18477
Tippek, trükkök a barátnő lelkivilágához, kapcsolatunk fenttartásához.
-
Wolwerine #11868 Kösz. Eredetileg a név helyére akartam rakni...
Nem vagyok az a típus, aki ajtóstól ront a házba. Nem zaklatom. Nem vagyok bunkó. Azért bocsátom ezt előre, mert ugye az SMS-ekre nem válaszol (csak ritkán), viszont nem mondja hogy ne írjak. Ha ki kell nyitni a száját, akkor megteszi, úgyhogy szólna. Azt a találkozást végül is sikerült összehozni, de érdekesen sült el. Szóval három hét után eszébe jutottam. (kicsit pedzegettem, hogy azért most szerdán 18.00-kor kíváncsi lehetne rám, ha már annyiszor rohantam miatta.)
Elfelejtettem mondani, hogy azért közben sikerült még egy ügyben kirántanom a sz*r-ból, bár ez jóval enyhébb volt.
Szóval csörög a telefonom, este 18.05.-kor. Már más dolgom volt, mert ugye nem szólt előre hogy mit döntött. A leányzó a szokásos bajban vagyok hangján közli, hogy részeg (nagyon súlyos volt), és nincs ereje hazamenni. Azért hozzáteszem, hogy ritkán iszik. Kérdés: mi baj van? Azt mondta, "ha te azt tudnád" A programom átszerveztem, és megindultam elé. Egyébként másodállásban is dolgozik, ott sikerült a melósokkal iszogatnia.
Kiemeltem a két srác közül (első reakcióm az volt, hogy ők itatják, úgyhogy mélyen a szemébe néztem mindkettőnek, erre elhúztak...). Kis segítséggel sikerült felöltöznie.
A balhé után amúgy már megegyeztünk, hogy csak barátság lesz köztünk, én azt mondtam neki hogy szeretnék néha magamról is mesélni, elmondani ha valami bánt (tudjátok, ilyen egy barát, amúgy meg magáról mesél, róla többet tudok, mint az igazi barátja), szeretnék néha találkozni vele. Na ez a találkozás húzódott három hétig.
Végre beszélgettünk. A kocsiban mondja, hogy dél körül beszélgetett az anyjával, mesélt rólam és arról, hogy azért nem szertne találkozni velem, mert esetleg a Gábor (a barátja) félreérti. Az édesanyja azt mondta neki (bölcs asszony), hogy a srácnak nem kell mindenről tudnia. Idáig jutottunk, amikor a barátja megcsörögte azzal, hogy bejön érte (amúgy egy faluban lakik). Jó, összefutottunk vele. Persze csodálkozott, hogy a barátnője a kocsimból szállt ki. Na mindegy, felvetettem, hogy igyunk meg egy sört. Erre a leányzó összeszedte az előbbi két emberkét, és velük együtt elmentünk sörözni.
Úgyhogy a nagy beszélgetés vége az lett, hogy ültem a barátjával szemben, beszélgettünk, plussz a munkatársaival, akiket ugye az előbb még majdnem megvertem (mielőtt elítélnétek nem vagyok kötekedő típus, nagyon régen verekedtem utoljára, csak ugye a szerelem). Pár szót azért tudtam vele váltani, közötte volt a jótanács, amit kaptam: "d*gj meg minden nőt, akit tudsz, utána gondolhatsz komoly kapcsolatra". Utána pályára állt és eltűnt valahova, én meg maradtam a három pasassal. -
Wolwerine #11867 Kösz. Eredetileg a név helyére akartam rakni...

Wolwerine #11866 Kösz. Eredetileg a név helyére akartam rakni...

#11865 neharagudj, d egy véleménnyel vok ákossa!
Sztem csak hihasznál...
Tett valaha bmilyen célzást, h érdekeled te?
Vagy viszozta már a kedvességed?
Egyébként megérné neked egy olyan ember mellett lenned,a ki állandóan bajban van?
Sztema barátjának is bőven elege lehet már belőle4
Türelmes fazon lehet!
Neked lenne hozzá türelmed?
Ez objektíven próbáld átgondolni, mert most elfogult vagy, de mi lenne, ha már 2 éve együtt lennétek, s már vagy az ezredik balhéját csinálná?
Akkor is szeretnéd és segítenéd?
Jól gondolod át!
-
akos #11864 Kihasznál. És ahogy lejött nekem: a legcsekélyebb mértékben sem viszonozza az önzetlenséged.
