Harmadik világháború
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Mi minõsül behódolásnak? Mert bizonyos szempontból a közel-kelet nagy része nem hódolt be akkor...
Az olaját pedig euróban az Oroszokon, és Kínán keresztül vinnék.
Az Oroszok aligha vesznek Irántól nyersolajat. :)
Irán fõ exportõrei az EU, Kína és Japán. Irán jó ideje nem használ dollárt az olajkereskedelemben, legutóbb Japán részére pl. már Japán jenben kérték a vételárat. A vásárlónak ez jobb, hiszen az EU országok euróban, japán meg jenben, vagyis a saját pénzükben fizethetnek, így nem kell a váltási költségeket betervezni. Ez ugyan kényesen érinti az amerikaiakat, de még nem indok arra, hogy megtámadja Iránt. Indokként márcsak azért is rossz, mert az OPEC és Oroszország is egy ideje pedzgeti az euró alapú kereskedelmet. Az USA persze ennek annyira nem örül, az EU viszont igen, itt tehát nem arról van szó, hogy most irgumburgum, beszólunk a nagy USA-nak, és mi ezentúl euróban kérjük az olaj árát. Ez politikai, és nem szabad kihagyni, hogy az EU is szerepet játszik ebben a játszmában.
A térségben elég erõsnek számít az Usának is nagy falat lenne.
Még a térségben sem tartozik az igazán komoly haderõvel rendelkezõ országok közé. Létszámban tényleg jelentõs, de haditechnika és harcászat terén az elsõ öböl-háborús Irak szintjén mozog, márpedig azóta az USA jelentõsen fejlõdött...
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Az irán elleni támadásba mega NATO naná, hogy nem egyezne bele mikor az egy védelmi szervezet. Irán nem támadott meg még közvetve sem európai célpontokat...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A Perzsák egy kulturált nép, de magasról letóják az usa kizsákmányoló érdekeit, és a legjobb ajálatot nézik ami csak nekik jó( kb mindehol így kéne mûködnie)
Irán meg nem Irak. A térségben elég erõsnek számít az Usának is nagy falat lenne. Fõleg azért mert Irak, és az Afgánok lekötik õket. Iránt szerintem a nato sem vállalná be. Ettõl az ügytõl lehet szét is esne az egész.
Irán atomprogramja a jelek szerint kemény felügyelet alatt van, itt pedig nem olyanról kell beszélni, mint ami Izraelnél volt, ahol még a felügyeletett ellátó amerikai tudósok is kijelentették, hogy gyanusak a körülmények, és valószinüleg eltitkolnak valamit. Irán esetében semmi ilyesmit nem találtak. Az urániumdúsításu bomba egyszerû, de rengeteg roppant módon feldúsított uránium kell hozzá, amihez sokkal több dúsítóra lenne szükség, mint amennyivel Irán jelenleg rendelkezik. Egyszóval a jelek szerint Irán nincs olyan helyzetben, hogy reálisan atomfegyvert építhessen.
Ezen kívûl más komolyabb indok nincs, amit Iránra tudnak kenni. Korábban voltak olyan szituációk, amikor Dél-Iraki síitákat támogattak, de ezekrõl valahogy mostanában nem hallani. Vagy az irániak lettek ügyesebbek, vagy irán felhagyott az aktív bomlasztással. Ez utóbbi mellett szól, hogy idõvel a céljuk (Dél-Irak beolvasztása) reálissá válhat, ha Irak széthullik. Erre pedig van esély, nem hónapokon, de mondjuk 10 éven belül.
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Amúgy Iránt biztos, hogy pusztán az olaj miatt nem fogják megtámadni.
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Bár láttunk már ijesztõ példát.
"Azok az emberek, akik abban hisznek, hogy világot egy globális összeesküvés irányítja, még sohasem próbáltak meg irányítani vagy felügyelni egy legalább 10 f?s munkacsoportot."
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Ha tovább visszük a gondolatot,elméletileg holnap is kitörhet egy világháború,mert konfliktusok ma is folynak.
"Azok az emberek, akik abban hisznek, hogy világot egy globális összeesküvés irányítja, még sohasem próbáltak meg irányítani vagy felügyelni egy legalább 10 f?s munkacsoportot."
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Körberöhögött volna,és nem naivitásból.
