33513
Eurobarca | Hivatalos honlap
El Classicó OFF/FLAME/Vita Topik
-
#1440 VALAMI NAGYOBB PROBLéMA LEHET
Viharfelhők Rijkaard új szerződése felett
Írta: rhynn
--------------------------------------------------------------------------------
A vezetőségnek már szinte mindenkivel sikerült megállapodnia az új, hosszabb ideig tartó szerződésekről, hamarosan bejelentik Ronaldinho hosszabbítását is, már csak az edző, Frank Rijkaard szerződése marad hátra, a felek azonban az elmúlt hetekben egyre távolabb kerülnek egymástól. Mostanra azonban minden megoldódni látszik, a felek hamarosan megegyezhetnek.
A klub szerint már csak apróságokban nem sikerült megállapodni, de a sok időhúzás miatt úgy tűnik, valami komolyabb dolog lehet a háttérben, hiszen az apróságok eredete az elmúlt szezonra vezethető vissza.
Rijkaard 2003-ban érkezett a klubhoz, egy olyan alacsony fizetésért, amit a többi jelölt elutasított, s ezzel belopta magát Laporta szívébe, a játékosokkal és a vezetéssel azonban többször is összetűzésbe került. Most se történt ez másképp, hiszen először a gyepszőnyeg minőségét kritizálta, majd a szuperkupa döntő keretéből kihagyta a fiatal Messit, aki már a válogatottban is bemutatkozott, s a szurkolók nagyon szeretnék a csapatban látni.
S bár Rijkaard hűséges a Barcához, még mindíg nem írta alá új szerződését. Többször is le kellett fordítani hollandra a tervezetet, hiszen több váratlan változást is eszközölni kellett, s nem volt megegyezés az edző kepi jogainak értékesítéséről sem. Az edzők kárpótlásáról egy esetleges szerződésbontás után sem sikerült megállapodni, hiszen ennek a módját Rijkaard szerette vona megállapítani. Ez azt jelenti, hogy Rijkaard szeretne rendelkezni a saját jogával, s ha úgy érzi, minden következmény nélkül szeretne szerződést bontani, azaz bármelyik nap felmondhatna kenyéradójának, s ez a klubnak nem tetszik.
-
R9 #1435 most már látod volt -
#1434 hát ha nem vetted volna észre eddig csak focis hírek voltak nem is volt szó kosárlabdáról vagy kéziről -
R9 #1433 Rijkaard tanulna a vereségből
Írta: Enrique
--------------------------------------------------------------------------------
Felemásra sikeredett Frank Rijkaard szombati estéje, hiszen kénytelen volt végignézni csapata egygólos vereségét, a végén azonban végül ő is együtt örülhetett a játékosokkal, hiszen ami a legfontosabb volt: a Szuperkupát a Barça tehette múzeuma vitrinjébe.
A holland mester a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta, maradéktalanul nem lehet boldog a sok kihagyott helyzet, és persze a vereség miatt, s mint mondta, ebből a vereségből először is tanulni kell, így legközelebb talán elkerülhetőek lesznek az effajta buta kudarcok. "Nagyon fontos dolog, hogy 2 mérkőzés alapján bizonyultunk jobbnak ellenfelünknél. Azonban ez a vereség példaként kell, hogy szolgáljon a jövőre nézve, nem engedhetjük meg magunknak, hogy a Nou Campban kikapjunk." - kezdte Rijkaard. "Az első gólnál kicsit szerencsétlenek voltunk, a Betis második gólja előtt pedig Ronaldinho ellen szabálytalankodtak, és ebből indult a kontrájuk. Nem akarom, hogy úgy tűnjön, a játékvezetőt okolom, de néhány döntésével talán nem a mi javunkra kedvezett. Ami viszont a játékot illeti, túl sok helyet hagytunk ellenfelünknek. De ezt később megbeszéltük az öltözőben."
