Filmek, amiket most láttunk...

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Atisz
#67641
Igen, de ehhez azért társul egy kis adag nosztalgiafaktor is. Totti5-nek is igaza van: idõ is kell hozzá, hogy a közönség ráébredjen egy film értékére (és most itt nem a ZS-kategóriás "annyira rossz, hogy már jó" típusú filmekre gondolok).
Nálam pl. a Sikoly (mondjuk '96 nem tegnap volt 😊) már klasszikus, mivel zseniálisan felsorakoztatja az összes horror klisét úgy, hogy közben komoly és izgalmas is marad, ráadásul egy egészen elképesztõ végkifejlettel.

Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.

Atisz
#67640
Igen, minden évben vannak jó és rossz filmek különbözõ arányban (2009-ben pl. igen sok, 2010-ben és 2011-ben nem annyira), nem lehet egyértelmûen azt állítani, hogy "ma már nem készül annyi jó film".
Helyesen úgy lehetne állítani, hogy ma már nem kerül be a mainstream filmek közé annyi valóban jó film, mint régen (azért az Oscar és a Golden Globe díjak még mindig értékmérõk). Ezt pedig lehet magyarázni a közízlés megváltozásával (ami hülyeség, mivel az ízlést lehet alakítani, tehát ha folyamatosan rossz filmek mennek, akkor a nézõk hozzászoknak és azt tartják majd jónak), illetve az igények kiszolgálásával (az egy kaptafára készülõ minimál költségvetésû amerikai pisi-kaki-hányós "tini" vígjátékokra, illetve a töménytelen mennyiségû aranyos/idétlen animációs filmekre gondolva itt).

Szerencsére ma már adott az internet, viszonylag könnyen megrendelhetõ/letölthetõ bármilyen film. A gond csak azzal van, amikor az ember nem tud egy jó film létezésérõl.

Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.

Totti5
#67639
Ezt majd 30 év múlva tudod eldönteni... 80as, 90es, 2000es években is rengeteg jó film volt, ami klasszikus... most is vannak, de csak nem telt el annyi idõ.

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

#67638
"Szóval régen ugyanilyen arányban voltak jó és rossz filmek, egyszerûen nem volt ilyen bõséges a kínálat Magyarországon. Pont. "
Jó filmek lehet,de olyan filmek amiket az ember 30 év múlva is elõvesz mert megunhatatlanok(Indy,Vissza a jövõbe,terminator,Jurassic stb,na olyanok nincsenek ma már. Pont. 😊Legalábbis számomra már nincsenek...

#67637
Na meg persze a World War Z. Én azt várom nagyon. 150 millióból hátha megszületik a világ elsõ zombis katasztrófafilmje.
#67636
Azt se feledjük el, hogy régen bejött egy hónapban egy-két új film a mozikba, azt bámultuk rogyásig. Nem volt Internet, ahonnan 10 perc alatt lekapkodtad az elmúlt év filmjeit egyszerre. Nem volt pendrive, külsõ merevlemez, de még CD vagy DVD sem. Ha kellett egy film, akkor kölcsönkérted valamelyik haverod agyonmásolt, hangalámondásos VHS kaziját, és jó esetben azt másoltad le magadnak...már-már nézhetetlen minõségben.

Szóval régen ugyanilyen arányban voltak jó és rossz filmek, egyszerûen nem volt ilyen bõséges a kínálat Magyarországon. Pont.
Riddick21
#67635
LOL, nincsenek nagy és várhatóan jó blockbusterek? 😮 😄
2012:
The Dark Knight Rises (C. Nolan)
Prometheus (R. Scott)
Skyfall (S. Mendes)
The Hobbit (Peter Jackson)
The Amazing Spider Man (Mark Webb)
Django Unchained (Q.T.)
... ezeken kívül lesz még The Avengers, The Expendables 2, Men in Black 3, The Bourne Legacy, stb.

Igyekeztem azokat felsorolni, amik megbízhatóan jól sikerülnek majd, vagy legalábbis az esély elég nagy rá. Természetesen a teljesség igénye nélkül! És ezek a filmek mind EGY ÉVEN BELÜL készülnek el, sõt, 3/4 éven belül, mert még mind hátra van. Elképesztõ mennyiség, és bár elismerem, hogy átlagon felüli év, de a többi sem sokkal rosszabb. Ha ezeknek csak a fele igazán jó lesz (ami szinte borítékolható), az már ver akármilyen korábbi évet.

