Europa Universalis 3
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#7630
Hát remélem, nem... Az EU3 idõskálájában teljesen értelmetlen lenne, a Vicky2-be fér bele. (Benne is van.)
#7629
Igaz, hogy hülyén nézne ki. De beraktak egy csomó litván területre is ukrán core-t, amikor az ukrán nemzetállamnak akkor még csak az ötlete se nagyon létezett. Rakhattak volna be inkább Kievi Nagyfejedelemséget. Ha jön ki újabb patch, vagy kiegészítõ, abban már lesz szlovák core is (vagy csehszlovák), de sztem legkésõbb az EU IV-be berakják.
#7628
Játéktechnikai szempontból elõnyös, hogy nyugati szlávnak raktak be minket, mint pl. a lengyeleket is. Aztán hogy komolyan gondolták-e ezt a szerzõk, azt nem tudom. Lényeg az, hogy a térkép területein egységes kultúracsoportokat akartak létrehozni, és mi innen nagyon kilógnánk mint finnugorok.
#7627
Az elsõre azt tudom mondani, hogy hülye nyugatiak. Itt vagyunk szlávokkal körülvéve, tehát mi is szlávok kell, hogy legyünk.
A másodikra: velem már volt, hogy a Litvánokkal egyszerre háborúztam és voltam szövetségben (több alkalommal is). A háború végeztével megszûnt a szövetség, de utána gyorsan újra tudtam kötni. Ugyanez volt az osztrákokkal is egyszer. Igaz, hogy white peace-t kötöttem velük és a kapcsolatunk se ment +100 alá a háború végeztével.

#7626
Ebbõl a tech groupos vitából fakadóan, gondolom már korábban kiveséztétek azt hogy minket beraktak a nyugati szlávokhoz kultúra szempontjából.(legalábbis az In Nomineben) Késõbbi verziókban nem javították ezt? Azt láttam hogy a finneknek finnugor van megadva,akkor nekünk miért nem?
Ja és olyan történt már veletek,hogy egy országgal háborúban álltok miközben szövetségesek vagytok?(szóval a kettõ egyszerre?) 😄

#7625
Kb. ugyanaz, mint az elõzõre...
#7624
Kezdjük a végén:
Cseh zsoldosok még Mohácsnál is voltak a magyar seregben, igen keményen harcoltak ott is. A husziták a kor legjobb katonái. Olyan hírük volt, mint a spanyol terciónak a maga idejében.
A magyarok átvették a nyugati hadszervezetet is. A sereg magját a nyugati mintájú nehézlovasság adta. Azt konkrétan tudjuk, hogy az Anjouk alatt a magyarországi lovagi tornának európai hírük volt. Amelyeken megfordultak egyébként cseh és lengyel bajnokok is.
Milyen termelési módszerekrõl beszélsz? Honnan veszed ezt a butaságot? Olvass már egy kis Braudelt, különösen amikor azt hasonlítja össze, hogy milyen volt életszínvonal Európa különbözõ területein a XV-XVI. században.
A játék kezdetekor Itália Európa legfejlettebb, leggazdagabb területe, és ez a XVII. századig így is marad. Magyarország a XIV-XV. században Európa egyik vezetõ hatalma. Az "idõ múlása" nem magyarázat semmire. Magyarország a katolikus-keresztény Európához tartozott (kb ez a játékben a latin tech group) nem pedig a keletihez. A török hódoltság aztán alaposan rányomta a bélyegét az országra, de az a lemaradás, ami ma látható Nyugat-Európához képest, nem akkor alakult ki. Hanem a II. vh. után a kommunizmus és a szovjet megszállás alatt. Az osztrákokkal pariban voltunk '45-ig, ma már messze nem.
A kommunizmus és a szovjet megszállás áldásos hatásaira jó példa Csehország. Az Osztrák-Magyar Monarchia legfejlettebb területe volt, megtartotta elõnyét Ausztriához képest 1918 és 1945 között, mára pedig sikerült a fejlõdõ országok közé visszabutítani.
Nem jó, ha az elmúlt 50-70 év különbségeit akarjuk visszavetíteni 600 évvel korábbi idõpontra, nagy torz és hamis képet kapunk ugyanis. Egyébként a csehek vagy a lengyelet keleti techbe tartozása is hamis, épp a fentiek miatt.

