44078

ibogldrc.jpg


  • 9csöves9
    #38230
    még abban légyszi segítsetek, hogy a fifaban milyen fokozaton próbáljuk meg, hogy legyen azért egy minimális esélyünk?
  • DasIsFuck
    #38229
    lehet kicsit nyers volt effe, de itt igaza volt.
    és ezt nem a juve lenézésére gondolta, hanem arra, hogy tavalyi és az őszi juve nem találkozott európai él csapattal, vagyis az a bizonyos mérce még nem egészen volt meg.
    a csoportja is csak nevek alapján volt olyan kemény.
    a shaktar mondjuk tényleg nagyon jó volt de ez a chelsea nem éppen az a mérce,celtic szintén nem igazán az.

    nem mintha mi lenéztük volna a juvét.

  • Effe88
    #38228
    Nem vagytok nagyképűek ,egyedül csak te.Nem kell a többesszám.Többiekkel semmi problémám, szóval leállhatsz. Egyébként hiába hajtogatnod, riberyt is és chiellinit is ki kellett volna állítani. (Puhl is ezt mondta, előbbit a belépőért, utóbbit az ütésért)
    Rohadtul unom már az állandó fikázásodat. Nem tudom miért kell ez:/

    #38224: "Még ők sem tehetik meg, a kölcsönös tisztelet az összes sport egyik alappillére."
    Én tisztelettel beszéltem a Juvéről, visszakereshető.
    Meccs előtt is 50-50%-ot mondtam hiába próbálja trunks gyerek ferdíteni az igazságot meg, hogy mi lenéztük a Juvét. Ezt is írta ugye. Senki nem nézte le, és igen azért én legalább is örültem, hogy nem a Barcát kaptuk vagy a Madridot ez minden..

    De egyébként meg befejeztem.Szerdán úgy is minden kiderül.Ha továbbjuttok jövök gratulálni és kész.:)
  • Trunks
    #38227
    Teljesen felesleges reagálni is. Csak ugyanazt hajtogatják. "Ribery igen-igen, nem volt szép, na de Chiellini.........!444!! Meg Vidal!!!!!!!!!!!!!". Különben is mit kell meglepődni, hogy a bírót okoljuk, nagyképűek vagyunk, mindenki tudja.
  • Kaplan
    #38226
    Igen, tudom, félrekattintottam. :)
  • Zsolti9014
    #38225
    Szerintem ezt nem nekem szántad, egy oldalon vagyunk. :)
  • Kaplan
    #38224
    Hála istennek, teljesen felesleges a másik csapat topikjába járni kötözködni. A kákán is keresitek a csomót és azzal, hogy minden mondatunkat megmagyarázzátok, még a véleményünk tiszteletben nem tartása is megtörtént.

    A Juventus nem tehet arról, hogy ezidáig nem jött vele szemben egy ilyen erős és jó formában lévő (mert a forma is rengeteget számít) csapat. Veretlenül megnyertünk egy bajnokságot, elkezdett épülni egy csapat. Aztán látszott, hogy a kettős terhelés még nem az igazi számunkra de ennek ellenére is ott vagyunk már most Európa legjobb nyolc csapat között az idei évben. Azt hiszem ennél többet nem is kívánhatnánk, ha továbbjutunk az már ajándék.

    A Bayern jó volt, le lettünk iskolázva de azért nem Ti vagytok az új Barcelona, hogy bárkivel szemben is ilyen stílust vehessetek fel. Még ők sem tehetik meg, a kölcsönös tisztelet az összes sport egyik alappillére.
  • Zsolti9014
    #38223
    Nem, Effének az volt a baja, hogy elvakultan fröcsögött úgy, hogy félre-, vagy nem értelmezte azt, amit leírtam:

    "És éppen ezt mondtam havernak is: az előző szezonban látott Juve, vagy az őszi megnyerhette volna a meccset."

    dehogy nyerhette volna meg
    max a fifában

    eddig kicsit félre voltatok tájékoztatva a tudásotokat illetően
    egy tingli tangli celticet jó, hogy agyon vertek....de ez már más kategória

    örülhettek, hogy csak kettő lett
    és nem mondjuk 4
    így még azért igaz nincs lefutva

    Ezt írta.

