IL-2 Sturmovik, CloD, BoS
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Egy kis művelődés.
\" Captives nullos capere \" "Más nyelvet beszélsz,más nyelven írsz, De magyarul álmodsz,magyrul sírsz."
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
A jó pilóta egyik szemével céloz, a másikkal a 6 óráját nézi. Ha az ellenségeid lőtávolban vannak, akkor te is. Gut,Besser,Messer. Magyarán, a Messer messze a legszebb
www.smart-bus.hu
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
De nem csak ennyi! Múltkor TS-en mondta Tom, hogy a Gaijin megkapta annakidején az 1946 összes FM-jét. Mondjuk, erre magamtól soha nem jöttem volna rá😊
Hát igazi szim nem lesz soha, ez tény. Ami a legjobban meggátolja ebben , mint már írtam, a motor. Kicsit olyan mintha bazinagy filmgyári műteremben repkedne az ember. Illetve nem is kicsit, mivel nincs rendes horizont, hanem egy hengeres kulissza fut végig körbe. Egyszerűen nem erre találták ki. De ennek ellenére tényleg folyamatosan dolgoznak rajta, és a kezdetekhez képest rengeteget javult. Csak egy példa: az elején a felhő olyan volt, hogy minden átmenet nélkül tűnt el előled egy gép, ha belerepült. Jelenleg, rengeteg próbálkozás után, tökéletes az átmenet, pont ahogy kell.
Úgyhogy - fenntartva, hogy valóban nem lesz belőle soha az a szimulátor, amit a "komoly szimesek" oly régóta várnak - ebből a tabu státuszából szeretném rehabilitálni. Mert két dolgot mindenképp el kell ismerni: Az egyik, hogy nem kétséges a fejlesztők jó szándéka a virtuális repülés iránt. A másik, hogy egy valóban zseniális koncepcióval találkozik ez a szándék, amivel a zsíroskenyér gondjaikat is megoldják, és a folyamatos fejlesztés is finanszírozva van, anélkül, hogy bárki hajtaná őket. És a legfontosabb: anélkül, hogy bárkit átvernének. Összehoztak egy olyan rendszert amiben én nem érzem a pénzsóvárság leghalványabb illatát sem, és mégis működik.
Ha nem is lesz belőle "a" szimulátor, egy egészen vállalható "light" szim még összeállhat belőle, ha sokat barkácsolják.
Olyasmi, amit legújabb ötletük szerint a 777 akar csinálni a BoS- ból.

Elméletileg zárt lépcsőház. Azért elméletileg, mert sok idióta barom beenged minden ótvart.
Rendőrség - feljelentés - nyomozás megszüntetése - aztán vissza nyomozati szakba, mert meglett az elkövető (bringa nem) - bíróság - ítélet - ha kártérítést akarok, indítsak külön polgári pert - nevetséges az egész!
Lámpát?? Abolt előtt szokott lenni a bringám, ahol dolgozom. Ha olyan az idő, akkor a nyeregre ( Selle Monte Grappa Argo) egy nylon táskát szoktam tenni, hogy ne legyen vizes. Hát baszki! Van, amikor még azt is ellopják!!!!!
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Törjön el a keze annak a rohadt faxszopó kis gexinek, aki kb 7 perce lelopta a lámpát-nem is rosszat- a biciklimről!<#ticking>#ticking>
Nem tudom hányadik(amit leloptak), de ez most direkt olyan, amit nem lehet csak simán levenni-erre letörte....
Olyan konzolos fílingje van.
Vannak a tündérben jó dolgok, szép, sok gép van, eléri a kezdőket, azokat akik nem akarnak belemélyedni, annyira nem kemény vonalas szimesek.
Ebben nincs párja.
De részemről ennyi, sajnos a komoly szimek közül kiesik a BoS-al együtt.
Természetesen nem szólom le azt aki azzal játszik, főleg hogy én is kb 4-5 éve nem repültem online.
Senkit sem akarok leszólni, a lényeg hogy mindenki megtalálja azt a szimet ami leköti.
Ez a fórum emiatt is jó, itt mindenki elmondhatja a véleményét.