#7623
Magyarország már a 16. századba perifériának számított,tehát technológiailag is le volt maradva. Abban eggyetértek hogy a játék elején induljon nyugati tech-el de késöbb már eggyértelmüen nem tartozik hozzá.
Én ugy tudom hogy a török seregek felszereltsége gyenge volt mármint a közkatonáké,de az elit seregek pl.: janicsárok élen jártak a fegyverkezésbe
ágyúkat is sokkal korbban vetettek be mint a magyarok.Szerintem ugy lehetne megoldani a játékbon hogy az elit etségeket korlátozott számba lehet fentartani vagy horror árakat fizetni érte ennek ellenében viszont jól felszerelt és magas morálu egységek legyenek míg a közkatonákból álló egységek olcsóbbak és gyengébb felszereltégüek. Habár ezt még hozzátenném hogy a török seregek sokkal fanatikusabbak voltak mint az európai banderiális seregek, ezért javasolnám hogy a moráljuk lehetne több.

#7622
Jó, de pl. a lengyeleknél is volt,hiszen azok is a nyugati, katolikus, feudális államszervezetet vették fel.
A lényeg az, hogy az idõ múlásával a területek között ismét nõni kezdett a különbség, ez a XVI. század közepétõl vált egyre látványosabbá. Különben is, a nyugati területek se fejlõdtek egyformán. Amerika felfedezése után a nyugati part fejlõdött(kivéve Spanyolo. és port.), utána következett E-Itália, utána a német római bir. keleti része, utána D-Itália, és csak utána kelet-közép európa(Mo., Lengyelo.). Az oroszok pedig még inkább elmaradottak voltak. Igaz, Nagy Péter cár az 1700-as évek elején megcsinálta a westernisationt, ami a játékban is benne van. A valóságban sokkal több tech group létezett mint a játékban. Tudomásul kell venni, hogy Magyarország igen is keleti teches. Akár a korabeli termelési módszereket nézzük, akár a hadsereget(a magyaroknak könnyûlovasságuk volt,míg a nyugatiaknak reguláris gyalogosaik), akár a társadalmi berendezkedést(Mo.-n 1848-ig jobbágyság volt,ny-eur. ekkor már nem is emlékezett arra, h mi az a jobbágyság). De nem gyõzöm hangsúlyozni, hogy ez csak a XVI-XVII században vált érzékelhetõvé. A játékban is évszázadoknak kell eltelnie, hogy nyilvánvalóvá váljon a különbség.
Mátyás kezdetben huszitákat fogadott fel, de a husziták száma az idõvel nyilván csökkent. A legnagyobb részét az 1480-as években német zsoldosok adták.

#7621
Inkább cseh. A huszita felkelés után váltak szabadon igazolhatóvá.
A magyarok keleti tech goupba sorolását sokan nem értik. Volt magyar westernization, de a történészek egyetértenek abban, hogy ezt még Szent István hajtotta végre. Õ az állam- és hadseregszervezésben is átvette a nyugati módszereket már az ezredforduló környékén.

#7620
Az igaz, hogy Mátyás zsoldosokat alkalmazott, és sok volt köztük a német.
A német egységeket még meg is értem, én is westernizálás után osztrák harcosokat használok.
A török lovasság sehogy se jön a képbe. Azt meg végképp nem értem hogy a törökök lovasai mért jobbak a magyarnál, mikor a magyar huszárság világszerte híres volt( Nyilván csak a török uralom ideje alatt, a XVIII. századtól a magyar lovasság nem sokat ért a reguláris erõk ellen.).

