44078

ibogldrc.jpg


  • 9csöves9
    #37186
    szokásos hétközi meccs, de halál nyugodt vagyok, valahogy behúzzuk. Pogba kibaszott jó, ennyi idősen ilyen halál nyugalommal uralni az egész kp-t elképesztő.megérte érte boxolni a Szőrrel. Motta oldalán simán megnyerhetnénk a meccset, ha nem De Ceglie lenne szemben vele, szegénykémet szerintem kiskorában mindig elverték ha jobb lábbal ért a labdába. hihetetlenül egysíkú és még azt az egy dolgot sem csinálja jól sajnos. Asamoah és Vucinic be és megvan a meccs.
  • Breki33
    #37185
    khmmmmmmmmmm

  • Breki33
    #37184
  • Trunks
    #37183
    Gazzettánál Giaccherini-Pirlo-Pogbát emlegetnek, bal szélen szokás szerint Asamoah, a jobbon pedig pihenőt kaphat Lichtsteiner, helyette Isla kezdhet. Kicsit furcsállom, hogy bár a svájci futógép nincs élete formájában, Cacéres pedig csereként már eldöntött egy rangadót is, mégse kapja meg a lehetőséget az uruguayi. Pepét is szívesen látnám már újra a pályán.

    Elöl pedig állítólag Seba-Benga csatársor lesz. Conte vmiért nem szívesen oszt lapot Quagliarellának, Matrira meg nehéz számítani. Én megértem, hogy Bendtner megkapta az előző fordulóban a lehetőséget, de szegény annyira ügyetlen és esetlen, hogy egyáltalán nem ebbe a közegbe való. Egy angol kis/középcsapatba sokkal jobban illene.
  • 9csöves9
    #37182
    ma este Bologna, ismét Puzsérral élvezhetik a szerencsések. nyögvenyelős meccsre számítok, nem lesz se Marchisio(nem kockáztatják a játékát) és Vidal sem(okosan kisárgázta magát még az Inter előtt). írnak többfélét a középpályára Giaccherini-Pirlo-Pogba, Asamoah-Pirlo-Pogba, Marrone-Pirlo-Pogba stb., én Asát preferálnám, de Marronet is megnézném végre a kp-n. Pirlo most játszik először a Juventusban úgy, hogy nincs mellette se Marchisio, se Vidal.

    az ellennél hiányzik majd Diamanti viszont Motta kezd, úgyhogy ez két hatalmas előny:D kezdeni fog Pazienza és Gabbiadini is.

    mindenképp nyerni kéne a derbi előtt, nem lenne jó azzal a tudattal nekivágni, hogy egy esetleges vereség esetén megelőznek minket.
  • IXEMGabeo
    #37181


    :D:D:D
  • gercse
    #37180
  • Breki33
    #37179
    Julio Cesar: Ha Olaszországban egy bíró a Juventus javára téved akkor ez történik ami most, ha egy másik csapat javára akkor senki nem szól semmit.
  • Breki33
    #37178
    olasz foci világversenyeken messze eredményesebb mint az angol

    az angol bajnokcsapat pedig nagyon vitézkedik a BL-ben....
  • Rockynhooo
    #37177
    Haver is ezt szokta írni hogy ha meg is lesz a Juvenak akkor nem ér mert ez csak olasz foci. PL-ben sokkal nagyobb dicsőség :DD
  • 9csöves9
    #37176
    jó de ebben a gyenge bajnokságban nem dicsőség, a Barsza már 200 veretlen meccsnél járna 1 év alatt. a Premier Lígből meg simán kiesne a Juve, mert ott nem tudnánk bundázni...
  • Rockynhooo
    #37175
    Remélem meglesz még 2 és akkor tudom baszogatni az Arsenalos haverokat :D
  • forzajuve5
    #37174
    igen, és már csak 52 kell a százas szériához
  • Rockynhooo
    #37173
    48. veretlen meccs volt ez a bajnokságban egyhuzamban?
  • limperatore
    #37172
    persze mert szétbasztuk a bilant, idén már 4x :D
  • Grove4
    #37171
    és tényleg az Inter nyerte meg nekünk a scudetott :DDDDD
  • 9csöves9
    #37170
    visszakerestem, tavaly 14 fordulóval a vége előtt megjósoltam, hogy a hátralevő meccseken mennyi pontot szerzünk(más elosztásban), szóval erre lehet rátenni a házat,kocsit,asszonyt,gyerekeket :D

