Photoshop
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Teljesen új vagyok ebben a photoshop témában, és az lenne a kérdésem, hogy a kép baloldali részén hiába kattintok rá a kijelölésre,lasso tool-ra stb. a képen nem tudok semmit csinálni csak egy kézfejjel a képen ide-oda lépkedni.Hogy bírom ezeket bekapcsolni?
A színcserélõ eszközt én egyáltalán nem használnám, mert bármilyen színre szeretnél cserélni, az torzul, mivel az anyag textúrája és a kép maga befolyásolja a színeket. Egy jpg képen egy szín nagyon sok színbõl áll össze.
Én a selective colort (ugyanott, mint az eddigiek, a channel mixer felett /remélem csatorna keverésnek fordították./) használnám. Ott színenként lehet állítani azt, hogy az rgb összetevõk és a fekete aránya milyen legyen. Van olyan is, hogy ugyanez a világos, közép és sötét színek esetében. Amikor közelít, akkor még lehet rajta finomítani.
Amit Rooney írt, azzal egy mozdulattal hófehérre változtathatsz mindent, úgy, hogy pl. az általa említett Colorize esetében a középsõ csúszka balra, az alsó csúszka jobbra. Nem kéne egészen, mert eltûnik a textúra.
Amit Halmai küldött az nagyon jól sikerült. A tárgy maszkolva van, más árnyalatú háttérrel.
Lehet játszani a kontraszttal, fényerõvel, szintekkel. Én a Shadow/highlight, és az exposure párost azért kedvelem, mert arányosan csinálja a világosítást, szépen megmarad a textúra.
http://fenyuzer.hu http://www.antistressz.co.cc http://www.netanyu.info
Vigyáznom kell magamra, mert bel?lem csak egy van, mások többen vannak, ?ket könnyebb pótolni.
Még tegnap kedves halmal ezt küldte el privátban:
Ez azért egész jó lett.Kérdeztem, hogy milyen beállításokat használt, de nem jegyezte meg...
Kedves NessieGraf vagy rooney8 megtudnátok mondani milyen beállításokkal lehet ilyen szépen kifehéríteni?
Nekem - akárhogy próbálom - ez lett a legjobb:
http://images.netbag.hu/20081113/18443019502.jpg
Kicsit azért elmarad halmal minõségétõl.
Igazából nem ez a kép kell nekem fehérben, csak a tecnika érdekelne.
Ugye tudtok segíteni?
Amúgy melyik az a bill. kombináció amelyik megismétli az elõzõ lépést?
Vigyáznom kell magamra, mert bel?lem csak egy van, mások többen vannak, ?ket könnyebb pótolni.
- Shadow/higlight (ugyanott ahol a szintek, második vonal fölött kettõvel)
- majd Exposure (eggyel alatta) gamma (legalsó állítható) 1,2 értékre.
Így a textúra jobban érvényesül, látszani fog, hogy ami nem fehérnek tûnik, az az árnyékviszonyok miatt olyan. A drappos háttérrel alkotott kontraszt erõsödése fehérebbnek fogja láttatni.
http://fenyuzer.hu http://www.antistressz.co.cc http://www.netanyu.info
[/url] [/img]
Ennél tisztábbra kellenne, mert ez így nem az igazi.
Hogyan kéne megcsinálni?
Plz. ötleteket.
Köszi.
Itt tényleg lehet még rajta állítani de igazi fehér nem lesz sehogyse...
Vagy nem jól gondolom?
Bocs, de nem sikerül szép fehérré varázsolni...
Te megtudod csinálni?
Vigyáznom kell magamra, mert bel?lem csak egy van, mások többen vannak, ?ket könnyebb pótolni.
Let me tell you something my friend. Hope is a dangerous thing. Hope can drive a man insane.
Az elõdjeiben a filterek között volt egy olyan ahol szépen véghúztad egy kép szélén az ecsetet a kivágandó alak körül amit meg akartál tartani részt és akkor õs szépen körbevágta! ezzel szoktam a hajakat meg ilyesmi cikcakkos szélû dolgokat körbevágni de most ezt nem találom!
Kivették vagy csak átrakták máshova?
http://www.flickr.com/photos/qmvinyus/
HARCRA! HARCRA! Reszket a gyáva! HARCRA! HARCRA! Folyjon a vére! Hulljon a rómaiak feje, Villogtasd kardod Keve!