#7619
Ráadásul az ottók asszem 6 vagy 7 tech szintrõl indulnak, mint az arabok, tehát kapásból jobb egységeik vannak.
A dolog hátránya, hogy az idegenlégiósok nem fejlõdnek a korral, hiába jelennek meg nálad fejlettebb csapatok.

#7618
Gyalogság (nyugati vs keleti):
11 Galloglaigh Infantry 0 0 2 0 4 1
11 Eastern Militia 0 0 1 0 2 1
13 Ref. Galloglaigh Inf. 0 0 3 0 5 1
13 Pike Infantry 0 0 1 1 3 2
18 Free Shooter Infantry 0 3 4 2 6 3
18 Off. Eastern Musket. 2 2 2 1 4 3
11 Galloglaigh Infantry 0 0 2 0 4 1
11 Eastern Militia 0 0 1 0 2 1
13 Ref. Galloglaigh Inf. 0 0 3 0 5 1
13 Pike Infantry 0 0 1 1 3 2
18 Free Shooter Infantry 0 3 4 2 6 3
18 Off. Eastern Musket. 2 2 2 1 4 3
#7617
Erõsebb lesz a sereged 😛
Mátyás se csak magyarokat verbuvált, sõt. Ekkoriban még ritkaságnak számított a nemzetállam és az etnikai alapú honvédõ seregek.
Én úgy képzeltem el a játékban, hogy ezek a katonák (osztrákok és törökök) megtanulták valamelyest a magyar nyelvet, elfogadták a magyar fennhatóságot, a király pedig a saját tradícióik (alakzat, taktika stb.) alapján állította õket csatarendbe a saját országa érdekében, némileg a taktikát finomítva, hogy osztrákok és törökök jól mûködjenek együtt a harctéren.
A janicsárokat pl. közismerten más népek elrabolt gyerekeibõl képezték ki a törökök.
A játékban a török lovasság kicsit jobb, mint a magyar, itt egy táblázat:
http://www.paradoxian.org/eu3wiki/Cavalry
13 Eastern Hussar 0 0 2 1 3 2
13 Spahi Cavalry 0 0 3 1 3 2
26 Ref E Hussars 0 0 2 2 4 2
28 Ref S. Cavalry 3 1 3 1 4 3

#7616
Am abban meg mi a amgyar, hogy osztrák gyalogost és török lovast gyártasz(a magyar lovas sokkal jobb)?😄
#7615
Én speciel magyar katonákkal is jól el szoktam lenni, sosem éreztem igényét az osztrák vagy a török katonáknak.Magyar huszár+pike infantry adja.
Számít még a csatáknál a Discipline is, erre leginkább a Quality-Quantity politika van hatással. Ha száz fölött van, annál jobb.

#7614
Vazallust csak akkor tudsz csinálni, ha békében vagy.
A pingpongozást meg a DW-ben elég jól megoldották: ha az ellenfélnek eleve nulla a morálja, vagy ha már az elsõ pár napon legyõzöd, vagy ha (asszem) 10x fölényben vagy vele szemben, akkor a serege megsemmisül.
A csatáknál vedd figyelembe a módosítókat is. Folyón átkelés mínusz, hegyen támadás mínusz, dombon támadás mínusz.
A fire által okozott veszteség (nyilak, késõbb muskéta, puska) pedig mindig sokkal kisebb, mint a shock által okozott (közelharci fegyverek), különösen alacsony tech szint esetén. Szóval sztem egy jó shock értékû leader sokkal többet ér, mint egy jó fire értékû. Szerintem a shock és a mobility a két legfontosabb tulajdonság.
Nézd meg azt is, kinek milyen egységei vannak, mert lehet, hogy az ellenfélé erõsebb és akkor persze hogy tõled hullanak többen. Az osztrákoknak és általában a nyugatiaknak nagyon erõs gyalogságuk van, a törököknek meg erõs lovasságuk, szóval ezt a kettõt érdemes kombinálni: szerzel core-t osztrákoktól és törököktõl is, és elkezded a tömeggyártást 😊 Persze mondani könnyebb, mint megcsinálni. 😛

