Freelancer
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
450wes Chiftek tápom van.
Kék halál vagy táp, ahogy mondtam. stewe szerint a grafikus kártya driverrel hal össze, próbálj új/régebbi drivert.
a radeonommal simán ment, a mostani 7600gs-el meg majd kipróbálom, mert kedvet kaptam hozzá, fõleg a linkelt privateer modhoz
Mert mindne más játék szépen megy és nem nem csinál ilyet csak a Freelancernél.
Moondom cruse engine és a végén visza méshogy nem fogod tudni megcsinálni:(
Én még mindig a magellánba menekülõ küldetésnél rostokolok :)
Menekülni kell mert Juni lelõtt egy tisztet, rendõrõk szarrá lõnek, de azért lõjek szét valami oltári nagy hajójukat. Pajzsfeltölt., nano nulla. Aztán eljutunk valami bázishoz, amit körbevesznek valami rendõrök, erre azt mondja, védjem meg a bázist. Persze pajzsfelt., nano nélkül. Aztán megint menekülni, most a magellánba. A baj az hogy ez már két dokkolás eddig, és dokkolás közben olyan szépen szétszednek hogy ihaj. Mostanra már a pajzsom is féig lement. Magellánba megyünk valamerre, erre meg megjelenik egy rakat fejvadász, rohadjon meg. Pár lövés és kampec vagyok. Nem tudom a többiek ezt hogy csinálták meg, a látható bolygók/állmások mindegyikén voltam, legjobb van mindenbõl ami elérhetõ, konkrétan graviton pajzs 3-as osztályú (rendõrök két fegyvere ellen is erõs) a nehézvadászon.
Nem tudom miért kellett így elbaszni ezt a játékot, csinálhattak volna bele nehézség választást. Egyelõre repkedek meg körülnézek, csak kissé zavaró hogy ez a "free" névkezdetû játék mindig agresszíven löki a pofámba hogy menjek ahhoz a kurvához a fõküldetésre.
aztán vagy 4.re sikerül átjutnom csak az a baj ,hogy küldetéskor ilyenkeor bukta van:(
kezdhetem elöröl:(
hu a17.szintü küldetés nagyon kemény<#violent>#violent><#mf1>#mf1>
van vmi total conversion mod hozzá, már nem tudom a nevét, én azzal kezdtem bele vagy egy évvel ezelõtt, de írták hogy nem fogom tudni azzal végigvinni mert vhol emiatt elakad a dolog. pedig de szivesen végigjátszottam volna megin, kicsit már perspektívából is
egy biztos,korszakalkotóan nagy játék volt, várjuk a folytatást
visszakerestem: 2976
Ügye a probléma még mindig adott, szarrá lõnek a katonák, magállán fele meg Junival egyszercsak megtámad egy rakás fejvadász és szintén szarrá lõ, hiszen semmi védelmem nincs már.
Megnéztem a rendõrõket, a nehézvadászukban a fegyverek túlnyomó része ellen jó véd a Guardian NV 3, ami kapható legjobb gravitonpajzs.
De közbe lõ ezer más is. Nem vagyok hajlandó elmenekülni a csatából, visznt így esélyem sincs, azt hiszem, itt a vége. Hõsi halál :)
Majd nézd mek késöbb a Defenderén 6os szintü fegyverek lesznek holott csak max 5.szintü lehetne<#wow1>#wow1><#wow1>#wow1>
A szkennelést próbáltam már, de valahogy nem emlékszem hogy pajzsot, és fegyvert kiírt volna...mindenesetre kösz a tippeket!
Valami sw hiba lehet?
Mert ugyan itt tart eg yismerösöm és neki a kalozoknál 2küldetésvan abárban!Nekem meg semmi:(
Igy nem tudok tovább játszani:(
Ha rákatintasz egy gépre megnyomod az O betüt leszkeneli a gépet és kiirja az adatait:)
Én ezt ugy csináltam meg ,hogy cruse be és had löjék egymást:)
amikor letisztul a terep ako meg kikapcs és megszorni az ucsó ellent<#gun>#gun>
Menekülni kell, odakint támadnak rám ezren, pajzsjavító&nanobot secperc lemegy nullára. Valahogy kikeveredünk, elrepülünk Juni régi haverjához, de ó, a rendõrség ott terem, és szétlövik a bázist. Menekülünk megint.
Na és most jön a komplikáció, átmegyünk egy rendszerek közötti ugrólyukon, és megyünk valamerre, erre ott terem egy rakat fejvadász. Mint említettem pajzsjfeltöltõ és nanorobot NULLA. Igy tehát idõ kérdése és mindenképpen szarrá lõnek.
7-es szinten vagyok, nehézvadászom van, 3-as szintû védõpajzs rajta (4-es a max de olyat nem találtam sehol).
Valami ötlet?
Egyúttal arra is kíváncsi lennék honnan kéne kitaláljam hogy az ellenséges hajóknak mi a pajzsa, azaz milyen fegyver a legjobb ellenük, illetve mi a fegyverük, hogy nekem ahhoz való pajzsom legyen?
Csak ennyi :)
Régen elkezdtem a Freelancerrel játszani, mentek is a dolgok ahogy azoknak kell, megcsináltam a fõ küldetéseket gyõzelmet arattunk a Nomád nép felett :D
Ezek után elkezdtem felfedezgetni a külömbözõ rendszereket. Küldetzéseket csinálgattam nah meg egy ideig kereskedtem is nagy kapacitású hajókat haszálva
Fejlõdtem is rendesen hiszen nõtt az értékem. Itt volt egy kis szünetem. Kb. 2 hónapig nem játszottam és most megint rákattantam. Jelenleg 32. szintû vagyok és szintlépéshez már nem értékhatárt ír hanem, hogy küldetést kell teljesítenem.
nagyon sok olyan hely van mint például a kalózoknál vagy a fejvadászoknál ahol a küldetés elfogadásához nagyobb szintûnek kell lennem. Tehát a kérdésem csak annyi lenne hogy hogyan tovább? Van egy konkrét küldetés amit meg kell csinálni vagy csinálgassam a küldetéseket és majd egyszer szintetlépek?
