A Gyűrűk Ura
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"
Mint már említettem nekem kötelező olvasmány. És angolul kell beszámolót írni az első könyvről. Lenne néhány név amit nem tudok lefordítani, pedig csak úgy fogadják el. Nagyon megköszönném ha eltudnád mailben küldeni, vagy itt válaszolni ezekre:
Bilbó
Frodó
Trufa
Zsákos
Bombadil Toma
Vándor
Előre is köszönöm
Korábbi hozzászólásokat elolvasva, valamint végiggondolva mindazt, amit temagad ill. jómagam írtam, némiképpen meg kell kövesselek. Leginkább azért, mert a válaszaim olyan indulatokat festettek, melyek közel sem voltak annyira vehemensek, mint ahogy tűntek - ám mégis bántóak lettek. Remélem, azért nem vagy véres hangulatban! Ne haragudj, hát szegény fejemre!
Azon felül, valóban úgy védem a témát, mint anyatigris a macsekját, hiszen, nekem ez a Történet.
Rex:
~~~~
Mit akarsz letölteni?
A filmet?
A könyvet?
Utóbbi nekem megvan angol nyelven! Ha jelzed, akkor, valamikor felteszem, vagy elküldöm e-mailben. (kb. 2,5 mega)
A film pedig még nem jelent meg. De ha türelmes fajta vagy, akkor szerintem 2 héten belül már letölthető lesz a premierről lopott változat a netről...
i2k = IMYke2000 -@-2001
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Na jol van nah:)
C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"
Ugyis mindeki aszt gondoja amit o maga gondol!
Nah most jol megaszontam:)))
C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"
"Szerintem Tolkien sem akart komoly könyvet írni, egyszerűen a szórakoztatás volt a célja." - Itt megint tévedésben vagy. Tolkien nyelvész professzor volt. A könyv történetét egy kitalált tünde nyelv fejlődésének szemléltetéséhez alkotta meg. Maga volt a leginkább meglepődve az elért sikereken. Tehát koránt sem szórakoztató céllal készült a könyv.
Csak a magyar irodalom oktatás olyan szegényes, hogy a legnagyobb írok mellett Tolkient és műveit nem mutatják be. Tőlünk nyugatabbra szerves része az oktatási anyagnak.
Devil:
Tökéletes igazad van abban, hogy mindenki elmondhatja a véleményét akár pozitív akár nem!
C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"
'asszem úgy hal meg, hogy megbotlik és beleesik a kardjába...
There exists no separation between gods and men; one blends softly casual to the other. www.rpgvault.hu
Az általad megnevezett írókkal meg szerintem senki nem akarja egy kalap alá venni (mert természetesen nem is lehet), úgyhogy én ezt már inkább ''arcoskodásnak'' tartom részedről, de mindegy!
Te olyan hülye vagy, mint a segg! A Gy.U. a 20. század egyik legnagyobb iroódalmi alkotása! Nekem még anno az Irodalomtanárom ajánlotta gimiben! Azóta ismerek olyan egyetemi Irodalomtörténészt, aki Tolkien-ra szakosodott és Angliában tart előadásokat Tolkien-ből! Még, hogy nem irodalmi alkotás, bah...
Rince
u.i.:Nem akartam beleszólni a vitába, de a tisztánlátás kedvéért ezt muszály volt megtennem! Ha valakinek nem tetszik ez a mű, az ok! De látni kéne azt a halvány határvonalat a fikázás és a nemtetszés-nyilvánítás közt! És bocs, ha valakinek nem tetszik, amit írtam, de az manapság tény, hogy a Gy.U. korumk irodalmának egyik klasszikusa! Akár tetszik ez egyeseknek, akár nem.
C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"
Sogun, 12:44 - Múvi: Infómorzsa -
(Ain't it Cool News) Érdekesebb számadatok :D
A trilógia publikálása – 1954 - óta 100 millió ember olvasta el a történetet. Több mint 40 nyelvre fordították le. Itthon Göncz Árpád mesteri fordításában élvezhettük végig.
Kb. 1 millió méternyi filmszalagot forgattak le.
