Steam

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#31030
Köszönöm a fordítást. Akkor ez lenne a levél szövege.

Tisztelt Steam support!

2016 júniusában vásároltam meg önöktől a Totalwar:Attila nevű játékot 3 DLC-val együtt, illetve a mai napon az XCOM complete editiont az összes DLC-val együtt.

Sajnálatomra egyik játék sem indul el, annak ellenére sem, hogy az Attila nevű játékkal már több mint 90 órát játszottam eddig problémamentesen.

Segítségüket köszönöttel Miert77.



Atisz
#31029
Gépújraindítás, steam kliens update gondolom volt, tehát elképzelhető, hogy a tűzfalon akadt meg valami frissítés (nekem akkor fordult elő ilyen). Ezt meg kéne keresni és átengedni (csak ezt természetesen). Ha ez sem áll fenn, akkor talán tényleg a support lenne a megoldás.
Ha leírod a problémádat részletesen, szívesen lefordítom neked, amit bemásolhatsz és elküldhetsz nekik.

Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.

#31028
Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni.

Ez év júniusában megvásároltam az Attila:Totalwar nevű programot a steamen, játszottam is vele vagy 90 órát. Tegnap ismét elő akartam venni, de nem indult el, feldobot egy kis ablakot, azzal az üzenettel, hogy: a játék indulásának előkészítése, majd be is zárta, és nem történt semmi.

Ma megvettem az XCOM komplett verzióját, ez is ugyanazt csinálja, mint amit fent részleteztem.
Letöröltem, újra telepítettem mindkettőt, a hiba továbbra is fennáll. .

A többi játékkal (COH2) nincsen gond.

Nem találtam rá megoldás. Tudnátok segíteni? Sajnos angolul nem beszélek, így nem tudok a supporthoz sem fordulni(nem tudom, van-e értelme egyáltalán)
Utoljára szerkesztette: bekescsaba, 2016.11.03. 09:39:15
#31027
"Megkérünk minden fejlesztőt, kiadót, hogy a "Screenshot" szekcióba olyan képeket töltsenek fel, melyek valóban a játékot mutatják" - áll a közleményben.

Várom mennyire fog beválni a steamnek ez az ötlete.
Utoljára szerkesztette: Lokker, 2016.11.02. 22:09:47
3Error
#31026
Rosszul emlékeztem... Ilyen korban nem csoda... <#idiota>

[ I'm in, everyone of machines... POWAAA ! ;) ] [ Steam/Origin : error.dtp (errordtp) ]

#31025
Hát nemtudom egy "Korai hozzáférésű játék"-nál érdemes e kikapcsolni az auto frissítést? Csak a modok miatt szerintem semmi értelme.
Ahogy elnézem a patcheket mindeggyikbe egy rakás hibajavítás és új tartalom került be a játékba. A modokkal várjál amíg kijön a teljes játék. (De ez szigorúan saját vélemény <#awink>)
Utoljára szerkesztette: lacuska51, 2016.10.31. 15:50:26
MoRT2195
#31024
Igen én is ezt írtam a kép alatt, hogy ezt csinálja. 😄 Én is arra gondoltam, hogy lehet rinyálni fog a steam, hogy frissítsen. De egy próbát megér. Tesztelj le ha érdekli. 😊
RelakS
#31023
Elindításkor frissítsen.

De mire elindítaná a játékot, akkorra offline a steam.

Vagy akkor meg jön az anyázás, hogy frissíteni kéne?

Hónapokkal ezelőtt egy frissítés miatt hetekig offline volt a steam-em, az tuti működött.

sg discord: https://discord.gg/ezkyQvNE

MoRT2195
#31022
Nincs ilyen. Csak ezek közül lehet választani, nem lehet kikapcsolni:



Vagyis a játék elindítása előtt mindenképp kötelező frissíteni. Esetleg azt lehet megpróbálni, hogy úgy állítja be, hogy "Csak akkor frissítse a játékot amikor elindítom" és amikor a játékkal akar játszani, akkor offline módba lép steam-en, így talán nem kell frissíteni. Talán! De ez csak egy tipp.
3Error
#31021
Van lehetőség rá, a kliensben be lehet állítani (talán az adott játék tulajdonságai között?), hogy "a játék naprakészen tartása" elől kiveszed a pipát.

