37137
  • bertino
    #28075
    ráadásul 2 kisbaba is volt a repülőn
  • PetruZ
    #28074
    Ja, ja. Ha mondjuk menet közben kinyílt az orrfutómű ajtaja (amit hétfőn még javítottak), a nyomáscsökkenés miatt az automatika azonnal átveszi a gépet és süllyedésbe kezd a meghatározott 10,000 lábas szintre. Az ereszkedés nem volt zuhanás, kb. egybevág a szokásos eljárásokkal, kicsit volt csak gyorsabb talán, de nem vészes. Ha a pilóták észlelték ezt, rá is hagyhatták a gépre a dolgot, viszont valamiért nem jeleztek rádión sehová. Lehet, hogy a pilótafülke sérült meg és ők már halottak, vagy eszméletlenek voltak, és a rádió is elromolhatott? Tudtommal a fülkébe menet közben kívülről nem lehet bejutni, csak belülről nyitható. Szóval ott lehettek egy ereszkedő gépen, amit a robotpilóta vitt le és hiába sípoltatta a magasságjelzőt, lehet, hogy már senki sem volt eszméleténél, hogy meghallják.
    Az viszont, hogy a gép gyakorlatilag miszlikbe szakadt, ép darabjai alig maradtak, belső túlnyomásra utalhat. Pl. a géptörzs nem sérült, de az ereszkedés miatti növekvő nyomás szinte felpumpálta, az ilyenkor szokásos automatizmusok meg valamiért nem működtek. A legkisebb ütődés, sérülés is konfettiként szaggathatta szét a gépet (mint egy túlfújt lufit, ha megböksz egy tűvel). Ha rendben lett volna ez, a szárnyak és a törzs hátsó részei jobban egyben maradtak volna. Ez sokkal erősebben megüthette a két dobozt is, amelyek hátul, a farokrészben voltak.

    Persze mindez csak spekuláció a részemről.
  • RatBaG #28073
  • Effe88
    #28072
    igen
    korábban már utaltam erre
    én is ezen a véleményen vagyok
  • Tinman #28071
    Az az erőhatás amivel becsapódhattak egészen elképesztő... fekete doboz, a gép legellenállóbb része

  • Tinman #28070
    Na de, hogy meg sem próbálta erdőbe/mezőre/a 10 percre levő reptérre letenni a repcsit és vészjelzés, se transzponder téma nem volt, ez erősen úgy tűnik, hogy valami nyomásvesztéses ügy lehetett aminek a vége az lett ami... élek a gyanúperrel, hogy az ütközés pillanatában már mindenki eszméletlen volt.
  • Effe88
    #28069
    igen
    szikla fal vs. 850km/h
  • SötétBarom
    #28068
    A sziklafal elég hatékony tud lenni, ha repülőgépek megsemmisítésére kerül a sor..
  • Carlos
    #28067
    Ezen enis lepodok! Meg hogy nincs gps a fekete dobozokon... Furanak tartom amikor egy szaros 50 ezres mobilban is van.
  • Szabi #28066
    a pilótafülkés hangrögzítő is megrongálódott, így bűvészkedni kell az infók kinyerésével, de abból valószínű sokkal többet megtudunk arról hogy mi történhetet

    (egyébként kissé fura hogy 2015-ben még nincs megcsinálva, hogy ezeket egy központi szerverterembe automatikusan küldje a rendszer.. aztán néhány nap után törölné ha nem történt semmi incidens)
  • Carlos
    #28065
    Ilyet meg en sem lattam! Ennyire nem szoktak szetmorzsolodni a repulok! (Osszes air crash investigation musor megnezese a "tapasztalatom").
    Utoljára szerkesztette: Carlos, 2015.03.25. 09:36:41
  • Effe88
    #28064
    nem értek veled egyet, szerintem lehetett hasonló dolog
    hátha kiderül hamarosan:/
  • SötétBarom
    #28063
    Igazából érthető, mert miután már pályára állt 8km/seccel könnyű összeszedni sok km-t. ;D
  • Roger6
    #28062
    Ez igaz A statisztika érdekes dolog
  • SötétBarom
    #28061
    Viszont a haláleset / milliárd megtett km arányuk sokkal jobb, mint a motoroké! ;DDD
  • PetruZ
    #28060
    Volt valami bibi a géppel még tegnap és ez összevághat a gyors süllyedéssel és a széteséssel.
  • Roger6
    #28059
    Az űrhajózás lenyomja a motorokat is.
  • Roger6
    #28058
    Olvasd el még egyszer, mire írtam a szarkazmust.
  • Rev Hard
    #28057
    Én eddig egyszer ültem repülőn, Dortmundból jöttem haza. Kisebb légörvényeket leszámítva nem volt semmi extra, illetve felszállásnál kellett kapaszkodnom mert kissé meglepődtem amikor belebaszódtam az ülésbe, összességében nagyon jó élmény aki eddig még nem tette próbálja ki.
  • Alien69
    #28056
    Ajánlott link:
    A motor a legveszélyesebb, meg a bringa.
  • Master91
    #28055
    nem, igaza van
  • desigo
    #28054
    még két kép az A320-ról

