35
Évfolyamdoga segítség
-
#35
én 10sor után
sok cseresznyét maggi :D -
#33
Végigolvastam, tök jó :) -
#32
egynelore ennyi -
#31
Pénz
A Római Pénzrendszer címletei
Aes: a bronz latin neve, legkorábbi római pénz elnevezése. Kezdetben durva, öntött darabok voltak ( aes rude), minta később jelent meg rajtuk ( aes signatum). Az i.e. 4. sz.-tól nagyobb bronzok jelentek meg (aes grave).
AE: nem ismert elnevezésű bronz ill. réz pénzek
AE1: "nagy bronz", 25-30 mm átmérő
AE2: középbronz, 20-24 mm átmérő
AE3: kisbronz, 17-20 mm átmérő
AE4: kisbronz, 16 mm és kisebb átmérő
Antoninianus: Caracalláról nevezték el, aki I. sz. 215-ben vezette be a denarius helyett, két denarius értékben.
Argenteus: ezüst pénz a denariussal egyenlő értékű, Julianus ( 361-363) idejéig vertek.
As: Az "egység" latin neve, eredetileg súlyegységet jelent, Augustus alatt az as 11 , 12 gramm súlyú volt, a római pénzrendszer alapja volt.
Aureus: A Római Birodalom standard aranyérméje volt 25 denariussal és 100 sestertiussal egyenlő. A solidus váltotta fel Nagy Constantine ( 306-337) idején.
Bigatus: Közös elnevezés a Köztársaság kori kétlovas fogattall ( biga ) veretett hátlapú denariusoknak.
Centenionalis: a latin "századik" megfelelője, késő római bronz a solidus század része.
Denarius: a legfőbb címlet mind a Köztársaság, mind a Császárság korában. A Binliában megnevezett penny mengfelelője. A későbbi civilizációk által is igen kedvelt címlet. (Magyarországon dénár)
Dupondius: az As kétszerese eredetileg " kétszeres súlyt" jelentett.
Follis: eredetileg pénztartót jelölt, később biozletianus pénzreformjaként címletként veték i. sz. 269-től, két denariussal megegyező értékben.
Minim: késő római egészen apró bronzpénz neve, jellemzően Galliában és Britanniában verték.
Miliarensis: ezüst érme, Nagy Constantine verette elöszőr. A solidus 1/14 -ed része később 1/12-e.
Nummus: a lecsökentett méretű antenionalis elnevezése a 4. sz. második felétől.
Quarans: a legkisebb római bronzérem, az as negyed részevel egyenlő.
Quadrigatus: elnevezését a Jupiter által irányított négylovas fogatról (qudriga) kapta, a második Pun háborúig ( i.e. 202) használt elnevezés.
Quinarius: kis ezüst érme, egyenlő 5 as-sal és 1 danaruiussal.
Semmis: bronz érme 1 as értékű.
Sestartius: elnevezés a latin " semmis tertius"-ból. A Köztársaság idején kis bronz érme, a Császárság idején a legnagyobb bronz érme, egyenlő 2,5 as-sal és negyed denariussal.
Sextans: bronz érme az as 1/6 -od része.
Siliqua: a legkisebb római súlyegység neve, i. sz. 324 után Nagy Constantine idején ezüst címletű pénz a solidus 1/24-ed része.
Solidus: az aureus helyére lépett be új aranypénzként a 4 sz.-ban Nagy Constantine idején.
Tremissi: késő római arany érme, a a solidus harmad része.
Triens: korai bronz érme elődeként a második Pun háború idején verték, 3 -ed denariussal egyenlő.
Papírpénzek nem voltak. Szinte minden császár veretett a saját arcképével érmét.
-
#30
Miből éltek a rómaiak?
Számtalan költő regélte már el Itália szépségét. Nem véletlen tehát, hogy az Itália szép és termékeny földjén élő rómaiak hazájuk nagyságának egyik biztosítékát a mezőgazdaságban látták. A földművelést tartották hosszú ideig szabad emberhez egyedül méltó foglalkozásnak. Megbecsülték őket. Jó gazdának számított, akinek az éléskamrájában sajt, tej, méz bőven volt, kecske, disznó, bárány akadt a ház körül, és nem volt üres az olajos és boros pince. A béke napjaiban természetes volt, hogy minden államférfi és hadvezér a földet művelte. Egyes családi nevek is e foglalkozás eredményességéről tanúskodnak. A Lentulus (lens –lencse), Cicero (cicer -borsó), Fabius (faba –bab) családok földjein valamikor dúsan teremhettek a hüvelyesek, a Porcius (porcus –sertés), Ovinius (ovis –juh), Asellius (asellus –szamár) családok inkább az állattenyésztés területén tűnhettek ki. A földbirtokok kezdetben kicsinyek voltak, a tulajdonos családtagjaival együtt művelte meg, de a köztársaság vége felé óriási méretű latifundiumok alakultak ki. A hódító háborúk következtében áradt Itáliába az olcsó munkaerő, a rabszolga, a provinciák bőven ontották a termést, mindezt tönkretette a kisparaszti gazdaságokat, és kevés kézben nagy birtoktestek összpontosultak. Eleinte a gabona volt a fő termény: búza, árpa, zab, azonkívül zöldségek. Évenként háromszor szántottak, eleinte fa-, majd vasekével. A gabonaszemeket kézzel vetették el. A nyári hónapokban sokszor okozott gondot a szárazság, ezen úgy segítettek, hogy a patakok, folyók vizének egy részét csöveken a termőterületekre vezették. Később komoly vízvezetékeket (aquaeductus) építettek. A gazda köteles volt a birtokán áthaladó részt jól karbantartani, s ezért bizonyos mennyiségű öntözővizet használhatott fel. Az aratás sarlókkal történt. A begyűjtött kalászokat emberi erővel csépelték ki.