    Én most leírom még egyszer:

    A Bayern JOBB volt. Sokkal. Mi gyengék voltunk. Eléggé. Hiányzott a gyorsaság. Meg a veszély. Tudunk ennél jobbat. Még nem mi vagyunk a legjobbak. A korai gól befolyásolta a meccs alakulását. A lesgól befolyásolhatja a továbbjutást. Ribéryt ki KELLETT volna állítani. Vidalt és Chiellinit IS ki LEHETETT volna állítani.

    Én itt befejeztem.
  • 9csöves9
    #38222
    Caceres már edzett, játszott is egy edzőmeccsen "védősisakban". Szerintem szerdára már bevethető lesz. érdekes lesz majd Conte hogy áll a Pescara meccshez, pihentetés helyett próbálgatni kéne a jövő heti kezdőt, és megdobni egy kicsit a támadók önbizalmát pár góllal, jobban elsülhet mint az hogy ezzel a szar teljesítménnyel a lábukban kell újra a németekkel szembenézni.
  • 9csöves9
    #38221
    ti tényleg nem olvassátok el amit írunk? sokan a bíróra hárították? egytől egyig mindenki hozzátette a bírós témához, hogy nem ezen múlt a dolog. balfaszok voltak a rigók mint manapság mindenhol, de mindenki elismerte itt, hogy lényegtelen, mert ennyi különbség minimum volt a két csapat között
  • DasIsFuck
    #38220
    korántsem játszottunk olyan jól, mert ez a 2 gólos különbség kevés a meccs alapján.
    minimum egy 4-est kellett volna tagnap lőjünk és akkor nem kellene itt arról beszélni, hogy még van egy meccs.
    így viszont a juvénak még van esélye.

    Nem is ez itt Effének a baja, hanem az, hogy itt sokan rögtön a bíróra hárították át a vereséget.
    Számon lehet kérni pl Ryberin egy pirosat, de ugyan ezt vidalnál és chiellininél is számon lehet.
    Még pont ez a les gól volt a bíró legkisebb tévedése, mert egyrészt alig volt előrébb és a partjelzőt zavarták is a kilátásba, szal ezt így elég nehéz pontosan megítélni.
    És lehet itt bemákolt első gólról meg les másodikról beszélni, de a Bayernek voltak ziccerei amik ugyan így bemehettek volna míg a juvénak nem.
  • Zsolti9014
    #38219
    Nem értelek. MegnyerHETte volna... nem értem, mi ebben a nagyképű neked.

    Szerintem közülünk mindenki tisztességgel reagált a vereségre, elismerve, hogy kedden jobb volt a Bayern.
    Ezzel szemben a Bayern oldaláról Beckenbauertől kezdve a szurkolókon át mindenki fröcsög, hogy ők mekkora májerek, meg hogy elpicsázták a nagy olasz bajnokot, mert hogy a Bayern az igen, a Juve meg örülhet, hogy nem kapott négyet-hatot-nyolcat...

    Jó lenne visszavenni az arcból, és kicsi sportszerűséget tanulni.

    Az első perctől azt mondta itt mindenki, hogy a Bayerntől még talán jobban tart, mint a Barcától. Ez így volt, és be is igazolódott, hiszen jobbak voltak. De nem volt annyira jó a bajor csapat, a Juventus volt saját magához képest vérszegény, úgyhogy nem kellene elszállni annyira.

    Meg aztán, mi az, hogy "dehogy verhette volna" meg a Juve a Münchent? A Cselziről is így vélekedtetek tavaly? Vagy ezt mi alapján döntitek el?

    Meg nehogy már ne örülhessünk annak, hogy a 2006-os események után talpra tudtunk állni, és most már ott vagyunk az európai élmezőnyben (mert ott vagyunk!), és bárkit el tudunk kapni. Aláírom, hogy nem mi vagyunk az esélyesei az ilyen meccseknek még, de nem kellene ennyire lenézni ezt a csapatot.
  • tippmix945
    #38218
    csalódást keltő teljesítmény volt a tegnapi
  • Sippie
    #38217
    Én a saját hozzászólásomról beszéltem értelemszerűen...
  • Trunks
    #38216
    Ez nem éppen az "akinek nem inge ne vegye magára" eset, mivel konkrétan nekem címezték. De mindegy is.
  • Grove4
    #38215
    Jártam a Barca topicban, de nem azért, hogy nagyképűen fikázzam őket.