A megnövekedett mennyiség velejárója amúgy, meg azé a folyamaté, ami a blockbustereket meghatározó tényezõvé teszi. Semmi extra.

"All those moments will be lost in time, like tears in rain."

precision
#67634
tudom, hogy nem teljesen mérvadó, de azért valamilyen jelentõsége van

de az iMDB Top250 -ben akadnak bõven "mai" filmek is, nem csak a nagyon régiek

szal aki ennyire elvakultan fikázza a mai filmeket az tényleg picit elvakult... vannak azért jó filmek, kevesen, de vannak még filmek 😊

Bazinga!

TaRka0107
#67633
Teljesen igazad van.
Gulyas: Terminator 2-t én is megnéztem kiskoromba vagy 100-szor mégha fostam is a rossz terminatortól amikor a liftbõl meglõtte sotival és szetnyílt a feje. Remélem ez azért nem volt spoiler.
Ui: cool-on most megy.

XBOX 360 Gamertag: TaRka94

#67632
Jólvan, hallod, nem kell ezt. Mármint ez a régen minden zseniális és szuper volt, most meg csak a szar megy és szarok a színészek, rendezõk, meg úgy általában minden. Oké, a blockbusterek, vagy a mainstream cuccok között sok az átlagon aluli, a rossz, de könyörgöm, volt ebben a tavalyi évben is egy Rango, egy Tintin,X-men elsõk, Super 8... Ami persze, nem olyan erõs névsor, mint amiket felsoroltál, de azok sem egy év alatt jöttek ki.


Színészekbõl meg egy Clooney, Pitt, az újabb generációból Gosling stb. nem hiszem, hogy kisebb név lesz majd, mint az itt felsoroltak.

Rendezõkbõl meg van Nolanunk, Arronofskynk, Tarantinonk stb...

Szóval én baromira utálom ezt a régen minden szebb volt beállítódást, persze kell a kritika, és nem kell szeretni mindent (én is baromira kritikus tudok lenni), de hagyjuk már ezt könyörgöm!

http://videodrome.freeblog.hu/

TaRka0107
#67631
Hereafter (2010) (Azután)

Nem tudom hogy hagytam még ki ezt a filmet! Már csak Matt Damon miatt is megnéztem. Nekem nagyon tetszett! 9/10

XBOX 360 Gamertag: TaRka94

desigo
#67630
Margin Call (Krízispont)

Ez egy lassú lefolyású dráma mely a 2008-as gazdasági válságot elindító elsõ banknál éjjel történt eseményeket mutatja be.
A fiatal kis elemzõktõl egészen a felsõ vezetésig figyelemmel követhetjük a reakciókat,kapcsolatokat.Gazdasági és elemzõi szempontból nem tudom mennyi köze van a valósághoz de nem is fontos.
Kevin Spacey és Jeremy Irons nagyon jól hozzák a szerepeket viszont Demi Moore csalódás.Alig szerepel és akkor is zavaró az egész karaktere.Talán egy nála idõsebb színésznõ jobb lett volna.

8/10
tommygear
#67629
<#eljen>
#67628
hát én se vagyok oda a mostani filmekért sztem én se nézem meg mégegyszer a Cartert lehet ha kijön blurayen, de a mai legtöbb film trükkjeivel nincs bajom, fõleg nem a LotR-vel...sok-sok klasszikus trükkjébe belelehetne kötni, fõleg a botrányos kékcsíkos háttérvetítéssel
de azok nem azért voltak jók
egyet nem tudok megbocsátani a mostani filmeknek trükkök terén a maszkok és makettek hanyagolását...szerencsére a LotR ebben erõs volt.
#67627
Egyébként mintha többször is írtad volna ezen az oldalon, hogy neked sem sok film maradt meg az elmúlt 20 évbõl ... Igen, kevés ilyen típusú film tetszik, és igen, inkább nézem a Terminátor második részét századszor meg kátszázadszor, ahelyett, hogy még egy pillantást vessek John Carter kalandjaira MÁSODSZOR is. (Egyszer elég volt, pedig szerencsére még a terem is nagyjából üres volt.) Ez van.

Utolsó nekifutásként:

1. Az egyenetlen színvonallal van bajom, semmi mással. De azt is írtam, hogy van adott határidõ, van adott pénzösszeg, vannak vezetõk, van presztízs. Maga PJ is elismerte, hogy szíve szerint bõven csiszolgatta volna, de a mai világban ezt nem lehet megtenni. Tudod, Horatius: "Nonumque prematur in annum." Nincs ilyen finanszírozó.

