Kedv élénkítő szerek!
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
- Mit izgulsz, a zsernyákoknak most egészen más dolguk van, javában keresgélik a két eltűnt holttestet - Ha nem kapcsolod ki ezt a szirénát, az egyik holttestet biztosan meg fogják találni
shit happens
Nagyon durván depressziós voltam. Nem az a "hûdemenõvagyok mert depivagyok", hanem NAGYON durván.
Idénre változtam egy kicsit. Persze sokban nem: másodpercek alatt felbassza bárki az agyam, hülyeségeken felhúzom magam, ilyenek. De sikerült kilépni abból a brutális mélységbõl, ahova leküzdöttem magam...
Annyi, hogy nem szabad hagynia magát az embernek. Ha rossz kedved van tegyél róla hogy ne legyen. Akarattal bármit el lehet érni.
Nekem nem ment egyedül, pszichiáterhez jutottam. Teszt alapján, amikor már nem is volt annyira durva a kedélyállapotom (nem sírtam minden este, ilyenek) azt állapította meg elég súlyos depresszióm van (mit mondott volna fél évvel azelõtt). Felírt egy gyógyszert, meg néha elmegyek hozzá dumálunk fél órát.
A gyógyszer minden nap szedendõ, elõször olyan étvágyat csinált hogy napi 5-6 alkalommal kajáltam. Ez mostanra elmúlt, sajna 😊 Az álmosító hatása még most is megvan, ha beveszem utána 9 óra alvás muszáj.
De sokkal jobban vagyok. Most volt egy szakításom, az sem viselt meg egy napnál tovább. Szarni kell mindenre. A világszemléletben azt az elvet kell vallani mint a tûzfalaknál, deny all és pár portot nyitsz... szarni kell mindenre, és pár dologra odafigyelni, nem pedig utólag azt mondani jó ezen nem húzom fel magam.
Szóval ez egy kedélyjavító dolog (a neve Remeron), ha a kérdésre akarok válaszolni. De sztem ne is játsz a gondolattal, hogy oda juss mint pl én voltam vagy innét még Dzsini.
A bulik szarok. Füvezni gyökér dolog. Inni nem kéne, cigizni tilos. A közhiedelemmel ellentétben NEM baj, ha számítógépezel. Azt csinálsz, amit akarsz. Ha gépezni akarsz, akkor gépezel.
A lényeg hogy a beszûkülést megakadályozd. Én most léptem abba a fázisba, hogy beszûkül az életterem, az emberi kapcsolataim. Elvesztettem 1 barátot, 1-2 havert, 1 barátnõt egyszerre. Kéne valami felé nyitnom, pl. eljárok majd úszni, meg egyéb faszságok.
A zene tényleg hasznos lehet, sõt nagyon hasznos.
Szóval szerintem elsõsorban a hozzáállás a fontos, ha nem tudsz elszakadni a géptõl (ahogy én sem tudok) akkor ne szakadj, de ne fórumozz, meg játsz, hanem tanulj. Most töltök SoftImage|XSI EXP-et meg tutorialokat 😛 Ott a linux. Közben hallgass zenét. Lefekvés elõtt olvass, könyv az egész világ. Meg mozogj, ismerõsöket kell szerezni. De nem szabad beleélni ebbe magad hogy te milyen faszán rosszkedvû vagy. Ha meg segítség kell, ne habozz szakemberhez fordulni.
>>IMHO
Ez így ennyi.
:: http://www.behun.net :: Teh pwn Palace!™ ::
Magáról beszélt...
MSN:[email protected] | http://walaki.deviantart.com/ | japánautóbuzi™ HUNAKAMO drift.racing | www.drifter.hu
Én nem mertem elmenni, mert félek, mint a szar, de nincs is rossz kedvem, tehát bátran állíthatom, hogy nem vagyok érintett a dologban

A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.
„Aki tudja a hogyant, mindig fog találni munkát. Aki ismeri a miértet, mindig a főnöke lesz.” - Emerson
Engem ha nagyon magamalattvagyok és nincs senki a közelemben mindig feldob a zene, akármilyen, amit szeretek.
I\'m a Goodfella just like Deniro, punk.
A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.
A fû nem kedv élénkitõ!
''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''
\"Life is around you and in you.\"
már három éve bele vagyok esve valakibe,de nem tok kezdeményezni pedig halottam ,hogy õ is belém volt esve még az év elején is!De a köcsög barátnõje lebeszélk1e rólam pedig csak kegy kis idõ kelett volna!Mind1 szarom lefele hazafelé megittam egy jó kis amstelt(bazze 179ft volt!)most meg jön anyám névnapi perzsgõje!Majd válaszolgatok ,de most dolgom van😛
Cannabidmje meg nem árthat mert úgy is az összes drogosra jellemzõ tünetel rendelkezem(voltam már vizsgáltaon is mert szüleimn azt hizzék ,hogy...) sõt többel szal max csak használhat!
Van egy olyns érzésem ha szüleim hazaérnek lesz egy kis balhé
Loál így visszaolvasva van egy két hiba😄
\"Life is around you and in you.\"
Sztem nem feltetlen szukseges vegleg elbucsuzni a geptol, meg a nettol... en naponta legalabb 3 orat ulok elotte es nincsenek ilyen problemaim. Lehet, hogy novelnem kene a dozist?
Na jo, felhivom a baratnom😊
Háboruzni a békéért olyan mint szeretkezni a szüzességért!
Jarj techno partykra😊 Nem vagom milyen a zenei izlesed, de ha nyitott vagy az elektronikus zene fele, akkor be fog jonni! Nem kell feltetlenul labdazni, de a sok bogyos kozott kurvara fel tudsz oldodni. Ettol pedig megno az onbizalmad. Sok a baratsagos ember az ilyen bulikon😊)))
Háboruzni a békéért olyan mint szeretkezni a szüzességért!

One Ring to rule them all, One Ring to find them, One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.
ez garantáltan jókedvet csinál
De ha az akarat erõd nem elég, és csak úgynevezett "cuccal" megy, akkor az úgysem vezet majd sehova.
Bulizz sokat, járj moziba, ne nézz TV-t (legalábbis kereskedelmi csatikat ne), OLVASS!!!
Ez a legfontosabb!
One Ring to rule them all, One Ring to find them, One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.
\"Life is around you and in you.\"
\"Life is around you and in you.\"
\"Life is around you and in you.\"
Vagy válassz valami elfoglaltságot. Ehhez nem kell semmilyen "cucc", csak megfelelõ életmód. Ennyi.
One Ring to rule them all, One Ring to find them, One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.
\"Life is around you and in you.\"

\"És cselekszem rajtok nagy bosszúállásokat fenyítő haragomban, hogy megtudják,hogy én vagyok az Úr,ha bosszúmat állom rajtok.\" Ezékiel 25, 17
\"Life is around you and in you.\"
Mondjuk ahhoz is kéne a cucc!Sajna a gép elõtt depis leszek és kéne valami ami átlendít a dolgon!A gép abbahagyása nem segít egy hetet hagytam ki a nyáron és alig bírtam ki
\"Life is around you and in you.\"

\"És cselekszem rajtok nagy bosszúállásokat fenyítő haragomban, hogy megtudják,hogy én vagyok az Úr,ha bosszúmat állom rajtok.\" Ezékiel 25, 17
Ezt pont te mondod??????????
LOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOL
MSN:[email protected] | http://walaki.deviantart.com/ | japánautóbuzi™ HUNAKAMO drift.racing | www.drifter.hu
Van egyáltalán ilyen?
\"Life is around you and in you.\"