Szerintem felejtős... -
Wolwerine #11863 Na szóval. Az események még zajlanak... Próbáltam rávenni, hogy időnként beszéljünk másról is. Speciel rájöttem, hogy ha nem akarom teljesen elveszíteni, bizonyos dolgokról le kell mondanom. (na jó volt némi önzés is benne, ugyanis nagyon rossz nélküle.) Szóval sosem ért rá(m). Ezt azért hangsúlyozom, mert pl. a múlt héten nyolcszor találkoztunk. Így zajlott le: figyelj, megejthetnénk azt a beszélgetést ma este? Ha ráérsz, meló előtt összefuthatnánk (én szabadságon voltam). Válasz: ugyan már. Két éjszakás között?
Persze csörgött a telefonom, és az említett időben (amikor ugye nem ért rá) berohantam a céghez megnyugtatni, ugyanis szabályosan pánikba esett. Úgyhogy üldögéltünk, beszéltem vele, még hazudtam is neki (csakis azért hogy megnyugodjon, őszintén szólva vannak még buktatók). Ez megismétlődött nyolcszor. Na jó, nem mindig én rohantam, időnként ő keresett meg.
Voltam annyira korrekt, hogy egyetlen alkalommal sem hoztam szóba, amit akartam. Folyt. köv. -
akos #11862 Várom a folytatást.
A kép beszúrásának az a módja, hogy a Hozzászólás ablak alatti [kép] linkre klikkelve beilleszted a kívánt képfile url-jét. De csak magát a képét, ne az egész honlapét - jobb klikk a képre, tulajdonságok... és az elérés címszónál található url-t másolod ki. -
Wolwerine #11861 Van folytatás is, egyébként hogy csináltad? -
Wolwerine #11860 A kép lemaradt. Szóval kifogtam a létező legrosszabb párosítást. Barát/munkatárs/és nincs egyedül...
Egy igazán életvidám csajról van szó. Kicsit alacsony, kicsit duci, de hát istenem. Láttunk már ilyet. Felelőtlen, meggondolatlan, előbb cselekszik, azután gondolkodom típus. Nem láttam még hozzá hasonlót, aki ilyen intenzitással keverné magát bajba. Ha bajt mondok, akkor B A J-ra gondolok, elképzelni sem tudjátok hogy mire nem képes... Ilyenkor persze hozzám rohan, a nap bármely szakában, legyen akár éjjel kettő.
Egy példa. Képes volt otthagyni a retiküljét felügyelet nélkül egy kocsmában (meló után beugrott pár haverral, én sajnos késtem negyed órát.) Persze lenyúlták a pénztárcáját. Mit tesz ilyenkor egy nő. Na ő rárontott az egyetlen szóba jöhető fazonra (nála is volt a tárca), aki egyébként kétszer akkora mint ő, ráadásul régebben elég jónevű bokszoló volt. A srácok kissé lemaradva követték, ő gyorsan megrugdosta az embert, kapott is egy tanítani való jobb horgot a szeme alá. Sajnos nem voltam ott, de ez volt az a pont hogy úgy döntöttem, beleszeretek.
Más. A legtöbb bajba meló közben keveri magát. Elég kényes helyen dolgozunk, úgyhogy ha nálunk keveredik bajba az ember, akkor az igazán súlyos következményekkel jár. Például egyszer sikeresen rárontott egy fazonra (egyébként az ürgének komoly mentális zavarai vannak), persze ki az aki odarohant... Hát én. Na az ember lehorzsolta a könyökét, úgyhogy simán összekent vérrel engem és őt is. Hogyne derült volna ki, hogy AIDS-es. 6 hét múlva kézenfogva irány az ÁNTSZ, hál istennek az eredmény negatív lett. Itt már poénkodtam, ha esetleg gond lenne, elveszem feleségül...
Nem ez a kettő balhéja volt. Átlag havonta egyszer csinál valami olyasmit, ami ha velem történne, rég elvitt volna az infarktus.
Lehet hogy ezt szeretem benne igazán. Hogy mindig bajba kerül. A múltkor már rákérdezett...
Szóval próbálkoztam kicsit nála. Az első reakció: hogy képzeled. Ha ilyeneket mondasz, barátok se lehetünk. Felhúzta az orrát és úgymond "távolságot tartott". Ez akkor nagyon rosszul esett. Nem is beszéltünk, ha kérdeztem valamit, nem válaszolt, ha poénkodtam valamin, megsértődött. A következő lépés az volt, hogy sikerült elkövetnie élete legnagyobb balhéját (szerinte a legnagyobb, ugyanis volt egy, amiről nem fogta fel hogy mivé fajulhatott volna, ha valaki nem fedezi). Ezért csak kirúghatják. Tehát csörgött a telefonom. Természetesen gondolkodás nélkül ugrottam. Szépen feljött hozzám a lakásomba (a barátjával együtt, aki ugye tudott arról hogy előtte próbálkoztam) és beszélgettünk. Persze nem arról, ami engem érdekelt volna, eszembe sem jutott, hogy kihasználjam a helyzetét/helyzetüket. -
#11859 Szióka köszöntelek,köszöntünk Téged!Örülünk neked és várjuk hozzászolásaidat! :-))) -
#11858 Szia Wolwerine! -
Lacika 79 #11857 csak annyira "semlegesnek tűnt a hangod". :)
asszittem, tudtomon kívül valami rosszfát tettem a tűzre. :P
Jól esik pici szívemnek eme sorokat olvasni :) -
#11856 Nincs rossz kedvem és milyen is vagyok...? :-D Lacika,a kedvenceim között lebegsz,hogy gondolhatod azt,hogy bármi bajom is lenne veled? -
akos #11855 Szia,
érdeklődéssel várjuk a hozzászólásod! :)
A képet így gondoltad?
