33513
Eurobarca | Hivatalos honlap
El Classicó OFF/FLAME/Vita Topik
-
Rudee #1310 Jokohama Marinos-Barcelona 1-1 -
#1309 VAN MIN GONDOLKODNIA
Rijkaard több lehetősége
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
Látszólag a Barcelona kerete, s ezzel együtt Frank Rijakard edző variációs lehetőségei nem változnak az előző, s a következő idény között. Elhagyta a klubot Albertini, Navarro és Gerard, érkezett Ezquerro valamint Van Bommel. Ez önmagában még nem lenne óriási változtatás, de a sérültek rendbejöttével már valóban másként fest tavalyihoz képest az őszi nyitányra tervezett együttes.
Rijkaard 24 fős kerete nem csak mérete miatt erős, hanem a megléphető variációs lehetőségek miatt is. A keretben több olyan univerzális játékos van, akiket több poszton is bátran lehet alkalmazni, s ezért a trénernek nem lesz probléma például mérkőzés közben megváltozatni a csapat felállását. Xavi és Van Bommel a középpályán támadni és védekezni egyformán kiválóan tud, Ezquerro mindhárom támadóposzton otthonosan mozog, Iniesta képes félig meddig támadót is játszani, amellett, hogy elsősorban középpályás. Folytatva a fölsorolást, nem szabad elfelejteni, hogy Edmílson és Márquez a védelemben és a középpálya fedezetsorában is prímán elvégzi a dolgát, Gio képes régi posztján, a középpályán is futballozni, s végső esetben Puyol kihúzódhat a védelem szélére is.
Ezek pusztán olyan eshetőségek, melyekre Frank Rijkaardnak remélhetőleg nem is kell majd alapoznia, mert most szinte valamennyi pozíció betöltöttnek tűnik, de ezek az esélyek is megkönnyíthetik majd az edző feladatát. Bár a holland valószínűleg nem bolygatja meg a tavalyi győztes csapatot, egy-két poszt betöltésén valószínűleg még ő is gondolkozni fog. Az egyik ilyen pozíció a védelem tengelye lesz Puyol mellett, a másik pedig a védekező középpályás szerepköre. Előbbire Oleguer, Márquez és Edmílson is pályázik, míg a középpályán még nagyobb a tolongás, mivel bevetésre vár Motta és Van Bommel, de a már említett Márquez-Edmílson páros is örömmel játszik Decóék mögött. Várhatóan Rijkaard azért szétválasztja Edmílsonékat, s a brazilra a középpályán, Márquezre pedig a továbbiakban a védelemben számít. Szükség esetén persze továbbra is bevethető lesz Edmílson, s a tavalyi állandó kezdő Oleguer is.
A többi területen nem várható újítás a tavalyi csapathoz képest, de lehet számítani a rotációra, azaz, Ezquerro vagy Messi bármikor kezdhet Giuly, vagy akár Ronaldinho helyén, Van Bommel és Iniesta pedig bátran fölválthatja a Xavi-Deco duót. A szélső védőknek is egyenértékű cserejátékosai vannak, hiszen a jobb oldalon például Belletti még a kezdő tagságát is elveszítheti ha nem igyekszik. Mögötte ugyanis ott van Gabri és a nagy reménység Damiá is, akik védőmunkában talán többet is föl tudnak mutatni, mint a brazil válogatott.
Egy szó mint száz, Rijkard válogathat kedvére, s minden valószínűség szerint fog is. A rotáció bevezetése csak az érem egyik oldala, küszöbön áll egy új formáció alkalmazása is. Eddig rendszeresen a 4-3-3-as stratégia egy változatát alkalmazta a holland, viszont mostantól szükség esetén előkerülhet a hagyományos 4-4-2 is. Ezt a nehezebb találkozókon lépné meg a mester, ahol szükség van egy erőteljesebb középpályára. Mivel szinte minden középpályás képes színvonalasan támadni, illetve keményen védekezni is, a megvalósítás sem lenne bonyolult. E játékrendszerben Giuly kerülhet ki a csapatból, viszont Decóék picit előbbre húzódhatnának, bizonyosan Van Bommellel is a fedélzeten. Az persze megkérdőjelezhető, hogy a 4-4-2-őt egy-egy találkozó elejétől is hajlandó lenne-e alkalmazni Rijkaard, de meccsek közben biztosan sor kerül majd erre a verzióra is, melyhez Iniesta fejlődésével, s Van Bommel megszerzésével már a megfelelő játékosok is rendelkezésre állnak.
Így áttekintve a csapatot, nyugodtan meg lehet állapítani: Rijkaardnak most kellemes gondjai vannak, olyan csapatösszeállítási kérdések, melyeket a tavalyi "játékoshullás" miatt talán már el is felejtett. Csak reménykedni kell, hogy ez így is maradjon, s még egyszer ne legyen olyan sérüléstenger, mint tavaly ősszel. Ha így lesz, nem csak kedvére válogathat majd az edző, hanem megkímélheti játékosai erejét is, melyen eddig aligha gondolkodhatott.
-
#1308 Jó KöZöSSéGBEN, Jó JáTéK
Van Bommel és Ezquerro első napja
Írta: HAnonymus
--------------------------------------------------------------------------------
Mark van Bommel és Santi Ezquerro hétfőn először edzettek együtt új csapattársaikkal, első benyomásaikról pedig az fcbarcelona.com-nak nyilatkoztak.
Mind a holland középpályás, mind a baszk támadó lelkesen beszélt karrierjük legújabb állomásáról. Van Bommel a következőképpen foglalta össze az első nap élményeit: "Mindig kicsit szokatlan új klubhoz érkezni" - Megjegyzem, van Bommelnek nem sok tapasztalata lehet ebben a műfajban, profi klubból profi klubba eddig mindössze egyszer, 1999-ben igazolt, amikor a PSV kedvéért hagyta ott a Fortuna Sittardot, azt a csapatot, amelyben 16 évesen (!) mutatkozott be a holland élvonalban. "Új játékosok, új arcok, új környezet" - folytatta a holland. "Most viszont, köszönhetően a csapattársaimnak, meglepően egyszerű volt az első napom. Nagyon jó a társaság, nyitottak, remélem tehát, hogy gyorsan be tudok majd illeszkedni. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen fogadtatásban részesültem, minden ideálisnak tűnik. Eddig is azt hallottam, hogy jó a közösség, most szerencsére a saját bőrömön tapasztaltam ezt."
Santi Ezquerro hasonló tapasztalatokat szerzett. "Jó a hangulat az öltözőben, nagyon jó benyomások értek. Örülök, hogy itt lehetek, edzhetek és megismerhetem az új társaimat."
Ha már az öltözőnél tartunk, immár a két játékos helye is ismert: van Bommel Maxi és Larsson közé, Fernando Navarro megüresedett helyére került, Ezquerro pedig egy híres-hírhedt szegletet vesz birtokba: Itt öltözött annak idején Pichi Alonso, a '86-os BEK-elődöntő hőse, Romário, az R-betűs brazil zsenivonulat első tagja, valamint egy bizonyos Luis Figo is...
Bár az első nyilatkozatok alapján a dolgok ennél jobbak már nem is nagyon lehetnének, van Bommelnél azért érthetően előfordulnak nyelvi nehézségek. "Tanulom ugyan a nyelvet, de erősen hiányos még a tudásom. Ezért gyakorolok, hogy bármit, amit mondani akarok, ki tudjak fejezni. Tudom, hogy ez egy hosszú folyamat lesz, de nemsokára már sokkal természetesebben tudunk majd kommunikálni. Most mindenki nagyon türelmes velem szemben. Megkértem őket hogy spanyolul beszéljenek hozzám, hogy gyorsabban sikerüljön elsajátítanom a nyelvet. Néha persze nem értem mit akarnak, ilyenkor jön az angol, vagy ha minden kötél szakad, a mutogatás."
Ezquerrónak persze nincsenek ilyen problémái, néhány dolog azonban őt is meglepte. "Kellemes meglepetés volt látni a klubot körülvevő rendszert; hogy annyian dolgoznak a játékosokért. Carles Puyol mindent elmondott nekem ezekről a dolgokról valamint a csapatról, sőt még a hotelbe is visszafuvarozott." Hát nagyjából ennyit egy minta-csapatkapitányról...
A törődés mellett a hollandus sem ment el szó nélkül: "Ez egy olyan klub, ahol a legapróbb részletekre is figyelnek, hogy a játékosoknak a munkájukon kívül ne kelljen másra koncentrálniuk. Az emberek nagyon szeretik a klubot. Nekik ez nem csak egy munkahely, hanem egy intézmény, amit magukénak éreznek, ez pedig a siker eléréséhez nagyon fontos. Úgy van ez itt, mint a PSV-nél volt." - dicsérte meg volt és jelenlegi kenyéradóját a tavalyi évben élete legjobbját nyújtó univerzális középpályás.
Van Bommel egyébként két régi ismerőst is viszontlátott hétfőn: válogatottbeli társát, Gio van Bronckhorst-ot, és volt ellenfelét, Henke Larssont, aki '93-tól '97-ig erősítette a Feyenoordot. "Tolmácsoltak nekem, és megmutattak egy-két dolgot az edzőpálya környékén. Hálás vagyok azért, amit tesznek értem, és remélem a segítségükkel hamarabb be tudok majd illeszkedni."
-
#1307 A döntő hét
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
A Barcelona hétfőn elkezdte a felkészülést a következő szezonra, de két olyan játékos nem tartott a csapattal, akik szerződésük szerint egyelőre a katalánokhoz tartoznak. A két érintett a régóta bizonytalan helyzetben lévő Javier Saviola és Rüstü Recber.