Max helyi konfliktusokra lehetett számitani az átlagembernek,nem arra ami jött.
"Azok az emberek, akik abban hisznek, hogy világot egy globális összeesküvés irányítja, még sohasem próbáltak meg irányítani vagy felügyelni egy legalább 10 f?s munkacsoportot."
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
"Azok az emberek, akik abban hisznek, hogy világot egy globális összeesküvés irányítja, még sohasem próbáltak meg irányítani vagy felügyelni egy legalább 10 f?s munkacsoportot."
\"A békefenntartás nem a katonák dolga, de csak õk értenek hozzá\" \"De ki a fasznak kell ez?!Én inkább ezt választom!Imádom\" \"Brothers everywhere Raise your hands into the air we\'re WARRIORS\"
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
\"A békefenntartás nem a katonák dolga, de csak õk értenek hozzá\" \"De ki a fasznak kell ez?!Én inkább ezt választom!Imádom\" \"Brothers everywhere Raise your hands into the air we\'re WARRIORS\"
EU eddig sem volt egységek, most mitõl lenne?? Az én szememben az EU elég nagy részben egy rossz vicc..
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Ez egy "lavinát" fog elindítani...meg a NATO szétesését és az EU érdekszövetségekre bomlását!
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
\"A békefenntartás nem a katonák dolga, de csak õk értenek hozzá\" \"De ki a fasznak kell ez?!Én inkább ezt választom!Imádom\" \"Brothers everywhere Raise your hands into the air we\'re WARRIORS\"
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Márameddig birja pénzel ,és anyagiakkal !
Elég sokba kerül neki ez a játék ! Roma is szuperhatalom volt de egyszercsak eltünt a sülyesztõbe . Pedig azt se hitte el akkoriban senki hogy ez bekövetkezhet . Ha akkoriban valaki azt mondta hogy Roma egyszer elbukik ketyerének nézték volna . Akkoriban is sokmindenkit megvakitott a fény , méghozzá annyira hogy nemlátták az árnyékot tõle !
Persze egy erõs birodalom nem dõl össze csak ugy magátol külsõ ellenség által kivéve akkor ha a bajok belülrõl kezdödnek el és ezen nem tud vagy nem akar változtani .
Ezek a bázisok szolgálnak az amerikai politikai érdekek katonai kivetítésének bástyáiként, lásd még Koreai konfliktus, vagy Vietnami konfliktus.
Japán alkotmánya elveti a háborús és katonai megoldásokat, sõt a hadsereget, az amerikai haditengerészet és légierõ felel az ország biztonságáért. Ezt késõbb rugalmasan úgy kezelik, hogy önvédelemre azért van joga, és létrehozzák a Japán Önvédelmi Erõket (JSDF - Japan Self-Defense Forces), amelyik például a világ 5. legnagyobb haditengerészetével rendelkezik jelenleg (olyan alapjában véve offenzív egységekkel, mint partra szálló hajók), a világ 8. legnagyobb légiereje mellett, és szárazföldi hadereje is igencsak decens.
Sem Dél-Koreának, sem Japánnak jelenleg nincs igazából szüksége az amerikai légierõre, de egyfelõl ez politikai üzenet (aki Dél-Koreával/Japánnal kezd ki, az amerikával kezd ki), másfelõl az USA ezen bázisairól adott esetben bármikor gyorsan beavatkozhat, ha szükséges.
Hogy miért lehet szükséges? Nos egyfelõl hajdan ott volt/van Szovjetunió-Oroszország, másfelõl Kína, harmadrészt Észak-Korea, mint veszélyforrás. Ezen bázisok nélkül eléggé problémás lenne megfelelõ katonai jelenlétet biztosítani a térségben. Egy superhatalom pedig attól szuperhatalom, hogy megteheti, hogy a világ "fontosabb" pontjain katonai jelenlétet tartson fent.
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Miért van az USAF Japánban?:O
És ezektõl a "tény"-ektõl fossuk össze magunkat.