    Itt elismerték, hogy sokkal jobb volt a Bayern, ott meg azon voltak kiakadva, hogy a Milan védekezett.
  • Sippie
    #38214
    Nem egészen bayern drukker vagyok, de gondolom akkor te is felvilágosítasz engem hogy vajon Barca topikba jártál-e már?
    "Fasznak mentél oda a nagyképű dumáddal?!"

    Trunks: lehet, de én most a saját ismerőseimből, és más fórumokból indulok ki, ahol egy ideje mást sem hallok, csak hogy istenkirály csapat a Juve, jöhet bárki! Egy kicsit korainak érzem ezt, a Barca is azután lett sztárolva hogy behúzott pár BL címet. Nyilván akinek nem inge, nem kell magára vennie, én csak azt látom ami körülöttem zajlik, az itteni topikot nem olvasom.
  • Effe88
    #38213
    Anelka nevezve van a bl-be amúgy?
  • Trunks
    #38212
    Bármelyik csapat szurkolói közt találsz olyat, aki nagyképű (másrészről meg az volt a 2 értekelhető BL-csoport közül az egyik). Ettől függetlenül teljesen alaptalanul kezdett itt a gyerek vádaskodni, miután kijelentette a Juve-topikban (!), hogy mekkora királyok. És még mi (de leginkább én) vagyunk a nagyképűek...
  • Grove4
    #38211
    Tőlünk ki ment hozzátok osztani az észt? Senki! Fasznak jöttök ide a nagyképű dumáitokkal?! Mindenki elismerte, hogy jobbak voltatok, senki nem vitatta, erre veritek it a nyálatokat.
  • Effe88
    #38210
  • Sippie
    #38209
    Azért a Juve szurkolók szája se volt kicsi az utóbbi időben (tisztelet a kivételnek), mert megnyerték a bajnokságot, meg veretlenül nyerték a csoportjukat, amelyben szereplő cselzinek még az atletico is hintett egy négyest...
  • Effe88
    #38208
    jó fejezzük be
    inkább
    nem akartam itt offolni
    ott a szerda majd minden kiderül

    csak nem szeretem az ilyen trunks féléket akik fikázódnak meg lenézik a másik csapatát
    mert csak az játékosaik a profik stb..
  • Grove4
    #38207
    Nem azt mondta*

    #38204: egyszerre írunk és mindig ugyanakkor küldjük el! :D

    #38200: könnyebb beböfögni valamit, mint utánanézni, szard le! :D
  • Trunks
    #38206
    Azért azt még mindig szeretném látni, hogy hol fikáztam így meg úgy a Bayernt.
  • Grove4
    #38205
    Ez miért lenézés???? Leírta, hogy az előző szezonban látott Juve megnyerhette volna a meccset. Igaza van. (Nem azt mondta volna, hogy meg is nyerte volna)
  • 9csöves9
    #38204
    ebbe mi a nagyképű? a Bayern ellen nem lehet megnyerni egy meccset vagy mi?
  • Effe88
    #38203
    na mert ez nem volt nagyképű mi
    "És éppen ezt mondtam havernak is: az előző szezonban látott Juve, vagy az őszi megnyerhette volna a meccset."

    a lenézés az megy, de az ember beírja amit gondolom meg ami a valós kép egyből nem tetszik
  • Grove4
    #38202
    Örüljetek a győzelemnek, azt senki nem vitatja el tőletek. Viszont nem kell itt übermenschkedni.

    Tény, jobbak voltatok, mint ahogy az is, hogy mi bűnszarok, de én is osztom azt a véleményt, hogy tudunk ettől sokkal jobban játszani. Nyilván ez nem mentség meg magyarázkodás a vereségre, de igaz. Ti vagytok a fasza csávók, hogy kivertétek az Arsenalt, mi meg csak a Celticet.

    "és a legnagyobb probléma volt, hogy már a 3. percben gólt kaptunk"
    - Mi az első percben gólt kaptunk.