2. Ha az extrák megtekintése mellett meghallgatod a kommentárokat, akkor talán neked is feltûnik, hogy maguk a készítõk sok esetben azzal mentegetik magukat, hogy "Á, ezeket a nézõk többsége úgysem veszi észre.", "Reméljük nem a vászon ezen szegletére figyelnek." stb.

3. Az emberi szem eleve oda ugrik, ahol valami eltérést észlel, a súlytalan emberek például ilyenek, a rossz bevilágítás (és más egyebek) miatt el nem tûnõ zõd (meg kék) hátterek szintén stb. stb.

4. Mindenki emlékszik Legolas "PS2-es" (így emlegették) akrobatikus olifánt-ölésére. Látszik, hogy cgi? Látszik. De annyira passzol a jelenet L. filmbeli jelleméhez, hogy elsõre el tudtam fogadni. Sok más jelenethez viszont több megtekintés kellett, hogy megbarátkozzam velük.

5. Sajnos ma már nem készülnek Indy I, Cápa, Jurassic, Vissza a jövõbe, Terminátor, Farkasokkal táncikáló, vagy akár Twister, Speed, Matrix, Beverli hillszi zsaru stb. stb. szintû filmek, idéznék a port.hu-ról egy jól megfogalmazott összegzést: "akiknek ilyen titánok meg alkonyatok ,meg vasemberek bejönnek hát lelkük rajta"


(6. arról már nem is beszélve - eltérve a témától -, hogy hol látni manapság ilyen színészeket: Tracy, Gabin, McQueen, Brando, Hoffman, Cooper, Newman, Lemmon, Stewart, Bogart, Ventura, Mastroianni fel ne soroljam már összeset. Rendezõk felsorolásába ne is kezdjek, ugye?)

It\'s a definitive role-playing experience, and the only reason it can\'t be called the best game in its class is because in a sense there\'s nothing available that compares to it. /Baldur\'s Gate 2/

#67626
Ja hát igen ha a vér kék akkor fröcskölhet hektoliterszámra. 😊 De ha véletlenül piros akkor már sérül az ártatlan nézõk lelkivilága.

Örülök hogy jobbára pozitív kritikákat hallok a filmrõl. Sztem a jövõ héten én is meglesem. Féltem hogy valami Prince of Persia szintû hányadék sül ki a dologból.
#67625
vannak benne fightok, egészen pofásak is, de nem a harcokon van a hangsúly.

viszont olyan is akad, amikor fröcsköl a marsi õslakosok (kék) vére 😊
#67624
Gyakás van benne? Persze nem holmi John Ranmbo féle vériszamos mészárlásra gondolok, hanem normál harcra. Ha Disneyt néz az ember mindig számíthat rá hogy esetleg a rosszakat csak leütik. 😊
#67623
the grey-a szürke vagyis az apha farkas.... a magyarra forditók megint balfaszok voltak:S

ZilogR
#67622
Van és ez alapján arra a jelenetre kell gondolnom, ami
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
akkor van, amikor lelövi a munkások felé futó farkast, azaz õ "gyõz" (amikor a farkas mellett van és figyeli a légzését, amíg ki nem múlik)?

Mellesleg sztem nem az a "vége" ennek a történetnek, hogy legyõzi az alfát, hanem az, hogy kimenekül ebbõl az alaszkai fosból... vagy nem menekül meg.


BTW: The Grey - Fehér pokol, akkor most az idõjárásról szól az eredeti cím vagy az ordasokról? A magyar szakemberek megint ügyesen értelmezték a címet vagy ...?

Én meglátásom szerint olyan 6-7/10 a film és eléggé érzelgõs. A kis novellát író emberkének erõs indíttatásai lehettek a sok elfojtott érzéseitõl, nagyon cukormázasan-könnyes sok jelenet...

Nézhetõ ellenben.

*Zsebszámológépet keresek!* Ha van eladó CASIO, Hewlett-Packard, Texas Instruments számológéped, küldj privát üzenetet! Programozható típusok el?nyben! Ócskaságok, hibásak is érdekelnek!

tomsolo
#67621
Köszi! Már meg is néztem, Tom Hardy durván tolta.<#eljen> 8/10

Waiting for me /me. Uplay: tom.solo Steam: tom_solo

CalebJoe
#67620
na erre ennyit reagálok<#nevetes1>

berczely
#67619
Ha már annyira rámentetek A Gyûrûk Ura témára akkor megköszönném valakinek ha privátban valami infót arról, hogy honnan tudnám beszerezni az extrákat (így készült videók) magyarul vagy magyar felirattal?