Később a principátus korában a latifundiumok megnövekedésével a gabonatermelés Itáliában háttérbe szorult, és a szükségleteket főleg importtal elégítették ki. Ugyanakkor viszont virágzásnak indult a szőlő-, olaj-, és gyümölcstermelés. A munka nagy részét rabszolgák végezték. Az egyik nagy gazdasági termény a bor volt. Nagyon szerették a bort. Van olyan fajta is, amit 20 évig érleltek. Szerették a mustot is. Készítettek belőle szirupot, amit édesítésre használtak, a borecetnek pedig ugyancsak a szakácsművészetben volt szerepe. A szőlőt karóval támasztották meg, vagy fára futtatták. Háromszor kapálták. A szüret legtöbb helyen októberben volt. A fürtöket késsel szedték, majd hordókban lábbal taposták. A mustot agyagedénybe öntötték, hogy kiforrja magát, majd amphorákba helyezték, gyakran úgy, hogy füst érhesse. A rómaiak véleménye szerint a füst kellemes mellékízt ad a bornak.
A másik fő mezőgazdasági termény az olaj volt. Termelése komoly befektetést igényelt, de megérte, mert az olaj nagyon sok mindenhez kellett. A sütéshez, a világításhoz, kenőcsőkhöz és kozmetikai cikkekhez. Az olaj bogyóját hagyták megérni a fán, majd kézzel óvatosan kosarakba szedték, utána úgynevezett olajprésben sajtolták. Az olajat amphorákban, néhol hordókban tárolták. Ez is értékes kiviteli cikk volt. A gyümölcs is fontos szerepet játszott a római gazdaságban. A legelterjedtebb gyümölcs a füge volt, mely népélelmezési cikké vált. Fontos megemlíteni még a mézet is. A méhészet is elég fontos volt, mert nem ismerték a cukrot, és ezt használták fő édesítőszerként. Mindig jól jövedelmezett az állattenyésztés is. Használták igavonó állatnak, de nagyon szerették a húsát és a tejtermékeket is. Lovat három célra tenyésztették: igavonásra, lovaglásra és versenyzésre. Megbecsülték a ló okosságát. Értékelték a szamarat is, de még inkább az öszvéreket. Az utóbbiakat utazások alkalmával használták előszeretettel, mert az öszvér óvatosan és biztosan mozog a hegyi utakon. Sertést, juhot, kecskét szinte minden gazdaságban lehetett találni. Még halat is tenyésztettek a halastavakban. A köztársaság végén, és a császárkor elején idilli jelzőkkel ruházták fel a földművelői életet. Ezt bizonyítja az is, hogy a nemeseknek volt vidéki lakhelyük is. De azért később jobban húzott a szívük a város felé, és egyre kevesebb időt töltöttek vidéken.
A köztársaság korai századaiban mindenki a falusi birtokán készítette el azt az iparcikket, amire szüksége volt, később azonban kialakult a finomabb áruk és luxuscikkek iránti igény, és komoly ipar fejlődött. A római ember nem becsülte úgy az iparosokat, mint a földművelőket, sokáig nem is tartották szabad emberhez méltó foglalkozásnak az előbbit.
A kézművesek közül a legnagyobb megbecsülésnek örvendtek az ácsok, a faber tignariusok, akik a házak vagy a középületek létesítésénél játszottak közre. Eleinte minden fából készült, aztán kőből és égetett téglából, így előtérbe kerültek a tervezők, kőművesek, üvegesek, lakatosok, szobrászok, lépcsőkészítők, stb. Ezeket közös néven faber-nek nevezték. Sokra becsülték még a lakatosokat és a kovácsokat, akik a gazdáknak ekevasat, gereblyét, sarlót és egyéb eszközt tudtak készíteni. Később az igények képzett szakmunkát követeltek a fényűzések miatt. A házakhoz égetett téglákat használtak, így téglaégető kemencék keletkeztek, melyek gazdag emberek tulajdonában voltak, bár volt olyan császár, akinek volt saját kemencéje.
A ruha készítése több ember keze munkája volt. Először voltak a kallósok, akik a gyapjúanyagokat kallózták, posztót és nemezt állítottak elő. Fehérítették és frissé tették a gyapjút. Utána a szabó-varró rabszolgák a gazdájuknak varrták. A tűk csontból, bronzból vagy vasból készültek. Az élelmezés is fontos szakma volt Rómában. A pékek munkája nagyon fontos volt, mert később már csak a nagyon gazdagok sütötték otthon a kenyeret, a többi ember a péknél vette. A városokban sok hentes is működött. Az otthoni házak nem voltak alkalmasak az élelmiszerek hosszú távú tárolására, ezért mindig venni kellett a friss húst.
A különféle tárolóedények ipara is jól jövedelmező volt. A „terra sigillata”, a vörös agyagból készült, fémmázzal borított porcelánedények még az egyszerű háztartásokban is megtalálható volt. Nagyon jövedelmező volt, s ezért a nagy földesurak próbáltak olyan rabszolgákat keresni, akik értettek ehhez. Voltak olyan műhelyek, ahol 40-50 ember dolgozott. Tudtak még bronztálakat készíteni, de ezeket csak a nagyon gazdagok tudták megvenni.
Az üvegeket öntéssel, préseléssel vagy fújással állították elő. Nemcsak edényeket készítettek az üvegből, hanem ablaktáblákat is, bár ezek nem terjedtek el az egész birodalom területén. A hagyomány szerint egy kézműves feltalálta a törhetetlen üveget, de Tiberius császár kivégeztette, mert attól félt, hogy ez a virágzó iparágak alkonyát okozza.
A kézműveseknek meg volt a saját utcájuk, ahol az utcán ülve, egy 3 lábú széken dolgoztak. A kézművesek érdekeit egyesületek, úgynevezett „collegiumok” védték. Ezeknek a testületeknek érdekvédelem volt a fő feladata, gondoskodtak az elhaltak végtisztességéről, és szükség esetén segélyezték egymást. Sokszor politikával is foglalkoztak. A collegiumok egy-egy istenség védnöksége alá húzódtak.
