Kaotikus tűzijáték
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
"Amikor ez az ikon itt zöld a képernyõ alján, akkor látom, hogy él a rendszer, ekkor a feladatom megírni a pontos adatokat. Azt, hogy utána õk bejelölik-e a 'visszaigazolás' jelölõnégyzetet, amit mi már nem nézzük."
A telefon az luxus 😄
Anti-sötétben-bújkáló-démon-akinek-a-szeme-se-áll-jól.
Aktív
Mutatják a halott kislányt is, ahogy a mentõk próbálják megmenteni.
Nem volt világítás, ezért az õ kamerájuk világított nekik.
Anti-sötétben-bújkáló-démon-akinek-a-szeme-se-áll-jól.
A félelem az elme gyilkosa Szembenézek félelmemel Hagyom hogy áthaladjonrajtam
KÖZLEMÉNY: Újabb vihar várható Budapesten
A Fõpolgármesteri Hivatal Sajtóirodájának közleménye
A mai napon 2006. augusztus 22-én 16. óra 13 perckor az Országos Kataszrófavédelmi Fõigazgatóság arról tájékoztatta a Fõvárosi Polgári Védelmi Igazgatóságot, hogy „körülbelül Szentgotthárd-Baja vonalában egyre több zivatar kialakulása valószínû. A zivatarokból lokálisan jelentõsebb mennyiségû csapadék, viharos / 60-85 km/óra/ széllökések várhatóak. A térségben piros riasztás van érvényben.”
AZ FVPI információi szerint a fõváros határát várhatóan 17 óra 20 perckor éri el észak- nyugati irányból a vihar. A 60-70 km-es széllökéseket villámlás és zápor kíséri az OMSZ ügyeletesének elõrejelzése szerint.
Ezért arra kérjük a budapestieket, hogy a következõ órákban lehetõleg zárt helyen tartózkodjanak, az ablakokat csukják be, és ha lehet fák alatt ne tartózkodjanak.
TEHÁT TUD Õ HA AKAR???
aug.20. MIÉRT NEM FIGYELMEZTETETT, MINT A TORNÁDÓ IDEJÉN 2 ÉVE...
2006. augusztus 22. 17:40
A meteorológiai szolgálat és a katasztrófavédelem felelõsségét állapította meg a négy halottat követelõ vasárnapi vihar miatt a kormány által elrendelt vizsgálat.
Visszavonták a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) azon fõosztályvezetõjének vezetõi megbízását, aki a MeH nevében aláírta a szerzõdést az augusztus 20-i ünnepséget szervezõ céggel, fegyelmi eljárás indult az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) ügyeletese ellen, aki e-mailben értesítette a katasztrófavédelmet a közelgõ viharról, vizsgálják az OMSZ vezetõjének felelõsségét, felmentették azt a katasztrófavédelmi ügyeletest, aki nem olvasta el az OMSZ-tõl kapott értesítést, és a katasztrófavédelmet vezetõ személyek felelõsségét is vizsgálják.
Mindezt Szilvásy György kancelláriaminiszter mondta el Danks Emese kormányszóvivõvel közösen tartott keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A MeH-et vezetõ miniszter az MTI kérdésére kitért arra is, hogy a politikai következtetéseket Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hivatott levonni. Hozzátette: az általa vezetett vizsgálat szakmai kérdések alapján elemezte az augusztus 20-i eseményeket.
A vizsgálat most zárult le, és ennek nem az a következménye, hogy miniszternek kellene távoznia a kormányból – mondta Danks Emese egy, a kormánytagok felelõsségét firtató kérdésre válaszolva. A sajtótájékoztatón egy idõ után a kormányszóvivõ nem engedélyezett több újságírói kérdést, s Szilvásy Györggyel együtt elhagyta a termet. (MTI)
'szal sejteni lehetett, hogy a Budaepsti Védelmi Bizottság elnöke(DG) mindent, Combinot, útfelújítás, augusztus20-t mindent megfog úszni.....
De mondták, hogy az a levél nem lett volna elegendõ hogy lefujják, nem volt elég ok.
Na de mondjuk hogyha tüzijátékot nem is fújják le, cska ha tályékoztatják az embereket a viharról, meg elpakolják a veszélyes dolgokat... Nem is a tûzijátékkal volt a gond végülis...