[ I'm in, everyone of machines... POWAAA ! ;) ] [ Steam/Origin : error.dtp (errordtp) ]

#31020
No, közben guglizgattam egy jót, a steamen találtam egy bejegyzést mely szerint ha a játéknál steamen belül beállítom hogy csak kkor updateljen ha elinditom a játékot és ezek után nem steamen belülről hanem a könyvtárából indítom az .exe fájllal, akkor nem lesz update (valamiért ezesetben a steam csak akkor tekinti a játékot elidítottnak ha belőle indítjuk el) .

forrás

Ha ez igaz akkor az egyik legnagyobb steammel szembeni "ellenszenvem" oldódik meg (szeretem én eldönteni hogy mikor akarok updatelni)

MoRT2195
#31019
Ahaaa... nagyon poénos volt. De talán több mindenre tudom költeni a kártya pénzt, ha nem alapáron hajtok rá valamire.

lammaer: Tudtommal ilyenre nincs lehetőség. Ha kijön egy frissítés, akkor frissítened kell, különben nem tudsz vele játszani.
Utoljára szerkesztette: MoRT2195, 2016.10.31. 00:04:20
#31018
Sziasztok,

Egy olyan kérdésem lenne, hogy egy steames játékot (konkrétan az ARK: Survival Evolved) meg lehet e vhogy úgy piszkálni, hogy ne updatelje magát? Rendesen vettem meg (szóval nem lopás), singleplayerben játszom, de nem szeretném hogy random frissitgesse magát (mivel egy rakás modot is használok, aztán ha valamelyik eltörik akkor keresgélhetek).

Mondjuk úgy, szeretném én megmondani mikor frissüljön a játék....

3Error
#31017
Az "ingyennél" olcsóbban azért ne akard szerintem. <#idiota>

[ I'm in, everyone of machines... POWAAA ! ;) ] [ Steam/Origin : error.dtp (errordtp) ]

MoRT2195
#31016
A LEGO játékok megvannak, a legújabb Star Wars-on kívül mindegyik ott csücsül a könyvtáramba. 😊 A DLC-k kellenének nekem, de az alapárukat sokallom kicsit a legtöbbnek. Még úgyis, hogy csak kártyapénzzel fizetnék értük.
Utoljára szerkesztette: MoRT2195, 2016.10.30. 10:26:23
MerlinW
#31015
Én a LEGO-kat GMG-ről és kinguin-ről szedtem össze nyáron, 2-5 eurokért.

[merlinw.org]

PetruZ
#31014
Igen, bár mondjuk a HOI3 esetén a DLC-k elengedhetetlenek a helyes működéshez, de talán ez az egyetlen ilyen tőlük. 😊

Közben a Humble-n Day of the Devs van még 9 napig, bundle-ben vihető több ismert, legendás név is (Grim Fandango, Day of the Tentacle, stb.).
A GMG-n meg extra -10% van a 4-game pack-okra (és pár egyéb dologra) a Halloween Sale alatt.

Utoljára szerkesztette: PetruZ, 2016.10.29. 20:30:21
Atisz
#31013
Paradox annyiban más, hogy ott simán el lehet költeni több száz EUR-t is, annyi DLC-t nyomnak (igaz, becsületükre legyen mondva, azok nem is szükségesek a teljes élményhez, csak ilyen-olyan kiegészítéseket nyújtanak).

Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.

vegicsek
#31012
köszi 😊

Az egyéniség kultuszának századát az a veszély fenyegeti, hogy nem lesznek többé igazi egyéniségei.

3Error
#31011
Hasonlóképpen. Pár cuccost vettem, de elég light-os a kedvezményezés... <#szomoru2>

[ I'm in, everyone of machines... POWAAA ! ;) ] [ Steam/Origin : error.dtp (errordtp) ]

PetruZ
#31010
Majd jön a Winter Sale valamikor talán 1-2 hónapon belül, akkor szélesebb lesz a választék és hátha. Én is várok pár DLC-re, bár a Paradox cuccai ilyen szempontból jobbak, náluk gyakrabban van leárazás és hamarabb beesnek az 50-75%-os kategóriába.
MoRT2195
#31009
Hát igen. DLC nélkül én bele sem akarok kezdeni, mert ha játszok, akkor tényleg úgy játszok, hogy egyszerre letolom az egészet. DLC nélkül számomra is felejtős, pedig már régóta bent csücsül a könyvtáramban az alapjáték.
Atisz
#31008
Ez a másik: megvetem a DLC-ket, de ahol szükséges (az esetek kb. 5%-a) ott nincs mit tenni. Szinte soha nincsenek leárazva, kivéve év közben 1-1 alkalommal 33%-kal. Most a Bioshock 3 érdekelt volna (éppen a DLC-i miatt), de így felejtős.

Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.

MoRT2195
#31007
Én nem értem, hogy a Batman Arkham Orgins és a LEGO játékok DLC-i miért nincsenek már soha se leárazva. Nem viccelek, hónapok óta várom, hogy le legyenek árazva, de egyszerűen nem, semmi akció nincs rájuk. Pedig régebben még a BA😮 Season Pass 75%-osan is le volt értékelve, csak akkor még az alapjáték se volt meg nekem. Viszont kb 1 éve semmi leárazást nem kapnak. Miért? :/ Direkt ezekre tartogatom a kártya pénzem, de semmi akció hónapok óta.
MarkBlade
#31006
Egy ideje már ilyen a steam. Régen voltak akciòk. Ma meg màr inkàbb idegesít hogy erre azt mondjàk hogy huuu dejòlesznekem..
Atisz
#31005
Eddig egyetlen olyan jó ajánlatot sem találtam, ami különösen figyelemfelkeltő és jobb lett volna a az évközbeni random leárazásoknál. Ez nem sale, hanem vicc.

Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.

#31004
Az én listám eddig:
Make America Great Again
Ghostbusters: The Video Game
POSTAL Redux

Annyira nem találtam jó dealeket, de így is sikerült elverni némi pénzmagot, s még ezek mellett is voltak kiszemeltjeim. Na majd télen 😊

MerlinW
#31003
Én ezeket húztam be:

The Blackwell Bundle
Blackwell Epiphany
The Walking Dead: Michonne
The Solus Project

[merlinw.org]

Krisztiam
#31002
euro truck simulator 6,79? annyiért jó nem?

Asus P8Z77-V, Intel Core i7-3770 3.40 Ghz, Corsair 32GB DDR3, ASUS RTX 2070 SUPER 8GB, WD 1000 GB 7200Rpm, Samsung 860 EVO 500GB SSD, Cooler Master Hyper 212 Evo, Corsair HX 650W, HAF 912 Plus

Papa01
#31001
Elég nokedli a felhozatal... 😊 Mondjuk a Dead Space 2-őt ,megvettem 2,49Eur-ért. 😊 Az első rész nagyon tetszett...
Kártyázás ilyenkor nincs?
Utoljára szerkesztette: Papa01, 2016.10.28. 19:18:11

If you ask me, you do what you want... :) Intel Xeon E5-2678 v3, 12-Core, 3300 MHz (33 x 100) | 32 Gb RAM | Geforce 1660Ti 6Gb

RelakS
#31000
A kívánságlistámon egy db 50%-os leértékelés keletkezett...

Azt hiszem, kivárok egy következő szélt 😄

sg discord: https://discord.gg/ezkyQvNE

IMYke2.0.0.0
#30999
"Elvileg ma este 7 körül indul az egy hetig tartó Halloween Sale."

Jó lesz az 2016.10.28 - 2016.11.01-nek is --- azaz 4 naposnak.

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

Krisztiam
#30998
az jó alig várom 😊

Asus P8Z77-V, Intel Core i7-3770 3.40 Ghz, Corsair 32GB DDR3, ASUS RTX 2070 SUPER 8GB, WD 1000 GB 7200Rpm, Samsung 860 EVO 500GB SSD, Cooler Master Hyper 212 Evo, Corsair HX 650W, HAF 912 Plus

3Error
#30997
Igen, lehet költekezni. <#nyes>

[ I'm in, everyone of machines... POWAAA ! ;) ] [ Steam/Origin : error.dtp (errordtp) ]

PetruZ
#30996
Elvileg ma este 7 körül indul az egy hetig tartó Halloween Sale.
RiCSi1234
#30995
Na, most volt egy Win 10 update, meg egy kicsi steam frissítés, végre működik az online store a steamen..

