is. És ez már egy léptékkel nagyobb harmónia, mint az ember-ember (lásd szlovák ügyek napjainkban) illetve ember-élővilág harmónia. -
juzosch #93 "Nyilván nem mondhat nekik egész mást egyik nap, aztán a rákövetkezőn is"
Pedig pont ezt teszik, a cikk is erről szól. Most vagy tanítsák a bibliát, vagy fogadják el a tudományos vívmányokat, de perpill a kettő között pingpongoznak. -
#92
Azért azt vedd figyelembe, hogy a kereszténység, az egyszerre jelenti ugyanazt nagyon sok helyen, nagyon rég óta. Nagyjából ugyanezt jelentette 50 éve is, és ma is sokan élnek azok, akik 50 éve kezdtek templomba járni. Nyilván nem mondhat nekik egész mást egyik nap, aztán a rákövetkezőn is. Nem mindenki olyan felvilágosult, mint itt a fóruma írogatók nagy része és afrika meg dél-amerika egyes tájain biztos a hajukat tépnék a hívők, ha két évente változtatná az egyház az álláspontját teremtésügyben, ahogy például a tudomány. Alapvetően a tanítása ugyaneffele a harmónia fele irányul. Az eszközrendszere meg a többezeréves hagyományok miatt tűnhet furcsának nekünk, plusz az is nagyon lényeges, hogy itt 40 évig kommunizmus volt. Talán a világon semmi nem tud úgy keresztbe tenni a vallásoknak, mint a kommunizmus. -
juzosch #91 Húdesok hülyeség:)
Szóval:
-Ha megdöglünk lehet a semmi következik, ergo semmit nem tudunk meg, mert nem lesz tudatunk.
-Nagybumm, meg folyamatos keletkezés: N incs vagy, mind2 megfér egymás mellett és mind2 egy elmélet a sok közül, csak a bizonyítottság más-más fokán állnak. És nem nevezném ostobának azt, aki az igazságot keresi.
-'De mivel egyik sem "bízonyitott", így mindkettő csak hiszi a saját "igazát"': Ebben tévedsz, az evolúció részben bizonyított, a kreacionizmus viszont egyáltalán nem, még hangyányit sem. -
juzosch #90 Így van, de sok vallásban mindezen értékeket körbeveszi a mocsok. A sok hülye mese, az idióta szabályok és az egyház.
Tipikus esete ennek a kereszténység. -
Fenjoy #89 A Kerestény egyház már "bízonyított" még 100 év és vége a "hatalmának". Nem az a Kérdés, hogy van e Isten, a kérdés az, hogy mennyi?!:) De a megfogalmazás is rossz, inkább úgy mondanám, hogy "minden létező". Minden vallalásal az a gond, hogy torzít, de ez természetes is... az idők folyamán mindenki elvett, hozzátett, átalakítodot, átírodot, stb. Az igazságot mindenki megfogja tudni, mikor megdöglik, ergo türelem!:) Ugye két véglet van:
Az egyik ostoba azt mondja, a semmiből lett a világegyetem ( és ez nem semmi)és a nagy bumm, most már nem nagy bumm volt hanem folyamatos a világegyetem keletkezése és összeomlása majd újra és újra, mármint a MI világegyemetünké, mert már azt is pedzegetik, hogy párhuzamos világok is léteznek és nem csak a sci-fi műfajban:)
A másik ostoba azt mondja, hogy Isten örök.
Én mondanék egy harmadikat:) De ez nem az a közeg, visszont, mindkét fél azaz két nagy csoport áll szemben egymással, és mindegyik megvan győződve az igazáról. De mivel egyik sem "bízonyitott" , így mindkettő csak hiszi a saját "igazát". És ez öhejes:) Több dimenziós gondolkodás kéne, szerintem... de én most mennek és manifestálok egy royal flush-t, ergo mennek pokerozni:)
Csao!
-
juzosch #88 Sokan ebben nem hisznek, szerintük túl kicsi az esélye , hogy az evolúcióval létrejöjjünk. De igazából fogalmuk sincs, hogy mekkora az az esély, tehát a levegőbe beszélnek.
Van esélye ez tény. És ha van esélye, akármilyen pici, már csak idő kérdése. Az meg volt bőven.