110
  • BiroAndras
    #110
    Valószínűleg sok szám ebből csak találgatás. És a technológiától is erősen függ. Elég néhány paraméteren egy kicsit javítani, és máris jelentősen csökkennek az árak. Minden új technológiánál várható az üzemi paraméterek jelentős javulása.
    Volt, hogy egy 8 literes V16-os motor 25 lóerőt produkált csak. Ma egy 8 literes motor simán lead 1000 lóerőt. A Wrigth fivérek első repülése rövidebb volt, mint egy 747-es hossza.
  • BiroAndras
    #109
    Pontosan ezt mondtam én is.
  • pipaxy
    #108
    Most is lehet beszélni, beszélnek is.

    http://www.iter.org/PPsim/starter2.html
  • pipaxy
    #107
    Nem éppen minnél nagyobb dúsítási fokú az urán, annál több energia nyerhető ki belőle azonos térfogat mellett?
    Ebből pedig az következne hogy minnél inkább dúsított az urán, annál kevesebb hulladék keletkezik belőle.
  • pipaxy
    #106
    Nemrég volt egy késő esti műsor (a fontosabb műsorok mindig olyankor vannak, amikor a jónép már készül a másnapi melóra, milyen érdekes) arról, hogy egyes országokban az üzemidő lejártával a költséges felújítások helyett inkább leszerelni készülnek az atomerőműveket,

    Költséges felújítások? Miről beszélsz!? Paks üzemidő hosszabbításának teljes költsége még mindig sokkal kisebb (2,3-szor) mint bármilyen más erőműnek a megépítésére.
    Az üzemidő hosszabbítás után is Paks fogja legolcsóbban előállítani az áramot, ha leállítanánk, drágább lenne a villany.
    Az uránérc ára nem igazán függ a fosszilis üzemanyagok árától, így paksi áram ára érzéketlen lesz a jövőben mindenképpen bekövetkező gáz, olajáremelésektől.
    Mo.-n képtelenség cirka 2 GW kiváltása megújulókkal…

    Ezeket a körülményeket megvizsgálva egyértelműen a legjobb megoldás az üzemidő hosszabbítás.
    Amúgy atomerőművek terén az üzemidő hosszabbítás megszokott dolog, csak azok az országok nem alkalmazzák, akiknél politikai döntés az atom teljes likvidálása.
  • BiroAndras
    #105
    "Az egy dolog, hogy emberi mértékkel kiapadhatatlan, viszont az erőmű iszonyatosan drága, és nem csak az ITER a szupravezető anyagok önmagukban rengetegbe kerülnek.(csak ez az ITER költségvetésének >15%-a!)"

    A prototípusok sose voltak olcsók. Pláne egy ennyire új technológiánál. Majd amikor az első valódi erőművek termelni kezdenek, akkor lehet ár/teljesítmény arányról beszélni.
  • BiroAndras
    #104
    "Rosszul emlékszem, hogy van olyan atomerőmű amibe NEM dúsított uránt használnak, így kevesebb az izotóp maradvány, csak éppen bazi drága ezért csak 1-2 ilyen épült?"