Voltak persze olyanok is, akiknek biztos volt a távozása, ezért a klubnak már nem kell foglalkoznia az eladásukkal, így például már elrendeződött Gerard, vagy Riquelme sorsa, de Saviola és Rüstü helyzete bonyolultabb. A két játékos kölcsönben töltötte az elmúlt szezont, viszont a szakvezetés továbbra sem számít a szolgálataikra, tehát vagy végleg, vagy kölcsönbe kell eladni őket.
Rüstü kevésbé van a középpontban, mely nem meglepő, hiszen a török kapusért nem nyomják el egymást az érdeklődők. Komolyan csak a hálóőr eddigi kölcsönzője (és korábbi klubja) a Fenerbahce, illetve a Málaga érdeklődött. Txiki Begiristain technikai igazgató azt eddig nem tette egyértelművé, hogy a Barcelona a kapus eladására, vagy ismételt kölcsönadására törekszik, de az már nem titok, hogy a klub ezen a héten le akarja zárni a kérdést, tehát eldőlhet Rüstü sorsa.
A Barca álláspontja hasonló Saviola esetében is, hiszen nem ismert, hogy a katalánok még egyszer belemennének-e egy kölcsönzésbe, vagy inkább végleg eladnák az argentint. Txiki a "nyúl" ügyében is ezen a héten szeretné kimondani a végső szót, de természetesen ez a jelentkező együttesektől is függ. A támadóért azért jobban kapkodnak Spanyolországban és más országokban is, de a csatár grandiózus fizetési igényei gyakran elriasztják az érdeklődőket. Ezért a Barcelona egyáltalán nincs könnyű helyzetben, ha még viszonylag jó üzletet szeretne nyélbe ütni a korábbi közönségkedvenccel. Legújabban bejelentkezett a csatárért az angol Aston Villa, és a görög Panathinaikosz is, de több spanyol klub mellett továbbra is a Sevilla számít a favoritnak.
Txiki Begiristain elmondta, július 26.-ig kívánja lezárni a két játékos ügyét, s hogyha ez nem sikerülne, akkor az érintettek könnyen elutaznak a csapattal az egyhetes ázsiai túrára is. Arról viszont már nem szól a fáma, hogy mi történne az utazás után, ha még akkor sem lenne biztosítva a Savioláék jövője...
-
#1306 SAVIOLA üGYE FüGGőBEN
Sevillában gondolkodnak
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
Már jó ideje erősen bizonytalan Julio Baptista, és Javier Saviola helyzete is, mivel a Sevilla egyelőre nem lépte meg a brazil csatár eladását, melyet egyébként mindenki vár. Az mindenesetre már biztos, hogy Andalúziában nem ragaszkodnak annyira a robosztus támadóhoz, s az Arsenal közel áll a megszerzéséhez.
Egyelőre azonban nem született meg a végső egyezség, annak ellenére, hogy az "ágyúsok" már 20 millió euró fölött járnak a licitálásban. Az így is érezhető, hogy Sevillában készülnek a támadó távozására, hiszen a napokban leigazolták Enzo Marescát, aki elsősorban a középpályán bevethető, de korábban már Sevillába igazolt a brazil válogatott Luis Fabiano is. Juande Ramos edző viszont alighanem többre vágyna Baptista eligazolása esetén, s ezért még egy támadó felfogású játékost szeretne beépíteni a csapatába.
E szerepkörbe két esélyes van jelenleg: az egyik Saviola a Barcából, a másik (az előnyt élvező) Luque a Deporból. A katalán támadó nagy kedvence Ramos edzőnek viszont egy probléma van vele, nem olyan olcsó, mint Saviola. Az argentin csatárért a Barca nem kérhet sok pénzt, mert fizetése magasra rúg majd új állomáshelyén is, amit nem engedhetnek meg maguknak a klubok, s a Sevilla sem. Luquéért viszont 18 millió eurót követel a spanyol liga egyik legmakacsabb elnöke, Augusto César Lendoiro. Ezt a pénzt sem engedheti meg magának a Sevilla, így vagy megpróbálnak alkudni az árból, vagy leigazolják Saviolát 5-10 millió euró körüli összegért. A harmadik lehetőség pedig az, hogy végül mégis megtartják Baptistát, aki viszont egy év múlva garantáltan elhagyná Andalúziát. Ez esetben még a Barca is beleszólhatna a brazilért folyó versenyfutásba, de egyelőre Saviola eladása számít a legfontosabb feladatnak.
-
#1305 HAMAROSAN úJRA MUNKáBA áLL
Eto'o motiváltabb, mint valaha
Írta: BOOG-S
--------------------------------------------------------------------------------
Samuel Eto'o, az FC Barcelona első számú gólfelelőse Miami-ban nyaralt családjával, és, mint elmondta, nagy reményekkel várja a következő idényt, mely talán még sikeresebb lesz, mint az idei volt.
Ha valaki, hát a kameruni gólzsák valóban megérdemli a pihenést, hiszen a csapat egyik legfontosabb láncszeme és legtöbbet foglalkoztatott játékosa volt az egész idényben. Eto'o egy hete utazott el Miami-ba, hogy kikapcsolódjon és lélekben felkészülhessen az előtte és a csapat előtt álló feladatokra, jelenleg pedig Párizsban tartókodik. A focista mindenképp egy olyan országban szerette volna eltölteni nyaralását, ahol a labdarúgás nem kifejezetten népszerű sport, így nem zaklatják egész nap az újságírók, és jobban rá tud hangolódni az augusztusban induló bajnoki küzdelmekre. A következő riportot a Diariosport katalán napilap közölte.
"Ez a hét abszolút a pihenés jegyében telt. A családommal lehettem, ami nekem nagyon fontos, és végre kikapcsolhattam egy kicsit ezután a nagyon kemény szezon után."
A távoli helyszín ellenére Eto'o-nak itt is meg kellett küzdenie a népszerűséggel: "Egy áruházban vásároltam, mikor fotósok hada vett hirtelen körül. A hotelben pedig, ahol lakunk, állandóan járkálnak az újságírók, ismert emberekre vadászva."
Bizony Eto'o hamarabb is gondolkodhatott volna, Miami South Beach nevű része ugyanis épp erről híres, vagyis az állandó "sztárjárásról". A paparazziknak remek címlapokat szolgáltatnak az itt élő vagy nyaraló énekesek, színészek, venezuelai tévésztárok, vagy éppen műsorvezetők.
A kameruni csatár ráadásul nem az egyetlen futballista a szállodában, hiszen korábban ide jelentkezett be több olasz sztár is, mint például Maldini, Buffon, Nesta, vagy Del Piero.
"Soha nem volam ennyire motivált, mint most"
Ez a nyár egészen máshogy telik Eto'o számára, mint a tavalyi. Akkor ugyanis, bár az afrikai csillag ugyanebben a párizsi szállodában tartózkodott, közel sem ilyen nyugodt lelkiállapotban tette ezt. A barcelonai, a mallorcai és a madridi vezetők (Joan Laporta, Mateo Alemany, Florentino Perez) közti tárgyalások Eto'o átigazolásáról hónapokon keresztül húzodtak, mely végül a Real Madridnak és a Mallorcának 12-12 milliót, a Barçának pedig 28 gólt és egy bajnoki címet eredményezett.
"Az én célom, hogy egy még jobb szezont produkáljak a Barcelonával. Tavaly az utolsó pillanatban érkeztem ide, úgy, hogy még nem ismertem az edzőt, nem edzettem a csapattársaimmal és nem ismertem a várost sem. Most egészen más a szituáció. Mindenki tudja már, hogy mire vagyok képes, így nagyobbak az elvárások is. De ez természetesen nem zavar, sőt, inkább motivál."
Mikor Eto'o az előző idény felülmúlásáról beszél, nem a gólokra és az egyéni elismerésekre gondol.
"Nem az a lényeg, hogy minél több gólt rúgjak, hanem hogy a játékommal trófeákhoz segítsem a csapatomat. Az már más kérdés, hogy ezt leginkább a góljaimmal érem el."
A katalán lap az új igazolásokról is kikérte Eto'o véleményét.
"A keret jelentősen erősödött Mark Van Bommel és Santi Ezquerro érkezésével. Tavaly megmutattuk, hogy mi vagyunk a legjobbak Spanyolországban, és a Bajnokok Ligájából is csak egy rossz momentumnak köszönhetően estünk ki. Idén viszont nem követünk el ehhez hasonló hibákat, és megmutatjuk, hogy mi vagyunk a világ legjobbjai. Mindenki BL-t szeretne nyerni a csapatban."
A címvédésről így nyilatkozott:
"Az ellenfeleink nagyon megerősödtek a nyáron, így nehezebb lesz a címvédés, viszont azt se felejtsük el, hogy mi is két remek labdarúgóval erősítettünk. Miénk az egyik legfiatalabb csapat a Ligában, és velünk maradt Xavi, Deco, Ronaldinho, Márquez, Edmílson, Giuly, Valdés, Puyol... nagyon nehéz lesz minket legyőzni, ha sikerül kijavítani az eddigi hibákat."
Végül az új kontraktusáról ejtett néhány szót a kameruni:
"A szerződésújítás egy ígéret volt Laporta részéről, amit be is tartott és ez egy olyan gesztus, amit sosem felejtek el. Számomra ugyanis azok a legfontosabb emberek, akik betartják a szavukat. Szeretném meghálálni a bizalmat, és trófeákhoz segíteni a Barçát."
