40
  • Inquisitor
    #40
    "Ne haragudj, de most hülyeséget mondtál! Igen is sokat számít, hogy mit tanítanak meg."
    Nem azt mondtam, hogy nem számít. Azt mondtam, (sajnos) nem jelenti azt, hogy nem baromság, ha valamit tanítanak. Abagy miért tanítanak elavult dolgokat? Ez egy picit más, nem?
    Amúgy meg tök egyetértünk, utána kell olvasni a dolgoknak, nem elfogadni minden maszlagot.
  • Tetsuo
    #39
    yes.
  • DcsabaS
    #38
    Minthogy a mag hőmérséklete nagyságrendileg 1 millió K körül van, ez annyira fölötte van a Curie-hőmérsékletnek, hogy a szokásos ferromágnesség lehetetlen.

    A magnetohidrodinamikus hatást ilyen csekélységek nem zavarják, ahhoz csak áramló ionizált közeg kell, az pedig adott. További fontos adalék, hogy magnetohidrodinamikus hatásnál törvényszerű a periodikus átmágneseződés (ez lehet több periódus szuperpozíciója is), amit a Föld esetében rendesen meg is figyelhetünk, ellenben ha egy nagy állandómágnes generálná a Föld mágneses terét, akkor legfeljebb csak a mágneses tér elfordulását tudnánk könnyen megmagyarázni.
  • Zocsi
    #37
    Jaja, én is ezt tanultam anno! Bár azt még mindig nem tudom, hogy a "magnetohidrodinamikus hatás" okozza-e a mágneses teret, vagy a szóban forgó vasmag? Majd utánnajárok én is, hogy a BME-n hogy oktatják... Kiváncsi vaok!
  • mikike
    #36
    régen jártam suliba sry :(
    de mintha valami régi lila füzetben is láttam volna képet a dologról
  • DcsabaS
    #35
    Esetleg valaki be tudná idézni valamelyik most futó tankönyv idevágórészét? (Kíváncsi lettem...)
  • DcsabaS
    #34
    Elhülve olvasom, hogy állítólag miket tanítottak a gimnáziumban mostanság.

    A fizika szerint mindenesetre már ÉVTIZEDEK ÓTA az a helyzet, hogy:
    1.) A Földnek szilárd Fe-Ni magja van, hasonlóan csomó más égitesthez.
    2.) A Földnek szilárd kérge is van.
    3.) A Föld mélyén nagyarányú folyamatos radioaktív bomlás zajlik, és az így felszabaduló tetemes hőenergia tartja áramlásban a kéreg és a mag _közötti_ tartomány egy részét. Ez az áramlás mozgatja a kontinenseket, ennek a következményei a vulkánok, és ez okozza (magnetohidrodinamikus hatás révén) a Föld mágnességét is.
    4.) Szóval a Föld mágneses terét NEM a vasmag mag hokozza, mint valami hatalmas állandómágnes.
    5.) A mostani eredmény semmiféle érdelemben NEM jelent fordulatot, hiszen csak egy újabb megerősítése valaminek, amit már évtizedek óta tudunk.
  • benli
    #33
    Minden relatív! - és még mennyi mindent rosszul tanultunk. Még jó hogy rosz tanúló voltam valamikor és nem maradtak meg bennem mélyebben az ilyen hülyeségek, mert hogy ettől a pillanattól a folyékony mag elmélet már annak tűnik, de még ez se biztos.
  • Runo
    #32
    Mit szoktak használni? szivatjút?
  • Zocsi
    #31
    Ne haragudj, de most hülyeséget mondtál! Igen is sokat számít, hogy mit tanítanak meg. Az egy dolog, hogy nem annyira lényeges momentum az ember életében, amikor megtanulja mondjuk a Bohr-féle atommodellt. Az persze másik dolog, hogy most szilárd-e a magja a Földnek vagy nem. Mindenesetre a megtanult dolgok fogják aztán meghatározni az embert és vele együtt az utálnivaló társadalmunkat. Másfelől idekapcsolva mikike hozzászólását: Minél tanultabb, ill. olvasottabb vagy, annál nehezebben hiszed el a hülyeségeket, amikkel nap, mint nap tömik a fejedet...
  • Koppernikusz
    #30
    más reaktorokban is szoktak mágneses szivatjút használni.
  • mikike
    #29
    igazad van
    semmit nem jelent
    de van aki mindent elhisz
  • Inquisitor
    #28
    Nem értem miért van valaki kiakadva azon mit tanítanak?
    Mikor jelentett valamit az, hogy mit tanítanak?
    Egyrészt nem lett a föld lapos attól, hogy évezredekig hírdették és tanították ...
    Másrészt még mindíg a XX. század elején kiokoskodott atom(mag) felépítést oktatják, azóta volt vagy 8 "javított" verzió.
  • Zocsi
    #27
    Én maradok a szilárd nagy nikkeltartalmú mag hipotézisénél!!!