    #35584
  • 9csöves9
    #37169
    hát akkor...akkor szopás van:D
  • limperatore
    #37168
    és ha chelsea ellen x, shaktartól meg kikaptok idegenben? :D
  • 9csöves9
    #37167
    ójaj.

    ez lesz egyébként:

    Juve-Nordsjaelland 1-0
    Chelsea-Shaktar 1-1
    Juve-Chelsea 2-1
    Nordsjaelland-Shaktar 0-2
    Chelsea-Nordsjaelland 4-0
    Juve-Shaktar 0-0 (itt már ki is kaphatnánk, de szeretjük a döntetleneket)

    Shaktar 12 p
    Juve 10 p
    Chelsea 8 p
    Nordsjaelland 1 p
  • limperatore
    #37166
    ja mert hogy a továbbjutáshoz 3 győzelem kell majd és ebben a csoportban az kurvan ehéz lenne :D
  • 9csöves9
    #37165
    Puzsér kajak azt taglalta, hogy érdemes e majd komolyan vennünk az EL-t? szerencsére egy dán sztrímet néztem inkább
  • szabii98
    #37164
    Bendtner-t nemtom minek erőltetitek :D
  • 9csöves9
    #37163
    ami les volt:D asszem ez a partjelző mehet egy hosszabb szabadságra

    elemezgetni felesleges, ezt majd mások úgyis megteszik. jobbak voltunk, de igazából az X lett volna igazságos. a Cataniat teljesen hazavágta a nem megadott gól ami érthető is. "mi lett volna ha" témába meg felesleges belemenni, álltunk fel már nagyobb szarból is...

  • forzajuve5
    #37162
    csak beszenvedtünk egyet :)
  • 9csöves9
    #37161
    amúgy jobbak vagyunk, be lehet húzni ezt a meccset. Bendtner egész jó, de inkább csereként lesz majd később hasznos, ha hátrányban vagyunk és gyömöszöljük befele a labdákat eredménytelenül. valakit ki fognak szórni szerintem, a sporiék nyilván megnézik a félidőben a gólt, és gondolom jó szokás szerint majd kompenzálnak is...
  • Grove4
    #37160
  • 9csöves9
    #37159
    nem mondod, hogy még érdekel más szurkolók mit mondanak a Juventusról? le kell szarni magasról. ilyen tévedések vannak minden meccsen, a Pescara-Sienan is, csak akkor le van szarva, a mi esetünkben egyből csalástbundát kiált minden okos. a Milan se nyert volna még hetekig meccset ha az asszisztens észreveszi az előtte 2 méterre álló lesen lévő játékost.ez ilyen, videóbíró kell.
  • Kaplan
    #37158
    Majd most hallgathatom, hogy micsoda csaló csapat vagyunk az idióta bírók miatt. Puzsér most okosat mond, ha megjelenne a videóbíró akkor nem lehetne többet csalni.
  • forzajuve5
    #37157
    persze az is érdekelne miért kapcsoltunk ki percekre
  • forzajuve5
    #37156
    valaki meg tudja magyarázni miért nem adták meg a Catania gólját?
  • Kaplan
    #37155
    Hát ez eléggé szánalmas ítélet volt, egy teljes ember helyezkedett a Catania játékosa előtt. Ezt, hogy nem lehet látni?
  • Breki33
    #37154
    Hivatalos kezdők:
    Bendtner kezd!