De hát nem olvasták el az e-mail-t, errõl Demszki nem tehet hogy nem tudott ilyen katasztrofális viharról. Akkor annak a hibája, akinek figyelnie kellett volna erre az email-re, és azonnal reagálni, cselekedni, mindenkit értesíteni.
Azt lehet tudni mi volt az e-mailbe? (vagy lehet hogy az teljesen elég lett volna, csak hogy nehogy õ hibájuk legyen, el is távolították?) Kitudja...
(egyébként mi volt fél 9-kor, mivel kevertem össze? Ezt mondta a tv-be, hogy ekkorra tudták biztosan a vihart hogy ekkora és ilyen lesz?)
20.00-kor Székesfehérváron volt a vihar
mindenki tudta hogy 21h kor brutkóü vihar lesz Pesten, a Védelmi Bizottságnak meg kutya kötelessége lett volna lefújni a tûzijátékot, mintahogy lefújta a programokat Sz'Fehérvár és Kaposvár -i vésdelmi bizottság. Ennyi szerintem ez tök egyszerû
Az állatok nem hazudnak. Én sem, mégsem vagyok....
Itt az esernyõ addig ér valamit, amíg nincs kinyitva (nehezíti a táskát és nehezebben fúj el a szél) <#idiota>#idiota><#eplus2>#eplus2>
Bár lehet hogy egyszerûbben átjutottam volna a korláton meg a tömegen esernyõvel 😄
Ha a tömeg egyszercsak elkezd magával sodorni téged, akkor nem tudsz mit csinálni, max sodródni a tömeggel meg imádkozni, hogy el ne ess, és meg ne tapossanak...
SG HETI KVÍZ 1. SZEZON: BRONZÉREM :P SCHUMI A LEGNAGYOBB!!!! FORZA FERRARI!!!
A meteorologusok mit figyelnek és hogyan? Mûholdas képeket figyelnek, és ez alapján próbálják megfigyelni hogy milyen front van és merre megy nem?
Egy ilyen mûholdas képbõl kiderül egyáltalán hogy ekkora vihar lesz? Bemondták 6-7 fele (elvileg) hogy jeges esõre lehet számítani, széllel (ugye?)
De a meteorologusok azt mondták hogy az hogy éri budapestet, és hogy ilyen nagy, ez fél 9-re lett biztos. Küldtek is e-mail-t a szervezõknek, akik nem olvasták el az e-mail-t. De hát fél órával elõtte már mind1 lett volna, mert akkor is tömeget éri. A mentõsök meg tüzoltók viszont már készültek, szerencse. :/
Ha fél 9-re tudták az idõjósok ezt a vihart, akkor hogyha nem e-mailen tájékoztatják a szervezõket. Akkor is az legalább egy 10 perc mire mindenhova eljut a hír. Aztán utána már fél óra nem lett volna elég arra, hogy lebontsanak mindent ami veszélyes a szélbe. Sõt ha megbontják akkor még könynebben elfújja a szél :J
Bár végülis a logikus az lett volna mindenképp, hogy mikor elérte a front az ország területét, akkor figyelik pontosan hogy mekkora, és az alapján mérik össze. Akkor viszont fél 8 körülre már tényleg intézkedniük kellett volna. Ha legalább 8-ig körbe jut a hír, hogy vihar várható, akkor legalább tényleg letudták volna bontani meg elszállítani ezeket a veszélyes dolgokat, és nagy része a tömegnek el is tudott volna valahogy bujni messzebbre. Fõleg azok akik gyermekekkel voltak.
Kérdés, hogy mi igaz amit a tv-be mondanak, meg jelentenek. nem tudom ki írta; "azt mondanak, amit akarnak hogy mások tudjanak"
Nem tudjuk pontosan ki mit tudott. Ha a meteorologia csak fél 9-re tudta adni az infot a szervezõknek hogy ekkora a vihar, akkor hiába okoljuk az információ közlés hibájának. Akkor a meteorologusok voltak figyelmetlenek (vagy ha tényleg nem tudták megjósolni akkor végülis nincs hibás)
Egyébként képes egyáltalán egy 120 km-es szél gyökerestül kitépni hogy 4-5 vag több emelet magasságû teljesen élõ jegenyefát (nem is 1-et)?