#7613
Tegnap megpróbáltam visszaállítani vazallussá azokat a területeket,de a create a vassal fül szürke volt,és azt írta hogy nincs visszaállítható vazallus vagy valami ilyesmit O.o .Amúgy már nem ortodoxok,küldtem misszionáriusokat.
A harcrendszert még mindig nem értem.Próbából megtámadtam az osztákokat mert Milánó Bohémia meg Nápoly is harcolt velük,és jól álltak,elindultam és az elején jól álltam,foglaltam 2 várost is,aztán a többiek kibékültek vele,majd jött az osztrák fõsereg felém,összegyûjtöttem a katonáim,és gyõztem,aztán mentem utána és ott is,és akkor így oda-vissza játszottuk a szokásost.2x annyi katonám volt mint neki, 10k lovassal neki kb 2k volt.A királyomat megraktam hadvezérnek és 4-es fireje van,viszont az ellenfeleknek mindig van shockjuk.A shock szakaszba én tõlem mindig hullanak mint a legyek,a fire szakaszba meg soha semmi nem történik.Ez akkor most mi?Mert hiába írja hogy nyerek tõlem mindig csomó katona meghal,és a 2x túlerõbõl teljes felmorzsolódás lesz a részemrõl.Most akkor hogy kéne gyõznöm?

#7612
Amivel még jelentõsen tudsz változtatni a helyzeten, az a belpolitikák.
-Ha erõs, gyorsan fejlõdõ gazdaságot akarsz, érdemes centralizálni. Én magam, amikor elég erõs volt a centralizáció(-2-es), akkor átváltottam despotikus királyságra az államformát,hogy ne okozzon sok problémát a centralizáció.
-Szükséged van a nemességre, hiszen õk a hadsereged egyik alappillére,de ne erõsítsd meg õket nagyon, mert akkor állandóan követelõzni fognak.
-A flottával szemben a hadsereget erõsítsd meg.
-Próbálj a minõségre menni, ne a mennyiségre.
-Ha jelentõsen elhúznak melletted technológiailag-katonailag a szomszédaid, akkor érdemes defenzív felé menni.
-Van még néhány national decision is, amik jól jöhetnek az országod számára,nézd meg, hogy mik a feltételeik.

#7611
Ha a bosnyák, montenegrói területek még ortodoxok, akkor mindenképp állítsd õket vissza vazallusként. Ugyanis a több tartományod miatt megdrágulnak a technológiák, de a más vallás miatt alig hoznak pénzt a konyhára. Viszont ha vazallussá teszed, akkor nem drágul a tech (hiszen nem közvetlenül tagja az országodnak) viszont a vazallusi adófizetés miatt gyorsabban fogsz fejlõdni. Emléxem, én keleti technológiai csoportként lehagytam a nyugatiakat, mikor 40+ vazallusom volt(köztük a svédek és a franciák).
Ráadásul te mondjuk +2 katonát tudsz felállítani a bosnyák területen, míg Bosznia, ha visszaállítod, akár 5-öt is. ÉS akkor összesen a bosnyák+magyar hadak többek mint ha beolvasztanád az országodba és simán több katonát gyártanál.

#7610
Követtem az utasításaidat
Mégis amikor elindítom aMIEOU-t az Initializing Maplogic-nál megáll hibaüzenet a következõ:Exception in:/disfile.cpp,line:55.Description:Could not open file
Azt értem h nem tud vmilyen filet megnyitni ,dee melyik az???MIt basztam el:S Kérlek segíts(etek) ,mert már tök rég óta kiakarom probálni és rengeteget szenvedtem már vele ,de nem megy 😞

#7609
Gyakran elõfordul hogy hirtelen megtöbszörözõdik a mentések mértete.
most 50 000 kb felett vannak valaki megtudná mondani mit lehet belõle törölni