#67618
John Carter Imax 3d

8/10
Nekem nagyon bejött, egy percét sem untam. Azt kaptam amire számítottam egy látványos kaland sci-fi fantasyt. Nem bántam meg hogy, megnéztem.
#67617
azért szar lehet neked filmet nézni, ha húztad a szádat a LotR trükkjein...gyakorlatilag nem létezik olyan popcorn film ami neked megfelel
Riddick21
#67616
Intouchables - Életrevalók
A legszebb, legszórakoztatóbb és legemberibb vígjáték(?), amit életemben láttam. Vígjáték ám, általában a nevetéstõl folytak a könnyeim!
Újabban igyekszem ritkán adni maximális pontszámot, de itt most kérdés nélkül jár! Zseniális!
10|10

"All those moments will be lost in time, like tears in rain."

#67615
Én csak a fejemet fogom. Mondom, szerintem én lehetek a hülye, hogy nem vettem észre hogy mennyire gagyi a CGI a Gyûrûk Urában.

Mi előtt valaki megkérdezné: A Tigris márpedig egy vacak tank. Hiába is rinyálsz. A valóságban is az volt. http://de-rerum-natura.freeblog.hu/ saját blog

CSOCSO
#67614
nem igy csinaltak. Nezd meg a bonus reszeket. amikor Frodo teat adott gandalfnak vagy mikor mentek a szekeren. Egyik se CGI volt, hanem terhatassal csinaltak meg az egeszet. gandalf hatrebb ult/allt es olyan szogbol vettek fel, hogy te ezt ne vedd eszre.
#67613
Az odafigyelés mellett nagyon fontos az idõ és a pénz is, lásd Bridge of Khazad-dûm, akárhányszor nézem az átfutást, sosem tûnik fel, hogy cgi, de számtalan esetben (ami azokban az években nagyon jellemzõ volt a Massive megjelenítésére, de még késõbb az Avatar esetében sem tudták kiküszöbölni) a súlytalanság érzete az, ami zavaró.


200-250 millió dollárnál azért már elvárható lenne, hogy például a díszletek ne díszleteknek nézzenek ki, legyen rendes szemkontaktus a cgi szereplõkkel, legyenek rendesen bevilágítva, textúrázva, nézzenek ki minél inkább valósnak stb.

It\'s a definitive role-playing experience, and the only reason it can\'t be called the best game in its class is because in a sense there\'s nothing available that compares to it. /Baldur\'s Gate 2/

Atisz
#67612
Nem csak az: gyakorlatilag az összes nagytotálban felvett mozgalmas jelenet az volt. Amire te gondolsz az szerintem az, hogy pár jelenetben szemet szúró ahogy a szereplõk szinte lebegnek, mivel elég kevés képbõl állt az adott mozgásfázis. Ettõl még nem rossz a CGI, ez is csak akkor feltûnõ ha kifejezetten erre van valaki ráizgulva.

Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.

#67611
Persze a legfontosabb az lenne, ha végre az elrontott jeleneteket kiadnák (1 órát látott Wood ebbõl - több interjúban említette -, ez kb. 3-4 órányi anyagból volt összevágva),

de a legeslegfontosabb az lenne, hogy a lassan 10 éve ígérgetett "PJ utazása", ami kb. 20 óra hosszúságú, végre napvilágott lásson.

It\'s a definitive role-playing experience, and the only reason it can\'t be called the best game in its class is because in a sense there\'s nothing available that compares to it. /Baldur\'s Gate 2/

#67610
Még a FotR-hoz kapcsolódóan: akkoriban a dunapláza minden filmet "túlvilágítottan" adott, s hiába kértük többször is a vezetõséget, hogy rendesen állítsák be a fényerõt, mert a trükkök így egyáltalán nem simulnak bele a jelenetekbe, hanem teljesen különválnak.

4-5. nézésnél már annyira nem is zavarja annyira az embert a hamis sziklák, green-, bluescreenek, háttérvetítések (!) feltûnõ mivolta, mert akkor már inkább egyfajta heti rituáléról beszélhettünk (nem kellett senkit sem kérdezni: hétvége = mozi = FotR), de amikor kijött dévédén, akkor bizony csak feltûnõbbek lettek a hibák (bõvítettnél meg pláne, sajnos a jobb minõségû tömörítés rendkívül sok mindent felfedett, amit a sima dévédé "eltakart".