GOOBY, pls
Azért az megvan, hogy már nem a CloD-al és DCS-el, hanem a WT-el szemben?!<#crazya>#crazya>
És közben meg a vártündér esetleg szép lassan előlép valódi szimként IS. (Persze ez az engine korlátai miatt valójában lehetetlen)
Szóval ilyen anomáliákat mint az általad említett vidi, minden szimulátorról találsz jó fikázós' humor videókat a youtubon. Mármint igaziról, úgymint DCS, CLOD. A Jelenlegi szimek közül, csak a bosnak van fizikai fa modellezése, és a legjobb! a földön lévő mozgás és ütközés. Az egy más lapra tartozik hogy ez nagyon kevés , és jelen állás szerint a 777 elbaxta a leglényegesebb dolgok többségét, és ha nem hoz komoly változást a hozzáállásába bukik a projekt. És egy dologban biztos lehetsz. A wártündérnél a jelen állás szerint is lényegesen jobb az FM. Nem egy kategória. <#wink>#wink>
Én majd egy évet elszórakoztam vele.
Mint sokan mások, én is az 1946-al fertőződtem meg (na jó volt előtte egy kis Wings Over), viszont mivel akkoriban nem volt netem (de talán önbizalmam se), csak offline nyomtam, nem mintha nem élveztem volna szerfelett módon úgy is. Jelenleg is fenn van a gépemen, és néha nosztalgiázom vele (a legutóbbi patch óta brutálisan jók az AI-k!).
A Clod-ot egyből megvettem lemezen, amint 4k-ért kezdték nyomni, és ugyan nem ért készületlenül, de azért nem esett jól, hogy teljesen élvezhetetlen, és az egy dolog, hogy a talán nem elég erős gépemen, de, mint kiderült, atomerőműveken is... mindegy, fiókba rak.
Továbbra is 1946 (néha LOFC, FSX), egyre ritkábban, továbbra is offline, nagy Il-2 társadalmi élet lecseng, kimaradtam...
És akkor jött a Vártündér, ingyé van, gondoltam, kipróbálom, és így "repültem" először online. Nem igen volt más.
Számomra egyből egyértelmű volt az elképzelés: meglovagolni a vérpistike áradatot, hogy létrehozzanak egy valamiféle "light simulatoristic" dolgot, amit azért a lehetőségekhez képest igyekeznek közelíteni egy szimulátorhoz. Hogy ez a titkos szándékuk, az két dologból egyértelmű: Az egyik, hogy az ún. "simulator battle" (egy időben "full real battle"😉 módra üzletileg semmi szükségük, hiszen a játékosoknak mindössze 1%-a(!) használja. Ráadásul - ha ez még egyáltalán számítana - ezek nagyrésze nyilván egyetlen kanyi befizetése nélkül nyomja (és még folyamatosan rinyálnak is, hogy ez nem így repült, az meg nem úgy...), ugyanis bármiféle prémium nélkül is gyak. bármi hozzáférhető, csak lassabban, ami meg csak véristvánoknak szempont. A másik pedig, hogy, ugyan igencsak lassan, de mégiscsak folyamatosan csiszolják a repmodelleket. Amikor nyílt béta lett, alig egy pár gépnek volt még sajátja, a többi töltelék, csak legyen valami. A pénzt már így is hozta, vérpisti leszarja, csak berregjen, meg ratatázzon. Nekik be kell rakni időnként új gépeket, amiket meg akarnak gyorsan szerezni, úgyhogy a lemaradás időnként reménytelennek tűnik, de mégis dolgoznak rajta folyamatosan. Azokon is, amelyekről már azt gondoltuk, késznek tartják, és reménytelenül úgy marad. Pedig a másik két módhoz, ami a pénzt hozza, nem igazán van szükség rá, mert - ugyan ebből a repmodellből - de olyan mélységesen le vannak butítva, hogy azok a finomságok, amikért az graf.motorral küzdenek, ott teljesen irrelevánsak.
Fél év után ránéztem a minap, és meglepődve tapasztaltam, hogy jó pár dolgot kijavítottak, ami engem már tényleg rohadtul idegesített anno.
És marhára ráérnek, mivel, ahogy ez immáron divat, ez egy örök béta. Csak arra kell figyelniük, hogy a vérpityuk megkapják a kaját a pénzükért, tehát folyamatosan kell csorgatni az új tartalmat, de azt meg van miből, hiszen az eredeti terveik, olyan grandiózusak, hogy azt esetleg tíz év alatt, ha meg lehet valósítani (már ha egyáltalán meg lehet). Ugyanis az eredeti végcél kombinált háború földön, vízen, levegőben, 300x300 km-en (ennyi a motor limitje). És akárhogyis, igazán nem csúnya grafikával, ami simán elfutott gyak. maxon azon a konfigurációmon, amivel a Clod diavetítésnek is rossz volt. Mondjuk, olyan igazi határtalanság élmény, mint egy rendes szimulátorban, az sajnos nincs, ezt tudja a motor. Na de hát eredetileg egy zsékategóriás fantasy-játékot hajtott, ahhoz képest ez se semmi.
