95104

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
#63483
mert ha a németek az 1990-es évek elején beépítik a 140mm-es lövegüket a Leo2-be, akkor azzal nem csak a szovjet/orosz harckocsikat teszik elavulttá védelem szempontjából, de magát a Leo2-t is, lévén szinte elképzelhetettlen, hogy a Leo2-re olyan páncélzatot mókoljanak fel, amely képes is megállítani a saját lövedékével egyenrangú pct. lövedéket.
A németek nem lőnek egymásra. Akkor mi itt a gond? -
SZUsszan #63482 Na igen. Úgy vettem, hogy a ballisztikai zselé az emberi szövetekhez nagyon hasonló ellenállással bír, ezért a rajta található roncsolások közel azonosak lennének az emberben is.
De arra nem gondoltam, hogy ha csontot ér, vagy levegővel teli tüdőt, vérbő májat, teljesen más lesz az eredmény. A bukdácsolásra hajlamos 5.45-s sem fog sok mindent csinálni, ha nem ér csontot, pedig a zselében szépen látni hogy pörög-forog a tér minden irányába. -
#63481
Mesterem:) Csak tudták mit és miből csinálnak ,már akik nekiálltak herbákolni. De ha lett is következménye akkor így jártak,ez nem gátolta meg a katonákat .
Mindamellett én rühellem a fegyvereket ,max technikailag érdekelnek :) -
#63480
Én Norma Oryx-ot használok, hogy a vadásztárs a .300 WinMag-jához mit használt, azt nem tudom, de kétlem, hogy sima SP lőszert. -
#63479
A vadászat esetén milyen lőszer volt alkalmazva? -
#63478
Ehhez annyit fűznék, hogy a .30-06 vadászpuskám van (ugyanezt a kalibert használták az USA hadseregébén az I. és a II. világháborúban a Springfield és Garand puskák), és tényleg nagyon csúnya dolgot tud csinálni - ha a mellkast / lágy részeket találom el.
Viszont egy .300 WinMag kaliberű vadászpuskával végtagon talált (nem, nem tépi le a lábát) vaddisznó fél nappal a találat után még élt (kutya találta meg), és három lábbal futot, tehát a vérzés sem volt vészes.
Magyarul ha nem is teljesen mindegy, de csak részben függ a lőszertől az eredmény, de leginkább attól, hogy hol találod el... -
#63477
FMJ lövedéknél az, hogy kiszakad a mag a köppenyből, utóbbi ott marad a csőben, és a következő lövésnél a képedbe robban a fegyvered. -
#63476
Ha mellbe lőnek, kb. mintha felrobbannál belülről.
Nem kötözködés, csak rámutatok néhány dologra.
A ballisztikai zselékre leadott lövések leginkább azt mutatják meg, hogy a lövedékek hogyan roncsolják a ballisztikai zseléket.
Ha a mellbe lövést a mellüregbe leadott lövéssel azonosítjuk, akkor elmondható, hogy a mellüregben van a tüdő és a szív helye. A különböző szervek lőtt sérülései jelentős különbséget mutatnak több ponton is. Ezek az alany harcértekének azonnali csökkenésének mértéke, tűélésének esélye, utókezelés eredményessége. Ha az alany szívét éri a lövedék, akkor gyors és jelentős mértékű a harcérték csökkenése. Amennyiben a magyar forrásoknak lehet hinni, akkor a tüdő sérülése lövedék által nem csökkenti hasonló mértékben a harcértéket, a túlélési esélyek jobbak. az utókezelés jobb eredményt ér el, alacsonyabb szinten van a maradandó egészségkárosodás.
A robbanásról pedig annyit, hogy a tüdő nagy kiterjedésű szövetből és levegőből áll. Ez nem kedvez a robbanásszerű károsodásnak. Gyakorlatilag kizárja.
5.45mm-es lövedék sem okoz kiemelkedő sérülést benne (relatíve), képtelen kamatoztatni kiváló képességét abban, hogy hidrosztatikai sokkot okozzon. Hidrosztatikai sokkal olyan szerveket lehet kvázi felrobbantani, amikben sok folyadék van, gáz nincs és erős a tokja. Lép, meg azt hiszem máj, stb. ezeket szétkapja 5.45mm-es lövedék.
Az 5.56mm-es lövedék az emberi testben széttörik. Ez leginkább az utókezelésben okoz nehézséget. Az azonnali jelentős harcértékcsökkenésben nem jeleskedik és a hidrosztatikai sokk tekintetében ugyanaz a helyzet, mint az 5.45mm-sel.
Úgy rémlik, ezek a is kaliberű nagy sebességű lövedékek a tüdő és az izom esetében gyengék, ha a cél a gyors és fatális kimenettelű károsodás.
