44078

ibogldrc.jpg


  • Breki33
    #33821
    "Marotta nagyobbat bukott, mint Delneri"

    „Azt mondtam a szezon előtt, a csapat a hetedik, vagy a nyolcadik helyen végez idén, és úgy néz ki, igazam lett. Ez a keret roppant alacsony színvonalú. A Juventus szezonja kiegyensúlyozatlan volt, amit részben a legrosszabbkor megsérülő kulcsjátékosokkal lehet magyarázni. Ha a jövő évi edző azok közül kerül ki, akiket lehet olvasni, én megtartanám Delnerit. Méghozzá azért, mert ha meg is bukott, Marotta az én szememben még nagyobbat bukott. Először őt kellene kirúgni. Aztán a keretet meg kell újítani, a védelem és a középpálya a legfontosabb. Mindezt úgy, hogy a nyáron vásárolt játékosok közül szinte mindet el kell adni. Egyébként ha Mazzari, Vilas Boas és Conte közül kellene választanom, utóbbira tennék, de alternatíva lehetne Gasperini is.”
  • MarcelloLippi
    #33820
    Ennyi.
  • forzajuve5
    #33819
    Nedved:

    „Határozott üzenetet kell küldenünk a játékosoknak. Idén nem volt megfelelő a csapat mentalitása. A játékosok többet beszélnek az újságírókkal, mint egymással a pályán. Hogy eltűntek a karakterek? Nem. Én úgy mondanám, hogy sose volt meg. Az új érkezők nem értették meg, mit is jelent a Juventus, a többiek pedig elfelejtették.”
  • Trunks
    #33818
    Abból a szempontból, hogy jövőre csak a bajnokságra tudunk koncentrálni, még jó is, hogy nem indulunk az EL-ben. :) Nekem amúgyse fog hiányozni.

    Azért mennyire durva, hogy milyen fos szezonunk lett végül. Pedig milyen szépen indult. Ha nem sérül meg Quagliarella a Parma ellen, szerintem sima lett volna a dobogó. :((
  • forzajuve5
    #33817
    vajon szólt már valaki ennek a szerencsétlennek, hogy ez a Juventus, és itt nem az a cél, hogy a középmezőnyben végezzünk?
    jó lenne ha elkezdene csomagolni
  • limperatore
    #33816
    Azonban a korábbi Sampdoria edző úgy gondolja, hogy lehet pozitív a szezonjuk akkor is, ha nem indulhatnak jövőre egyik európai kupasorozatban sem.

    „Jó dolgok is történtek a szezonban. Az Intert és a Milant is sikerült elkapnunk. Igen volt sok döntetlenünk, de három döntetlen és három győzelem [a csapat hat utolsó meccs] nem is olyan rossz.” mondta Del Neri a meccset megelőző sajtótájékoztatón.

    A 60 éves szakember megvédte az utóbbi időben sok kritikát kapó csapatát is.

    „Egy teljesen új csapatot építettünk erre a szezonra, nagy változások történtek tavaly július óta és az ilyen mértékű változások mindig nehézségekkel járnak.”

    „Ezek mind remek srácok és örülök, hogy ilyen jó kapcsolat alakult ki köztünk.”
  • forzajuve5
    #33815
    aki pár napja ilyet nyilatkozik a csapat egyik ikonjától attól sokat ne várjunk

    „Buffon? Másfél éve nem játszott már…”, mondta Elkann
  • Zsolti9014
    #33814
    A Bresciát is sajnálom, de a Samp tényleg durvább...mi folyik most az európai bajnokságokban...
    Németeknél is Stuttgart, Wolfsburg kiesés ellen küzdenek, holott nemrég bajnokok voltak. meg a Hertha is egyik évben bajnoki aranyért megy, utána kiesik.

    Mondjuk még mindig a Juve szereplése bosszant leginkább.
  • MarcelloLippi
    #33813
    Del Neri: Nincs mentség, nem mondok le

    Van pofája...