  • Roger6
    #28053
    I think it was sarcasm.
  • Tinman #28052
    Nézd meg a Voyager-t, már mikor fellőtték, de baxik leesni... sőt!
  • Totti5
    #28051
    Utakon nagyobb az esélye hogy ottmaradsz.
  • Willi Betz
    #28050
    Na ezért nem fogok soha repülőre ülni. Eddig még egy se maradt levegőben,vagy így,vagy úgy de lejöttek.
    Utoljára szerkesztette: Willi Betz, 2015.03.24. 20:47:37
  • w77d
    #28049
    nem lehet, mert akkor elment volna magától a célállomásig és ott várakozó pályára áll... Amúgy sok repülő katasztrófát tanulmányoztam anno, de ilyet még nem láttam, hogy ennyire szétmorzsolódjon egy gép.
  • desigo
    #28048
    Elképesztő látvány :(
    Nyugodjanak békében !
  • Stockbauer33 #28047
  • Stockbauer33 #28046
    http://www.hir24.hu/kulfold/2015/03/24/lezuhant-egy-utasszallito-a-francia-alpokban/
  • Tinman #28045
    "A repülőgép teljesen szétroncsolódott, a legnagyobb darab, ami megmaradt belőle, nem nagyobb egy autónál"

    Miaf?
  • SimaSuna #28044
    Kiégett egy busz Parasznyán...
  • Szabi #28043
  • Effe88
    #28042
    lehet, hogy ugyan ez történt:/
  • Rev Hard
    #28041
    A földi irányítók kezdtek gyanakodni hogy valami probléma van a géppel, és ezt fordította úgy a média hogy vészjelzés lett leadva. Közbe kiderült hogy a gép személyzete tehát a pilóták viszont nem adtak le vészjelzést.
    Utoljára szerkesztette: Rev Hard, 2015.03.24. 16:22:06
  • Szabi #28040
    egyes források szerint elhangzott a mayday, mayday, mayday.. mások szerint nem.. idővel remélhetőleg kiderül az igazság

    a süllyedés alapján olyan mintha vitorláztak volna lefelé, viszont elképzelhető hogy még a robotpilóta vezetett, mert nem sikerült kikapcsolni, ezért zuhantak gyakorlatilag egyenesen
  • Rev Hard
    #28039
    Visszatérve a gép korára, most mondták az Euronews -on hogy van egy ellenőrzési fajta amikor egy gépet alkatrészeire szednek szét, és minden olyan alkatrészt ami elkopott vagy elérte azt az időt hogy cserélni kell azt kicserélnek. Tehát hiába volt maga a gép 24 éves, a legtöbb alkatrésze csak pár éves lehetett.
  • bmwcrash
    #28037
    Magasság idő grafikon
    Azt nem értem, hogy 10:30-kor kezdett el süllyedni de csak 10:47 után zuhant le, ergo több mint negyed óráig süllyedt. Miért nem jelzett senki a rádión ez idő alatt?
  • Rev Hard
    #28036
    A repülőgépeknél ez nem jelent semmit, rengeteg 20 vagy ennél régebbi gép repül a mai napig szerte a világban. Ami fontos hogy milyen szigorú egy-egy légitársaságnál a karbantartási előírás, és hogy mennyire tartják be ezeket. Egy német légitársaságról beszélünk, jó biztonsági mutatókkal, ez volt az első komolyabb balesetük.
  • exTrem
    #28035
    Ezzel tisztában vagyok én is. Nagyon kíváncsi vagyok mi történhetett...