Ezeket mondjuk 7+ éves emlékek alapján írtam, fenntartással kell kezelni őket. Utánaolvasni, szakértőt kérdezni ajánlott. Meg gyorsan írtam és remélem nem cs@sztem el megint valamit. -
SZUsszan #63475 Nézd már meg ezt a képet és értelmezd:
Ha nem megy az inch, akkor fejjel lefelé centiben is láthatod, a válladat ez sem hagyja meg csinosan. Ha mellbe lőnek, kb. mintha felrobbannál belülről.
De az tény, hogy a videón 9mm-est turbóztak fel. Ehhez képest a szabvány 9x19 fmj az ilyet produkál:
-
#63474
Ez a kérdés a lőszer lövedék típusának ismeretében válaszolható meg. -
#63473
Pl. az, ha elfognak és nálad ilyet találnak, akkor neked kb. annyi... -
#63472
Abban mi a veszélyes?:)
Ez a kérdés a lőszer típusának ismeretében válaszolható meg. -
#63471
Abban mi a veszélyes?:) -
#63470
Mindamellett még a II.VH ban is reszelték a katonák a lőszer hegyét.
A kockázatok és mellékhatások ismerete hiányában sok veszélyes dolgot megtesznek az emberek. Ez mindig így volt és így lesz. -
Lacusch69 #63469 Nem az 5.56-osra írtam. -
#63468
Én nem arra korra értettem,azoknak a lövedékeknek ha jól tudom eleve aluminium volt a köpeny alatt. Annyira én nem merültem el ebben sosem,most se fogok:)
Mindamellett még a II.VH ban is reszelték a katonák a lőszer hegyét. Ezt meg én olyantól tudom aki ott volt. Én erre értettem azt a bizonyos mondatomat.
Ez persze nem ugyan az mintha direkt ilyet gyártanának,de a végeredmény hasonló. -
#63467
A második búr háborúban már biztos .303 British/7.7×56mmR lőszert használtak mindkét oldalon. Macerás keresni. De igazából nem is ez az érdekes, hanem az hogy ha FMJ lövedék köpenyét megrongálják a hegyén, akkor a köpeny megállhat a csőben.
#63465
A búr háborúkban azt hiszem már egybe szerelt lőszert használtak. A Anglo-Zulu háborúban biztosan és nagyjából ugyanarról a korról van szó.
#63456
az anyaga a lövedéknek úgy van kitalálva, hogy így szétessen.
Az anyag helyett a struktúra. felépítés, szerkezet jobban írja le a valóságot. A lövedéken látható ahol meggyengítették, hogy törjön. -
#63466
Ha érdekel nézz utána. Mi vagyok én lexikon? Jellemzően a puska lőszereket amúgy. Mást minek is. -
JanáJ #63465 Ez nem még az elöltöltős és/vagy egybeszerelt lőszer előtt volt? -
#63464
No meg a katonák reszelték , bevágták a lőszer hegyét
Milyen lőszer milyen típusú lövedékét? -
JanáJ #63463 DE egyiket sem csinálja. Benned "szét esik" és megöl. Az 5.56 egyértelmüen a kiskapukat kereste a szerződésben és meg is találta.
@Szu: Köszi. Ahülye kérdés AS-ről jött, mert ott csereszabatosak a 47/74 tárak és az éles AKM tár is belemegy az AS-be. -
#63462
Ilyet ki mondott? 

De mint írtam ez az egyezmény csak nemzetközi konfliktusokra érvényes ,aztán egyes országok miként állnak hozzá a saját szabályozásukkal annak utána kéne nézni. Ha csinálják,márpedig a videó nem véletlenül készült ergo csak gyártják akkor gondolom használni is használható. Hobbiból nem gyártanak fegyvert gondolom én. -
fade2black #63461 Ha ratifikálni kellett és tippre igen akkor ha 1899ben aláírták simán lehet 1-2+év mire ratifikálták. Meg 100éve a logisztika... se úgy futott át mint most... máris bőven lehet eset ahol az 1899ben indult 2.búr háborúban alkalmazták, márha nem évekig ezzel lötték egymást...
Ebből véletlenül se jön az ki, hogy angolok most ilyenekkel lövöldöznének. -
Lacusch69 #63460 Csak az a nem mindegy, hogy átmegy-e a válladon vagy leszakítja azt... -
#63459
Pontosítok. Magát az egyezményt aláírta minden fél,de egyes részeit mint pl ezen lövedékekre vonatkozóakat asszem nem ratifikálták az említettek akkoriban. De végül is mind1 ,mit tiltanak az tény,hogy pl az angolok az 1900 as a Búr háborúban használták. No meg a katonák reszelték , bevágták a lőszer hegyét ,szartak azok arra mit mond az egyezmény mindig is . Persze nem általános volt ,de előfordult . -
SZUsszan #63458 Bocs, hogy nem linkelek rendesen, de az újra kellett regelnem és így 1 hónapig nem engedik a linkelést.