    A nem dúsított urán éppen hogy rosszabb, mert arányosan kevesebb energia nyerhető ki belőle. A csernobilihez hasonló erőművek ilyenek. Olcsóbbak, viszont sokkal kevésbbé biztonságosak.
  • Caro
    #103
    Én is az vagyok, és egyenlőre a fissziós energia a legjobbak között van.
    A hulladékról persze mélyen hallgatunk :)
    De azért egy atomerőmű mégiscsak már egy fizikus-szintű feladat :)
    Az ITER meg főleg, de jobb ha tőlem halljátok, ne várjatok megváltást a fúziótól.
    Az egy dolog, hogy emberi mértékkel kiapadhatatlan, viszont az erőmű iszonyatosan drága, és nem csak az ITER a szupravezető anyagok önmagukban rengetegbe kerülnek.(csak ez az ITER költségvetésének >15%-a!)
  • Caro
    #102
    Ennyi erővel a szélmalom se az.
    Egyébként én sem tartom jónak sem a szél, sem a vízenegia hasznosítását, a napot kell közvetlenül megfogni.
    Szerintem geostacionárius pályára kéne küldeni néhány 1000 m2 alufóliát, és azzal összegyűjteni 1 pontba.
    Még jobb is, mint a mikrohullámú baromságok.
  • Inquisitor
    #101
    Rosszul emlékszem, hogy van olyan atomerőmű amibe NEM dúsított uránt használnak, így kevesebb az izotóp maradvány, csak éppen bazi drága ezért csak 1-2 ilyen épült?
  • dez
    #100
    A szárazföldire, madarak útjába, stb. írtam, hogy nem jó hely. A tenger bizonyára jó.
  • Derapo
    #99
    Hogy a rohadás ölne meg minden amerikaki politikus pénzeszsák pöcsfejet!!!!!!!!!!!!!!!!!4
  • Kis-Bob
    #98
    Különben meg a szélerőműveket nem tartják esztétikusnak. Ezért is sokan kampányolnak ellene. Nem tájba illő, meg stb. Ezért is jó hely a tenger. Nem beszélve a parti szelekről.
  • Kis-Bob
    #97
    Egy szóval nem mondtam, hogy a tengerben rossz helyen lenne. Nem tom, h miből vetted.
  • Sanyix
    #96
    Kár hogy az USA az egyik alapítója a NATO-nak :)
  • kev
    #95
    Hehe
  • vjanika
    #94
    USA=Ökoterrorizmus! Bush=Ökoterrorista! Javaslom, hogy a következő terror megelőző csapásokat a NATO az USA-n hajtsa végre!
  • BiroAndras
    #93
    "Bár nem értem, a megfelelő izotópokat nem lehet kinyerni a hulladékból? Vagy valamiféle szaporító erőművet tervezni, ahol ismét hatékonnyá lehet tenni a fűtőszálakat?"

    Van sokféle hasonló megoldás, csak épp az atomerőművek nagyon nem népszerűek, így hiába. De a fejlődő országokban még van esély a használatukra, és ha ott beválnak, akkor talán nyugatra is eljutnak.
  • kev
    #92
    Mindenki tudja, hogy a világ legnagyobb szennyező anyag kibocsátója : az USA.

    Ő a világ "Csendőre" - egyelőre -, de mégsem képes a saját háza táján rendet rakni.