Kijöttek a TF patchek, beszereztem egy rendes VGA-t (mondjuk egy proci se ártana), úgyhogy végre itt van számomra is a CloD, és tényleg össze sem lehet hasonlítani az élményt. Szinte egy szertartás, amiből viszont valahogy elég is egy héten egyszer-kétszer az a kb három órás adag nekem. Mellette simán eltudok képzelni néha egy kis lazulást Vártündérrel, ha még dolgoznak rajta kicsit (egy-két évet).
Persze bújtam a WT-fórumot is, és ott a hisztérikus repmodell-rapliknak mindig volt egy reménykeltő konklúziója, hogy nem baj, ha majd kijön a BoS, akkor majd jól itthagyjuk a pcsába ezt a sz@rt.
Az a pár ember, akikkel TS-en együtt vártündéreztem (azt persze nem tudom, hogy mi számít "komoly szimesnek" de mind 1946-ot megjárt arc), és együtt hőbörögtünk, köztük is gyakran hangzott el: na nem baj, majd a BoS.
És akkor kényszeredett vigyorral kell néznem ezeken a BoS videókon egy olyan repmodellt, amit tán még a Vártündér töltelék FM-je is megszégyenít!
Ja, és TELJESEN INGYEN! Ütközésmodelles fákkal 😊
(Elnézést az esetleg indokolatlanul hosszúnak tűnő bejegyzésért, de ez kikívánkozott belőlem.)<#banplz>#banplz>
Utoljára szerkesztette: croatianus, 2014.11.18. 22:19:04
És ha már volt kobra, akkor legyen mongúz is <#nyes>#nyes>:
"...A helyszínen néztem végig ezt a rovarlázadást akik idemenekültek a rovarirtás ellen. Igazi narkófesztivál volt az ELTE Hahahihi hálózatának koordinálatlan hülye gyerekek narkótól dülöngélő hallgatóival kiegészülve. Igazi urbánus posztmodern folyik az orrom dagad a tököm a fesztől megmozdulás volt. Ráadásul hangosan merészeltem röhögni a már már Goebbelsi retorikával -dagad az ér a nyakamon mélységű- ordibáló, a hangosítást figyelmen kívül hagyó szónokokon. A lázadás korszakában lévő, hajdani házibulikon a töküket himbáló hippikre hajazó vandál barmok rogyadozó lábbal dülöngéltek el a 2-es villamos pályáján. Egy igazi csirkefesztivállá vált a környezet amikor a röhögésem szóvá tevő két a hónaljamig érő harcost a nyakánál fogva egymással szemben a levegőbe emeltem és megígértem nekik, ha nem fejthetem ki szabadon a véleményemet igen csak bosszús leszek és összeütöm az okos kis fejüket. Pár percig ülve szemlélték egymást mert véletlenül elszorítottam a nyaki ütőerüket. A rohamrendőrök összeráncolt szemmel nézték a jelenetet, de megnyugodtak amikor látták, hogy a konfliktus békés üldögéléssel véget ért.
Ez a tüntetés nem arról szólt amiért meghirdették, ráadásul kellemetlenül infantilisan koordinálatlanul volt megszervezve. Persze ez szándékosan volt így megalkotva, hogy azt a látszatot keltse, mintha ez teljesen civil összeröffenés lenne. De azért igazolás képen a végére csak odacsődültek a finanszírozó pártok képviselői is. A Kunhalminak biztos nedves lett a bugyija az orgazmustól. .."
Telefon téma, ehh.. Kinek mi, mi a fontos, mik a szempontok? (Mindkettőt használok, Androidot 2.3.7 verzió óta, WP -t kb 3 hete)
A WP mostanra kiforrta magát, mindenféle szoftver van hozzá, egyszerű mint a faék, gyors, egész sokáig bírja az aksija is. Ugyan ilyen teljesítmény / sebesség elérésére képes android telefonhoz képest, olcsó. Sokáig lesz támogatva, jövőre megkapják a Windows 10et is.
A design sok embernek nem tetszik, szerintem rendben van.
Android.
