World of Warcraft

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

bodesz
#102258
nemtom sztem a critje így a legerõsebb de énsem ezt használom csak 1 felvetés volt

(¯`·._/¯`·._.·]\\BodesZ/[·._.·´¯\\_.·´¯)

picket
#102257
Ha már kell a killer instinct, akkor csak addig, és ne tovább. A többi tényleg felesleges ahogy Wildor is mondta (+15% agility is), inkább mm talentekre pazarolandó.
-4% dmg taken nem jó, a +5% dmg osztás sem hajde! Kb ugyanannyit érnek, ami egyik esetében sem sok.
Imb. barr. sem über cucc, 3 talentet nem ér meg sehogyan. Steady shot mellett nem fogsz multishotot spammelni négyszer annyi manáért és 40-el több sebzésért.

Számolgattam, és arra jöttem rá, hogy sebzésben mindenhogyan a mm végigrakása a legjobb (ap>krit akármit csinálsz, na persze elérhetõ dolgokkal számolva), akár a silencing shotot is be lehet vállalni, mert jó az pvp-ben, meg néha pve-ben is (nem egy mob áll neki alacsony hp-n gyógyítani, akkor le kell küldeni a torkán egyet). Szóval csak a Killer Instinct miatt ne rakd ki addig, a +15% agility erõsen veszített az értékébõl (kb 60-80 ap + 2% krit jóval gyengébb mint a Master Marksman +ap-je, mivel 70-esen az a 10% elég sok ap), -4% sebzés szintén nem éri meg. Survivalist, imp fd esetleg, a többit mm-re.

ಥ_ಥ

#102256
hát nemtom, nekem ez ilyen nesze-semmi-fogd-meg-jól buildnek tûnik.
nincs multishot-on crit növelõ talent (impr. barrage), enélkül mi értelme a pre-talent-nek, ranged weap. spec. nincs kimaxolva, ez is ilyen féligmegoldás, akárcsak a humanoid slaying, survival instinct szerintem hülyeség, az a -4% dmg taken csökkentés kb. semmire sem elég, 5% parry chance, hát nemtom, ha close combat-ba kell mennie hunternek az már alapban gáz, cc-zni fognak millióféleképpen.
kb. ennyi a véleményem róla...

csak crit-re szvsz nem szabad alapozni, szép, meg jó dolog, de korántsem minden...

#102255
ne tegyük fel ezt a magyarul beszélõs lemezt újra. Úgyse gyõz meg senki senkit semmirõl.

#102254
mi is értjük a problémádat, de azért is van a fejlécbe irva, mert nem tudunk segiteni. Nem azért mert köcsögök vagyunk, vagy mert csak-eredeti-szoftvert-vegyél harcosok vagyunk, hanem egyszerûen nem találkozunk ezzel (ezekkel) a problémákkal. Semmivel se tudunk többet segíteni, mint bármelyik másik topikban tudnának.

Lazarus
#102253
http://teaser.wow-europe.com/

kiböki a szebed bazzer
Lazarus
#102252
Rossz a példa, az utcán azért beszélsz magyarul mert magyarnak mondod. A general chat nem arra való hogy a spanjaiddal trécselj... ha egy csoport embernek elkezdesz prédikálni és van köztük pár külföldi az máris parasztság és jogos a felháborodás

Na mind1 -_-
Sephi
#102251
Gyerekek van meg tiz napos trial? Ha igen akko hol mert en tuti vaksi vagyok es nem lattam.

C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"

picket
#102250
A szerverek még mindig nem angol, német, francia vagy spanyol nyelvûek. A support az már esetleg.

Ha ott voltál BS-en, akkor azt is megélhetted, hogy svédül, oroszul, meg még ki tudja hány nyelven szintén beleköhögtek a generalba, pont olyan arányban, ahányan voltak a magyarokhoz képest. /leave 1-3. Most is biztos nyomják magyarul. Érdekel engem? Nyugodt, boldog ember vagyok: nem vagyok generalon. Nincs értelme fent lenni, csak akkor ha nem használják adott realmen, akkor nem zavaró, ha egyáltalán nem használják adott realmen, akkor meg megintcsak nincs értelme fent lenni.

Akinek meg büdös a magyar, az menjen. BS-re is, az országra is kimondták az utasítást feljebbrõl. Mellesleg kívánom neked, hogy egyszer zárjanak össze különbözõ válogatott népek fiaival/lányaival, és rájössz, hogy még örülhetsz annak, hogy itt kell élned velünk egy országban. Ha meg nem kell, akkor nvm.

Szóval ha a bs ellen az az érved, hogy ott magyarok vannak, akkor köszönjük, hogy elmentél, kiállítottad magadról a bizonyítványt. Ha az a gond, hogy laggol, behal, sor volt, akkor azt közöld, megértjük, tényleg van.