    Elkann is nyilatkozott:

    „Hogy Gigi Del Neri lesz-e a következő szezonban is a Juve edzője? Nem értem a kérdést. Ön nem szeretné? Ami pedig Karim Benzemát illeti, nagyszerű futballista, ám egy embertől még nem lesz nagyszerű egy csapat.”

    Egy kérdés hozzátok. MI a FA** folyik itt???????????
  • MarcelloLippi
    #33812
    Szánalom...
  • Cike
    #33811
    Fantasztikus ismét egy szezon ami mehet a kukába,de vajon meddig kell még ezt elviselnünk, az már egy megválaszolatlan kérdés. Az utolsó hazain valoszinüleg egy motivált napoli fog simán nyerni Torinoban. Igazából csak Alexet,Buffont és Chiellinit sajnálom,hát jövőre az új stadionba csak olasz bajnokit fog látni a közönség,nagy kár. Nem juvéval kapcsolatos de döbbenetes számomra,hogy egy olyan nagy multú klub mint a samporia kiesett,a szezon elején azért ezt nem hiszem,hogy sokan gondolták volna.
  • 9csöves9
    #33810
    bravó Seba! ez most nagyon kellett a sok dilettáns pofájába,aki elherdálta...
  • 9csöves9
    #33809
    tök aranyos,ahogy szarráfociznak minket.szívesen előretekerném az időt,a Napoli meccs utánra...

    (Paulo Souza lett a Vidi edzője:D )
  • MarcelloLippi
    #33808
    Mellesleg Buffon joggal ideges, mi a fa.. csinálunk kérdem én? komolyan mondom szánalmas, már rég elküldtem volna legalább 10 embert haza úgy, hogy ne is jöjjön vissza.
  • MarcelloLippi
    #33807
    Állati jók a képek. :D
  • 9csöves9
    #33806


    Buffon; Motta, Barzagli, Chiellini, Grosso; Martinez, Giandonato, Melo, Pepe; Del Piero, Matri

    a Parmanál nem játszik Amauri valami a kezével történt(...),viszont kezdő lesz Mirante,Bojinov és Seba is
  • banok
    #33805
    15.00 Parma-Juventus
    tv: Digisport Plus
    streamek :
  • 9csöves9
    #33804








  • 9csöves9
    #33803










  • 9csöves9
    #33802



















  • bakkerman
    #33801
    érdekes cikk
  • forzajuve5
    #33800
    ilyen emberek kellenek nekünk. egyetlen gond, hogy Marotta szarik az ilyesmire, és nem fogja idehozni
  • 9csöves9
    #33799
    Bastos azt nyilatkozta lefossa a bl-t,a Juve anélkül is Juve.milyenigaz
  • Breki33
    #33798
  • Oziris666
    #33797
    Szánalmas ág?Azért kiejtettek ott egy ManU-t is!
    Idén meg bármennyire szarok azért a második helyet megszerzik!
    Ti meg a vezetéseteknek köszönhetően még jópár évig erről se nagyon álmodhattok!(ami feháborító egy ilyen multu klubbnál)
  • Fabio Capello
    #33796
    Pirlo ma megcáfolta hogy akár csak szóba állt volna a Juvéval az átigazolás ügyében.

    HÁLELÚJA.
  • 9csöves9
    #33795
    egyelőre nem kell emiatt aggódni.a tény annyi,hogy a találkozó megtörtént.persze,hogy az újságok bedobják azt a két nevet aki piacképes a csapatunknál.

    egyes pletykák szerint(ami számomra elég hihetőnek hangzik) az is szóba került,hogy a Madriddal játsszuk nyáron a stadionavató meccset
  • Zsolti9014
    #33794
    Remélem kacsa.