A második félidőben sokat javult a csapat játéka, főleg a hátsó alakzat állt helyre Márquez beállásával. A hollandus cseréje végül bevált, mivel a védelem nem ingott meg többet, Valdés sem kapitulált többet, az egyenlítő gól viszont végig hibádzott a játékrész folyamán. "A szünet után Oleguert kitoltam Belletti helyére, s középen Marquezzel végre megnyugodtak a fiúk. Jobban, gólratörőbben játszottunk a második félidőben, próbáltunk kiegyenlíteni, amíg ellenfelünk kontrákra rendezkedett be, noha összesítésben még mindig mi álltunk jobban." - folytatta a vezetőedző.
"Nem azt a játékot nyújtottuk, mint amit szerettünk volna. Önkritikusnak kell lennünk önmagunkkal szemben, csak így léphetünk tovább, csak így fejlődhetünk. Még mindig nem értük el a legjobb formánkat, amit a két legutóbbi meccs is jól mutat, mivel akadnak még itt-ott hiányosságaink. De azért nem akarok úgy tűnni, mint aki nem boldog a szuperkupa-győzelem miatt, mert természetesen örülök neki, hiszen összesítésben jobbak voltunk." - fejezte be végül a Barça menedzsere.
Rijkaardnak ez volt a második trófeája a bajnoki cím után a katalánok kispadján, idén viszont akár meg is duplázhatja ezt a számot, hiszen ezzel a csapattal megvan a lehetőségére rá, csak okosan ki kell tudnia majd használni...
-
#1429 FEBRUáRBAN MEGSZüLETETT KISFIA
Ronaldinho hosszabbít
Írta: rhynn
--------------------------------------------------------------------------------
Várhatóan ma, a Juventus elleni Joan Gamper kupadöntő előtt jelentik be, hogy a szakmai stábnak sikerült megállapodnia Ronaldinhoval a játékos új szerződéséről.
A pénzügyekről persze nem fognak nyilatkozni egyenlőre, de minden más részletet megosztanak a szurkolókkal. A játékos és a klub mindenben megállapodott, s Ronaldinho, immáron fiatal apukaként írhatja alá a szerződését, hiszen nemrégiben megszületett kisfia, Joao. Ezt azonban a játékos kérésére eddig titokban tartották.
Eredetileg a tegnapi taggyűlésen akarták bejelenteni, amikor Laporta beszámolt munkájáról. Ez azonban késett, hiszen Ronnie testvére, Roberto kis haladékot kért a vezetéstől, hiszen most már két szempontot is figyelembe kell vennie menedzserként, Ronaldinhoét, a futballistáét, s Ronnie papáét, hiszen a kettő tisztség február óta elválaszthatatlan egymástól.
A szerződésről annyit lehet tudni, hogy lényegesen hosszabb lesz, a fizetését megemelik, s külön záradékot kapott a Ronaldinho imidzséből származó bevételek elosztása is. A tárgyalások már hosszabb ideje folytak, Ronnie azonban eddig nem akarta beadni a derekát, pedig a klub már hónapokkal ezelőtt szerette volna lezárni a tárgyalásokat. Most azonban a két fél végleg megegyezett, s már csak a protokol van hátra, hogy hivatalosan is bejelentsék a hosszabbítást. Ez már csak napok kérdése, megtörténhet ma este, de mindenképpen 29-e előtt, hiszen akkor Ronaldinho hazautazik Brazíliába.
A szerződés 2014-ig szól, de Laporta figyelmeztetett, hogy ennek ellenére nagyon kedvesen kell bánni az élő legendával, s tiszteletben kell tartani a szerződés részleteit. A szerződés azonban nagyon hosszú távú, hiszen szinte Ronaldinho pályafutásának végéig szól.
-
#1428 -
#1427 -
#1426 király kép egy király csapatról :D -
#1423 kocc -
Rudee #1422 Csak mer rendes vagyok. -
#1421 de azert a kupa a lenyeg gondolomnem tertek ki a hitukbol a vezetok. -
#1420 hat kellemetlen -
Rudee #1419 Nagy barkasz szurkoló lehetsz, ha nem tudod mit jelent hazai pályán kikapni. -
#1417 Hát igen...ég is pofámon a bőr. Ekkora egy szar csaptot, mint a miénk rég láttam. 4:2-vel nyerni a spanyol szuperkupát? Tiszta szégyen.