De ebben már megegyeztünk jóval korábban egy másik vita után: nem szép dolog a realm ajánlott nyelvétõl eltérõt használni generalon, trade-en, de semmi nem tiltja. Olyan az, mint az utca, ha nem beszélhetsz valahol utcán magyarul, akkor azt hiszem eléggé felháborodnál. Csak ehhez kéne online kultúra, mmo kultúra, ami sem hazánkban, sem más helyeken nincsen teljesen kialakulva.

ಥ_ಥ

The Garrett
#102249
jaja ez az egyetlen jo megoldas.. csak minden szerveren mind2 oldalon 😄

I\'m a Goodfella just like Deniro, punk.

Mighty
#102248
Épp ezért fel fogom mindig vásárolni a feadleaf-et. Ezek a kecseg rugók csak ne blind-oljanak 😛

2 GB tárhely: https://www.dropbox.com/referrals/NTE3MTMzNDk

bodesz
#102247
egy 0/31/30 milyen lenne?sok agg jó crit és még trueshot aura is belefér
link
kiváncsi vok így mennyi lenne egy jó crit :|

(¯`·._/¯`·._.·]\\BodesZ/[·._.·´¯\\_.·´¯)

The Garrett
#102246
az epp eleg hogy bemakoljon mindent 😄

kis theorycraft, de nagyjabol tapasztalatokon alapul:

vs 2 rogue :

Vagy te meg a joesetben (de vegulis tokmind1) healer haverod. Jon a 2 rogue, egyikotok kap 1 sapet, ami arenaba 10-12 sec? Ezutan a masikat lezergelik. Ha kell evasion + cos + stunlock amitakarsz.
Ha kijönne a sapelt és még nem haltál meg kaptok 1 blindot ( egyikotok vagy mind2 en) es nukolnak tovabb.
HA nem haltál volna meg, ennyi ido alatt,( ez eddig durvan 15-20 sec heal nelkul, mikozben 2 rogue ut folyamatosan cc re kb semmi esely mert cos vagy evasion porog mind2nek) akkor szépen elvenishelnek és megvárják ujra a cos CD -t és kezdodik elolrol.

I\'m a Goodfella just like Deniro, punk.

Mighty
#102245
Perception 😛

2 GB tárhely: https://www.dropbox.com/referrals/NTE3MTMzNDk

Mighty
#102244
Lehet hülyeséget írtam. Én úgy emlékeztem, hogy CoS valami 70 körüli resistet adott minden spellre. 😮

2 GB tárhely: https://www.dropbox.com/referrals/NTE3MTMzNDk

The Garrett
#102243
cos + venish keke 😄

I\'m a Goodfella just like Deniro, punk.

Mighty
#102242
Vagyis nem leszedi, hanem hiába tolta el a CoS-t, bebarizom. Jó eséllyel.

2 GB tárhely: https://www.dropbox.com/referrals/NTE3MTMzNDk

Mighty
#102241
60 spell penetrationnel a birkát 😛

2 GB tárhely: https://www.dropbox.com/referrals/NTE3MTMzNDk

#102240
Menj pialni meg pogozni, aztan majd ha belefaradtal a heti 40 ora bulizasba, nezz vissza. 😉

Darton (Eu-TN http://penemy.sytes.net)

#102239
akkor az arénába több, mint táp.
a kérdés adott.
mi az, amit nem szed le?

TVelvet
#102238
CoS leszedi a mérget.
The Garrett
#102237
ezert mondom hogy nem tudsz olyan csapatot osszerakni ami jolenne barmilyen csapat ellen :/

I\'m a Goodfella just like Deniro, punk.

#102236
azon filózok melyik volna a jobb BM hunter szempontból - esetlegesen arénában is gondolkozva.
41-20-0 vagy 41-12-8. vagy mondjuk ez, bár ez nem BM spec 0-41-20

1. verzió: elõny - +30% crit dmg bonus, aimed shot; hátrány - nincs impr. wing clip, savage stikes, -6 yard range
2. verzió: elõny - imp. wing clip, sav. strikes, +6 yard range; hátrány - kicsi crit dmg
3. verzió: elõny - nagy burst dmg, némi cc resist; hátrány - ha beszív egy cc-t, jó eséllyel halott, cc-zett hunter meg 0 dps

vélemények?

