9559
-
ezsolt #3335 Igen az csinálta előszőr, aminek egy oprendszer telepítés lett a vége, mert a rendszervisszaállító nem tette azt amiért van!
Most viszont én szúrhattam el valamit, de hál' Istennek most sikerült visszaállítani az op.-ot. Újra installáltam a GTR-t és most megy minden! A Starfuck-ot meg inkább elfelejtem! -
#3334 Ééés ez a jó ebben a remek Get Real érzésben !!!! Beírt ide Panther, Sanzik, és foggalmam sincs, hogy ott voltak-e a mai futamon!!! Get Real! mi? röhely. 2 év után egy értelmetlen szabály miatt tanuljam meg a játékostársaim nevét, akikkel együtt versenyzem egy másik ligában. De az is jó, amikor a chatben Get Real elvet követve, írsz valamit Noprbinak, esetleg péternek. Norbi minimum kettő volt, Péterből meg aztán volt doszt, de asszem Attilából is túlkínálat volt! Get Real! szép volt. Az egyik Norbi már kezdett megsértődni, mire a másik szólt, hogy ne húzza fel magát, a mondandó nem neki szólt, hanem a másik Norbinak. Get Gratula Real! -
#3333 Nyilván tapsztalat hiánya, de. Úgy látom, hogy kicsit túlvan fontoskodva ez a bajnokságszervezés. Már már személyiségjogokat sértő kötelező névválasztó kényszer, chatroom, ahol azon kívül, hogy rádköszön mindenki, az ip-t, és jelszót csak szerencsével kapod meg, már betervezve, hogy a tesztfutamokon mindenkinek minden autóval mennie kell. Ez már van. Jól működő szerver, illetve működést-játékot elősegítő etikettszintű szabályozás még nincs.Élvezhető körülmény még nincs. szal valakik döntenek, hogy ez lesz, és kész, mert mi megbeszéltük. Nem lenne rossz, free szolgáltatásnál. De ha szerverdíjat kell majd fizetni, akkor ilyen elnevezés, meg jelszó dolog, meg még jönni fognak elő dolgok, szal ilyenek legyenek már demokratikusabbak. Mondjuk szavazás jelleggel. Mondjuk ha kifizeti a driver a szerverdíjat, ugyan had döntse már el, mivel szeretne menni, mit tud legbiztonságosabban vezetni, mi a kedvence.
Az egésznek zanzásítva a lényege, hogy a jelenleg nemtudom kik által előállított szabályok nem arról szólnak, hogy mi hogyan legyen, fiúk mit szeretnétek, hanem hogy mostantól, vagy akkortól ez+meg ez lesz. Döntési jogod annyi van driverként miután fizettél azért hogy játszhatsz, hogy jössz játszani, vagy nem. Engem ez a Get Real diktatórizmus zavar kicsit már akkor, amikor játszani még totál nem lehet szerveren. -
#3332 en csak mosolygok a nascaros rutinommal ezen a felvezeto koron....
igaz nekunk se ment ez elsore siman annak idejen
-
#3331 "De azt azért megnézném, hogy ez a sok getreal képzett driver sajátnévvel hogy venne állórajtot. Srácok, ezt látnotok kellett volna. Hátulról néztem lassú mentben, nyílegyenesen vezetve pörögtek meg előttem sokan, és törték magukat-egymást rommá!! Mégcsak nem is száguldás-féktáv elmérése miatt!!! A rajtig, amíg szénné nem fagytam, nagyon jókat kacagtam."
És ennek miben látod az okát? Túl magasak az elvárások, illetve szigorúak a követelmények? Vagy egyszerűen a gyakorlás és a tehetség hiánya? Hmmmm? -
#3330 Vagy felvezetőkör törlése is lehetne megoldás. De azt azért megnézném, hogy ez a sok getreal képzett driver sajátnévvel hogy venne állórajtot. Srácok, ezt látnotok kellett volna. Hátulról néztem lassú mentben, nyílegyenesen vezetve pörögtek meg előttem sokan, és törték magukat-egymást rommá!! Mégcsak nem is száguldás-féktáv elmérése miatt!!! A rajtig, amíg szénné nem fagytam, nagyon jókat kacagtam. -
#3329 -
#3328 Szerintem itt lenne az ideje egy fontos szabály meghozatalának. aki az első joinja után kettőnél többször újrajoinol, az legyen bannolva a következő sectionig. Ez az átjáróház vicc, akár sajátnévvel, akár nickel. Rendezni kéne továbbá felvezetőkör practicet kötelező jelleggel egy nap minden pályán, több körön keresztül. Ugyanis ami a felvezetőkörben történik az vicc. ez a sok ki-be jelentkezés személyenként 2 perces átlaggal vicc. az egyik a gyakorlást lehetetleníti el, a másik a versenyzést.Szal van már cool chatroom, van névszabályozás, lehetne végre érdemi szabályokat hozni, ami a versenyzést-gyakorlást is lehetővé teszi. Get Real! -
#3327 egyebkent meg be tudtam menni a szervere es a 14 helyrol estem ki..
egyebkent ezt a tv besistergest ki lehet kapcsolni valahol ??..mert igy utanna eleg gaz volt nezni a versenyt -
#3326 ha uninstall, majd reinstall után nem kéri a CD keyt, akkor még megvan neki a registryben, és törölni kell.
plusz nemtom, van-e különbség, de a SUPPORT/sfclean.exe-vel célszerű uninstallálni, ekkor elvileg a starforce-t is leszedi (?).
olyan nincs, hogy nincs jogod a reg. kulcsra, ha nem látod/nem tudod állítani, akkor Engedélyeknél "Hozzáadás" és "Rendszergazdák" (nem csak sima rendszergazda, hanem TSZ, így a csoportot adod hozzá) és persze Full control. -
#3325 Ha a Starfuck-tól szált el neked is akkor már 2-en vagyunk ugyanis nálam is ez a fő probléma most.... -
ezsolt #3324 Hi!