Asszem holnaptól én is a fantasztikus Galaktikusoknak fogok szurkolni. -
R9 #1416 ciki Barca A csapattal Betis B csapattal és 1:2 -
Rudee #1415 Meccsnek is vége, Joaquín nélkül is nyert a Betis. Kis szépségtapasz. -
Csesza #1414 első félidő vége -
Rudee #1413 Dani újra, vezet a Betis. -
Rudee #1412 Dani egyenlített. -
Rudee #1411 Gólt lőtt a győri. -
#1410 A BETIS MéG REMéNYKEDIK
Meglepetésre készülnek Sevillában
Írta: Enrique
--------------------------------------------------------------------------------
Lorenzo Serra Ferrer, a Betis vezetőedzője a minap bátor kijelentést tett, miszerint csapata nem fogja magát könnyen megadni a Nou Campban, sőt, a Barça akár meglepetésre is számíthat. Ferrer szerint egy teljesen más Betist láthat majd a nagyközönség szombaton, azonban elismerte, nagy feladat előtt állnak fiai.
A sevillai gárda 3 gólos hátrányuk tudatában léphet holnap este a pályára, mivel az odavágón a katalánok szabályosan átgázoltak rajtuk, sorrendben Giuly, Eto'o és Ronaldinho góljaival, megfosztva őket szinte minden reménytől a szuperkupa megnyerését illetően. Azonban még mielőtt mindenki egy legyintéssel elintézné a meccset biztos hazai sikerrel a végén, a Barça egykori mestere elmondta, még mindig érez csapatában annyi erőt, hogy akár ledolgozza a hátrányt, hatalmas meglepetést okozva ezzel mindannyiunk számára. Ferrer hozzátette, rosszul gondolkodnak az emberek, hogy ők csak a Monaco elleni Bajnokok Ligája visszavágóra készülnének, ugyanis nem fogják megadni magukat a bajnoki címvédőnek, és reméli, játékosai a szombati meccsen ezt be is bizonyítják majd.
"Mindenki csak arról beszél, hogy nem is érdekel már minket a szuperkupa visszavágója, és csak a BL meccsünkre koncentrálnánk. El kell hogy mondja, ezek az emberek tévednek, meg fogja mutatni csapatom mire képes igazából." -kezdte bátorító beszédét a Betis menedzsere. "A játékosaim nem fogják tátott szájjal végignézni a Barça esetleges góljait, semmit sem téve az elkerülésükért. Küzdeni fogunk a végsőkig, nem adtuk fel a harcot."
"Keményen végig fogjuk játszani a 90 percet, ami remélem - a többség számára - meglepően fog alakulni. Persze badarság lenne részemről, ha azt mondanám, ragyogó esélyekkel lépünk pályára a kupáért, hiszen az odavágó eredménye nem minket segít. De ne higgye senki, hogy minden esélyünk elszállt volna, mindent tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a jó eredmény elérése érdekében." - fejezete te mondandóját az andalúziaiak mestere.
Ferrer bátor hozzáállása ellenére, azért valljuk be, nem várható egy esteleges Barça vereség holnap, csapata is maximum megszorongathatja a katalán gárdát, a kupa megnyerése pedig pláne nem foroghat veszélyben. Mindenesetre, ha tényleg a tavalyi bajnokságban a 4. helyig menetelő Betis fog pályára lépni, akkor azért nem árt egy kicsit jobban felkötni azt a bizonyos gatyát, mert meleg percek várhatnak majd a Barçára... -
#1409 Labdarúgás: Larsson otthon is visszatért 2005.08.18 02:11
Kiválóan sikerült Henrik Larsson válogatottbeli visszatérése, hiszen a lassan 34 éves, ám továbbra is kifogástalan fizikai állapotban lévő támadó gólt szerzett a Csehország elleni barátságos találkozón. Az igen magas színvonalú összecsapáson éppen a Barca támadója szerzett vezetést a háromkoronásoknak, majd hiába egyenlített gyorsan Koller büntetőből, Rosenberg ismét a svédeket juttatta előnyhöz. Így a végeredmény már a 26. percben kialakult, de a tudósítások szerint a folytatásban sem unatkoztak a nézők. Larsson pedig egészen a 83. percig a pályán volt, s kijelenthető, hogy kiválóan sikerült az ismételt válogatott fellépése.