A WETA nevű kovácsműhely 48 ezer páncélt, pajzsot, kardot, harci szekercét és kardhüvelyt gyártott le a forgatáshoz. Ebből 100 darab különleges, kézi vésetekkel ellátott, mágikus fegyver volt! :D
15 ezer ruhajelmezt szőttek a szereplőkre.
A történet szerint Középfölde 7000 évvel ezelőtt létezhetett.
A film forgatása előtt egy évvel 5 ezer köbméternyi növény palántát ültettek el.
1600 pár Hobbit műtappancsot használtak el a Hobbit főszereplők.
A stábnak reggelire főzött legnagyobb tojásrántotta 1460 tojásból készült.
300 kézzel font paróka készült a filmhez.
Egyetlen jelenetben egyszer 250 lovat használtak fel. (Nem főzéshez!) Ezek között 70 nagy tudományú, idomított ló parádézott.
A WETA kovácsműhely 200 ork maszkot készített el a forgatáshoz.
180 3D grafikus készíti jelenleg a speciális látványhatásokat a WETA-nál.
68 makett készült LOTHLORIEN elf építészeti műremekeihez.
A filmművészet történetében ez lesz a legelső alkotás, amelynek három részét forgatták le egyszerre.
A forgatás felszereléseit szállító teherautók kocsisorának hossza egy mérföld volt.
Forrás: www.hardwired.hu
Nem BaromÚr! Amúgy pedig, "A Két Torony" előtt hal meg, azaz az első könyv végén, és utána, egy darabig fut két szálon, majd tartósan maradunk Aragornékkal, és végül a két szál összefut Vasudvardban. A megkezdett harmadik szál (Frodó és Samu) pedig később folytatódik.
i2k = IMYke2000 -
- 2001Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
a másodikban kezdik el több szálon futtatni a cselekményt
There exists no separation between gods and men; one blends softly casual to the other. www.rpgvault.hu
Én is közöltem félelmeimet a Történet megfilmesítésének Hollywood-isitásáról. Ebbéli véleményünk hellyel-közzel megegyezik. Azonban megnyugtat valami egészen triviális tény: Peter Jackson izlandi. Ez talán némi optimizmusra adhat okot, a kivételek pedig most per pillanat nem fontosak.
i2k = IMYke2000 -
- 2001Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Az ilyen "beszólások" mutatnak rá egy személy degeneráltságára, és sajnálom, hogy Tőled kell idézzek, hiszen magad alatt vágod el a fát, amikor ezt írod: "Nem mindenkinek egy az ízlése!"
Senki sem kérte, hogy írj ebbe a topicba. Senki sem kérte, hiszen magad is láthattad, mi a cím: "The Lord of the Rings". Ebből kifolyólag, ha mondjuk a Gumiszoba nevezetű topiccsoportban szólaltál volna meg emígyen, lehetséges, hogy épkézláb embernek néztek volna, de mivel itt tetted, hát ne haragudj, de nem vagy más, mint egy sértődött, mondanivaló nélküli ember, aki úgy érezte, emígyen beröffenve a beszélgetésbe végre elvághat egy beszélgetést, amiről semmit sem tud.
Azt is sajnálom, hogy neked versengésre ad okot egy sephi vagy valaki más beírása, és azt gondolod, hogy azáltal fel vagy jogosítva mások hasonló pocskondiázására.
Ha nem vetted volna észre, itt észérvek ütköznek ellenérvekkel, s korábban sem történt másként. Valaki azzal jött, hogy a LOTR gyenge, de amint látod, amint kiderült számára, hogy minden szerepjáték atyjáról állított hamisat nem is ír ide. S abból, mert nem ír, senki sem gondolja róla, hogy gerinctelen, vagy megsértődött stb., hanem nagy valószínűséggel, be-benézeget ide, elolvas vmit és megy tovább, azért nem ír ide, hogy jelezze: létezik még.
Neked is így kellene cselekedned: bölcsen hallgatni, és normális mondanivaló hiányában csak olvasni.
