McLaren F1 Team
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Jó ideje bevett szokás a McLarennél, hogy a kvalifikációs edzésen meglehetõsen sok benzint visznek magukkal a csapat autói. Ennek a straégiának hátulütõje, hogy a rajtrácson szinte megcélozhatatlanná válik az elsõ sor. Elõnye, hogy a csapat autói a többiektõl eltérõen még akkor is a könnyû autóval körözgetnek, amikor az ellenfelek megtankolták sajátjukat.
Mindez a tavalyi évben a szupergyors McLarennel egészen jó stratégiának bizonyult, ám 2006-ra használhatatlanná vált, hiszen az atutó közel sem olyan domináns, mint egy évvel korábban.
Norbert Haug, a Mercedes motorsport elnöke felhívta csapata figyelmét, hogy a hazai versenyükre változtathatnának stratégiát. Elgondolása szerint a kevesebb üzemanyaggal a rajtrács elõkelõ helyére küzdhetnék fel magukat, ahonnan talán több esélyük nyílna a hazai közönség elõtti jó szereplésre.
"Az a célunk, hogy a hazai versenyünkön jó eredményért hajthassunk" -mondta kedden Haug. "A múlt héten intenzív teszten vettünk részt, ahol láthatóan sokat fejlõdtünk. Úgy érzem versenyképesebbek lehetünk, mint korábban."
"A sikerhez azonban úgy vélem a rajtrácson is elõrébb kellene végeznünk a korábbiaknál, ehhez pedig más, agresszívabb stratégiát kell választanunk."
"Úgy gondolom, hogy az utóbbi idõben mutatott javulásunk, és a stratégia helyes megválasztásával komolyabb eredményt érhetünk el a hazai futamunkon."
Még szerencse hogy idõben rájöttek... 😄
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
A FIA betiltotta a Renault által kifejlesztett lengéscsillapítót
A Renault hosszú ideje használ egyfajta 'innovatív' lengéscsillapítót, melynek lényege, hogy amikor az autót rázkódás éri (pl. kerékvetõn történõ áthaladás), akkor azt a rendszer ellensúlyozni képes, s ezáltal megszûnik a sokszor komoly problémát okozó vibráció.
Ezt a rendszer a kifejlesztése óta több csapat is, köztük a Ferrari is és a McLaren is, átvette, és használja a mai napig is. Mindezt addig a FIA engedte is használni, míg hozzá nem jutott a többi csapat által feljegyzett tanulmányokhoz, melyben világosan rögzítették, hogy az javítja az autó aerodinamikai tulajdonságait, tehát egyfajta aerodinamikai elemként mûködik, mely az új szabályoknak megfelelõen nem mozdulhat el. Ennek megfelelõen tehát tiltott eszköznek minõsül.
A tanulmányok szerint a betiltást a Renault csapat érezheti meg leginkább, akiknek a Michelin gumik sajátossága miatt nagyobb elõnyt nyújtott a rendszer. A Ferrari azonban csak néhány pályánál látta szükségesnek alkalmazni az átvett technikát.
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
Ralf Schumacher a Williams istállónál négy éven keresztül Juan-Pablo Montoya csapattársaként versenyzett, így jól ismeri õt. A német pilóta megérti 'Montyt'. "Juan nem érezte jól magát ott, ahol volt. Ez ahhoz vezetett, hogy nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, amire képes lett volna, és amit elvártak tõle."
Nehézségek minden csapatnál vannak, ám idõ elõtti menesztésre csak ritkán kerül sor. Schumacher úgy véli, hogy nem helyes, ha csak egyik felet teszik felelõssé a történtekért. "Az ilyen esetekben is kettõn áll a vásár."
"Juan egy rendes fickó, Soha nem tartotta fontosnak, hogy politizáljon."
"Hamar a kedvét szegte, ha nem tudott nyerni. A kívülállónak gyakran közömbösnek tûnt. A McLarentõl is többet várt. " – tette hozzá a Toyota versenyzõje, aki cáfolta, hogy összezördült a kolumbiai csapattársával.
"Egy ideig a bátyámra orrolt, de csak a kezdetekkor."
