M.A.G.U.S.
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Na oszt vótá fönn szombaton?! Heil Sogron!
Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!
Azért azt elõre jelezem, hogy messze nem egy hivatalos kiadvány szintjén lesz a dolog.
A részletessége kb. a képregények, animék háttérvilágának részletességét fogja elérni. Tehát a meghatározóbb részletek mellett bõven marad hely új elemek számára is. Reményeim szerint így játék közben a többiek is hozzá tudnak majd járulni a megformálásához. (Illetve gátlástalanul lophatok tõlük majd ötleteket. ;o) )
Ugyan ez vonatkozik pl. a mágiára is. Mivel alapvetõen lusta dög vagyok, ezért nem igazán fogok kidolgozni egy teljes mágia rendszert. Néhány ötletadó megoldást le fogok ugyan írni, de a többit a játékosokra fogom hagyni. A FATE mutatvány alapú mágia rendszerét fogom használni elsõsorban, így igazából a játékosok kreativitásán fog múlni, hogy mit tudnak kihozni a belõle. Ezzel el tudom érni azt, hogy egyetlen játékmechanizmussal le tudom fedni a boszorkány mágiát, a vudut, a hermetikus mágiát, a vérmágiát vagy éppen a harcmûvészek különleges képességeit. Ha megnézzük a képregények szuperhõsei is szinte mindig az adott helyzethez igazítva, sokszor rögtönözve használják a képességeiket, így ez tökéletesen passzolni fog az elérni kívánt hangulathoz.
Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!
Továbbra is dolgozok a saját hátterem kialakításán. A szabim alatt negyedszer vagy ötödször kezdtem teljesen az elejérõl kidolgozni az egészet. Nem voltam teljesen elégedett a metafizikai résszel, így azon farigcsáltam nem is keveset. Talán mostmár elnyerte végleges formáját. Elég nagy ecsetvonásokkal dolgozom, de azért nem árt ha illeszkednek egymáshoz a kép egyes elemei. ;o)
Jelenleg a FATE és az eddig kialakított háttér figyelembe vételével néhány minta ellenfelet próbálok összeállítani. Lévén modernkori horror témájú játékot szeretnék összehozni, így zombik, vámpírok, vérfarkasok kidolgozásával szórakozom éppen.
Ha ez a rész elkészül, hozzálátok a játékosoknak szóló segédlet összeállításának.
Szerencsére a doksik szövegének egy részét az elõzõ verziókból újra fel tudom használni, így azért valamivel kevesebbet kell gépelnem. :o)
Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!
és nincs idö jáccani. Csak nekünk :D
Na oszt vótá fönn szombaton?! Heil Sogron!
Az élet semmi, csak egy árnykép, a gyengék menedéke, ami persze nem védheti meg õket. \"Az ember nem hal meg olyas valamiért,amiben õ maga nem hisz\" - A.H. Heil Sogron! ๏̯͡๏)
Na oszt vótá fönn szombaton?! Heil Sogron!
#1191: köszi az sms-t! sikerült kézbesíteni a könyvt?
Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!
Na oszt vótá fönn szombaton?! Heil Sogron!
nem, nem arra, hanem a helyzetek vázolása, szabályok, modositok, izébigyo minden hasonlo. erre gondoltam.
Na oszt vótá fönn szombaton?! Heil Sogron!
de 100% -osan vasfegyelmû játékot sem szeretnék. keressük a ballanszot ;)
Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!
Na oszt vótá fönn szombaton?! Heil Sogron!
én voltam az egyik tolvaj...
Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!
Lényeg a lényeg, játszani tudtunk, csak nem azt, amit eredetileg játszottunk volna. Jo kis csapat volt, 2 tolvaj, 2 Ranagol-lovag, egy khál meg egy albino amund volt. Érdekes :D
Hát szokás szerint megint engem utáltak mert mindenbe belekötöttem, még jûátékosként is, de azért sikerült idöben befejezni :D
Ja, mondtam már hogy végre játszottunk? (!!!)
Na oszt vótá fönn szombaton?! Heil Sogron!
És ma végre játszunk!!! ugye Nuke? :)
Na oszt vótá fönn szombaton?! Heil Sogron!
mert van itt egy nyomtatott kis lapom, ami azt hiszem még a szürkecsuklyás testvériségtõl lett lopva netrõl, és abban:
1(ynevi)lat = 1g
van.
Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!
Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!
RPG, Photoshop, \../, `;,,;´ ,\../
najo, lényegében mivel hogy olyan helyzetröl irtam, ami a kaland szempontjábol fontos, igy az elöre megtervezett, amugy meg egy jo mesélö, aki ismeri a szabályokat kivülröl-belülröl, az tud rögtönözni olyan helyzeteket, hogy ne lehessen varázsolni (pl Csendaura van a szobán, igy a varázsigés varázslatoknak annyi)
Na oszt vótá fönn szombaton?! Heil Sogron!
RPG, Photoshop, \../, `;,,;´ ,\../
Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!
És mivel sok ember nem érdekelt abban, hogy játékosként is mesélgessen, hogy mit tesz, akkor a kmnek kell megirnia a történetet...
Na oszt vótá fönn szombaton?! Heil Sogron!
Az elején rossz példát hoztál föl a szabálycentrikusságra, de ez a mászós dolog ez telibe talált, és elindított valamit bennem. Hirtelen arra gondoltam hogy lehetne valamit átültetni ebbõl az én általam hõn szeretett játékba (fõleg világ), de mivel most legtöbbet a d20-as rendszerû MAGUS-al játszom, ezért abba. Aztán rájöttem hogy nem kéne elkapkodnom a dolgot, és inkább elolvasni kéne az egész általad javasolt FATE rendszert, és ha jó, esetleg 'átültetni' Ynev világára...
Mivel nekem nincs '90 óta tartó szerepjáték tapasztalatom, ilyen széles látóköröm és tapasztalatom a szerepjátékkal (MAGUS, Vampire, Káosz - ez utóbbiak 1-1 játékalkalom játékosként), ezért úgy vélem nem ok nélkül mondod azt amit, de az én szívem nehezebben fogadja be annak a szerepjátéknak a lehordását (nem, ez túl erõs, de remélem érted mire gondolok), amin gyakorlatilag 'felnõttem'... érzelmi kötõdés alakult ki köztem, és a játék, a világ között, úgyhogy a szívem mélyén mindig is szeretni fogom a hibáival, mindennel együtt.
Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!
Ez a baj azzal, amikor a marketingesek próbálnak diktálni. Nem könnyû a helyzetük, hiszen erõs a konkurencia és a piacukat több oldalról szorongatják a számítógépes játékok is. De pont ezért kellene átgondoltabb stratégiát követniük.
Azt hiszem ennek köszönhetõ az is, hogy akad néhány játékfejlesztõ aki inkább ingyen dobja piacra a saját rendszerét ha már annyi munkája volt benne.
itt annyiban tévedsz, hogy nem a készítõk gondolták, hogy nosza, csináljuk meg d20-ban.. kiadóváltás volt mind a két esetben és az új kiadó ragaszkodott a váltáshoz
RPG, Photoshop, \../, `;,,;´ ,\../
A karakter-centrikus történetalkotás nekem is szimpi. A kampány amin dolgozok teljes mértékben így épül fel.
Szerintem nagy elõnye a történetszálakból felépített mesékkel szemben, hogy ezt kevésbé tudják a játékosok felrúgni és nem is érzik tõle magukat úgy, mintha hullámvasútra lennének ültetve.
Az alap szituáción és az események vázlatos lefolyásán kívül egyedül az NJK-kal kell foglalkozni. Lényegében csak az a fontos, hogy legyenek kész a kulcsfontosságú szereplõk. A kaland elkezdése után pedig nem kell lényegében mással törõdni, mint az egyes szereplõk céljaival, és hogy azt hogyan szeretnék elérni. Lényegében az egész történet önmagát generálja és a szereplõk ismeretében lényegében bármerre el lehet vinni.
Valamit nagyon félreértettél.
A rugalmas, kötetlenebb szabályok és a sors pontok nem errõl szólnak.
A sors pontokkal nem tudod a világ törvényszerûségeit megszegni, azok továbbra is vonatkoznak a karakterre, csupán egy kicsit nagyobb narratív szabadságot biztosít a használatuk. Tehát kis mértékben beavatkozhatsz a történet elbeszélésébe.