  • dez
    #91
    Miért olyan furcsa, hogy valami értelmes helyre kell telepíteni, nem oda, ahol éppen tetszik?
  • dez
    #90
    25, "elvadult zöldek" odaláncolós demonstrációját mutogató, ipari érdekcsoprtok érdekei mentén kommentált riport között néha meg tudnak szólalni pár mondat erejéig, és bizony nem csupa hülyeséget beszélnek. Nemrég volt egy késő esti műsor (a fontosabb műsorok mindig olyankor vannak, amikor a jónép már készül a másnapi melóra, milyen érdekes) arról, hogy egyes országokban az üzemidő lejártával a költséges felújítások helyett inkább leszerelni készülnek az atomerőműveket, és valamelyik nagyobb magyarországi zöld-szervezet vezetője vitázott egy atompárti fő-szakértővel, hogy idehaza mi legyen majd Pakssal: a szakértő csak közhelyeket durrogtatott a másik elég jó érveire válaszul. Egyszóval, ők pl. elég értelmesnek tűntek, és nem úgy nézett ki, hogy támogatják az atomerőműveket. Pl. mondott példákat megújuló energiaforráson alapuló erőművekre, amik nagyon is versenyképesek az atomenergiával. Jópár országában (tőlünk nyugatra, északra, nem is túl messze) effelé mozdulnak a dolgok. Magyarországon viszont az atomlobbi diktál.
  • Kis-Bob
    #89
    A szélerőművek ellen is tiltakoznak. Me az meg akadályozza a vándorlómadarak vonulását. Egyébként a legújabb szélerőmű-parkok a tengerre, selfterületekre épülnek
  • Bucser
    #88
    Jellemző eset: bemegyek Mobiltelefon tartozákokat áruló boltba, hogy vegyek egy új aksit mert a régi meghalt. Megkérdezem az eladót, hogy mi legyen a régi aksival. Válasz: " Dobja ki" megkérdem hova? Mire ő: " A kijárat mellett van egy kuka oda mehet." Mondom neki, hogy az akkumlátorgyűjtőhely?? Néz rá mint borjú az újkapura. "Nem" Megkérdem: És ha magánál hagyom mi lesz vele? válasz: "Hazafele menet kidobom a kukába." Ennyit a magyar színvonalról:)
  • Clava
    #87
    én csak annyit mondok hogy az usa reklamár minden környez szennyezésért oszt ők nincsennek benne 1 csomó környeztvédelmi izébe. aztán meg rinyálnak ha 1-2 hurrikán rombadönti őket. akkor meg le...hatnak sőt minden napra kéne nekeik 1 hurrikán hogy pusztuljanak.
  • Matyóhímzés
    #86
    Ezt most nem értem....
  • Inquisitor
    #85
    "Mert évezredekig sugárzik még, nem is kicsit..."
    Még mindíg jobb, mint ha "csak" pár évtizedig, vagy kevesebb ideig sugározna :)
  • Inquisitor
    #84
    Nem, a "divat Zöldek" rosszabak, mert ha meg szélerőművet építesz, akkor jönnek a zajszennyezés miatt ...
  • dez
    #83
    Jó lenne, ha nem csak a Fókuszból, meg a tanáraik által "iránybaállított" fizikus-hallgatóktól informálódnál ezügyben.
  • HUmanEmber41st
    #82
    Az atomerőművekkel semmi gond nincs, csak a "hulladékanyag" elhelyezésével..
    Hogyan, miként és főleg hol? Mert évezredekig sugárzik még, nem is kicsit...
    Bár nem értem, a megfelelő izotópokat nem lehet kinyerni a hulladékból? Vagy valamiféle szaporító erőművet tervezni, ahol ismét hatékonnyá lehet tenni a fűtőszálakat?
    Ha ezt nagy biztonsággal meg lehetne oldani, akkor a zöldek is örülhetnének.
    Vagy lőjék ki a Napba a hulladékot, ott nem okozhat problemát :) :)
  • lmisi
    #81
    Ha a Északi-Déli sark elolvadna nemcsak Hollandia, hanem Magyarország jeklentős része is víz alá kerülne!!!!
    (Pl. Ha a szibéria mocsarak felolvadnak tartósan, iszonyatos mennyiségű metán szabadul fel => még gyorsabb felmelegedés => tök mindegy nennyi a CO kibocsátásunk, legfeljebb nem merülünk az úgyis mindegy apátiában)
    Ne felejtsük el a Kárpát medence Beltenger volt egykoron.
    Nagyon fontos ha az óceánok átlagos hőmérséklete megemelkedik akár csak 1-2 fokkal ez akár több méteres vízszint emelkedést eredményez a víztömeg HŐTÁGULÁSA miatt.
