Filmek, amiket most láttunk...
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Az elejen meg jo szovegek voltak, de onnantol hogy megjelentek az uj nocskek, hihetetlenul ellaposodott a film.
10 perces csicserges, piteeves kozben a semmirol, es sorolhatnam.
Dez: Inkompatibilitas definicioja jatekoknal: amikor fut,de csak pl. 1 fps-sel,vagy össze-vissza akadozva,irányíthatatlanul 2. K8-nál alapból mindig 200MHz az FSB. Csak tuning által lesz magasabb.
Kész, szétröhögtem magam rajta. 😊 Aki ismeri pl. PJ korai munkásságát, az nem lepõdik meg a filmen, ugyanolyan új-zélandi baromság ez is. Tetszett, no. 😊 7/10
The Bourne Ultimatum (2007)
Mindkét korábbi rész nagy kedvencem és ebben sem kellett csalódnom. Mesterien rakja össze a hiányzó részeket a korábbiakkal, minden a helyére kerül, és a második rész utolsó két jelenete (moszkvai eltûnés + Landy felhívása) közé is nagyszerûen, szinte hézagmentesen sikerült beilleszteni a harmadik rész elsõ óráját.
Méltó lezárása a trilógiának. 9/10
Die Hard 4 (2007)
Jó volt, szép volt, tkp. tetszett, de nem volt annyira DH-s, mint vártam. Nem a káromkodások hiányoztak, hanem az, hogy McClane sokszor inkább a saját megfeszített (akarat)ereje és a bevállalós csökönyössége miatt ért el sikereket, mintsem a puszta vakszerencse miatt. A túlzások nagyon nem hiányoztak (pl. azért a repcsis jelenetért kifejezetten kár volt), bár szerencsére pozitívan is csalódtam: a geek figura nem volt annyira geek, mint elsõre tûnt, valamint a technoblabla is teljesen logikus és hihetõ volt (IT/adatbázis szakemberként nagyon sokszor bosszant a filmekben a halandzsa, valamint a monitorokon feltûnõ kép, meg a billentyûzet verése közötti teljes differencia, de itt tkp. a helyén volt minden). Egy karakter nem tetszett: "természetesen" a Timothy Oliphant alakította fõgonosz. Súlytalan, erélytelen, nevetséges, semmi karizma nincs benne. Szvsz Hitman-ként sem lesz túl meggyõzõ.
7/10
Továbbiak, csak tõmondatokban:
- Exiled: Johnny To film, sok tekintetben hasonlít a The Mission c. klasszikusra (még a gárda is ugyanaz, bár a sztori más). 8/10
- Grindhouse: Mindkettõt eluntam kb. 15 perc után, beletekertem, aztán selyemzsinór...
Mára ennyit belõlem. 😊
Erre nagyon egyszerû a magyarázat: feláldozza magát, úgy gondolja hogy egy ilyen horderejû eset után tényleg komolyan veszik majd a rendcsinálást.
-----------------------
8/10
imdb adatlap
Hát nemmondom, nem sokkal gyengébb a Hot Fuzz-nál, fetrengtem rajta jópárszor, bár jellemzõen az elsõ fele sokkal jobban bejött mint a végefelé (mivel nem vagyok zoNbifilm fan). De a kis közjátékok, a beszólások, a karakterek, az apró poénok mind a helyén voltak, kibaszottjó kis múvi ez 😄
Van még film amiben ez a két pöcs játszik?
"Az amatörnek 100-ból 99 fotója sikerül. A profinak 100-ból csak EGY!"
Alah Alik Ya Sidi!
Nálam az év filmje.
10/10
"All those moments will be lost in time, like tears in rain."
De pl: én egy percet nem unatkoztam rajta. Kevés benne az akció? Hát a Kill Bill egyen kívül az összes QT filmben kevés akció van.
A párbeszédek is jók voltak: pont így beszélhetnek az ilyen üres fejú füvezõ piáló kis nõcskék. Pon így és pont ilyesmirõl.
Akkor a szokásos utálások is jók voltak.
Kurt Russel remekül játsza el Kaszkadõr Mike-ot.
Voltak benne jó kis poénok is.
Akkor ott volt a seriff, ami remek jelent volt. Meg még sorolhatnám.
Az is zseniális volt, hogy táncol az ember idegein a film, idegesítik a nõcskék, várja, várja hogy jöjön már Mike. És amikor jön hatalmasat szól.
A film közepén lévõ balesetnél rendesen felugrottam a székbõl.
ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ
A győzelem nem minden, viszont a vereség egy nagy semmi! HALA MADRID!
A Planet Terror szerintem rosszabb. Vagyis, nem jöttek be a zombik, meg a zombis filmek sem. (mondjuk 7/10)
De a Halálbiztos szerintem remek lett.
4/10
ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ
Az utolsó snitt óriási volt.
Amit nem tudunk az erkölcsök útján megtenni, azt nem szabad a törvények útján megtennünk. A fehér ember nagyon ért a pénzcsináláshoz, csak ahhoz nem ért, hogyan kell elosztani.
we all follow the arsenal over land and sea... we all follow the arsenal on to victory!
Nagyszeru filmje, mint a Halalsoron.
Dez: Inkompatibilitas definicioja jatekoknal: amikor fut,de csak pl. 1 fps-sel,vagy össze-vissza akadozva,irányíthatatlanul 2. K8-nál alapból mindig 200MHz az FSB. Csak tuning által lesz magasabb.
Pisz van es lav.