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
Orulok hogy a muslim fickoknak nem lett semmi bajuk, es egy jo publicity. Az EN HAVEROM aki indiai indiabol, viszonlt lakott Alabama ban egy par evet, sot en is nala laktam egy par hetig, mikor a fiam versenyzett a Barber Motorsports Park ban 2005 ben. Szoval ismet: tapasztalat, nem internet. De ahogy mondod, en NAGYON REMELEM hogy Monty ok lessz...!
viszont van pár afro haverom, akik jóarcok...😊
http://gaborszantai.co.uk/
Egy kis Cultural Education for ya' <#wink>#wink>
tudják ezt a déli népek, hogy nem jó beengedni a késes latinokat a pályára: nem nyer a Monty gyerek, akkor majd robbangatnak szépen...😛PP
http://gaborszantai.co.uk/
Így megoldotta és kész.
Kíváncsi leszek mit fog nyújtani majd a NASCAR-ban.
Go Jeff Go!!!!
2006-07-11
Azonnali hatállyal kirúgták Montoyát!
A McLaren-Mercedes vezetõsége azonalli hatállyal szerzõdést bontott Juan Pablo Montoyával. Az okokról egyelõre senki sem beszél...
Juan Pablo Montoya mától azonnali hatállyal hátat fordít a Forma-1-nek! A kolumbiai pilóta már korábban bejelentette, hogy az idény végén távozik a McLaren csapatától, de az istálló kedd reggeli bejelentése mindenkit váratlanul ért.
Ron Dennis csapatfõnök elismerõen beszélt Montoyáról, de sejtelmes nyilatkozatából a távozás okait illetõen az ég világon semmi sem derül ki.
- Juan Pablo egy nagyszerû versenyzõ. Most teljes erõbedobással készülhet a következõ kihívásra, vagyis a NASCAR-ra. Köszönjük neki, amit a McLarenért tett - mondta Dennis.
A hírek szerint Montoyának azért kellett mennie, mert Dennisnek elege lett a kolumbiai viselkedésébõl, és abból, hogy ebben a szezonban hibát hibára halmoz. Az utolsó csepp a pohárban a két héttel ezelõtti indianapoliszi nagydíj volt, ahol egy kicsúszás következtében Montoya saját csapattársát, a finn Kimi Räikkönnent is kisodorta a pályáról.
A hátralévõ versenyeken Montoyát az eddigi tesztpilóta, Pedro De La Rosa helyettesíti.
http://gaborszantai.co.uk/
A győzelem nem minden, viszont a vereség egy nagy semmi! HALA MADRID!
The only speedometer is in your head.
Ami eddig csak híresztelésnek számított tegnap hivatalosan is megerõsítésre került. Juan-Pablo Montoya a NASCAR-ban folytatja autóversenyzõi pályafutását. Habár az Ezüstnyilak abban bíznak, hogy Kimi Räikkönen marad a csapatnál, Gary Paffett vagy Lewis Hamilton leigazolását is számításba kell venni.
A Kicker úgy tudja, hogy Räikkönen Ferraris szerzõdése feltételekhez kötött, és csak akkor lép életbe, ha Michael Schumacher visszavonul. A hétszeres világbajnok a Monacói Nagydíjat követõen egy német magazinnak azt nyilatkozta, hogy "most már csak élvezni szeretném életet", ami arra utalhat - bár nem feltétlenül - hogy az évad végén õ is elhagyja a Formula-1-et.
Egyes szakértõk viszont biztosak abban, hogy csak a nyolcadik cím után hagy fel a versenyzéssel.
A volt Formula-1-es mérnök, Gary Anderson úgy véli, hogy Kimi választása – függetlenül Schumi döntésétõl – a Ferrarira esik. "Nem elképzelhetetlen, hogy Kimi egy éven keresztül Michael csapattársa lesz. Ebbe mindketten belemennek. Michaelnek is kihívás, hogy egy vele egy kategóriájú csapattársa lesz."
Ha Schumacher visszavonul, vagy Anderson feltevése a helyes, Hamilton és Paffett elõtt megnyílik az út a versenyzés felé. "Az utánpótlás nevelés is hozzátartozik a koncepcióhoz. Néha azzal vádolják a csapatot, hogy nem biztosítunk lehetõséget a saját versenyzõinknek. Nem szabad elfelejteni, hogy nincs mindig a megfelelõ idõben szabad hely." – nyilatkozta a Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug.
Gary Paffett úgy véli, hogy jobb esélyei vannak Hamiltonnál. "Lewis remek munkát végez a GP2-ben. De én Formula-1-es autót vezetek, õ pedig nem. Ahhoz, hogy valaki versenyezzen ismernie kell autót."
Ha a McLaren választása másra esik – Paffett új csapat után néz.
http://gaborszantai.co.uk/
de sztem fog magának csapatot találni...
The only speedometer is in your head.