    Catania (3-5-2): Andujar; Rolin, Legrottaglie, Spolli; Izco, Lodi, Almiron, Barrientos, Marchese; Gomez, Bergessio

    Kispad: Frison, Messina, Potenza, Alvarez, Biagianti, Salifu, Capuano, Ricchiuti, Castro, Morimoto, Doukara

    Juventus (3-5-2): Buffon; Barzagli, Bonucci, Chiellini; Lichtsteiner, Vidal, Pirlo, Pogba, Asamoah; Vucinic, Bendtner

    Kispad: Storari, Rubinho, De Ceglie, Isla, Caceres, Padoin, Marrone, Giaccherini, Pepe, Quagliarella, Giovinco, Matri
  • 9csöves9
    #37153
    az imádott 12.30-as időpontban játszunk ma az argentínokkal, nagyon
    úgy érzem, hogy bekövetkezik a mindenki által óhajtott vereségünk. Marchisio megsérült, így Vidalt nem lehet kicsit leültetni a padra, Pogbával együtt kezdenek. elképzelhető, hogy a dán fenomén is a kezdőben kap helyet
  • IXEMGabeo
    #37152
    Nem is meséltem mit gondolsz ki nyerte a Bajnokok ligáját 2014-ben? Hát persze, hogy a Juventus megverve a Man cityt 1-0-ra:D
  • 9csöves9
    #37151
    na hát igen, a csatár kilétére nincs nagyon ötletem. én bepróbálnám Llorrentét apróért, de ő sem lenne az a megváltó. mindenképpen valaki, mert nálam Seba nem csatár, Matri katasztrófa, egyszerűen nem tudom mi az isten van vele, hova lett az a kibaszott jó kis csatár mint amikor idekerült. Quagliaval nem igazán számol Conte, Vucinic összjátékban nagyon fontos, de 15 gólnál többet soha nem fog rúgni. Bendtner meg...Bendtner
  • Trunks
    #37150
    Egyetértek, nem egy meccs alapján kell megítélni a dolgokat. Végülis úgy is nézhetjük ezt a 3 meccset, hogy bármelyiket elveszíthettük volna, mégis mindhármon hátrányból felállva sikerült x-elni.

    Csatár kellene, de ki? Illetve az is jó lenne, ha legalább a 4 (5) csatárunkból 1-2 formába lendülne, mert ez így nem lesz jó. Vucsinics hátha most elkapja a fonalat.

    Érdekes statisztika: ebben a szezonban hétvégén 7/7 meccset nyertünk, hét közben ugyanez 0/4. Elég durva.
  • Breki33
    #37149
    Háttérkép

  • 9csöves9
    #37148
    csak a második félidőt láttam, de érezhető volt, hogy nem tudjuk behúzni.igazából hülyeségnek tartom amikor azt olvasom, hogy ez a játék kevés a bl-hez meg stb., egy ilyen meccs bármikor előfordulhat a bajnokságban is idegenben Chievok,Sienak ellen, kb ilyen kategória ez a dán csapat is. nem jött össze semmi, ők meg beverték az egyetlen lehetőségüket, van ilyen, csak ne raktam volna rá pénzt:)

    a továbbjutás nincs veszve, a Shaktart képesnek tartom Londonban minimum egy X-re, és akkor onnantól nekünk már "csak" be kell húzni a két hazai meccset, és az utolsó fordulós donyecki kirándulás már csak a csoportelsőségről dönt.voltunk már szarabb helyzetben. a 3. hely kibaszott szar lenne, mert akkor még menni kell az EL-be is pár kört bohóckodni, arra meg nincs nagyon szükség.ha valahogy összejön a továbbjutás, a kieséses szakaszban már lesz Conte is, továbbá onnantól lehet hozni januárban egy csatárt akiben pislákol valami gyilkos ösztön, mert az nagyon hiányzik. ha ez meglenne, egy oda-visszavágós meccsen bármelyik csapat ellen képesnek tartom a csapatot a továbbjutásra.
  • Trunks
    #37147
    Megnéztem jobban, nem is én vagyok a hibás, múltkor is kedden jászottunk. Hogy lehet ez?