Lazarus
#102235
a hunterek miatt
#102234
Jó értem h itt mindenki tisztán játszik de nekem nincs pénzem erre mer nincs munkám 16 vok anyámék költségvetésébe se fér bele h vegyünk gamecardot de annyira szeretnék Bczni és a tört szerós topic be van zárva úgyh ennyi beszoptam...<#szomoru1>

Mighty
#102233
WASD-ról át kellene térnem pl. ESDF-re. Így nyernék 3(6) plusz gombot, de akkor meg az alt gombot lesz nehézkes lenyomni. Mi a francért ilyen hosszú a space gomb???? <#merges2>

2 GB tárhely: https://www.dropbox.com/referrals/NTE3MTMzNDk

Count Adyn
#102232
Bizony, énis belegondoltam hogy már 60 on fullosra lesz bindelve minden kézreesõ gomb, akkokr milesz 70 en😄

\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"

#102231
üdvözöllek a hunterek között 😊
nekem már most is komoly gond, hogy mit hová pakoljak, olyan sok gombot kéne nyomogatni - pvp-ben (grindelés kicsit ofcoz más szitu)...

asszem átgondolom én is újra a key kiosztást, mert kicsit kaotikus a mostani, meg 1-2 cucc igencsak nehezen elérhetõ helyre van bind-elve -.-

#102230
kell beléjük 1-1 serpent sting, aztán b*szhatja a vanish-t meg a CloS-t...
ahogy észrevettem, vanish+CloS hunters mark-ot leszedi, de serpent sting-et (+ wing clip-et) nem, mivel az poison és nem magic effect...
+ flare is mehet kapásból vanish után, az is kiszedi õket stealth-bõl - rugók, druidák ellen az is hasznos...
track hidden is hasznos tud lenni...nálam pl. permanensen az van bekapcsolva, sokszor vettem már annak is hasznát...

de ez persze csak theorycraft, még be se tettem lábam arénába eddig <#idiota>
elöbb összevakarok valami értelmes gear-t magamnak, legalább 8,5-9k unbuffed hp-val <#whatever>
nameg elõzõ huntával elég rendesen ki is pvp-ztem magam legalább egy fél évre elõre...

Count Adyn
#102229
2 lock egy sedópriest és bb😄

\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"

Mighty
#102228
Az a baj, polip kezet kellene növesztenem a bal helyére, annyi gombot kell nyomogatni pvp-ben. Lehet be kellene bindelnem pár spellt az egér extra gombjaira, csak most tuti nem áll kézre.
vízelementál elõhozása, támadása, a novája, a saját spellek, kiegészítve a 60-tól kapott új spellekkel (igazán éles helyzetben spellstealt még nem is igazán használtam, mert még nem rögzült bennem, hogy van ilyenem is). potik, mana kavics, stb. ááááá... Tiszta idegroncs vagyok, ha még mellé is nyomok.

Ice lance azért büntet, pláne, ha nem töri meg a fagyasztást 😊

2 GB tárhely: https://www.dropbox.com/referrals/NTE3MTMzNDk

The Garrett
#102227
az a baj hogy ebben a gyonyoru ko - papir - ollo jatekban nem lehet jot mondani.

Van 1 felállás amivel gond nélkül jutottunk el 2000 rating közelébe, onnantol viszont teljesen más csapat kellene a további eredményekhez, a más tipusu ellenfelek miatt.
Ugyanez igaz a 2v2 re ahol szinten ilyen helyezések mellett akadtunk el.

2000-2100 korul eddigi tapasztalatok szerint CSAK stealthes karikkal lehet ervenyesulni: 2v2 ben a 2 rogue dominál, 3v3 ban a 2 rogue 1 healer. Viszont alacsonyabb ratingeken siman lehet ervenyesulni szinte barmilyen felállásban.

A legszebb az amikor ugy jon ellened a 2 rogue hogy belednyomnak minden cd -t aztan ha szarban vannak venish, és addig elo se jonnek amig a cloakofshadow cd vissza nem jon. es kezdik elolrol.

I\'m a Goodfella just like Deniro, punk.

#102226
Mibõl gondolod hogy szerdán lesz a zárás? végülis pénteken indult a buli.
Egyébként ha kilépsz, a pontod megmarad a atinged elveszik. És ha bevesznek helyetted valakit õ megkapja a csapat ratingjét.
s0n1c
#102225
lfg-t/general-t ki lehet kapcsolni, azt viszont nem tudod elkerülni, hogy mostanában napi szinten megy esténként a server behalás/leállás, ami nem túl élvezhetõ állapotba helyezi a játékot...
Laky
#102224
most 5 helyett 10 van 😊

i5-4690K / HyperX Savage 2x8GB / AsRock Fatal1ty Z97 Killer / Gigabyte GTX970 G1 / Samsung 860 EVO 1TB / 5TB HDD / FSP Hyper M 700 / Cooler Master H500M

Tafaya
#102223
BS-rõl költözetm a Neptulonra, szóval csak azt tudom milyen volt azelõtt a BS, hát, sok hülyegyerek nyomta a general-on meg lfg-n a magyar szöveget és ha valaki meg merte jegyezni hogy ez egy angol nyelvû szerver legalább 5-en lekurvaanyázták. Nem tudom most mi van, de jó döntésnek tûnik még most is hogy eljöttem onnan.