Maradjunk az általad felhozott példánál: A JK fel akar jutni egy erõd falának tetejére.
Az erõd fala meredek, nyálkás moha borítja és a szorosan kapcsolódó kövek miatt kevés a kapaszkodó. Egy karakter, akinek átlagos a mászás képzettsége egy ilyen falon segédeszközök használata nélkül nem tudna felmászni. Valószínûleg meg se próbálná a mászást, mivel nem akar elpatkolni, de tegyük fel, hogy mást nem tehet.
Egy kötött rendszerben a KM feltenné a kérdést, hogy van-e mászóvas vagy csáklya kötéllel a JK hátizsákjában. Nincs. Akkor azok nélkül kell másznia. Próbadobás sorozat x méterenként, hiszen a szabály ezt írja. Ha bármelyiket elvéti, lezuhan. Zuhanási szabályok, sérülés számítás. A dolog eredménye vagy azonnali karakter halál vagy olyan súlyos sérülések, amivel véget is ér a kaland.
(Ez így nem igazán hõsies, pedig heroic fantasy-t játszunk vagy mit...)
A FATE esetében a KM ugyan úgy felteszi a kérdést. Segéd felszerelés nincs. A játékos úgy dönt elhasznál egy sorspontot, mert szeretne valahogy könnyebben feljutni. KM elmondja neki, hogy miközben a fal tövében keres egy könnyebben mászható részt, belebotlik néhány rozsdás, de még viszonylag használható állapotú ácskapocsba, amik rögtönzött mászóvasként talán felhasználhatóak.
Mászás közben elvéti az egyik dobást a játékos. Ha ilyen magasról lezuhan, akkor biztosan meghal a karakter, így a játékos elkölt egy újabb sors pontot, mivel szeretne valami kapaszkodót találni, amiben megkapaszkodhat, vagy amivel lelassíthatja a zuhanását. A KM elmondja, hogy néhány méter rémisztõ zuhanás után az ujjhegyeivel éppen sikerül elkapnia egy vízköpõt. Persze az elhasznált sorspontok késõbb még jól jöhettek volna, de ez egy másik kérdés...
(Ez így már inkább közelebb áll ahhoz, ahogy a filmekben vagy a hõstörténetekben meg szokott történni.)
Tehát a JK nem fog tudni csak úgy az erõd tetejére felugrani, hacsak nem valamilyen Wuxia filmeken alapuló játékról van szó. ;o)
Ha megnézed nem lettek megszegve se a világ fizikai törvényei, se a játék szabályai. Az elsõ esetben viszont a karakter csak akkor maradhatott volna életben, ha a KM a szabályokat áthágja.
Amit írtál az a legvisszataszítóbb kalandmesteri önkényeskedés példája. A szabályok a KM-re is vonatkoznak, ha más nem a világ logikai szabályai amiben mesél. Ha ezeket nem tartja be, azzal a játékosokban a világról alkotott összképet teszi tönkre, megszüntetve azokat a közös alapokat, amire az egész felépül. Ha pedig a játék szabályait rúgja fel, azzal a játékosai belé vetett bizalmát ássa alá, saját hitelét rontja.
Ez egy hibás szemlélet, ami azon a feltételezésen alapul, hogy a játékosok és a KM egymás ellenfelei és valamelyiknek gyõznie kell a másik felett. Nem ez a szerepjáték lényege!
Ennek a társasjátéknak a közös történetalkotásról kell szólnia, ahol minden résztvevõ hozzájárulása egyaránt számít. Az asztalnál ülök egyenjogúak, csupán a KM felelõssége nagyobb. Ha õ nem következetes, akkor azzal a többiek szórakozását fogja elrontani.
Az pedig szintén hibás szemlélet, amit a csata lemesélésérõl mondasz. Rossz beidegzõdés az, hogy a KM-nek kell szórakoztatnia a társaságot. Az események leírásának is közös feladatnak kellene lennie. Csak hát ha egy rendszer a látványos akciókat nem jutalmazza valamilyen formában, hanem néha szinte bünteti...
Szóval azt hiszem van némi tapasztalat a hátam mögött, hogy meg tudjak ítélni egy játékrendszert.