--------------------------------------------------------------------------------
Labdarúgás: Spanyol siker Xavival és Puyollal 2005.08.18 01:29
Spanyolország válogatottja könnyed 2-0 arányú győzelmet aratott Uruguay fölött barátságos mérkőzésen, s a győzelemnek aktív részesen lehetett Xavi és Puyol is a Barcelonából. Mindkét játékos végigjátszotta a mérkőzést, melyen a madridi Pablo Garcia öngóljával szereztek vezetést a hispánok (24. perc), majd Vicente büntetőből állította be a 2-0-s végeredményt a 36. percben. A válogatott keretben újonc Valdés nem lépett pályára, mivel a korábbi Barca kapus, Reina helyettesítette a sérült Casillast.
--------------------------------------------------------------------------------
Labdarúgás: Messi fél perce 2005.08.17 19:46
Szerda este végre debütálhatott válogatott mezben Lionel Messi a Magyarország-Argentína mérkőzésen, a 18 éves tehetség azonban villámgyorsan távozott is a pályáról. A támadó a 64. percben lépett pályára, majd alig fél perc után, jött a hidegzuhany: Messit egy csel után visszahúzta Vanczák, a fiatal barcelonai azonban a jobb kezével visszacsapott a magyar játékos arcára. Markus Merk játékvezető pedig sárga lappal büntette Vanczák, s piros lappal Messi megmozdulását. Remélhetőleg Lionel hamarosan újra lehetőséget kap címeres mezben s akkor már bizonyítani is tud.
-
R9 #1408 Alvés már jönne Barcelonába
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
Ismert, hogy Javier Saviola kölcsönadásának részeként a Barcelona ígéretet kapott José María del Nidótól a Sevilla elnökétől, hogy a brazil Daniel Alvésre elővásárlási jogot élvez. A Barcelona egyes megjelent hírekkel ellentétben eddig nem próbálta életre hívni opcióját, azonban maga a játékos örömmel csatlakozna már most a katalán sztárcsapathoz.
Alvés tegnap a 'Rac-1' adó 'Tú dirás' című műsorának nyilatkozott, s örömmel vette tudomásul a Barca érdeklődését. "Remélem egy napon a Barca kihasználja az opicóját, mely rám vonatkozik, és leigazol engem" - mondta a 22 éves brazil, akinek egyébként is igen érdekes a helyzete. Mivel múlt héten pénteken szerezte meg a spanyol állampolgárságot, immár nem számít unión kívüli játékosnak, viszont az új státusznak más hozadéka is van. Nevezetesen a brazil új szerződése, mely 2011-ig szól, s mely az útlevél megszerzésével vált hivatalossá. Alvést tehát jelenleg igen nehéz lenne elhozni Andalúziából, annak ellenére, hogy ő maga örömest indulna máris Barcelonába.
"Minden játékos nagyon szeretne játszani a Barcelonában, s én sem vagyok ez alól kivétel. A Barca a világ egyik legjobb csapata, s remélem egy napon megadatik számomra, hogy az ő színeiket viseljem. Már az is büszkeséggel tölt el, hogy egy olyan nagy klub, mint a Barcelona érdeklődik a szolgálataim felől" - örvendezett Alvés, aki még mindenképpen sokra viheti. Tehetségét jelzi az is, hogy a korábbi, Arab Emirátusokban rendezett junior világbajnokságon őt választották a harmadik legjobb játékosnak.
-
Rudee #1407 Reklámoztam az oldalalmat kisbarátom? Ha kicsit jobban figyelnél, ez a balfasz szinte az összes topikba beírta. -
#1406 A SZUPERKUPA IS CSAK EGY LéPéS
Deco: Idén egy még jobb Barcát láthatunk
Írta: Enrique
--------------------------------------------------------------------------------
A klub tegnapi sajtótájékoztatóján Deco magabiztosan nyilatkozott a jövőről, és mint mondta, a csapat tovább fog tudni lépni, képes még fejlődni egy, a tavalyinál még jobb szintre.