*Úgy csinál mint aki kemény gyerek közbe bespájzolt már 1 tonna aszpirint a fejfájás ellen*<#idiota>#idiota>
Tajvan teljesen más kérdés. Kína nagyon akarja, a Tajvaniak többsége meg nagyon nem. Kína jelenlegi állapotában nem valószinû, hogy egy belekezdene egy katonai megszállásba, de ha olyan esemény történik, ami úgymond megfelelõ alapot nyújt egy ilyesmire (provokáció például), akkor megindulhat. Az USA iraki és afganisztáni helyzete ilyen téren nem sokat nyom a latba, mivel a szigeten szárazföldi csapatokkal úgysem ér sokat. Emlékeztetõleg: Tajvan mindössze egyharmad magyarország méretû sziget. Ott a haditengerészet és a légierõ játszik. Namost az USAF legjobban "tápolt" egységei Japánban állomásoznak, õk kapták meg nemrég elsõként az F-22A Raptorokat. Ott van Guam, ami a légierõ stratégiai bombázó egységének (B-52, B-1B, B-2A) egyik fõ állomáshelye. Másfelõl állandóan ott állomásozik a haditengerészet egy Repülõgép-Hordozója, és további kettõt tudnak szükség esetén azonnal átcsoportosítani a Csendes-Óceáni flottától.
A kérdés, hogy bevállalnák-e a katonai összecsapást. Ez politikai kérdés, Bush szerintem gondolkodás nélkül odaküldené az erõit, és ha McCain lesz az új elnök, õ is. Clintonné vagy Obama más kérdés viszont...
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
Ázsia más kérdés. Egyfelõl ott van Pakisztán vs. India, másfelõl Kína vs. Tajvan, harmadrészt Észak- vs. Dél-Korea. Mind potenciális probléma, igaz egyik sem igazán III.Vh szintû konfliktussal fenyegetõ veszélyforrás.
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
\"A békefenntartás nem a katonák dolga, de csak õk értenek hozzá\" \"De ki a fasznak kell ez?!Én inkább ezt választom!Imádom\" \"Brothers everywhere Raise your hands into the air we\'re WARRIORS\"
Amúgy amiket írt a végén (oda lescrolloztam) azokkal az a baj, hogy ezeket 1000 meg 1000 filmben és játékban lehetett mág látni (Vörös Hajnal, Red Alert és egyéb).
Nagyon sablonos témák. De persze lehet hogy pár hónap és egy hatalmas kráter lesz itt ahonnan ezt a postot írom de nem valószínû.
Ajánlom neked a travian nevezetû játékot.
Nem viccbõl mondom de rengeteg olyan dolog van amire az a játék megtanítana. Ott is lehet háborúzni szövetséget kötni és egyéb dolgok és nagyon hasonlít a valóságra. Vannak dolgok amik miatt már ott sem indítanak háborút hiába élezõdnek ki az ellentétek pedig ott nincs semmi veszíteni valójuk csak egy szar virtuális birodalmuk van de munkát energiát és egyebet fektettek bele és nem akarják veszni hagyni.
A való életben az ilyem emberkék akik hülyeségeket beszélnek csak arra vannak, hogy az olyanokat mint te (nem sértés) megfélelmítsék és ezáltal manipulálni tudják õket.
\"A békefenntartás nem a katonák dolga, de csak õk értenek hozzá\" \"De ki a fasznak kell ez?!Én inkább ezt választom!Imádom\" \"Brothers everywhere Raise your hands into the air we\'re WARRIORS\"
2008. február 1. 10:39
Lengyelország kész arra, hogy saját területén létrehozzon egy a NATO felügyelete alatt álló katonai bázist a szervezettel való szorosabb együttmûködés érdekében – mondta a lengyel külügyminiszter.
Moszkva ismét kikelt a rakétapajzs ellen Radoslaw Sikorski washingtoni látogatása alatt arról folytatott tárgyalásokat amerikai kollégájával, hogy Lengyelország milyen feltételek mellett hajlandó az Egyesült Államok által az országba telepítendõ rakétapajzsot elfogadni - írja a Reuters hírügynökségre hivatkozva a The New York Times.
Az ország politkai nyomás alatt áll, számos szomszédos országtól érkezett fenyegetés arra az esetre, ha létrejönne a rakétapajzs – nyilatkozta, utalva arra, hogy Moszkva figyelmeztette Varsót: nukleáris rakétákat irányoz be lengyel célpontokra, ha az ország befogadja az amerikai rakétákat.