Rabszolgákat dolgoztatta a bányákban. A bányászoknak volt a legszörnyűbb sorsa mindannyiuk közül. Megjelölték őket, hogy ne tudjanak elszökni, és összeláncolva aludtak. Nem védte őket semmi. Később már szabad emberek is dolgoztak, mert elfogyott a rabszolga. Az ő érdekeiket már védték. Hadrianus császár például elrendelte, hogy a bányáknál fürdőket kell létesíteni. A bányákat főleg külső fejtéssel művelték, utána meg kis tárnákat vájtak. Oszlopokkal védekeztek az omlás ellen.
Róma kereskedelme eleinte nagyon szerény volt. Úttalan utakon, régi etruszk maradványokon haladtak a kereskedők. Sokszor előbb értek el olyan helyekre, ahova a légiók csak később. A köztársaság vége felé már hozzá lehetett jutni a kínai selyemhez és az afrikai gyümölcsökhöz. Eleinte csak az ünnepnapokon voltak vásárok, de később állandósultak. Kialakultak az olyan emberek, akik csak ezzel foglalkoztak. Ahogy a kézművesek, úgy a kereskedők is szerettek egy utcában tömörülni, egymás mellé letelepedni. A gabonakerekedők a Vicu Frumentarius-on laktak, a kozmetikai cikkeket árusítók a Vicus Unguentarinus-on. A gyümölcs-, méz- és virágkereskedők, az ékszerészek és a hangszerkereskedők a Forum Romanumot átvészelő Via Sacra mentén, a luxuscikkek fő üzlethelységei pedig a Mars mezőn voltak. Róma egyes terein rendszeresen azonos árut lehetett kapni, így a Forum Pascatoriumon halat, a Forum Suariumon sertéseket, a Forum Boariumon szarvasmarhákat. Az i.e. II. sz.-ban épült Rómában az első nagy vásárcsarnok, a macellum. Később több hasonlót emeltek. Traianus császár 6 emeletes üzletházat építetett, amelynek minden szintjén más árut lehetett kapni.
Róma ellátásában nagy szerepet játszott Ostia, az Urbstól 20 km-re fekvő kikötőváros. Ide jöttek a világ minden részéről az árucikkekkel megrakott hajók, és innen szállították Itália kincseit is exportra. A kikötőnek oly nagy volt a forgalma, hogy állítólag a város főterén 70 irodaház működött, amelyek a különböző hajós cégek, vagy kereskedési társulatok helységei voltak. A vásárcsarnokokban, és az utcákon óriási zsivaj volt. Az árusok hangosan hirdették portékájukat, néha kirakatokat is készítettek.
A kereskedelem fő problémája a szállítás volt. Nagy mennyiségű árut szárazföldön nem lehetett szállítani, a karavánok csak a könnyű portékákat tudták szállítani. Sokszor fegyvereseket fogadtak a rablók elleni védekezésre. A tömegméretű szállítás elsősorban vízi utakon történt. Nagyon sokszor zaklatták őket a kalózok, és mindenkit kegyetlenül lemészároltak. Miután a kalózok már erősen veszélyeztették a kereskedelmet, a szenátus Pompeiust bízta meg leverésükkel, aki hosszabb ideig rendet és nyugalmat tudott teremteni.
-
#29
A római társadalom általános jellemzése
Augustus korában, a császárság aranykorában a társadalom legalsó rétegét a rabszolgák alkották. Tömegével áramlottak be a rabszolgák a hódító hadjáratokból. A rabszolgák lehettek állami tulajdonban (servi publici), és magántulajdonban (servi privati). Ők teljesen uruktól függtek, nem voltak jogaik, nem szólhattak bele az államszervezetbe. Fel tudták szabadítani magukat, de utána is függtek uruktól, és ha nem teljesítették a feladataikat, uruk perbe foghatta őket, és elveszthették a szabadságukat.
Utána következtek a társadalmi ranglétrán a plebs következett, a tömeg, ami több részből is állt. Velük szemben voltak az úgymond nemesek, a patriciusok.
A köztársaság idején fejlődött ki a szabad parasztságnak a latifundiumok által tönkretett vagy földjüktől megfosztott csoportjaiból a városi proletariátus. Nevük a proles = utód szóból származik, ami egyetlen tulajdonukra, gyermekeikre utal. Az antik proletariátus nagy részét helyzete munkátlanságra szoktatta, mert szavazati joguk megvolt, s szavazatiak fejében elvárták, hogy az állam biztosítsa számukra az ingyen gabonát és a cirkuszi játékokat (Panem et Circenses!) a proletariátus másik része kézműves, építő- vagy szabadmunkás lett, esetleg üzletet nyitott. A termelőmunkát végző proletárság a megmaradt szabadparasztsággal együtt a reformmozgalmak természetes bázisa lett.
Ugyancsak a köztársaságban a kifejlődött nagykereskedelem hozta létre a lovagok rendjét. A lovagok (equites) kezdetben a legvagyonosabb polgárságból szervezett lovas katonák voltak. Mariustól kezdve a lovas katonai szolgálatot is már zsoldosok látták el, s a lovagrend külön társadalmi osztály lett. Ez a rend nagy gazdagságánál fogva nagyon jelentékeny szerepet töltött be az állami életben, s tekintélyben mindjárt senatorok után következett. A lovagrend volt a pénzarisztokrácia, a lovak voltak a pénzügyletek lebonyolítói, ők közvetítették a külkereskedelmet, bérelték a provinciákban lévő állami birtokokat és vállalkoztak középületek, utak és más létesítmények építésére.
Miután a plebs is kivívta részvételét az államigazgatásban, a Kr.e. III. suázadtól kezdve a születési nemesség helyébe a hivatali nemesség lépett. Ezt a nemességet nobilitasnak nevezik, s ebbe azok a patriciusi, de most már plebeuisi családok is beletartoztak, akiknek elődei főhivatalokat viseltek. A nemesekkel, a nobilisszel szemben állottak a nem nemesek, az ignobiles. A családnak azt a tagját, aki először viselt curulisi méltóságot (mint például Cicero), „homo novus” kifejezéssel illették, s utódjai már nobiles voltak.
