18477
Tippek, trükkök a barátnő lelkivilágához, kapcsolatunk fenttartásához.
  • Lacika 79
    #12228
    Na szóval, a szombati kis találkozó :)
    Tehát vége volt a bulinak, mindenki ment nyugovóra térni, exemék is elindultak haza. én még maradtam pár percet, aztán indultam én is, persze nem haza, hanem hozzá. Picit meglepődött, mikor beállítottam. :)
    Beszélgettünk rólunk, meg hogy tudja, hogy jobban teccenek nekem a barátnői, mert sokat vagyunk együtt, stb. szal picit felhúzta az orrát. Felhozódott a szex, hogy mindkettőnknek milyen jó lenne. Azt mondja, hiányzik neki nagyon, de nem velem, ezek után meg főleg nem. Én persze vigyorogtam közben, és mondtam, hogy tudom úgy is, hogy én voltam neki a legjobb. De Ő akkor is azt mondja, hogy nem kellek, stb.
    Erre mondom neki, hogy jöjjön ide hozzám. Nem jött, úgyhogy Én mentem oda, ezek után már csak rajtam állt, hogy mi lesz. Egy karnyújtásnyi távolságból már nem tétlenkedek. :)
    Hozzáérek, erre mit mond?! "Szemét vagy!" :)
    Az lehet, de jó vagyok. Erre Ő: az biztos.
    szal ezek után megtörtént aminek meg kell történnie.
    Miután vége lett, egyből el kezdett sírni. Nem tudtam, mi a probléma. Talán rossz volt? Nem, nagyon jó volt neki. Akkor mi a baj? Semmi.
    5 percig tartott mire kiszedtem belőle, mi az oka a sírásnak.
    Az az ok, hogy MINDÍG ERRE VÁGYOTT!!! Hogy velem, ott, együtt, stb.
    De akkor mi a baj? Fél, hogy nem fog működni. Én pedig tök nyugodtan mondtam neki, hogy semmi baj, nyugodjon meg, nem lesz semmi baj, ne legyen lelkiismeret furdalása, stb. Erre Ő: nincs lelkiismeret furdalása, csak ne haragudjak rá, de még le kell zárnia dolgokat, mert nem akar megbántani. Szal mintha Ő kezdene el alkalmazkodni, hogy nekem jó legyen. Azért ez elég érdekes szerintem. Jah, és végig ölelt, meg simogatott, meg ilyesmi. Közben pedig mondta, hogy lassan menjek. De még azért szorított egy picit. :)
    Jah, kérdeztem, hogy most akkor mi van? El szeretnél engedni? El szeretne, de nem tud és nem is akar igazán elegedni. :)
    Szal lehet, hogy csak egy kis időre van szüksége, ki tudja.
    Tegnap éjszaka is küldött egy SMS-t, utána beszéltünk telón 35 percet, meg ilyesmi. Én nem hívtam, nem futok utána, had érezze, hogy mostmár Ő következik. Mondta is, hogy majd beszélünk, csak időre van szüksége. De hogy is mondják a nagyok? Ha igazán szereted elengeded, és ha visszajön akkor tudod, hogy Ő az igazi. Vagy valami ilyesmi, nem emléxem pontosan. :D
    Szal én most pihenek, kezd visszatérni az önbizalmam, mert hiába akar rámenni pár balfasz, mégis Én kellek neki. Picit érdekes a story, de ezek tudatában úgy érzem, bármi is lesz, Én vagyok neki az igazi.

    Ha valamit kihagytam, majd leírom. :P
  • akos
    #12227
    Régimodell nem csúcsmodell :DD
  • Sir Quno Jedi
    #12226
    /me Csúcsmodell, Hajításálló, Saválló, Dobásálló, Ütésálló, Hőálló, Butauser álló !
  • akos
    #12225
    Pofádat enni használd, teeee leselejtezett ócskavas, vagy hajítalak a sósavfürdőbe, aztán ledoblak a szahara közepibe! :)))
  • Sir Quno Jedi
    #12224
    VÁSZIZDÁSZ ?! Teeee puhapötsű kis újreg ! :DDD
  • akos
    #12223
    Kuzs!! :D
  • Sir Quno Jedi
    #12222
    Nem láthatsz ! Inkongnítóban tevékenykedem... :DDD
  • Sir Quno Jedi
    #12221
    Pedig KIZÁRÓLAG a regisztráció időpontja és a hozzászólások száma számít ! EZ kőbe vésve pihen fekete monolithon...
  • akos
    #12220
    Já-já
  • krisztike
    #12219
    Megpróbáltam csak kedveskedni a "férfias hangoddal",de csak merészkedtem azt gondolni(ami nem fájt...),hogy férfias hangog van-csúnya lenne ,ha a magas cét ütnéd meg,még akkor esetleg valami más jutna eszembe...Örülök,hogy jól vagy a puncizás pedig már a TE dolgod,ebben nem tudok segíteni...:-)))
  • akos
    #12218
    Férfias hangom? Nem is hallottad még... :-P