Eto'o 18-án hétfőn meg is mutathatja, hogy mennyire gondolta ezt komolyan, hiszen ekkor csatlakozik a többiekhez a felkészülésben.
-
#1304 MINDEN CSATáRRA SZüKSéG VAN
Maxi kapós volt
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
Madridi lapinformációk szerint a Barcelona számtalan ajánlatot visszautasított Maxi Lópezért, mivel a szakmai stáb egyértelműen igényt tart a fiatal csatárra. Érkezett a katalánokhoz több kölcsönlehetőség de számos vételi ajánlat is, azonban a Barca semmiképpen nem szeretne megválni a télen szerződtetett argentintől.
Kölcsönvette volna Maxit a Betis, a Zaragoza, a Racing, de többek között egy német klub 5 millió eurót ajánlott a csatár játékjogáért. A játékos egyébként az egyetlen a Barca keretéből, aki már a La Masia edzőpályáján futja a köröket, mivel neki egyelőre külön tréningre van szüksége, hogy meggyógyuljon lábujjtöréséből. Maxi beilleszkedése nem sikerült tökéletesen a gárdába, hiszen a remeklő Eto'o mögött alig kapott lehetőséget, s amikor végre játszhatott, nem tudott húzóemberré válni. Ettől függetlenül a szakmai stáb bízik a 21 éves támadóban, s nem kívánja eladni, kölcsönadni, még akkor sem, ha a futballista fejlődésének talán nem tenne rosszat egy év folyamatos játék.
Az ugyanis biztos, hogy a kezdőcsatár Eto'o lesz, s Larsson foglalhatja el az elsőszámú helyettes szerepkörét. Legalábbis ez az alapfelállás, mert Maxi akár előrébb is verekedheti magát a ranglistán. Txiki Begiristain és Rijkaard összességében azért döntött a támadó föltétlen megtartása mellett, mert nem kívánnak még egyszer két középcsatárral nekivágni a szezonnak, ahol egy sérülés alapjaiban rázhatja meg a csapat támadójátékát. Larsson tavalyi sérülése jó például szolgált a vezetőknek, de ezen esetnek más vonatkozásban is van hatása Maxi megtartására.
Larsson kétségkívül csodás gyorsasággal és eredményességgel hagyta maga mögött keresztszalag-szakadását, de hosszú távon még nem volt terhelve a sérült testrész. Ezen kívül nem tudni azt sem, hogy a svéd valóban megmaradt-e ugyanolyan értékes és egészséges játékosnak, aki a sérülése előtt volt...
Ezért is van szükség a továbbiakban Maxira, aki még számtalan dolgot tanulhat rutinosabb társaitól.
-
Taibi #1303 Egy volt Barca játékosról, Rivaldo-ról, elkészült egy oldal!
Életrajz, statisztika, sikerek, rengeteg kép és videó, fórum, stb.....
www.rivaldo.dox.hu -
#1302 de ebben igazad van -
#1301 hát igaz de én a kedvencemet (PL Shevát semmiért sem adnám el!!!) lehet hülye vagyok de akkor sem... -
R9 #1300 ne légy hülye
125m euró kurva sok pénz abból uj csapatot lehet már csinálni csomo tehetséget lehet venni,barca is eladná annyiért ha tényleg adna érte ennyit abramovics.mindenkit meglehet venni,gerrardot is elengedték volna egy 50m-ért. -
#1299 hagy gratuláljak -
R9 #1298 simán -
#1297 aha bezzeg adrianot siman elengedned annyiert mi? -
R9 #1296 ha a Barca 125-t nem fogadja el akkor hülye -
#1295 VáLOGATHAT MAJD A VEZETéS
Márquez beadta az útlevélkérelmét
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
Bár a 2005-2006-os szezont a Barcelona biztosan három unión kívüli játékossal kezdi meg, mindez könnyen megváltozhat a következő idényre. Rafael Márquez ugyanis beadta a kérelmét a spanyol állampolgárság felé, s ha minden rendben halad, a mexikói egy év múlva már kettős állampolgárnak vallhatja magát.
A sokoldalú védő nem csak magának, hanem egész családjának igényelte a spanyol útlevelet, tehát felesége és gyerekei is kettős állampolgárok lesznek. Bár korábban ellentmondásos hírek keringtek arról, hogy Márquez valójában szeretne-e spanyol útlevelet is, végül elindította az eljárást, mely remélhetőleg egy év alatt befejeződik. A Barcelona igazolási politikájának nagy segítséget jelentene, ha még egy szabad hely lenne a keretben Európai Unión kívüli futballisták számára, s ha Márquez, vagy akár Ronaldinho és Eto'o megszerezné a spanyol állampolgárságot, még több lehetősége lenne a vezetőknek, s persze Frank Rijkaardnak a választásra.
Eto'o egyébként hasonlóan Márquezhez, valószínűleg a következő idény folyamán megszerzi a spanyol papírokat. A mexikói számára viszont csak most nyáron dőlt el a kérdés, különösen azután, hogy Txiki Begiristain megnyugtatta őt: a Barcelona semmiképpen sem adja el azért, mert egyelőre extra, unión kívüli helyet foglal a keretben. Ha tehát minden a várakozásoknak megfelelően alakul, akkor a 2006-2007-es idényt már félig meddig spanyolként kezdheti meg a védő. -
Rudee #1294 150 millió múltkor még a győri kivásárlási ára volt. -
#1293 150 millát remélem nem ad érte Abramovics... -
#1292 INTERJú LIONELLEL
Messi: Megharcolok a helyemért!
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
A junior világbajnokságon győztes argentin válogatott vezéregyénisége, s a Barcelona és az argentin futball jelenlegi legnagyobb reménysége, Lionel Messi jelenleg a vakációját tölti, de nem unatkozik, mert az újságírók és a rajongók gyakran megtalálják. A fiatal támadó középpályás még csak most szokja a sztároknak kijáró felhajtást, de nyugodtan állítható, egyelőre ugyanaz a szerény tizenéves maradt, aki eddig is volt.
Most következő interjúban Messi elsősorban a jövőjéről beszélt, mely számára komoly kihívásokat tartogat. Attól függetlenül ugyanis, hogy nagy sikert ért el Argentínával, nehéz feladat előtt áll, hiszen be kell verekedje magát a Barcelona kezdőcsapatába is.
Kezded földolgozni mindazt ami veled történt?
Lassan-lassan sikerül. A csapat munkája elképesztő volt, és egy hatalmas sikert arattunk.
Megváltozott az életed mióta sikerült a VB győzelem?
Nem, nem... Talán a körülöttem lévő emberek többször jönnek oda hozzám, kérnek autogramokat, de csak kicsit többet. Jó persze, a sajtó többet törődik velem, s interjúkat kérnek.
Még Hollandiában a Barcelonával új szerződést írtál alá, ugyanolyan kivásárlási záradékkal, mint ami Eto'ónak is van.
Ez egy nagy öröm volt számomra, mert mindig jól éreztem magam Barcelonában, és jó érzés, hogy értékelnek téged. Jól érzem magam a városban és a csapatban is. A kontraktusújítás egy másik nagy öröm volt számomra.
Már vártad?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Txikivel korában már beszéltünk az új szerződés lehetőségéről. Ez jó volt a világbajnokság közben.
Begiristain már bejelentette, hogy a következő idényt már az első csapatnál kezded.
Ezért nagyon elégedett vagyok. Rendkívül fontos, hogy megszilárdítsam a helyem a felnőtt együttesben. Ha velük leszek, fejlődni fog a játékom.
Spanyolországban valaki mondta, hogy a sportolóknak gyakran pszichológusra volna szüksége, hogy kezelni tudják az őket ért sikereket. Egyetértesz ezzel?
Ezzel a világbajnoksággal én még nem jutok a csúcsra. Lépésről lépésre haladok, lassan... Tudom, hogy még nagyon sokat tanulhatok a csapattársaimtól.
Argentínában mindenki azt kívánja, hogy kerülj be a nagyválogatottba. Hogy látod ezt?
Nem tudom, nem... Nagyon sok dologról beszélnek, de ahhoz, hogy a felnőtt válogatottba kerüljek, még sokat kell fejlődnöm. Nyugodtnak kell lennem, és folytatnom a munkám az eddigi ütemben.
Korábban álmodtál róla, hogy idáig eljutsz?
Igazság szerint nem. Mikor még kicsit voltam, abban bíztam, hogy majd az első osztályban játszhatok. Nem vártam, hogy a dolgok ilyen gyorsan történnek.
Korábban részt kellett venned (a betegséged miatt) egy a fejlődésedet segítő kezelésen. Sokat töltöttél ezzel?
Ez nem kifejezetten a fejlődésem területét érintette. Számomra a kezdet nagyon nehéz volt. Amikor valaki elhagyja a hazáját, az sosem könnyű. Be kellett illeszkednem Spanyolországban, föl kellett vennem egy új életvitelt, és a családomtól is távol voltam.
Ez a sok szenvedés átfutott a fejeden, mikor Frank Rijkaard fölhívott az első csapathoz?
A legfontosabb az volt számomra, hogy Rijkaard bízott bennem. Ő kulcsfigurája a fejlődésemnek.
Hogyan adod majd vissza a kapott bizalmat a következő idényben?
Szeretnék bajnok lenni jövőre a Barcelonával. Elégedett lennék a bajnoki címmel vagy a Bajnokok Ligája győzelemmel is. Egyformán boldog lennék ezekkel a trófeákkal.
De azt is tudod, hogy decemberben akár kölcsönbe adhatnak.