A császárkorban a piacon vásárolt rabszolgák száma csökkent, a házban felnevelteké (vernae) megnőtt. Felértékelődésük egyes korabeli törvényekben is kifejezésre jutott. Bebizonyosodott, hogy a rabszolgatartás már egyáltalán nem kifizetődő.
Megnőtt a plebs szerepe is; valójában ebben a korban a legjellemzőbb rá a „panem et circenses”, vagyis hogy az állam gondoskodjék élelméről és szórakozásáról. A nivellálódás egyébként más társadalmi rétegek soraiban, például a senatorok és a lovagok közti különbségek eltűnésében is megmutatkozott.
A római jogra, törvényhozási testületekre, törvényhozásra, és állami szervezetekre nem térek ki az évfolyamdolgozatom keretein belül, mivel ez egy egész dolgozat témája.
-
#28
na ugy lesz hogy fejezetekent beszurom, de sajnos legalul lesz a legeleje:( -
#27
Róma városa
Rómát a monda szerint Romulus és Remus alapította Kr.e. 753-ban. Rómát 7 legendás halmon építették 25 km-re a tengerparttól a Tiberis folyó partján. E halmok a Mons Palatinus, Mons Capitolinus, Caelius, Aventinus, Esquilinus, valamint a Collis Quirinalis és Viminalis. Ezen a 7 halmon kívül a császárság idején a városhoz csatolták még északon a gyéren lakott Pinciust és a Mons Ianiculust a Tiberis jobb partján. Később Aurelianus császár idején a Mons Vaticanust is a városhoz csatolták. A város területét egy régi etruszk szokás szerint jelölték ki. Egy eke elé fogtak egy fehér bikát, és egy tehenet úgy, hogy a bika jobbról a külső, a tehén balról a belső oldal felé esett. Az ekétől feltört hant befelé fordult az új város területére. Ez a barázda lehetett az ún. pomerium, a város ősi határa. Ahol helyet akartak hagyni későbbi kapunak, ott felemelték az ekét, és egy darabig vitték.
Kezdetben a város falai követték a pomeriumot, de később a város növekedésével és fejlődésével az eredeti pomerium is módosult. A legrégebbi fal az első település helyét, a Palatinust vette körül, majd megerősítették a Capitoliumot is. De a város rohamosan fejlődött, és emiatt már Tarquinius Priscusnak új falakat kellett építeni, amiket csak Servius Tullius fejezett be.
A gallusok betörésénél Róma teljesen leégett, s újjá kellett építeni. Mivel a város már akkor is túllépte a területi kötöttségeit, ezért elég rendszertelenül folyt az építkezés. Sulla észak felé bővítette a város határát Pinciussal. A város ebben a korban még nagyon dísztelen volt, de Caesar és Augustus felvirágoztatta, és a téglavárosból gyönyörű márványvárossá formálta. A várost Servius Tullius 4 kerületre osztotta, Augustus pedig már 14-re. A nagy körfalat sok császár építette, de végül Probus fejezte be, s Honorius restaurálta Kr.u. 403-ban.
Róma kezdetben nagyon egyszerű város volt. Ez az egyszerűség Sulla idejéig fenn is maradt. Róma ekkor éri el fejlődésének csúcsfokát területileg is és lakosság számában is. Ekkor a város egymilliós lakosságú volt.
Mivel nagyon kis területre zsúfolódott be az egymilliós lakosság, ezért Róma szúk utcákból állt. Bérházak voltak mindenütt, amik nem ritkán 5 szintesek, néha akár 10 szintesek is voltak. A házak összeomlása napirenden volt. Nero rendeletileg szabályozta, hogy a házak utcai homlokzata csak 20 m magas lehet. Különösen sokat szenvedett a város a tűzvészek miatt. Nero alatt csaknem a fél város, Antonius Pius alatt csaknem 340 égett le. A város csaknem 7000 fős tűzoltósága és rendőrsége sem tudott segíteni.
A lakások viszont igen drágák voltak. Egy nagyon szerény igényű lakás bére Augustus idejében kb. 1000 kiló marhahús árának felelt meg. Az utcák általában nem volta szélesebbek 4 méternél. Az utcákra pakolták ki az emberek a bódéjukat, és ezzel együtt még szűkebbek voltak. Főleg mikor a városon kívüli kisbirtokokról az ünnepekre feljöttek a városba az emberek, akkor tűnt nagyon szűknek. Az utak nagyon jó minőségű, óriási négyzetre vágott ködarabokból készültek, melyek gyakran most is dacolnak az idő vasfogával.
A város csatorna- és vízvezeték- (aquaeductus) rendszere nagyon fejlett volt. A köztársaságban meglévőkhöz a császárok még 13-at építettek, s ezek közül több még ma is használatban van. A vizet megszűrték, s úgy szállították a lakásokba és a fürdőkbe. A régi vízvezetékek közül a legismertebbek az aqua Appia (kb. 15 km hosszú, Appius Claudius Caecus vezette Kr. e. 312-ben a város délnyugati csúcsáig), és a 80 km hosszú aqua Marcia, amely nemcsak a leghosszabb, hanem a legnagyszerűbb volt.
Róma fürdőkultúrája is külön említést érdemel. Kezdetben még nem számított a római ember mindennapi szükségletei közé a fürdő használata, de később a fürdők használata az egész birodalomban divatos lett. Mindenhova azonos beosztás szerint építettek fürdőket. Külön kád volt a hideg, a langyos és a forró víznek. Az emberek nagyon gyakran jártak nyilvános fürdőkbe.