U.I.: BD akkoris egy nagy baromsag a vege fele 😄
C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"
Biztos nagyon nehéz lett volna pár hsz-szel lejjebb olvasni a klip alatt:
"the song is J-Squad ttbz anthem"
"Az amatörnek 100-ból 99 fotója sikerül. A profinak 100-ból csak EGY!"
A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
10/10
Asszem errõl nem is kell semmit írnom, elég a pont... 😄
CHELSEA FOOTBALL CLUB
Nem tudja vki milyen zene megy ez alatt?
http://www.youtube.com/watch?v=aXFzNtODTVI
Elõre is thx!
Jefferson83
0/10
Ui.:<#mf1>#mf1>
"All those moments will be lost in time, like tears in rain."
Randiguru
10/10
UI: Nálam egy film amelyet bármikor végig tudok nézni és még sokadjára is szórakoztat megér egy 10-est.
A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
The Matrix has you...
PL. Nekem nem tetszik a Donnie Darko mas meg istenitti.
Es masnal is ugyanez a helyzet.
Dez: Inkompatibilitas definicioja jatekoknal: amikor fut,de csak pl. 1 fps-sel,vagy össze-vissza akadozva,irányíthatatlanul 2. K8-nál alapból mindig 200MHz az FSB. Csak tuning által lesz magasabb.
Amit nem tudunk az erkölcsök útján megtenni, azt nem szabad a törvények útján megtennünk. A fehér ember nagyon ért a pénzcsináláshoz, csak ahhoz nem ért, hogyan kell elosztani.
ja és hogy valaki beírta a film átfogó lényegét, meg, hogy Õ mit gondol arról mit miért tett? ne viccelj már, hogy Te ezt még komolyan is veszed?? Ha ezek alapján nem nézel meg egy filmet, akkor már a tv-s reklámok alapján se tedd meg...hozzáteszem, nagyon sokszor fordult az elõ velem, hogy egy promó alapján jónak ítéltem egy egyébként nagykaka filmecskét és semmi elõzetes infó után egy brutáljó filmet láttam.
Most ugyan megvolt az elõzetes infó, de szerintem semmit nem tudtál meg belõle, ezt a filmet más szemszögbõl kell nézni..szerintem😊 Én se mondok mindig igazat vagy jót😊
most már van kedved megnézni? ha nem az se baj, de ne ítélj elsõre.
The Matrix has you...
C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"
Csak emlékeztetõül írtam be. Annyira szeretlek én is... 😛
Es amugy meg tudom hogy szegyen hogy nem neztem meg de tenyleg nem volt ra alkalom.
Es nem igazan ertem hogy mirefel hasonlitsuk ossze a Taxi Sofor Spoilert a nagyot bukott blood Diamonddal 😄
C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"
Semmi konkrétum?
".... lelövi ....-t"
😊
azért megnyugtatlak, hogy sem nekünk sem Scorsese bácsinak nem lesznek álmatlan éjszakái amiatt, mert Te kihagytad a filmjét...
The Matrix has you...
upszt, kissé késõ van már, természetes: "...mert így tudom, nem vagyok egyedül"
sry
"All those moments will be lost in time, like tears in rain."
1.: Az a maradék 3 ember is elolvasta a spoilert, aki akkor nem<#taps>#taps>
2.: Boldoggá tettél engem, mert így nem tudom, nem vagyok egyedül a véleményemmel, miszerint a Blood Diamond egy ígéretesen induló, ám az utolsó harmadával végtelenül elbaszott kalandfilm.
/flame on
"All those moments will be lost in time, like tears in rain."
Kedves Zaki,
Ez remek peldaja annak hogy egyes emberek mennyire hulyek. En nem tudom elhinni hogy egy mar levitatott , ez ev februari hozzaszolasomat vagy kepes kikeresni, es belinkleni ide. Mivel tudtad mit keresel ezert ugy velem hogy nagyon kikeszitett es meg majig sem tudtad rendesen kiheverni, sot, felo hogy remalmaid is vannak ejszaka emmiatt a spoilerem miatt. En nekem van jobb dolgom az eletben , es nem fogom most kikeresni azt a hozzaszolast ahol spoilereztel, de tudd hogy ez csak kicsit ciki. Miert nem mesz ki levegore?
Szeretettlen,
A tejo baratod , Sephi!
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"
2007. feb. 21. 15:23 | privát | galéria | válasz erre | #29547
Blood Diamond temahoz. Az ok hogy az eleje rendes mukodokepes , sot kellemes muvit igert. De az egesz el lett baszodva a nagy rambo jelenetektol. A "halhatattlan" katona tulzott eroltetese. Aztan ott van meg az a par dolog ami nelkul is szepet lehetett volna alkotni. Es vegul az a kinhalal Leonal.... hat ott kiakadtam 😄DD
Te beszélsz... 😛
C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"
Extreme¤Noise¤Terror -ANOTHER WAY- Viharsarok fastcore Két perc alatt értek én mindenhez...
"Az amatörnek 100-ból 99 fotója sikerül. A profinak 100-ból csak EGY!"
De lehet én tévedek, de nekem ennyi nem minõsül spoilernek.
"Az amatörnek 100-ból 99 fotója sikerül. A profinak 100-ból csak EGY!"
Amire gondoltál az "A Thomas Crown ügy" lesz 😊
"Az amatörnek 100-ból 99 fotója sikerül. A profinak 100-ból csak EGY!"
The Matrix has you...
C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"