Azzal a szándékkal indulok, hogy kiharcoljam a kezdő tagságot a Barcelonában. A következő idényben sok mérkőzés lesz, ezért harcolni fogok. Hamarosan meglátjuk, hogy mi lesz. Korábban is mondtam, hogy a csapatban nagyon jó játékosok vannak, de ha jól teljesítek, tudom, lehetőséget fogok kapni.
Nagyon sajátságos, hogy amíg veled számol Rijkaard a következő idényre, addig a honfitársaddal, Saviolával nem. Hogy látod ezt?
Saviola és én hasonló játékosok vagyunk. Igazság szerint én nem nagyon ismerem a szituációt, de azt el tudom mondani, hogy Saviola nagyon nagy játékos, és ezt bizonyította is az utóbbi években.
-
#1291 Baptista Angliába fog menni (mondta), a Barca ki van lőve. A Manchester is ajánlott érte 15 millió fontot.... -
#1290 KI HOL KöT KI?
Tovább gyűrűzik a Baptista ügy
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
Annak ellenére, hogy idén nyáron a Barcelona semmiképpen sem szerezheti meg a brazil válogatott Julio Baptistát, nap mint nap fölmerül a csatár Katalóniába költözése. A Barca Javier Saviola bevonásával viszonylag olcsón megszerezhetné a támadót, de erőteljesen érdeklődik az Arsenal is Sevillában.
Egyelőre szinte megfejthetetlen, hogy hol folytatja majd Baptista, és mi lesz a sorsa Saviolának, de senki nem lepődne meg ha a két játékos pont ellentétes utat járna be. A különbség csak annyi lenne, hogy Saviola már idén csatlakozhatna a Sevillához, míg Baptista csak jövőre kerülhetne a Barcához. Mivel a Sevilla egyre jobban hajlik egyik legjobbja eladására, s a futballista is elsősorban Spanyolországban szeretne maradni, a Barcának is lenne esélye a vásárlásra, de csak úgy, ha a játékos még egy évet lehúz piros-fehérben.
Amíg Baptistát a Barcán kívül elsősorban az Arsenal szeretné megvásárolni, addig Savioláért többen is jelentkeztek. A Sevillán kívül ugyanis valamilyen formában szívesen látná a csatárt a Deportivo és a Betis is. A zöld-fehér csapat BL résztvevőként igen vonzó célpontja lehet az argentinnek, de az átigazolás módja egyelőre kérdéses. A csatár már nem szeretne kölcsönbe kerülni, s ez sem a Barcának, sem a kölcsönző klubnak nem kedvezne, hiszen a játékos magas fizetése továbbra is igen komoly terhet rak a klubokra. (Szinte minden forrás másként látja Saviola jelenlegi járandóságát, s 3 milliótól 5 millióig már számtalan tipp elhangzott az ügyben.)
Így az is elképzelhető, hogy Saviola és Baptista végül nem egymást váltja az adott csapatokban, hiszen az argentin bárhol kiköthet, s Baptistát könnyen elviheti az Arsenal. Ezt erősíti egyébként, hogy a londoniak 15 millióra emelték eddigi 10-12 milliós ajánlatukat. Ha létrejönne a brazil angliai szerződése, akkor a Barca egyrészt abban bízhat, hogy Savioláért komoly pénzt kap a csatárt kereső Sevillától, másrészt titokban abban, hogy az Arsenal talán-talán elengedi Thierry Henryt Katalóniába. -
#1289 150 a kivasarlasi ara -
#1288 Nincs az az ember, aki ennyit ér, és ennyit ajánlanának érte. Még Abra is skótabb ennél, nem beszélve Mourinhoról.... -
R9 #1287 annyi a kivásárlási ára..szal -
#1286 úgyse adják el... vagyis remélem!!! -
Csesza #1285 Százhúsz millió Ronaldinhóért
London, július 9., 18.25 Megdöntheti Zidane rekordját a brazil.
A Chelsea orosz főnoke, Roman Abramovics 120 millió eurós ajánlatot tett a Barcelona brazil sztárjáért, Ronaldinhóért. A Corriére dello Sport információi szerint Abramovics 9 éves szerződést ajánlana a brazilnak, ezen idő alatt a fenomén 140 millió eurót keresne.
A 25 éves Ronaldinho 2003-ban igazolt a PSG-től a katalánokhoz, és jelenleg a Barcával is szerződése meghosszabbításáról - 2014-ig! - tárgyal.
Amennyiben a klubcsere létrejön, ez lenne a valaha volt legnagyobb átigazolás, a jelenlegi rekordot Zidane tartja, aki 2001-ben 76 millióért váltott a Juventusról a Real Madridra.
nb1.hu
-
Csesza #1284 Felhívás keringőre -
#1283 EL CLáSICO ELőSZöR NOVEMBERBEN
Teljes a liga programja
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
A Spanyol Labdarúgó Szövetség elkészítette a 2005-2006-os Primera Division sorsolását. E szerint a Barcelona az Alavés ellen idegenben kezdi majd meg a küzdelmeket augusztus utolsó hétvégéjén. A Real Madrid ellen örökrangadókat a november 19-20.-i hétvégén (Madridban), illetve a jövő év április 1-2.-i hétvégén (Barcelonában) rendezik.
A Primera Division 2005-2006-os programja.
Őszi félév:
1. forduló (2005. augusztus 28.)
Valencia - Betis, Sevilla - Racing, Cádiz - Real Madrid, Celta - Málaga, Espanyol - Getafe, Athletic Club - Real Sociedad, Alavés - Barcelona , Mallorca - Deportivo, At. Madrid - Zaragoza, Osasuna - Villarreal
2. forduló (2005 szeptember 11.)
Villarreal - Sevilla, Betis - Osasuna, Zaragoza - Valencia, Deportivo - At. Madrid, Barcelona - Mallorca, Real Sociedad - Alavés, Getafe - Athletic Club, Málaga - Espanyol, Real Madrid - Celta, Racing - Cádiz
3. forduló (2005 szeptember 18.)
Valencia - Deportivo, Betis - Zaragoza, Cádiz - Villarreal, Celta - Racing, Espanyol - Real Madrid, Athletic Club - Málaga, Alavés - Getafe, Mallorca - Real Sociedad, At. Madrid -Barcelona , Osasuna - Sevilla
4. forduló (2005 szeptember 21.)
Villarreal - Celta, Sevilla - Cádiz, Zaragoza - Osasuna, Deportivo - Betis, Barcelona - Valencia, Real Sociedad - At. Madrid, Getafe - Mallorca, Málaga - Alavés, Real Madrid - Athletic Club, Racing - Espanyol
5. forduló (2005 szeptember 25.)
Valencia - Real Sociedad, Betis - Barcelona , Zaragoza - Deportivo, Celta - Sevilla, Espanyol - Villarreal, Athletic Club - Racing, Alavés - Real Madrid, Mallorca - Málaga, At. Madrid - Getafe, Osasuna - Cádiz
6. forduló (2005 október 2.)
Villarreal - Athletic Club, Sevilla - Espanyol, Cádiz - Celta, Deportivo - Osasuna, Barcelona - Zaragoza, Real Sociedad - Betis, Getafe - Valencia, Málaga - At. Madrid, Real Madrid - Mallorca, Racing - Alavés
7. forduló (2005 október 16.)
Valencia - Málaga, Betis - Getafe, Zaragoza - Real Sociedad, Deportivo - Barcelona , Espanyol - Cádiz, Athletic Club - Sevilla, Alavés - Villarreal, Mallorca - Racing, At. Madrid - Real Madrid, Osasuna - Celta
8. forduló (2005 október 23.)
Villarreal - Mallorca, Sevilla - Alavés, Cádiz - Athletic Club, Celta - Espanyol, Barcelona - Osasuna, Real Sociedad - Deportivo, Getafe - Zaragoza, Málaga - Betis Real Madrid - Valencia, Racing - At. Madrid
9. forduló (2005. október 30.)
Valencia -Racing, Betis - Real Madrid, Zaragoza - Málaga, Deportivo - Getafe, Barcelona - Real Sociedad, Athletic Club - Celta, Alavés - Cádiz, Mallorca - Sevilla, At. Madrid - Villarreal, Osasuna - Espanyol
10. forduló (2005. november 6.)
Villarreal - Valencia, Sevilla - At. Madrid, Cádiz - Mallorca, Celta - Alavés, Espanyol - Athletic Club, Real Sociedad - Osasuna, Getafe - Barcelona , Málaga - Deportivo Real Madrid - Zaragoza, Racing - Betis
11. forduló (2005. november 9.)
Valencia - Sevilla, Betis - Villarreal, Zaragoza - Racing, Deportivo - Real Madrid, Barcelona - Málaga, Real Sociedad - Getafe, Alavés - Espanyol, Mallorca - Celta, At. Madrid - Cádiz, Osasuna - Athletic Club
12. forduló (2005. november 20.)
Villarreal - Zaragoza, Sevilla - Betis, Cádiz - Valencia, Celta - At. Madrid, Espanyol - Mallorca, Athletic Club - Alavés, Getafe - Osasuna, Málaga - Real Sociedad Real Madrid - Barcelona , Racing - Deportivo
13. forduló (2005. november 27.)
Valencia - Celta, Betis - Cádiz, Zaragoza - Sevilla, Deportivo - Villarreal, Barcelona - Racing, Real Sociedad - Real Madrid, Getafe - Málaga, Mallorca - Athletic Club At. Madrid - Espanyol, Osasuna - Alavés
14. forduló (2005 december 4.)
Villarreal - Barcelona , Sevilla - Deportivo, Cádiz - Zaragoza, Celta - Betis, Espanyol - Valencia, Athletic Club - At. Madrid, Alavés - Mallorca, Málaga - Osasuna, Real Madrid - Getafe, Racing - Real Sociedad
15. forduló (2005. december 11.)