A közegészségügy nem volt túl jó Rómában. Eleinte sehol sem voltak orvosok. Később a hadseregnek nagy szüksége volt rájuk a sebesültek miatt. Eleinte különböző bevált népi módszereket alkalmaztak, később különböző vallási módszerekkel próbálkoztak. A viszonylag jól képzett keleti, elsősorban görög orvosokat működését a rómaiak maradi görögellenessége akadályozta. A csatában sokszor több ember halt meg utána a sérülésekben, mint a csatában. Augustus császár már jutalmazta az orvosokat. Antonius Musa, Augustus orvosa kigyógyította őt a reumás betegségéből, s ezért minden orvost mentesített a közterhek viselése alól. Nero korában már magas kitüntetéseket kaptak az orvosok. A köznép viszont nagyon rossz állapotban volt ebből a szempontból. A járványok gyakoriak voltak. Kr. u. 65-ben egy járvány 30000 embert ölt meg.
Rendezett rendőrség eleinte nem volt, de mégis gondoskodtak a polgárok biztonságáról. Kezdetben az aedilisnek volt a feladata a közbiztonságra való felügyelet. A császárkorban a rendfenntartás ügye teljesen az oraefectus urbi hatáskörébe ment át, s alá rendeltek valamennyi rendőrközeget, így a praetorokat, mint egyes régiók rendőrkapitányait, a néptribunusokat és az aediliseket, valamint a középítkezések felügyeletével megbízott szakembereket. A rendőrség hatásköre pontosan szabályozva volt. Hatáskörükbe tartozott többek között különösen a közerkölcsökre való felügyelet, és több olyan rendelet megtartásának az ellenőrzése, amelyek a közegészségügyi szempontból voltak fontosak: pl. a temetkezések s a sírok szabályozott rendje, valamint a házak lehető tűzbiztos építése. A császárkorban külön rendeletek jelentek meg a házaknak eladás végett való lebontása és műépítészeti díszítések lefejtése ellen.
-
#26
mindja kész a doga -
#25
király... elmegyek koszi
na a recognitat installalom eppen meg lesz majd a lista -
Madmaxx #24 Nekem megvan de egyszerübb kivenned szerintem. Menj el a Fővárosi Szabó Erwin Központi Könyvtárba és ott biztos megtalálod. Kálvin térnél van. Oda minden könyv amit kiadnak Magyarországon bekerül több példányban. -
#23
Madmaxx: nincs meg neked? ki kölcsönzöm vhonnan csak találjam meg...
Pontosan a Kempelen Farkas 8 osztályos gimnáziumba kell...
Randal: mármint milyen téma?nekem van 2 oldal irodalmi jegyzetem. mindja szerzek egy szovegfelismerot akkor beirom ide az osszeset. -
#22
Sziasztok!
írnátok nekem is pár könyvcímet ami Rómával foglalkozik?
Magus:
Szívesen segítenék, de rá kellett jönnöm, hogy semmit nem tudok Rómáról, pedig elolvastam Rex: Julius Caesar-ját. -
Madmaxx #21 Milyen suliba kell ez? -
Madmaxx #20 Földi András-Hamza Gábor: A Római Jog
Mi is abból tanultuk az egyetemen elsőben. Van benne történeti rész lebontva a korokra, minden szart leirnak benne. Megvehető kurvadrágán, illetve kikölcsönözhető olcsón :) -
#19
az nem társadalom jellemzése hanem római ember bevétele... -
#18
Élet a császárkori Rómában
Róma városa:
Rómát a monda szerint Romolus és Remus alapította Kr.e. 753-ban. Rómát 7 legendás halmon építették 25 km-re a tengerparttól a Tiberis folyó partján. E halmok a Mons Capitolinus, Caelius, Aventinus, Esquilinus, valamint a Collis Quirinalis és Viminalis. Ezen a 7 halmon kívül a császárság idején a városhoz csatolták még északon a gyéren lakott Pinciust, és a Mons Ianiculust a Tiberis jobb partján. Később Aurelianus császár idején a Mons Vaticanust is a városhoz csatolták. A város területét egy régi etruszk szokás szerint jelölték ki. Egy eke elé fogtak egy fehér bikát, és egy tehenet úgy, hogy a bika jobbról a külső, a tehén balról a belső oldal felé esett. Az ekétől feltört hant befelé fordult az új város területére. Ez a barázda lehetett az ún. pomerium, a város ősi határa. Ahol helyet akartak hagyni későbbi kapunak, ott felemelték az ekét, és egy darabig vitték. Kezdetben a város falai követték a pomeriumot, de később a város növekedésével és fejlődésével az eredeti pomerium is módosult. A legrégebbi fal az első település helyét a Palatinust vette körül, majd megerősítették a Capitoliumot is. De a város rohamosan fejlődött, és emiatt már Tarquinius Priscusnak új falakat kellett építeni, amiket csak Servius Tullius fejezett be. A gallusok betörésénél Róma teljesen leégett, s újjá kellet építeni. Mivel a város már akkor is túllépte a területi kötöttségeit, ezért elég rendszertelenül folyt az építkezés. Sulla észak felé bővítette a város határát Pinciussal. A város ebben a korban, még nagyon dísztelen volt, de Caesar és Augustus felvirágoztatta, és a téglavárosból gyönyörű márványvárossá formálta. A várost Servius Tullius 4 kerületre osztotta, Augustus pedig már 14-re. A nagy körfalat sok császár építette, de végül Probus fejezte be, s Honorius restaurálta Kr.u. 403-ban.