http://www.dailymotion.com/video/x1a35z0_parade-militaire-effet-domino_news -
#63457
Nem találok arra utalást, hogy az angolok ne írták volna alá. A jenkik nem írták alá egyes részeit akkor. -
SZUsszan #63456 Nem tudom mivel rosszabb ilyen sérülésbe belehalni, vagy ilyenekbe:
http://www.firearmstactical.com/wound.htm
Érdemes megnézni az 5.56 Nato produkálását a ballisztikus zselében. És ez full legális az egyezmények szerint is, mert nem robban, nem expandál, nem bevágott. Csak mit ad Teremtő, az anyaga a lövedéknek úgy van kitalálva, hogy így szétessen. -
#63455
Na szakértő én meg pláne nem:) De az 1899 es egyezményt én úgy tudom az angelusok nem írták alá.Ez lehet azóta változott:) -
#63454
Az angoloknál még a civil szabályozás is tiltja egy gyors keresés szerint a Hollow-point típusú lövegékeket. A videón bemutatott is szerintem ebbe a szétnyíló kategóriába esik.
Elivleg egyetlen NATO állam katonai ereje sem használ ilyet, de érdekes módon a rendőrség meg igen.
(Nem vagyok a téma szakértője.) -
#63453
De ha jól rémlik ez csak is nemzetközi konfliktusokra vonatkozik amúgy ,tehát önvédelemre,meg másra nem. Minden esetre szemét egy lőszer a videóban bemutatott. -
#63452
Utána kéne nézni ,de nekem úgy rémlik ,hogy az Angolok tuti nem ,és talán az USA se. Én lusta vagyok ,ha érdekel valakit megnézi:) -
#63451
Az 1899-es Hágai Egyezményben van foglalva az, hogy milyen lőszer alkalmazható tudtommal és azt minden nagyhatalom aláírta és ratifikálta. -
#63450
Azt nem tudom hogy a fegyver csövében kárt okozna e ,gyanítom nem,de ez igencsak hajaz a dum-dum lőszerekre ,nem tudom,hogy mennyire elfogadott . Ha jól tudom valamely Hágai egyezmény ezt tiltja ,bár asszem az USA,meg Anglia ezt nem írta alá. Minden esetre kegyetlen egy lőszer így a filmet végignézve. -
#63449
-
kamionosjoe #63448 Szerintetek ha ilyen lőszert használnak az nem teszi idő előtt tönkre a fegyver csövét? -
#63447
Én sem azt mondtam, hogy kamu, hanem hogy a szenzont keverik a fazonnal. -
#63446
Azért ez esetben nem feltétlen kamu a hír, mert a DefenseTech a forrás, és ott azért tényleg erős szavakat használnak...
The reported stated that the aircraft, which was built to replace the P-3 Orion, is not yet deployable, according to Gilmore’s report.
Vagyis nem bevethető. Ami azért elég komoly kritika.
A Blomberg cikke egy kicsit komolyabb. E szerint szűk területre korlátozott keresésben olyan hatékony, mint a P-3C. Persze kérdéses, hogy mennyire pozitív, hogy 'csak' annyira hatékony, mint az elődje, amit levált.
A történet tehát röviden annyi, hogy a P-8 körül áll a bál, mert azért 35 milliárd dollárért nyílván nem egészen ezt várták. Hozzá kell persze tenni, hogy az egész P-8 program eleve úgy indult, hogy a képességek terén alacsonyak az elvárások (P-3C szint, nagyobb hatótáv és alacsonyabb üzemeltetési költségek mellett), de legyen meg benne a fejleszthetőség, hogy egyre modernebb és hatékonyabb érzékelőkkel és rendszerekkel szerelhessék fel. -
#63445
Nam valóltan, csak az indexnél balfaszok. A nem éri el a tervezett szintet nem egyenlő azzal, hogy nem működik...
Az F-35 harácszati hatósugrara is 2-3%-kal kisebb a tervezettnél. Ettől még a koncepció nem hasalt el. Ezen felül a gép rendszeresítése éppen csak megkezdődött, majd ha a bejáratós korszak után is ez lesz, akkor térjünk vissza erre.
Egy példa. Az AN/APG-70 radarral első tesztek alatt 40 méteres felbontást sikerült elérni, egy hónap múlva már 18 méteres, a negyvenedik felszállás alkalmával ez kb. a 3 méteres tartományban volt. Pedig ez még a '80-as években volt, amikor egy szoftver evolúciója és a hardver változatatása és variálhatósága is egészen más léptékű volt, mint ma.
Továbbra is fenntartom, hogy az indexről haditechnikai írást csak azért "jó" (?) linkelni, hogy legyen min jót röhögni... Egy csapat dilettáns hülye. -
#63444
A hírben is ott van a Defensetech-es forrás megadva, azért ott ritkán fordul elő marhaság. Pár apróbb hiba van az Index cikkében, pl. a sensor integration számára feltehetően új és nem értelmezhető fogalom.