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
http://www.planet-f1.com/News/Story_Page/0,15909,3210_3213_1324430,00.html
Grand Prix Debut 2001 Australian GP
Grand Prix Starts 91
Grand Prix Points 296
Grand Prix Wins 7
Pole Positions 13
First Pole Position 2001 German Grand Prix
First Podium 2001 Spanish GP - 2nd
Fastest Laps 10
First Race Win 2001 Italian Grand Prix
Number of Finishes 58
Number of Podiums 29
Number of Finishes in Points 54
Number of Doubles (pole position & win) 1
Number of Triples 1 (pole position, win & fastest lap)
Formula 1
2001 BMW WilliamsF1: 31 points; sixth in the Drivers’ Championship; winner in Italy; second in Spain, European Grand Prix at the Nürburgring and Japan.
2002 BMW WilliamsF1: 50 points; third in the Drivers Championship; second in Australia, Malaysia, Spain and Germany; third in Austria, Britain and Belgium. Fastest ever quali fying lap at Monza.
2003 BMW WilliamsF1: 82 points; third in the Drivers Championship; winner at Monaco and Germany; second in Europe, France, Britain and Italy; third in Canada and Hungary.
2004 BMW WilliamsF1: 58 points; fifth in the Drivers Championship; winner in Brazil; second in Malaysia; third in San Marino.
2005 Team McLaren Mercedes: 60 points; fourth in the Drivers’ Championship; winner in Britain, Italy and Brazil; second in Germany; third in Turkey.
2006 Team McLaren Mercedes Driver.
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
DE Montoyanak már alkama nyilt kipróbálni egy NASCAR autót, még 2003 környékén, nos azaz autó épp Jeff Gordon-é volt😊
Nekem meg is van videón láttam hogy ment, és azt kell mondani nem reménytelen, de mire megszokja a szériát az nem kevés idö lesz.
hát Tibor! igazad van, én is kiváncsi leszek a teljesitményére😊
The only speedometer is in your head.
http://gaborszantai.co.uk/
The only speedometer is in your head.
The only speedometer is in your head.
Az autosport.com információi szerint Juan Pablo Montoya jövõre az amerikai NASCAR-sorozatban folytatja autóversenyzõi pályafutását. Az internetes portál szerint Montoya már alá is írt egy hosszú távra szóló szerzõdést Chip Ganassi NASCAR-istállójával.
„Egyszerûen örül annak, hogy ismét hazatérhet.” – idéznek egy Montoyához közel álló, ám meg nem nevezett személyt. Mint ismert, a kolumbiai versenyzõ az Egyesült Államokban érte el legnagyobb sikereit: 1999-ben újoncként rögtön megnyerte a CART-bajnokságot, majd 2000-ben a híres Indy 500-as versenyt is.
Mint a legtöbb európai és dél-amerikai autóversenyzõnek, Montoyának is a Forma-1 volt az álma, s 2001-ben a Williams csapat le is szerzõdtette. Voltak felvillanásai, remek versenyei, ugyanakkor ahogy az idõ múlt és még mindig váratott magára az igazi, nagy siker, egyre több lett a kritikus hang is.
Montoya 2003-ban összetûzésbe került a Williams vezetõivel, mivel úgy gondolta, hogy a csapat Ralf Schumacher favorizálja vele szemben. Nem tetszésének Montoya oly módon adott hangot a 2003-as Francia Nagydíjon, hogy verseny közben, a csapatrádión keresztül keresetlen szavakkal illette, Sam Michael technikai igazgatót.
Ezek után Montoyának nem volt jövõje a Williamsnél, a kolumbiai azonnal lépett is és 2005-tõl szóló szerzõdést írt alá a McLaren-Mercedesszel. Azonban 2006-ra ez a kapcsolat is zátonyra futott. Montoya Kimi Räikkönen árnyékába került a wokingi istállónál – tavaly például míg a finn a világbajnoki címért küzdött, addig Montoyának csapattársa segítése maradt, amit egyébként készségesen meg is tett több versenyen.
Ennek ellenére, miután Fernando Alonso 2005 végén 2007-tõl szóló szerzõdést írt alá a McLarennel, Ron Dennis Montoyának tudomására adta, hogy a maradék egy helyre õ legfeljebb második választás lehet Räikkönen mögött. A finn egyáltalán nem biztos, hogy marad a McLarennél (a Ferrarival és a Renault-val is összefüggésbe hozták a nevét), ám Montoya sem szívesen maradna egy olyan csapatban, ahol csak „kényszermegoldásnak” tekintik. Ezért a kolumbiai sem csinált titkot abból, hogy más csapatokkal is tárgyal.