Róma kezdetben nagyon egyszerű város volt. Ez az egyszerűség Sulla idejéig fenn is maradt. Róma ekkor éri el fejlődésének csúcsfokát területileg is és lakosság számában is. Ekkor a város egy milliós lakosságú volt. Mivel nagyon kis területre zsúfolódott be az egy milliós lakosság, ezért Róma szúk utcákból állt. Bérházak voltak mindenütt, amik nem ritkán 5 szintesek, néha akár 10 szintesek is voltak. A házak összeomlása napirenden volt. Nero rendeletileg szabályozta, hogy a házak utcai homlokzata csak 20 m magas lehet. Különösen sokat szenvedett a város a tűzvészek miatt. Nero alatt csaknem a fél város, Antonius Pius alatt csaknem 340 égett le. A város csaknem 7000 fős tűzoltósága és rendőrsége sem tudott segíteni. A lakások viszont igen drágák voltak. Egy nagyon szerény igényű lakás bére Augustus idejében kb. 1000 kiló marhahús árának felelt meg. Az utcák általában nem volta szélesebbek 4 méternél. Az utcákra pakolták ki az emberek a bódéjukat, és ezzel együtt még szűkebbek voltak. Főleg mikor a városon kívüli kisbirtokokról az ünnepekre feljöttek a városba az emberek, akkor tűnt nagyon szűknek. Az utak nagyon jó minőségű, óriási négyzetre vágott ködarabokból készültek, melyek gyakran most is dacolnak az idő vasfogával. A város csatorna és vízvezeték (aquaeductus) rendszere nagyon fejlett volt. A köztársaságban meglévőkhöz a császárok még 13-at építettek, s ezek közül több még ma is használatban van. A vizet megszűrték, s úgy szállították a lakásokba és a fürdőkbe. A régi vízvezetékek közül a legismertebbek az aqua Appia (kb. 15 km hosszú, Appius Claudius Caecus vezette Kr. e. 312-ben a város délnyugati csúcsáig), és a 80 km hosszú aqua Marcia, amely nemcsak a leghosszabb, hanem a legnagyszerűbb volt. Róma fürdőkultúrája is külön említést érdemel. Kezdetben még nem számított a római ember mindennapi szükségletei közé a fürdő használata, de később a fürdők használata az egész birodalomban divatos lett. Mindenhova azonos beosztás szerint építettek fürdőket. Külön kád volt a hideg, a langyos és a forró víznek. Az emberek nagyon gyakran jártak nyilvános fürdőkbe. A közegészség ügy nem volt túl jó Rómában. Orvosok nem voltak eleinte sehol. Később a hadseregnek nagy szüksége volt rájuk a sebesültek miatt. Eleinte különböző bevált népi módszereket alkalmaztak, később különböző isteni, és vallási módszerekkel próbálkoztak. A viszonylag jól képzett keleti, elsősorban görög orvosokat működését a rómaiak maradi görögellenessége akadályozta. A csatában sokszor több ember halt meg utána a sérülésekben, mint a csatában. Augustus császár már jutalmazta az orvosokat. Antonius Musa, Augustus orvosa kigyógyította őt a reumás betegségéből, se ezért minden orvost mentesített a közterhek viselése alól. Nero korában már magas kitüntetéseket kaptak az orvosok. A köznép viszont nagyon rossz állapotban volt ebből a szempontból. A járványok gyakoriak voltak. Kr. u. 65-ben egy járvány 30000 embert ölt meg. Rendezett rendőrség eleinte nem volt, de mégis gondoskodtak a polgárok biztonságáról. Kezdetben az aedilisnek volt a feladata a közbiztonságra való felügyelet. A császárkorban a rendfenntartás ügye teljesen az oraefectus urbi határkörébe ment át, s ő alá rendeltek valamennyi rendőrközeget, így a praeotokat, mint egyes régiók rendőrkapitányait, a néptribunusokat és az aediliseket, valamint a középítkezések felügyeletével megbízott szakembereket. A rendőrség hatásköre pontosan szabályozva volt. Hatáskörükbe tartozott többek között különösen a közerkölcsökre való felügyelet, és több olyan rendelet megtartásának az ellenőrzése, amelyek a közegészségügyi szempontból voltak fontosak: pl. A temetkezések s a sírok szabályozott rendje, valamint a házak lehető tűzbiztos építése. A császárkorban külön rendeletek jelentek meg a házaknak eladás végett való lebontása és műépítészeti díszítések lefejtése ellen.
A római társadalom általános jellemzése:
Miből éltek a rómaiak?
Számtalan költő regélte már el Itália szépségét. Nem véletlen tehát, hogy az Itália szép és termékeny földjén élő rómaiak hazájuk nagyságának egyik biztosítékát a mezőgazdaságban látták. A földművelést tartották hosszú ideig szabad emberhez egyedül méltó foglalkozásnak. Megbecsülték őket. Jó gazdának számított, akinek az éléskamrájában, sajt, tej, méz bőven volt, kecske, disznó, bárány akadt a ház körül, és nem volt üres az olajos és boros pince. A béke napjaiban természetes volt, hogy minden államférfi és hadvezér a földet művelte. Egyes családi nevek is e foglalkozás eredményességéről tanúskodnak. A Lentulus (lens –lencse), Cicero (cicer -borsó), Fabius (faba –bab) családok földjein valamikor dúsan teremhettek a hüvelyesek, a Porcius (porcus –sertés), Ovinius (ovis –juh), Asellius (asellus –szamár) családok inkább az állattenyésztés területén tűnhettek ki. A földbirtokok kezdetben kicsinyek voltak, a tulajdonos családtagjaival együtt művelte meg, de a köztársaság vége felé óriási méretű latifundiumok alakultak ki. A hódító háborúk következtében áradt Itáliába az olcsó munkaerő, a rabszolga, a provinciák bőven ontották a termést, mindezt tönkretette a kisparaszti gazdaságokat, és kevés kézben nagy birtoktestek összpontosultak. Eleinte a gabona volt a fő termény: búza, árpa, zab, azon kívül zöldségek. Évenként háromszor szántottak, eleinte fa- majd vasekével. A gabonaszemeket kézzel vetették el. A nyári hónapokban sokszor okozott gondot a szárazság ezen úgy segítettek, hogy a patakok, folyók vízének egy részét csöveken a termőterületekre vezették. Később komoly vízvezetékeket (aquaeductus) építettek. A gazda köteles volt a birtokán áthaladó részt jól karban tartani, s ezért bizonyos mennyiségű öntözővizet használhatott fel. Az aratás sarlókkal történt. A begyűjtött kalászokat emberi erővel csépelték ki.