-
Lacika 79 #11854 üdvözlünk a mi kis "családunkban" :)
várjuk a témát :P -
Lacika 79 #11853 -
Wolwerine #11852
Sziasztok! Most regisztráltam és ez az első hozzászólásom. Értelmes társaságnak tűntök, úgyhogy rendszeresen megjelennék itt. Ja igen. Van egy érdekes problémám (tudjátok a szokásos, NŐ). Majd felvezetem. Érdekelne hogy mi a véleményetek. -
akos #11851 Miért kéne egyeztetni? Úgy gondolom, az az ideális, ha az ember tisztában van azzal, hogy önmagánál hol a határ. Mi az, amit el tud viselni egy másik embertől, és mi az, amit nem. Ezen nincs mit egyeztetni: ezt egyszerűen le kell fikszálni, meg kell beszélni. Egymással. És ha mindketten tisztában vannak egymás határaival és kompromisszumkészségével, akkor hajrá... vagy nem. De az biztos! -
Lacika 79 #11850 jah, amúgy rossz kedved van, vagy csak velem vagy most ilyen? -
Lacika 79 #11849 ezt magadtól kell megkérdezni. Én rájöttem, hogy érdemes lenne ésszerű keretek között, de ugye két ember kell az ilyesmihez. -
Lacika 79 #11848 Előtte beszélgettem egy picit az exemmel. Az jól esett, így jó kedvem volt egész este. Na meg a félrészeg haverok poénjain is lehetett mosolyofni néha. :) -
Lacika 79 #11847 itt véletlenül maradt le a smiley? Mert ha nem, akkor nem értem, miért baj ez. -
#11846 Ákos, csak éppen ezt nagyon nehéz egyeztetni... -
#11845 Itt kezdődnek a nézet eltérések... -
akos #11844 Arch: kellene... :D
Kén-e vagy?! :D:D -
#11843 Akos: kéne?? -
akos #11842 Épp ezért: mindenkinek önmagához mérten kéne megítélnie/eldöntenie, hogy meddig enged, és mettől nem... -
#11841 Kriszti: igen, csak van, hogy a két embernél máshol van a határ... -
#11840 Jó kérdés:de nem lehet mindig,mindent lenyelni eltűrni mert akkor a másik nem fogja tudni,hogy hol az a bizonyos határ... -
#11839 Jó duma...és te csak vigyorogtál egész éccaka,mint a rohadt alma?Történt is valami? -
#11838 És ezt közzé mered tenni? -
#11837 És kérdés, hogy érdemes-e mindig engedni... ? -
Lacika 79 #11836 ezért írtam, hogy elvileg valakinek mindíg engedni kell. csak az a gáz, ha mindíg ugyanannak kell engedni -
#11835 ?akkor meg lehet csinálni elvileg.?
Ott a kulcsszó: elvileg...
Csak ha két ember makacs, önfejü, akkor... szóval van, hogy nem megy, akárhogy akarják is. -
Lacika 79 #11834 mos'mé'?! hosszú volt az éccaka :)
elmentünk a haverokkal picit szórakozni. mondjuk én voltam a sofőr, mint általában, de azért elvoltam. ittam sok kék-szürke dobozos energiaitalt, mert a sárga üvegest azt utálom, így egész jól elszórakoztam. Na de ez nem is ide tartozik.
Ha a szerelem elmúlik, utána is működhet a dolog, csak meg kell tanulni tolerálni a másik "hülyeségeit". Nehéz dolog, de ha tudjuk, hogy fontos a másik, és szükség van rá, akkor meg lehet csinálni elvileg. -
#11833 Akos: Jó, mindegy. -
#11832 neked hamupipőke P -
Lacika 79 #11831 háj! ez kinek? :P -
#11830 és még reklámozza is P -
akos #11829 Egy szóval sem állítottam az ellenkezőjét...