Érthetően most nagy az öröm a Barca háza táján, hiszen a Betis elleni odavágón elért siker félig már a végső sikert jelenti a Szuperkupában, azaz már a 2005-2006-os idény kezdetén meglenne a klub első komoly trófeája. "Az eredmények azt mutatják jól végezzük a dolgunkat." - kezdte a portugál. "A szurkolók még jobb teljesítményt, még jobb produkciót várnak tőlünk, azonban észnél kell lennünk, hiszen még csak egy hosszú út elején állunk."
"A bajnokság még el sem kezdődött, de már remek hangulat uralkodik az öltözőben, és mi is nagyon jól érezzük magunkat mind az edzéseken, mind a meccseken. Tisztában vagyunk vele, hogy nagyszerű csapatunk van, de ha keményen dolgozunk napról-napra, a jelenleginél sokkal jobbak is lehetünk." - folytatta Deco. "A szombati meccs jól alakult, de még mindig nem vagyunk a topon fizikailag, valamint azért még akadnak gyakorolnivalók a védekezésben, főleg a szabadrúgások kivédekezése tekintetében..." Ezen a ponton pedig megállt egy kicsit a középpályás, mivel muszáj volt szót ejtenie Ronaldinhóról, aki úgy látszik, megtalálta a szabadrúgáslövő csukáját, hiszen az legutóbbi 2 meccsen három szabadot is beakaszott az ellenfelek hálójába. Természetesen Deco örül ennek, és mint mondta: "Ha rögzített játékhelyzetből érünk el találatot, annak kifejezetten örülök, Ronnie pedig nagyon hatékony lett e tekintetben. Remélem ez a jövőben sem fog változni, és rengeteg hasonló góllal fogja még megörvendeztetni a szurkolókat."
A következőkben a válogatott játékos szót ejtett Van Bommelről, valamint kettejük lehetséges rivalizálásról. "Nem hiszem, hogy miatta nagyobb teherrel kéne játszanom, vagy akár féltenem kellene a helyemet. Inkább örülök, mert egy remek, minőségi játékossal erősödött a csapat. Eddig is többen versenyben voltunk a középpálya posztjaira, elég ha csak Iniestát említem. Azt hiszem Mark jelenléte sokat fog még jelenteni a csapatnak, és a klub is jól fog járni vele, hiszen egy nagyon sokoldalú, akár több poszton is bevethető játékosról van szó."
Miután Frank Rijkaard rengeteg felállásban játszatta fiait az előszezonban, Deconak is lehetősége nyílt a középpálya több posztján kipróbálnia magát. Erről azonban csak azt mondja, mindegy neki hol játszik, s mi a feladata, a lényeg az, hogy játsszon. "Xavival nagyon jól megértjük egymást, vele folyékonyabb a játékunk, viszont ha Gabrival, vagy Edmilsonnal játszom együtt, sokkal több mozgásterem marad."
Végezetül a Szuperkupáról beszélt, illetve annak fontosságát emelte ki az egykori Porto játékos. "Még nem nyertük meg a kupát, nem szabad, hogy elaltasson minket a háromgólos előny. Az persze igaz, hogy nagyon közel vagyunk a végső sikerhez is, de még mindig hátra van egy meccs a Nou Campban. Mindannyian érezzük a győzelem fontosságát, nagyon jó lenne egy trófeával melegíteni a bajnokságra. Nem fogjuk hagyni kicsúszni a kezünkből a kupát, ezt megígérhetem..." -
#1405 Te is itt vagy, ha jól látom. -
Rudee #1404 Ne általánosíts egy ilyen kölök tettei alapján. -
#1403 minket ez rettentően érdekel
nem vagytok semmik, ennyi pofátlan madridistát.... -
#1402 Tessék! -
Hamzi #1401 NEm tuttok egy jó magyar barcás honlapot???
-
rmcf #1400 hELLLOOO
REAL MADRID oldal! -
#1399 Barcelona made £17M bid for Betis star Joaquin
tribalfootball.com - August 17, 2005
Barcelona made a £17 million bid for Real Betis wing ace Joaquin a fortnight ago, it has been revealed.