Ezek telepítése moszkvai álláspont szerint aláásná Oroszország nukleáris elrettentõ képességét. Az Egyesült Államok szerint a tervezett amerikai rakétavédelmi pajzs, amelynek részeként Lengyelországba kerülnének az amerikai ellenrakéták, Irán és más „lator államok” esetleges rakétatámadásai ellen lenne hivatott védeni a nyugati országokat. Azaz egyáltalán nem irányulna Oroszország ellen az amerikai érvelés szerint.
Oroszország korábban felajánlotta az Egyesült Államoknak, hogy használják közösen az Azerbajdzsánban lévõ orosz katonai támaszpontot, amelyrõl jól ellenõrizhetõ Irán területe. Moszkva feltétele, hogy Washington szakítsa meg tárgyalásait Prágával és Varsóval.
www.3dikvilaghaboru.hu
Én is épp errõl beszélek.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
-1990-es évek végén a szárazföldi erõk parancsnoka meglátogatta a Morozov harckocsitervezõ irodát. Ott bemutatták a pre-proto szinten leledzõ T-95-öst. A fõmufti erre tett egy nyilatkozatott, miszerint hamarosan rendszerbe állítják az új szuperharckocsit. Ez azóta sem történt meg, ellenben kemény 300db "régebbi" T-90-est vettek.
-2004 környékén az északi-tengeri flotta parancsnoka nagy nyilvánosság elõtt arról beszélt, hogy a Nagy Péter (Kirov-osztályú) rakétás cirkáló nukleáris reaktorai életveszélyes állapotban vannak, és bármikor felrobbanhat. Erre nagy kivizsgálás történt, lévén a Nagy Péter az egyik legújabb egysége az Északi flottának, és nagyon nehéz szülés volt az, hogy az 1990-es években rendszerbe tudták állítani. Végül kiderült, hogy vaklárma és belsõ hatalmi harc áll az egész mögött...
-2002-ben az orosz légierõ parancsnoka a MAKS-on (a Moszkvai légi show-n) bejelentette, hogy az MFI tendert (ami az amerikai ATF tender ellenpontja lett volna, vagyis az F-22A Raptor orosz ellenpárjáról szól) a Szuhoj S-37-es nyerte, amelyet hamarosan sorozatban gyártanak, az új típusjelölése pedig Szu-47 (az "S" jelölés kísérleti gépre, a "Szu" pedig sorozatgyártási jelölés). A Szuhoj azonban hiába várt a valódi megrendelésre, az S-37-es program, amit az orosz légierõ pénztelensége miatt jobbára a saját zsebébõl finanszírozott, végül egy kanyit sem hozott a Szuhojnak (ebbõl késõbb lett még egy víszhang, mikor 2005-ben a Szuhoj megnyerte a légcsavaros kiképzõgépekre vonatkozó tendert is, ami 1000 gépre szólt volna, viszont a Szuhoj az S-37 fiaskó után csak azután lett volna hajlandó a sorozatgyártásra, ha a légierõ elõre kifizeti a kiképzõgép fejlesztési költségeit, a légierõ erre nem volt hajlandó, a Szuhoj meg erre beintett nekik).
-Az Orosz nukleáris erõk parancsnoka a világ leghatékonyabb, legveszélyesebb és leglopakodóbb tengeralattjárójának nevezte a Szeversztal-t (Typhoon-osztályú rakétahordozó tengeralattjáró). Tette mindezt nemzetközi ünnepség keretében, egy rakéta-éleslövészet kapcsán. Azt az apróságot nem tette hozzá, hogy a Szeversztal azért volt kénytelen éleslövészetet tartani, mert az R-39-es rakétáit az 1980-as években gyártották, és elkezdett lejárni a tervezett élettartamuk. A Szeversztal végül mindössze 10 ilyen rakétával járörözik jelenleg is, noha a tengeralattjárót eredetileg 20 rakéta hordozására képes, mivel egyszerûen nincs több olyan rakéta, amelynek az élettartama még nem járt le, és a gyártósorok már régen szét lettek szedve és el lettek adva ócskavasnak...
Én egy ilyen kijelentésnek, amit lent belinkeltél nem adnék túl nagy hangsúlyt...
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Visszatérve #469-re, igazat adnék a véleményednek, ha egy "iszákos tábornok" mondta volna....csak hogy a vezérkari fõnök nem egy "idióta orosz vén seggfej" hanem az elnök után Õ a hadsereg fõparancsnoka!!!! Tehát egyáltalán nem mindegy mit mond!!!