Később a principátus korában a latifundiumok megnövekedésével a gabonatermelés Itáliában háttérbe szorult, és a szükségleteket főleg importtal elégítették ki. Ugyanakkor viszont virágzásnak indult a szőlő, olaj, és gyümölcstermelés. A munka nagy részét rabszolgák végezték. Az egyik nagy gazdasági termény a bor volt. Nagyon szerették a bort. Van olyan fajta is, amit 20 évig érleltek. Szerették a mustot is. Készítettek belőle szirupot, amit édesítésre használtak, a borecetnek pedig ugyancsak a szakácsművészetben volt szerepe. A szőlőt karóval támasztották meg, vagy fára futtatták. Háromszor kapálták. A szüret legtöbb helyen októberben volt. A fürtöket késsel szedték, majd hordókban lábbal taposták. A mustot agyagedénybe öntötték, hogy kiforrja magát, majd amphorákba helyezték, gyakran úgy, hogy füst érhesse. A rómaiak véleménye szerint a füst kellemes mellékízt ad a bornak.
A másik fő mezőgazdasági termény az olaj volt. Termelése komoly befektetést igényelt, de megérte, mert az olaj nagyon sok mindenhez kellett. A sütéshez, a világításhoz, kenőcsőkhöz és kozmetikai cikkekhez. Az olaj bogyóját hagyták megérni a fán, majd kézzel óvatosan kosarakba szedték, utána úgynevezett olajprésben sajtolták. Az olajt amphorákban, néhol hordókban tárolták. Ez is értékes kiviteli cikk volt. A gyümölcs is fontos szerepet játszott a római gazdaságban. A legelterjedtebb gyümölcs a füge volt, mely népélelmezési cikké vált. Fontos megemlíteni még a mézet is. A méhészet is elég fontos volt, mert nem ismerték a cukrot, és ezt használták fő édesítőszerként. Mindig jól jövedelmezett az állattenyésztés is. Használták igavonó állatnak, de nagyon szerették a húsát és a tejtermékeket is. Lovat három célra tenyésztették: igavonásra, lovaglásra és versenyzésre. Megbecsülték a ló okosságát. Megbecsülték a szamarat is, de még inkább az öszvéreket. Az utóbbiakat utazások alkalmával használták előszeretettel, mert az öszvér óvatosan és biztosan mozog a hegyi utakon. Sertést, juhot, kecskét szinte minden gazdaságban lehetett találni. Még halat is tenyésztettek a halastavakban. A köztársaság végén, és a császárkor elején idilli jelzőkkel ruházták fel a földművelői életet. Ezt bizonyítja az is, hogy a nemeseknek volt vidéki lakhelyük is. De azért később jobban húzott a szívük a város felé, és egyre kevesebb időt töltöttek vidéken.
A köztársaság korai századaiban mindenki a falusi birtokán készítette el azt az iparcikket, amire szüksége volt, később azonban kialakult a finomabb áruk és luxuscikkek iránti igény, és komoly ipar fejlődött. A római ember nem becsülte úgy az iparosokat, mint a földművelőket, sokáig nem is tartották szabad emberhez méltónak.
A kézművesek közül a legnagyobb megbecsülésnek örvendtek az ácsok, a faber tignariusok, akik a házak vagy a középületek létesítésénél játszottak közre. Eleinte minden fából készült, aztán kőből és égetett téglából, így előtérbe kerültek a tervezők, kőművesek, üvegesek, lakatosok, szobrászok, lépcsőkészítők stb. Ezeket közös néven faber-nek nevezték. Sokra becsülték még a lakatosokat és a kovácsokat, akik a gazdáknak ekevasat, gereblyét, sarlót és egyéb eszközt tudtak készíteni. Később az igények képzett szakmunkát követeltek a fényűzések miatt. A házakhoz égetett téglákat használtak, így téglaégető kemencék keletkeztek, melyek gazdag emberek tulajdonában voltak, bár volt olyan császár, akinek volt saját kemencéje.
A ruha készítése több ember keze munkája volt. Először voltak a kallósok, akik a gyapjú anyagokat kallózták, posztót és nemezt állítottak elő. Fehérítették, és frissé tették a gyapjút. Utána a szabó-varró rabszolgák a gazdájuknak varrták. A tűk csontból, bronzból, vagy vasból készültek. Az élelmezés is fontos szakma volt Rómában. A pékek munkája nagyon fontos volt, mert később már csak a nagyon gazdagok sütötték otthon a kenyeret, a többi ember a péknél vette. A városokban sok hentes is működött. Az otthoni házak nem voltak alkalmasak az élelmiszerek hosszú távú tárolására, ezért mindig venni kellett a friss húst.
A különféle tárolóedények ipara is jól jövedelmező volt. A „terra sigillita”, a vörös agyagból készült, fémmázzal borított porcelánedények még az egyszerű háztartásokban is megtalálható volt. Nagyon jövedelmező volt, s ezért a nagy földesurak próbáltak olyan rabszolgákat keresni, akik értettek ehhez. Voltak olyan műhelyek, ahol 40-50 ember dolgozott. Tudtak még bronztálakat készíteni, de ezeket csak a nagyon gazdagok tudták megvenni.
Az üvegeket öntéssel, préseléssel vagy fújással állították elő. Nemcsak edényeket készítettek az üvegből, hanem ablaktáblákat, is bár ezek nem terjedtek el az egész birodalom területén. A hagyomány szerint egy kézműves feltalálta a törhetetlen üveget, de Tiberius császár kivégeztette, mert attól félt, hogy ez a virágzó iparágak alkonyát okozza.
A kézműveseknek meg volt a saját utcája, ahol az utcán ülve, egy 3 lábú széken dolgoztak. A kézművesek érdekeit egyesületek, úgynevezett „collegiumok” védték. Ezeknek a testületeknek érdekvédelem volt a fő feladata, gondoskodtak az elhaltak végtisztességéről, és szükség esetén segélyezték egymást. Sokszor politikával is foglalkoztak. A collegiumok egy-egy istenség védnöksége alá húzódtak.