AS says Barca introduced the offer over concerns with the form of Frenchman Ludovic Guily on the right-side of their midfield. The £17 million bid included striker Javier Saviola, who eventually signed for Sevilla over the weekend.
Betis president Manuel Ruiz de Lopera remains insistent that Joaquin does not need to be sold, having revealed offers from Chelsea, Real Madrid and Barcelona over the last three months. -
#1398 Labdarúgás: Saviola feledteti Baptistát 2005.08.16 21:01
Minden jel arra mutat, hogy Javier Saviola megszerzésével a Sevilla rajongók elfelejtették korábbi sztárjuk, Julio Baptista elveszítését. A nyúl szombati érkezése óta valóságos "Saviola mánia" uralkodik Andalúzia piros-fehér felében. A játékost, amikor csak tudják ünneplik a drukkerek, akik a legutóbbi edzésre is szép számmal látogattak ki, ráadásul az argentin minden megmozdulását azonnal megünnepelték. 'El Pibito' persze rászolgált a fogadtatásra, hiszen már bemutatásának napján pályára lépett a szintén andalúz Ronda elleni edzőmérkőzésen, ahol gyorsan gólt is szerzett. Saviola egyébként a Sevilla negyedik igazolása volt a nyáron Luis Fabiano, Enzo Maresca és Andrés Palop kapus után.
--------------------------------------------------------------------------------
Labdarúgás: A Barcát tartják favoritnak 2005.08.16 21:00
A hét közepén válogatott összetartásokat tartanak szerte Európában és így Spanyolországban is. Ez alkalommal két válogatott játékos is megszólalt a közelgő bajnoki rajt előtt. A Liverpoolos Reina és a Deportivós Sergio úgy vélte, hogy a következő idényben is a Barcelona számít a bajnoki favoritnak, viszont mindenki őket akarja majd legyőzni. "Ők jelentik a viszonyítási pontot a mezőnynek" - mondta Reina, majd megszólalt Sergio is: "Tudjuk, hogy a Barcelona nagyon nagy, jól összeállított csapat. Ráadásul a bajnoki cím előnyével indulnak, de minden csapat őket próbálja majd legyőzni"- világított rá a címvédő szerepének két oldalára a spanyol.
-
R9 #1397 Páran mentek, páran jönnek
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
Nem volt könnyű hétvégéje a Barcelona játékosainak, hiszen a sevillai utazáson és mérkőzésen túl még edzés is szerepelt a csapat programjában. Vasárnap hajnalban három órakor landolt a Barcelonát szállító repülőgép az El Prat repülőtéren, s másnap délelőtt már edzésen kellett produkálnia a játékosoknak.
A csapat tagjainak így nem marad túl sok ideje a regenerálódásra, mivel délelőtt 10 órakor volt a tréning, tehát olyan öt órát aludhatott minden érintett. A csapatból ugyanakkor már hiányoztak a válogatottakba meghívott játékosok, így nem volt olyan nagy tömeg a La Masia edzőpályáján. A kevés alvás ellenére nagyon jó hangulatban telt a foglalkozás, melyben azért nagy szerepe volt a szombati remek játéknak és győzelemnek. Ráadásul most nem utazott el a válogatottjához a legközelebbi brazil tétmérkőzésről eltiltott Ronaldinho, aki így a Barca edzésén törődött a jó hangulattal.
Volt oka az örömre Frank Rijkaardnak is, mivel holnap már valószínűleg a keretben tudhatja eddig sérült két játékosát, Gio van Bronckhorstot és Santiago Ezquerrót. A vasárnapi edzésen ugyanis mindketten már jelen voltak, s bár még nem edzettek a csapattal, megbeszélhették Rijkaarddal a folytatást. Mivel az orvosok is úgy gondolják, hogy az érintettek meggyógyultak, eljött számukra az idő a visszatérésre. Ez azt jelenti, hogy Santi Ezquerro könnyen debütálhat a Barcelonában a szombati Betis elleni visszavágó alkalmával.
-
R9 #1396 Edmilson is a csapatjátékot dicséri
Írta: K. Eszter
--------------------------------------------------------------------------------
Edmilson kiváló teljesítményt nyújtott az előszezonban és szombaton a Betis ellen is. Vasárnapi interjújában mégis inkább a csapat teljesítményét helyezte előtérbe, mint sajátját.