Valencia - Athletic Club, Betis - Espanyol, Zaragoza - Celta, Deportivo - Cádiz, Barcelona - Sevilla, Real Sociedad - Villarreal, Getafe - Racing, Málaga - Real Madrid, At. Madrid - Alavés, Osasuna - Mallorca
16. forduló (2005. december 18.)
Villarreal - Getafe, Sevilla - Real Sociedad, Cádiz - Barcelona , Celta - Deportivo Espanyol - Zaragoza, Athletic Club - Betis, Alavés - Valencia, Mallorca - At. Madrid Real Madrid - Osasuna, Racing - Málaga
17. forduló (2005. december 21.)
Valencia - Mallorca, Betis - Alavés, Zaragoza - Athletic Club, Deportivo - Espanyol, Barcelona - Celta, Real Sociedad - Cádiz, Getafe - Sevilla, Málaga - Villarreal, Real Madrid - Racing, Osasuna - At. Madrid
18. forduló (2006. január 8.)
Villarreal - Real Madrid, Sevilla - Málaga, Cádiz - Getafe, Celta - Real Sociedad, Espanyol - Barcelona , Athletic Club - Deportivo, Alavés - Zaragoza, Mallorca - Betis At. Madrid - Valencia, Osasuna - Racing
19. forduló (2006. január 15.)
Valencia - Osasuna, Betis - At. Madrid, Zaragoza - Mallorca, Deportivo - Alavés, Barcelona - Athletic Club, Real Sociedad - Espanyol, Getafe - Celta Málaga - Cádiz, Real Madrid - Sevilla, Racing - Villarreal
Tavaszi félév:
20. forduló (2006. január 22.)
Betis - Valencia, Racing - Sevilla, Real Madrid - Cádiz, Málaga - Celta, Getafe - Espanyol Real Sociedad - Athletic Club, Barcelona - Alavés, Deportivo - Mallorca, Zaragoza - At. Madrid, Villarreal - Osasuna
21. forduló (2006. január 29. )
Sevilla - Villarreal, Osasuna - Betis, Valencia - Zaragoza, At. Madrid - Deportivo Mallorca - Barcelona , Alavés - Real Sociedad, Athletic Club - Getafe, Espanyol - Málaga, Celta - Real Madrid, Cádiz - Racing
22. forduló (2006. február 5.)
Deportivo - Valencia, Zaragoza - Betis, Villarreal - Cádiz, Racing - Celta Real Madrid - Espanyol, Málaga - Athletic Club, Getafe - Alavés, Real Sociedad - Mallorca Barcelona - At. Madrid, Sevilla - Osasuna
23. forduló (2006. február 12.)
Celta - Villarreal, Cádiz - Sevilla, Osasuna - Zaragoza, Betis - Deportivo, Valencia - Barcelona , At. Madrid - Real Sociedad, Mallorca - Getafe, Alavés - Málaga Athletic Club - Real Madrid, Espanyol - Racing
24. forduló (2006. február 19.)
Real Sociedad - Valencia, Barcelona - Betis, Deportivo - Zaragoza, Sevilla - Celta Villarreal - Espanyol, Racing - Athletic Club, Real Madrid - Alavés Málaga - Mallorca, Getafe - At. Madrid, Cádiz - Osasuna
25. forduló (2006.február 26.)
Athletic Club - Villarreal, Espanyol - Sevilla, Celta - Cádiz, Osasuna - Deportivo, Zaragoza - Barcelona , Betis - Real Sociedad, Valencia - Getafe, At. Madrid - Málaga, Mallorca - Real Madrid, Alavés - Racing
26. forduló (2006. március 5.)
Málaga - Valencia, Getafe - Betis, Real Sociedad -Zaragoza, Barcelona - Deportivo, Cádiz - Espanyol, Sevilla - Athletic Club, Villarreal - Alavés, Racing - Mallorca, Real Madrid - At. Madrid, Celta - Osasuna
27. forduló (2006. március 12.)
Mallorca - Villarreal, Alavés - Sevilla, Athletic Club - Cádiz, Espanyol - Celta, Osasuna - Barcelona , Deportivo - Real Sociedad, Zaragoza - Getafe, Betis - Málaga Valencia - Real Madrid, At. Madrid - Racing
28. forduló (2006. március 19.)
Racing - Valencia, Real Madrid - Betis, Málaga - Zaragoza, Getafe - Deportivo, Real Sociedad - Barcelona , Celta - Athletic Club, Cádiz - Alavés, Sevilla - Mallorca Villarreal - At. Madrid, Espanyol - Osasuna
29. forduló (2006. március 22.)
Valencia - Villarreal, At. Madrid - Sevilla, Mallorca - Cádiz, Alavés - Celta, Athletic Club - Espanyol, Osasuna - Real Sociedad, Barcelona - Getafe Deportivo - Málaga, Zaragoza - Real Madrid, Betis - Racing
30. forduló (2006. március 26.)
Sevilla - Valencia, Villarreal - Betis, Racing - Zaragoza, Real Madrid - Deportivo, Málaga - Barcelona , Getafe - Real Sociedad, Espanyol - Alavés, Celta - Mallorca, Cádiz - At. Madrid, Athletic Club - Osasuna
31. forduló (2006. április 2.)
Zaragoza - Villarreal, Betis - Sevilla, Valencia - Cádiz, At. Madrid - Celta, Mallorca - Espanyol, Alavés - Athletic Club, Osasuna - Getafe, Real Sociedad - Málaga Barcelona - Real Madrid, Deportivo - Racing
32. forduló (2006. április 9.)
Celta - Valencia, Cádiz - Betis, Sevilla - Zaragoza, Villarreal - Deportivo, Racing - Barcelona , Real Madrid - Real Sociedad, Málaga - Getafe, Athletic Club - Mallorca Espanyol - At. Madrid, Alavés - Osasuna
33. forduló (2006. április 16.)
Barcelona - Villarreal, Deportivo - Sevilla, Zaragoza - Cádiz, Betis - Celta, Valencia - Espanyol, At. Madrid - Athletic Club, Mallorca - Alavés, Osasuna - Málaga,Getafe - Real Madrid, Real Sociedad - Racing
34. forduló (2006. április 23.)
Athletic Club - Valencia, Espanyol - Betis, Celta - Zaragoza, Cádiz - Deportivo, Sevilla - Barcelona , Villarreal - Real Sociedad, Racing - Getafe, Real Madrid - Málaga, Alavés - At. Madrid, Mallorca - Osasuna
35. forduló (2006. április 30.)
Getafe - Villarreal, Real Sociedad - Sevilla, Barcelona - Cádiz, Deportivo - Celta Zaragoza - Espanyol, Betis - Athletic Club, Valencia - Alavés, At. Madrid - Mallorca, Osasuna - Real Madrid, Málaga - Racing
36. forduló (2006. május 3.)
Mallorca - Valencia, Alavés - Betis, Athletic Club - Zaragoza, Espanyol - Deportivo, Celta - Barcelona , Cádiz - Real Sociedad, Sevilla - Getafe, Villarreal - Málaga, Racing - Real Madrid, At. Madrid - Osasuna
37. forduló (2006. május 7.)
Real Madrid - Villarreal, Málaga - Sevilla, Getafe - Cádiz, Real Sociedad - Celta, Barcelona - Espanyol, Deportivo - Athletic Club, Zaragoza - Alavés, Betis - Mallorca Valencia - At. Madrid, Racing - Osasuna
38. forduló (2006. május 14.)
Osasuna - Valencia, At. Madrid - Betis, Mallorca - Zaragoza, Alavés - Deportivo, Athletic Club - Barcelona , Espanyol - Real Sociedad, Celta - Getafe, Cádiz - Málaga, Sevilla - Real Madrid, Villarreal - Racing.
-
#1282 HOL JáTSZHAT TOVáBB A 'NYúL'?
Saviola Baptistáért?
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
Bár már javában tart az átigazolási időszak, egyelőre nem lehet tudni, hogy hol folytatja a játékot Javier Saviola, a Barcelona eddig kölcsönadott támadója. Mivel a Frank Rijkaard irányította technikai stáb nem tart igény az argentinre, a klub vezetői azon dolgoznak, hogy csapatot találjanak a játékosnak.
A jelek szerint azonban ez nem olyan egyszerű feladat, s nem állnak sorban a kérők Savioláért, legalábbis olyan jelentkezőből nincs sok, mely komoly összeget is hajlandó lenne áldozni az ügyre. Kölcsönző jelölt bőven akadt, de a sok jelentkező közül egyedül a Middlesbrough állta volna 'Savigól' teljes járandóságát, de a piros mezesekhez meg Saviola nem kívánt elszerződni. A többi érdeklődő a Monacóhoz hasonlóan csak részben vállalta volna az argentin több mint 3 millió eurós fizetését.
Mindenképpen érdekes, és nehezen megfejthető azonban, hogy miért nem akarja senki sem megvásárolni a támadót, hiszen ez esetben már kisebb fizetést kellene vállalnia az adott klubnak. A tény azonban ettől függetlenül egyelőre az, hogy Saviolát megvásárolni nem nagyon szeretnék a klubok, s bizonytalannak tűnik a legutóbbi átigazolási pletyka is vele kapcsolatban. E szerint a támadó (egyelőre) kölcsönbe kerülne a Sevillához, s ha beválna, a Barca jövőre könnyen megszerezhetné cserébe állandó kiszemeltjét, Julio Baptistát.
