7165
  • takibalint
    #6203
    Miután elutasította a Hull Cityt, a szezon hátralévő részét is Romában tölti az 57-szeres olasz válogatott védő. „Azt hiszem Christian maradni fog a Románál és kitölti a szerződését” – nyilatkozta Oscar Damiani, a játékos ügynöke az egyik olasz honlap kérdésére válaszolva.

    „Képtelenek vagyunk megoldani a szituációt, ami nem meglepő, hisz alig volt néhány napunk az ügy elintézésére” – tette hozzá. Az átigazolási piac hétfőn zár be, és Damiani jelenleg Angliában tárgyal egy lehetséges Premier League-s szerződésről.

    Eddig egyedül a Hull Citytől érkezett hivatalos ajánlat, ami viszont nagy visszalépés lenne a Bajnokok Ligája-szereplés után.„Nem kötöttünk még senkivel megállapodást. Azok az ajánlatok, amiket eddig kaptunk, nem veszik figyelembe a játékos értékét.” – fejezte be mondandóját az ügynök.

    Magyar idő szerint hétfő estig kell megállapodni a lehetséges vevővel, vagy marad Panucci a Roma csapatánál, a szerződésében foglalt utolsó fél évre. A Romának ugyanakkor el kell határoznia, hogy nevezik-e a Bajnokok Ligája további részére.
  • Rudee
    #6202
    Még kerettag, de 34 évesen lehet hogy annyira már nem favorizálja az edző.
  • takibalint
    #6201
    Az ilyen "konnyebb" meccsek pontvesztesei miatt ment el tavaly a bajnoksag. Itt volt a lehetoseg 4 pontra kozeliteni a Juventst, plane, hogy jovo heten a Genoa jon Romaba.
  • takibalint
    #6200
    Csalodott vagyok. Az utolso helyezettet azert illene megverni, meg tapasztalt csatarok nelkul is. Szerencsere masok is pontokat veszitettek korulottunk eddig. Juve, Inter, Fiorentina, Napoli. Kivetel a Genoa. A mazlistak 2 perccel a vege elott lottek golt es lett 1:0 nekik a Palermo ellen.
  • takibalint
    #6199
    akkor mit csinal?
  • Rudee
    #6198
    Nem ment el.
  • FrancescoTotti
    #6197
    Ez bukós lesz sajnos. Már a 90. perc, és még mindig csak 2-2.
    Nagyon kéne most ide egy Julio Baptista, mint a múltkor :)

    Az Inter is ikszelni látszik.
  • FrancescoTotti
    #6196
    Ősszel a Romában volt, az tuti.
    Most télen nem tudom, hogy elment-e.
  • limperatore
    #6195
    na bammeg 2:2 :s
  • limperatore
    #6194
    1:2 nektek, hajrá 140 euro mulik rajtatok ( részben ) :D
  • takibalint
    #6193
    A Romanak tenyleg surgossen csatart vagy csatarokat kell vennie.

    A Reggina elleni kezdo 11 es kispad.

    Doni-Cicinho-Mexes-Juan-Tonetto-Taddei-De Rossi-Brighi-Pizarro-Menez-Okaka Chuka.

    Kispad: Arthur-Loria-Diamoutene-Virga-Greco-Aquilani-Filipe.

    Hol vannak a csataraink? Tudja valaki mi van Montellaval, mert ugy tudom visszajott a Romaba, vagy mar mashol jatszik??
  • campy
    #6192
    sorry elnéztem
  • FrancescoTotti
    #6191
    A Genoat be fogja fogni a csapat!
  • totti10
    #6190
    1. Inter 20 14 4 2 34–15 +19 46
    2. Juventus 20 13 4 3 33–14 +19 43
    3. Milan 20 12 4 4 35–21 +14 40
    4. Genoa 20 10 6 4 30–18 +12 36
    5. Roma 20 10 3 7 29–25 +4 33
    6. Napoli 20 10 3 7 27–21 +6 33
  • totti10
    #6189
    5. helyen vagyunk
  • campy
    #6188
    grat már 6. a csapat?:O:O honnan jöttetek fel te jó ég:) Totti a nagy kedvencem gólt lőtt hoppá:)
  • totti10
    #6187
    AS Roma 2 - 1 Palermo