    Chiello egyszerűen nem megy sehova, meg Melót se lenne muszáj elküldeni...
    Érkezők közül Higuaín az mondjuk nem lenne rossz, Benzema utóbbi időkben nem túl meggyőző, bár nem tudom, mennyit játszik egyáltalán. Garay? Minek, ha ott van Chiellini?
  • Trunks
    #33793
    Pirlót meg ha leigazoljuk, az a szánalom csúcsa lesz. 5-6 évvel ezelőtt leborultam a nagysága előtt, de ma már ebbe a Milanba se fér be. Egyáltalán nem! Ez mindent elmond a teljesítményéről. Remélem veszünk még néhány nyugdíjas, pályája végén járó egykori sztárt sok milliós fizetéssel. Tudom ajánlani Matthäust...
  • Trunks
    #33792
    A bajnokságot tavaly bárki megnyerte volna Bayernnel. És ez most nem túlzás. Egyszerűen közel-távol senki nem volt a Bundesligában tavaly. A BL-döntő meg... minden idők legszánalmasabb ágán minden idők legszánalmasabb döntőse volt a Bayern, úgy, hogy a Fiorentina ellen csak a bírók tolták őket tovább a nyolcaddöntőben (!). Úgyhogy ennyit arról, hogy mennyire volt sikeres a tavalyi szezonjuk. Amit pedig idén nyújtanak, az kb. a miénkhez mérhető, csak nekik van egy Robbenjük meg egy Riberyjük...
  • 9csöves9
    #33791
    Villas Boas kijelentette,hogy marad Portoban.az elnökük is azt nyilatkozta,hogy elképzelhetetlen a váltás

    Agnelli meg nem elégedett a mostani helyzettel.meglepő.
  • 9csöves9
    #33790
    hihetetlen...még bízok benne,hogy nem jön létre eze a biznisz,de annyira illene a mostani elképzelésekhez.főleg ha megkapja a 4 millás fizetését.ebben az esetben pedig egyenesen undorító,hogy hónapokig ment a vita,hogy Alex 1 vagy 2 millát kapjon...

    ha meg leigazoljuk,az is nyilvánvaló,hogy nem hozunk egy elismert,keménykezű edzőt sem,mert az úgy vágná ki az első meccs után amikor rászarik a légy a fejére "futás" közben,mint macskát szarni.aztán nézegethetjük a VILÁGBAJNOK cserepadunkat annyi pénzért mint amennyiből összehoznak egy Portot,egy Dortmundot vagy még sorolhatnám...
  • Zsolti9014
    #33789
    építjük a jövő csapatát?...
    de amúgy én nagyon nagyra értékelem Pirlót, ha odateszi magát, akkor részemről rendben lesz.
  • Grove4
    #33788
    Blanc lemondott!
  • forzajuve5
    #33787
    így legalább nem adjuk ki Aquilanira a sok milliót. Pirlo is tud annyit csinálni mint Aq és csomót spórolunk rajta.(ingyen jön, fizetése 1.5 millió három éven keresztül)
    persze kb 10-15 millióból lehetne venni egy olyan játékost arra a posztra aki tud is játszani, nem pedig az évekkel ezelőtti teljesítményéből él.
  • Kaplan
    #33786
    Neeeeee, mineeeeek??? Boas pedig jöhet! :)
  • szucsy89
    #33785
    Pirlo
  • limperatore
    #33784
    Úgy néz ki bepöccentek nálatok, Villas Boasnak 5 éves szerződést akarnak ajánlani, meg Pastorét is megakarjátok szerezni

    Vagy ha Mancini nem nyeri meg a kupát, akkor őt!
    Boassal gondolom jönne a fél porto ( hulk, rolando, moutinho )
  • Zsolti9014
    #33783
    bazeg, kedden reggel néztem az összefoglalót neten. ez beszarás ami itt megy. remélem jövőre kitalálnak valami okosat... egy jó edző, meg pár klafa kis spíler...nem tudom. ez nem méltó a juve-történelemhez.
  • WuFraZselic
    #33782
    az túlzás, hoyg megbukott, tavaly hozták a kötelezőt (bajnokság), megnyerték a kupát, és csak beverekedték magukat a BL döntőbe is. szerintem nem bánnátok egy ilyesmi "bukást" :)

    szerintem is jó lehetne nálatok, biztos, hogy kiköpnék a tüdejüket a pályán a játékosok, nem alibiznének 7-8an a 11ből a pályán mint DN-nél