Lehet hogy hülyeségeket írok, nem vok meteorologus. Csak az írottak+hallottakból próbálok valamit írni.
Egyébként kéne valami tv mûsor vagy film, vagy tanítani kéne, hogy hogy lehet komolyabb baleseteket kivédeni.
Például hogyha ilyen szél van, akkor kézzel védeni a fejet hogyha valami eltalál ne a fej sérüljön meg. Ha eszüknél vannak ott is, kéztöréssel lennének korházba az ilyen sérültek, nem súlyos koponyatöréssel.
Meg hát fa alá menekülni... Mi az elején a jégesõ nagy részét egy alacsony auto mögött élveztük át. Az jobban megvédett mint egy fa ami ráadásul nem olyan széles...
Ne a számokat nézd,hanem,hogy hány helyszínen voltak szétszórva az emberek. Ha 1 tömbben lett volna a másfél millió,s egyesével engedik ki õket,mondjuk egy kiskapun,nyílvan napokig is eltartott volna szétoszlatni,de itt legalább 50 helyrõl 100 felé mehettek,szal hamar szétszóródtak...
Nehogy má a nyúl vigye Apuskát!! -szólt Anyuska.
A félelem az elme gyilkosa Szembenézek félelmemel Hagyom hogy áthaladjonrajtam
http://bf2s.com/player/swy/
Te honnan szerezted ezt?
Tényleg mi a korhatár?
http://bf2s.com/player/swy/
Gracie Barra
Egy héttel elõtte az elõrejelzésben már szerepelt (TV), hogy vasárnapra vihar várható. Ilyen messzi elõrejelzés ugyebár elég pontatlan, de figyelmeztetõnek mindenképp jó kellett volna hogy legyen, hogy akkor legyetekszivesek erre is figyelni ...
Star Trek fan vagyok, tehát egy IDEALISTA. Viszont magyar is vagyok, tehát egy HARDCORE REALISTA.
mindendik tudta már több órával 21H elõtt h itt min. 80km/h, max 120km/h szél lesz !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ez is igaz, de õk is lehettek volna egy kissssssséééé aktívabbak, és pölö amit a katasztrófavédelemnek küldtek hivatalból, az egy RÖHELY.
Star Trek fan vagyok, tehát egy IDEALISTA. Viszont magyar is vagyok, tehát egy HARDCORE REALISTA.
Egy profinak már 19:00-kor egyértelmû kellett volna, hogy legyen ...
Star Trek fan vagyok, tehát egy IDEALISTA. Viszont magyar is vagyok, tehát egy HARDCORE REALISTA.
És ne a meteorológusok kergesség a rendezõt, hanem fordítva.
Gracie Barra
Mi ez fél óra alatt oszlatni egy millió embert??????????
Nem értitek hogy a tûzijáték elõtt órákkal le lehetett volna fújni!!!!!!!!!!!!!
azt jelenti kb percenként el kell tüntetni 33ezer embert<#fejvakaras>#fejvakaras>
Ja hogy ehhez folyamatos kapcsolatban kellett volna lenni felelõs meteorológusokkal, azoknak meg nem bizonytalan veszélyre felhívó email-t kellett volna küldeniük, hanem ordítani, hogy vazzeg itt 100 kmh-s széllel kisért k-rvanagy vihar lesz
Star Trek fan vagyok, tehát egy IDEALISTA. Viszont magyar is vagyok, tehát egy HARDCORE REALISTA.
És ez jó bizonyíték arra, hogy tud õ is informálódni és figyelmzetetni ha akar, vagy ha éppen nem Budakeszin van...
azért nem mert egyszer már megszivta Demszky a tornádóval, ha most is hibázott volna akkor nem szerepelne túl fényesen a választásokon.
Romániában már napok óta készülnek és készültek a viharokra... Az egy kultúrország Magyarországhoz képest....