  • mikike
    #26
    én nem felejtem el, így tanították
    a lényeg, hogy fogalmuk sem volt...
  • [NST]Cifu
    #25
    Azt felejted el, hogy a belsejében brutális méretű nyomás van. A nyomás pedig ugye kihatással van az olvadás és forráspontra is...
  • Guest
    #24
    "Rejtelmes világ", jó kis könyv volt az is... :)
  • mikike
    #23
    pedig folyékonynak tanultuk
    mivel rettenetesen forró volt elkezdett hűlni és nyilván elöszőr a külseje keményedett meg
    ergo a belseje még most is folyékony kell hogy legyen
  • hornbali
    #22
    Bennem is az a film merült fel először a cikk olvasása során, mert abban a filmben is folyékony a föld magja.
  • Piscator
    #21
    Én meg csillagászati könyvEKben olvastam (megjelenés ~11-8 éve) a szilárd mag elméletet. Folyik-folyik ugyan alul, de középen kemény fém van.
  • vegesm
    #20
    A film mostanában volt a HBO-n, a mag folyékony volt ez biztos
  • Cat #19
    ja, én is sokat forgattam. Volt folytatása is, de az már nem hagyott nyomot bennem.
  • plamex
    #18
    Jaja ... Ég és föld alapmű ... :)
    Verne (utazás a Föld középpontja felé) regénye mikor valósul már meg ? :)
  • [NST]Cifu
    #17
    Pardon, ott a pont. ;)
    Amúgy az Ég és Föld aféle biblia volt gyerekkoromban, talán tényleg nem volt egy mérvadó tudományos anyag, de nagyon alapos és szemléletes volt, rengeteg hasznos alapvető tudnivalóval a csillagászatról, geológiáról, meteorológiáról, stb.
  • smv
    #16
    Hm. Mik vannak. :)
  • Killgore
    #15
    hát a fene sem tudja már, de én még mindíg úgy emlékszem, hogy bementek a köpenyen, át a külső magin, majd a belső magba mentek, ahol robbantottak, és megpörgették a folyékony magot... de bele kéne nézni a filmbe.. :)
  • HUmanEmber41st
    #14
    3 évvel ezelőtt kiadott gimnáziumi földrajzkönyvben még folyékony volt a mag..
  • Zocsi
    #13
    Én is rég láttam már, de nem csak a belső köpeny volt folyékony a mag pedig szilárd? És a külső-belső köpeny viszkozitás különbsége tette lehetővé a bombák által létrehozott hullámok visszaverődését és interferálódását, mely aztán elkezdi forgatni a magot???
  • Zocsi
    #12
    Emléxem, hogy anno a '80-as években az Ég és Föld c. fantasztikus könyvben én már szilárd magról olvasgattam, pedig az nem egy komolynak mondható könyv tudományos értelemben véve. Szal' hol itt az igazság?!
    Eebként érdekes, hogy tudnak már ilyet is, meg hogy végre a hipotézisek beigazolódni látszanak.
    [NST]Cifu: Engedd meg, hogy kijavítsalak. Nem kisérlet volt, csupán mérés.
  • plamex
    #11
    akár szilárd akár folyékoy elég meleg hely lehet ... :)
  • Killgore
    #10
    Ha jól emlékszem, a The Core(a mag) c filmben is még folyékony volt a mag. Akkor itt az ideje átdolgozni a filmet:)
  • [HUN]PAStheLoD
    #9
    nekem is ezt tanították pár éve ..
  • [HUN]PAStheLoD
    #8
    magas hőmérséklet,nagy nyomás => szabad ionok ,esetleg plazma => mozgó töltés => elektromágneses mező ..
  • [NST]Cifu
    #7
    Hát helyesebb volna úgy fogalmazni, hogy arra is van példa, meg az ellenkezőjére is.
    Például a SNAP-10A atomreaktor, amely az első űrben alkalmazott atomreaktor volt, folyékony Nátrium és Kálium keverék hűtötte, amelyet mindenféle mozgó alkatrész nélkül, tisztán mágneses elven működő szivattyú keringtetett...
  • [NST]Cifu
    #6
    Mert eddig csak egy nagyon valószinű elmélet volt, most pedig már itt az első kisérlet, ami bizonyíthatja az elmélet igazát.
  • mikike
    #5
    látod és még úgy tanították
  • DOT
    #4
    A folyékony fém pont nem szokott mágneses (mágnesezhető) lenni.
  • Cat #3
    Én is folyékonyat tanultam. És hogy a folyékony belső mag és a szilárdabb külső rész súrlodása, illetve forgása hozza létre a Föld mágneses mezejét, mely véd minket pl. a kozmikus sugárzástól.
  • mikike
    #2
    én még úgy, hogy folyékony fém és azért mágneses
  • Looserke
    #1
    Hmm, érdekes én kb. 1 éve geofizikából azt tanultam, hogy a Föld magja szilárd. Akkor most miért is olyan nagy felfedezés ez???