Ráadásul az elmúlt versenyen, Indianapolisban Montoya egy olyan balesetet okozott, amelyben csapattársa, Räikkönen is kiesett, s ez a hírek szerint végleg megpecsételte a kolumbiai sorsát: a Mercedes állítólag kifejezetten kérte a McLarent, hogy ne hosszabbítsák meg a szerzõdését.
A Forma-1-ben a legkomolyabban talán a Red Bull érdeklõdik a kolumbiai szolgálatai iránt, de kérdés, hogy a középcsapat mennyire lehet vonzó egy futamgyõzelmekre áhítozó versenyzõ számára. Néhány hete azonban egy másik vonal is bekerült a köztudatba Montoya pályafutásával kapcsolatban: a kolumbiai versenyzõ egykori CART-os csapatfõnöke, Chip Ganassi azt nyilatkozta, hogy szívesen látná Montoyát ismét csapatában. Ekkor még mindenki a ChampCar-ra gondolt, az autosport.com szerint azonban Montoyát jobban érdekli a NASCAR (amely egyébként az Egyesült Államok legnépszerûbb autóverseny sorozata – sokkal népszerûbb a ChampCarnál). Mivel Ganassinak NASCAR-istállója is van, így nyélbe is ütötték a szerzõdést.
Néhány perccel cikkünk megírása után kaptuk a hírt, hogy Montoya hivatalosan is megerõsítette az autosport.com értesüléseit: 2007-ben valóban a NASCAR-ban folytatja pályafutását és búcsút int a Forma-1-nek!
Sok sikert! kiváncsian várom mit fog ott alkotni, kiélezett szitukban az õ akarata érvényesül álltalában, és ott centikre kell egymást szugerálni!
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
i7 3930k/Asus Sabertooth X79/16Gb/R9 290/850 Evo/Win10x64/ Mb Pro 15", iPad 3rd gen X360
"olyan csapatál aminek 1999 óta esélye sincs vb-t nyerni"
Erre kérdés: "Esélye sincs?"
Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.
http://gaborszantai.co.uk/
A McLaren utolsó világbajnoka szerint a gyenge elsõ fél év ellenére a McLaren még idén megerõsödhet, és Kimi Räikkönennel megmutathatja, hogy mire képes. Annak ellenére látja így, hogy a tavaly legtöbb, hét gyõzelmet arató Räikkönennek idén még egyszer sem sikerült nyernie, és sem neki, sem a csapatnak nincs idén reális esélye, hogy beleszóljon a Renault és a Ferrari csatájába. A pályafutása tizenegy évébõl kilenc évet a wokingiaknák versenyzõ Häkkinen szerint hiba lenne honfitársa részérõl, ha év végén eligazolna, és akár a Ferrarinál, akár a Renault-nál folytatná karrierjét. - "Azt hiszem, eddig jó és izgalmas volt az idény. Nehéz esztendõ ez a versenyzõknek, a csapatoknak és a technikai szakembereknek egyaránt, ez nem kétséges. Biztos vagyok benne, hogy az évad további része is érdekfeszítõ lesz. Érdekes lesz látni, hogy Kimi és a McLaren-Mercedes vissz tud-e vágni, s elérhetik-e a céljukat, ami az, hogy versenyeket nyerjenek."
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
A McLaren-Mercedes istálló két tesztpilótája, Pedro de la Rosa és Gary Paffett (74 kör) teljesítettek szolgálatot a spanyolországi Jerezben. De la Rosa 60 kört futott, leggyorsabb körét 1:18.029 perc alatt teljesítette, amivel a nap legjobbja volt.
A csapat a Francia Nagydíjra készítette fel a versenygépeket, ahol az abroncsokat, a beállításokat, illetve az MP4-21 továbbfejlesztett változatát tesztelte.
Holnap is Paffett és de la Rosa képviseli majd az Ezüstnyilakat.
