35611




  • HunnernesKonge
    #6938
    Eurosport 1 adja élőben.
  • Rash87
    #6937
    Remélem adja az ES1 vagy 2.
    Kiváncsi vok,thx.

  • Paranoia
    #6936
    Ma sorsolnak a BL-ben

    18 órától Monacóban tartják meg a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását. Antonio Puerta tragikus halála miatt elhalasztott AEK Athen-Sevilla mérkőzést jövő hétfőn pótolják (a spanyolok az első meccsen 2-0-ra nyertek), így egy csapat pontos kiléte még nem ismert.

    A 32 csapatot a szokásos négy kalapba osztották fel, előzetes erősorrend alapján. A sorsolásnál nem kerülhetnek össze azonos országból érkezők csapatok.

    A BL első játéknapja szeptember 18-án lesz, míg a csoportkör befejező, 6. fordulóját december 11-12-én bonyolítják majd. Tavasztól a csoportokban az első két helyen végzők egyenes kieséses rendszerben próbálnak eljutni a május 21-i, moszkvai döntőbe, míg a harmadikok az UEFA Kupában vigasztalódhatnak.

    A kalapok a következőképpen festenek:


    1. kalap:
    AC Milan (olasz), FC Barcelona (spanyol), Liverpool FC (angol), FC Internazionale (olasz), Arsenal FC (angol), Real Madrid CF (spanyol), Chelsea FC (angol), Manchester United FC (angol)

    2. kalap:
    Valencia CF (spanyol), Olimpique Lyon (francia), FC Porto (portugál), Sevilla FC (spanyol) vagy AEK Athen (görög), PSV Eindhoven (holland), AS Roma (olasz), SL Benfica (portugál), Werder Bremen (német)

    3. kalap:
    Celtic FC (skót), FC Schalke 04 (német), VfB Stuttgart (német), FC Steaua Bukarest (román), PFC CSKA Moszkva (orosz), Sporting Club de Portugal (portugál), S.S. Lazio (olasz), Olimpique Marseille (francia)

    4. kalap:
    Rangers FC (skót), FC Shaktar Donyeck (ukrán), Besiktas JK (török), Olympiacos CFP (görög), FC Dinamo Kijev (ukrán), Fenerbahce SK (török), SK Slavia Praha (cseh), Rosenborg BK (norvég)
  • dienesoft
    #6935
    Soha. :)
  • John Cena
    #6934
    Bocsi fiúk párszor már fel lett ez téve de Eurosport ot neteh ho llehet nézni?? (ahol csúszik a hang) és media playerbe nyitja meg !
  • John Cena
    #6933
    az volt a jó év!:)
  • kulabácsi
    #6932
    hát igen ezt a meccset, és ezt a gólt soha nem felejti el egyik MU szurkoló sem
  • Zenszkij
    #6931
    A valaha volt legfontosabb gólja itt van !!!!!
  • John Cena
    #6930
    köszi
  • WartHogSon
    #6929
    persze, még augusztus 31-én éjfélkor zárul be
  • pilboy
    #6928
    Köszönünk mindent OLE!!!
    A bajnoki címeket, a BL-serleget, az angol kupagyőzelmeket, a góljaidat, gólpasszaidat, és azt, amit a CSAPATért és a fanatikusokért tettél!

    oollléééééé olléé olléé olléé! ollléééééé oolllééééééé! :)
  • Paranoia
    #6927
    ige ige énis így vélekedek.ugyhogy nem kell még temetni a csapatot
  • kulabácsi
    #6926
    hát nistelrooyt én soha nem csíptem, szal nem sírok érte:D össze fog érni idén is a csapat, csak várni kell még kicsit
  • John Cena
    #6925
    hülyék ezek:P:D
  • Zenszkij
    #6924
    Még tart. Sztem már nem fognak venni senkit, és ez így nagyon gyér. Minek kellett anno eladni Nistelrooyt. ÁÁÁÁ
  • soma22
    #6923
    nagy kedvencem volt a babaarcú gyilkos...
  • John Cena
    #6922
    vegyék meg Anelkát!:D még tart az átigazolási szezon?
  • Zenszkij
    #6921
    Anderson is jó csatárnak...
  • John Cena
    #6920
    ÁÁÁ fenébe is!
  • kulabácsi
    #6919
    :(
  • csm
    #6918
    én spec a soccerneten
  • Paranoia
    #6917
    manutdfanatics