Ha gyorsat akarsz kompromisszum nélkül, akkor az drága lesz, nagyon jól testre szabható épp ezért sokaknak akár kusza is lehet. Viszont éppen ezért a design olyan amilyet akarsz. Hajlamos lassulni, de számolatlanul vannak a szoftverek, itt nincs kompromisszum. Egy vírus vagy bármi egyéb fertőzésnek viszont csak androidon van esélye.
<#wave>#wave>
Utoljára szerkesztette: Caterpillar, 2014.11.18. 15:04:18
A véleményetek érdekelne két kérdésben
OFF: X52-höz milyen pedált javasoltok.
ON: Android, vagy windowsphone?
(...vagy fordítva?...)
Gy.
Si vis pacem, para bellum.
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
Kairys gépének állásszöge a manőver közben közel 90 fok
VZ gépének Kb 30
Ezen analógia szerint egy Su-27 (nem tolóerővektoros) által végrehajtott cobra (90 fok vagy több) és egy MiG-29 10G terheléses felfelé irányuló fordulója (25 fok) ugyan az.
Laca, F-14el csináltak, F-15 meg egy repülő bőrönd , az nem tud olyat... 😄 De pl az F-18 (C vagy E az mindegy) sem, pedig annak még az állásszöge sincs korlátozva repülés közben.
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Viszont, a videó amit hoztál nem jó példa!
Egy átlag embernek (mint nekem) ez a figura motoros géppel sosem lesz kobra, legfeljebb vizisikló.
Kb. olyan ez hogy a pilóták összedugták a fejüket, hogy "de jó hogy mi is meg tudjuk csinálni a kobrát, igaz hogy nem úgy néz ki, köze sincs hozzá, de nevezzük el annak, és akkor mekkora ászok leszünk, hogy mi is meg tudjuk csinálni".
És a repnapon meg ordít a szpíker hogy jön Veres Zoli és megcsinálja a kobrát, erre kb. azt látod hogy 70%-os szögben emelekdik pár métert 😄
Szerintem ez nevetséges. És erre írtam hogy ennek köze sincs a csöves gépektől megszokott kobrához, hiába hívják így. Nevezzék el vizisiklónak és akkor semmi gond nem lesz belőle, de ne kobrának, mert ez egy kicsit nagyképűen hangzik.
Akkor ennyi erővel én meg repülök egyenesen a motoros sárkéánnyal és elnevezem dobott orsónak. Mindegy hogy hasonlít-e a figurára vagy nem, mivel az aerodinamikája más, ezért nem lehet vele úgy megcsinálni, de azért a sárkánnyal ez lesz a dobott orsó. Na ennek kb. ennyi értelme van.
Mégegyszer mondom én nem téged akartalak leoltani, te biztosan sokkal többet tudsz erről a témáról nálam.
Én csak arra akartam felhívni a figyelmet hogy az elnevezés nevetséges.
Mégegyszer bocs ha megsértettelek, nem volt szándékomban!
Utoljára szerkesztette: PhantomAss, 2014.11.18. 09:50:14
GOOBY, pls
Abban igazad van, hogy lehet kobrának hívni, Pugacsov-kobrának nem, és ez így nem is hangzott el.
Szia.
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Mellesleg nem mindegy ,hogy kobra vagy nem,mindegyiket nehéz megcsinálni ,tök mindegy mivel is.
Asszem F15 ,F14 is megcsinálja amúgy (utóbbiban nem vagyok biztos) ,a lényeg,hogy kell az erő hozzá,márpedig azoknak is van,csak asszem nem nagyon engedik nekik.
Na szóval béke én aszondom.
Mindamellett egy marhaság az egész manőver légi harcban ,hacsak nem fél méterre van az ellen mögötte,mert gyönyörű szép álló célpontot nyújt.Régen Toto variált hasonlóval,aztán a 3 . at már nem ette meg senki,rommá lett lőve.😊
Utoljára szerkesztette: Her Laca, 2014.11.18. 09:07:42
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
www.smart-bus.hu
Mégegyszer mondom: nem én neveztem el a "kisgépes" cobra manővert cobra manővernek. De akkor is úgy hívják. És amit Kayris csinál, VZ vagy Chamblis, az bizony cobra! Még ha különböznek is egymástól, pláne egy tólóerővektoros vadászgép által végrehajtottól!
Mégegyszer bocsi hogy itt voltam és belepofáztam.
Sziasztok.