A könyv persze hogy kkínszenvedés volt számodra, mert valószínűleg csak kötelességből olvastad el. Talán csak azért, hogy elmondhasd: "elolvastam azt is". Ám, ha kicsit is szeretted volna, ha kicsit is érdekelt volna a történelme annak a világnak, akkor minden morzsáját ízlelve rövidnek érezted volna, és végig feszültségben lapozgattál volna, szinte hajnalokig olvasva...
Sajnálom, hogy nem fogott meg a történet, semmit sem nyertél. Ez van.
i2k = IMYke2000 -
- 2001Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
http://www.origo.hu/agyurukura
http://www.tolkien.hu
A Gyűrű Szövetsége 2001-ben, A két torony 2002-ben, A király visszatér pedig 2003-ban debütál a mozikban, mindhárom évben röviddel karácsony előtt. Pontosítva: A Gyûrû Szövetsége (The Fellowship of the Ring - az USA bemutató dátuma 2001, december 19.)
A Két Torony (The Two Towers - bemutató 2002 decemberében)
A Király Visszatér (The Return of the King - bemutató 2003 decemberében)
Még A filmről:
~~~~~~~~~~
A film legelején láthatunk majd egy prológust, amely a korszak előzményeit mutatja be, többek között az Utolsó Szövetség harcát Szauronnal. Állítólag maga a Sötét Úr is látható lesz benne.
A film Gandalf Hobbitfalvára érkezésével kezdődik.
Még Bilbó ünnepsége előtt sor kerül egy beszélgetésre Gandalf és Frodó között.
Az ünnepségen már szerepel Pippin és Trufa, valamint Rozi is (ő ha nem is biztos, hogy itt, de még a megyei események alatt mindenképpen látható majd).
Gandalf beszámolója során megelevenedik a Gyűrű története (kérdéses, hogy ebből menyit láthatunk itt, s mennyi kerül a prológusba).
Nemcsak Samu, hanem Pippin és Trufa is kihallgatják a beszélgetést, így már eleve négyen indulnak el.
Kimarad a Gildorral való találkozás (hogy Zsizsik gazda benne lesz-e, még nem tudni).
A hobbitok futva érkeznek a bakvári révhez, Frodó az utolsó pillanatban ugrik fel a kompra a Fekete Lovas orra elől.
Kimarad Bombadil Toma és Aranymag, tehát kihagyják az Öregerdőt és a Sírbuckákat is.
Vándor adja oda nekik a nyugathoni kardokat Bríben.
Völgyzugolyból nem Glorfindel (ő ugyancsak kimarad), hanem Arwen lovagol eléjük, s ő menekíti lován Frodót a Gázlóhoz.
Völgyzugolyban előtérbe kerül Aragorn és Arwen szerelmi története.
A Tanácson Gandalf nem számol bevasudvardi fogságáról, ez a jelenet már korábban benne lesz "élőben" a filmben (de Radagast nem szerepel), állítólag itt sorkerül egy összecsapásra Gandalf és Szarumán között.
Boromir álma is megelevenedik a filmben.
Mória kapujánál az egész társaság szembeszáll a Tó Őrével, mielőtt bemenekülnének a kapun.
Balin sírjánál Pippin véletlenül meglök egy kút szélén lévő csontvázat (valószínűleg az egyik törpé lehetett), amely nagy csörömpöléssel landol a kút alján és ezzel felhívja az orkok és egy barlangi troll figyelmét.
Balin sírjánál az orkok támadásakor a Szövetség szembekerül egy hatalmas barlangi trollal is.
Miközben Mória mélyén menekülnek az orkok elől, a falakon és az oszlopokon egyre több ork mászik le, s körbeveszik a Kilenc Vándort.
Mória hídjánál omlik össze a híd és a lépcsők a társaság mögött, miközben a hirtelen felbukkant balrog elől próbálnak elfutni.
Amon Hennél Aragorn még találkozik az orkok támadása előtt Frodóval, miután a hobbit elmenekült Boromir elől.
Lehetséges, hogy Boromir már az első filmben meghal, egy Lurtz nevű Uruk-hai öli meg, aki Szarumánt szolgálja, s bár a könyvben nem szerepel, a filmben kiemelt helyet kaphat.