    Velem amúgy nagyjából minden oks... élek-éldegélek. Rendszerint este 6-8-ig a fősulin vagyok (éjjel-nappali tagozat rulZ), szó' emellett nem sok idő van puncizni, meg bármi mást csinálni... :-/
    De azért igyekszem. Többnyire bármi mást csinálni... kiállítások, konferenciák, vitafórumok, stb stb.
  • krisztike
    #12217
    Sziasztok mindenkinek!Az új nőkhöz mindenkinek sok sikert kívánok!Ákosnak:régen hallottam már férfias hangodat,de úgy látom azért jól vagy a hidegidő ellenére...:-)Meséljltek el mi történt...:-DDD
  • Lacika 79
    #12216
  • Chaos Mad
    #12215
  • Lacika 79
    #12214
    na, elteszem magam holnapra, mert kezdek hülye lenni megint :D
  • Lacika 79
    #12213
    Ha már itt tartunk, grat Chaos-nak is, Ákosnak pedig simán hali, mert nem tudom, vele mizu. :D
  • Lacika 79
    #12212
    halló Prezi! Grat az új nénihez :D
  • Lacika 79
    #12211
    szerinted? úgy ismersz, hogy tétlenül ülök? :D

    [nagyképű, de legalább őszinte]
  • Lacika 79
    #12210
    Cia! :)

    Holnapra összeszedem a gondolataimat, és megpróbálom egy kisebb regény formájában szavakba önteni a dolgot.
  • PResident Evil
    #12209
    jájj, nehogymá a robothoz küldj, látom elégszer hidd el! alig tompult szellemi tudatommal végülis elmagyaráznám neked, miujság :D

    gyere ide offolni :D

    [dzson konnorkodik]
  • akos
    #12208
    Milyen újonc te süsü?? Ha még mindig a régi (DecenS) nickem használnám én is 3 csillagos lennék, apuka... :DD

    Mellesleg a szellemesség és a rátermettség nem a regisztráció időpontjától függ :DD Menjé, kérjé órákat a robottól, az talán fel tud vértezni egy kis fegyverzettel, hogy ne fegyvertelenül indulj egy szellemi csatába :D
  • PResident Evil
    #12207
    gyerünk Fábry, villants egyet ! :DDD
  • PResident Evil
    #12206
    lol nehogymá egy újonc névrokon ossza az észt ezen a kakasdombon !
  • Chaos Mad
    #12205
    látom elvagytok, bevennétek 3.-nak?

    ja sry ez a barátnős topik :D
  • akos
    #12204
    Pfff... gyengus vagy fiú, erre még gyúrj egy kicsit, aztán újra nekifuthatsz
  • Chaos Mad
    #12203
    ez nagy nulla volt :DDD


    [halkan megjegyzem nem egy diszkós plázacicát szedtem fel..]
  • PResident Evil
    #12202
    az eddigi összesre
  • akos
    #12201
    Milyen meleg üzeneteim, te nyomi?? :DDD
  • Chaos Mad
    #12200
    lol :D
  • PResident Evil
    #12199
    próbáltam meleg üzeneteid mellé kiszögezni hogy én hetero vagyok, sry !

    [:DDD]
  • Chaos Mad
    #12198
    yeye.. köszz :)
    király :))))
  • Chaos Mad
    #12197
    nem nem.. most nem azért mondom de ez télleg más...
  • akos
    #12196
    És miért kellett külön megjegyezni, hogy női?
    Minőségi váltás...? Eddig férfi volt? :DD

    [Halkan gecizik...] :DD
  • PResident Evil
    #12195
    nekem is van női partnerem, végre...

    [halkan megjegyzi]
  • krisztike
    #12194
    Szia!Neked is gratulálok és örülök,hogy magadhoz tértél és ismét boldog vagy...:-)Látod,igazam volt abban,hogy ne szaladj olyan szekér után,ami nem fog felvenni...és ezzel nem akarlak megbántani.Végre Te is boldog vagy,sztem a boldogság mindenkinek jár.:-)))(Holnap leszek már fáradt vagyok.)Jó éjt és szép álmokat mindenkinek!:-)
  • ZsirosKenyer
    #12193
    szerintem azok a csajok olyanok is...
  • Chaos Mad
    #12192
    nekem meg összejött az uj bnő... yeyeyeeeeee.... :P

    király! :)
  • krisztike
    #12191
    Szia(sztok)!Megjöttem és a lányomék nyertek,ők voltak a legjobbak a Baj van a részeg tengerésszel című mixre adtak elő táncot és a Vivien tanította be a táncot az osztálytársainak.Olyan bűszke vagyok rá...:-)))Egyébként gratulálok-legalább is,ha az történt,amire gondolok...:-)))
  • Chaos Mad
    #12190
    loool :DDDD
    van benne valami
  • Wolwerine
    #12189
    Más. Az egyik haverral beszélgetve (persze a nőkről, mi másról beszélnénk?) egy érdekes módszerre bukkantam. Mondjuk szerinte a hasonló sikerekhez nekem plasztikai sebészre lenne szükségem? Úgyhogy megkapta, szerintem mit hosszabbíttatott meg műtéttel?

    Soha nem érte be egyszerre egy barátnővel. Azonban másokkal ellentétben ő nem bujkál és nem tagadja le a dolgot.

    Ehhez tudni kell, hogy azért megpróbálkozik mindennel, ami él és mozog, csak jó nő legyen. Érdekes módon mindegyik csaj értelmes, érzékeny, jól néz ki, stb. Most egyszerre három barátnőt tart, az első nem tud semmiről, a második tud az elsőről, a harmadik az első kettőről. Persze közben szervezi az utánpótlást.

    Szó szerint idézem erről a véleményét: ?Meg kell nekik mondani, hogy már van barátnőd. Gondolják át, hogy így kellesz-e nekik. Úgyis kelleni fogsz. Mindegyik azt hiszi, hogy egyszer ő lesz az első. Abba nem gondolnak bele, hogy hiába lennének ők az elsők, mellettük is tartanék még kettőt??