37137
-
#8686
remélem látni...
@Helyszínen szerzett elsődleges információink szerint és szemtanúk elmondása alapján haladt egy villamos a belváros irányába a Hermann Gimnázium utáni szakaszon, amikor egy hölgy az egyik láncnélküli korlát mellett a tömegszállító elé vetette magát. A villamos vezetője nagyon gyorsan meg tudott állni, ez, és a jármű alá szerelt terelőnek köszönhetően nem lett nagyobb a baj.
A hölgy beszorult a terelő és a kerék közé, a tűzoltóság munkatársai szabadították ki a jármű alól. Úgy tudjuk, súlyos sérüléssel szállították kórházba a mentők. A leállt villamos forgalmat, buszokkal pótolta az MVK Zrt a helyszínelés ideje alatt. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
--- akkor most nem lett nagyobb baj vagy súlyos sérülése lett?...ez a boon :) -
#8685
Ötven méterről zuhanhatott le a nagykanizsai kisrepülő
ismerős volt :( -
#8684
Ezt mondják asszimterikus hadviselésnek
-
#8683
sajóecseg felé nincs is út, esetleg földút, ott simán nem vehette észre, de általába arra cigók járnak, kitudja mit művelt. -
#8682
fát is alaposan leépítette. -
#8681
jaja. -
#8680
Még jó, hogy üres volt a gyermek ülés... -
öregember #8679 brava spec. edition a jobb 1en is van kalaptartó -
#8678
a kalaptartó mintha nem az eredeti helyén volna -
#8677
Illetve, hogy nem volt utas. -
#8676
AAAWwwwwwwwwww :C
Btw. Epic mák, hogy életben maradt. -
#8675
Beszorult sofőr a fának csapódott Fiatban Kék és Nyírbogdány-Gyártelep között
-
#8674
Köszi. Ez a link ment kedvencek közéé:D xD
De aztán végül nem ittam egyáltalán semmi alkoholt.. szerintem így a korrekt. (Y) ( mi családunkban nem divat vezetni, ha már ittál bármennyit is..:D )
Az én meglátásom az, hogy minden sofőrnek így kellene ebben az ügyben gondolkodni!! -
#8673
Tuti halál :/ -
#8672
-
#8671
be kell perelni a rendőrt hogy miatta esett el,egy jó ügyvéddel amerikában simán -
#8670
Meglátta a rendőrt és azért esett el XD
Volt egy másik video ugyanez a kanyar csak egy autós akart gyorsan menni :D Egyből meg is állt miután megfordult a rendőr :D -
USAMEN POWER #8669 Ez meg medencére ment, nem csodálkozok ha eltört, vagy megrepedt neki... -
USAMEN POWER #8668 És pont a zsernyák elött esik el... :D Nem elég hogy a motort összebaszta, még büntetést is kell fizessen... :D -
Szabi1991 #8667 ez fájhatott :/
-
Szabi1991 #8666 heh srác 9hónapja rakta fel az első vidijét ebből a kanyarból.. jópár videója van már de ez hatalmas.. :DD
-
ZsirosKenyer #8665 ez az oldal egész jó erre a célra
Saját tapasztalat pedig az, hogy 0.5L sört az utolsó korty elfogyasztása után 59 perccel már nem tudta kimutatni a szonda. Persze ha többet iszol akkor ne úg számolj hogy n x T, hanem 2 sör az már kb 2 és fél óra. (85 kg voltam, amikor többször is megszondáztattak 1 sör után) -
öregember #8664 ez baszott sok mindentől függ, testsúly, magasság, stb stb
meg h ettél e, ill h mennyi idő alatt dolgozza fela szervezeted a piát........ -
#8663
Hali, szerintetek ez igaz? Fontos lenne, mert én úgy tudtam, hogy minimum egy éjszaka kell, hogy kimenjen.. e szerint pedig 4 óra max pihenés.. de az sehogy sem egy éjszaka..:D
Tehát: ha iszok, mennyi idő múlva vezethetek leghamarabb amiért nem büntetnek( nem csak a büntetés miatt, hanem magam miatt is. )??!!
Köszi
-
#8662
Uhh, ez sem volt még szerintem -
#8661
pácccssss -
#8660
Busz vs. Teherautó
Reggel én is láttam a vidéki buszról, a Volvoban keletkezett 20ezer forint kár, az MAN-ben meg egy milliós
-
USAMEN POWER #8659 Link ! -
#8657
Sokan mondják h nézzen mindenki a visszapillantóba, de, azért, ő előre is nézhetett volna..... -
#8656
-
DIESEL DOG #8655 holy shit! O_o -
Szabi1991 #8654 o.0 -
#8653
Több busz is elgázolt egy hajléktalant a Normafánál
Az ötödik buszvezető vizsgálta csak meg mi okozza a döccenést a Normafa végállomásnál. A testet teljesen széttrancsírozták. -
öregember #8652 motor vs szgk -
Szabi1991 #8651 ehh.. >.<
-
#8650
nem csak becsövezve volt..
ez egy épített Octavia Kit Car volt
-
öregember #8649 hát ha derékba kap 150el egy oszlopot akkor még jobban rákanyarodik -
#8648
Szép kocsi, de aki nem rendes keréken gurul annak itt az eredménye:D -
#8647
Durva..Nem kevés della lehetett ott...
octavia rs, becsövezve, ~100 rongyos gumi garnitúra alatta, +képen pár apróság...Elég durva:| -
#8646
1.A helyszínen szerzett információink szerint a sofőrt súlyos, az utasát pedig könnyű sérüléssel szállították el a kórházba a mentők.
2.Egy 19 éves miskolci fiatalember a 26-os számú főúton vezette autóját. A rendelkezésre álló információk szerint a belső fogalmi sávban közlekedett járművével Miskolc irányából Sajószentpéter irányába, melynek során a Sajókeresztúri elágazás előtt ismeretlen körülmények között járműve megcsúszott, majd egy közvilágítási betonoszlopnak ütközött. A balesetben következtében az autó vezetője 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, míg utasa 8 napon belüli könnyű sérülést szenvedett. Mivel a jármű oly mértékben rongálódott, hogy további közlekedésre alkalmatlanná vált, illetve az azokon használt gumik a műszaki előírásoknak nem feletek meg, így az autó forgalmi engedélyét a rendőrök a helyszínen elvették.