A többi csak elolvasásra vár a fenti linkeken...
i2k = IMYke2000 -
- 2001Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Peter Jackson és társai megpróbálnak a lehetőségeikhez mérten, az eredeti történethez minél inkább közelítő filmeket megalkotni. Arwen és Aragorn közti szerelmét drámai körítéssel, amennyire szükséges Arwen törvényeinek kibővítésével (mint tudjuk, Ő nem tagja a Testvériségnek, úgy hírlik). Boromir halála A Két Torony-ból átkerül A Gyűrű Testvériség-be. Szauron aktivitása jobban ki lesz hangsúlyozva, a film látványosságával igyekeznek majd tapinthatóvá tenni gonoszságát. Úgy tűnik, ez csak a film előnyére válhat. Rosie karaktere némiképpen több szerepet kap, így képet kaphatunk Samuval való korábbi kapcsolatáról, mielőtt az elhagyná a Megyét. A Két Torony epizódot érintő változás lesz Samu és Frodó valamint a többi karakter sorsa közti oda-vissza vágás eltüntetése az eredeti történet helyett.
Nem fog szerepelni Bombadil Toma a filmben!!!
A film amolyan Braveheart-stílusban a barátság, önfeláldozás, a mágiával fűszerezett fantázis történet, és nem a sötétség minél megfoghatóbb megjelenítéséről fog szólni. Igaz, a film nem teljes (szóról-szóra) adaptáció, azért a történet dialógusai, (a karakterek saját nyelve feliratozva lesz - angolul, mintha a Közös Nyelv-re lenne fordítva) és a Gyűrű története teljes mértékben meg lesznek valósítva.
A karakterek nem valódi kisméretű színészek lesznek, hanem digitális, és kamera-technikákkal lesznek lekicsinyítve. Gollam (Szméagol) teljes mértékben digitális munka lesz. Ahogy a Balrog az Entek is. A kilenc Nazgul emberi-digitális keverék lesz. Stb. stb.
Érdemes a site-on kalandozni!
Gondolom, van magyar honlap is valahol, de őszintén szólva, ebben sokkal jobban bízom.
i2k = IMYke2000 -
-2001Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
egyébként fura, mert ahogy olvastam a könyvet, nekem kissé zavaros volt, hogy Aragorn ember-e, vagy elf, mert ugye ember, de a korára végig olyan utalások vannak, hogy már mennyire öreg stb. stb.
There exists no separation between gods and men; one blends softly casual to the other. www.rpgvault.hu
csak az ára nem tetszett (2.960 Ft, vagy valami, kicsit sokalltam)
There exists no separation between gods and men; one blends softly casual to the other. www.rpgvault.hu
http://www.theonering.net/movie/faq/
Aki tud angolul, annak némiképpen kitisztul a kép!
i2k = IMYke2000 -
- 2001Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Nos:
- az i2k az az IMYke2000 angolos rövidítése (amcsiban a 2000-et 2k-nak írják);
- 2000 azért, mert minden fontosabb dolgot (fordítások, honlap, Quake2 stb.) ebben az évben kezdtem erőből csinálni.
- a "- @ - 2001" ill. itt a Supergamezen a smiley-kkal vegyített változat azért, mert ugye 2001 van idén.
Elárulom: jövőre már így fogom aláírni a hozzászólásaimat:
"i2k = IMYke2000 -
- 2002"
Amúgy, az "elfoglalt Jock" se rossz!
Bye! Megyek unalmas "Államháztartástan" kurzusra... fél hatig, pfuj!
i2k = IMYke2000 -
- 2001Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
No nem baj! Ha a film maj' nemteccik, maj' elolvassuk x-edszer is a könyvet! Hehe!
Megmongyom őszintén: azért izgatottan várom, mit hoznak ki a történetből, s remélem, semmi csalódásféle nem környékez majd...!
i2k = IMYke2000 -
- 2001Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Nem dolgozom az FBI-nak, csak több eszem van, mint hinnéd, és újraolvasom a "Lord of The Rings"-t, valamint tájékozódok a készülő filmről! Tudod, ha Te is mindkettőt tennéd, akkor némiképpen képben lehetnél, de mivel nem teszed, jobb, ha befogod az arcodat!