Ehhez persze arra is szükség volna, hogy az andalúziaiak idén nyáron ne adják el a brazil kiválóságot, mely könnyen megtörténhet, mivel újabban az Arsenal érdeklődik igen hevesen. A Barca malmára hajthatja a vizet azonban, hogy José María del Nido, a Sevilla elnöke nem szeretné teljes mértékben elveszíteni a népszerűségét a szurkolóknál, akik minden bizonnyal teljes erejükkel az elnök ellen fordulnának, ha Baptista távozna. Viszont Saviola megszerzése már komoly pozitívumnak számítna a sevillai rajongóknál, ráadásul az apró argentin komoly sikereket is hozhat a klubnak. Ezért egyelőre ez a lehetőség egyáltalán nem kizárható.
-
#1281 TOVáBB BőVüL A PROGRAM
A csapat a Carranza-trófeáért is harcba száll
Írta: H. PetI
--------------------------------------------------------------------------------
Augusztus 5-én Cádizban vendégszerepel a Barca, ahol a Ramon de Carranza trófeáért küzd majd meg. Huszonegy év után lép ismét pályára ezért a kupáért a gránátvörös-kék alakulat. A felkészülés során ez lesz a harmadik európai edzőmérkőzésük.
Frank Rijkaard csapata az elődöntőben kezdi meg szereplését, a házigazda Cádiz ellen. Victor Esperrago csapata tizenegy másodosztálybeli szezon után tért vissza a legjobbak közé. A másik elődöntőben a Sevilla csapata játszik, ellenfele egyelőre ismeretlen. A meccsek augusztus 4-től 6-ig tartanak, s ezalatt láthatják majd a nézők a távoli-keleti túráról visszaérkező spanyol bajnokot is. A Barca nyolc alkalommal játszott a tornán és ezekből két kiírást meg is nyert. Legutóbb 1984. augusztus 24-én, Terry Venables irányítása alatt negyedik lett a csapat, miután a Sporting Gijóntól (1-0), és a Cádiztól (3-1) is vereséget szenvedett. 1962-ig kell visszamenni a történelemben, ha Carranza-trófea győztes Barcát keresünk. Akkor a legendás Kubala László vezette győzelemre a katalánokat: a San Lorenzot 3-2-re, a Real Zaragozát pedig 1-1 után tizenegyesekkel győzték le.
A Barcelona eredményei a Corranza tornán:
1959: FCB - Standard Liege (4-3), FCB - R. Madrid (3-4); 2. hely
1961: FCB - River Plate (2-0), FCB - Penarol (2-1); Győztes
1962: FCB - San Lorenzo (3-2), FCB - Real Zaragoza 1-1 (11-esekkel) Győztes
1963: FCB - Benfica 2-3, FCB - Valencia 4-1 3. hely
1968: FCB - Real Madrid 2-1 FCB - At. Madrid 0-1 2. hely
1974: FCB - Palmeiras 0-2, FCB - Santos 4-1 3. hely
1979: FCB - Flamengo 1-2, FCB-Cadiz 2-1 3. hely
1984: FCB - Sporting Gijón 0-1, FCB-Cadiz 1-3 4. hely
-
#1280 'DINHO' 5+4 éVRE HOSSZABBíTOTT
Ronaldinho: Totális megegyezés!
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
Minden jel szerint megszületett a várva várt egyezség Ronaldinho és a Barcelona között, s a brazil klasszis megújította kontraktusát a gránátvörös-kék klubbal. Mint korábban beszámoltunk róla, Roberto Assis, Ronaldinho bátyja és ügynöke tegnap óta tárgyalt Joan Laportával és Ferran Sorianóval, s villámgyorsan sikerült is egyezségre jutnia a vezetőkkel.
Az irányító szerződésújítására elsősorban azért volt szükség, mert több klub gigantikus fizetéssel próbálta meg elcsábítani a játékost Barcelonából. A Barca így érthetően biztosítani volt kénytelen legnagyobb klasszisát, mivel azt nem kockáztathatták meg a vezetők, hogy esetleg elveszítik a legfényesebben csillogó gyémántjukat. 'Dinho' a most kötendő új szerződése révén gyakorlatilag mozdíthatatlanná vált Barcelonából, s könnyen elképzelhető, hogy majd Katalóniából is vonul vissza a későbbiekben.
Az új kontraktus ugyanis 5 plusz 4 évre szól, tehát optimális esetben Ronaldinhót 2014-ig szerződés köti a Barcához. A szerződés első lépésben 2010-ig szól, amikor mindkét fél beleegyezésével még négy évvel meghosszabbodhat. Így egy kaput azért hagyott egymásnak a játékos és a klub a szakításra, mely azért szükséges volt, hiszen kilenc év rengeteg idő, mely alatt számtalan váratlan dolog történhet. Jelenleg persze az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a brazil legalább 2014-ig gránátvörös-kék szerelésben kápráztatja el a világot. A korábban említett esetleges vitapontról még nem lehet sokat tudni: A Barca ugyanis tárgyalásra bocsátotta a játékos reklámértékéből származó bevételek más elosztását, de e területről nincs pontos információ.
A játékos természetesen fizetésemelést kapott, ennek mértékét azonban nem hozták nyilvánosságra a felek. Nem változik a szerződésben foglalt kivásárlási összeg, tehát továbbra is 150 millió eurót kell fizetnie annak a klubnak, mely szeretné őt megvásárolni. A megegyezés tényként kezelendő, azonban a papírok aláírására még egy darabig nem kerülhet sor, mivel Ronaldinho a vakációját tölti. Ennélfogva a klub egészen a klasszis visszaérkezéséig hivatalosan nem fogja bejelenteni a szerződésújítás tényét sem. A lényeg viszont már bizonyosan nem változik, s a világ legjobb játékosa a pályafutása hátralévő időszakát a Barcánál töltheti.
-
#1279 MIRE éRETT MEG A "MESSIáS"?
Messit a VB keretbe?!
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
Az argentin futballszurkolók, bár eddig is szerették, a junior világbajnokság után egyenesen istenítik legifjabb csillagukat, Leo Messit. Ismeretes, hogy a Barcelona támadó középpályása Argentínával megnyerte a hollandiai U-20-as VB-t, s minden egyéni elismerést is besöpört, ezért az argentin szurkolók már a nagyválogatottba kívánják, ráadásul a jövő évi németországi világbajnokságra.
Messi produkciója kétségívül meggyőző volt, de talán így is meglepetést keltő eredményt hozott a buenos airesi 'diario La Nueva Provincia' internetes szavazása. A nézők ugyanis 87.5 százalékban arra voksoltak, hogy az ifjú Lionel utazzon el Savioláékkal a világbajnokságra. Így értelemszerűen csak 12.5 százalék gondolja úgy, hogy a játékosnak még nincs helye az "albicelestében". A döntés persze majd Pekerman szövetségi kapitányt illeti meg, aki azért feltehetően attól teszi függővé a döntését, hogy Messi mennyit játszhat jövőre a Barcában.
Ehhez kapcsolódik, hogy egy spanyolországi internetes szavazáson a kérdés az volt, hogyan folytassa Messi a Barcában. Ezen vélemények 75 százaléka szerint a "Messiásnak" a Barcelona első csapatánál kell maradnia, ráadásul ebből 39 százalék szerint a kezdőcsapatban is helyet érdemelne. 25% gondolja úgy, hogy a támadó középpályásnak egy év kölcsönre volna szüksége.
-
#1278 Owen a Barcában?
Írta: H. PetI
--------------------------------------------------------------------------------
Michael Owen ügynökei a Barcelonának ajánlották be képviseltjüket. Robinho lehetséges Madridba érkezésével az angol csatár csapatba kerülési esélyei még inkább csökkennének, így megpróbálnak neki új csapatot keresni.
Ha a fiatal brazil a Realhoz igazolna, Owen valószínűleg távozna a csapattól. A játékosnak állítólag jót tenne a levegőváltozás, mivel idén kevés lehetőséget kapott a fővárosiaknál, s ez Robinho érkeztével sem változna. Az első külföldön töltött szezonja felemásra sikeredett. A korábbi aranylabdás hiába rúgott 13 gólt, legtöbbször csak csereként jutott szóhoz, ezzel érthetően nem elégedett. Viszont neki vannak a legjobb statisztikai mutatói, ami a Madridban töltött első évet illeti, csak Ronaldo előzi meg. 13 bajnoki gólja mellett kettőt a Király Kupában, egyet pedig a BL-ben is szerzett. Átlagban 160 percenként rúgott gólt (Ronaldo 154 percenként).
Az angolnak meggyőződése, hogy a Santos "akadékoskodása" ellenére érkezni fog Robinho, s ez csapatba kerülési esélyeit tovább rontaná. Owen komolyan gondolja, hogy távozik, menedzserei állítólag már a lehetséges vásárlókat keresik, (de egyéves kölcsönadás is felmerülhet) így került képbe az FC Barcelona. John Holmes és Tony Stephens már tavaly kapcsolatba kerültek a katalánokkal, s most is jelezték Owen távozási szándékát. Michael 24 millió euróra megszabott ára piaci értékéhez képest drága, s ezért "lealkudható". Az átigazolás azért is lehetséges, mert Florentino Perez az előző szezon végén elengedte Eto'o-t is a gránátvörös-kékekhez, így most sem lehetetlen a két ősi rivális játékosai közti klubcsere. A játékos maga nem "szárnyal az egekben" a Barcához távozás lehetőségétől, de nem is zárkózik el a tőle. Lehetséges kérői Owennek még a Chelsea, mivel José Mourinho még egy csatárt akar szerződtetni, de arról is szó van, hogy Owen a Liverpoolhoz tér vissza.