    "egy percig nem forgott veszélyben a tj."
    -Én másként láttam.
  • 9csöves9
    #38201
    nem bántó, csak fasznak húzod az agyunkat ezzel a nagyképű dumával. jók voltatok, mi szarok, tudjuk nem kell neked itt megmondanod a tutit, köszi.
  • Trunks
    #38200
    Ja, Tényleg, össze-vissza fikáztam őket. Belegondolva lehet a Bayern számunkra a legnehezebb ellenfél ebből a nyolcasból. Láttuk a Barca hogy szenvedett egy jó olasz védekezés ellen, lekontrázni könnyű őket. A Real idén nem sokat ér, a Dortmundnak viszont a védekezése sebezhető. A Bayern a legkiegyensúlyozottabb csapat, védekezésben és támadásban egyaránt jók.
  • Effe88
    #38199
    nem bántó hsz-volt
    ezt gondolom
    ha nem tetszik törölje ki a hg- nyugodtan

    ott az esély szerdán belehet bizonyítani az ellenkezőjét
  • Effe88
    #38198
    neked mekkora volt a szád
    szidni az tudtad a Bayernt meg fikázódni, hogy így szar a Bayern megy úgy szar
  • Effe88
    #38197
    attól függetlenül, hogy nyert az arsenal 2-0 ra münchenben egy percig nem forgott veszélyben a tj.
    azt a meccset kicsit leszartuk
    és a legnagyobb probléma volt, hogy már a 3. percben gólt kaptunk
    olyan szarul nem fogunk játszani többet
    mondjuk ha a meccs első perceiben gólt szereztek akkor lehet esélyetek, ez tény
    de 1 gólt minimum úgy is fogunk szerezni ebben biztos vagyok
  • Trunks
    #38196
    Lol, rögtön mekkora a szátok. Azért megnéztem volna milyen lett volna a meccs, ha nem mákoltok fél perc alatt egy orbitálisat.
  • 9csöves9
    #38195
    minek kell ez? ezt a haveroknak add elő, ne itt.
  • Trunks
    #38194
    Szerintem nagyon eltúlozzátok a dolgokat. Azért mert tegnap gyenge játékkal simán kikaptunk, még nem lettünk ennyivel rosszabb csapat. A nálunk gyengébb Milan simán verte otthon a Barcát. Ha az alapján az egy meccs alapján néznénk a dolgokat, a Milan taktikailag agyonverte a Barcát, csapatként jobb volt. Attól még jobb csapat a Milan a Barcelonánál? Nyilván nem. A gyengécske Arsenal is idegenben verte meg simán a Bayernt. A nagyobb képet kellene nézni. Egy meccs alapján nem leszünk rögtön sokkal rosszabbak. Tapasztalat kell, meg jobb teljesítményt nyújtani. Illetve Conténak taktikailag fejlődni, mert tegnap meg lett verve és 60 percig nem tett ellene semmit.
  • Effe88
    #38193
    "És éppen ezt mondtam havernak is: az előző szezonban látott Juve, vagy az őszi megnyerhette volna a meccset."

    dehogy nyerhette volna meg
    max a fifában

    eddig kicsit félre voltatok tájékoztatva a tudásotokat illetően
    egy tingli tangli celticet jó, hogy agyon vertek....de ez már más kategória

    örülhettek, hogy csak kettő lett
    és nem mondjuk 4
    így még azért igaz nincs lefutva
  • Zsolti9014
    #38192
    Hú, hát nehéz...

    Tegnap társasággal néztem a meccset, ráadásul egyik haverom bayernes. Az első percben hidegzuhany. Utána mondjuk volt egy egész korrekt 20 percünk, meg a végén 10. A többiben magasan jobb volt a Bayern, de azért nem szabad elkeseredni. Sajnos sokat számíthat az a lesgól az összesítésben.

    És éppen ezt mondtam havernak is: az előző szezonban látott Juve, vagy az őszi megnyerhette volna a meccset.

    Most hiányzott a gyorsaság, meg a veszély is.
  • Grove4
    #38191
    Az Arsenal 3-at kapott otthon, ez alapján nekünk sincs kevesebb esélyünk. Meg lehet csinálni, de kurva nehéz lesz. Nem azt mondom, hogy továbbjutunk (sőt), de láttunk már csodákat.


    Am tegnap még azt írtam, hogy sokat nem számított az a les, egy alvás után azonban egyre jobban bosszant. Ha azt nem számítjuk, akkor egy 1-0 sokkal de sokkal jobb eredmény.