1. A rendező a szerelmi szálra erősít. Mivel Frodó (hiszen, mégis ő a Gyűrű Hordozója!) a főszereplő, némiképpen Hollywood-os fordulat (lesz) lehet, hogy a Völgyzugolyban megpillantott, szótlan tündeszépség, Arwen (ugye, Elrond lánya) némiképpen még képbe kell kerüljön.
Ez utóbbi persze a valódi hősszerelmes Vándor (Dunadán, vagy ha jobban tetszik: Aragorn) szerepköre, s valóban választás elé állít(hat)ja egy hálivúdos film készítőjét... Mosta akkor a főszereplő legyen a nemesszívű hősszerelmes, vagy egy kevésbé főszereplő?
(Ezért is jobb a könyv: gondolkodás nélkül tudjuk, és leellenőrízhetjük a választ -> Aragorn a választott.)
A kis hobbit (vagy ahogy fordították a "The Hobbyt"-ból: Babó), Frodó, csak egy félénk, és egyre bátrabb, sorsával megbékélő, azzal szembenéző lény! Kell, hogy valamivel erősebb jellemnek, "emberközelibb"-nek ábrázolják, mondhatjuk úgy is, hogy emészthetőbb lehessen a széleskörű, a történetet nem ismerő mozinézők számára...!
2. Gondoljátok végig: a film maximum 2 órás lehet, hogy a néző (aki esetleg "kunszt"-ból, vagy a gyereke miatt, ki tudja) beülve ne kockás seggel távozzon. Ebből kifolyólag valahogy feldolgozhatóvá kell tenni a talpaló hobbitok, a dilemmával küzdő kis csapat, az elrabolt apróságok megmentésére indulók viszontagságait (stb.), melyek nem secc-perc alatt zajlanak le a könyvben. Nekik bizony uncsi lenne, ha a szereplők négy napos futása az állandó futással, bánatos énekükkel és váltott-örködésükkel lenne megjelenítve és még sorolhatnám...
Szóval a story kicsit "húzott" tempójú lesz, teljes mértékben "elnyálasítva", és szeretném leginkább, hogy tévedjenek a hírforrások, ne legyenek igazak a sejtéseim, de sajna úgy néz ki:
A Lord of The Rings is a Dungeons & Dragons és a manapság úgy felkapott Harry Potter halálára jut - > nem tudják megvalósítani egy részben, hát nyomnak belőle több részes mozifilmet...! És így már kicsit morzsás lesz az a tünde-kenyér, bármennyire is friss falevélben tálalják elénk!
i2k = IMYke2000 -
- 2001Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
ember és tünde???
hát Frodó az hobbit, félszerzet
vagy már ennyire átírták?!

There exists no separation between gods and men; one blends softly casual to the other. www.rpgvault.hu
'aszittem az Aragorn-Eowyn-Faramir dolog az igazán lényeges szerelmi szál
There exists no separation between gods and men; one blends softly casual to the other. www.rpgvault.hu
Jah es Imike 2000 ne haragudj de te az FBI nal dolgozol?
C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"
És könyörgöm a Játékfejlesztők Istenéhez: ne engedja, hogy valamelyik profit-éhes, agyalágyult cég megtegye azt, ami a világ legocsmányabb dolga lenne!
A Gyűrűk Ura csak olvasva jó! Nem hinném, hogy bárkit is úgy tudna lekötni, ahogy írott formában, mondjuk egy gagyi módon kitalált (eredeti történetet módosító) RPG, ne adj' Isten FPS (vagy bármi klón)!