Ezért lenne nagyszerû, ha a Hobbit után lenne egy olyan kiadás is, ahol 50-60 millió dollár erejéig belenyúlnának, és Isildurtól kezdve a RotK-ban látható "lovakig".

Gollumhoz személy szerint nem nyúlnék (bár sok ismerõsöm szerint elég gagyin néz ki blún).

It\'s a definitive role-playing experience, and the only reason it can\'t be called the best game in its class is because in a sense there\'s nothing available that compares to it. /Baldur\'s Gate 2/

Bucser
#67609
Bronson és Tom Hardy a címszereplõ.

"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF

Bucser
#67608
Nézd meg a 6dvd-s kiadáson a special effects részt. Az arányvesztést úgy csinálták meg, hogy távolságkülönbséggel vették fel a színészeket. Aki kisebbnek kellet tûnjön az hátrébb ült akinek nagyobbnak az meg közelebb a kamerához és így értéke el a mérethatást hogy pl az asztalt használták referenciának. Így a nézõ számára nem nyílvánvaló hogy ki hol ül. (vagy keress rá scaling photography-ra)

"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF

#67607
Pedig sok jelenetben azok. Itt nem konkrétan a magasságról van szó, hanem el kellett tüntetni az arányvesztéseket, ami kicsi/nagy karakterek között létrejött. Ehhez az kevés volt, hogy pl. pár jelenetben "térden jártak" a szereplõk. Az egy dolog, hogy sok jelenetnél trükköztek, volt ahol Gandalfot egy hórihorgas fazon játszotta, volt ahol tényleg törpe növésû statisztákat és dublõrt használtak, de így is rohadt sok meló volt. Ja és volt az a bizonyos kritikusan ronda rész, a legészrevehetõbb CGI, amikor átrohannak Mória csarnokain. Ott minden CGI volt, ki is szúrta mindenki.

tomsolo
#67606
Az melyik film - csak a plakátra emlékszem hogy vmi nagy darab kopasz fószer kackiás bajusszal csíkos börtön atlétába - talán börtönbe is játszódik? .... htx

Waiting for me /me. Uplay: tom.solo Steam: tom_solo

CSOCSO
#67605
a magassagbeli kulonbsegek nem cgi a gyuruk uraban. Legalabbis a legtobb resznel tuti nem, mert lattam rola filmet. Persze tuti vannak reszek, ahol mashogy lehetetlenseg lett volna megcsinalni.
Victor1103
#67604
Warrior

Kb 1 hónapba tellett megnéznem ezt a filmet mivel idõhiány miatt elsõ felét kb február közepén néztem meg és most pótoltam a második felét. Azonban még ígyis lazán felvettem a fonalat hiszen mindenre emlékeztem ami az elsõ lemezen volt. Igazán semmi áttörtõ, de amit egy jó filmtõl el lehet várni azt hozta.

9/10

Asrock M3A77DE ; Amd Phenom II x6 1055 2800mhz ; 4gb samsung ddr3 1333mhz 2×2gb dual chanel ati hd 5750 1gb ddr5 dx11 ; Hitachi 1tb sata 2

#67603
John Carter

Már több mint 20 éve, a kedvenc Tarzan könyveim borítójának hátulján találkoztam John Carter nevével, mint Edgar Rice Burroughs másik nagy kalandsorozatának fõhõsével. Sajnos akkor nagy bánatomra nem tudtam beszerezni a könyveket, és a mai napig sem pótoltam e hiányosságot. Épp ezért nagyon megörültem, amikor a Disney kiemelt költségvetéssel nekilátott a regény megfilmesítésének.

A film kissé nehezen indul, de utána kellemes tempót vesz fel, ami végig kitart. Nem zavart, sõt örültem, hogy kevés 'ismert' színész játszik a moziban, kellenek a friss arcok. Egyedül a hercegnõ hasonlít kissé a sokak által istenített Olivia Wilde-ra, csak szvsz sokkal szebb kiadásban.

A látvány nagyon bejött, a sivár Marson varázslatos kis fantasy-birodalmat rendeztek be, sokáig elnézegettem volna még. A CGI nagyon rendben van, életszerûek a pixelfigurák, minden cent látszik a vásznon - aki mást állít, valszeg nem erre a filmre ült be. A 3D nem tesz sokat hozzá a filmhez, de legalább zavaró sem volt.