A lenti példa lehet, hogy sarkított volt, de a jelenség létezik. Tapasztaltam mint játékos, mint KM és a nemzetközi fórumokon is lehet olvasni jó néhány hasonló írást.
Mindent vissza lehet vezetni oda, hogy a szabályok kikényszerítenek egyfajta játékosi magatartást. A kötött rendszereknél ez erõsen arról szól, hogy csinálj mindent a szabályok szerint, legyen minden tulajdonságod a legmagasabb, törekedj mindig a legnagyobb helyzeti módosítókra, mert csak így lehetsz sikeres. Lényegében a karaktert úgy viszed végig az akadályokkal teli pályán, mintha egy távirányított tank lenne. Ha nem így teszel, elbuksz. Ezekben a rendszerekben egy beteg, nyomorék, félszemû koldus eleve halálraítélt, pedig szerepjátszás szempontjából lehetne egy igen egyedi, izgalmas lehetõségeket rejtõ karakter. (Ez megint egy sarkított példa volt. Bár ha megnézzük a horror történteket ott szép számmal akadnak ilyen kaliberû fõszereplõk.)
Nem a M.A.G.U.S.-sal van alapvetõen a probléma, mert maga a világ nagyon is eltalált. (Bár erõsen a Forgotten Realms-ra hajaz...) A készítõk anno belevágtak egy saját rendszer kialakításába és sikerült nekik egy viszonylag használható, de ezer sebbõl vérzõ D&D klónt összehozniuk. Hosszas foltozgatás után úgy döntöttek, hogy akkor átállnak a D20-ra. (Mert éppen e rendszer körül volt a legnagyobb hype és a kiadó ebbõl remélt több bevételt.) Most pedig, mivel a D20-asra nem volt elég nagy kereslet, ismét megpróbálnak egy saját K100-ra épülõ valamit összehozni.
Ez mind szép meg jó, csak közben nem látom, hogy a játékosok igényeit valóban ismernék. Ott a probléma, hogy miden áron egybe akarják integrálni a játékot és a háttérvilágot. (Minden új kiadással újabb összegeket lefejve a játékosokról.) Utána meg a játékegyensúlyra hivatkozva elkezdik foltozgatni az egészet. Szerintem értelmesebb megközelítés lett volna inkább egy önálló, csak a hátteret tartalmazó kiadványt összehozni (volt rá kísérlet, de ez sem sikerült igazán jól nekik...), és utána ehhez egy külön szabályrendszert kiadni vagy meglicenszelni.
Ezzel az utóbbi megoldással sokkal szélesebb körben vált volna használhatóvá a M.A.G.U.S., hiszen mindenki használhatta volna hozzá a saját kedvenc rendszerét, anélkül, hogy különösebben sokat kellett volna dolgozni a konverzióval.
Szóval ahogy írtam már, szerettem az AD&D-t, szerettem a M.A.G.U.S.-t. Lehet velük játszani, lehet velük élvezetes kalandokat összehozni, de mára látom a hibáikat is. Voltak olyan játékosaim, akikkel élmény volt együtt játszani és sajnos szép számmal akadtak a lentihez hasonló szemléletûek is. Nekem megadatott, hogy újrakezdhetem a dolgot, ezért ezúttal olyan rendszert szeretnék használni, ami mind az új játékosaimnak, mind nekem élvezetes játékot tesz lehetõvé háziszabályok gyártása és állandó szögelgetés nélkül is. Illetve azt a fajta játékosi stílust jutalmazza inkább, amelyik a szerepek kijátszását helyezi elõtérbe. (Több egyéb szempont mellett.)
Lehet egy dolog jó, de ha lehet jobb is, akkor miért ne?
ASUS P5B | Intel Core 2 Duo 2,133/1066/4MB/E6420 @ 2,6 Ghz | 3x1GB DDR2 Kingmax 800Mhz | ATI Radeon HD3870 512MB DDR4 | Samsung 500GB S-ATA 2 HDD | Windows Vista Ultimate 32-Bit
Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!
Hát ja, voltak olyan idök is....De tudod, nem tul jo a memoriám, mikor kicsi voltam, elvitt a nagymamám egy vén kuruzslohoz, és megkérdezte tölem: "mit akarok, nagy himvégtagot, vagy jo memoriát?"...hát arra sem emlékszem mit válaszoltam :\
Na oszt vótá fönn szombaton?! Heil Sogron!
Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!
Arra emlékszem, hogy egy kis löporos hordo került elö a játékban, és azzal küldték melegebb éghajlatra a wargokat. Jo hogy a saját kalandjaimra igy emlékszem :D
Na oszt vótá fönn szombaton?! Heil Sogron!
Na oszt vótá fönn szombaton?! Heil Sogron!
1 (bécsi) lat = 17,502 g.... szóval azzal még EGY wargot sem robbantasz fel, nemhogy hármat <#idiota>#idiota>
(mellesleg énis, és a karakterem is ott volt light barátunk által említett esetnél, de én nem a memóriámról vagyok híres...<#idiota>#idiota>)
Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!
\"Ha Ábrahám gyermekei lennétek,akkor úgy cselekednétek, ahogy Ábrahám....Ti apátoktól, az ördögtõl származtok.\"-János 8 [39,44]
Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!
\"Ha Ábrahám gyermekei lennétek,akkor úgy cselekednétek, ahogy Ábrahám....Ti apátoktól, az ördögtõl származtok.\"-János 8 [39,44]
I. évfolyam 10. szám
II. évfolyam 1.,2.,3.,4. szám
III. évfolyam 1.,2.,3.,4. szám
IV. évfolyam 1., 2. szám
V. évfolyam 1.,2.,3. szám
VI. évfolyam 2.,3.,4.,5. szám
és/vagy
M.A.G.U.S. Második Törvénykönyv (1995-ös)
M.A.G.U.S. Kalandmodul - Láplidérc (+Az úrnõ bajnokai)
ARMAGEDDON 2092 - MARS szerepjátékkönyv
AUVRON a legendák földje <#idiota>#idiota> szerepjátékkönyv?<#vigyor1>#vigyor1>
INGYEN elvihetõek, költözés van folyamatban és sajnáltam kidobni õket
nem, nem postázom, nem viszem vidékre, de ha valaki érte jön a III. kerületbe akkor már viheti is :)
akinek kell az itt vagy PMbe jelezheti aztán megbeszéljük
Másrészt némileg izgalmasabbá teheti a kalandot, hogy mondjuk azt a varázslatot épp nem tudják használni, amivel két másodperc alatt megoldhatják a feladatot, hogy kicsit gondolkodjanak a játékosok is játék közben. Ezt nem minden esetre kell érteni, hanem csak néha-néha, hogy fordulatossá tegyük a kalandot.
Mondjuk egy hasonlo eset, mikor a csapatnak (3) egynéhány (5) wargot kellett likvidálnia. Amiknek az értékei joval meghaladják a karakterek értékeit. Igy a harcot kizártam nekik, mert ne csak arrol szoljon a játék, hogy egy orán át csak ütik egymást, hanem találjanak ki valamit, hogy ne keljen meghalniuk egy esetleges szemtöl-szemben csatában.
És igy történt, hogy az egyik játékosnál volt egy lat löpor...
Na oszt vótá fönn szombaton?! Heil Sogron!
Az élet semmi, csak egy árnykép, a gyengék menedéke, ami persze nem védheti meg õket. \"Az ember nem hal meg olyas valamiért,amiben õ maga nem hisz\" - A.H. Heil Sogron! ๏̯͡๏)
\"Ha Ábrahám gyermekei lennétek,akkor úgy cselekednétek, ahogy Ábrahám....Ti apátoktól, az ördögtõl származtok.\"-János 8 [39,44]
\"Ha Ábrahám gyermekei lennétek,akkor úgy cselekednétek, ahogy Ábrahám....Ti apátoktól, az ördögtõl származtok.\"-János 8 [39,44]
remélem csak félreérthetõ ez a mondat, és nem minden karakter rohangál mozaikmágiát meg aquir hatalomszavakat használva :)
amúgy én sem szoktam korlátozni a játékosokat, és inkább rögtönzök, mert volt pár rossz élményem olyan mesélõkkel, akik erõszakkal tartották a csapatot a kijelölt kalandmederben
RPG, Photoshop, \../, `;,,;´ ,\../