    Ha viszont megváltozik jelentősen a víztömeg elhelyezkedése, akkor megváltoznak a szárazfoldi lemezek tektónikai viszonyai. Lefordítva iszonyatos földrengések és szökőárak keletkeznek.
    Ez akár a szárazföldi lemezek megrogyásához is vezethetnek, ergo kontinensek nagyrésze víz alá kerülhet.
    Magyarul egy lassú többfázisos 50-100 év tartamú Armageddon elé nézhetünk a legrosszabb előbb felvázolt forgatókönyvek szerint.
  • Matyóhímzés
    #80
    Sajons a "divat" zöldek tényleg ezt csinálják, tiltakoznak minden ellen, de helyette semi értelmeset nem tudnak mondani, csak ilyeneket, hogy "hátaszélerőműazmilyenjóis". Csak abba nem gondolnak bele, hogy köbö a 2 kontinenst be kéne telepíteni szélerőművekkel, hogy biztosítsa az egés emberiség energia szükségletét. Az értelmesebbje nem tiltakozik az atomerőművek ellen, csak ők nem kapnak nyilvánoságot, mert aban nincs semmi eladható hír, hogy Pista bácsi szereti az atomerőművet.
  • joky
    #79
    Az, hogy ennyien szólunk egy témához - alapvetően nem egymás fikázása céljából - már az elgondolkodtató. Sajnos a témával kapcsolatban ez az egyetlen adat aminek a hitelességében biztosak lehetünk. Remélem...-)
  • Darth Sith
    #78
    dehogyisnem. Állandóna azt hangoztatják hogy a fosszilis energia hordozók károsak a földre. Rendben igaz. Az atomenergia is káros. Igen, joh, akkor mondjanak jobbat, mert hogy töredék annyira nem az mint a fosszilisok az tény. Jobbat nem tudnak mondani, csak szidni a meglévőt. Egy megoldás van, pumpálni kéne a zsetont az ITER fúziós projectbe, és gyorsítani rajta. Nem rég olvastam hogy állítólag 2035-ig van tetsztfázis, és ha addig sikerül normális működésre bírni, utána kezdődhet csak az első polgári verzió építése, amely már nem kísérletezésekre van. addigra már emberiség sem lesz, ha ilyen marad az emberek gondolkodásmódja...
  • Caro
    #77
    Nincsenek az atomenergia ellen.
  • Caro
    #76
    Súlyos pörgettyű, de ebbe sztem. ne menjünk bele :)
    Az a lényeg, hogy a Föld nem csak kering a Nap (naprendszer tömegközéppontja) körül, hanem a pálya is folyamatosan rotál(az ellipszis).
    Meg a többi bolygó gravitációja is befolyásolja.
  • BlackVoid
    #75
    Jegkorszakot alapvetoen a fold palyavaltozasai es a forgasi tengely dolesenek valtozasa okoz.
    Nyilvan maga az eghajlat is rendkivul bonyolult rendszer es meg nem ismerjuk teljesen. Lakhatatlanna aligha valik a fold, de komoly idojarasi problemak lehetnek.
    A jelenlegi elorejelzesek csak talalgatasok, nem tudja senki biztosan, hogy mi lesz. Egy biztos, a legutobbi 200000 evben nem volt ilyen magas CO2 szint.
    A masik ami biztos, hogy amig a fosszilis tuzeloanyagokat nem valtjuk le, addig biztosan nem fognak jo iranyba valtozni a dolgok. Az eloiranyzott csokkentesnek gyakorlatilag nem lesz hatasa. Ezert is nem ertem a zoldeket, az atomenergia meg mindig a legjobb megoldas - jo igen lokalisan okozhat katasztrofat, de globalisat nem. A fosszilis tuzeloanyagok meg globalis katasztrofat okoznak.
  • Sanyix
    #74
    Pályaingadozás? Az érdekes lenne. Mitől állna vissza normális pályára? Én úgy tudom az éghajlatváltozások a Nap energiakibocsátásától függenek, ami ciklikusan csökken, majd visszaáll a normális szintre.
  • irkab1rka
    #73
    Milyen meglepetés, hogy az olajmágnás Bush adminisztráció alatt kivonul az amerikai küldöttség. Remélem a küldöttség tagjait idővel hazaárulónak nyilvánítják, és feláldozzák az isteneknek, hogy ne essen több savaseső és kitisztuljon a szmog a városból :DDD
  • assdf
    #72
    Akkor kezdem nemérteni. Mi az hogy lokálisan?Vki összeállithatna már vmi térképet hogy várhatóan hol milyen lessz az időjárás mert lehet beruháznék vmi jó kis olcsó szaharai telekbe vagy esetleg egy vikendbe a tundrán attól függöen hogy hol lesz jobb idő
  • Kis-Bob
    #71
    Pontosítok: pályaelemek ciklikus változásának a következménye.