-fav
Életem a tuning: monitor 24''@26,5''; vinyó 7200rpm@9546rpm; ház: 6 hely@7,4 hely; bill 101@142 gomb, egérr?l meg a többir?l már nem is beszélek...
Életem a tuning: monitor 24''@26,5''; vinyó 7200rpm@9546rpm; ház: 6 hely@7,4 hely; bill 101@142 gomb, egérr?l meg a többir?l már nem is beszélek...
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Autós analógiával élve, első kerekes autóval is lehet az erőcsúsztatásra hajazó manővert bemutatni, mégsem hívjuk driftnek. Szerintem elbeszéltek egymás mellett... emiatt felesleges ilyen cinikusan megnyilvánulni.
www.smart-bus.hu
Egyébként először mintha a svéd Drakenek csinálták volna:
Nézzük már meg honnan indult a dolog! Ki lett jelentve hogy CSAK a Su-26 képes csinálni PUGACSOV COBRát Jurgis Kayris-al a nyergében! Erre bátorkodtam reflektálni hogy nem, nem csak ő...
Mivel ez itt egy szakmai topik (legalábbis eddig így gondoltam) azt hittem számotokra is nyilvánvaló hogy egy TOLÓERŐVEKTOROS csöves gép COBRA figuráját NEM lehet összehasonlítani egy LÉGCSAVAROS gép COBRA figurájához...ezért is kérdeztem hogy vicc-e ez vagy sem? Hisz (ezek szerint csak számomra) nyilvánvalóan egy légcsavaros gép hasonló manővere sosem fog még csak távolról sem hasonlítani egy CSÖVES COBRA figurára, amiatt a fránya aerodinamika miatt! Fogalmazhatunk úgy is hogy a sugárhajtású repülésben és a légcsavarosban is LÉTEZIK a figura csak érthető okokból másképp néz ki.
Végezetül megjegyezném hogy nem én neveztem el a légcsavaros cobra figurát cobrának....
Azt hittem ezekkel a dolgokkal itt tisztában vagytok...ezek szerint mégsem.
Sorry hogy közbeszóltam.
Sziasztok.
Utoljára szerkesztette: Clidey, 2014.11.18. 01:03:00
Életem a tuning: monitor 24''@26,5''; vinyó 7200rpm@9546rpm; ház: 6 hely@7,4 hely; bill 101@142 gomb, egérr?l meg a többir?l már nem is beszélek...
www.smart-bus.hu
Tudom, hogy tolod a szimulátorokat, szóval biztos tudod, hogy a Pugacsov-kobra egy nagy állásszöggel végrehajtott dinamikus fékezés, meg persze jól mutat a bemutatókon is.
Amit az általad linkelt videón csinál a pilóta, minden tiszteletem ellenére nem Pugacsov-kobra. Lehet annak hívni, de nem az.
Szerintem.
Utoljára szerkesztette: LeonSilver, 2014.11.17. 22:34:38
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Az viszont tényleg nem mindegy, hogy toló- vagy vonóerő hajtja-e a gépet.
Életem a tuning: monitor 24''@26,5''; vinyó 7200rpm@9546rpm; ház: 6 hely@7,4 hely; bill 101@142 gomb, egérr?l meg a többir?l már nem is beszélek...
Elmeselem..legalabb kibeszelem ezt a serelmem magambol!
Szoval az oregek itt tudjak mert volt szo rola hogy egy hosszu kapcsolat utan jarom epp az utamat....volt ugye egy exem...aki pontosan tisztaban volt vele hogy nekem 6 eves korom ota kerozingozzel megcsapott fejem van....szetmentunk...ez se uj info....azzal vagott vissza hogy elment oda es telerakta a faszbuuk oldalat ottani kepekkel.....(ugy hogy invitalasomra soha mig egyutt voltunk nem jott ki se repnapra, se sehova!)
Imadom a Mi-24-est, de ha meglatom ezt a szerencsetlen gepet ami kepen is van (nekem szerencsetlen), felfordul a gyomrom, hanyingerem lesz, osszeszorul idebent minden, okolbe szorul a kezem...es pusztitani van kedvem.....aki jart mar igy, az tudja mirol beszelek...nehez leirni amikor az egesz eleteden vegigfuto hobby-repulesimadatod hasznaljak fel ellened, es akarjak tonkretenni/visszavagni/faxomtudja mit........ <#gonosz3>#gonosz3><#vomit>#vomit>
Utoljára szerkesztette: Seaweed, 2014.11.17. 20:51:58