Múlt szezonbeli súlyos sérülése után a brazil igyekszik megmutatni a szurkolóknak, miért akarta Rijkaard leigazolni a Lyonból, azonban tudja, hogy a csapat kiváló szezonkezdése inkább a csapatjátéknak köszönhető, mint az egyéni teljesítményeknek: "A csapat az, ami igazán számít. Nagyon szeretek ennek a csapatnak a tagja lenni, mindenki jól kijön egymással és óriási támogatást kapunk a szurkolóktól. Nagyon sok kiváló játékosunk van, mint Ronaldinho, Xavi, Deco vagy Sylvinho, akik nagyon jól játszanak a posztjukon. Rengeteg oka van, amiért a Barcelona egy nagyszerű csapat ebben a szezonban."
A szombati győzelemről Edmilson a következőket mondta: "Jól játszottunk, ott tudtuk folytatni, ahol abbahagytuk a múlt szezonban. Ez egy jó eredmény, annak ellenére, hogy még hátra van egy visszavágó. Biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk nyerni ezt a címet és ezt a szurkolók el is várják tőlünk, azonban tudjuk, hogy folytatnunk kell a kemény munkát és tisztelnünk kell a másik csapatot. Tudjuk, hogy nekünk is lesznek hullámvölgyeink és jó időszakaink ebben a szezonban is, ezért tudnunk kell, hogy bánjunk az ellenféllel."
Saját teljesítményéről kérdezve Edmilson elmondta, hogy nagyon boldog, amiért Rijkaard igényt tart rá az első csapatban: "Élveztem a középpályán játszani, többször értem labdát. Mindegy, hogy hol kapok játéklehetőséget, csak játszani szeretnék."
-
#1395 SORIANóéK DUPLáZTáK A PéNZEKET
Sínen vannak a pénzügyek
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
Azzal eddig is tisztában lehetett a közvélemény, hogy a sikertelen évek után nem csak a sport tekintetében, hanem pénzügyileg is megerősödőben van a Barcelona, de a változás mértéke alighanem mindenkit megdöbbent. A klub hivatalos gazdasági jelentésében most arról számolt be, hogy a bevételeit csaknem megduplázta az egyesület a két évvel korábbi állapothoz képest.
Hetekkel ezelőtt a tekintetben lehetett dicsérni a Barca gazdasági vezetőit, hogy az elmúlt szezont 18 millió euró tiszta nyereséggel zárta az egylet, s most újból jól csengő adatokat hallhatnak a kívülállók. A Ferran Soriano által vezetett gazdasági csoport bejelenthette, hogy a 2002-2003-as évhez képest mostanra alaposan megnőtt a Barca büdzséjében a bevételi oldal.
Két éve rémes helyzetben volt az egyesület: A csapat hatodik lett a bajnokságban, s így csak az Uefa-Kupára tudta kvalifikálni magát. Az éves bevétel mindössze 123 millió euró volt. Ez messze elmaradt a világelső Manchester United 251 milliójához képest. De megelőzte a Barcelonát a Real Madird, a Juventus, a Bayern München vagy a Milan is az elit tagjai közül. Ami a nagyobb szégyen volt a katalán klub gazdasági tevékenységére, hogy még olyanok is több pénzt könyvelhettek el a bevételi oldalon, mint a Newcastle United, a Borussia Dortmund vagy az AS Roma, mely egyesületek történelmileg messze elmaradnak a Barcelona mögött.
2003-tól új vezetés irányította a gazdasági területet is, melynek meglett az eredménye. Természetesen a változások nem következhettek volna be, hogyha összességében nem indul el fölfelé a csapat szekere, hogyha nem érkeznek a jelenlegi Barcelona sztárjátékosai, akiknek közvetve óriási szerepük van a pénzügyek helyretételében. Persze fontos, hogy az új, javuló helyzettel tudott mit kezdeni a gazdasági vezetés, és mára nem a Barcelona van a pénzügyileg vert mezőnyben. A katalán óriás bevételei már 240 millió euróra rúgnak éves szinten, tehát két év alatt tulajdonképpen megduplázódott a kasszába vándoroló pénz összege.