#7608
Köszi szépen a segítséget.
Igen azt pont olvastam itt elõtte,hogy a military drill jó ha van elsõnek így azt vettem fel.
Hát még nincs baj,mert mentettem elötte(elsõ játékom,szóval még próbálgatok dolgokat 😄)
Úgy csináltam,hogy bosnyákokat elfoglaltam,majd mikor lehetett annektáltam.Erdély már teljesen a részem.A wallachok vazallusok és szövetségesek.Majd nekimentem Raguzának.Láttam hogy szövetségbe van a Szerbekkel, Montenegróval,meg Aquileiaval,de mondom megpróbálom,csak 1 terület,valami villámháborút fakítok 😄.Nagy szerencsémre a szerbek velem is szövetségbe voltak,szóval hozzám álltak.Levertük Montenegrót és Raguzát,õket egybõl annektáltam.Majd legyûrtem Aquileiat is,annektáltam.Az ortodox területekre meg küldtem a misszionáriusokat.A szerbeket viszont legyûrték nem rég a törökök,így kb már csak én állok az útjukban,mint az utolsó bástya,szóval félek 😄.Ezért gondoltam hogy kéne még terület erõsödni,ezért szemeltem ki Bohémiát mert ahogy láttam nekem több katonám volt.Szóval ott van a mentés hogy a határokon állok a katonákkal,de akkor nem támadom meg õket. De akkor inkább hozzam létre akkor boszniát?Mert így ötletem sincs merre terjeszkedhetnék.A törökökkel inkább nem szemtelenkedek még.Nyugaton meg csak erõsebbek vannak.(Bocsi hogy ilyen hosszú lett,nem így terveztem xd)

#7607
De akkor mégis mi fekteti meg, ha nem az, hogy kevés a memória?
#7606
Igazából részemrõl is csak 1 tipp volt, sajnálom, hogy te is úgy jártál, mint én.
Úgy élj, hogy Te legyél virágnak virága.
#7605
ez nem így megy.😊
ha addig nincs vele semmi gondja , akadás nélkül megy , pár megával nagyobb mentés ide vagy oda nem fogja megfektetni.

#7604
Hát? Pedig gondolom más ok nem lehet, minthogy eléri azt a kritikus adathalmazt a mentett állás, amit a gép már nem tud kezelni.
#7603
ez nem amiatt van , olyan nincs , hogy x évig gyorsan betölt , semmi baja köv évben meg megadja magát.😄
#7602
Sajnos nem segített, túl kevés a gépem, hogy végigvigyem ezekszerint, mármint amikor enyém már a 2/3 világ😊😞
#7601
A legkönnyebb a csehekkel jó viszonyt fenntartani, igaz, ha majd elkezded betámadni aquileiát az aranybányákért, akkor végül is ellenségek lesztek. Ez nem baj(ha már elég erõs vagy), nekem is megvannak aquileia aranybányái és csehország nagyobb része is. A legkönnyebb a lengyelek felé hódítani, viszont közel sem olyan értékes, mint a HRE felé (és a lengyelek felé csak akkor tudsz, ha már nincs szövetségben litvániával és ausztriával).
A törökökkel nem éri meg az elején kötekedni, nagyobb és jobb gazdasága és hadserege van(bár nekem DWkieg van, szal lehet h in nomine-ban más a helyzet). A bosnyákokat, Montenegrót, és a többi ortodox területet nem érdemes annektálni(közvetlenül a birodalmadhoz csatolni), mert megdrágítják a technológiát, de alig hoznak bevételt(más vallás, más kultúra). Ezeket inkább vazallusnak érdemes tenni, úgy gyorsabb elszel a technológiai fejlõdésben és a vazallusok ugyanazon a területen jó pár katonát felállítanak, csak köss velük szövetséget.
A gazdaságnak nem havonta kell pozitívba lennie, hanem évi szinten, ha havi mínuszban van,az nem gáz. (nyilván, sose menjen 0 alá a cash, mert akkor jönnek a kölcsönök) Ha a bal felsõ sarokban a pénzre viszed a kurzort, akkor ott kiírja, hogy mennyi a havi kiadásod, és összességében mennyi az éves mérleged.
Technológiánál mindent kb. egyformán érdemes fejleszteni. Arra figyelj, hogy a magas infláció miatt lassul a fejlõdés, és nõnek a költségeid. Természetesen, mivel az éelt háborúkból áll, lesz is inflációd, de ezt célszerû minél lejjebb szorítani, akár tanácsadóval akár national ide-val. Néhány ajánlott national ide a kezdéshez: National Conscripts(több manpower), Grand Army(nagyobb sereg), Glorious Arms(több presztízs a szárazföldi csatákból), Military Drill(több morál a seregnek), National Bank(inflációcsökkenés), Patron of the Arts(több cultural traidtion ->jobb tanácsadók felfogadása).