    23'[1 - 0]F. Totti
    31'[1 - 1]E. Cavani
    45'[2 - 1]M. Brighi

    már csak 1 pontra van a BL hely!
  • takibalint
    #6186
    Az biztos. A NApoli meg veretlen volt otthon. Radasul az osszes nagy csapatot legyoztek mar ezzel az edzovel, kivetel a Roma.
  • campy
    #6185
    szép volt:) Nápolyban nyerni nehéz igen nehéz:)
  • totti10
    #6184
    nagyon nagyok vagyunk!!
  • FrancescoTotti
    #6183
  • takibalint
    #6182
    Napoli-Roma 0:3 gol: Mexes, Juan, Vucinic
  • takibalint
    #6181
    06-30-3030-001 a mobil szam, ahova lehet kuldeni az smseket.
  • takibalint
    #6180
    Vasarnap este 20 oraig lehet szavazni melyik merkozest kozvetitse a Sport1 a hetkozi fordulobol. Roma-Palermo meccsre szavazzatok, mobilon vagy emailben a [email protected]

    mobilszamot nem irtam fel, bocsi
  • takibalint
    #6179
    Az Il Corriere Dello Sport értesülései szerint a Romát erősítő Juan 2014-ig meghosszabbítja szerződését az olasz klubbal. A brazil védő – akinek jelenlegi kontraktusa 2011 júniusában járna le – ezzel a „farkasok” egyik legjobban fizetett játékosa lesz.
  • FrancescoTotti
    #6178
  • takibalint
    #6177
    Szep rugas!!
  • Rudee
    #6176
    Cicinho szereti a dzsekicsen filmeket?
  • campy
    #6175
    ezért utálom őket nem véletlenül...
  • takibalint
    #6174
    Ja, sajnos. Olyanok mint a Man Utd
  • campy
    #6173
    Internek nagy szernecséje volt azért ott... fenébe hogy mindent megusznak
  • FrancescoTotti
    #6172
    Ez nem jó!
  • takibalint
    #6171
    Inter-Roma 2:1 Olasz kupa. Az Inter 2. golja elotti szabadrugas tobb volt mint lesgyanus. A partjelzo elmehet a sunyiba...
  • takibalint
    #6170
    Baptista Torino elleni golja elso lett Olaszorszagban a hetvegi bajnoki golszepsegversenyen. Tenyleg szep gol volt, es fontos is.
  • takibalint
    #6169
    Na tessek, oket is irhattam volna, csak miert tavolodjak el a Romatol a Roma forumban?
  • campy
    #6168
    fúú Totti, Maldini, végülis Giggs is mert Giggs 16 évesen tagja volt a Unitednek, Del Piero 1993 óta Juvés, Xavi Hernandez, Puyol, Raúl, Guti, Casillas, Dárdai, Terry szval van rendesen hűséges emberke:) ők azért becsülendők tényleg
  • takibalint
    #6167
    Azt tudom, hogy ott nevelkedett, csak azert nem egeszen helytallo a klubhuseg, mert egyszer mar eljott onnan. Ha igazi klubhusegrol beszelunk, anmit en ertek klubhusegnek, akkor Totti az egyik legjobb pelda.
  • campy
    #6166
    hát ez van:( keresni kell mást
  • campy
    #6165
    1. FC Kölnhöz ment vissza oda ahol nevelkedett
  • takibalint
    #6164
    Ha tenyleg klubhuseg lenne, akkor miert ment el a Kolntol annak idejen? A KOlnben biztos fog jatszani sokat, de fejlodni nem igazan fog. Amugy kesobb olvastam, hogy o is azt mondta nem biztos, hogy ez volt a legjobb valasztas, de mindenkepp elakart menni a Munchenbol es jatszani akar.

    Mondjuk szerintem a Roma vezetok is toketlenkedtek. (mar megint)