A bányászoknak volt a legszörnyűbb sorsa mind közül. Rabszolgákat dolgoztatta a bányákban. Megjelölték őket, hogy ne tudjanak elszökni, és összeláncolva aludtak. Nem védte őket semmi. Később már szabad emberek is dolgoztak, mert elfogyott a rabszolga. Az ő érdekeiket már védték. Hadrianus császár például elrendelte, hogy a bányáknál fürdőket kell létesíteni. A bányákat főleg külső fejtéssel művelték, utána meg kis tárnákat vájtak. Oszlopokkal védekeztek az omlás ellen.
Róma kereskedelme eleinte nagyon szerény volt. Úttalan utakon, régi etruszk maradványokon haladtak a kereskedők. Sokszor előbb értek el olyan helyekre, ahova a légiók csak később. A köztársaság vége felé már hozzá lehetett jutni a kínai selyemhez és az afrikai gyümölcsökhöz. Eleinte csak az ünnepnapokon voltak vásárok, de később állandósultak. Kialakultak az olyan emberek, akik csak ezzel foglalkoztak. Ahogy a kézművesek, úgy a kereskedők is szerettek egy utcában tömörülni, egymás mellé letelepedni. A gabonakerekedők a Vicu Frumentarius-on laktak, a kozmetikai cikkeket árusítók a Vicus Unguentarinus-on. A gyümölcs-, méz- és virágkereskedől, az ékszerészek és a hangszerkereskedők a Forum Romanum-ot átvészelő Via Sacra mentén, a luxuscikkek fő üzlethelységei pedig a Mars mezőn voltak. Róma egyes terein rendszeresen azonos árut lehetett kapni, így a Forum Pascatorium-on halatm a Forum Suarium-on sertéseket, a Forum Boarium-on szarvasmarhákat. Az i.e. II. sz.-ban épült Rómában az első nagy vásárcsarnok, a macellum. Később több hasonlót emeltek. Traianus császár 6 emeletes üzletházat építetett, amelynek minden szintjén más árut lehetett kapni.
Róma ellátásában nagy szerepet játszott Ostia, az Urbs-tól 20 km-re fekvő kikötővárosnak. Ide jöttek a világ minden részéről az árucikkekkel megrakott hajók, és innen szállították Itália kincseit is exportra. A kikötőnek oly nagy volt a forgalma, hogy állítólag a város főterén 70 irodaház működött, amely a különböző hajós cégek, vagy kereskedési társulatok helységei voltak. A vásárcsarnokokban, és az utcákon óriási zsivaj volt. Az árusok hangosan hirdették portékájukat, néha kirakatokat is készítettek.
A kereskedelem fő problémája a szállítás volt. Nagy mennyiségű árut szárazföldön nem lehetett szállítani, a karavánok csak a könnyű portékákat tudták szállítani. Sokszor fegyvereseket fogadtak a rablók elleni védekezésre. A tömegméretű szállítás elsősorban vízi utakon történt. Nagyon sokszor zaklatták őket a kalózok, és mindenkit kegyetlenül kegyetlenül lemészároltak. Miután a kalózok már erősen veszélyeztették a kereskedelmet, a szenátus Pompeiust bízta meg leverésükkel, aki hosszabb ideig rendet és nyugalmat tudott teremteni.
ja és a kérdés ami nagyon nem megy. a római jogkör. mármint akko rhogyvolt, hogy a köztársaságban milyen consulok és egyebek voltak, és a köztársaság után megmaradt a szenátus milyen jogkörrel stb?
help pls:( -
#17
Van vmi régi köny, meg római jog, stb
na jó írok mail-t majd, ok -
#16
mikor szoltál? esküszöm nem vettem észre sorry:( amugy meg ha tudsz segiteni nem erdekel engem joarc vagy e vagy nem:)
irj mailt pls hogy melyik van meg. -
#15
Nekem van néhány könyvem a témában, de mivel hiába mondogattam eddig szartál rá, meg már ugye jóarc se vagyok, nem tudom odaadjam-e
szóval, most szóltam utoljára -
#14
http://www.almamater.hu/cd/romai.htm
Nézd meg, meg is rendelheted ... -
#13
KÖSZI! van vhol valahol több info rola? ez nagyon kéne, sokban megkönnyítené a dolgomat. -
#12
Szerintem megtalálod olyan boltokban, ahol multiméfiás cd-kel foglalkoznak ... -
#11
A Pécsi Tudományegyetemen kiadtak egy multimédiás cd-t, "VÁROSI ÉLET A RÓMAI BIRODALOMBAN" címmel. Kiss Magdolna szerkesztette. Ez nem jóóó?
-
#10
ezt a vázlatpontot megírom, és este begépelem majd -
#9
persze -
#8
hát 3 honap utan eljtutottam oda hogy elkezdtem irni... ha beszurom a vázlatom akkor tudnatok segiteni? -
#7
Alexander Krawcuk - Romai csaszarok
Maga a konyv szerintem nagyon jo, persze az lesz a gond, hogy mivel Caesartol Alexander Severusig 30 csaszarportret tartalmaz, igy mindegyikbol, csak informaciomorzsakat tudsz osszegyujteni. -
#6
nők, zabálás, buzik és minden hasonló jó... -
Xboxman #5 nem inakabb okori?:) -
#3
En nem tudok segiteni mert akkor pont nem voltam ott. -
#2
nagyon sokban kulonboznek,(a jogokban) mar gepelni sem tudok -
#1
Ebből a témából írom az évfolyamdogámat. Van ugyan könyvem róla, de az inkább az antik Róma. okban hasonlítanak, de a jogokban nagyon sokban. nem tudok ajánlani vmi enciklopdéiát, linket vagy bármit ami a témával kapcsolatos? Lehetőleg magyarul, ha nincs akkor jó az angol is. Előre is kösz a segítséget