[negativ] Cirek
#102222
ha bubi ideje alatt szét tudtok nukeolni legalább 2 ellenfelet, semmi gondotok nem lehet 😊

http://www.xsu.hu honor: 87 rank: General ^^ BE paladin / death knight, UD warlock / mage / rogue - n power - BS

TDC Geronimo
#102221
Palat polyzni? :o Annak l2p, mire való a sacrafice? ;o

Xbox Live : xX I Gero I Xx PSN : HU : oO_Gero_Oo Nintendo ID : xX_Gero_Xx

#102220

ha nálad 2k-15k-s latency van, akkor a hiba a te gépedben lesz


- ezt csak így IQ-ból? Ha wow-ban játszani nem tudok gw-ben meg igen, akkor a hiba az én gépemben keresendõ?

\"Nyelvében él a nemzet\" | \"Ha nem érdekel hol vagy, nem tévedhetsz el\" | gw2: Szilva Lee | Lenovo G580AH i3, GT635M, 8Gb RAM

#102219
attól függ, mit kapsz ellenfélnek...
2 cloth-ost villámgyorsan szétkapnak, ha a palát cc-zik (mondjuk egy poly-val), mivel gondolom õ lenne a healer...

de ezen tök felesleges filozofálni, sokminden függ attól, hogy mennyire skilles ez a hármas, meg mennyire az az ellenfél, nameg, hogy egyáltalán mit kapsz ellenfélnek...

Davidus
#102218
ja

V9ykn8_TZL0

#102217
ha nálad 2k-15k-s latency van, akkor a hiba a te gépedben lesz, mert nálam 50-80ms a válaszidõ, teljesen jó a game -.-

van nagyritkán ugyan 1-2 kisebb lag, de azokat gyorsan kifixelik...

Mighty
#102216
Mit gondoltok, egy spap, paladin, mage csapat mennyire lenne életképes 3v3-ban?

2 GB tárhely: https://www.dropbox.com/referrals/NTE3MTMzNDk

#102215
Ha szerdán kilépek az arena teamembõl, akkor megmaradnak az aréna pontjaim?

Kéne valami frankó/kafa aláírás...

The Garrett
#102214
😄 nemtudom énse hogy mûködik, de hogy nem rendeltetes szeruen az biztos 😄

I\'m a Goodfella just like Deniro, punk.

#102213
Az szép a szerveren még nem nagyon láttam ilyen pontszámot, bár engem csak az 5v5 érdekel. Aszem elsõ nap összekerültünk a ti 5-ös csapatotokkal, izzadós mecs volt 😊 Mi egy mortálos baltás warrioros csapattól kaptunk ki sokszor, mire sikerült taktikát csinálni ellenük. Nekem is viccesek ezek a "random" ellenfél sorsolások, mikor ugyanaz a csapat jön be ötödjére egymás után, már köszönõviszonyba vagyunk lassan. Szerinted már müködik ez a rating szerinti párositás? mert szerintem majd az elsõ összesités után fog, egyenlõre teljesen összevissza ratingu csapatokat kapunk.
Eddigi legnagyobb nevetgélés akkor volt mikor a két Mostly Harmless 5v5 team találkozott benn, még ellenfelet soha olyan hévvel nem mészároltunk mint egymást 😊
The Garrett
#102212
1980 volt a 3v3 ratingunk, amit sikerült leronatani miután 4x összerakott ugyanazzal a csapattal akik ellen egyszeruen semmit nem tudtunk kitalálni. 😄 Irc -n is beszeltünk velük, az õ ratingjuk 2150 volt akkor, ezert nem igazan ertem miert nem volt +-200 ratingen belul masik csapat akivel jatszhattunk volna 😄

I\'m a Goodfella just like Deniro, punk.

#102211
karazhan tegnap este clear!<#bohoc>

Count Adyn
#102210
😄DD

\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"

#102209
Halihó
Mondjátok azt hogy nem csak én szedem ki szálanként a hajam az arénába...
Tegnap már rekedtre üvöltöttem magam, úgyhogy ma csak suttogni fogok szerintem. Ennyire nehéz nem lehet magasabb ratinget elérni...
Ráadásul ha nyerünk kapunk 6-9 pontot bukottért levon 20-25-öt.
Tegnap kinkeserves 4 gyõzelem után DC az egyik healerünk belépéskor, és máris buktuk az összes pontot amiért kurvára megizzadtunk. 2000 rating körül kezd értelmes pont jönni, 1802 eddig a legmagasabb most ingázunk 1750-1800 között. Van akinek több sikerült? És Mi miért nem kapunk 20 pontot senkiért?
GRRRRRRRR........