Förtelem lenne! Gondolj bele: pl. az izgalmas, és lassú, várakozásteljes vándorlást a Megyéből egészen Völgyzubolyig miként oldanák meg? Mert azt tudni kell, hogy a cirka egy hónapnyi út alatt annyi kaland nem esik meg, hogy rettentően fordulatos legyen, de ha mégis a történetből készítenek játékot, akkor ez nem hagyható ki belőle - > enélkül nem érne semmit a Történet...
i2k = IMYke2000 -
- 2001Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Toma nélkül kell sajna végigélveznünk a filmet. Ez van, ha valaki olyan kezébe adnak egy filmet, akit elsősorban az érdekel, hogy minél jövedelmezőbb, s nem inkább történethűbb legyen az általa vászonra vitt film... suxx!
i2k = IMYke2000 -
- 2001Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
http://www.hardwired.hu/
"A BC a jobbik csapat jutalma."

"A BC a jobbik csapat jutalma."
ha viszont kimarad Toma, és tsai mi a fene lesz az első részben, csak a törp város meg a szépséges tündérkirálynő?
a buckák kihagyása azért érdekes, mert ugye a Fekete Kapitányt az ott szerzett tőrrel (karddal) vágja le Trufa úr Minas Tirith védelme során, nem tudom hogy fogják ezt a dolgot kisakkozni...
vagy az is kimarad?
There exists no separation between gods and men; one blends softly casual to the other. www.rpgvault.hu
\"You need people like me, so you can point your fucking fingers and say : that\'s the bad guy.\"
C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"
\"You need people like me, so you can point your fucking fingers and say : that\'s the bad guy.\"
\"You need people like me, so you can point your fucking fingers and say : that\'s the bad guy.\"
Régóta irogatsz már a Supergamez-re, nagyjából ismerem a stílusod, de ez azért még Tőled is túlzás! Hidd el, én alapvetően tisztelem mások véleményét, elhiszem - miért ne tenném, - , hoogy az általad említett trilógia (direkt kis t!) remekmű, de mihez képest, öregem?
Azt nem tudom, tudod-e, hogy Tolkien bácsi előtt ilyen témában maximum Andersenék rúgtak labdába?
Na, ha már ennyit tudsz, akkor - s bár lehet, hogy tévedek - , akkor nyílván az is leesik, hogy minden ezután készült mű csak satnya "másolat"!
Tehát, így alapozd meg a véleményedet, ennek tükrében.
S ha már a terjedelemnél, meg a magyar fordítások hiányosságainal tartunk: nem az számít hány kötetes egy remek történet (Nézd meg: "A Jéghegyek népe" sorozat anno 37 könyvre rúgott, de ha a valódi mondanivalóját vesszük, akkor alig volt 3 db 500 oldalas kötetre való, és még sorolhatnám a példákat)!
A "Lord of The Rings" kérlek, 2001-es kiadásban 1141 oldal, egy kötetbe fűzve (direkt nem említem a silányabb kötésű, illusztrációk nélküli, 3 kötetben kiadott változatot) - és a történetnek egyáltalán nincs szüksége 6 kötetes "húzásra", mégis, ha elolvasod, akkor egyszerűen rövidnek érzed!!!
A fordítási minőségekről:
A "Lord of The Rings"-et kérlek szépen, Göncz Árpád bácsi fordította, még 1985-ben (igaz, nem egyedül), és ha belekukkantasz, akkor a szád tátva marad, a füled ketté áll, és el se hiszed, hogy a Történet nem magyar szerzőtől (mondjuk épp Göncz Árpád papitól [#vigyor0 ) származik, mert ANNYIRA REMEKMŰ! Egyetlen hiteltelennek tűnő idegen szó, egyetlen felesleges sallang nem található benne, és ami a csúcs: a versek, dalok valóban versek és dalok (az ember szinte rátalál a szöveg-adta ritmusra!) és a mondhatni "régies" (persze emberi korban
) nyelvezet valóban elröpít a megyei időszámítás 1418-as (további) évébe!!!!
Szóval, kéretik tisztelettel bánni egy ötvenkétéves remekművel, aminek rengeteget köszönhet a mai AD&D-s világ!
Uff!
Ui.:
Csak bizonyítékok (író, cím, megjelenési dátum) ellenében vagyok hajlandó elfogadni állításom cáfolatát!
i2k = IMYke2000 -
- 2001Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"
Errol kene filmet de nem csinalnak vazz
C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"