Ahogy én látom, szerintem a hiba az erre a rendezvényre feláló szervezetben van. A meteorológusok tudták mi lesz már a tüzijáték elõtt, a vezetõk meg nem tudták, hogy le kéne fújni, mert nem tudták, hogy ekkora vihar lesz. A baj az információáramlásban volt. Egy ekkora rendezvénynél, ahol ugye az idõjárás alapvetõ kérdés a rendezvény sikeressége szempontjából, mindenképp kéne lennnie egy olyan embernek, aki folyamatosan figyeli az idõjárást, és tájékoztatja a megfelelõ vezetõt. Nem a meteorológus dolga, hogy addig üldözze õket, amíg meg nem hallgatják.
Tehát szerintem a hibás a szervezet felállítója. Azaz a rendezvény fõszervezõje, illetve az ezért felelõs beosztottja.
Gracie Barra
"Szilvásy meteorológiai vis majornak nevezte a vasárnap esti budapesti vihart, és azt állította, nem elég fejlett a meteorológiai szolgálat ahhoz, hogy megfelelõ módon elõre jelezzen egy a mostanihoz hasonló idõjárási helyzetet "
A anigif radarkép 18:00-22:00-ig (csapadékmennyiség, forrás: http://www.metnet.hu/?q=radar) alapján ki nem tudta volna megjósolni, hogy mi is vár Bp-re ???
(a képen látható idõ UTC szerinti, -2 órát mutat, tehát 19:00-as kép mutatja a 21:00-ás állapotot)
Az amatõr meteorológusok meg tudták jósolni:
kvant (2006-08-20 20:35:50): Látszik valami érkezõ felhõ, de az égképbõl innen az elsõ emeletrõl egyelõre nemigen lehet következtetni a rövid idõn belül várható zivatarra... Mikor az elõbb javasoltam szomszédéknak, hogy a 85 éves dédit hagyják itthon a tûzijátéknézésrõl, megmosolyogtak ... ugyan honnan veszem, hogy itt egy óra múlva vihar lesz? Hm, majd meglátjuk... a radar szerint telibetalálja Bp-t és pont a tûzijáték ideje alatt vagy kicsivel utána...
Szael (2006-08-20 20:37:05): Pesten nem is sejtik, hogy igazi tûzijáték is lesz egy órán belül! 100 km-rel van közelebb minden órában, nagyszerû!
Szóval valakik itt hatalmasat hibáztak ...
Star Trek fan vagyok, tehát egy IDEALISTA. Viszont magyar is vagyok, tehát egy HARDCORE REALISTA.
juujjjj.....
Xbox360,Gamecube,Sega Megadrive,Sega Master System,Dreamcast,Ps2,NES,DSi,Snes,Atari Lynx,2600,520St,800XL,C16,C64.
Tehát 20.00 elõtt nem tudták pontosan, hogy hol fog becsapni. 20.59kor is lefújhatták volna, amikor már eléggé biztos volt, mert ott toporgott a szomszédban a vihar, csak fel kellett nézni, és ez nem történt meg.
A legnagyobb hiba, hogy még akkor sem szóltak a hangosbemondóba egy mukkot sem, amikor már elkezdõdött. Palikék hazamentek, más ezekszerint nem rendelkezik a mikrofonbabeszélés képességével.
Gracie Barra
Akkor ezek szerint, legközelebb a repülõket se fordítsák vissza, ha az útvonalukban elõre láthatóan hatalmas vihar van. Hiszen vagy sikerül átrepülniük, vagy nem. Majd a halottak hozzátartozóinak azt mondjuk, hogy bár elõre meg lehetett jósolni, nem akartuk, hogy az utasok lekéssék a nyaralást és ezzel elrontsuk az örömüket. A természet volt a hibás.
Igenis a repülõket visszafordítják, vagy el sem indítják. Ott tisztázva van, hogy kinek van JOGA és kinek KÖTELESSÉGE figyelni az idõjárást és annak függvényében IDÕBEN mérlegelni és cselekedni. És igenis van(nak) felelõs(ök).
• Nem a zsemle kicsi, a pofátok nagy! • • Muszáj csak azért menni, mert van merre? •
Nagyon jól szervezett rendszer az, ahol, ha valaki nem olvas el egy emailt, megszabad a kommunikációs lánc, és jöhet itt a harmadik világháború, akkor sincs döntés 😄
Anti-sötétben-bújkáló-démon-akinek-a-szeme-se-áll-jól.