Mivel a Barca jelenleg gazdaságilag a legdinamikusabban fejlődő klub, hamarosan talán az is bekövetkezik, hogy az eddigi vezetők helyét is átveszi. A bevételeket tekintve egyébiránt tartja első helyét a Manchester United, de követi az angolokat a Bayern München, a Real Madrid, a Milan és a Juventus. Majd a jelen helyzet szerint (már alig lemaradva) jön a Barcelona és a Chelsea. Ez utóbbi egyletnél hiába a hatalmas tőke, a bevételeket tekintve van hova előrelépni, s behozni az elképesztő kiadásokat.
Barcelonában mindenesetre van ok a bizakodásra, hiszen nem csak sportsikerek teremnek mostanában, hanem az ehhez elengedhetetlen pénzből is lesz elég... -
#1394 Valdés a válogatottban
Írta: Z. Iván
Pályája során most először megkapta a válogatott behívóját Victor Valdés a spanyol nemzeti csapatba, miután Iker Casillas megsérült a tegnapi esti Puskás Ferenc tiszteletére rendezett gálamérkőzésen.
A Real Madrid és a válogatott első számú portása, a tegnapi Puskás Ferenc Stadionban lejátszott gálamérkőzés utolsó perceiben cserét kért, s utóbb kiderült, nem alaptalanul. Casillas a bal lábán combizom húzódást szenvedett, mely után lehetetlenné vált, hogy pályára lépjen a szerdai Uruguay elleni válogatott találkozón. Ezért Luis Aragonés spanyol szövetségi kapitány Victor Valdést hívta be a keretbe, hogy helyettesítse a madridi hálóőrt.
Ezzel együtt egyáltalán nem biztos, hogy a Barca fiatal kapusa pályára is léphet szerdán Gijónban az uruguayiak ellenében, mert a keretben már eredetileg ott volt a korábbi gránátvörös-kék portás, a Liverpooli Reina. Persze Valdés mindenképpen büszke lehet majd a válogatott meghívóra, hiszen a felnőtt csapatba most invitálták meg először, mely nagy jelentőségű a pályafutásában.
-
#1393 van bommel nem sokat jatszott -
#1392 SZEPTEMBERIG DöNTéS VáRHATó
Ronaldinho hamarosan aláír
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
Továbbra sem került pont Ronaldinho Gaúcho új szerződésére, mely a várakozások szerint 5+4 esztendőre szólna, azonban úgy tűnik nincs veszélyben a megegyezés. Bár korábban már arról lehetett beszámolni, hogy a Barcelona és a játékos mindenben megegyezett egymással a folytatásról, a jelek szerint néhány ponton még folyik a vita.
Komoly problémákra viszont nem kell gondolni, a hosszabbítás ügyében mindkét fél elszánt, s a megállapodás szinte biztos, a kérdés csupán az, hogy mikor kerülnek rá az aláírások a papírokra. Roberto de Assis, Ronaldinho bátyja és ügynöke nyilatkozatában kifejtette, hogy a legnagyobb gondot a tárgyalások időpontjai jelentik, mivel mindkét félnek meglehetősen telített a programja a nyáron.
"Egyelőre nem volt lehetséges, hogy aláírjuk a szerződést, mert a csapat elutazott, mi szintén, s nehéz szabad helyet találni a naptárunkban" - indokolta a helyzetet Assis. A játékosügynök még elmondta, hogy a legtöbb dologban egyetértés van a tárgyalásokon, de természetesen - mint minden hasonló ügyben - mindkét oldalnak vannak kevésbé elfogadható javaslatai is.
"Most augusztus 29-ig itt leszek (Barcelonában - a szerk), s mielőtt visszautaznék Brazíliába, szeretnénk mindenben megállapodni. A legfontosabb pedig, hogy Ronaldinho mindig ugyanazzal a motivációval játszik, s ez így van amióta ideszerződött" - fejezte be a játékos képviselője.
-
Csesza #1391 ezt amúgy eltláltad :DDD