#7600
"Elkezdtem játszani,ahogy írta az EU3-mas wiki"
jajjj <#szomoru1>#szomoru1> inkább nem kommentálom az eu3 wikit.
csehekkel baszakodni nem szabad mert õk vezetik a birodalmat(HRE) a játék kezdetekor, az ellenkezõjét kell csinálni királyi házasságot kell kötni velük és katonai szövetséget, + még ugyan az az uralkodói ház is van mindkét országban(luxemburgi) azért is kell ezt csinálni mert késõbb az osztrákok mindképpen meg fogják kapni a támad be Magyarországot küldetést és ekkor bizony jól fognak jönni a közeli és erõs szövetségesek.
(csehek lengyelek de még Milánó is hajlandó katonai szövetségre lépni Magyarországgal akár Ausztria ellen is)
ahogy látom a problémát már megcsináltad magadnak így meg már nem nagyon tudok túl sokat segíteni, ha eddig nem támadtad be a lengyeleket akkor nagyon gyorsan próbálj meg velük összebarátkozni mert kis hazánk nincs olyan helyzetben hogy egymaga vissza verjen minden támadást, kellenek a szövetségesek és a jó viszony a keresztény országokkal.
(így is nehéz a játék fõleg a nyavalyás törökök ellen)
a sereged élére pedig mindig a legjobb tábornokot pakold.
ja és még valami ne azt a nyavalyás nemzeti bankot vedd fel elsõ nemzeti ötletnek hanem a katonai morált.

Mackószanitéc! ignored list: pares,tetsuo,
#7599
<#eljen>#eljen>
Mackószanitéc! ignored list: pares,tetsuo,
#7598
játszottam már csehekkel is de én eddig nem láttam soha sem olyan küldetést hogy tedd hûbéresedé vagy támadd meg Magyarországot, ilyen küldiket inkább Ausztria szokott kapni.
Mackószanitéc! ignored list: pares,tetsuo,
#7597
Sziasztok!
Megcsináltam a játék Divine Wind magyarosítását... még nem teljes.. kb 90%-on van, de jol használható😊 (tartalmazza az eddig megjelent kiegészítõket is)
Ha érdekel, dobj egy mailt az [email protected] címemre.
Van még pár szövegrész, ami fordításra vár.. ha ebben segítenél, akkor szivesen várom a megkeresésed.

#7596
A havi mínusz semmit se számít, mert év végén kapod a nagy pénzt. A lényeg, hogy az éves egyenleged pluszban legyen.
#7595
Nem lehet, h ez a küldetése? Mert ahogy a játékosnak, úgy a gépi országoknak is vannak küldetései.
#7594
Elkezdtem játszani,ahogy írta az EU3-mas wiki,már jól felkészültem a csetepatéra,erre nem támadott meg 😄.
Hogyan kell eredményesen harcolni,és nagy sereget fenntartani?Elfoglaltam boszniát,montenegrót,raguzát,meg Aquileiat (velence melletti kis országot,ahol van 2 aranybánya).Wallachia meg a hûbéresem/szövetségesem.A szomszédban a török már elfoglalta a szerbeket is,így közvetlen határaim vannak vele.
Van 32ezer katonám, ebbõl 12ezer lovas.megpróbáltam betámadni Bohémiát,mert kevesebb katonája volt, de mikor harcoltunk akkor a semmibõl kezdett el jönni egy csomó így visszavertek.Az a baj hogy ennél több katonát már nem nagyon tudok eltartani,mert ígyis minuszba megy a havi bevételem.Nincs erre valami trükk vagy jó taktika? A másik,hogy a kutatást hogy állítsam be?Mi a legfontosabb? Köszi a válaszokat mindenkitõl.