Ha valakinek sikerült megoldani a hang problémá, az írja már le legyenszives mit kell csinálni!
Teljessen elszállt a hang a gépemen!
Köszönöm!
-
#3323 Nálam már el sem indul akármit csinálok..reg törlés uninstal de semmi...ha le van húzva a cd ha nem...nem indul már el -
budasp #3322 Egy picit elkéstél :( Szokás szerint 20.30-kor elindult az időmérő. Az IP változatlan. -
#3321 Na mennek jatszani de nincs meg az ip a multkori nem jo !!!
a www.gtr-masters.hu semmi info Cheat room halot
-
Mozes #3320 Nekem nem megy...starfuck után is kéri a cd-t. + nem sikerül teljesen törölni a registry-t. vannak ilyan dolgok amiket nem enged. :( -
#3319 Szoktal te a warez site-okon kivul mast is olvasni?!?!?! Eleg nagy vizhangja van. Atlagban, minden fontosabb jatek site-on ket naponta egy uj hir, info, topic, file, riport stb. Es ez mar majd' egy eve folyamatosan... -
Norbu #3318 Vki mondana 1-2 szót erről a játékról?Mert még soha nem hallottam róla semmit :) Vagy ezt se tudták feltröni és azé nincs olyaan nagy vízhangja? -
#3317 GET Real? ez jóóó!
akkor nézzük: szerencsére a magyar zászló színét tudom. Remélem anyakönyvi kivonat nem kell, akkor a név is ok. A vércsoportomért viszont mehetek orvoshoz. Ha már Get Real! Amúgy meg spaban minsíg Brückenheimer gondnok úr kanyarhoz ültetett violáinál fékezek a valóságban. Kék viola fék, ciklámennél kanyar megkezd. Ezt minden évben egyeztettjük. szal ha itt nincs viola nem indulok!! anélkül nem get real! :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))) -
#3316 even better -
#3315 Ja beg a könyvtárt is amiben vannak. -
#3314 Nemkő, elég csak átnevezni a fájlokat a már meglévőben, én ugy csináltam. -
#3313 nem hiszem, már tegnap is megkértünk mindenkit, hogy használja az igazi nevét
egyébként létrehozol egy új profilt, átmásolod a .plr file-t és kész, asszem -
#3312 én ma még tuti nem vacakolok ezzel. ma még lehet indulni nickel? -
#3311 az -
#3310 Helyes :) -
#3309 jól van, és? -
#3308 *setupot -
#3307 Ha get real, akkor nem kap senki egy szál setupom sem :P -
#3306 hát ez van srácok, de én azt gondolom emeli a bajnokság színvonalát, ha mindenki bevállalja a teljes nevét, és azzal is megy
lehet róla vita, hogy ez itt a net, de pl. f1-ben sem Schumik és Iceman-ek rohangálnak
már pedig: GET REAL
-
#3305 "De akit nick alapján ismerek, azt se fogom felismerni, megtanulni hirtelen a polgári nevén, mivel már a múltkor is sokan voltunk."
ezzel én is egyetértek...de idővel sztem megszokható, de az elején fura lesz... -
#3304 Hoppá. Most jut eszembe hogy akkor új driverként új beállítások kellenek nem, ha más névvel akarok menni. Vagy multinál külön adhatok nevet, és akkor jó is?
-
#3303 csatlakoznék,szerintem is baromi zavaró:) -
#3302 Lennél olyan gagyi sofőr, mint én, és éreznéd hogy tényleg nagy! :) megfeszülsz a koncentrációtól, hogy olyan köröket fuss, amik borzalmasak, és mellette figyelj az új névre! :) -
#3301 hja, csak nehogy bannolva legyek, amíg megszokom:) -
#3300 nem tudom, szerintem ennyi 'áldozat' meghozható azért, hogy egy jó társaságban versenyezhess egy kurva jó játékkal
szerintem -
budasp #3299 Micsoda nagy problémák ezek! :) -
#3298 Azért, mert Petesilver név megjelenik, azt reflexből érzékelem a képernyőn, akárhova koncentrálok. De az új névvel gondjaim lesznek. Tudomást akarok venni, csak nem biztos, hogy tudok! :) -
budasp #3297 PeteSilver:
"vezetésre koncentrálva nagyon nem vennék tudomást arról, hogy a játék kovács péterrel akar valamit"
Ha nagyon nem vennél tudomást róla, akkor miért ekkora probléma egy ilyen apró dolog, mint a név formátum?
Ma este újabb tesztfutam lesz, a szerver 17.30-tól menni fog szabadedzésekek. Az aktuális pálya Spa.
Várunk mindenkit! -
sza.sa #3296 Hát nekem is furcsa volt a rendes nevemet látni, meg azon is szólítani, mert az ismerősök az életben is a ninck nevemen szólítanak.... de ha ez kell, hogy élvezzük a játékot, legyen...