A Barcának vonzó lehet a játékos, habár Eto'o, Larsson és Maxi is csatárposzton bevethető, s a tavalyi évhez képest erősítést jelent Ezquerro és Messi (állandó) jelenléte is. Johan Cruyff többször is megdicsérte Owent a szezon folyamán, s melyik csapat nem látna szívesen egy Owen-szintű csatárt a keretében? Txiki Begiristain egyébként tavaly sérülése, és komplikált családi körülményei miatt tett le az egykori aranylabdás megszerzéséről.
A helyzet azóta megváltozott... Owen megházasodott, született egy kislánya, viszont 2008-ig még a Realhoz köti szerződése. A Barcához igazolása azonban így is nehéz ügy lenne, s talán felesleges pénzkiadás is...
-
#1277 Kinél mi az aktuális?
Írta: BOOG-S
--------------------------------------------------------------------------------
Barça technikai igazgatója, Txiki Begiristain az első csapat néhány érdekes helyzetben lévő játékosának a jövőjéről beszélt, így ejtett szót többek között Puyol szerződéséről, s Rüstü eladásáról is.
RONALDINHO
"Szeretnénk, ha a világ legjobbja még nagyon sok évig itt játszana"
Txiki tegnap a brazil sztárral való hosszú szerződés megkötéséről beszélt. "Szeretnénk, ha a világ legjobb játékosa még sokáig itt rúgná a bőrt." - nyilatkozta nagyon magabiztosan, majd a brazil lehetséges távozása került szóba: "Nem félek attól, hogy Ronaldinho itt hagyna minket. A játékossal mindig az történik, amit ő szeretne, és ő nem szeretne elmenni. Nagyon boldog itt, és a jövőjét itt képzeli el, velünk. Így nekünk nincs más dolgunk, mint meghosszabbítani a szerződését, hogy örömet okozzunk neki és a szurkolóknak is."
PUYOL
"Ő egy olyan játékos, aki itt kezdte, és itt is fogja befejezni a labdarúgást."
Ha Ronaldinhót számítjuk a Barça külföldi ikonjának, akkor a katalán példakép mindenképpen Puyol. "A Barça szereti az olyan játékosokat, akik itt kezdtek el futballozni, és itt is hagyják abba a játékot. Puyol egy jó példa lehet erre. A szerződése 2007-ben lejárna, ezért mi hosszabbítani szeretnénk vele, legalább 2010-ig. Természetesen meg sem fordult a fejében, hogy eligazoljon, így valószínűleg hamar megegyezünk majd a részletekben."
RÜSTÜ
"Jelenleg a Fenerbahcéval tárgyalunk Rüstü eladásáról."
Txiki már felvette a kapcsolatot a török hálóőr menedzserével, akivel közölte, hogy a portásra csak, mint harmadik számú kapusra számítana jövőre a klub. Ilyen feltételek mellett Rüstü érthetően nem szeretne visszatérni a klubhoz, és legszívesebben a Fenerbahcéban maradna. A török klubbal már fel is vette a kapcsolatot Txiki, így nagyon valószínű, hogy a török visszatér nevelőegyesületéhez, ahol egyébként idén már kölcsönben szerepelt.
SERGIO GARCIA
Egy lépésre a Zaragozától
"Sergio García helyzete Rüstü-éhez hasonló" - mondta Txiki. A Barça már régóta tárgyal a Zaragozával a játékos klubcseréjéről, és, mint Rüstü esetében is, egy végső megoldást keresnek a vezetők. A klub azonban a 3 millió euró mellett szeretne egy visszavásárlási opciót is kisajtolni a Zaragozából, akik azonban nem lelkesednek az ötletért. A Zaragoza technikai igazgatója, Miguel Pardoza szerint azonban napokon belül lezáródhatnak a tárgyalások.
MESSI
"Mindenképpen marad, méghozzá a felnőtteknél"
Txiki először elmondta, hogy nagyon büszke a 18 esztendős argentinra, aki az U20-as világbajnokság győztese, gólkirálya és legjobb játékosa is lett egyben. "Messi vágya az, hogy itt folytassa és itt is fejezze be, de ha a technikai stáb úgy dönt a jövőben, meg fogunk fontolni egy kölcsönszerződést." Az apró csatár tehát marad Ronaldinhóékkal, s csak akkor hagyja el időlegesen a klubot, ha a fejlődése érdekében erre szüksége lesz. -
#1276 FELNőTT A NAGYOKHOZ
Txiki: Messi nem kölcsönözhető!
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
Barcelonában a legtöbb ember már valószínűleg régóta tudta, hogy Lionel Messi képességei révén könnyedén eljuthat a Barca első csapatáig, azonban a klubon kívül állók számára az U-20 VB volt a legfőbb iránymutató. Messi parádéja érthetően sok klub érdeklődését fölkeltette, így olyan kisebb együttesekét is, akik gyakran kölcsönzik ki nagycsapatok tehetséges fiatal futballistáit.
Leo Messi azonban minden jel szerint nem jut sok kortársának sorsára, s nem fogja elhagyni nevelőegyesületét, mivel a Barcelona vezetése a fiatal kora ellenére a továbbiakban folyamatosan a felnőtt csapatban számít rá. A döntést elsősorban Frank Rijkaard és Txiki Begiristain hozta meg, s a technikai igazgató így kommentálta a helyzetet:
"Messi nem az a típusú játékos, akinek szüksége lenne egy kölcsönben eltöltendő évre. Már beszéltünk vele és az édesapjával is (egyben ügynökével - a szerk.), s Frank Rijkaard, valamint én úgy gondoljuk, hogy elkezdhet játszani az első csapatban. A junior világbajnokságon nyújtott kiváló teljesítményével egyértelművé vált, hogy folyamatosan az első gárdával készülhet. Megmutatta kiváló képességeit az edzéseken, s bizonyította, hogy eljutott a Barcelona szintjére, így nincs szüksége arra, hogy kölcsönbe kerüljön" - véleményezte Messi helyzetét Begiristain.
A technikai igazgató egy eshetőséget azonban nem zárt ki: Hogyha a következő idény során még az bizonyosodik be, hogy Messi nem érett meg a folyamatos szereplésre a legmagasabb szinten, s nem kapna elég lehetőséget, akkor fölvetődhet egy rövidebb kölcsönkontraktus megkötése.
-
#1275 XAVI éS INIESTA NYOMDOKAIN
Messi folytatja a hagyományokat
Írta:
--------------------------------------------------------------------------------
Leo Messi a hollandiai U-20-as világbajnokság legnagyobb sztárja volt. Ez az utóbbi tornákra visszagondolva egyáltalán nem meglepő, mert a Barcelona játékosai ott is csillogtak.
Az utóbbi néhány évben egykét rendkívüli játékos járta végig a klubnál az utánpótláscsapatok szamárlétráját. Ezek a most már Frank Rijkaard keze alatt játszó labdarúgók meghatározó szerepet játszottak az elmúlt évek megmérettetésein. Messi Hollandiában alkotott nagyot, két társa, Xavi és Iniesta pedig Nigériában és az Egyesült Arab Emírségekben tette le a névjegyét.
Spanyolország 1999-ben, Nigériában szerezte eddigi első és egyetlen junior világbajnoki címét. Két mostani Barca-játékos vett részt azon a tornán, Gabri és Xavi. Az akkor még támadót játszó mostani jobbhátvéd a gólokért felelt (háromig jutott), Xavi pedig a csapat eszeként sokak szerint a torna legjobb játékosa volt, bár az ezért járó Aranylabdát végül nem ő kapta (hanem egy bizonyos Seydou Keita, aki ma a mali válogatottat és a francia Lens-t erősíti).
Ez a torna volt az, ami nemzetközileg is ismertté tette Xavit, és megmutatta, hogy nagyságrendekkel jobb játékos mint a hasonló korú focisták többsége. A terrassai középpályás, aki akkor már a klub első csapatában is bemutatkozott, találkozhatott későbbi csapattárársaival, Ronaldinhóval és Márquezzel is, de olyan később befutott játékosokkal is megismerkedhetett, mint Forlán, Santa Cruz, Robbie Keane, Cambiasso, vagy Ashley Cole. Talán nem túlzás kijelenteni hogy az itt felsoroltak közül a három barcelonai immár a legnagyobb név.
A 2003-as torna nagy egyénisége Andrés Iniesta volt. A fuentealbillai játékos egészen a döntőig vezette a spanyol válogatottat, ahol azonban a "vörös fúria" kikapott a braziloktól. A szurkolók és a szakértők szeme azonban megakadt az apró játékoson, amit az is bizonyít, hogy betették a torna All Star csapatába, többek között Sergio Garciával, és a CSZKA Moszkva UEFA-kupa győztes brazil játékosával, Daniel Carvalhóval egyetemben.
Amennyiben a spanyolok ezt a tornát is megnyerik, a legértékesebb játékosnak járó Aranylabdát minden valószínűség szerint Iniesta kapta volna, így viszont egy (legalábbis) vitatható döntés eredményeképpen Ismail Matar, a hazai csapat (Egyesült Arab Emírségek) legjobbja kapta a díjat. A torna történetében először olyan gárda játékosa, amelyik még az elődöntőbe sem jutott be...
És, bár az idei torna kezdete előtt ez sokak számára lehetetlennek látszott, Messi túlszárnyalta elődei eredményeit. Az argentin játékos világbajnok, gólkirály és legértékesebb játékos is lett egyben, úgy, hogy most ünnepelte 18. születésnapját, tehát a két évvel idősebbek között kellett küzdenie!