Let me tell you something my friend. Hope is a dangerous thing. Hope can drive a man insane.
a színcsere eszköz csereszínét hogy lehet állítani?
Akárhogy próbáltam nem ment.Néztem helpet, tutorialt is de semmi...
Konkrétan, hogy cserélem ki vele bármelyik színt pl. fehérre(hófehérre)?
Tudja vki?
Photoshop Alapok
http://flickr.com/photos/zolika90/
http://flickr.com/photos/zolika90/
HARCRA! HARCRA! Reszket a gyáva! HARCRA! HARCRA! Folyjon a vére! Hulljon a rómaiak feje, Villogtasd kardod Keve!
Aktiv:ASUS PRIME H610M-E D4-CSM | INTEL I3 12100F | Kingstom 2x16GB 3200 MHZ Ram | Sapphire RX 6600 XT 8GB | Chieftec GPS600A8

[BF3 0.5K] [FH2 0.5K+1][BF2 133333] [BF2 152K] [BF43 0.2K] [BF43 0.4K] [BF2 155K] Különben kinyomom a szemed, eltöröm a lábad, aztán mehetsz, amerre látsz...
talán feltölthetnéd a psd fájl valahová hogy kicsit tudjam szerkeszteni 😊
Aktiv:ASUS PRIME H610M-E D4-CSM | INTEL I3 12100F | Kingstom 2x16GB 3200 MHZ Ram | Sapphire RX 6600 XT 8GB | Chieftec GPS600A8
ha nem lenne elég, akkor még egy selective color layer és megint csúszka.
Aztán a mask részén ahol nem kell, kimaszkolod...
Csak gyorsba:
Kép...
[BF3 0.5K] [FH2 0.5K+1][BF2 133333] [BF2 152K] [BF43 0.2K] [BF43 0.4K] [BF2 155K] Különben kinyomom a szemed, eltöröm a lábad, aztán mehetsz, amerre látsz...
ha nem tudom jobban megcsinálni mint te akkor felhasználom, Nessie megproibálom úgy, bár az kicsit nehéz munka lesz
Aktiv:ASUS PRIME H610M-E D4-CSM | INTEL I3 12100F | Kingstom 2x16GB 3200 MHZ Ram | Sapphire RX 6600 XT 8GB | Chieftec GPS600A8
Aztán Image menü, hue/saturation. Ott a csúszkákkal színt, színtelítettséget, fényerõt tudsz módosítani, ebben a sorrendben.
http://fenyuzer.hu http://www.antistressz.co.cc http://www.netanyu.info
Elnézést ha rosz helyre irtam
Van itt ez a kép, a háttérben a zöld szint leakaron cserélni pirosra hogy tudnám megcsinálni? bár inkább valaki megcsinálhatná helyetem 😊
Aktiv:ASUS PRIME H610M-E D4-CSM | INTEL I3 12100F | Kingstom 2x16GB 3200 MHZ Ram | Sapphire RX 6600 XT 8GB | Chieftec GPS600A8
http://flickr.com/photos/zolika90/
ps cs4 ezt írja ki nekem minden indításnál
"Adobe Photoshop cs4 now includes graphics card acceleration. We recommend you visit your video card manufacturers web site to download and install the latest drivers. For more information, see http://www.adobe.com/go/kb404898. Go there now?"
fent van a vga kártya gyári drivere. gtx 260 kártyám van. leszedtem a legújabb drivert de azzal fel sem ismerte a vga.
mit tegyek?
most felismeri a vga-t a ps de mindig ezzel az üzenettel fogad a ps.
köszönöm elõre is a segítséget
Let me tell you something my friend. Hope is a dangerous thing. Hope can drive a man insane.
Amikor azt hiszed, hogy van egy kis szerencséd, az élet odajön és széles vigyorral pofán rúg!
Valószínûleg az sp3 kavar be mert korábban sp2-es xp-vel próbáltam és mûködött, múlthéten reinstall volt és azóta csinálja.
\"If in doubt, flat out!\" Colin McRae
http://fenyuzer.hu http://www.antistressz.co.cc http://www.netanyu.info
Vigyáznom kell magamra, mert bel?lem csak egy van, mások többen vannak, ?ket könnyebb pótolni.
***Az amatőrnek 100 képből 99 sikerül, a profinak 100 képből 1 ;)*** első kommentem(ps works topicba kezdtem el :) )--->2008. feb. 22. 21:21