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
Juan-Pablo Montoya azt mondja, azért ütközött hátulról csapattársa, Kimi Räikkönen McLarenjének a vasárnapi USA Nagydíj elsõ körében, mert a finn versenyzõ váratlanul keményen fékezett elõtte. A két McLaren találkozása láncreakciót indított el, mert Jenson Button Hondája is gellert kapott, majd látványos röppályára állította Nick Heidfeld BMW-Sauberjét. A balesetben rajtuk kívül Scott Speed is kiesett, így összesen öt autó volt kénytelen feladni a küzdelmet. "Nehéz megmondani, mi történt" - ismerte el Montoya. - "Kimit követtem, aki az elsõ (valójában második) kanyarban rendkívül keményen fékezett, és én hátulról beleszaladtam az autójába. Ettõl oldalról Button is nekem ütközött. Nem tudom, lehet-e valakit hibáztatni az esetért." A McLaren csapatfõnöke, Ron Dennis is hasonlóan látta a történteket: "Amennyire az adatok gyors tanulmányozása alapján el tudjuk dönteni, láncreakcióról volt szó" - mondta. - "Kimi az elsõ kanyarban tumultusba került, és kicsit korán fékezett. Ebben a helyzetben az ember lassítani próbálna, hogy elkerülje az ütközést, Juan-Pablo azonban éppen jobbra figyelt. Nem könnyû kritizálni a saját versenyzõidet, de profinak kell lennünk. Valójában mindketten pozícióért küzdöttek, amikor megérkeztek az elsõ kanyarhoz." Heidfeld, aki többszörös szaltót mutatott be, nem érezte ijesztõnek az esetet. "Szerintem kívülrõl sokkal durvábbnak tûnt, mint amilyen valójában volt. Ez volt az elsõ szaltóm. A két McLaren összeütközött, és Kimi megpördülve nekem ütközött" - vélte. A hazai versenyérõl kiesõ Speed filozofikusan nyilatkozott a történtekrõl: "Ilyen az autósport, nem? Egyszerûen a rossz idõben voltunk a rossz helyen. Eddig remekül alakult a hétvégén, és elõbb-utóbb csak szerencsénk lesz."
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
a multkor azt mondtam Kimi maradásának esélye 10%, ezek után már kizártnak tartom, hogy a mekinél marad
Fernando Alonso az évad végén elhagyja a Renault istállót, és a McLaren-Meredesnél folytatja pályafutását. Habár a csapat 1999 óta nem tudott bajnoki címet szerezni, a spanyol pilóta nem aggódik, hogy esetleg rossz döntést hozott.
"Javítanak, és az elmúlt versenyen velünk harcoltak. De továbbra is a Ferrari jelenti a legnagyobb veszélyt számunkra. Ha Räikkönen nyeri ezt a versenyt, az talán még jobb számunkra. Az nem zavarna. Michael Schumacherre és a Ferrarira kell összpontosítanunk a világbajnokságban." – jelentette ki a címvédõ.
Alonsot az sem zavarná, ha az Ezüstnyilak ismét régi formájukban tündökölnének. "Hinnem kell abban, hogy a McLaren versenyképes lesz. Azt hiszem, hogy az elkövetkezendõ években ez lesz a legjobb csapat."
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
Juan Pablo Montoya: "Jó ismét itt lenni az USA-ban és mi mind egy jó kis show-t szeretnénk adni különösen az amerikai rajongóknak. Gondok nélkül teljesítettük a tervezett programunkat. Csak hat mért kört mentem, szóval nem könnyû megítélni, hogy hol állunk a mezõny többi tagjához képest, de holnap meglátjuk. Az egyensúly nem túl rossz, de az autóm ugrál egy picit, aminek az eredményeképpen tapadást veszítünk. Átnézzük majd az adatokat, hogy a kellõ változtatásokat megtehessük
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
A McLaren-Mercedes versenyzõje, Kimi Räikkönen még nem döntötte el, hogy az Ezüstnyilaknál vagy egy másik csapatnál folytatja Formula-1-es pályafutását. Mika Häkkinen két világbajnoki címet szerzett a McLaren színeiben, ezért azt tanácsolja honfitársának, hogy maradjon jelenlegi munkaadójánál.
"Amikor a Formula-1-ben versenyeztem úgy döntöttem, hogy maradok a McLarennnél. Sok-sok évet töltöttem el ott, és két bajnoki címet szereztem. Voltak jobb és rosszabb napok, ahogyan közepesek is – tehát mindenféle." – jelentette ki a DTM versenyzõje.
"Kifizetõdõ volt együtt harcolni a csapattal, motiválni õket egészen addig, amíg nem értük el a kívánt eredményt. A Formula-1-ben kitartónak kell lenni. Nem jó két-három évet várni, majd hibás döntést hozni. Motiválni kell a csapatot. Ha Kimi helyében lennénk, maradnék a csapatnál, mert a McLaren minden szempontból egy fantasztikus istálló."
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