Xavi és Iniesta már most alapemberei az első csapatnak, és nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy megmondjuk, nemsokára ebben is felnő majd hozzájuk a "Messiás".
-
#1274 KöLCSöN VAGY ELADáS?
Tárgyalások Rüstüért
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
Jeleneg is folynak a megbeszélések Rüstü Recber átigazolása ügyében, mivel a Fenerbahce képviselői tegnap Barcelonába érkeztek. A török klub állítólag azt szeretné elérni, hogy a rutinos hálóőr még egy évet töltsön el kölcsönben náluk, s ezáltal megkönnyítsék anyagi terheiket. Ez esetben ugyanis a Barca nem csak az esetleges átigazolási díjtól esne el (egyelőre), hanem a játékos fizetésének egy részét is kénytelen lenne továbbra is állni.
Txiki Begiristain, aki a tárgyalásokat vezeti a katalánok részéről, elismerte, hogy a Barcelona nem nagyon részesíti előnyben ezt megoldást, s inkább végleg eladná a 32 éves portást. Txiki álláspontja nem meglepő, hiszen a múlt héten Rijkaard leszögezte: Rüstü csak a harmadik számú kapus lenne Valdés és Jorquera mögött. A Barca tárgyalási pozícióit nem erősíti, hogy Rüstüért nem állnak sorban a klubok, annak ellenére sem, hogy immár nem számít unión kívüli játékosnak, s a legaktívabbak a törökök.
Rüstü egyébként elsősorban azt a lehetőséget részesíti előnyben, hogy folytatja a Fenerben, ahol szem előtt lehetne, s biztosan védene is a jövő évi világbajnokság előtt. A hálóőr szerződése 2007-ig tart, tehát még két évig hivatalosan a Barca birtokolná a játékjogát, de a katalánok amennyiben lehet, már most megszabadulnának a szerződéstől. Ehhez arra lenne szükség, hogy a törökök hajlandóak legyenek kifizetni a Barcelona által megszabandó, várhatóan nem túl magas vételárat. A napokban mindenféleképpen előrelépés várható.
-
#1273 KEZDőDNEK A TáRGYALáSOK
Ronaldinho a soros
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
A nyári szerződéshosszabbítások során holnaptól kezdődnek meg a tárgyalások ténylegesen Ronaldinho ügyében. Sokan túlestek már az előre várt kontraktus-újításon, azonban még például a csapatkapitány Puyol, és Ronaldinho helyzete megoldatlan. A cél, hogy olyan megoldást találjanak a felek, melyet a következő években már nem kell újratárgyalni.
Arra már most mindenki mérget vehet, hogy Ronaldinho a Barcelona legjobban fizetett játékosa marad, s mindez ráadásul hosszú évekig nem is fog változni. A játékos ugyan jelenleg a szabadságát tölti, de bátyja és ügynöke, Roberto de Assis, holnap találkozik Joan Laportával, s megkezdődhetnek a konkrét tárgyalások. Bizonyos szempontból könnyű megbeszélésekre lehet számítani, hiszen mindkét fél elkötelezett a hosszú távú szerződés felé, viszont az anyagiakon nem lesz egyszerű megállapodni. Az ugyanakkor nem kérdéses, hogy előbb vagy utóbb aláírják az új szerződést mely Ronaldinho számára komoly anyagi előnyöket, a Barcának egyik legfontosabb játékosa megtartását biztosítja majd.
A megbeszéléseken részt vesz majd Laporta elnök, Ferran Soriano gazdasági igazgató, Roberto de Assis (Ronaldinho bátyja), s több ügyvéd is. Vitapontot jelenthet majd, hogy a Barcelona szeretne részesedni a játékos nevéből, imázsából származó bevételekből, mert eddig ilyen előnyöket nem élvezett a gránátvörös-kék klub. Ez ügyben még nem lehet tudni, hogy a másik oldal mit enged, de valamely százalékot talán megszerezhet a Barca. Másfelől a klub minden bizonnyal nem kötelezi a játékost arra, hogy mondjon föl olyan magántámogatóinak, melyek egyébként konkurensei a Barcelona szponzorainak. Így például a Pepsi-Coca Cola párhuzam továbbra is megmarad, s a Pepsi a futballista egyéni szponzora marad, annak ellenére, hogy a Barcelonát a Coca-Cola támogatja.
A kontraktus hossza a korábbi merész (életre szóló) elképzelésekkel szemben úgy tűnik csak a további öt évre szól majd, tehát ahogy a csapat nagy részének, Ronaldinhónak is 2010-ig a Barcánál lesz biztosított a jövője. -
#1272 A KIS FRANCIA MáR EDZI MAGáT
Giuly szerint kemény lesz a következő szezon
Írta: BOOG-S
--------------------------------------------------------------------------------
Ludovic Giuly, az FC Barcelona francia szélsője már nagyon türelmetlenül várja a következő évadot, habár, mint azt a francia "Le Nouvel Observateur" - nek elmondta, "nagyon kemény lesz".
Az apró francia érdekes szezont tudhat maga mögött. Egyrészt ugye megnyerte csapatával a bajnokságot, szerzett 10 gólt, ugyanakkor az idény jelentős részét a betegszobában töltötte. Így joggal bízhat benne, hogy jövőre egy még sikeresebb szezont sikerül majd produkálnia, természetesen akkor, ha elkerülik a sérülések is. A bajnoki címről így vélekedett: "Hihetetlen élmény volt megnyerni a bajnokságot. Az az ünneplés, amiben utána részesültünk, szerintem egyedi a világon. Nincs annál csodálatosabb, mint majdnem százezer ember előtt futballozni hétről-hétre, akik mind azt szeretnék, hogy a csapat minél sikeresebb legyen. Ez rengeteget segít nekünk a céljaink elérésében."
Hosszú idők óta Giuly az első olyan francia nemzetiségű labdarúgó, aki valóban nagy sikert tudott elérni a Barçával. Erre a kistermetű csatár nem talál magyarázatot. "Nem értem ezt a babona dolgot. Szerintem egész egyszerűen arról van szó, hogy most minden adott volt egy igazán nagy siker eléréséhez, az elnök, az edző, a csapat is fantasztikus volt. Én mindig azt mondtam, hogy csak akkor megyek külföldre játszani, ha már késznek érzem rá magam. Ez az idő tavaly jött el, és nagyon örülök, hogy a Barcelonához jöttem. Ennyit a babonáról."
Az új idényről a következőket mondta: "Nagyon kemény lesz, hiszen meg kell védenünk a bajnoki címet, emelett meg akarjuk nyerni a Bajnokok Ligáját is, a válogatottal pedig ki kell jutnunk a világbajnokságra. Ezért, bár 18.-ikán térek csak vissza a csapathoz, már most elkezdem a felkészítő edzéseket, hogy csúcsformában legyek augusztusra." -
#1271 A HOLLAND MéG VAKáCIóJáT TöLTI
Van Bronckhorst már alig várja a következő idényt
Írta: BOOG-S
--------------------------------------------------------------------------------
A holland balhátvédet az El Mundo Deportivo napilap kapta mikrofonvégre, aki többek közt a Ronaldinhoval való remek együttműködésről is szót ejtett az előző idény kapcsán.
Gio-nak még két hét van hátra a szabadságából, melyet a dán Aarhus városában tölt jelenleg. A holland védő már most a következő szezonról és annak sikereiről álmodozik, azonban figyelmeztet mindenkit: a Barça lesz majd az a csapat jövőre, akit mindenki meg akar verni, vagyis a legtöbb ambícióval fog ellenük az összes csapat játszani.
A 30 éves válogatott, akinek amúgy 2007-ig szól a szerződése a klubbal, a bajnoki címmel kapcsolatban így fogalmazott: "Bajnokságot nyerni mindig különleges érzés. Csodálatos dolog olyan fantasztikus csapatok előtt végezni a rangsorban, mint a Real Madrid vagy a Valencia." Van Bronckhorst nyilván tudja, miről beszél, hiszen mielőtt az FC Barcelonába szerződött volna, kétszer nyert bajnokságot a skót Glasgow Rangers-sel (1999, 2000), majd egyszer a londoni Arsenal-lal (2002).
"Remek idényt tudhatok magam mögött. Ronaldinho-val kiválóan megértjük egymást a baloldalon, a mi kapcsolatunk nagyon gyümölcsöző ebből a szempontból. A mi játékunk szép fokozatosan szokott össze, és ma már csukott szemmel is tudjuk, hogy mikor hol áll a másik. Nagyon jól funkcionáltunk támadásban, és hiszem, hogy jövőre még ennél is jobban fogunk."
A balhátvéd négy gólt is szerzett az idén, erről a remek támadópontenciálról a következőket mondta: "Ami leginkább tetszik a mostani Barçában, az az, hogy minden játékos kiteljesítheti önmagát. Mindenki olyan szerepkörben játszik, ami neki a legmegfelelőbb, így jól érezzük magunkat a pályán. Ez a legfontosabb. Sokak szerint nem lehet egyszerre sikeresnek lenni és szórakoztatni is a futballpályán. A mi csapatunk a példa arra, hogy ez nem így van." Majd hozzátette: "Mindig azzal a szándékkal lépünk pályára, hogy a győzelem mellett egy attraktív támadójátékot mutassunk be a szurkolóknak."
Végül az új igazolásokról mondott pár szót: "Sokat erősödtünk Van Bommel és Ezquerro érkezésével. Ráadásul a súlyos sérültjeink is felépültek, így még jobbak leszünk, mint az előző szezonban. Az ellenfeleink kezdhetnek félni."