A John Carter bár nem mérföldkõ, de kellemesen szórakoztató, fantasy látványfilm. Szurkolok, hogy sikeres legyen, de legalább az árát termelje vissza - én ugyanis már nézném a folytatást.

10/8
#67602
ja, Gollam CG-ja is tök szar volt....ÚRISTEN EMBER!!!
#67601
A Gyûrûk Urában szinte alig volt CG nélküli jelenet. Alapból az összes jelenet CG-s, ahol a hobbit/törp karakterek együtt láthatóak emberekkel, tündékkel vagy bárkivel aki magasabb náluk. Ez kb. olyan, mint Harry Potterben szoftverrel tüntették el a szereplõk pattanásait, na azt hány jelenetnél kellet? Összes közelin. Vagy ott van a Benjamin Button, film majd 100%-ban CG Brad pitt feje, meg a "díszletek" 95%-a.

#67600
Az Oscar bizottság soha sem lehet olyan szakértõ mint egynémely magyar fórumozó! Teljesen mindegy melyik filmrõl van szó.

Mi előtt valaki megkérdezné: A Tigris márpedig egy vacak tank. Hiába is rinyálsz. A valóságban is az volt. http://de-rerum-natura.freeblog.hu/ saját blog

#67599
Ja, azért kérdeztem rá...neki gyenge trükkök voltak benne?A fejét fogta a Gyûrûk Ura gyenge trükkjein? Nem értem

Mi előtt valaki megkérdezné: A Tigris márpedig egy vacak tank. Hiába is rinyálsz. A valóságban is az volt. http://de-rerum-natura.freeblog.hu/ saját blog

Tyler1
#67598
Öcsém neked valami komoly gondod lehet a nõkkel. A felesleges, értelmetlen vitáid helyett inkább keress fel egy pszichiátert, hogy valami súlyos traumát okozott neked a gyengébbik nem, amiért mizogin lettél(vagy esetleg homár?).

"ennyi erõvel a szexet is hiányolhatnád belõle"
"Szexi csaj is volt benne, amit Cameron direkt úgy terveztetett, hogy - idézem tõle szó szerint - "a nézõ akarja megdugni" navikat."
"Van olyan is hogy pl egy nagy csöcsös csaj van a filmben akkor sok ember azt mondja, hogy a trükkök is jobbak voltak meg a zene is. Mert szexi csaj volt benne."
"Utána még lehetett volna az hogy találkozik még 8 túlélõvel (szexi csajok is lehettek volna közöttük) és még 1 óra akció és szex!"

Merek annyit, amennyit férfi merhet, ki többet mer, nem ember.

Guren
#67597
lassan 3 éves film az avatar, tedd már túl magad a traumán.

#67596
"A vége elég váratlanul félbeszakadt szerintem"

Úúú, pedig milyen állat lett volna az a végsõ harc a farkasokkal. Biztos gyõzõtt volna a fõhõs. Úúú, jó kis akció lett volna. Én se értem mér hagytá k le!

XD

Utána még lehetett volna az hogy találkozik még 8 túlélõvel (szexi csajok is lehettek volna közöttük) és még 1 óra akció és szex!

#67595
Majd én elmagyarázom hogy értette: ami nem cg az fos. A GYU-ban nagyrészt nem cg dolgok voltak, nagyon helyesen.

Meg biztos a GYU neki nem elég menõ. Van olyan is hogy pl egy nagy csöcsös csaj van a filmben akkor sok ember azt mondja, hogy a trükkök is jobbak voltak meg a zene is. Mert szexi csaj volt benne.

Avatár a menõ. CG, profi, hibátlan (steril unalmas). Szexi csaj is volt benne, amit Cameron direkt úgy terveztetett, hogy - idézem tõle szó szerint - "a nézõ akarja megdugni" navikat.

Tikal
#67594
<#eljen>

''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''

REALista
#67593
<#nevetes1>

A győzelem nem minden, viszont a vereség egy nagy semmi! HALA MADRID!

Dynamic
#67592
A gyenge trükkök... na persze. A Király visszatér helyett véletlenül a Király nevébent nézte 😛
Az meg már elõre borítékoltam, hogy mindenki felemlegeti majd a Mars kapcsán, hogy õ bizony olvasta a könyvet.