A segítséget elõre is köszönöm.
True
Most 5.szintnél vagyok.alsó Kalofornia találkozni kéne Junivak az ürben jön egy felhõ és felrobban ahajom:(
miközben menem kéne a találkozási pontra.Hogy zudok oda menni?
akkor csak online lehet össze vissza menni?
ASUS P5B Deluxe - Core 2 Quad Q9550 - MSI HD4890 OC - GEIL 4x1024M/800 - SB Live! 5.1 - Seagate 750 GB + 750 GB, Samsung 1024 GB - Icon7 Z500 - Samsung 710T, HP LP2475w
Én most kaptam meg ezt a játékot:)
Tudom lemaradtam egfy kicsit;³)
De nagyon megfogoptt 2nap allatt 4.szintre jutotam?
Nem tudom az jó e?
Kéne eg yki ssegitség hog ytudok léemeni tokyoba?vagy más rendszerekbe?
....................................................................................................
Ha normális 300W-os tápod van akkor annak minden további nélkül vinnie kell a cuccot. Nekem a régi géphez egy 300W-os DTK táp volt, egy P4 2,4 GHz, ATI 9800SEm 2 vinyó, 1 cd iró, 1 dvd iró, simán elbírta, szal nem a táp a gond.
ASUS P5B Deluxe - Core 2 Quad Q9550 - MSI HD4890 OC - GEIL 4x1024M/800 - SB Live! 5.1 - Seagate 750 GB + 750 GB, Samsung 1024 GB - Icon7 Z500 - Samsung 710T, HP LP2475w
....................................................................................................
....................................................................................................
mindenesetre kösssz a tippeket:)
....................................................................................................
....................................................................................................
megnézem még, vajh szingülpléjerben is ugyanez lesz-e...
....................................................................................................
- 9600-os helyett bepréseltem a gépbe a 9200-est: fagy,
- alaplapi intel-videóvezérlõvel: fagy,
- végigzongoráztam a MikroFos support oldalán lévõ dolgokat (dxdiag/hang, és megjelenítés gyorsításának visszavétele): fagy,
- legalacsonyabb felbontás/minimum részletesség: fagy (meg egyébként is bûnronda),
- telepítettem a legfrissebb DirectX-et: fagy,
- legfrissebb ati-catalystet: fagy,
- újratelepítettem a játékot: fagy,
- telebasztam pecsekkel (1.1, 1.4, meg vmilyen videókártyalista frissítés, amit valahol a neten találtam): fagy... MOST MÁR NINCS ÖTLETEM!!!
A fagyás jelenség egyébként továbbra is a megszokott: semmi elõjel nélkül fogja magát, és kidob a desktopra, semmi hibajelzés, semmi error-log, SEMMMIIIIII. Legfõképpen egy küldetés végefelé szokta csinálni (persze, pont akkor, még mielõtt teljesíteném), így 3 napja már egy helyben topogok, se szintlépés, se lóvé. Öröm így játszani:(
Továbbra is ötleteket várnék...
....................................................................................................
látom, nem én vagyok az egyetlen, akinek eszébe jutott ez a jó kis játék, a szervereken is tobzódnak a népek, így pár napja elõkapartam én is a fiók mélyérõl. Na most, a gondom: online nyomulás közben a játé szó nélkül kilép a desktopra, semmi hibaüzenet, semmi figyelmeztetés...
konfig: p4 3,06 Ghz, 512 ram, radeon 9600, audigy2 NX (bár nem hiszem, hogy ez lenne a gondja), lehetõ legfrissebb kártyameghajtók...
régebben anyám "szottyadék" gépén hibátlanul ment (2-es celeron, alaplapi videóval, és hanggal).
valakinél hasonló probléma akadt?
....................................................................................................
Valaki nem tud olyan patchet vagy esetleg egy tanácsot arra hogyan lehet beállítani azt hogy muliplayerben lehessen együtt vinni story line-t?
Neki áltam a single player nek. és a 3. küldetést nem tom végigvinni amikor jön 3 rajnaföldi valkür. Ha lelövöm öket akkor azt írja ki, hogy vesztettem. Ha meg megprobálok akárhol dokkolni nem tudok. Mit csináljak? Vagy ez vmi bug?
"...közösség elleni izgatás, már lassan minden nyelvbotlás..."
[email protected] | HD4890@980/1140 | 4GB@800 | W7x64 |
"...közösség elleni izgatás, már lassan minden nyelvbotlás..."
"...közösség elleni izgatás, már lassan minden nyelvbotlás..."
"...közösség elleni izgatás, már lassan minden nyelvbotlás..."
"...közösség elleni izgatás, már lassan minden nyelvbotlás..."
"...közösség elleni izgatás, már lassan minden nyelvbotlás..."
"Hello
a 6600 gt-t nem igazán szereti az Fl
Az eoa honlapján
- http://eoa.seriouszone.com/news.php -
azt javasolják használd a 78.01 es drivert vagy 66.08--->66.9 as drivert
De vszínû le kell szedned hozzá a quickfix-et, hogy egyáltalán felismerje... "
Mindig így kezdõdik, aztán jön a futás meg a sikítás...
"...közösség elleni izgatás, már lassan minden nyelvbotlás..."
"...közösség elleni izgatás, már lassan minden nyelvbotlás..."
"...közösség elleni izgatás, már lassan minden nyelvbotlás..."