#7593
majdnem az, én is felfigyeltem rá hogy mindenféle ok nélkül betámad(cb nélkül) még akkor is ha 200+ a viszony.
Mackószanitéc! ignored list: pares,tetsuo,
#7592
van egy samogita nevû tartomány ami a játék kezdésekor animista, gondolom fellázadtak és miután bevették a várat utána a fõváros felé vették az irányt azt is megostromolták és végül az ország is áttért erre a vallásra ez egy gyakori jelenség, amúgy képen pl Franciaország is azonnal áttér a protestáns vallásra ha a fõvárost megszállják a protestáns fanatikuson.
csak oda kell figyelni a világban történõ eseményekre. :-D
csak oda kell figyelni a világban történõ eseményekre. :-D
Mackószanitéc! ignored list: pares,tetsuo,
#7591
igen DW -be és most már megint katolikus O.O ezt nem értem <#guluszem1>#guluszem1>
#7590
az nem vészes.
hát .. reinstall. vga driver frissítés😄 , passz.
esetleg küldd el , megnézem ha nálam se indul el akkor megadta magát a game.

#7589
Az elõzõ kérdés nekem ment? 4 mentett filem van, és olyan fél perc mire beolvassa elõször hogy rámahetek arra hogy play, majd fél a jatek beolvasása is.
#7588
<#nevetes1>#nevetes1>
dwben?
csinalj rola screent és rakd fel eu3 forum , strange screenshots topicba.😄
ez nagyon rejtélyes hibának tûnik.😄
hány save fájlod van savegame mappában? mennyi ideig tart indítás után míg összeset beolvassa?

#7587
Nem tudom hogy eznektek mennyire átlagos de nálam 1419-be a Teutonic order felvette az animist vallást én egy picit meghökkentem.
#7586
De, de hiaba, ha tulmegyek 1742-43 onakko akárhol mentem le, kifagy azonnal az autosave is, hiaba van mondjuk 1747.
Andorjan: köszönet, ahogy mondani szokták volt, tényleg nothing to lose.

#7585
de ha amiatt fagyna , hogy nem elég neki a gép akkor nem mindig ugyanazon a napon fagyna ki.:S
#7584
Esetleg megpróbálhatnád a következõt:
1. Biztonsági másolat az eu3 exe fájlról.
2. Letöltöd ezt
3. követed az itt leírt utasításokat.
Vagyis tulajdonképpen beállítod, hogy több memóriát használhasson a játék, már ha jól értem.. Ha tényleg ezt csinálja ez a progi, és helyes az a gyanúm, hogy ez a kifagyás amiatt van, hogy túl sok adatot kell kezelnie a játéknak (nekem is akkor csinálta, amikor enyém volt majdnem az egész világ), akkor talán nem lesz kifagyás. Kipróbálnám én is, de az a mentés még sima EU3-on volt, azóta DW-m van, úgyhogy ment a kukába.
Ellene szól a dolognak az, hogy egész pöpec gépem van (van vagy fél éves), és még ezen is megdöglött a játék.
Amit veszíthetsz, az csak az az idõ, amíg kipróbálod.

#7583
de évenkénti mentés be van kapcsolva nem?
#7582
Akkor nem, de aztan akarmikor mentem le, utána köv betöltésnél az az állás fagy, 1 ültõben meg nem tudok 80 évet végigjátszani😊
#7581
hja , a fél szultánságot már elfoglalták a lázadók.
kellett vagy hét év mire kipucoltam mindent.😄
próbáld ki az elõzõ éves mentést , korabbi mentéssel is kifagy?