    "A United szurkolók nagy kedvence, Ole Gunnar Solskjaer kénytelen visszavonulni hosszantartó térdsérülése miatt." - jelenti a Sky Sports.
  • DONGUBA
    #6916
    ezt hol olvastad????
  • csm
    #6915
    !!Solskjaer visszavonult!!-térdsérülése miatt,3csatár van már csak, Tevez,Rooney, és Saha. Rosszul kezdődik a szezon a MU-nak.
  • Rash87
    #6914
    Tevez megint azt se tudta,hogy a pályán van

    Amúgy egyértelmű h Nani-é a gól,attól hogy Tevez hajszála beleért... :)
  • Zenszkij
    #6913
    Sir Alex szerint Tevezé a gól. Hülye ez, hagyjuk már...
  • Atti12
    #6912
    nah látom nyert végre a csapat! Ideje volt egy győzelemnek :)
  • Nani17
    #6911
    Tevez is befog illeszkedni hidjétek el és itt is ontani fogja a gólokat mint a West Hamben^^ Go MU!!!!
  • Paranoia
    #6910
    köszi szépen
  • pilboy
    #6909
    ezt már szeretem!
    hazaérek, nyertünk, és vár az összefoglaló :P
    köszi
    Nani vmi hatalmas gólt lőtt. végre nekünk is sikerült a nyögvenyelős győzelem, nem csak a chelsea-nek, arsenalnak
  • Zenszkij
    #6908
    Bődületes nagy gólt lőtt ez a Nani!!! Ha végre beér ez a csapat az idényre menni fog a szekér, csak hátul ne legyenek nagy sérülések és Rooney is összeszedhetné magát, meg Tevezke...
  • Scholes18
    #6907
    végre MU győzelem így már nagyon nagyon jó hétvégém van!
  • Nani17
    #6906
    Nah srácok,végre megvan az első győzelem,szép volt Nani fiam!A baj csak az h ezzel van 5 pontunk a chelseanek pedig 10 :S , de hát ezt a mi javunkra fogjuk fordítani!GO MU!!!!
  • Rash87
    #6905
    Én csak azt mondtam,amit a kommentátor is mondott.
    De sztem is egyértelmű h Nani lőtte :P

    Másik,hogy tv-n néztem,kb. 8* megmutatták azt a helyzetet,mikor Brownak a kezéről ment ki,állítólag :) De lehetett látni,hogy nem kéz volt. Vagy nem teljesen :D
  • banok
    #6904
    Manchester United-Tottenham összefoglaló
  • Golyo69
    #6903
    hát látványos helyzet ??!! :D
    volt vagy két három meleg helyzet..Ferdinand a gólvonal előtt 30-40 cm-ről mentett meg egyebek :D meg volt egy kezezésünk de hála nem adták a 11est :D pedig kéz volt :D rövide ennyi :D
    megvan a 3 PONT :D ez a lényeg :D
  • Golyo69
    #6902
    Nani lőtte..tevez beleért én láttam de csak súrolta :D
  • John Cena
    #6901
    köszönöm amúgy más semmi? látványos helyzet?:D
  • Rash87
    #6900
    Sztem Nani.
    Azért sztem,mert állítólag Tevez hozzáért(bár én nem láttam),én Naninak adnám,Tevezről még mindig ugyan az a véleményem :))
  • Golyo69
    #6899
    NANI--hatalmas gól volt :D