GTA V (*.*)

3Error
#30994
<#eljen>

[ I'm in, everyone of machines... POWAAA ! ;) ] [ Steam/Origin : error.dtp (errordtp) ]

#30993
Korlátozott ideig (november 7.) ingyenesen beszerezhető a Steamről a Batman: The Telltale Series első évadának első epizódja.
3Error
#30992
vegicsek

[ I'm in, everyone of machines... POWAAA ! ;) ] [ Steam/Origin : error.dtp (errordtp) ]

3Error
#30991
Sok mindent lehet olvasni a neten, szerintem próba/szerencse. Veszteni nem vesztesz. <#wink>
(persze csak akkor, ha Steam-en vásároltad)

[ I'm in, everyone of machines... POWAAA ! ;) ] [ Steam/Origin : error.dtp (errordtp) ]

Maxtreme
#30990
Srácok.
Abban az esetben ha az ember megvásárolt egy Early acces játékot bízva az ott leírtakban, a jövőbeli tervekben, és a studio úgy dönt hogy ő bizony megszűnik, lehet kérelmezni a refundot? (független a játékidőtől és a vásárlási dátumtól)
Ráadásul rohadék módon az említett játék a hétvégén free2play formában volt elérhető, a fejlesztők gondolom bíztak abban hátha többen megszívják... (ha valakinek megtetszik, megveszi) Mert az is biztos hogy ez nem egyik napról a másikra dőlt el hogy lehúzzák a rolót..
Egyébként a United Front Games-ről van szó.

Utoljára szerkesztette: Maxtreme, 2016.10.18. 06:34:38

3Error
#30989
Restart? Mostanában is volt frissítés, lehet, hogy leszedi akkor.

[ I'm in, everyone of machines... POWAAA ! ;) ] [ Steam/Origin : error.dtp (errordtp) ]

MoRT2195
#30988
Töltsd be böngészőben.
oneal1
#30987
sziasztok!

steam-en belül, nem töltődik be az áruház, raktár, community.

mi a teendő?

!Forza Ferrari!

MikX
#30986
Sziasztok!
GMG-s bundleből van két kódom, engem nem érdekel, de hátha valakinek kellene.
Sid Meier's pirates, és Fly and Destroy.

\"Say \'what\' again. Say \'what\' again, I dare you, I double dare you motherfucker, say what one more Goddamn time! \" Uplay: Mekee85 Steam: psn_mekee85 Origin: Mekee85

3Error
#30982
Tényleg-tényleg, ezért nem vásároltam náluk én sem végül ! (vagy refund volt nálam is? nem emlékszem) Mennek a csába, igazoljam magam... <#ticking>

[ I'm in, everyone of machines... POWAAA ! ;) ] [ Steam/Origin : error.dtp (errordtp) ]

MerlinW
#30981
Miután nem kapod meg a terméket amíg nem igazolod magad, nem volt mit elvenni. Az igazolást természetesen fizetés után kéri az oldal. Addig meg zárolva van az összeg. Mikor ezzel szembesültem, megírtam a oldalnak direktbe és paypal-on is, hogy nem áll szándékomban hivatalos adatokat megadni magamról, főleg nem a személyimet, így inkább elállok az üzlettől, kérem vissza a pénzemet és a soha viszont nem látásra. 1 napon belül megoldották. Sőt felajánlották, hogy legyen óhajom szerint, igazolás nélkül is odaadják nekem a terméket. Erre már csak annyit írtam, hogy bocs de már nem aktuális, megvettem a cuccot máshol 2 perc alatt, három kattintással.
Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2016.10.14. 18:32:28

[merlinw.org]

#30980
Végül eszembe jutott, hogy ismerősnek van raktáron a kiszemelt játékból és egy picivel drágábban megvettem. 😊 +600ft-al került többe. 😄
#30979
Többször vásároltam már az Instantról Paypallal és kártyával is, még sosem kértek semmit. Nekem valamiért bizalomgerjesztőbb egy fokkal, mint mondjuk a G2A, de ez persze szubjektív. 😊

https://www.twitch.tv/nephinplaysgames https://twitter.com/Nephin79 http://www.handofunity.eu/ (Ashes of Creation)

Scooter
#30978
Mármint, hogy érted, hogy "kértem vissza a pénzemet?" A steam-en lévő játékaid megmaradtak tőlük?